Újabb légi járatok indításáról is tárgyalt Kínában Bienerth Gusztáv

Forrás: Magyar Turisztikai Ügynökség

 2016. október 13. 16:36

A turizmusért felelős kormánybiztos tíznapos hivatalos látogatásán a kínai turisták számának növeléséről tárgyalt a kínai turizmus első számú állami vezetőjével, befektetőkkel és az Air China képviselőivel.

Bienerth Gusztáv Liu Penggel, az Air China különmegbízottjával áttekintette a másfél éve elindult Peking–Minszk–Budapest repülőjárat tapasztalatait, a légi híd közvetlenné tételének, újabb budapesti járatok indításának lehetőségeit. A lehetséges célpontok között elsősorban Kína középső és déli területének óriásvárosai szerepelnek, ahol a magyar állam további vízumközpontok megnyitását tervezi. Így százmilliók számára nyílna lehetőség a közvetlen magyarországi utazásra, ezzel az eddig is nagy ütemben bővülő kínai turistaforgalom tovább emelkedhet.

Az elképzeléseket Li Jinzao, a Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal (CNTA) elnöke is támogatta, egyben újabb helyszíneket javasolt. A kormánybiztos és a kínai turizmus első számú állami vezetője szándéknyilatkozatot írt alá a két ország turisztikai vállalkozásainak, turisztikai szervezeteinek és intézményeinek együttműködéséről, a szakértői szintű tapasztalatcserék kölcsönös ösztönzéséről.

Bienerth Gusztáv találkozott Lin Weijel, a pekingi Tiltott Város Palotamúzeum vezetőjével is, akivel megállapodott arról, hogy elősegítik kínai műkincsek magyarországi, valamint magyar műkincsek kínai bemutatóit, múzeumok és kiállítások kölcsönös látogatásait. Határoztak egyúttal a tárgyalások novemberi, budapesti folytatásáról.

A kormánybiztos kínai állami- és magánbefektetői csoportokkal is tárgyalt, figyelmükbe ajánlva a dinamikusan fejlődő magyar turisztikai ágazatot, különösen a sport- és egészségturizmus területét.