Keresés a hírekben:


PARTNEREINK
AJÁNLATOK, FELHÍVÁSOK

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal felhívása Vagyoni biztosítékkal rendelkező utazási vállalkozók részére, május 31-éig teljesítendő ADATSZOLGÁLTATÁSI / IGAZOLÁSI kötelezettséghez kapcsolódóan.

Vagyoni biztosítékkal rendelkező utazási vállalkozó 2013. május 31-éig köteles a 2012. évi, nemzetközi és/vagy belföldi utazásszervezői tevékenységéből származó tényleges értékesítési nettó árbevételének összegét a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnak írásban bejelenteni, vagyoni biztosíték emelési kötelezettség esetén a megfelelő igazolás/okat megküldeni.



További felhívások >>

További ajánlatok >>

További ajánlók >>

További szállodai csomagajánlatok >>

Budapestre látogat a brit Sunday Times Travel újságírója 2013.05.18. 19:00

The Sunday Times Travel Magazine CoverA Sunday Times Travel Magazin megbízott szerkesztő-helyettese május 24-27. között látogat Budapestre az MT Zrt. londoni képviseletének közreműködésével, azzal a céllal, hogy a magazin HOT LIST fejezetében egy egyoldalas cikket jelentessenek meg fővárosunkról.


Ismét Budapestre csábítanak a német médiumok 2013.05.18. 18:59

Az MT Zrt. németországi képviseletének sajtómunkája – ezúttal a sajtónak havi rendszerességgel kiküldött hírlevélben szereplő hírek – nyomán az utóbbi napokban megint számos média számolt be Budapest újdonságairól.
A Frankfurt és környékén közel 470.000 példányban megjelenő Mix am Mittwoch című lap mint a „Kelet Párizsáról” ír fővárosunkról május 2-i számában.


V4 egyeztetés az MT Zrt. New York-i külképviseletén 2013.05.18. 18:58

Május 15-én az MT Zrt. New York-i képviseletének irodájában találkoztak a Visegrádi Négyek turisztikai képviselői.


Belföldi pedagógus tanulmányút a Tisza-tavi régióban 2013.05.18. 18:56

A Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága – az április 27-28-i sikeres, román pedagógusoknak szervezett tanulmányútját követően – május 10-11-én magyar pedagógusokat invitált a régióba. A belföldi pedagógus tanulmányutat minden évben megszervezi a Tisza-tavi RMI, töretlen érdeklődés mellett.


Tisza-tó napja rendezvénysorozat 2013.05.18. 18:50

Május 13-15. között rendezték meg a Tisza-tó Napja rendezvénysorozatot, melynek szervezésében az MT Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága is részt vett. Az esemény fővédnökei Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter voltak.


Folytatja hivatásturisztikai kampányát az MT Zrt. Ausztriában 2013.05.15. 17:22

A Magyar Turizmus Zrt. az osztrák piacon is erőteljes kampányt folytat annak érdekében, hogy Magyarország hivatásturisztikai forgalmát élénkítse, s minél több konferenciát, rendezvényt, így több vendégéjszakát generáljon a hazai szálláshelyeken.


Magyar rendezvények a cseh fővárosban, cseh látogatók hazánkban 2013.05.15. 17:21

A Magyar Turizmus Zrt. prágai külképviselete az elmúlt napokban számos rendezvényt bonyolított le, amelyek az egészségturizmust és a magyar gasztronómiát, illetve a kapcsolódó turisztikai szolgáltatásokat népszerűsítették a cseh piacon.


Nagy érdeklődés Magyarország turisztikai értékei iránt a washingtoni Európai Napon 2013.05.14. 16:03

Immár hagyományosnak mondható az a májusi program, amelyen az Európai Unió nagykövetségei nyílt napot tartanak Washingtonban. Május 11-én, szombaton az USA fővárosának lakói megismerhették a külképviseletek épületét és a tagországok alkalmi kiállításokon, előadásokon keresztül mutatták be kulturális hagyományaikat.


Egymillió dolláros partner a Sanghaji SIAL kiállításon 2013.05.14. 16:03

Óriásinak bizonyult az érdeklődés a hazai termékek iránt Ázsia legnagyobb élelmiszeripari- és ital szakkiállításán, a SIAL China-n. Több kiállító már az első napokban sikeres üzletkötésről számolt be, többek között a szószok és bébiételek, valamint a reggelizőpelyhek piacának jelentős hazai szereplői. A magyar bébiételek kínai importjáról folyó előzetes tárgyalások 1 millió dollár értékű termék behozataláról szóltak.


A Magyar Turizmus Zrt. a Felfedezők Napján 2013.05.14. 16:02

Május 11-én – nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal – első alkalommal rendezték meg a Millenáris Parkban a Felfedezők Napját. Az egész napos rendezvényen, a kicsik és nagyok is felfedezhették például Dél-Amerika „óriás” rovarjait, bárki elsajátíthatta a hegymászás alapjait, vagy megcsodálhatta a csillagokat az utazó planetáriumban.


353 ezer látogató Mannheimben a jubileumi Maimarkton 2013.05.14. 16:01

Németország legnagyobb közönségrendezvénye, a mannheimi Maimarkt, ebben az évben ünnepelte 400. évfordulóját. Az akkor 6 éves Mannheim városa még 1613-ban nyerte el a vásárjogot, amivel azóta is méltán büszkélkedhet.


Európa Nap Madridban 2013.05.14. 16:01

Madrid autonóm tartomány idén május 12-én, a Madridtól 30 km-re fekvő, 204 ezer lakosú Alcalá de Henaresben rendezte meg az Európa Nap rendezvényeit. A város 1998. óta az UNESCO Világörökség része, és Miguel de Cervantesről is ismert, aki 1547-ben itt született.


EDEN-döntő képekben 2013.05.13. 21:03

Május 9-én tartották a Kiváló Európai Desztinációk magyarországi pályázatának zárókonferenciáját és eredményhirdetését. A „Könnyű elérni, nehéz elhagyni” témában kiírt pályázatot Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata nyerte meg. A döntő képei megtekinthetők a www.turizmus.com képgalériájában IDE kattintva.


Magyarország a New York-i Cruise Planners Konferencián 2013.05.11. 18:29

Május 7-8. között tartották a folyami és óceáni hajózással foglalkozó kétnapos konferenciát és trade show-t New York-ban, a Cruise Planners és az American Express szervezésében. A Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete első alkalommal vett részt a szakmai rendezvényen.


Az Európába irányuló amerikai turizmusról tárgyaltak New York-ban 2013.05.11. 18:28

Az Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commission, ETC) a patinás New York Public Library-ban rendezett turisztikai konferenciát május 9-én. A hatalmas érdeklődést kiváltó eseményen több száz befolyásos utazási szervezet képviseltette magát és részt vett a Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete is.


Sziget Fesztivál sajtótájékoztató Madridban 2013.05.11. 18:27

Idén is jelentős szakmai érdeklődés mellett, de a szokásostól eltérő helyen és formában szervezett közös sajtótájékoztatót a Magyar Turizmus Zrt. madridi képviselete és a Sziget Fesztivál spanyolországi promóciós irodája. A szervezők május 8-án a madridi National Geografic kávézóba hívták meg a helyi könnyűzenei élet és a fiatal közönséget megszólító folyóiratok képviselőit.


Komplex marketingmunka indult a Középkori templomok tematikus út népszerűsítésére 2013.05.11. 18:26

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. kezdeményezésére, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának szakmai támogatásával nagyszabású promóciós munka vette kezdetét Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye középkori templomainak népszerűsítése érdekében.


Egy éves az MT Zrt. ausztriai turizmus-mozgalma 2013.05.11. 18:25

Május 10-én kereken egy éve, hogy a Magyar Turizmus Zrt. Ausztriában – eredetileg kísérleti jelleggel – meghirdette turizmus-mozgalmát a magyar diaszpóra körében. Az MT Zrt. bécsi képviselete által kezdeményezett turizmus-mozgalom az elmúlt egy esztendő alatt igazi közösségformáló és turisztikai értékesítés-ösztönző eszközzé vált.


Pénzben és időben gazdag vendégeket hoz a császári luxusvonat 2013.05.07. 21:16

Ausztriában május második vasárnapján ünneplik az anyák napját, és ebből az alkalomból bevett szokás, hogy az édesanyákat egy meglepetés-utazásra invitálják gyermekeik. Az idei különleges napra, különleges magyarországi ajánlattal rukkolt elő az osztrák Majestic Imperator vasúttársaság (www.imperialtrain.com), amely Ferenc József császár és Erzsébet császárné 1891-ben készült udvari szalonvonatának újjáélesztett változatával Gödöllőre látogat a Királyi Kastélyba.


Magyarországra látogat a Bell’Europa olasz magazin újságírója és fotósa 2013.05.07. 21:15

A napokban Magyarországra látogat az olasz Bell’Europa – európai úti célokra specializálódott nagyközönségi utazási magazin – újságírója és fotósa a Magyar Turizmus Zrt. szervezésben. A tanulmányút során nemcsak Budapesttel, hanem az észak-magyarországi régióval is megismerkedhetnek.


Magyarország az Öböl-menti országok legnagyobb turisztikai kiállításán 2013.05.07. 21:14

Magyarország harmadik alkalommal jelenik meg az arab térség legnagyobb turisztikai vásárán, az ATM-en (Arabian Travel Market – www.arabiantravelmarket.com), Dubaiban. Idén 2013. május 6-9. között zajlik a rendezvény, amelyen Magyarország turisztikai kínálata a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében 100 m2-es nemzeti standon, 12 társkiállítóval együtt mutatkozik be. A stand attrakciója a korábban is nagy sikert aratott kürtőskalács-sütés és -kóstoltatás, ami nagyszámú érdeklődőt vonz a helyszínre.


Livestream és Travel Blogging a 39. GTM-en 2013.05.05. 17:41

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) a  stuttgarti 39. GTM Germany Travel MartTM szakmai vásáron május 5–7. között különböző közösségi csatornákon fog kommunikálni – élőben és már Németország legfontosabb beutaztató workshopját megelőzően. A DZT szervezésében hazánkból 14-en vesznek részt a rendezvényen, köztük 9 utazásszervező és 5 újságíró.


Turisztikai információk a WTCC-n 2013.05.02. 17:01

2013-ban sem maradhat ki a WTCC (World Touring Car Championship) versenynaptárából a Magyar Nagydíj, amely május első hétvégéjén kerül megrendezésre a Hungaroringen.


100 amerikai újságíró vett részt a V4-ek New York-i borkóstolóján 2013.05.02. 17:00

A New York-i lengyel főkonzulátus épületében, április 30-án került sor a Visegrádi Négyek közös promóciós rendezvényére, melynek keretében Lengyelország, Csehország, Szlovákia és hazánk egy borkóstolóra invitálta a keleti-parti turisztikai újságírókat.


Dél-alföldi bemutatkozás Szolnokon 2013.05.02. 16:56

Április 26-án és 27-én rendezték meg a 15. Szolnoki Utazás Kiállítást, amely egy év kihagyás után újult erővel és rengeteg programmal várta a látogatókat. A szórakoztató programok között bringapályát és különleges YikeBike-ot próbálhatott ki a közönség, a gyerekeket állatsimogató is várta.


A dél-alföldi és észak-alföldi régiók a sepsiszentgyörgyi Szent György Napokon 2013.05.02. 16:55

Idén 22. alkalommal rendezték meg a sepsiszentgyörgyi városnapokat, mely a környék egyik legnagyobb és legszínvonalasabb rendezvénysorozata.
Az április 26-28. között zajlott eseménysorozaton igényes rendezvények, kulturális műsorok váltották egymást.


Román szakemberek jártak az Észak-Alföldön 2013.05.02. 16:42

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága valamint romániai külképviselete tanulmányutat szervezett román utazásszervezők részére, 2013. április 22-25 között. 


Bemutattuk csúcsgasztronómiánkat a nemzetközi sajtónak 2013.05.01. 14:40

Noha nagyszerű bor- és gasztrokultúránk jelentősen befolyásolja hazánk pozitív megítélését, az úti cél kiválasztásánál ez nem feltétlenül jelenik meg döntő tényezőként. Az MT Zrt. április 26-30. között szervezett különleges tanulmányútjának segítségével hazánk egyedi és versenyképes gasztronómiai értékeire igyekeztek felhívni a külföldi újságírók figyelmét.


Magyar közösségi stand Kazahsztánban 2013.05.01. 14:40

A Magyar Turizmus Zrt. első alkalommal vett részt az április 24. és 26. között zajlott Kazahsztáni Nemzetközi Turisztikai Szakkiáltáson, a KITF-en Almatiban. A kiállításon 43 ország turisztikai vállalatai mutatkoztak be. A szervezők honlapján közzétett sajtóanyag szerint több mint 2000 szakember látogatott ki a rendezvényre.


Magyarországon forgatott Ivan de Pinedaaki 2013.05.01. 14:38

Hazánk volt a következő állomása a Dél-Amerikában már 10 éve futó, nagy sikerű utazási témájú TV show-nak, a „Resto de Mundo-nak” (Rest of the World), melynek házigazdája, az egykori argentin szupermodell, Ivan de Pinedaaki örömmel forgatott Budapesten.


Észak-Magyarország Szolnokon is díszvendég volt 2013.05.01. 14:37

A debreceni Utazás és Szabadidő kiállításhoz hasonlóan, a 2013. április 26-27-én megrendezett Szolnoki Utazás Kiállítás és Vásáron is díszvendégként vett részt a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága.


Hatalmas tömeg és kiváló hangulat a II. Egri Csillag Borfesztiválon 2013.05.01. 14:37

Óriási érdeklődés mellett zajlott 2013. április 27-én a II. Egri Csillag Borfesztivál, melynek idén is az Egri Vár adott otthont. A rendezvényen a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága is képviseltette magát, így a látogatók a remek borok mellett, turisztikai információkat is kaphattak a helyszínre érkezéskor.


A német sajtó szerint Budapest az érzékek városa 2013.05.01. 14:36

Az MT Zrt. németországi képviselete aktív sajtómunkájának köszönhetően az elmúlt hetekben számos tudósítás jelent meg Budapestről, méltatva fővárosunk Németországban eddig még kevésbé ismert vonzerőit.
A képviselet stuttgarti CMT vásáron tartott sajtótájékoztatójának egyik témáját, a budapesti újdonságokat mutatta be 2013 januárjában a mortimer-reisemagazin.de.


Ausztriában közösen kampányol a kulturális turistákért a MÜPA és az MT Zrt. 2013.04.29. 19:17

Ausztriában a MÜPA és az MT Zrt. közös médiakampányt folytat, amely az online és print megjelenésektől, a bécsi kültéri hirdetéseken át a célcsoport-szegmentált rádió-megjelenésig terjed. Bécs legforgalmasabb csomópontjaiban április utolsó és május első heteiben 65 city light plakát irányítja a bécsiek figyelmét a júniusban a Művészetek Palotájában megrendezésre kerülő Budapesti Wagner Napokra.


1000 spanyol utazási szakember vett részt az MT Zrt. online képzésén 2013.04.29. 19:16

2011. második felétől a szakmai értékesítés-ösztönzést helyezi tevékenysége középpontjába a Magyar Turizmus Zrt. madridi képviselete. Az utazási szakma felé irányuló marketingmunka újabb sikeres akciója volt a 2013 márciusában megrendezett online képzési tanfolyam.


Budapest a belgiumi VIVACITÉ Radio adásában 2013.04.29. 19:16

Budapest volt a vendége a belga RTBF Radio Vivacité szombati műsorának. A heti 1.210.000 fős hallgatottságú rádió La Grande Evasion c. turisztikai magazinja 2 órás adásban mutatta be a magyar fővárost, annak látnivalóit, turisztikai nevezetességeit.


Sikeres első magyar bemutatkozás Macedóniában 2013.04.29. 19:16

Első alkalommal jelent meg hazánk a macedón piacon, a 2013. április 25-27. között zajlott Skopje Travel Market turisztikai kiállításon, ahol a Magyar Turizmus Zrt. társkiállítókkal közösen képviselte a magyarországi turisztikai kínálatot. A déli szomszédos küldőországok körét így ismét újabb piaccal bővítette az MT Zrt.


Sikeres V4-részvétel az első latin-amerikai WTM szakkiállításon 2013.04.29. 19:15

Sikeresen zajlott Sao Paulo-ban a világ legnagyobb turisztikai kiállításának latin-amerikai változata és frissített kiadása, a World Travel Market Latin America (WTM LATAM).


Újabb cikkek Magyarországról a német médiumokban 2013.04.29. 19:14

Újabb célcsoportok megnyerése érdekében, az MT Zrt. németországi képviselete fokozottan törekszik arra, hogy a médiumok figyelmét hazánk, Németországban eddig még kevésbé ismert kínálatára, termékeire, régióira irányítsa, illetve a már ismert vidékeinket új színben mutassa be.


Román pedagógus tanulmányút a Tisza-tavi régióban 2013.04.29. 19:14

A Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága tanulmányutat szervezett romániai pedagógusok részére. A tanulmányút célja az volt, hogy bemutassa a régió azon szálláshelyeit, szolgáltatóit, turisztikai attrakcióit, melyek kifejezetten diákcsoportok fogadására, táboroztatására alkalmasak, illetve melyek speciális programlehetőségeket kínálnak diákok részére, mind aktív kikapcsolódási, mind oktatási céllal.


Észak-Magyarország a Debreceni Fórumba költözött 2013.04.28. 17:13

Az Észak-magyarországi régió turisztikai kínálata 2013. április 25-27. között Debrecenben, a Fórum plázában mutatkozott be. A háromnapos program során nemcsak értékes turisztikai információkat szerezhettek az érdeklődők, hanem különleges élményekben is részük lehetett.


Budapest és a Velencei-tó a német WDR4 rádióadón 2013.04.28. 17:12

Januárban Budapestet, áprilisban pedig a budapestiek egyik kedvenc kirándulóhelyét, a Velencei-tavat mutatta be a német WDR4 (Westdeutsche Rundfunk) rádióadó, mely kiemelkedő hallgatottsági adatokkal büszkélkedhet: hallgatóinak száma a legújabb felmérések szerint 2,3 millió, a Reisetipp című utazási magazinműsort pedig 768 ezren hallgatják.


Budapesti utazás egy brit rádió promóciójának középpontjában 2013.04.28. 17:12

A Magyar Turizmus Zrt. londoni képviselete május 1-től közös promócióba kezd az Eagle rádióval, amely a Gatwick repülőtér vonzáskörzetéhez tartozó Hampshire és Surrey régióban hallgatható. A promóció egy két fő részére szóló háromnapos Budapesti városlátogató utat tartalmaz, amelyhez a képviselet néhány fontosabb utazási szakmai partnere is csatlakozott.


Magyar kiállítók Rijád legjelentősebb turisztikai vásárán 2013.04.28. 17:11

Április 23-án ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét az Riyadh Travel Fair szakkiállítás Szaúd-Arábiában. Az április 26-áig tartó, ötödik alkalommal szervezett szakmai rendezvénynek a Four Seasons Hotel adott otthont. A kiállítási részvétel hazánk számára is fontos, tekintve, hogy dinamikusan fejlődő küldőpiacról van szó.


Első alkalommal látogattak hazánkba szaúdi újságírók 2013.04.28. 17:11

A decemberi, szakembereknek szervezett tanulmányút folytatásaként ezúttal a szaúdi média képviselői jártak Magyarországon az ország vezető turisztikai szakembereinek kíséretében. Az utazást szervező Magyar Turizmus Zrt. a látogatók között köszönthette a szaúdi Nemzeti Turisztikai Tanács elnökét, a Turizmus Médiabizottság elnökét és többek között olyan médiumok képviselőit is, mint az Al-JazeeraNewspaper, vagy a Szaúdi Médiaügynökség.


Aktív és ökoturizmus termékkiadvány jelent meg 2013.04.25. 17:38

A tavaszi hónapokban zajló „Ébredés” kampányhoz kapcsolódóan megjelent a Magyar Turizmus Zrt. legfrissebb, termékalapú imázskiadványa Aktívan a természetben címmel.


Magyarország az ANWB Kampeerdagen hétvégéjén Hollandiában 2013.04.25. 17:32

Az elmúlt hétvégén zajlott le az ANWB, a Holland Autó és Kempingklub legnagyobb éves rendezvénye, a Kampeerdagen 2013 az Amsterdam Oudekerk Recreatiepark-ban. A több mint 21 ezer látogatót vonzó nagyrendezvényen immár hagyományosan önálló standdal vett részt a Magyar Turizmus Zrt. Benelux képviselete.


Sikeres roadshow Spanyolországban 2013.04.25. 17:32

Április 15-18. között zajlott le az a – nemzetközi résztvevőkkel megrendezett –spanyolországi roadshow, amelynek célja az volt, hogy a szervező országok (Csehország, Horvátország, Lengyelország, Nagy Britannia és Magyarország) szolgáltatói megismertessék tevékenységüket Spanyolország négy városában tevékenykedő utazási irodákkal.


Az MT Zrt. ausztriai roadshow-ra indult 2013.04.25. 17:31

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete – együttműködésben a Corps Touristique Austria (CTA) több turisztikai képviseletével és az Europäische Reiseversicherung társasággal 5 állomásból álló roadshow-ra indult Ausztriában, hogy vezető osztrák utazási irodák szakemberei számára bemutassák turisztikai kínálatunk aktualitásait.


Sikeres részvétel a kijevi Healthcare Travel Expon 2013.04.25. 17:30

Április 16-19. között rendezték meg Kijevben – a IV Nemzetközi Orvosi Fórum keretében –immár második alkalommal a Healthcare Travel Expo nevű egészségturisztikai, spa-és wellness kiállítást. Az eseményen Magyarország is debütált: a Magyar Turizmus Zrt. egy 18m2-es standon, 6 társkiállítóval közösen fogadta a látogatókat, egy szolgáltató pedig kiadvánnyal vett részt. A magyar résztvevők a Fórum keretében megrendezett orvos-turisztikai konferencián is bemutatkoztak.


Júniusban Magyarország-összeállítás jelenik meg a francia Grand Reportages utazási magazinban 2013.04.25. 17:30

A Magyar Turizmus Zrt. francia képviseletének meghívására, valamint a Hotel Nemzeti, a Hotel Marriott és a Hotel Mirage Fashion Hotel partnerségével 2013. április 5-13. között hazánkba látogatott a Grand Reportages francia turisztikai szaklap újságírója és fotósa.


Eddig közel 5 millió látogatója volt a német www.fahrradreisen.de Magyarország fejezetének 2013.04.25. 17:29

A Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével Magyarország 2008 óta szerepel a hazai kerékpárutak általános leírásaival és konkrét szolgáltatói ajánlatokkal Németország egyik legnagyobb internetes kerékpáros adatbázisában, a www.fahrradreisen.de honlapon.


Budapest fürdői továbbra is a német sajtó fókuszában 2013.04.25. 17:28

A közelmúltban megjelent dpa (német hírügynökség) tudósítást, mely többek között Budapest egyik népszerű attrakciójáról, a fürdőpartikról szól, az utóbbi hetekben – mint arról egy korábbi hírben beszámoltunk – számos online és hagyományos újság hozta le hírként.


Esztergomi tanulmányutat szervezett az MT Zrt. a szlovák utazásszervezőknek 2013.04.25. 17:27

A Szlovák Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége Gyűgyön (Dudince, Szlovákia) tartotta tavaszi tisztújító közgyűlését az elmúlt hétvégén.


Cseh utazásszervezők a Dunántúlon 2013.04.25. 17:26

A Magyar Turizmus Zrt. prágai külképviselete, Közép-dunántúli és Dél-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságai, valamint az Asociace cestovní kanceláří České republiky (ACK ČR) utazási irodai szövetség szervezésében közel 40 cseh utazásszervező látogatott el Magyarországra április 17-21. között.


Unortodox eszközök a turizmusmarketingben 2013.04.25. 17:26

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete elkészítette friss, az idei turisztikai főszezonra vonatkozó piaci előrejelzését, amely szerint Magyarország az osztrákok rövid távú (1-3 napos) szabadságolásának célpontjai között előreláthatólag idén is megőrzi dobogós helyét.


GetPacked – Budapest új arcait mutatták be az utazásszervezőknek 2013.04.19. 14:51

Szakmai bemutatók sora és élmény gazdag napok várták azt a 28 fős szakmai csoportot, amelynek tagjai április 17-én a Magyar Turizmus Zrt. Getpacked! elnevezésű programja keretében érkeztek hazánkba Európa számos országából, valamint Koreából és Brazíliából.


Magyarország-fotópályázatot hirdet az MT Zrt. Szlovákiában 2013.04.19. 14:48

A Magyar Turizmus Zrt. szlovákiai képviselete nagyszabású tavaszi Magyarország-fotópályázatot hirdetett Szlovákia egyik legolvasottabb utazási portáljával, a www.dromedar.sk oldallal közösen.


Debrecennel és a magyar konyhával ismerkedett a Food and Travel újságírója 2013.04.18. 17:14

A Magyar Turizmus Zrt. londoni külképviselete és Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága, a WizzAir, valamint a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület közös szervezésében és támogatásával, Debrecenbe látogatott a világszerte ismert Food & Travel gasztro-turisztikai magazin főszerkesztő helyettese, a London(Luton)-Debrecen járattal.


Ausztriában egyre ismertebbek és elismertebbek a magyar egészségturisztikai szolgáltatások 2013.04.18. 17:14

Közel 130 ezerre tehető az évente gyógykezelésre szorulók száma Ausztriában - olvasható a traveller című osztrák turisztikai szaklap frissen megjelent számában, ám ha ehhez hozzávesszük az egészségtudatos wellness-turistákat, akkor ennek a számnak a többszöröséről beszélhetünk.


Budapest fürdői ismét a Spiegel Online és más német napilapok oldalain 2013.04.16. 17:05

A Magyar Turizmus Zrt. és a német hírügynökség (DPA) közös szervezésében, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közreműködésével tavaly decemberben hazánkba látogatott Detlev Berg a DPA újságírója. Az út célja az volt, hogy a zsurnaliszta minél átfogóbb képet kapjon Budapest egészségturisztikai kínálatáról, ezért a programban számos budapesti fürdő meglátogatása is szerepelt.


Magyarország-továbbképzés Nürnbergben 2013.04.16. 17:04

A Nürnbergi Tanárok Szakszervezete (Nürnberger Lehrer und Lehrerinnen Verein) a frank kormány támogatásával minden évben szervez egy külföldi tanulmányutat a tagjai számára.


Ausztriában jó fogadtatásra találnak az MT Zrt. lassú turizmust népszerűsítő akciói 2013.04.16. 17:04

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képvisele és a Pannonhalmi Főapátság közös szervezésében megvalósult sajtóút eredményeként 5 oldalas, átfogó cikkösszeállítás jelenik meg az osztrák Centropa Magazin legfrissebb – tavaszi-nyár eleji – számában a bencés apátság megújult turisztikai vonzerejéről és bővülő szolgáltatásairól.


Sokszínű balatoni tavaszi megjelenések 2013.04.16. 16:59

A Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) 2013-ban az „Ébredés” kampányidőszak keretében 3 belföldi regionális turisztikai vásáron, több tízezer érdeklődő előtt mutatta be a Balaton régió gazdag aktív program-, és szálláskínálatát.


Alföldi régiók a XVI. Veszprém Megyei Utazás Kiállításon 2013.04.16. 16:59

Április 13-14. között rendezték meg Veszprém belvárosában – a Lovassy László Gimnázium tornacsarnokában – az immáron hagyományosnak számító XVI. Veszprém Megyei Utazás Kiállítást.


Arab újságírók Hévízen 2013.04.15. 14:02

Arab újságírók viszik Hévíz hírét a közeljövőben, miután a szakmai csoport tagjai személyes élmények alapján tapasztalhatták meg Hévíz vendégszeretetét és ismerhették meg sajátosságait.


Nemzetközi újságíró tanulmányút a Budapesti Tavaszi Fesztivál népszerűsítésére 2013.04.11. 14:16

A Magyar Turizmus Zrt. és a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezői már több mint 10 éve rendeznek közös tanulmányutakat, melyek célja a Budapesti Tavaszi Fesztivál külföldi promóciója és a rendezvénysorozat főbb helyszínek bemutatása. Az április 5-7. között zajlott tanulmányúton 12 külföldi újságíró vett részt neves lapoktól.


Magyarország idén is részt vett a jekatyerinburgi Leto 2013 vásáron 2013.04.10. 17:07

Ebben az évben április 5-6-án rendezték meg, a „Leto 2013” elnevezésű vásárt Jekatyerinburgban, az ultramodern „Ekaterinburgexpo” kiállítási vásárcsarnokban.


Az MT Zrt. Budapest-kampányfilmje rangos osztrák megmérettetésen 2013.04.10. 17:07

A Magyar Turizmus Zrt. nevezte a Budapest téli vendégforgalmát élénkítő Budapest Winter Invitation (BWI – www.budapestwinter.com) kampányfilmjét az ausztriai a TAI Werbe Grand Prix-re (www.werbegrandprix.at), amely a turisztikai reklámok legrangosabb éves seregszemléjének számít Ausztriában.


Budapest holland magazinokban és lapokban 2013.04.10. 17:06

Az elmúlt időszakban több holland magazinban és napilapban jelent meg cikk Budapestről a Magyar Turizmus Zrt. sajtó tanulmányútjainak köszönhetően.


Balaton egy kicsit másként 2013.04.10. 17:06

Az Ébredés kampány jegyében az MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága (Balatoni RMI) is kitelepült a múlt hétvégén megrendezett, Balatont népszerűsítő exkluzív rendezvényen a Hotel Gellértben.


Észt forgatócsoport Észak-Magyarországon 2013.04.10. 17:05

Az észt állami televízió egyik legkedveltebb utazási magazinjának készítői látogattak el 2013. április 9-én Egerbe és Noszvajra, hogy megismerjék és népszerűsítsék a barokk város látnivalóit, valamint Noszvaj természetes falusi hangulatát.


Az elmúlt időszak legnagyobb Magyarország-bemutatkozására készülnek Ausztriában 2013.04.09. 17:19

Az április 5-i hatósági helyszínbejárás és engedélyezési eljárás után minden fontosabb előkészület megtörtént és minden feltétel adott, hogy a Magyar Turizmus Zrt. idei kiemelt projektjeként az elmúlt évtizedek legnagyobb volumenű és legkoncentráltabb Magyarország-bemutatkozása valósulhasson meg a felső-ausztriai Linzben, 2013. május 16-18. között.


Magyar bemutatkozás a Meedex hivatásturisztikai kiállításon Párizsban 2013.04.09. 17:18

A Magyar Turizmus Zrt. franciaországi képviselete és tíz társkiállító (Hilton Budapest, Contintental Travel, Kempinski Hotel Corvinus Budapest, Mauri, DZK, Zeina Hotel, Budatours Kft., Hotel Marriott Budapest, Special Effects Kft., Liberty) képviselte Magyarország hivatásturisztikai kínálatát a párizsi Meedex vásáron április 3. és 4. között.


Sikeres magyar részvétel a bakui AITF vásáron 2013.04.09. 17:17

A Magyar Turizmus Zrt. ebben az évben vett részt első alkalommal az azerbajdzsáni Bakuban megrendezett AITF kiállításon. Az MT Zrt. január 1-től foglalkozik kiemelten a négy orosz ajkú ország Azerbajdzsán, Kazahsztán, Üzbegisztán és Fehéroroszország új, feltörekvő piacaival, a moszkvai képviselet tevékenységéhez kapcsolva. Minden ország vonatkozásában készült egy 10 pontos cselekvési terv is.


8 ország hivatásturisztikai szakemberei ismerkednek Magyarország kínálatával 2013.04.09. 17:17

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatóságának (MKI) szervezésében 2013. április 9-12. között egy nemzetközi tanulmányút keretében, 8 országból érkező nemzetközi szervezetek, szövetségek, konferencia-, és rendezvényszervező cégek képviselői ismerkedhetnek meg hazánk hivatásturisztikai kínálatával.


Elindult a balatoni Pünkösdi Király Választás játék 2013.04.09. 17:16

A Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága a már hagyományos, idén május 10-20. között megrendezésre kerülő Balaton7 rendezvénysorozathoz kapcsolódóan, április 1-vel kezdődően idén is meghirdette a „Balaton7 próba – Balaton Pünkösdi Királya” online balatoni tudáspróbát.


Budapesti gyógyfürdők az olasz Vanity Fair magazinban 2013.04.09. 17:16

A Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviseletének együttműködésével az olasz Vanity Fair magazin wellness-melléklete – amely a gyógyfürdőkről mint reneszánszukat élő úti célokról szól – a Széchenyi, illetve a Gellért fürdőt ajánlja olvasóinak a budapesti történelmi gyógyfürdők közül.


Miskolcon mutatkozott be a Tisza-tó és a Dél-Alföld régió 2013.04.09. 17:15

A budapesti FEHOVA és Utazás kiállítás, valamint Pécs, Debrecen és Szeged után, a Miskolcon megrendezett XX. „Menjünk Világgá...! Utazási kiállításon mutatkozott be a Tisza-tavi régió április 4-6. között.


Elindították a szezont a Balatonnál 2013.04.07. 12:26

Húsvét hétvégéjén befutott az első hajó Balatonfüred kikötőjébe, amivel a zord időjárás ellenére visszavonhatatlanul megkezdődött a szezon. Az ünnep alkalmából számos településen várták a vendégeket, többek között Csopakon, ahol tartalmas Balatonikum programon vehettek részt az érdeklődők: pénteken a Szent Donát Borház és Étteremben, míg szombaton a Jásdi Pincében.


A svédeket is Hévízre csábítjuk 2013.04.04. 17:14

Március 21. és 24. között 40 négyzetméteres standdal, Hévízzel a fókuszban és kürtöskalács attrakcióval vett részt a Magyar Turizmus Zrt. a hagyományos március végi göteborgi utazási kiállításon.


Új piac nyílik a hévízi egészségturizmus számára 2013.04.04. 17:12

Az airBaltic májustól induló Riga-Hévíz járatának népszerűsítésére és az utazásszervezők, utazási irodák megnyerésére a Magyar Turizmus Zrt. észak-európai képviselete és a Hévízi Turisztikai Kft. szakmai roadshow-t szervezett a göteborgi TUR vásárhoz kapcsolódóan, a svédországi és lettországi magyar nagykövetek személyes részvételével és segítségével.


Budapesti Wagner napok kampány Ausztriában: Bayreuth a Duna mentén 2013.04.04. 17:09

Április 3-án nagyszabású bécsi tájékoztató keretében mutatták be az osztrák sajtónak és turisztikai szakembereknek a Budapesti Wagner Napok idei programját az ausztriai magyar külképviseletek (nagykövetség, Collegium Hungaricum, MT Zrt.) vezetői, valamint Káel Csaba a Művészetek Palotájának vezérigazgatója és Fischer Ádám, a rendezvénysorozat művészeti vezetője.


Román kamarások a Dél-Alföldön 2013.04.04. 16:44

2013. március végén a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara magyar-román tagozata egy közel 20 fős delegációt látott vendégül a havasalföldi Prahova megyéből. A szakmai programon kamarai tisztségviselők, Prahova megyei és bukaresti vállalkozók és üzletemberek vettek részt.


Lengyel tanulmányút Ópusztaszer, Makó és Szeged érintésével 2013.04.03. 16:51

Makó város önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt. Dél-Alfödi Regionális Marketing Igazgatósága és a Turizmus Zrt. lengyel külképviselete szakmai túra szervezésére kérte meg a makói Tourinform irodát.


Sikeres magyar részvétel Abu Dhabi hivatásturisztikai vásárán, a GIBTM-en 2013.04.02. 17:12

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága (MKI) második alkalommal vett részt az Arab-öböl térségének hivatásturisztikai kiállításán, a GIBTM vásáron Abu Dhabiban, március 25-27. között. Az MT Zrt. standján 3 társkiállító – a Budatours, a Prime Travel Agency és a Premium Incoming – személyesen is jelen volt:, míg a Hunguest Hotels katalógussal jelent meg.


Szomszédoló roadshow Szlovákiában 2013.04.02. 17:08

A Magyar Turizmus Zrt. szlovákiai képviselete, a Czech Tourism és a Burgenland Tourism pozsonyi képviseletei egy 5 állomásból álló roadshow-t szerveztek Szlovákiában.


Sikeres turisztikai sajtóworkshop Milánóban 2013.04.02. 17:08

Az Olaszországban működő nemzeti turisztikai hivatalok szövetsége (ADUTEI) 2013. március 28-án tartotta nagyszabású médiatalálkozóját Milánóban, amelyen a Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviselete is részt vett.


Magyarországon tervez forgatni a francia állami tévécsatorna 2013.04.02. 17:04

Az ADONET (Franciaországban Működő Külföldi Képviseletek Szövetsége) a hagyományos januári sajtónap után márciusban sajtóebédet szervezett a párizsi turisztikai kiállítás alkalmával.


Az Alföld kínálata Moszkvában 2013.04.02. 17:04

Amint arról korábban hírt adtunk március 20-23. között rendezték meg Moszkvában a MITT turisztikai kiállítást A Magyar Turizmus Zrt. 180 négyzetméteres standján az idei évben az Alföld turisztikai régió kínálata önálló pulton jelent meg.


A ProWein vált a borok legfontosabb nemzetközi seregszemléjévé 2013.04.02. 17:03

A nemzetközi bor-és szeszesital ágazat vezető szereplői három intenzív napot töltöttek együtt a márciusi düsseldorfi borvásáron (ProWein), amely ebben az évben túlnőtt konkurensein. A 19. alkalommal rendezett ProWein az előző évhez képest további két pavilonnal bővült, így 48 országból érkezett 4783 kiállító mutatta be borait. Közel 44000 látogatót számláltak az idei seregszemlén (tavaly ez a szám 40667 volt).


Tündérmező, imázsépítés Szabolcs-Szatmár-Beregben 2013.04.02. 16:56

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Ügynökség átfogó megyei marketingprogramot indított útjára, melynek célja Szabolcs-Szatmár-Bereg megye imázsának tudatos építése. A kezdeményezés célja, hogy a térség megítélése javuljon és létrejöjjön egy egységes platform a megye népszerűsítése érdekében.


Észak-Magyarország a Nyugat Itthon fókuszában 2013.03.27. 20:04

A Nyugat Itthon rendezvénysorozat harmadik eseményén Észak-Magyarországvolt a vendég, olyan ismert és neves közreműködőkkel, mint Kálloy Molnár Péter, Hrutka Róbert, Pál István Szalonna, dr. Csernus Imre, illetve az Állami Népi Együttes.


A brit Posta éves felmérése szerint Budapest a legkedvezőbb utazási célpont 2013.03.27. 20:01

A brit posta minden évben elkészíti azt a felmérést, amelyből kiderül, hogy a brit turisták számára mely városok a legkedvezőbb árfekvésűek, az angol font mely országokban éri a legtöbbet. A felméréshez adatok szolgáltatásával járult hozzá a Magyar Turizmus Zrt. londoni képviselete és budapesti központja.


Nyíregyháza Rzeszówban mutatkozott be az élénkebb lengyel turistaforgalomért 2013.03.27. 20:00

A múlt évi sikeres találkozó folytatásaként március 21-23. között ismét találkoztak Nyíregyháza és a lengyelországi Rzeszów város vezetői és turisztikai szakemberei a Nyíregyházi TDM szervezésében. Az előző években indított marketingaktivitásnak köszönhetően, 2012-ben közel 10%-kal emelkedett a lengyel vendégéjszakák száma Nyíregyházán.


Magyarország idén is részt vett a kolozsvári TOURISTICA vásáron 2013.03.27. 19:59

2013. március 22-24. között a Magyar Turizmus Zrt. romániai képviselete több magyarországi szolgáltatóval közösen vett részt Kolozsváron, a Touristica idegenforgalmi vásáron.


Huszonegy magyar kiállító a ProWein kiállításon 2013.03.27. 19:59

Március 26-án zárta kapuit a világ egyik vezető borászati és szeszesital szakkiállítása, a düsseldorfi ProWein. Az öt kontinens 4783 kiállítóját bemutató szakvásáron az előzetes becslések szerint közel 40 000 látogató fordult meg.


Összefogás a német vendégekért 2013.03.27. 19:58

Két évvel a PA nyugat-magyarországi projekt alapjainak „letétele” után, 2013-ban már 7 település legjelentősebb szállodái vesznek rész e mintaprojektben. (A PA Touristik Németország egyik legjelentősebb, – három nagy utazásszervező céget tömörítő – gyógyturizmusra szakosodott nagyvállalata.)


Húsvéti hagyományokról forgatott az osztrák ORF Magyarországon 2013.03.27. 19:57

A Magyar Turizmus Zrt. meghívására Ausztria leghallgatottabb kulturális rádióadójának –közszolgálati ORF Ö1 adó – riportere a húsvéti ünnepek előtt hazánkban forgatott.


20 éve vesz részt Magyarország a moszkvai MITT kiállításon 2013.03.25. 20:38

Idén a 20. alkalommal rendezték meg március 20-23. között Oroszország legnagyobb utazási vásárát, a moszkvai MITT kiállítást. A Magyar Turizmus Zrt. idén 180m2-en, 20 társkiállítóval ismertette hazánk turisztikai kínálatát.


Magyarország a szingapúri Exquisite magazinban 2013.03.25. 20:38

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében hazánkba látogatott a szingapúri Exquisite life style magazin újságírója Yip Min Ting és fotósa, tavaly szeptemberben. A látogatás célja Budapest és környéke, Észak-Magyarország, valamint a Hortobágy turisztikai kínálatának, látnivalóinak megismerése.


Magyarország is részt vett az IMTEC orvosturisztikai szakkiállításon, Monacóban 2013.03.25. 20:38

Március 22-23-án rendezték meg Monacóban az IMTEC (International Medical Travel Exhibition and Conference) nemzetközi orvosturisztikai szakkiállítást és konferenciát, amelyen – az egészségturizmusban vezető 25 desztináció között – Magyarország is megjelent a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében, két egészségügyi szolgáltató partnerrel.


Debrecenben járt a Dél-Alföld 2013.03.25. 20:35

A Debreceni Utazás Kiállítás és Vásáron a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága a társkiállító Körös-menti Turisztikai Egyesülettel, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkkal, a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.-vel és a Csabagyöngye Kulturális Központtal közösen képviselte a régió turisztikai kínálatát.


Tisza-tavi régiós bemutatkozás Szegeden és Debrecenben 2013.03.25. 20:35

A Tisza-tavi régió az elmúlt hétvégén két turisztikai kiállításon is bemutatkozott: március 22-24. között Debrecenben, a 23. alkalommal megrendezett Utazás és Szabadidő 2013 Kiállítás és Vásáron, valamint ezzel párhuzamosan március 23-24-én, Szegeden mutatta be turisztikai kínálatát a VII. Utazás Börze alkalmával.


A Balaton mellett kampányol az MT Zrt. Ausztriában 2013.03.23. 15:52

A Magyar Turizmus Zrt. bécsi képviselete a tavasz közeledtével – marketingterve alapján – megkezdte a magyar tenger turisztikai népszerűsítését a szomszédos Ausztriában. A kirándulók és aktívturizmus iránt érdeklődő osztrákok körében népszerű, mintegy kétszázezer olvasóval rendelkező Ausflug und Urlaub Magazin friss tavaszi száma hatoldalas, exkluzív összeállításban mutatja be a Balaton-parti kirándulóhelyeket és látványosságokat.


Sikeres Magyar Turizmus Nap Londonban 2013.03.23. 15:50

A Magyar Turizmus Zrt. londoni külképviselete 2013. március 21-én “Hungarian Tourism Day” címmel, Leisure Travel workshop-ot rendezett Londonban, a Strand Palace Hotelben. A program kiemelt témája Magyarország és Budapest mint különleges utazási desztináció volt. A rendezvény a magyar turisztikai kínálat bemutatkozása mellett, találkozási és kapcsolatépítési lehetőséget nyújtott a résztvevő brit és magyar turisztikai szolgáltatóknak.


Teltházas Magyar Turizmus Nap Pozsonyban 2013.03.23. 15:49

Március 21-én került sor Pozsonyban az idei Magyar Turizmus Napra, melynek témája Budapest és környéke 2.0 – vagyis újdonságok, érdekességek a fővárosból és környékéről. A Magyar Turizmus Zrt. célja Budapest és környéke trendi arcának erősítése, a „megszokott” klasszikus városnéző programokon túl ötletadás a szlovák turisztikai szakma számára programkínálatuk bővítéséhez, és a szlovák sajtó figyelmének felhívása a fővárosunk és környéke nyújtotta programokra.


Sikeres évadnyitó bemutató program a Tihanyi Levendulaházban 2013.03.23. 15:48

A 2011-ben az Év Ökoturisztikai Látogatóközpontjának választott Levendula Ház Látogatóközpont üzemeltetőjével, Küsz Mariannával közös szervezésben, március 21-én tartotta szakmai napját a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága Tihanyban.


Észak-Magyarország aktív díszvendég Debrecenben 2013.03.23. 15:46

A hétvégén zajlott a 23. debreceni Utazás és Szabadidő Kiállítás és Vásár, ahol Észak-Magyarország idén díszvendégként vett részt. A 2013. március 22-24. között zajlott vásárnak a Kölcsey Központ adott otthont, ahol a régió az egészségtudatos hegyvidéki profilhoz illeszkedő, egyedi standdal és számos társkiállítóval jelent meg.


Az Österreich Werbung elindította nyári kampányát 2013.03.20. 18:14

Az Österreich Werbung Budapest továbbra is a nyárra koncentrál és elkezdte az eddigi legnagyobb nyári kampányát a magyar piacon.


ADONET sajtónap az MT Zrt. franciaországi képviseletének részvételével 2013.03.19. 23:12

Az ADONET (Franciaországban Működő Külföldi Képviseletek Szövetsége) hagyományosan minden év januárjában sajtónapot szervez a turisztikai szaksajtó munkatársai számára. Az eseményen, idén január 16-án 167 újságíró vett részt on-line és nyomtatott médiumok, TV és rádiócsatornák képviseletében.


Magyar megjelenés a horvát Place2go turisztikai vásáron 2013.03.19. 23:12

A szomszédos Horvátországban – a közösségi médiában való folyamatos jelenlét mellett – a Magyar Turizmus Zrt. és társkiállítói ismét a Place2go turisztikai kiállításon csábították Magyarországra a nagyközönséget, március 15-17. között.


Utazási irodák látogatásával kezdődött a németországi B2B kampánysorozat 2013.03.19. 23:11

A berlini ITB kiállítás vége a téli/tavaszi vásári szezon lezárását is jelenti az MT Zrt. németországi képviseletének marketingprojekt-sorozatában. Öt tartományi jelentőségű kiállítás, és számos utazásszervezői házi vásár után, az elkövetkező időszakban a B2B együttműködések kerülnek az MT Zrt. németországi munkájának fókuszába.


Tavaszi vásárokon a dél-alföldi régió 2013.03.18. 21:10

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága számos belföldi turisztikai kiállításon vesz részt társkiállítóival 2013 tavaszán.


Vásárokon mutatkozik be a Balaton régió 2013.03.18. 21:09
A Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) 2013-ban – a fő belföldi küldőrégiókhoz igazodva – 3 belföldi regionális turisztikai vásáron mutatja be a térség turisztikai kínálatát: Pécsett 4, Debrecenben 8, Miskolcon pedig 7 társkiállító csatlakozik a régió standjához.

Főiskolai tanóra osztrák diákoknak nemzeti ünnepünkön 2013.03.18. 21:08

A Magyar Turizmus Zrt. együttműködésben hazánk bécsi nagykövetségével, valamint a Bécsi Népfőiskolák Szövetségével (Wiener Volkshochschulen: www.vhs.at) március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából rendhagyó főiskolai magyar-napot szervezett a főiskola bécsi székhelyén.


A hivatásturizmusért kampányol az MT Zrt. Ausztriában 2013.03.18. 21:08

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete összefogásban Ausztria piacvezető MICE-irodájával (www.truevenue.com) március 12-én egész délutánt és estét betöltő workshopon vett részt Bécsben, ahol hazánkat, mint ideális konferencia helyszínt prezentálták a több mint 100 céges látogató és potenciális ügyfél számára.


A Dél-Alföld Románia legjelentősebb turisztikai seregszemléjén 2013.03.18. 21:07

2013. március 14-17. között került sor Románia legrangosabb turisztikai kiállítására, a Targul de Turism al Romaniei - TTR vásárra, melynek idén a bukaresti ROMEXPO adott otthont.


Szaúdi hivatásturisztikai szakemberek Magyarországon 2013.03.18. 21:06

A Magyar Turizmus Zrt. és a Qatar Airways együttműködésében, március elején hazánkba látogattak Szaúd-Arábia legnagyobb cégeinek utazási menedzserei, akik a Qatar Airways jeddah-i irodájának kiemelt ügyfelei. Ezen vállalatok évente 3-4 alkalommal is tartanak workshopokat, szemináriumokat Szaúd-Arábián kívül.


Intourmarket 2013 kiállítás Moszkvában az MT Zrt. részvételével 2013.03.12. 21:10

Érdekes és gazdag programmal készül a Magyar Turizmus Zrt. oroszországi külképviselete a moszkvai „Intourmarket 2013” kiállításra. A 40 m2 alapterületű stand attrakciójaként előre meghirdetett időpontban magyar borok és gyógyteák kóstolójával várják az érdeklődőket.


Online nyereményjátékkal csábítják Budapestre a brit turistákat 2013.03.12. 21:09

A Magyar Turizmus Zrt. londoni képviselete és a Sony Pictures Entertainment együttműködésével három online nyereményjátékot hirdettek meg az elmúlt hetekben, melyek apropóját a Budapesten is forgatott, Az idők végezetéig című film DVD és Blu-ray kiadása adta.


Rot-Weiß-Rot in Ungarn sikerek, tíz hónapos az MT Zrt ausztriai turizmus-mozgalma 2013.03.12. 21:09

Tíz hónap telt el az MT Zrt. bécsi képviselete által indított turizmus-mozgalom meghirdetése óta, amely igazi közösségformáló és turisztikai értékesítés-ösztönző eszközzé vált.


Budapest a milánói repülőtéri magazinban 2013.03.12. 21:08

A Magyar Turizmus Zrt. milánói képviseletének köszönhetően a Terminal 24 című, milánói repülőtereken terjesztett kétnyelvű magazin legutolsó száma Budapestet is ajánlja az utazóknak, mint a művészet és a bevásárló turizmus városát.


Az Észak-magyarországi régió a 18. Pécsi Utazás Kiállítás és Vásáron 2013.03.07. 20:16

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kiállítóként vesz részt a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága a dél-dunántúli régió legszínvonalasabb és legnépszerűbb turisztikai börzéjén, a 18. Pécsi Utazás Kiállítás és Vásáron.


Interaktív webinárium sorozat az orosz nyelvű piacokon 2013.03.05. 17:43

A Magyar Turizmus Zrt. 2013. évi marketingtervében kiemelten jelennek meg az új, feltörekvő piacok, köztük – a moszkvai külképviselet tevékenységéhez kapcsolva – négy orosz ajkú országban, Azerbajdzsánban, Kazahsztánban, Üzbegisztánban és Fehéroroszországban is aktív tevékenységet folytat a társaság 2013-tól. A "Keleti nyitás" eredményeként az oroszországi képviselet interaktív webinárium sorozatot szervezett ezen országok szakemberi számára. A sorozat február 18-án kezdődött és március 5-én fejeződött be.


Magyarország Benelux magazinokban és lapokban 2013.03.05. 17:42

Az elmúlt időszakban számos holland és belga turisztikai, illetve szabadidős magazinban jelent meg Magyarországról szóló cikk. A hollandiai Kampeer en Caravankampioen (330.000 olvasó) nyári vakáció összeállításában a Balatonról írnak, a Het Laatste Nieuws belgiumi napilap Leef en Geniet című hétvégi magazinjában Budapestről.


A Dél-Alföld jól teljesít 2013.03.03. 13:34

A Dél-Alföldön 2012-ben ismét növekedett a vendégek és vendégéjszakák száma – jelentette be az Utazás kiállításon tartott sajtótájékoztatón Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője. A régió városai közül Gyula és Szeged is Magyarország leglátogatottabb települései közé tartoznak.


Az Alföld kapuja laskával és fürdőélményekkel vár 2013.03.03. 13:30

A város standját meglepően sokan látogatták az Utazás kiállításon. Az Alföld kapuja – ahogyan magukat a ceglédiek aposztrofálják – a város könnyű, zamatos borával és híres laskatésztájával fogadta a látogatókat. Rengetegen töltötték ki a kvízt, és kaptak nemcsak igazi házi gyúrt tésztát ajándékba, de autentikus receptet is hozzá.


Újabb sikeres bemutatkozás Szerbiában 2013.02.27. 17:48

A Magyar Turizmus Zrt. idén is önálló standdal volt jelen a déli szomszédos régió legjelentősebb turisztikai kiállításán, a február 21-24. között immár 35. alkalommal megrendezett International Fair of Tourism vásáron, Belgrádban.
A vásár rendkívül népszerű a szerb és a szomszédos országok lakosságának körében és meghatározó szerepet játszik az utazási döntéseik meghozatalában. A 6 csarnokban, közel 500 turisztikai kiállító várta a látogatókat az év minden időszakára vonatkozó utazási ajánlatokkal, kedvezményekkel.


A Tisza-tavi régió Szezonnyitó Szakmai Fóruma 2013.02.27. 17:46

Február 26-án tartotta Szezonnyitó Szakmai Fórumát a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) 70 partner – többek között polgármesterek, önkormányzati képviselők, szakmai szervezetek, turisztikai szakemberek és régiós turisztikai szolgáltatók – részvételével a tiszafüredi Tisza Balneum Hotelben.


Sikeres szingapúri debütálás 2013.02.27. 17:46

A Magyar Turizmus Zrt. idén először vett részt a NATAS (szingapúri utazási irodák szövetsége) által rendezett kiállításon, melyet a szövetség az utazási irodák és utazásszervezők kínálatának bemutatására rendezett.


Sokasodnak a trendi Budapestről szóló írások az osztrák sajtóban 2013.02.27. 17:37

A Magyar Turizmus Zrt. osztrák piacon folytatott tevékenységének köszönhetően sokasodnak a „trendi Budapestről” szóló cikkek és tudósítások az osztrák nyomtatott és elektronikus sajtóban. A nemzeti turisztikai marketingszervezet legutóbbi sajtóútja nyomán a grazi székhelyű, üzleti utazókra szakosodott televíziós csatorna, a Lyoness TV közel félórás tudósítással jelentkezett Magyarországról és Budapestről.


Sikeres magyar megjelenés Bajorország legnagyobb turisztikai kiállításán 2013.02.26. 16:46

2013. február 20-24. között negyedik alkalommal rendezték meg Münchenben a f.re.e-t (Freizeit, Reisen, Erholung), a CBR utódját, Bajorország legnagyobb turisztikai kiállítását, mely új, fiatalos arculatával évek óta az élményközpontúságra helyezi a hangsúlyt. Színes turisztikai kínálat, egészségturizmus, fitness, lakóbuszok, kajakok, biciklik, hegymászással és búvárkodással kapcsolatos standok és idén másodszor a tz/Münchner Merkur újságcsoporttal közösen szervezett autónapok csalogatták az érdeklődőket.


A Magyar Turizmus Zrt. is részt vett Dánia legnagyobb turisztikai vásárán, a Ferie for Alle-n 2013.02.26. 16:46

Február 22-24. között Herningben rendezték meg Dánia legnagyobb közönségvásárát, amelyen 30 országból 1.031 kiállító mutatta be turisztikai szolgáltatásait és ajánlatait az érdeklődő közönségnek. A vásárra a három nap alatt közel 64 ezren látogattak ki.


Prémium Magyar Napok Lengyelországban 2013.02.26. 16:45

„Spa and Wine” címmel, az egészségturisztikai lehetőségekre, valamint a bor-, és gasztronómiai kínálatra fókuszálva szervezett roadshow-t a Magyar Turizmus Zrt. lengyelországi képviselete, valamint Nyugat-dunántúli és Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságai. A február 19. és 22. között megrendezett program két kiemelt lengyelországi küldőrégió központjában, Katowicében és Wroclavban biztosított közvetlen tárgyalási lehetőséget a roadshow résztvevői, a meghívott turisztikai szakemberek, utazásszervezők, valamint a sajtó képviselői számára.


Budapestről írt a török Todays Zaman napilap 2013.02.26. 16:45

A Magyar Turizmus Zrt. és az ankarai Magyar Nagykövetség közös szervezésében tavaly szeptemberben hazánkba látogatott a török Samanyolu Haber TV stábja. Az út célja az volt, hogy az európai történelmi és kulturális helyszíneket bemutató filmjüket budapesti helyszínekkel egészítsék ki. A 3 milliós nézettséggel bíró TV csatornán hat alkalommal is megismételték a Budapestről szóló filmet 2012 októberében.


Szeged a Deutsche Welle adásában 2013.02.26. 16:37

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviseletének kezdeményezésére február első hetében Szegeden forgatott a Deutsche Welle német közszolgálati TV külföldieknek szóló, többnyelvű csatornája. Az MT Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága és a Szegedi Tourinform által szervezett és koordinált forgatás nyomán két filmbejátszás készült az Euromax – Leben und Kultur in Europa (Élet és kultúra Európában) című műsor számára.


Gerillakampány Bécsben 2013.02.22. 15:33

Az elmúlt napok hideg, havas időjárásában „felmelegítő ajánlatokkal” találkozhattak a bécsi autósok. A Währing, Döbling, Gersthof városrészekben reggelente több száz munkába igyekvő bécsi lakos – szívet, testet és lelket melegítő ajánlatokat tartalmazó – szórólapot és I Love BUDAPEST feliratot talált a behavazott autók szélvédőin. A szórólapok a rendkívüli hideg időjárásban Budapest fürdőit ajánlották felmelegedésre. A flyereken „Budapest: a tél legforróbb ajánlata” szlogen mellett a budapestwinter.com webcím is olvasható, ahol a téli időszakban kedvezményesen foglalható budapesti szállás.


Újabb MICE rendezvény Németországban 2013.02.22. 15:32

A németországi Seminar- und Tagungsbörse megszűnése óta keresi a német hivatásturisztikai szakma azt az ideális rendezvényt, melynek során a szakma képviselői találkozhatnak és tapasztalatokat cserélhetnek. 2013-ban több cég is új típusú MICE rendezvények életre hívásába kezdett, a szakma pedig érdeklődéssel próbálgatja, hogy melyik lesz a legsikeresebb és melyik marad hosszú távon a piacon.


A dunai hajózásról ír az amerikai Luxury Travel magazine 2013.02.22. 15:32

Az amerikai Luxury Travel magazine legutóbbi számában exkluzív írás jelent meg a Dunai hajózásról és Budapestről. A képekkel gazdagon illusztrált cikkben az író kiemeli Budapest látnivalóit és a magyar vendéglátás felkészültségét a prémium utasok fogadására. Az újságírót a Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete készítette fel az útra.


Csúcsot döntött a nemzeti parkok látogatottsága 2013.02.22. 15:31

A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint 2012-ben, az elmúlt években mértnél nagyobb számú, összesen több mint 1,4 millió vendég vett részt a hazai nemzeti park igazgatóságok által szervezett ökoturisztikai programokon, illetve kereste fel az igazgatóságok által fenntartott ökoturisztikai létesítményeket.


Az osztrák GUSTO szerint is a világ élvonalához tartozik a magyar gasztronómia 2013.02.21. 17:08

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai sajtóaktivitásának köszönhetően 5 oldalas turistacsalogató cikk jelent meg Ausztria piacvezető gasztronómiai magazinjának, a GUSTO-nak a legfrissebb számában. A rendkívül informatív és bennfentes tapasztaltsággal megírt cikk külön kitér arra, hogy a közelmúltban a magyar gasztronómia és turizmus nagy utat tett meg: komoly fejlesztéseknek köszönhetően magas minőségi szolgáltatásokat képes nyújtani a prémium szegmens számára is.


Szlovákiában is zajlik a BWI kampány 2013.02.21. 17:08

Szlovákiában is zajlik a Magyar Turizmus Zrt. téli forgalomélénkítő kampánya, a Budapest Winter Invitation (BWI). A 2012 őszén folytatott display online kampányt követően februárban Google AdWords és Etarget kereső-megoldásokkal egészült ki a BWI online bemutatkozása Szlovákiában.


Közösségi média nyereményjáték és Magyar Kulturális Évad prezentáció a milánói BIT vá 2013.02.21. 17:07

A Magyar Turizmus Zrt. önálló standon mutatta be hazánk turisztikai kínálatát Olaszország legjelentősebb turisztikai vásárán a BIT-en, február 14-17. között. Az MT Zrt. milánói képviselete a vásár igazgatóságával együttműködve – és ezzel a magyar megjelenést erősítve – részt vett a látogatóknak szervezett facebook nyereményjáték kampányban.


Magyarországi tanulmányút lengyel szakemberek részére 2013.02.21. 17:07

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében február 14-17. között 6 lengyel utazási iroda képviselői látogattak el hazánkba. A tanulmányút célja Budapest és környéke turisztikai kínálatának feltérképezése volt.


Az Alföld turisztikai kínálatával ismerkedtek ukrán utazásszervezők és újságírók 2013.02.21. 17:06

Február 13. és 18. között 14 ukrán utazási szakember és újságíró ismerkedhetett meg Magyarország egészségturisztikai kínálatával a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében. A résztvevők – Magyarországot programozó utazásszervező cégek és viszonteladók képviselői – Ukrajna gyakorlatilag minden részéből érkezetek: a Kárpát-Ukrajnai Lviv várostól kezdve egészen az orosz határon lévő Luganszk városig, ami azért fontos, mert szinte mindegyik városban több mint egymillió ember él.


Budapest továbbra is népszerű desztináció az olaszok körében 2013.02.21. 16:59

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ képviselte a magyar fővárost 2013. február 14. és 17. között a milánói idegenforgalmi kiállításon.
Az olaszok számára ismert és kedvelt úti cél Budapest, a BIT (Borsa Internazionale del Turismo) látogatói kiemelt érdeklődést mutattak a főváros gyógyfürdői és kulturális attrakciói iránt.


Megjelent az MT Zrt. új országos kempingtérképe 2013.02.19. 15:03

18 ezres példányszámban, aktualizált tartalommal jelent meg a Magyar Turizmus Zrt. háromnyelvű, országos kempingtérképe. A térképoldalon piktogramokkal jelölt kempingek a térkép hátoldalán szerepelnek részletes adataikkal, elérhetőségeikkel.


Az MT Zrt. szíves országlogója alatt népszerűsíti a magyar termékeket a SPAR Ausztriában 2013.02.19. 15:02

A magyarországi SPAR élelmiszerlánc és a SPAR Ausztria együttműködésének eredményeképpen, a Magyar Turizmus Zrt. - Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága és az ausztriai magyar külképviseletek közreműködésével megvalósított akcióban, 2013. január 24. és 30. között tradicionális magyar termékek kerültek kiemelt pozícióba az osztrák SPAR áruházak polcain.


Észak-Magyarország a dél-németországi napilapokban 2013.02.19. 15:00

Az Ulmban és környékén 310 ezer példányszámban megjelenő és 1,3 millió olvasót számláló Südwestpresse szívesen kalauzolja olvasóit kevésbé ismert tájakra az utazási rovatában. A tekintélyes napilap hasábjain 2012 júliusában a Tisza-tót, idén januárban pedig Észak-Magyarországot mutatták be. A cikk szerzője, Hubert Kaltenbach, aki egyben az utazási rovat főszerkesztője, „visszatérő vendégünk“: az MT Zrt. meghívására az elmúlt években többször is ellátogatott már hazánkba, élményeiről mindig lelkes beszámolókat készítve.


Közeledik az idei EDEN pályázatok benyújtási határideje 2013.02.14. 18:03

Már csak két hét áll az érdeklődők rendelkezésére, hogy induljanak a Kiváló Európai Desztinációk díj magyarországi pályázatán. Az Európai Bizottság 2012-ben immár hetedik alkalommal írt ki pályázatot az ún. ,,European Destinations of Excellence’’ azaz ,,Kiváló Európai Desztinációk’’ témában.


Valentin-napi kulturális ajánlatokkal toborozza a turistákat az MT Zrt. Ausztriában 2013.02.14. 18:02

Valentin-napi romantikus hétvége a fertődi Esterházy-kastélyban, vagy minden idők legátfogóbb Cézanne-kiállítása a fürdők fővárosában, vagy a Budapesti Tavaszi Fesztivál színes programkavalkádja, mind-mind olyan turistavonzó attrakciók, amelyekkel a Magyar Turizmus Zrt. kampányol Ausztriában, hogy még több osztrák vendég forduljon meg hazánkban.


Napi 80 millió forintot fizetnek be az osztrák turisták a magyar államkasszába 2013.02.14. 18:02

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete frissen elkészítette éves jelentését az osztrák beutazóforgalmunk 2012. évi értékeléséről. A jelentés szerint a KSH előzetes adatai alapján az elmúlt esztendőben sikerült megőrizni minden idők legjobb eredményét: az Ausztriából érkező vendégéjszakák száma 799 ezer volt, ami 34 ezerrel (+4,5%) több, mint a 2011-es esztendőre vonatkozó előzetes adat.


A Tisza-tavi régió törzskiállító a FeHoVa kiállításon 2013.02.14. 17:58

2013. február 14-17. között rendezik meg a 20. Fegyver, Horgászat és Vadászat (FeHoVa) nemzetközi kiállítást, amelyen a Tisza-tó, mint minden évben, idén is kiállítóként van jelen, egyedüliként a turisztikai régiók közül.


Zár a moszkvai PRODEXPO kiállítás 2013.02.14. 17:58

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter orosz agrárvezetőkkel közösen nyitotta meg a moszkvai „Prodexpo 2013” élelmiszeripari kiállítást. A magyar tárcavezető Nyikolaj Fjodorov mezőgazdasági miniszter meghívására érkezett Moszkvába, ahol kétoldalú tárgyalásokat folytat.


Ismét hazai termékek Németországban, február 13-án nyílt a nürnbergi BioFach 2013.02.14. 17:57

Zöldség- és gyümölcstermékeink első számú felvevőpiaca Németország, a kivitel nagyjából negyede a német piacra irányul. Február 13-án nyílt meg Nürnbergben Európa legnagyobb nemzetközi bio-szakvására, a BioFach Nemzetközi Bioélelmiszer és Bioáru Vásár.


Az olasz szaksajtó a hazánkba irányuló olasz turizmusforgalomról 2013.02.14. 17:57

A Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviseletének jelentése szerint az olasz turisztikai szaksajtó is felfigyelt a Magyarországra irányuló olasz beutazó turizmus 2012. évi rekordjára. A KSH előzetes adatai szerint tavaly az olasz turisták által hazánkban eltöltött vendégéjszakák száma 619.225 volt, ami 17,1 %-os emelkedést jelent, így Németország és Ausztria után Olaszország a 3. legfontosabb küldőpiacunk.


Budapest az amerikai Leisure Group Travel szaklap internetes kiadásában 2013.02.14. 17:56

A Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete együttműködésben az Eurail vasúttársasággal, valamint az osztrák és a szlovák turisztikai képviseletekkel, karácsonyi tanulmányutat szervezett amerikai újságíróknak.


Sikeres magyar részvétel a prágai Holiday World kiállításon 2013.02.11. 17:50

22. alkalommal zajlott Prágában Csehország legnagyobb nagyközönségi utazási vására, a Holiday World 2013. A február 7. és 10. között rendezett kiállítással párhuzamosan zajlott a Top Gastro gasztronómiai és a Golf World Prague szakkiállítás is. A vásár minden évben több mint 30.000 látogatót vonz.


Fókuszban a németországi oroszok 2013.02.11. 17:50

Németország második legnagyobb kisebbségi csoportja az oroszoké. Egyes becslések szerint országosan mintegy 4 millió főre tehető a számuk. Rendkívül összetartóak, így az élet szinte minden területén saját szolgáltatói hálózattal rendelkeznek. Nincs ez másként a szervezett utazások piacán sem.


Csatlakozási lehetőség V4 akciókhoz 2013.02.11. 17:49

A „Visegrádi Együttműködés” országai igen sikeresen működnek együtt az oroszországi turisztikai piacon is. A 2013. évi együttműködés részleteinek kidolgozására, az egyes akciók időpontjának meghatározására február 7-én a Magyar Turizmus Zrt. moszkvai irodájában került sor.


Love and Passion, Magyar operaest Csungkingban és Pekingben 2013.02.08. 15:07

2013. február 4-én a csungkingi Marriott szállodában, február 6-án pedig a pekingi Jintai Múzeumban került sor a Love and Passion elnevezésű, két magyar operaénekes által adott koncertre. A romantikus operaesten számos európai nagykövet és kulturális diplomata mellett részt vettek Magyarország iránt elkötelezett, a kínai művészeti és politikai életben fontos szerepet betöltő vendégek is.


Az MT Zrt. szlovákiai külképviselete a Tour Kosice turisztikai vásáron 2013.02.08. 15:07

Két turisztikai rendezvény is zajlott Kelet-Szlovákiában az elmúlt héten. A január 30. és február 1. között 20. alkalommal megrendezett kassai TOUR KOŠICE turisztikai kiállításon a Magyar Turizmus Zrt. és társkiállítói (Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft, Nyíregyházi és Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft., Jász-Nagykun-Szolnok Megye Önkormányzata, Egri Termálfürdő, a hajdúszoboszlói Hotel Délibáb****) vettek részt.


2012 rekordév a szlovákiai beutazásban 2013.02.08. 15:06

A KSH frissen közzétett előzetes adatai szerint a tavalyi évben 118 009 Szlovákiából érkező turista összesen 261 829 vendégéjszakát töltött el kereskedelmi szálláshelyeken, ami a vendégek számát tekintve 11,9%-os, a vendégéjszakákét tekintve pedig 10,8%-os növekedést jelent az előző év adataihoz képest.


Sikeres Magyarország Akadémia rendezvény Oroszországban 2013.02.08. 15:06

A Magyar Turizmus Zrt. oroszországi képviselete aktívan együttműködik a Magyarországot kiemelten kezelő orosz utazásszervezőkkel. A képviselet által szervezett ún. „Magyarország Akadémia” rendezvénysorozat igen sikeres, hiszen egyszerre mutatható be szakértő előadásában egy-egy kínálati szegmens, valamint az adott utazásszervező szezonális kínálata.


Magyarország egyre népszerűbb az orosz lakóautós utazók körében 2013.02.08. 15:06

Az orosz turisztikai piacon egyre jobban látható szegmens az autóval, lakóautóval Európa felé útnak indulók tömege. A Magyar Turizmus Zrt. oroszországi külképviselete - érzékelve az új keresleti tendenciákat - folyamatos és aktív kapcsolatot épített ki a „Lakóautós utazók Szövetségével”.


Reisen Hamburg, Észak-Németország legnagyobb utazási kiállítása 2013.02.08. 15:05

Idén is megnyitotta kapuit Észak-Németország legnagyobb nagyközönségi utazási kiállítása, a Reisen Hamburg. A február 6-10. között zajló kiállításon 800 nemzetközi kiállító mutatja be legújabb ajánlatait a mintegy 70.000 vendégnek. A rendezvényt Hamburg legnagyobb autókiállítása egészíti ki, ahol 3 csarnokban vonultatják fel a legújabb modelleket, köztük a lakóautó-csodákat is.


Sikeres magyar jelenlét a brüsszeli Salon des Vacances kiállításon 2013.02.06. 17:33

2013. január 31. és február 4. között rendezték meg, immáron 55. alkalommal Belgium legnagyobb turisztikai kiállítását, a brüsszeli Salon des Vacances/Vakantiesalont, ahol az idei évben 105.600 látogató kereste fel az 5 csarnokban részvevő mintegy 800 kiállítót.


Nagy érdeklődés kíséri Magyarország bemutatkozását a tel-avivi IMTM vásáron 2013.02.06. 17:30

Február 5-én, 19. alkalommal nyitotta meg kapuit Izrael legnagyobb turisztikai vására, a két napon át tartó International Mediterranean Tourism Market. A magyarországi piacspecifikus információkon kívül több hazai szolgáltató különleges ajánlatokkal jelent meg a MT Zrt. standján.


Magyar lovas hagyományok az IBERIA business fedélzeti magazinjában 2013.02.06. 17:29

Az Iberia légitársaság business osztályán utazók számára készülő fedélzeti magazin februári száma 8 oldalas látványos, képekkel illusztrált riportban mutatja be Magyarország két legnagyobb, történelmi ménesgazdaságán keresztül a magyarországi lovas hagyományokat.


Rekorderedmények az Észak-Európából 2013.02.06. 17:29

Az MT Zrt. Észak-európai képviseletének jelentése szerint a KSH ma publikált adatai alapján 2012-ben 720.488 kereskedelmi szálláshelyi vendégéjszaka realizálódott hazánkban, amely a 2011 évi végleges adatokhoz mérten 13,5%-os (85 ezer vendégéjszaka), a reálisabb összevetést adó egy évvel ezelőtti gyorstájékoztató adataival összehasonlítva pedig 20,7%-os (123 ezer vendégéjszaka) növekedést jelent.


Magyarország a legnépszerűbb olasz televíziós műsorban 2013.02.06. 17:28

A Magyar Turizmus Zrt. olaszországi képviseletének sajtó munkája gyümölcseként az elmúlt 1 hónapban 3 különböző témájú, Magyarországgal foglalkozó filmet vetíttek le a legnépszerűbb olasz turisztikai magazin műsorban a közel 3 milliós nézőtáborral rendelkező AllaFalde del Kilimangiaroban.


Sikeres magyar megjelenés a madridi FITUR vásáron 2013.02.04. 17:14

2013. január 30. és február 3-a között 33. alkalommal rendezték meg Madridban Spanyolország legnagyobb turisztikai kiállítását a FITUR - 2013 vásárt. A korábbi évekhez hasonlóan a Magyar Turizmus Zrt. madridi képviselete idén is önálló standon népszerűsítette Magyarország turisztikai kínálatát. A 40 m2-es magyar stand a Magyar Turizmus Zrt. felszín alatti vízkincsünket középpontba állító nemzeti standján látta vendégül az érdeklődőket.


ANTOR MICE workshop Moszkvában 2013.02.04. 17:14

Január 31-én immár kilencedik alkalommal szervezte meg az "Oroszországban működő Nemzeti Idegenforgalmi Hivatalok Szövetsége" (ANTOR) a MICE tematikájú moszkvai rendezvényét.


A Londoni külképviselet hírlevélben tájékoztatja brit partnereit 2013.02.04. 17:14

Az MT Zrt. londoni külképviselete 2013 januárjától havi elektronikus hírlevélben ad tájékoztatást brit szakmai partnereinek a magyar piac újdonságairól és a Magyarországon várható nemzetközileg is kiemelkedő eseményekről. A januári hírlevél itt olvasható: http://us6.campaign-archive1.com/?u=d9453ea5137406eaa651945eb&id=afc2de0db7&e=b69846ca83


A legeket bemutató brit blogger tűzte tollára Budapestet 2013.02.04. 17:13

A Thoroughly Modern Milly blog szerzője és fotósa egy hétvégét töltött Budapesten az MT Zrt. londoni külképviseletének szervezésében. A blog – amelyet havonta 14.000 látogató olvas, továbbá 1500 követője és kedvelője van a Twitteren, illetve a Facebookon és hírlevelei naponta 500 regisztrált email címre mennek ki - a világ minden táján fellelhető legjobb hotelekről, éttermekről és helyekről ír.


Magyar megjelenés Svájc legnagyobb turisztikai vásárán 2013.02.04. 17:12

Január 31. és február 3. között rendezték meg Zürichben Svájc legnagyobb turisztikai vásárát, a FESPO-t. A zürichi vásárterület 5 csarnokában 600 kiállító fogadta azt a 70.000 érdeklődőt, akik az idei év újdonságaira voltak kíváncsiak. A kiállítók között jelen volt minden jelentős európai desztináció.


Budapest a Podroze lengyel utazási magazin címlapján 2013.02.04. 17:12

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében 2012. november 7-11 között Budapesten tartózkodott Elzbieta Pawelek lengyel újságírónő. A tanulmányút  középpontjába Budapest egészségturisztikai kínálata került, így az újságírónő ellátogatott a Széchenyi és a Rudas fürdőbe is. Természetesen a budapesti városnézés olyan kiemelt attrakciói sem maradhattak ki az út programjából, mint az Andrássy út és a Budai Vár.


Magyarország Szaúd-Arábia egyik vezető napilapjában, az Al Riyadh-ban 2013.01.31. 17:36

Az MT Zrt. december közepén szervezett tanulmányutat a riyadhi Kereskedelmi- és Iparkamara turisztikai főosztályának tagjai számára, akik szaúdi turisztikai körökben jelentős véleményformáló szakembereknek számítanak. A fővárosi attrakciók – a Parlament, a Hősök tere és a Budai Vár – megtekintése mellett, a delegáció tagjai látogatást tettek a Budakeszi Vadászházban, majd rövid lovas-kocsikázás színesítette programjukat.


Turisztikai évadnyitó rendezvény Szentpéterváron az MT Zrt. oroszországi képviseletével 2013.01.31. 17:36

Szentpéterváron 2013. január 29-én rendezte meg az „Oroszországban működő Nemzeti Idegenforgalmi Hivatalok Szövetsége (ANTOR) és az Orosz Idegenforgalmi Szövetség (RSZT) az idei szezon első nagyrendezvényét. A hatodik alkalommal lebonyolított évadnyitó eseménynek a Taleon Imperial Hotel biztosított elegáns helyszínt.


Teltházas évadnyitó konferencia az észak-magyarországi régióban 2013.01.31. 17:35

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) évindító turisztikai konferenciát szervezett 2013. január 30-án, Mátraházán a Hotel Residence Ózonban.


Bécsben meghirdették az UngarischeART 2013 elnevezésű magyar programsorozatot 2013.01.31. 17:35

Az ausztriai magyar külképviseletek (Nagykövetség, Balassi Intézet, Magyar Turizmus Zrt.) összefogásában 2013 első félévében 48 közös szervezésű rendezvény népszerűsíti Ausztriában hazánkat, a magyar kultúrát és a főbb turisztikai attrakciókat. Az UngarisheArt (magyar módra) című programfüzetet január 31-én mutatták be a magyar képviseletek vezetői az osztrák sajtónak.


Egyre több osztrák turista látogatja a Budapesti Tavaszi Fesztivált 2013.01.31. 17:18

Január 31-én bécsi tájékoztató keretében mutatta be az osztrák sajtónak és turisztikai szakembereknek a Budapesti Tavaszi Fesztivál idei programját Vitézy Zsófia fesztiváligazgató, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője.


Magyarország ismét vendégország a Jagd und Hung kiállításon 2013.01.30. 19:37

Megnyitotta kapuit Európa egyik legnagyobb vadászati és halászati szakkiállítása, a Jagd & Hund. Sikeres 2008-as szereplésünk után hazánk ismét díszvendég a dortmundi Westfalenhallen kiállítási központban rendezett szakvásáron, amelyen a Magyar Turizmus Zrt. és a 22 állami erdészeti részvénytársaság közösen népszerűsíti a magyarországi vadászati lehetőségeket és turisztikai szolgáltatásokat.


Magyar kiállítók az isztambuli EMITT kiállításon 2013.01.29. 17:23

Isztambulban tizenötödik alkalommal rendezték meg az East Mediterranean International Tourism and Travel Exhibition (EMITT) szakkiállítást. A január 27-én befejeződött vásáron 6 magyar kiállító mutatta be kínálatát a Magyar Turizmus Zrt. 24 m2-es standján. Az eseményen az ankarai magyar nagykövetség és az isztambuli főkonzulátus is képviseltette magát.


Felső-Ausztriában nagy várakozás előzi meg a májusi Magyar Napokat 2013.01.29. 17:23

A tavalyi látogatószámmal közel megegyező, mintegy 17 ezer potenciális turista kereste fel az elmúlt hétvégén Felső-Ausztria legjelentősebb turisztikai seregszemléjét: a linzi FERIEN Messét - www.ferien-linz.at. Az utazási kiállítás jó lehetőséget biztosított arra, hogy az MT Zrt. – 7 társkiállítójával közösen – bemutassa, milyen újdonságokkal várja Magyarország az osztrák turistákat az idén. A nagyközönségi vásáron való részvétel egyben jó alakalom volt a májusban, Linzben megrendezendő nagyszabású Magyar Napok rendezvénysorozat „beharangozására” is.


Olaszrizling, szerintük 2013.01.29. 15:59

A Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) első alkalommal jelent meg a csopaki Szent Donát Pincében és Jásdi Pincében, az idén már harmadik alkalommal megrendezett „Olaszrizling – szerintünk” elnevezésű szakmai eseményen és borkóstolón.


Több mint 3 millió olasz ismerkedhet a téli Budapest kínálatával 2013.01.27. 16:13

A Magyar Turizmus Zrt. olaszországi képviselete sajtó munkájának és Olaszország legfontosabb katolikus családi magazinjával, a Famiglia Cristianával való együttműködésnek köszönhetően az újság több mint 3,5 milliós olvasótábora a magazin utazás rovatában a téli Budapest turisztikai kínálatával ismerkedhetett meg.


Magyar Est Stuttgartban, a Balassi Intézetben 2013.01.27. 16:11

A Stuttgarti Kulturális Intézettel együttműködve 2013. január 18-án este Magyarország-prezentációra került sor a Balassi Intézet stuttgarti székházában. Az esemény a CMT turisztikai kiállítás kísérő rendezvényei közé is bekerült, ezért számos helyen – így például a vásár több tízezer példányban kinyomtatott és Stuttgart különböző pontjain ingyenesen osztogatott „Stuttgart reist” szórólapjában is – meghirdették.


ITF Slovakiatour az MT Zrt. részvételével 2013.01.27. 16:10

Január 24-én megnyitotta kapuit az ITF Slovakiatour turisztikai vásár Pozsonyban, amelyen a Magyar Turizmus Zrt. hosszú évek óta részt vesz. Idén, a felszín alatti vizeket szimbolizáló 86 m2-es standon Magyarország turisztikai kínálatát 14 társkiállító képviseli az MT Zrt. mellett.


Tízoldalas megjelenés Magyarországról a Germanwings magazinjában 2013.01.24. 20:08

A Magyar Turizmus Zrt. szakmai közreműködésével Budapestre összpontosító színes összeállítás jelent meg decemberben a Germanwings fedélzeti magazinjában. Az írás újabb magyar különlegességet, a hagyományos, kézzel készített cipőket és azok készítőit mutatja be, kiemelve Vass Lászlót és az ún. Budapest-modelleket. 
 


Duna-menti turizmus és a BTF kiemelt téma a linzi turisztikai vásáron 2013.01.24. 20:05

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete 7 társkiállítójával közösen képviseli január 25. és 27. között a felső-ausztriai Linzben megrendezett turisztikai seregszemlén a hazai turisztikai kínálatot. Tekintettel arra, hogy a 15-20 ezer látogatót váró linzi Utazás Kiállítás (FERIEN Messe: www.ferien-linz.at) a Duna tematikában zajlik, a magyar standon az egészségturisztikai ajánlatok mellett különös hangsúlyt kap Budapest és a Budapesti Tavaszi Fesztivál promóciója.
 


211.000 látogató a stuttgarti CMT-n 2013.01.24. 20:03

Idén ismét kiemelkedő eredménnyel ért véget január 20-án a CMT, a világszerte legtöbb látogatót számláló turisztikai közönségvásár, ahova 9 nap alatt a havas, jeges időjárás ellenére is 211 ezren látogattak el. A hatalmas érdeklődést kifejezetten pozitív hangulat kísérte a kiállításon, amelyet az utazási szakma a turizmus barométereként tart számon. A pozitív hangulatra két dolog is magyarázatot adhat.

 


A New York Times szerint Pécs a kulturális utazások Mekkája 2013.01.24. 20:02

A New York Times napilap által támogatott legnagyobb keleti parti, The New York Times Travel Show utazási vásárral egy időben jelent meg a lap utazási melléklete, melyben az újságírócsapat a 2013-as, általuk feltétlen ajánlott különleges úti célokat mutatja be részletesen.


Magyarország a The New York Times Travel Show-n 2013.01.24. 20:01

Véget ért az Egyesült Államok keleti partvidékének legnagyobb utazási vására, a The New York Times Travel Show. A New York Times napilap támogatásában megvalósuló jelentős turisztikai vásár első napján a szakma képviselői mutathatták be turisztikai kínálatukat, az azt követő napok pedig a nagyközönség rendelkezésére álltak.


Magyarország ismét a berlini Nemzetközi Zöld Héten 2013.01.24. 19:59

A gasztronómia szerves része Magyarország arculatának és kommunikálni kívánt erősségeinek, így a Magyar Turizmus Zrt. a cégcsoporti szinergiákat kihasználva 2013-tól több közös akciót tervez bor és gasztronómia témában az agrár- és bormarketing területtel. Ebben az évben is a német kiállításokkal indul az agrármarketing eseménynaptár: hagyomány szerint a januári Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche) indítja a külföldi élelmiszeripari rendezvények sorát.


Nagy érdeklődés a hollandiai Leeuwarden, Caravana kiállításon 2013.01.23. 18:45

Több mint 45 ezer fős látogatottsággal zárta kapuit kedden Hollandia legnagyobb kempinges vására, a Leeuwarden/Caravana. Az észak hollandiai Leeuwarden városában immár 53. alkalommal rendezték meg január 17-22. között a kemping szakkiállítást és vásárt, amely egész Hollandiából vonzotta a kempinges, lakóautós, lakókocsis utazóközönséget és szakmát. Hollandia kiutazó turizmusának jelentős szegmense a kempingturizmus, évi 2,4 millió utazással.


A FUR német kutatóintézet legfrissebb eredményeinek összefoglalója 2013.01.23. 18:44

2013-ban tovább erősödik a németek utazási kedve a 2012-es rekordév után
Az előző évekhez hasonlóan idén is a stuttgarti CMT-n ismertette a FUR (Forschungsinstitut für Urlaub und Reisen) a németek utazási hajlandóságát vizsgáló kutatásainak legújabb eredményeit. Martin Lohmann szerint a nyaralások szempontjából rekordévnek mondható 2012 után, amikor decemberben sikerült megdönteni a nemzetközi turistaérkezések számában mágikusnak számító egymilliárdot, a 2013-as esztendő még jobbnak ígérkezik Németországban. 


Több százezres látogatottságú német nagyközönségi kiállításon mutatkozik be Magyarorszá 2013.01.22. 18:39

Összefogásban nyolc magyar hajóépítővel és felszerelésgyártóval, valamint a HITA támogatásával idén mintegy 250 négyzetméteren mutatkozik be Magyarország a düsseldorfi Boot kiállításon 2013 január 19. és 27. között. Európa egyik legnagyobb és talán legjelentősebb hajótechnikai kiállításán mintegy 64 ország, 1674 kiállítója vonultatja fel legújabb termékeit, fejlesztéseit.


Kiemelkedő érdeklődés a brünni Go/Regiontour magyar standján 2013.01.22. 18:39

A Magyar Turizmus Zrt. csehországi külképviselete és Magyarország Csehországi Nagykövetségének Külgazdasági Irodája a vásár rendezőinek meghívására január 17-20. között magyar standot állított a Cseh Köztársaság második legnagyobb idegenforgalmi és gasztronómiai rendezvényén, a brünni Go/Regiontour vásáron, illetve annak kísérőrendezvényén, a RegFoodFest gasztronómiai bemutatón.


Turisztikai kiállítás a koppenhágai Bella Centerben 2013.01.22. 18:38

Dán turisztikai kiállításon mutatkozott be Magyarország a Bella Centerben, január 18-20. között. A vásáron 800 kiállító mutatta be ajánlatait, ezeket a három nap alatt összesen 44.277 látogató ismerhette meg, kétezerrel többen, mint a tavalyi év során.


Lakóautók és lakóbuszok az érdeklődés központjában a stuttgarti CMT-n 2013.01.22. 18:38

Bár 2009-ben a gazdasági válság nem kedvezett a korábban 5 éven át töretlenül növekvő lakókocsi és lakóbusz piacnak, 2010-ben konszolidálódott, 2011-ben pedig már rekorderedményeket ért el az iparág egész Európában. A 2012-es év viszont különböző eredményeket hozott: míg Németországban az ágazat forgalma 2012-ben meghaladta a 6 milliárd eurót, túlszárnyalva a 2011-es esztendő kiváló adatait, addig az újabb gazdasági problémák miatt a dél-európai országokban újra visszaesés történt.


Közel 3 millió olasz tv-néző ismerkedhetett Magyarország turisztikai kínálatával 2013.01.22. 18:37

Az MT Zrt. olaszországi külképviselete által szervezett tanulmányút nyomán két alkalommal is Magyarországot bemutató filmet sugárzott az Olaszországban legnépszerűbb AlleFalde del Kilimangiaro turisztikai magazinműsor.


Az Osztrák Államvasút is beszállt Budapest turisztikai népszerűsítésbe 2013.01.22. 18:36

A téli hónapokban az MT Zrt. ausztriai képviselete stratégiai partnerség keretében közösen népszerűsíti Budapest téli turisztikai kínálatát az Osztrák Szövetségi Államvasúttal, az ÖBB-vel. A kooperáció keretében először Ausztria forgalmas pályaudvarain található kivetítőkön hívták fel a figyelmet arra, hogy a Budapest Winter Invitation (BWI – www.budapestwinter.com) kampány keretében grátisz vendégéjszakához és ingyenes fürdőbelépőhöz juthatnak azok, akik az akció keretében Budapesten foglalnak szállást.


Sikeres a BWI-kampány az osztrák piacon, 30 százalékkal nőtt az ausztriai vendégforgalom 2013.01.22. 18:35

A KSH friss statisztikai adatai alapján sikeresnek és eredményesnek mondható a Budapest téli vendégforgalmát élénkítő Budapest Winter Invitation (BWI – www.budapestwinter.com) kampány. Az osztrák piacon folytatott intenzív kampány is hozzájárult ahhoz, hogy Ausztriából 30 százalékos forgalomnövekedést mértek novemberben a budapesti szálláshelyek, jóllehet a tavalyi rekordévnek köszönhetően nagyon magas volt a bázis.


Szezonnyitó konferencia az észak-magyarországi régióban 2013.01.18. 15:52

„Miből építkezünk?”címmel rendez turisztikai konferenciát 2013. január 30-án a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága.


Sikerrel zárult a Thomas Cooknál a Magyarország-továbbképzés 2013.01.18. 15:50

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete és a Thomas Cook/Neckermann csoport még 2012-ben kezdte meg az 5 német várost átfogó, közös utazási irodai továbbképzését, amely a héten ért véget. A legfontosabb küldőrégiókra koncentráló rendezvénysorozat egy-egy állomásán 80-100 utazási irodai szakember vett részt, akik rendkívül elégedetten szóltak az elhangzott újdonságokról.


Évindító értekezlet a Dél-Alföldön 2013.01.18. 14:52

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága Szegeden tartotta évindító értekezletét 2013. január 16-án. A városháza Lechner-termében gyűltek össze a régió Tourinform és TDM irodáinak képviselői, hogy egyeztessék 2013. évi tevékenységüket. Katona Ilona RMI igazgató együttműködési lehetőségeket ajánlott a belföldi és külföldi marketingtevékenység terén.


Jelentős emelkedés Nyugat-Dunántúl turizmusában a délszláv piacokról 2013.01.17. 17:43

A Magyar Turizmus Zrt. marketingtevékenységében hangsúlyos szerepet kapnak a déli szomszédos országok, így Szlovénia, Horvátország és Szerbia utazóközönségének mind nagyobb arányú megnyerése is Magyarország számára.


Évindító szakmai találkozó az Észak-Alföldön 2013.01.17. 17:27

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága, 2013. január 15-én, Hajdúszoboszlón a Hotel Silverben rendezte meg az év első szakmai találkozóját, amelyre a régió TDM és Tourinform irodái, illetve a turizmusban tevékenykedő klaszterek voltak hivatalosak.


A Wiener Zeitung és a GUSTO magazin elismerően ír a magyar gasztronómiáról 2013.01.17. 17:26

Ausztria tekintélyes, nagy múltú lapjának, a Wiener Zeitungnak (www.wienerzeitung.at - WZ) színes, szabadidős melléklete a közelmúltban átfogó turistacsalogató összeállítást jelentetett meg a magyar gasztronómiáról és Szeged városának turisztikai vonzerejéről.


Költözik a békéscsabai Tourinform 2013.01.16. 17:17

Több mint 10 év után új irodába költözik a Tourinform Békéscsaba csapata az eddigi székhelyről, a Szent István tér 9. sz. alól. 2013. január 21-től a Tourinform-iroda a Csabagyöngye Kulturális Központ földszintjén található új irodában várja az érdeklődőket. Az iroda saját, utcafronti bejárattal rendelkezik. A nyitva tartás: hétköznap 8.00-16.00 óra. Az új cím: 5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 4. Tel: 66/441-261.


Rekord számú vendégéjszaka Hollandiából 2013.01.15. 16:48

Közel 105 ezer fős látogatottsággal zárt Hollandia legnagyobb turisztikai kiállítása, az Utrecht Vakantiebeurs múlt vasárnap. A Magyar Turizmus Zrt. standja – a vásár egyik fő csarnokában – az idén is 50m2-en kapott helyet, attrakciója pedig a napi két alkalommal megtartott borkóstoltatás volt.


Budapestre látogatott a Bell’Europa olasz magazin képviselője 2013.01.15. 16:47

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében Budapestre látogatott a Bell’Europa nagyközönségi utazási magazin újságírója. Az újság kizárólag európai desztinációk bemutatásával foglalkozik.


Eredményes magyar részvétel Közép-Európa legjelentősebb turisztikai vásárán 2013.01.15. 16:46

Magyar szempontból is rendkívül sikeresnek és eredményesnek mondható Közép-Európa legnagyobb szabadidős és utazási vására, a bécsi FERIEN Messe (www.ferien-messe.at). A négynapos, rangos turisztikai seregszemle idén január 10. és 13. között 148 ezer látogatót vonzott, amely adat szinte megegyezik a tavalyi látogatórekord forgalmával.


Tovább nőhet a norvég turisták száma hazánkban 2013.01.15. 16:46

Január 10-én az oslói "Travel Match" B2B workshoppal kezdődött az észak-európai turisztikai szakma új éve. A rendezvény keretében az Oslo Kongresszusi Központ termeiben felállított asztaloknál 100, a világ minden részéből érkezett nemzeti képviselet és szolgáltató várta üzleti megbeszélésekre a szervezők által verbuvált norvég üzleti partnereket.


Magyarországra csábítanak a brit lapok 2013-ban is 2013.01.15. 16:45

Kezdenek beérni az MT Zrt. londoni külképviselete által 2012. végén szervezett újságírói tanulmányutak gyümölcsei és egymás után jelennek meg a Magyarország turisztikai vonzerőit méltató újságcikkek.


Budapest fürdői az első helyen a Spiegel Online szerint 2013.01.15. 16:44

A mintegy 141 millió látogatót és 809 millió oldallehívást számláló Spiegel Online Európa legjobb fürdőiről készített összeállítást, melyben sorra veszi a népszerű fürdővárosokat, első helyen bemutatva a budapesti fürdőket. A cikk írója szerint egyenesen bűnnek számít kihagyni a termálfürdők nyújtotta élményt egy budapesti látogatás esetén.


Magyarország Közép-Európa legjelentősebb turisztikai vásárán 2013.01.10. 13:06

Idén január 10. és 14. között több mint 70 ország 800 kiállítójának társaságában vesz részt hazánk Közép-Európa legnagyobb szabadidős és utazási vásárán, a bécsi FERIEN Messén (www.ferien-messe.at). A négynapos, rangos turisztikai seregszemlén a Magyar Turizmus Zrt. 21 hazai társkiállítóval, a „Magyarország az egészség forrása” koncepció jegyében kialakított 120 m2-es nemzeti standján keresztül prezentálja hazánk gazdag turisztikai- és kulturális kínálatát.


Idén Magyarország a legkifizetődőbb az osztrák turisták számára 2013.01.10. 13:06

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete az idei osztrák beutazó forgalmat illetően biztatónak tartja, hogy a Bank Austria (www.bankaustria.at) frissen közzétett kutatási eredményei szerint Magyarországon éri a legtöbbet az osztrákok utazásra szánt eurója.


Budapest ismét a Travel Trendz című szaklapban 2013.01.10. 13:05

Újabb írás született Budapestről az Öböl-menti országok meghatározó turisztikai szaklapjában, a Travel Trendz magazinban. A cikk annak a tavalyi tanulmányútnak az eredménye, melynek keretében a Magyar Turizmus Zrt. a Travel Trendz munkatársait látta vendégül hazánkban.


A Nyugat-dunántúli RMI is partner a Fertő-tó környéki kerékpárút-hálózat fejlesztésében 2013.01.10. 13:04

A Fertő-Hanság Nemzeti Park vezetésével alakult meg az a konzorcium, mely az 1377/2012. (IX.17) számú kormányhatározat alapján elkülönített pénzügyi forrásokat, mintegy 450 millió forintot hivatott felhasználni a Fertő-tó környéki kerékpárút-hálózat fejlesztésére.


Szakmai fórum Bükfürdő orosz piaci lehetőségeiről 2013.01.10. 13:04

A Magyar Turizmus Zrt. Bükfürdő orosz piaci lehetőségei címmel tartott szakmai fórumot Bükfürdőn a Greenfield Hotel Golf &Spa**** Hotelben, 2013. január 8-án. A fórumot Tama István, a Nyugat-dunántúli RMI igazgatója moderálta és az MT Zrt. egészségturisztikai senior projektmenedzserei, Aranyossyné Szegedi Andrea és Tarnai Tímea tartottak előadást.


Pécsi ádvent, fürdők és villányi borok a szerb utazásszervezők megnyerésére 2012.12.23. 12:01

A Magyar Turizmus Zrt. meghívására, újabb tanulmányút keretében ismerkedhettek meg Pécs és környéke nevezetességeivel szerb utazásszervezők és újságírók december közepén. A szerb főváros, valamint a Vajdaság lakossága által ismert nagy irodák képviselői – többek között a jelentős viszonteladói hálózattal rendelkező BigBlue, a Kompas Travel & Tourism vagy az Astra Travel, Magelan – azzal a céllal érkeztek hazánkba, hogy a déli szomszédos ország utazóközönsége számára potenciális úti célokkal és turisztikai termékekkel ismerkedjenek meg.


Sikeres volt Magyarország bemutatkozása a szaúdi vendégek előtt 2012.12.23. 12:00

Az Öböl-menti, ún. GCC országok a világ egyik legnagyobb ütemben növekvő turisztikai küldőpiacának számítanak, ennek megfelelően az MT Zrt. kiemelt figyelmet fordít a térségből érkező szakemberekre. A múlt héten egy ötfős szaúdi delegáció látogatott el hazánkba a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében: a szaúdi turisztikai körökben jelentős véleményformálónak számító szakemberek a riyadhi Kereskedelmi- és Iparkamara turisztikai főosztályáról érkeztek.


Dél-Alföld vacsorára – szuper(market)-kampány Szerbiában 2012.12.20. 16:39

A belgrádi Hungarikum Centar (HC) által üzemeltetett magyar sarok várja a vásárlókat Szerbia-szerte a DIS szupermarketekben 2012 decemberében. A kampány a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága, Szeged város és a HC együttműködésében valósul meg.


Budapest különböző arcairól ír a német sajtó 2012.12.20. 14:17

A havonta 300.000 látogatót számláló www.fernweh-aktuell.com, a Der Tagesspiegel (133.000 példány) és a Zentralschweiz am Sonntag (120.000 példány) napilapok után december elején a reisen-multimedial.de online fórumon is megjelent Dagmar Kappe cikke a budapesti adventről.


Hévíz a müncheni Abendzeitungban 2012.12.20. 14:16

A Magyar Turizmus Zrt. stratégiájának megfelelően a német piacon végzett marketingmunkában is kiemelt szerepet játszik az egészségturizmus. Ezért az MT Zrt. németországi képviselete évek óta törekszik arra, hogy Németország lakossága minél szélesebb körben megismerje hazánk egyedi adottságait.


Budapest a The Travel Belles női internetes magazinban 2012.12.20. 14:15

December elején amerikai újságírók egy csoportja látogatott Magyarországra a Magyar Turizmus Zrt., az osztrák és szlovák turisztikai hivatalok, valamint az Eurail vasúttársaság szervezésében. Programjukat az MT Zrt. New York-i képviselete és budapesti központja állította össze.


Az MT Zrt. New York-i képviselete hajóútra invitálta a keleti parti szakembereket 2012.12.20. 14:15

Manhattan körüli hajóútra hívta a Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete azon keleti parti utazási irodák képviselőit, akik dunai folyami hajóutakat értékesítenek. Az eseményen számos szakmai újságírót is vendégül láttak, hiszen a nagyközönség többek között az ő munkájuk révén értesülhet a turisztikai újdonságokról.


Ausztriában hatékony kommunikációs fórum az ’UngarischeART’ magyar programsorozat 2012.12.20. 14:14

Nagysikerű adventi koncerttel zárult az ausztriai magyar külképviseletek (Nagykövetség, Balassi Intézet, Magyar Turizmus Zrt.) összefogásában megvalósuló, 31 programpontból álló rendezvénysorozat az idei második félévben, amely Ausztriában népszerűsítette hazánkat, a magyar kultúrát és a főbb turisztikai attrakcióinkat.


Ezüstös évzáró Nyugat-Dunántúlon 2012.12.18. 21:12

Ezüstvasárnap előtt tartotta évzáró szakmai fórumát a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága Bükfürdőn, a Hotel Caramell szállodában. A régió a tavalyi rekordévhez képest várhatóan a második legmagasabb vendégéjszaka-számot éri el a turisztikai régió történetében.


A Magyar Turizmus Zrt. és a Wizz Air Kijevben 2012.12.18. 21:11

2012. december 14-én a Wizz Air légitársaság megkezdte a Budapest-Kijev járat működtetését. Ez alkalomból a Magyar Turizmus Zrt. kijevi képviselete és a Wizz Air Ukraine szakmai- és nagyközönségi rendezvénysorozatot rendezett.


Kihirdették a kreatív fotópályázat eredményét 2012.12.18. 21:09

 Lezárult a szavazás a Magyar Turizmus Zrt. kreatív turistafotó-pályázatán. A népszerű közösségi oldalon közzétett felhívás célja az volt, hogy megtalálják a legkreatívabb, legötletesebb, legfrissebb magyarországi turistafotót. A 40 legnépszerűbb kép – köztük a díjazott alkotások – a társaság Facebook-oldalán tekinthetőek meg.


Népszerűek Németország természeti- és nemzeti parkjai 2012.12.17. 15:16

Németországban a tengerpartoktól egészen a bajor Alpokig lenyűgöző tájakat találunk egyedülálló növény- és állatvilággal. Az ország ugyanis 105 természeti- és 14 nemzeti parkjával a természetkedvelők igazi paradicsoma, és összehasonlíthatatlan természeti élményeket kínál az aktív pihenéshez és a kikapcsolódáshoz egyaránt.


Tunéziai reggeli hobbittal 2012.12.17. 13:08

December 16-án a Lurdy Házban tunéziai reggelire hívta meg magyar partnereit a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal bécsi irodájának vezetője, Leith ben Zakour, akinek vezetésével várhatóan március elején újra megnyílik a hivatal budapesti irodája.


Magyar borok és világörökségek prezentációja Ausztriában 2012.12.15. 11:54

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete Magyarország bécsi nagykövetségével együttműködve exkluzív adventi borvacsorára és borbemutatóra invitálta a képviselet szakmai és üzleti partnereit, amelynek során a Pannonhalmi Főapátság pincészetének és a Tokaji Patricius Borháznak prémium borai kerültek terítékre.


Sikeres Balaton régió megjelenés a Neckermann jubileumi rendezvényén 2012.12.15. 11:54

Az idén 50 éves Neckermann, amely 20 éve van jelen a magyar utazási piacon, jubileumi rendezvényt tartott december 11-én a mintegy 130 értékesítő munkatárs és a viszonteladó utazási irodák dolgozói számára. Kiemelt belföldi úti célként a Zalakarosi Turisztikai Egyesülettel együtt itt mutatkozott be a Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság.


Évértékelő szakmai találkozó a Balaton régióban 2012.12.15. 11:53

A Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága 2012. december 12-én Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban tartotta partnerek részére meghirdetett ünnepi évértékelő találkozót.


Balatoni részvétel a Mikulásgyárban 2012.12.15. 11:53

A Magyar Turizmus Zrt. idén először települt ki a Mikulásgyár jótékonysági rendezvényére. A részvételt az MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága kezdeményezte, de az akcióhoz több külképviselet és balatoni turisztikai egyesület is csatlakozott.


A német UrlaubTipp Magyarországot ajánlja 2012.12.15. 11:52

Az UrlaubTipp Németország legnagyobb ingyenes utazási magazinja, amelyet mind a szakma, mint pedig az utazóközönség szívesen olvas, ugyanis számos fontos témában szolgál naprakész információkkal (új, érdekes desztinációk, útleírások, ajánlatok összehasonlítása, az utazási trendek bemutatása, hasznos utazási tippek és tanácsok).


Budapest ismét téma a Huffington Postnál 2012.12.15. 11:52

A Magyar Turizmus Zrt. az idén 7. alkalommal útjára indított Budapest Winter Invitation kampánya keretében októberben tanulmányutat szervezett nemzetközi újságírók számára. A cél Budapest turisztikai attrakcióinak feltérképezése mellett az idén új partnerként csatlakozott Szépművészeti Múzeum Cézanne és a múlt című kiállítás megtekintése volt.


Az MT Zrt. németországi képviselete részt vesz Berlin legnagyobb karácsonyi vásárán 2012.12.15. 11:51

Egy sikeres őszi magyar eseményt követően Berlin város Spandau kerülete újabb színvonalas megjelenést kínált hazánknak. Spandau óvárosában, a 39. alkalommal megrendezett karácsonyi vásáron kapott részvételi lehetőséget az MT Zrt. németországi képviselete.


Budapest a belgiumi RTL TVI népszerű valóságshow műsorában 2012.12.15. 11:50

A belga „L’amour est dans le pré” népszerű valóságshowjában ezen a héten sugározták a MT Zrt. közreműködésével megvalósult budapesti forgatás filmanyagát. A magyar „Házasodna a gazda” c. műsor évek óta létező és hallatlanul népszerű belgiumi változatát, a „L’amour est dans le pré” produkciót az ország legnézettebb kereskedelmi csatornája, az RTL TVI sugározza és a francia TEVA kereskedelmi adó is átveszi.


Évzáró szakmai rendezvény a Dél-Alföldön 2012.12.15. 11:49

December 10-én, Kecskeméten tartotta a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága évzáró szakmai rendezvényét. A programot a házigazda Kecskemét alpolgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia köszöntője nyitotta, majd az MT Zrt. stratégiai és marketing igazgatója, Maráczi Gábor a társaság 2013. évi marketingtervéről, a Dél-alföldi RMI igazgatója, Katona Ilona az idei év eredményeiről számolt be.


Találkozás Kis-Lengyelországgal 2012.12.13. 20:45

Touroperatorok és újságírók részvételével tartott prezentációval kezdődött a Lengyel Intézetben a Kis-Lengyelország Nagy Budapesten című, csütörtöki rendezvénysorozat. A cél az volt, hogy az eddiginél még több magyar turista keresse fel a vajdaságot, amely ezer szállal kötődik a magyarokhoz, közös történelmünkhöz.


Évértékelő partnertalálkozó a Budapest-Közép-Dunavidék Régióban 2012.12.11. 16:01

A Magyar Turizmus Zrt. Budapest-Közép-dunavidéki Regionális Marketing Igazgatósága 2012. december 10-én Gödöllőn a Királyi Kastélyban tartotta évzáró szakmai rendezvényét.


Magyarország a Země Světa című cseh magazinban 2012.12.11. 15:58

A Magyar Turizmus Zrt. munkájának köszönhetően a népszerű cseh ismeretterjesztő és utazási magazin, a Země Světa 2012 decemberében Magyarország-különszámot jelentetett meg.


Szerbiai utazásszervezők a Dél-Alföldön, a harmónia jegyében 2012.12.11. 15:57

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának szervezésében egy 15 fős szerb csoport látogatott a Dél-Alföldre 2012. december 6. és 9. között. A négynapos tanulmányút résztvevői a Vajdasági Kereskedelmi és Iparkamara meghívására érkeztek hazánkba. A túra első állomása Baja volt, ahol a látogatókat elbűvölte a soknemzetiségű és sokvallású kisváros, és a tipikus bajai halászlé.


Az MT Zrt. sajtóútjai nyomán folyamatosak az osztrák sajtóbeszámolók a téli Budapest varázs 2012.12.11. 15:56

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai sajtóaktivitásának eredményeként az elmúlt hetekben is egymás után érkeztek hazánkba osztrák újságírók, on-line és rádiós szerkesztők, valamint egy forgatócsoport, hogy saját tapasztalataik alapján számolhassanak be célközönségüknek a téli Budapest nyújtotta turisztikai élményekről.


Jelentős szakmai érdeklődés Dél-Olaszországból Magyarország iránt 2012.12.11. 15:55

Olaszországban – immár hagyományt teremtő módon – negyedik alkalommal rendezték meg a „MittelEuropa” roadshow-t az MT Zrt. olaszországi képviseletének kezdeményezésére. A program keretében Közép-Európa turisztikai kínálata mutatkozott be az olasz utazási szakmának.


A Duna és a felszín alatti vizeink szerepe az országképben 2012.12.08. 15:13

Idén december 5-7. között a felső-ausztriai Linzben került megrendezésre a III. Nemzetközi Duna-turizmus konferencia, amelyen a Magyar Turizmus Zrt. több hazai szolgáltatóval együtt képviselte a hazai turisztikai kínlatot. A nagy nemzetközi hajózási társaságok (A-Rosa, Global Rivers, Viking, stb.), a Duna menti turizmusra szakosodott utazásszervezők, turisztikai egyesületek, valamint szakértők és a sajtó részvételével zajló kétnapos konferencián közel 150 résztvevő cserélt tapasztalatot, s oszthatta meg a témában az aktuális információkat egymással.


Az MT Zrt. társszerkesztésében Duna turizmusmelléklet a Wiener Zeitungban 2012.12.08. 15:12

A felső-ausztriai Linzben december 5-7. között zajló III. Nemzetközi Duna-turizmus konferencia időpontjára időzítve, 30 oldalas átfogó tematikus kiadványt jelentetett meg a Duna menti turizmus jelentőségéről az ausztriai IDM Intézet (www.idm.at).


Közös tanulmányút az MT Zrt. és a Wizz Air szervezésében 2012.12.08. 15:11

A Wizz Air légitársaság Budapestet Tel Avivval összekötő új járatot indított 2012. december 6-án. Ennek apropóján a Magyar Turizmus Zrt. a Wizz Airrel közösen járatindító tanulmányutat szervezett izraeli újságíróknak. A tanulmányút célja Budapest turisztikai kínálatának bemutatása és a város népszerűsítése az izraeli utazóközönség körében.


Évzáró szakmai konferencia az Észak-Alföldön 2012.12.08. 15:11

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága 2012. december 6-án tartotta évzáró szakmai konferenciáját Debrecenben, a Kölcsey Központban.


Sikeresen zajlottak le az 1. Magyar Prémium Turizmus Napok a Benelux államokban 2012.12.06. 15:40

A Magyar Turizmus Zrt. Benelux képviseletének szervezésében december 4-én és 5-én rendezték meg a Magyar Turizmus Prémium Nap szakmai roadshow-t, Hágában és Brüsszelben. A magyar beutaztatás közvetlen ösztönzése céljából megrendezett szakmai workshopokon 12 hazai szolgáltató (Bauer Reisen, Bonvino Hotel Badacsony, Budatours, Continental Travel, Danubius Hotels Group, Hotel Európa Fit, Mauri DMC, NaturMed Hotel Carbona, Hotel Parlament, Pontours, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton, illetve a Hotel Palazzo Zichy) vett részt.


Amerikai újságírók fedezték fel Magyarország turisztikai kínálatát 2012.12.06. 15:40

Amerikai újságírók csoportja látogatott hazánkba a Magyar Turizmus Zrt., az osztrák és szlovák turisztikai hivatalok, valamint az Eurail vasúttársaság szervezésében 2012. december 4-én.


Összeállítás a világ legjobb kirándulóhelyeiről 2012.12.06. 15:39

Az ausztriai turisztikai külképviseleteket tömörítő Corps Touristique Austria (www.corps-touristique.at) szakmai egyesület a közelmúltban prezentálta „A világ legjobb kirándulóhelyei” című tematikus kiadványt. A Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével, 27 ország kooperációjában megvalósuló, a világ legérdekesebb turisztikai célpontjainak listáját és leírását tartalmazó információs füzet máris nagy népszerűségnek örvend az osztrák turisztikai szakma körében, és komoly érdeklődés mutatkozik iránta a turisták részéről is.


A Darmstädter Echo ezúttal Észak-Magyarországra invitálja olvasóit 2012.12.05. 17:21

Tavasszal a Tisza-tavat, októberben Budapestet, a „Duna szépét”, november 24-i hétvégi számában pedig az Eger-Tokaj régiót ajánlotta olvasói figyelmébe Darmstädter Echo napilap. A Hessen tartomány déli részében nagy népszerűségnek örvendő, 120.000 példányszámban megjelenő, újság, hétvégi kiadása, a Sonntags-Echo, Freizeit – Reise rovatában szívesen kalauzolja olvasóit Németországban még kevéssé ismert tájakra. Ennek okán mutatkozhatott be az újság hasábjain nemrégiben a Tisza-tó, illetve az Észak-Magyarország régió.


Szlovák újságírócsoport ismerkedett Budapest attrakcióival 2012.12.05. 17:20

November utolsó hetében a Magyar Turizmus Zrt. meghívására 11 szlovákiai újságíró fedezte fel a karácsonyi Budapestet. A kétnapos tanulmányút fő tematikáját a Karácsonyi Vásár, a Szépművészeti Múzeumban nagy sikerrel zajló Cézanne és a múlt című időszaki kiállítás, valamint a bor és a gasztronómia nyújtotta.


Ismerd meg a Balaton téli arcát 2012.12.05. 17:20

A Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága ezzel a címmel szervezett a balatoni TDM-ek és Tourinform irodák részére „legjobb gyakorlat” tanulmányutat az elmúlt hét második felében.


Továbbra is sikeres balatoni részvétel a nyugat-balatoni adventi hétvégéken 2012.12.05. 17:19

Advent első hétvégéjén két – jellegében különböző, de mindenképpen az ünnepi időszakhoz, a hagyományokhoz köthető – nyugat-balatoni rendezvényre települt ki a Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság.


Egészségturisztikai tanulmányút ukrán szakembereknek 2012.12.05. 17:19

A Magyar Turizmus Zrt. kijevi képviselete folyamatosan dolgozik a gyógyturisztikai céllal érkező vendégforgalom növelésén. Ennek egyik eszköze az egészségturizmussal foglalkozó utazásszervezők és a szakorvosok együttes meghívása. Október-november folyamán két ilyen tanulmányutat szerveztek. Az MT Zrt. nemcsak a gyógyhelyeket, gyógyintézeteket, hanem a megközelítési lehetőségeket is bemutatta. Az első tanulmányút résztvevői Bécsen keresztül jutottak el a Nyugat-Dunántúlra.


A német sajtó szerint a budapesti adventet mindenkinek látnia kell 2012.12.05. 17:18

A havonta 300.000 látogatót számláló www.fernweh-aktuell.com után november 25-én újabb dicsérő cikkek jelentek meg a budapesti adventről Dagmar Krappe tollából. Az újságírónő, aki 2011 decemberében az újonnan nyílt Iberostar Grand Hotel Budapest és a Magyar Turizmus Zrt. németországi képviseletének a meghívásában járt fővárosunkban, ezúttal a Der Tagesspiegel (133.000 példány) és a Zentralschweiz am Sonntag (120.000 példány) című lapokban tette közzé élményeit.


A németek ismét gyakrabban utaznak Magyarországra 2012.12.03. 18:41

A német turisztikai ágazat legnevesebb szaklapja, a kéthetente mintegy 32 ezer példányszámban megjelenő Fremdenverkehrswirtschaft, azaz fvw, immáron 45 éve látja el a szakmát első kézből szerzett információkkal mind nyomtatott, mind pedig online kiadásaival. Ez utóbbi 35 ezer regisztrált olvasót és havonta kb. 420 ezer oldallehívást tudhat magáénak, hírlevele pedig 12 ezer címre jut el.


Újabb B2B roadshow Németország egyik legnagyobb utazásszervezőjével 2012.12.03. 18:41

A 2011-es őszi, majd a 2012-es tavaszi roadshow után november végén Németországban újabb szakmai előadássorozat vette kezdetét. A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete ezúttal a Thomas Cook-Neckermann csoporttal együttműködve újabb német városok utazási szakembereinek mutatja be Magyarországot. Így Lipcse, Drezda, Chemnitz, majd Hannover, Essen, Frankfurt és Berlin után november 29-én Düsseldorf szakmai közönsége ismerkedett a jövő évi ajánlatokkal.


Budapesten fotózott a Morena Rosa divatmárka 2012.12.03. 18:40

A Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével Magyarországon készítette 2013-as téli katalógusát a híres brazil divatmárka, a Morena Rosa. A gyönyörű ruhákat nem más, mint a világhírű topmodell Isabeli Fontana reklámozta, akit Gisele Bündchen utódjaként emlegetnek Brazíliában.


Dinamikusan növekszik az Ausztriából vonattal érkező turisták száma 2012.12.03. 18:16

Az Osztrák Szövetségi Államvasutak (ÖBB) a Magyar Turizmus Zrt.-vel való kooperációban a korábbi évekhez képest idén jóval korábban elkészítette a „Mit den ÖBB nach Ungarn” (ÖBB-vel Magyarországra) című 2013-as info-kiadványát. Az információs füzetben a két országot érintő valamennyi EURegiós, InterCity és EuroCity (railjet) vonatjárat aktuális menetrendje megtalálható.


9. alkalommal kapott nemzetközi elismerést az MT Zrt. standja 2012.11.29. 17:42

A novemberi londoni World Travel Market (WTM) szakmai vásáron elnyert „legjobb stand design” díj után ismét elismerésben részesült a magyar turisztikai stand: a barcelonai EIBTM vásáron – amely a világ legrangosabb hivatásturisztikai kiállítása – 170 ország több mint 3100 kiállítója közül a Magyar Turizmus Zrt. standja nyerte el a „Best Stand Design Overall”, azaz az összességében a legjobb stand dizájn kitüntető címet. Ezzel immár 9. alkalommal ismerték el nemzetközi vásáron a felszín alatti vízkincsünket középpontba állító magyar megjelenést.


Újabb közös akció a PA Touristikkal Németországban 2012.11.29. 17:39

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az MT Zrt. és a PA Touristik 2011 óta szoros együttműködésben, közös akciók segítségével, valamint új partnerek megnyerésével próbál minél több német vendéget Magyarországra csábítani.


A német gyógyszerészek hivatalos magazinja a magyar fürdőket méltatja 2012.11.29. 17:05

A német gyógyszerészek hivatalos magazinjának célkitűzése, hogy praktikus tippekkel, az egészséggel kapcsolatos hasznos tanácsokkal szolgáljon olvasói számára, olvasmányos, szórakoztató formában, mind a www.aponet.de honlapon, mind pedig a nyomtatott újságban, a havonta kétszer megjelenő Neue Apotheken Illustrierte-ben. Manapság egyre többen érdeklődnek Németországban az egészséges életmód iránt, amit jól mutat, hogy a lapot havonta több mint egy millióan olvassák Németország-szerte.


Átadták a Magyarország gyerekszemmel rajzpályázat díjait 2012.11.28. 16:57

A Magyar Turizmus Zrt. 2013. évi marketingtervét bemutató nagyszabású szakmai nyíltnap keretében, november 28-án adták át a „Magyarország Gyerekszemmel” rajzpályázat díjait, Budapesten, a V.A.M. Design Centerben.
A rajzpályázatot a Magyar Turizmus Zrt. a 6-11 éves gyerekek számára hirdette meg a Turizmus Világnapán. Az akció keretében az MT Zrt. az ifjabb utazók legszebb belföldi utazása során szerzett élményeire volt kíváncsi.


Sikeres bemutatkozás a nyugat-balatoni adventi hétvégék első állomásán 2012.11.27. 17:14

A nyugat-balatoni hétvégék sorát a vonyarcvashegyi Katalin-napi disznótoros nyitotta. A jó hangulatú, finom falatokban, igazi házi ínyencségekben gazdag rendezvényen a nyugat-balatoni települések mellett a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft.-vel együttműködésben az MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) is kitelepült aktuális turisztikai információkkal.


A német Mobilszene és a svájci Wohnmobil and Caravaning ajánlja Magyarországot 2012.11.27. 17:13

A lakóbuszosok egyik kedvelt magazinja, a havonta 30 ezer példányban megjelenő CAMP24 és a 21.000 példányszámban kiadott, 17 éves múltra visszatekintő Mobil Total után két újabb, lakóautósoknak és –buszosoknak szóló magazin invitálja olvasóit hazánkba: a németországi klubokat tömörítő szervezet, a Reisemobil Union 5 ezres példányszámú magazinja, a Mobilszene, és a Svájcban kéthavonta 11 ezer példányszámban megjelenő, az ottani camping-caravaning szaklapok között vezető, Wohnmobil & Caravaning.


Dél-alföldi harmónia – infotúra román utazási irodáknak 2012.11.27. 17:12

2012. november 21-24. között román utazásszervezők és újságírók látogattak a Dél-Alföldre. A Magyar Turizmus Zrt. kolozsvári képviselete és Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága által szervezett túrán számos helyszín közreműködött.


A budapesti adventhez csinál kedvet Németországban a fernweh-aktuell.com 2012.11.27. 17:12

Németország második legnagyobb példányszámban megjelenő, elsősorban Dél-Németországban terjesztett vasárnapi újságja, a Sonntag Aktuell az érdeklődésre való tekintettel idén januárban indította el online utazási portálját, a www.fernweh-aktuell.com –ot, amely napjainkra közel 300.000 látogatót számlál.


Az MT Zrt. Logisztikai Bázisának decemberi nyitva tartása 2012.11.27. 17:09

A Magyar Turizmus Zrt. ezúton tájékoztatja a szakma képviselőit, hogy a társaság Logisztikai Bázisának ünnepi nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:
Utolsó nyomdai beszállítás és partnerek részére anyagkiadás: 2012. december 13.
Leltározás miatt a Logisztikai Bázis 2012. december 14. és 31. között zárva tart.
Nyomdai beszállítás, partnerek kiszolgálása: 2013. január 2-tól.


Magyarország a TUI Jetair 2013. Summer roadshown Belgiumban 2012.11.25. 16:53

Ezen a héten zajlott le Belgium piacvezető tour operátora, a TUI-Jetair Group 2013. évi nyári katalógusbemutató roadshow rendezvénysorozata. Belgiumban 3 nap alatt 3 városban, Brüsszelben, Antwerpenben és Gentben zajlottak a szakmai találkozók és bemutatók, ahol közel 1.200 viszonteladó utazási iroda érdeklődött az utazásszervező katalógusai és árualapja iránt.


Ízek, imák, Nyugat-Dunántúl 2012.11.25. 16:52

Rendhagyó konferenciára és fórumra került sor Szombathelyen november 23-án, az adventi időszak küszöbén. A szakmai program összekapcsolta a Nyugat-dunántúli régió két turisztikai erősségét, a helyi termékeket és a szakralitást, továbbá a régió turizmusa szempontjából oly fontos szezonhosszabbításra fókuszált.


Prémium Magyar Nap Frankfurtban 2012.11.25. 16:52

November 21-én, több mint 70 vendég részvételével, nagy sikerrel zajlott le a Magyar Turizmus Zrt. németországi képviseletének ez évi egyik legnagyobb szakmai rendezvénye, a Prémium Magyar Nap. Az eseményen jelen volt számos kiemelten fontos németországi utazásszervező (DERTOUR GmbH, FIT Reisen, PA Touristik GmbH, Service Reisen Gießen, Thomas Cook Touristik GmbH, SPA Travel, stb.), a Lufthansa és a Ryanair képviselői, továbbá olyan szakmai szervezetek, mint az Európai Gyógyfürdőszövetség és a Willy Sharnow Stiftung, valamint számos újságíró.


MICE workshop a Magyar Kongresszusi Iroda és a londoni képviselet részvételével 2012.11.25. 16:51

Az MT Zrt. londoni külképviseletének és Magyar Kongresszusi Irodájának (MKI)  szervezésében, november 20-án egy üzleti rendezvényen ismerkedhettek meg a brit szakmai partnerek Magyarország és Budapest hivatásturisztikai kínálatával.
A brit vendégeket a neves Harvey Nichols áruház legfelső szintjén lévő étterembe, ötórai teára invitálták.


Kiértékelték a bécsi Nagy Magyar Turizmusnap tapasztalatait 2012.11.25. 16:50

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete – a partnerek visszajelzései alapján – kiértékelte az idén október 4-én Bécsben másodszor megrendezett Nagy Magyar Turizmusnap (Großer UNGARN Tourismustag) eredményeit és összefoglalta a szakmai nap tanulságait.


Két nagy múltú adventi hagyomány találkozása a Vörösmarty téren 2012.11.25. 16:42

A Budapesti Karácsonyi Vásár is csatlakozik az Ökumenikus Segélyszervezet országos, jótékonysági akciójához. Már november 16-tól várják az önkéntesek a Vörösmarty téren található faházban a pénzadományokat, melyből a Segélyszervezet szociális intézményein keresztül valódi segítség lesz: étel, otthon és esély a rászorulóknak.
 


Sikeres ANTOR Press Workshop Amszterdamban 2012.11.21. 17:14

November 20-án zajlott le Hollandia legjelentősebb turisztikai sajtórendezvénye, az ANTOR Press Workshop. Az Amsterdam Double Tree by Hiltonban rendezett eseményen mintegy 110 holland újságíró és médiaképviselő kereste fel a standokat, ahol a Hollandiában működő 26 nemzeti turisztikai képviselet fogadta őket.


Magyar Vadásznap a Párizsi Magyar Nagykövetségen 2012.11.21. 17:13

A magyar vadállomány és vadgazdálkodás szakmai elismertsége jónak mondható nemzetközi viszonylatban is, de minél nyugatabbra és távolabbra tekint az ember, az ismertség annak arányában csökken. A 70-es 80-as évek óta felnőtt egy nyugat-európai vadásznemzedék, amelynek a magyar vadászterületek csak egy választási lehetőséget jelentenek. A magyarországi vadászati lehetőségek jó adottságokkal indulnak a nemzetközi versenyben is.


A Magyar Turizmus Zrt. is beszállt a Mikulásgyár adománygyűjtő akciójába 2012.11.21. 17:12

A Magyar Turizmus Zrt. – amely idén először települ ki a Mikulásgyár jótékonysági rendezvényére – külképviseleteit is bevonta az ország legnagyobb karitatív akciójának a népszerűsítésébe. A Bécsben és a Prágában működő külképviseletek munkatársai jelezték, hogy csomagot is összeállítanak a Mikulásgyárnak.


Turisztikai prezentáció az osztrák turisztikai szakma előtt 2012.11.21. 17:12

A Magyar Turizmus Zrt. – együttműködésben a Corps Touristique Austria (CTA) több turisztikai képviseletével, partnerségben Ausztria piacvezető utasbiztosítójával (www.europaeische.at) – november 19-én az ausztriai roadshow bécsi állomásán több mint 100 turisztikai szakember és újságíró előtt prezentálta hazánk turisztikai slágereit.


A németek továbbra is az utazás világbajnokai 2012.11.19. 21:44

Óvatosan optimista hangulat jellemezte a 62. DRV közgyűlést Montenegróban, amelyen mintegy 500 turisztikai, politikai és gazdasági döntéshozó vett részt. Az idei évben a fenntartható turizmus volt a konferencia mottója, amely cél érdekében az elmúlt években már számos intézkedést hozott a Német Utazási Szövetség. Magyarországot a Danubius németországi ügynöksége valamint a Magyar Turizmus Zrt. képviselte.


Eredményes magyar részvétel a shanghai CITM vásáron 2012.11.19. 21:43

Sikeres volt a magyar részvétel a China International Travel Mart-on (CITM), amin a Magyar Turizmus Zrt. mellett az elmúlt évekhez viszonyítva rekordszámú szolgáltató jelent meg népszerűsíteni hazánkat, és akik visszajelzései alapján, mind a stand kivitelezése, mind a szervezés, mind pedig a látogatók összetétele jó, illetve reménykeltő volt a jövőbeni együttműködést illetően.


Spa and Wine Nyugat-Dunántúlon 2012.11.19. 21:43

November 15-én a budapesti Vinopolis Naphegyben került megrendezésre a Spa & Wine Nyugat- Dunántúlon workshop és borkóstoló rendezvény, a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága és a Nyugat-dunántúli Borászati és Borturisztikai Klaszter összefogásával.


Magyarország a BBC2, Great Continental Railway Journeys utazási sorozatában 2012.11.19. 21:42

Az MT Zrt. londoni külképviselete segítette a BBC2 forgatócsoportjának munkáját a budapesti tartózkodása alatt, melynek nyomán az alábbi nagyszerű utazási sorozatban mutatkozhatott be a magyar főváros.


Filmözön Magyarországról a német médiumokban 2012.11.19. 21:42

Az MT Zrt. németországi képviseletének aktív médiamunkája nyomán az elmúlt hetekben számos film került bemutatásra a német televíziós csatornákon.


On-line forgalomélénkítő kampányt indított az MT Zrt. Ausztriában 2012.11.19. 21:40

Az MT Zrt. ausztriai külképviselete 2012. november közepétől másfél hónapon keresztül forgalomélénkítő on-line akciót indított együttműködésben Ausztria egyik legkedveltebb internetes portálcsoportjához a NEWS.at-hoz tartozó www.woman.at és www.news.at/life/weboldalakon.


M!CE and Business Travel Fair, Amszterdamban 2012.11.18. 16:56

Az amszterdami Heineken Experience csarnokában, november 15-én rendezték meg Hollandia egyetlen, éves MICE szakmai találkozóját, a M!CE & Business Travel Fair-t. Az immár hetedik alkalommal megtartott eseményen mintegy 160 nagyvállalati pénzügyi- és HR vezető, konferencia-szervező cég és incentive house képviseltette magát a keresleti oldalon, míg a kínálatot közel 20 ország nemzeti turisztikai szervezete képviselte.


Magyarország az ANTOR workshopján, Moszkvában 2012.11.18. 16:54

Az "Oroszországban működő Nemzeti Idegenforgalmi Hivatalok Szövetsége" (ANTOR) harmadik alkalommal szervezett egészségturizmus témájú szakmai találkozót Moszkvában.


Észak-Magyarországon járt a Krakkói Turisztikai Kamara 2012.11.15. 17:54

A Magyar Turizmus Zrt. lengyelországi képviseletének szervezésében és Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága közreműködésével került megrendezésre a Krakkói Turisztikai Kamara 32 tagja számára rendezett tanulmányút, 2012. november 8-10 között.


Héttorony Fesztivál, 2012. november 8-20. 2012.11.15. 17:50

A Héttorony szimbolikája századok óta, számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben, nagyjából azonos jelentéstartalommal. A Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása jelenti azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyai között.


Finnországban és Svédországban indított kampányt a Magyar Turizmus Zrt. 2012.11.14. 16:36

A Magyar Turizmus Zrt. észak-európai képviselete az Orbitz/eBookers/MrJet online tour operatorral összefogásban közös észak-európai forgalomélénkítő kampányt indított november 12-én.


Több ezer osztrák turistát vonz Cézanne Budapestre 2012.11.14. 16:36

A Szépművészeti Múzeum és az MT Zrt. összefogásának köszönhetően idén novemberben ismét közös köztéri kampány zajlik Bécs belvárosában, amelynek keretében 50 citylight plakát népszerűsíti a Budapesten látható nagyszabású Cézanne és a múlt című kiállítást és a téli forgalomélénkítő turisztikai Budapest-kampány üzenetét.


Budapesten járt az amerikai Huffington Post Travel újságírója 2012.11.14. 16:35

Közel egy hetet töltött Budapesten a Huffington Postnak is író, szabadúszó újságíró, Jeanine Barone, aki a Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviseletének szervezésében vett részt a budapesti tanulmányúton, szeptember közepén.
A Huffington Post az egyik legismertebb internetes hírportál jelenleg az USA-ban, mely havonta 26 milliós látogatottsággal bír. A honlap rendkívül népszerű az államokban, ezt jól mintázza, hogy a New York Times legnagyobb versenytársa az olvasottság tekintetében.


Újabb médiamegjelenések Németországban 2012.11.14. 16:35

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete aktív PR tevékenységének köszönhetően, 2012 első nyolc hónapjában a médiumoknak kiküldött hírek nyomán 128 cikk jelent meg Németország-szerte csak a nyomtatott sajtóban. S ehhez jönnek még az online megjelenések, valamint azok a cikkek, melyek egy-egy sajtóút nyomán születnek. Ezek száma az utóbbi hetekben tovább növekedett, mivel a hazánkba látogatott újságírók újabb írásokat tettek közzé.


Egészségturizmus prezentáció és gasztronómiai bemutató Moszkvában 2012.11.14. 16:34

Az Oroszországban akkreditált katonai attasék házastársainak klubja, 2012. november 13-án tartotta soros összejövetelét, Magyarország moszkvai nagykövetségén. A szervezők felkérték a Magyar Turizmus Zrt. oroszországi külképviseletét is egy előadás megtartására.


Magyar pálinkák és borok prezentációja Linzben 2012.11.14. 16:34

A vezető osztrák turisztikai szakembereket tömörítő felső-ausztriai SKAL-klub meghívására november 12-én, egész estét betöltő magyar gasztro-turisztikai prezentációra került sor Linzben. Kovács Balázs, az MT Zrt. ausztriai külképviselője másfél órás előadásban mutatta be hazánk legfőbb turisztikai kínálatát és vonzerőit, amelyekhez a kulturális turizmus részét képző gasztronómia is hozzátartozik.


A Magyar Turizmus Zrt. is részt vett az amerikai Signature szakmai rendezvényén 2012.11.14. 16:33

November 9-13. között a Visegrádi országok együttműködése jegyében a 4 ország közös Közép-Európai régiós turisztikai promóciót tartott a Signature elnevezésű amerikai utazási irodai hálózat tagjainak.


Magyarország az ANTOR BeLux press workshopján Brüsszelben 2012.11.14. 16:30

A héten zajlott le Belgium egyik legjelentősebb turisztikai sajtórendezvénye, az ANTOR BeLux workshop. A brüsszeli La Chaufferie konferenciaközpontban rendezett eseményen, mintegy 120 belga újságíró, tévés személyiség és médiaszakember kereste fel a Belgiumban működő 33 nemzeti turisztikai képviselet standjait.


Erfurt Reisen und Caravan kiállítás magyar részvétellel 2012.11.11. 14:43

Múlt héten Türingia és közép- Németország legjelentősebb vására zajlott Erfurtban, amelyen 265 kiállító, mintegy 50 ország turisztikai kínálatát vonultatta fel. A „közepes méretű” német vásárok erejét és nagyságát mutatja, hogy e rendezvény négy napján, mintegy 30.000 látogatót regisztráltak.


Ausztriában idén is számos akcióval népszerűsíti a téli Budapestet az MT Zrt. 2012.11.11. 14:42

A Magyar Turizmus Zrt. az osztrák piacon tucatnyi akcióval készül Budapest téli vendégforgalmának élénkítése érdekében, amelynek célja, hogy az osztrák turisták és az általuk eltöltött vendégéjszakák száma tovább emelkedjen a magyar fővárosban.


Márton liba sikeres akciói Budapesten 2012.11.07. 18:03

Különleges hangulattal és sok meglepetéssel várta Márton rajongóit a Magyar Turizmus Zrt. október 29-31. között, valamint november 5-7-én, Budapesten, a közelgő Márton-napi Libato(u)r és Újborünnep alkalmából, amely a társaság szervezésében immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre. A nagysikerű akció célja a Márton-napi hagyományok felelevenítése és az ünnepkörhöz kapcsolódó események népszerűsítése, így járulva hozzá a belföldi vendégforgalom élénkítéséhez.


Pannonhalma bemutatkozása Szlovákiában 2012.11.07. 18:02

Októberben két alkalommal is Pannonhalma turisztikai fejlesztései kerültek a középpontba a szlovák utazási szakma és média számára szervezett rendezvények során. Október elején, olyan szlovákiai utazási irodák képviselői vettek részt egy kétnapos magyarországi tanulmányúton, akik főképp csoportos utak szervezésével foglalkoznak.


Eredményes az MFB állami erdőgazdaságok és a Magyar Turizmus Zrt. összefogása 2012.11.06. 18:38

A Magyar Turizmus Zrt. marketingtevékenységével számos fontos küldő országban segíti a Magyar Állami Erdőgazdaságok marketing- és értékesítési tevékenységét, így természetesen az egyik legfontosabb piacon, Németországban is. Kihasználva a szinergiákból adódó előnyöket, a két szervezet szorosan együttműködik rendezvények, tanulmányutak és egyéb projektek kapcsán is.


Kiemelkedő érdeklődés kísérte a prágai Prémium Magyar Napot 2012.11.06. 18:37

A Magyar Turizmus Zrt. csehországi külképviselete, Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága és Magyarország prágai Nagykövetségének Külgazdasági Irodája szervezésében Prémium Magyar Nap rendezvénysorozat zajlott 2012. október 30-án a cseh fővárosban. Az MT Zrt a legjelentősebb cseh utazási szakmai vásár, a MADI Travel Market hivatalos kísérőrendezvényeként, magyar workshopot szervezett, amelyre kiemelkedő érdeklődés mutatkozott, mind a magyar, mind a cseh partnerek részéről.


Az MT Zrt. szakmai akciói Észak-Európában októberben 2012.11.06. 18:35

Október 16-án 22 nemzeti képviselet látta vendégül Dél-Svédország utazási irodáit és rendezvényszervezőit Malmöben, a hagyományos ANTOR-Sweden workshopon, amelynek keretében 40 svéd szakember ismerkedett a felvonuló desztinációk kínálatával. A MT Zrt képviseletében Székely György képviseletvezető mutatta be hazánk szakmai újdonságait.


MABEUSZ tanulmányút Katalinpusztán 2012.11.06. 18:35

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében, október 31-én a MABEUSZ (Magyar Beutaztatók Szövetsége) szakemberei egynapos tanulmányúton vehettek részt, melynek célja az év ökoturisztikai létesítménye pályázat egyik nyertes látogatóközpontjának – a Katalinpusztai Kirándulóközpont és Erdei Iskola – megtekintése, valamint Vác kulturális értékeinek és turisztikai attrakcióinak megismerése volt.


Három napig szünetel az ügyfélfogadás az MT Zrt. Logisztikai bázisán 2012.11.06. 18:34

A Magyar Turizmus Zrt. ezúton tájékoztatja partnereit, hogy a társaság Logisztikai Bázisa 2012. november 12. és 14. között, 3 napon át tartó aszfaltozási munkálatok miatt nem tudja fogadni partnereit, az ügyfélfogadás és kiszolgálás szünetel. Partnerei megértését köszöni az MT Zrt.


Magyarország gyerekszemmel 2012.11.04. 19:23

Bővülő nyereménykínálat a Magyar Turizmus Zrt. gyermekrajz-pályázatán
Még lehet nevezni az MT Zrt. rajzpályázata, amelynek keretében a társaság az ifjabb utazók legszebb belföldi utazása során szerzett élményeire kíváncsi.


Első alkalommal jártak hazánkban Omán turisztikai szakemberei 2012.11.04. 19:21

A Magyar Turizmus Zrt. Piacfejlesztési Irodája és a Qatar Airways együttműködésében, október 14. és 19. között először látogattak Magyarországra ománi utazásszervezők.


Német újságírók Észak-Magyarországon 2012.11.04. 19:20

A német médiumok előszeretettel írnak olyan régiókról és témákról, melyek kevésbé ismertek, így újdonságnak számítanak a német turisztikai piacon. Ezért az MT Zrt. németországi képviselete a sajtóutak tematikájának összeállításánál évek óta arra törekszik, hogy a kiemelt termékek mellett minden évben egy-egy újabb régiót és/vagy témát is prezentáljon az újságírók számára.


A turizmus is fókuszba került a Magyar – Vietnámi Gazdasági Vegyes Bizottság ülésén 2012.11.04. 19:18

Október 29. és november 2. között került megrendezésre a Magyar – Vietnámi Gazdasági Vegyes Bizottság (GVB) soron következő ülése, Hanoi és Saigon városában. Az esemény során, több más szakterülettel együtt turisztikai egyeztető ülésre is sor került, melyen hazánkat és a Magyar Turizmus Zrt.-t Vértes Róbert pekingi turisztikai szakattasé képviselte.


Magyarország az ICCA 51. kongresszusán 2012.10.29. 19:18

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatóságát (MKI) Ferenczy Anikó igazgató és és Sipos Alice senior projektmenedzser (képünkön) képviselte az ICCA (Nemzetközi Konferenciák és Kongresszusok Szövetsége) 51. kongresszusán 2012. október 20-24. között Puerto Ricóban. Az ICCA másik magyar tagja, a Hungexpo Zrt. is részt vett az eseményen.


Jász-Nagykun-Szolnok megyei tanulmányút az Észak-Alföld régió szakemberei számára 2012.10.29. 19:17

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága október közepén hívta meg a régió beutaztatásban érdekelt utazási irodáinak és túraszervezőinek a képviselőit, valamint a régió Tourinform irodáinak és szakmai szervezeteinek a munkatársait az észak-alföldi régió éves szakmai bejáró tanulmányút-sorozatának befejező állomására, Szolnok és környékére.


Magyarországon járt az új-zélandi utazó blogger 2012.10.29. 19:16

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében az új-zélandi blogger, Rachael Bruce látogatott el hazánkba, hogy beszámoljon olvasóinak az ország nevezetességeiről és saját utazási élményeiről. Az idén márciusban indult blog (www.todayiateabaguette.com) máris 20.000 követővel büszkélkedhet, ami átlagosan napi 100 látogatót eredményez, nemcsak Új-Zélandról és Ausztráliából, hanem Angliából, az USA-ból, Kanadából, Németországból, Olaszországból és Törökországból is.


Magyarország ismét bekerült a szerb utazók őszi kollekciójába 2012.10.28. 20:03

A déli szomszédos régió legjelentősebb divatszakmai rendezvényeként számon tartott belgrádi Fashion Selection divathét egyik divatbemutató előadására minden alkalommal valamelyik környező országban kerül sor. A szervezők választása a tavalyi évben Budapestre esett, és úgy tűnik, Magyarország továbbra sem megy ki a divatból.


Bécsi Duna-prezentáció a VIKING River Cruises zászlóshajójának fedélzetén 2012.10.28. 20:03

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete stratégiai partnerségben a Nemzetközi Duna Marketingegyesülettel (www.danube-river.org) rendhagyó sajtótájékoztatót és szakmai workshopot szervezett a bécsi nemzetközi hajókikötőben, a VIKING River Cruises (www.vikingrivercruises.com) hajótársaság MS Legend nevű zászlóshajójának fedélzetén.


Szakmai rendezvények Ukrajnában 2012.10.28. 20:02

Szeptember elején a Wizz Air közzétette, hogy 2012. december 14-én indítja a Budapest-Kijev járatát, ami minden valószínűséggel megoldja a Malév-csőd után felmerült problémákat az ukrán fővarossal való légi összeköttetésben. Tekintettel arra, hogy csak egy városról van szó, az MT Zrt. kijevi irodája más megoldásokat is keres.


Budapesten köthetnek ki az amerikai utazók 2012.10.28. 19:55

A Magyar Turizmus Zrt. New York-i külképviselete – éves marketingtervének megfelelően – részt vett a  New Jersey állam Keen Egyetemén rendezett utazási bemutatón és vásáron.


Magyarország kiemelt szereplése Kemptenben 2012.10.24. 17:08

A bajorországi Kemptenben – amit a németországi turizmus szempontjából fontos szerepet játszó Allgäu kapujának is hívnak – a város vezetősége, a helyi Volkshochschule (Népfőiskola), a Haus International Kempten és a Freundschaftskreis der Partnerstädte Kempten évek óta nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a turisták szívélyes vendéglátása mellett a városka lakosai is lehetőséget kapjanak idegen tájakkal, országokkal való ismerkedésre.


Travel The Workshop Brüsszelben 2012.10.24. 17:07

Október 20-án került megrendezésre Belgium egyik legnagyobb turisztikai szakmai rendezvénye Brüsszelben, a Travel The Workshop. A workshopot 13 éve hozták létre a francia, brit, holland, német, valamint a luxemburgi turisztikai képviseletek kezdeményezésére, amelyhez más, a piacon sikeres és jelentős forgalomnövekedést felmutató desztinációk is csatlakozhattak, így többek között Magyarország is.


A németországi médiamunka újabb gyümölcsei 2012.10.24. 17:06

Ahogy híreinkben arról már többször beszámoltunk, az MT Zrt. németországi képviselete munkája során nagy hangsúlyt fektet a médiumokkal való együttműködésre, hiszen a hazánkról megjelent hírek nagymértékben befolyásolják az utazási döntéseket. Ennek eredményeképpen az elmúlt hetekben újabb beszámolók láttak napvilágot Magyarországról.


A hivatásturizmus felpörgetése érdekében további offenzívát folytat az MT Zrt. Ausztriában 2012.10.24. 17:04

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete összefogásban más országok nemzeti turisztikai képviseleteivel (www.corps-touristique.at) egész estét betöltő MICE workshopot szervezett Bécsben, 2011. október 16-án. A patinás belvárosi Bristol Hotelben (www.bristolvienna.com) tartott szakmai programon a magyar MICE és turisztikai kínálatot 3 hazai társkiállítóval (Tensi Kft; ETO PARK HOTEL**** Business & Stadium, Hotel Caramell****) képviselte az MT Zrt.


Budapestre látogatott a Bell Europa olasz magazin képviselője 2012.10.24. 17:02

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésben Budapestre látogatott az olasz Bell’Europa nagyközönségi utazási magazin újságírója. Az újság kizárólag európai desztinációk bemutatásával foglalkozik.


Magyarország gyerekszemmel, rajzpályázatot hirdetett az MT Zrt. 2012.10.22. 13:38

„Magyarország gyerekszemmel” címmel rajzpályázatot hirdet a Magyar Turizmus Zrt. a 6-11 éves gyerekek számára. Az akció keretében az MT Zrt. az ifjabb utazók legszebb belföldi utazásuk során szerzett élményeire kíváncsi. A gyerekek szabadon választott technikával készített alkotásaikkal, egészen november 17-ig pályázhatnak – szülők, gondviselők segítségével – az MT Zrt. Élmény Itthon Facebook oldalán keresztül.


Kortárs Zsolnay-dizájn New Yorkban 2012.10.16. 20:07

A fény feltámasztása: új Zsolnay-eozinkerámia címmel kortárs Zsolnay-dizájnkiállítás nyílik szerdán New Yorkban a New York-i Magyar Kulturális Központ (Balassi Institute New York) és az Iliad Galéria közös szervezésében.


Ukrajna rangos turisztikai vásárán mutatkozott be Magyarország 2012.10.16. 16:47

Október 11-13-án került megrendezésre Ukrajna második legnagyobb turisztikai vására, a kijevi Ukraine-ITM Turisztikai Szalon, melyen 42 ország 637 képviselője vett részt.


Magyarország hivatásturisztikai kínálata az IMEX AMERICA-n 2012.10.16. 16:46

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága (MKI) szervezésében, Magyarország hivatásturisztikai kínálata is bemutatkozott az IMEX AMERICA nemzetközi MICE szakmai kiállításon.


Idén is kedvelt úti cél hazánk az osztrák turisták körében 2012.10.16. 16:45

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete elkészítette az idei IV. negyedévre vonatkozó piaci előrejelzését, amely szerint Magyarország előreláthatólag 2012-ben is megőrzi dobogós helyét az osztrákok rövid távú (1-3 napos) szabadságolásának célpontjai között.


30 perces TV-film Budapestről Délnyugat-Németországban 2012.10.16. 16:45

A Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviseletének meggyőző munkája nyomán és szervezésében, idén szeptemberben egy hétig hazánkban forgatott Délnyugat-Németország egyik legnépszerűbb utazási magazinja, a “…., da ich will hin”.


Orosz tanulmányutak Bükfürdőn 2012.10.16. 16:43

Október 5-én egy tanulmányút keretében a Spa Travel 35 viszonteladóját látta vendégül Bükfürdő. A Spa Travel Németország egyik legnagyobb tour operatora és elsősorban az ott élő oroszajkú lakosok utaztatására koncentrál. Az MT Zrt. segítségével megvalósult study tour alkalmával a vendégek megtekintették a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrumot.


Már az osztrákok is ismerik a Balaton kínálatát 2012.10.15. 18:42

Október 4-én került megrendezésre Bécsben a Nagy Magyar Turizmus Nap, ahol két régió, a Balaton és Közép-Dunántúl kapott megjelenési lehetőséget. A Balaton régió egész évben elérhető turisztikai kínálatát Benkő Krisztina, az MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságának megbízott igazgatója mutatta be.


Nagyszabású hivatásturisztikai tanulmányút a X. Business Travel Show alkalmából 2012.10.15. 18:41

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága (MKI) 2012. október 16-19. között nemzetközi MICE tanulmányutat szervez a X. Business Travel Show alkalmából, nemzetközi szervezetek, szövetségek, konferencia- és rendezvényszervezők, továbbá az incentive házak képviselői részére.


Egymást érik a Rheuma Liga rendezvények 2012.10.15. 18:41

Szinte még haza sem értek Magyarországról a PA Touristik és a Magyar Turizmus Zrt. által meghívott német Rheuma Liga regionális döntéshozói, máris négynapos roadshow keretében mutatkoztak be Németországban Hévíz város vezetői gyógyszállói.


Megnyílt a második Közép-európai Workshop Németországban 2012.10.14. 21:09

Ezúttal a Wolfsburgban található Autostadt ad otthont a mindegy száz résztvevővel zajló, a Németország számára egyre erősebb piacnak számító kelet-európai országok beutazó turizmusát erősítő Central European Workshopnak október 14-15-én. A 13 országból érkező tour operatorok és újságírók 38 német kiállítóval folytathatnak tárgyalásokat.


Rheuma Liga a Zalakarosi Fürdőben 2012.10.12. 14:25

Immáron második alkalommal látogatott el Zalakarosra a német Rheuma Liga, amely az egyik legjelentősebb reuma megbetegedéssel küszködő tagokat tömörítő önsegélyező egyesület Németországban.


Hazánkba látogat a Szingapúri Utazási Irodák Országos Szövetségének (NATAS) delegációja 2012.10.11. 21:10

Magyarországra látogatott a Szingapúri Utazási Irodák Országos Szövetségének (NATAS) vezérigazgatója, Robert Khoo, az október 10-12. között megrendezésre kerülő ASEAN Awareness Forum apropójából. A Külügyminisztérium, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal és a Magyar Külügyi Intézet közös szervezésében megvalósuló eseményen a szakember a turizmust is tárgyaló ülés keretében tart beszédet október 11-én.
Az ASEAN Awareness Forum-ról bővebb információ található itt: http://www.bkik.hu/hir/3661-ASEAN-Awareness-Forum


Hatfős NATAS delegáció ismerkedik Magyarországgal a X. Business Travel Show apropójából 2012.10.11. 21:09

A Szingapúri Utazási Irodák Országos Szövetségének (NATAS) vezérigazgatója, Robert Khoo mellett, a szervezet hatfős delegációja is Magyarországra látogat. A résztvevő, hivatásturizmussal foglalkozó irodák képviselői a X. Business Travel Show apropójából érkeznek hazánkba. A rendezvényen kívül a szakemberek részletesen is megismerhetik turisztikai kínálatunkat a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében, az október 13-19. között megvalósuló tanulmányút során. A szakemberek szállását a Kempinski Hotel Corvinus biztosítja.


Különleges programlehetőséggel ismerkedtek a magyar utazásszervezői szakma képviselői 2012.10.11. 21:09

A Magyar Turizmus Zrt. folyamatosan keresi és vonja be a társaság által szervezett tanulmányutak programjaiba azokat az új és különleges turisztikai attrakciókat, amelyekkel Magyarország turisztikai árualapjára lehet irányítani a külföldi és belföldi utazási szakemberek, valamint a sajtó képviselőinek figyelmét.


Magyarország Benelux magazinokban és lapokban 2012.10.11. 21:07

Az elmúlt időszakban számos holland és belga turisztikai és szabadidős magazinban jelent meg Magyarországról szóló cikk és riport az MT Zrt. közreműködésében, így a holland Plus Specials (46.000 pld.) októberi számában 4 oldalas riport Budapest fürdőiről, Belgium legnagyobb szabadidős magazinjában, a Genieten c. lapban pedig (135.000 pld.) 5 oldalas cikk Budapest és környékéről.


Budapestre csábulhatnak az AirFrance és a KLM légitársaság japán utasai 2012.10.11. 21:06

Hatoldalas, Magyarországról szóló cikk ragadhatja meg azoknak a japán utazóknak a figyelmét, akik az AirFrance és a KLM Japánból Párizsba és Amszterdamba tartó járatain található fedélzeti magazint fellapozzák. A lap október-decemberi számában megjelent különleges összeállítás – mely fővárosunkat a Duna gyöngyszemeként mutatja be – egy korábbi, a Magyar Turizmus Zrt. és az AirFrance szervezésében megvalósult tanulmányút nyomán készült.


Sarasotai Magyar Napok 2012.10.11. 21:06

Október 5-7. között került megrendezésre immár hetedik alkalommal a Sarasotai Magyar Napok, melyen a Magyar Turizmus Zrt New York-i képviselete is részt vett, információs ponttal.


Jó szezont zárt a dél-alföldi turisztikai régió 2012.10.11. 21:05

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának jelentése szerint, a KSH előzetes turisztikai adatai alapján, a 2012. január-augusztusi időszakban, a vendégek száma 2,7%-kal, a vendégéjszakák száma 5,3%-kal nőtt a Dél-Alföld kereskedelmi szálláshelyein az előző év hasonló időszakához képest. Ezzel a Dél-Alföld a hazai turisztikai régiók közül a második legnagyobb növekedést produkálta az idei év első 8 hónapjában.


Komplex nemzetközi kampány a Bázel-Budapest új légi járat apropóján 2012.10.09. 19:20

Október végén indítja új, Bázel-Budapest légi járatát az easyJet, amelynek apropóján a Magyar Turizmus Zrt. együttműködésében komplex kampány népszerűsíti a járatot és Magyarországot mint turisztikai úti célt. A bázeli repülőtér a teljes délnémet, valamint a hazánk számára nagyon fontos német-svájci és a francia elzászi régiót is kiszolgálja. Az itt élők rendkívül szeretnek utazni, továbbá nagyon nyitottak az újdonságokra is.


Franciaországban is népszerűsítik hazánkat a Bázel-Budapest járat kapcsán 2012.10.09. 19:20

Számos turisztikai desztináció, köztük a Magyar Turizmus Zrt. által Magyarország is képviseltette magát az egyik legnagyobb elzászi tour operátor, a Mulhouse-i székhelyű LK Tours egész napos workshopján, Colmarban, szeptember 29-én. A rendezvény keretében – mely a B2B és B2C találkozókra is kitűnő lehetőséget biztosított – az MT Zrt. franciaországi külképviselete az Elzász régióbeli szakmai partnerekkel – touroperátorok és utazási irodák – való kapcsolatait kívánta erősíteni.


Szoros együttműködés a német Rheuma Liga és az MT Zrt. között 2012.10.09. 19:19

Egy éves a Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete és a német Rheuma Liga rendkívül aktív és komplex együttműködése. A mintegy 200.000 aktív tagot számláló szervezet Németország egyik legmeghatározóbb, betegeket tömörítő egyesülete. Felmérések alapján, a reuma megbetegedéssel küzdő tagok elsősorban a Liga ajánlásai alapján döntenek gyógyszerek és orvosi segédeszközök használatáról, de utazási döntésükre is egyértelmű hatással van a szervezet. Korábban az egyesület egyetlen beteget sem küldött szervezett formában Magyarországra.


Az USA today és weboldala Budapest rejtett kincseit tárja sokmilliós olvasótábora elé 2012.10.09. 19:18

Tim Leffel amerikai blogger második alkalommal járt Budapesten, de ezúttal valami másra vágyott, mint a mindenki számára elérhető, jól ismert turistalátványosságok. A magyar főváros rejtett kincseivel a Magyar Turizmus Zrt. segítségével ismerkedett meg, lendületes élménybeszámolóját pedig a kétmilliós olvasottsággal bíró USA today, illetve annak weboldala, továbbá a perceptive travel oldalon tette közzé a közelmúltban.


Román forgatócsoport a Tisza-tónál 2012.10.09. 19:17

A Magyar Turizmus Zrt. romániai külképviseletének és Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóságának közös szervezésében, szeptember 27-30. között a TVR Cluj román televízió 3 fős forgatócsoportja járt a Tisza-tavi régióban. A médiaszakemberek a Tisza-tóról, a régió újdonságairól, kiemelkedő attrakcióiról készítettek felvételeket.


Komoly szakmai érdeklődés mellett zajlott az idei Nagy Magyar Turizmusnap Ausztriában 2012.10.09. 19:16

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében, a bécsi magyar nagykövetség reprezentatív palotájában idén október 4-én immár második alkalommal került megrendezésre a Nagy Magyar Turizmusnap (Großer UNGARN Tourismustag) Bécsben, ahol egész napos randevút adott egymásnak az osztrák és a magyar turisztikai szakma. A turizmusnapon prezentációk, workshopok és show-műsor keretében 214 ausztriai szakmai látogató 11 balatoni turisztikai egyesület kínálatából ismerhette meg a legújabb turisztikai attrakciókat a Balaton körül, míg 15 hazai szolgáltató jelenítette meg Közép-Dunántúl „rejtett turisztikai értékeit.”


Magyarországot és a Jekatyerinburg-Budapest új légi járatot népszerűsítették 2012.10.09. 19:15

A Magyar Turizmus Zrt. oroszországi külképviselete részt vett a 2012. október 5-6-án Jekatyerinburgban megrendezett „ExpoTravel 2012” elnevezésű turisztikai szakvásáron. A 11. alkalommal lebonyolított őszi seregszemlének a közelmúltban átadott „Ekaterinburg Expo” elnevezésű vásárváros biztosított helyszínt.


Magyar Turizmus Nap színesítette a jubileumi TT Warsaw kiállítást 2012.10.09. 19:15

Ebben az évben ünnepelte XX. jubileumát a TT Warsaw Nemzetközi Turisztikai Kiállítás, amelynek alkalmából a rendezvényt rendkívül ünnepélyes keretek között bonyolították le. A nyitóceremónián, szeptember 27-én, a turisztikai, politikai, önkormányzati, kulturális élet ismert személyiségei vettek részt, ezen kívül szép számmal képviseltették magukat a Varsóba akkreditált nagykövetek is.


Meetings Industry Marketing Awards Londonban 2012.10.09. 19:14

Az MT Zrt. londoni külképviselete is bemutatkozott a Meetings Industry Marketing Awards-on (MIMA), melyet 2012. október 1-jén rendeztek meg Londonban, a The Brewery-ben.


Öt-templomban ötnél több templom van – Pécs (Fünfkirchen) a német fiatalok szemével 2012.10.03. 17:16

A berlini székhelyű DJO („Német fiatalok Európában“ német szövetségi egyesülete) korábban egyhetes német-magyar ifjúsági találkozót szervezett Pécsre „Pécs - az ifjúság kulturális fővárosa“ címmel. A kezdeményezés az „Akcióban az ifjúság“ EU-program finanszírozásában jött létre.


Budapesti címlap sztori Hollandia vezető kemping és szabadidős magazinjában 2012.10.03. 17:15

Az ANWB (Holland Autó és Turizmus, Kempingklub) legolvasottabb lapjának, a KCK Magazine (Kampeer en Caravan Kampioen) októberi számában 7 oldalas riport – s egyben címlap sztori – jelent meg Budapestről.


Magyarország is bemutatkozott a kanadai Europe NOW rendezvényen 2012.10.03. 17:14

A Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete első alkalommal vett részt a szeptemberi, "Europe NOW" elnevezésű, Health, Beauty and Fashion témában megrendezett eseményen. A kiállításnak Kanadában, Torontó városa adott otthont. Habár a magyarországi szolgáltatók nagy része prospektussal volt jelen a rendezvényen, a Danubius Hotels személyesen is képviseltette magát.


Tokióban mutatkozott be Magyarország turisztikai kínálata 2012.10.03. 17:14

150 ország és 700 kiállító több mint 1000 standon vonultatta fel turisztikai kínálatát Tokióban, a közelmúltban megrendezett JATA Travel Showcase rendezvényen. A JATA (Japán Utazási Irodák Szövetsége) háromnapos turisztikai seregszemléjén a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében Magyarország is rész vett: a látogatók önálló nemzeti standon, valamint a „Pearl Road” (Gyöngyút) részeként is megismerhették hazánk szépségeit.


Balatoni Rajongók Múzeuma 2012.10.03. 17:13

A Balaton régió egyik legrégibb múzeuma, a keszthelyi Balatoni Múzeum 2012-ben elnyerte az „Év múzeuma 2011” címet. A Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága kommunikációjában kiemelt szerepet kapó bemutatóhely turisztikai attrakciófejlesztési projektje a múlt héten zárult le.


Német utazási irodások a Balatonnál 2012.10.01. 17:30

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete nagy hangsúlyt fektet a jelentős német túraszervezőkkel való együttműködésre. A számos közös akció célja a viszonteladók meggyőzése a magyar árualap gazdagságáról és magas színvonaláról.


Tajvani irodák ismerkedtek a V4 országaival 2012.10.01. 17:29

Az augusztusban hazánkkal is megismerkedett tajvani médiacsoportot ezúttal utazási szakmai kollégáik követték: a 6 utazási irodából álló csapat az első Tajvanról, amely a Visegrádi Négyek meghívására meglátogatta a négy országot. A gondosan kiválasztott irodák mindegyike nemcsak, hogy ismerte már a régiót, de évek óta programozza is országainkat.


Nagy várakozás előzi meg az idei Nagy Magyar Turizmusnapot Ausztriában 2012.10.01. 17:29

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében idén október 4-én immár második alkalommal kerül megrendezésre a Nagy Magyar Turizmusnap (Großer UNGARN Tourismustag) Bécsben, ahol egész napos randevút ad egymásnak az osztrák és magyar turisztikai szakma. Prezentációk, workshopok és show-műsor keretében ezúttal több mint két tucat hazai turisztikai egyesület, szálloda és egyéb turisztikai szolgáltató mutatja be újdonságait az osztrák piacon.


(Bor) turisztikai kóstoló Oroszországban 2012.10.01. 17:28

A magyar borok oroszországi népszerűsítése céljából 2012 júniusában hozta létre az ún. „Tokaj Klubot” a Vengerskoe Vino nevű moszkvai borimportőr cég. A Moszkvában és Szentpéterváron működő klub szeptember 27-i rendezvényén az Egri borvidék nyolc neves borászata mutatkozott be az értő orosz közönség számára.


Oroszországi roadshow V4 együttműködés keretében 2012.10.01. 17:28

A Visegrádi Országok oroszországi turisztikai együttműködésének keretében roadshow-ra került sor 2012. szeptember 23-26. között. A moszkvai "Leisure 2012" kiállítást követően megszervezett eseménysorozaton Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia nemzeti turisztikai képviseletei és vállalkozásai vettek részt.


Magyarország a párizsi IFTM Top Resa vásáron 2012.10.01. 17:27

A Magyar Turizmus Zrt. franciaországi külképviseletének szervezésében Magyarország is bemutatkozott a párizsi IFTM Top Resa szakmai turisztikai vásáron, melyet 2012. szeptember 18. és 21. között rendeztek meg. A rendezvény résztvevői – 164 nemzeti turisztikai képviselet, légitársaságok, 50 touroperátor és közel 70 új kiállító – 27.000 m2 területen, 315 standon vonultatták fel turisztikai kínálatukat. Az idei kiállítás a szabadidős és a hivatásturisztikai kínálatot helyezte a középpontba.


A Turizmus Világnapján nyitotta meg kapuit a Novi Sad Tourism Fair 2012.10.01. 17:23

A szerbiai Vajdaság székhelyén, Újvidéken megrendezett Novi Sad Tourism Fair kiállítás nyitónapja az idén épp a Turizmus Világnapjára, szeptember 27-ére esett.


Minden futamot az MT Zrt. nyert a Turizmus Regattán a Nautic 330-as hajóosztályban 2012.09.25. 18:33

A Nautic hajóosztályban mind a délelőtti túraversenyt, mind pedig a délutáni pályafutamokat a Magyar Turizmus Zrt. csapata nyerte a szeptember 22-i II. Mondial Assistance Magyar Turizmus Regatta versenyében, három aranyérmet is szerezve. A három hajóosztály összesített eredményei alapján pedig ezüstérmes lett a Magyar Turizmus Zrt. csapata. Összesítettben az első befutó az olimpikonok által (a Szabó Gabi, Csipes Feri, Horváth Gábor) vezetett hajó lett.


Vadászati napok a Bajai Újbor Fesztivál, Baja-Gemenc Természeti Napokon 2012.09.25. 18:33

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatósága is részt vett 2012. szeptember 22-én és 23-án azon a fesztiválon, melyen ezúttal a vadászatra fektették a hangsúlyt.


Belföldi turisztikai tippeket kínált az MT Zrt. a Természetjárók Napján is 2012.09.25. 18:19

Szeptember 22-én, Dobogókőn rendezték meg a Természetjárók Napját a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A természet szerelmesei a rendezvény keretében belföldi turisztikai tippekkel is gazdagodhattak, ugyanis az Eötvös Loránd menedékház előtti területre a Magyar Turizmus Zrt. is kitelepült.


Magyarország turisztikai kínálatát két rendezvényen is tálalta az MT Zrt. 2012.09.25. 18:15

Az elmúlt héten több ízben is hódolhattak szenvedélyüknek a gasztronómia szerelmesei: olyan rendezvények várták ugyanis az érdeklődőket, mint a második alkalommal megrendezett Édes Napok vagy az utolsó etyeki Kezes-lábos Fesztivál. A Magyar Turizmus Zrt.-nek köszönhetően Magyarország turisztikai kínálatába is bele lehetett kóstolni mindkét rendezvényen.


Belga corporate golf nemzetközi döntő Magyarországon 2012.09.25. 18:12

A Porsche Inter-Company Golf Challenge Belgium legjelentősebb corporate golf bajnoksága, amelynek az idei döntőjét az elmúlt hétvégén, Bükfürdőn rendezték meg. Az 50 fős mezőnyben belga cégvezetők, üzletemberek, illetve médiaszakemberek vettek részt.


Az MT Zrt. Ausztriában szorosra fűzte stratégiai partnerségét Linz városával 2012.09.25. 18:03

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete a felső-ausztriai Linz városban jövőre megrendezendő nagyszabású Magyar Napok rendezvénysorozat „beharangozásaként” az elmúlt szombaton borászati és kulturális „előkóstolót” tartott a belvárosi nagyközönség számára. A hétvégi figyelemfelkeltő roadshow apropóját a MÁV Nosztalgia élményvonatának linzi látogatása adta, amely zenészekkel és borokkal „megpakolva” aznap érkezett Linzbe.


A Harpers Wine and Spirits Magazine újságírója járt Magyarországon 2012.09.25. 18:02

Az MT Zrt. londoni külképviseletének meghívására érkezett hazánkba Mr. Geoffrey Dean, aki számára nem teljesen ismeretlenek a boraink, hiszen a magyarországi szőlőfajtákról írt esszéjével nyert ösztöndíjat az "Institute of the Master of Wine"-tól, és a Harpers Wine & Spirits Trades Review-ban publikál rendszeresen (http://www.harpers.co.uk/)


Amerikai utcafesztiválon népszerűsítették Magyarország turisztikai kínálatát 2012.09.25. 18:01

Az elmúlt hétvégén rendezték meg az Egyesült Államokban a hagyományosan legnagyobb keleti parti utcafesztivált. Manhattanben: az esemény apropójából a forgalom elől lezárt Lexington sugárúton több százezer látogató gyűlt össze a szép őszi napsütéses időben, és kóstolt bele a fesztivál sokszínű kulturális kínálatába.


Finn roadshow-n vett részt az MT Zrt. 2012.09.25. 17:56

Szeptember 11-13-a között került sor a Finn Utazási Irodák Szövetsége (SMAL/AFTA) által a társult tagjai, így az egyes nemzeti képviseletek részére szervezett partnerkapcsolati roadshow-ra Finnországban. 38 résztvevő – köztük az MT Zrt.-t képviselő Székely György – 3 nap alatt 4 finn városban ismertette az adott ország turisztikai szolgáltatásait a helyi utazási szakmával.


Három országot érintő roadshown mutatkozott be Magyarország turisztikai kínálata 2012.09.25. 17:45

Három országban szervezett roadshow-t a Hunguest Hotels szállodalánc a Magyar Turizmus Zrt. illetékes külképviseleteinek közreműködésével szeptemberben. A három lengyel, két cseh és egy szlovákiai városban a szakmai partnerek először Magyarország turisztikai kínálatát ismerhették meg az MT Zrt. adott országban tevékenykedő külképviselőjétől.


Magyar programokat tálalnak bécsi éttermekben a Turizmus Világnapja alkalmából 2012.09.21. 13:54

A szeptember 27-ei Turizmus Világnapja alkalmából az MT Zrt. ausztriai képviseletének kezdeményezésre, idei évi őszi-téli, magyar vonatkozású ausztriai programokat tartalmazó füzetet kapnak Bécs több éttermében a magyar ételt rendelő vendégek.


Bécsben útjára indították az UngarischeART elnevezésű magyar programsorozatot 2012.09.21. 13:54

Az ausztriai magyar külképviseletek (Nagykövetség, Balassi Intézet, Magyar Turizmus Zrt.) összefogásában idén szeptembertől az év végéig 31 közös szervezésű rendezvény népszerűsíti Ausztriában hazánkat, a magyar kultúrát és a főbb turisztikai attrakcióinkat. Az UngarisheArt (magyar módra) című programfüzetet szeptember 20-án mutatták be a magyar képviseletek vezetői az osztrák sajtónak.


Sikeres magyar workshopok Morvaországban 2012.09.21. 13:53

A cseh utazási szakma nagy érdeklődéssel kísérte azt a prezentáció- és workshop sorozatot, amit a Magyar Turizmus Zrt. csehországi külképviselete és a Hunguest Hotels szállodalánc közösen szervezett a két morvaországi nagyvárosban, Ostravában és Brnoban.


Erdei élményeket szállított ismét az MT Zrt. Kisvasútra fel! kampánya 2012.09.21. 12:16

A korábbi két nyertes általános iskolai osztály után, a harmadik szerencsés gyermekcsoport is erdei élményekre váltotta a Magyar Turizmus Zrt. „Kisvasútra fel!” c. kampányának keretében elnyert fődíját. A második osztályos, alföldi gyerekek izgatottan várták, hogy kipróbálhassák, milyen is egy hegyvidéki erdei iskolában tanulni. Háromnapos jutalomútjuk alatt az Ipoly Erdő Zrt. vendégszeretetét élvezhették, és mindjárt az első napon, szeptember 14-én rögtön bele is vetették magukat az „élményrengetegbe”.


Magyarország turisztikai kínálata Európa legnagyobb repülős rendezvényén 2012.09.18. 16:39

Európa legnagyobb repülős rendezvényén, a 4 nap alatt mintegy 350.000 látogatót vonzó ILA Air Shown kapott bemutatkozási lehetőséget Magyarország turisztikai kínálata a Magyar Turizmus Zrt. németországi / svájci képviselete és a Gold Timer alapítvány együttműködésének keretében. A Berlinben, szeptember 13-16. között megvalósult rendezvény jelentőségét mutatja, hogy itt jelentik be a világ legnagyobb civil és harcászati repülőgép vásárlásait is.


Fest der Nationen, magyar utca Wilmersdorfban 2012.09.18. 16:39

Berlin egyik belvárosi kerületében, Wilmersdorfban, idén 27. alkalommal rendezték meg a Nemzetek ünnepe utcai rendezvényt. A Magyar Turizmus Zrt. németországi/svájci képviselete a Tematikus Utcák és Terek budapesti egyesülettel együttműködve információs pontot működtetett a ünnepség 3 napja alatt.


Ausztriában kedvező a fogadtatása az MT Zrt. lassú turizmust népszerűsítő akcióinak 2012.09.18. 16:38

A Magyar Turizmus Zrt. és a Pannonhalmi Főapátság szervezésében szeptember 17-18-án egy tucat osztrák újságíró és turisztikai szakember ismerkedik az apátság területén a közelmúltban megvalósult fejlesztésekkel és turisztikai attrakciókkal.


Szlovákiai blogger kalandozott Magyarországon 2012.09.18. 16:38

Először járt szlovákiai blogger magyarországi tanulmányúton a Magyar Turizmus Zrt. társszervezésében szeptember elején. Alexandra Kováčová két éve indította angol nyelvű utazási blogját, melyet havonta kb. 12 000 olvasó látogat, a Facebookon, Twitteren pedig szintén több ezer követője van. Alex Budapesttel ismerkedett a háromnapos út keretében.


Magyarország világörökségei a cseh közszolgálati rádióban 2012.09.18. 16:37
A cseh közszolgálati rádió hallgatói egy 9 részes sorozatban ismerhették meg közelebbről Magyarország világörökségeit az elmúlt hónap során. Az egyes részeket többször is sugározták, így az adássorozat igen nagy hallgatottságot generált.

Ausztriai turizmusmozgalmának továbbfejlesztését tervezi az MT Zrt. 2012.09.18. 16:36

Négy hónappal ausztriai turizmusmozgalmának meghirdetése után, a kezdeti sikereken s a szolgáltatói ajánlatok népszerűségén felbuzdulva, a kezdeményezés továbbfejlesztését tervezi az MT Zrt. Mint ismert, a diaszpóra turizmusmozgalmat idén tavasszal kísérleti jelleggel indította útjára az MT Zrt. a szomszédos Ausztriában.


Ízutazásra invitál a Magyar Turizmus Zrt. az Édes Napokon 2012.09.18. 16:36

Készülhetnek ismét az édesszájúak, ugyanis szeptember 20-23. között immár második alkalommal rendezik meg az Édes Napokat a Budai Várban. A rendezvény idén kibővült területen tárja az érdeklődők elé az összes jelentős magyar csokoládé-és édességmanufaktúra, a legjobb kereskedők, valamint az ismert hazai és világmárkák kínálatát.


Az MT Zrt. a X. Kezes-lábos Fesztiválra is kitelepül 2012.09.18. 16:35

Idén 10 éves az etyeki Kezes-lábos, a jubileumra pedig különleges programokkal készülnek a szervezők, de az induláskor lefektetett filozófia most is ugyanaz. Az utolsó alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválra szeptember 22-23-án a szervezők meghívása alapján a legjobb kézműves, gasztronómiai kiállítók jönnek el, akik hagyományos módszerekkel, természetes alapanyagokból készítik termékeiket.


Turisztikai ajánlatokat is kerestek a 21. Budavári Borfesztiválon 2012.09.18. 16:34

A Magyar Turizmus Zrt. kitelepülése a 21. Budavári Borfesztiválon is nagy sikert aratott. A rendezvényt évek óta egyre több külföldi érdeklődő keresi fel, így a kiváló borok mellett nagy igény mutatkozott Magyarország turisztikai kóstolójára is.


Az összes turisztikai kiadvány gazdára talált a Vágtán 2012.09.18. 16:32

Nagy sikert aratott a Magyar Turizmus Zrt. Nemzeti Vágtára való kitelepülése, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a két nap alatt az összes turisztikai kiadvány, köztük a nyomdából frissen érkezett brosúrák is egytől egyig elfogytak. Mint arról korábban beszámoltunk, az MT Zrt. a Vágta Korzón várta az érdeklődőket a rendezvény hétvégi napjain, szeptember 15-16-án.


Megjelent az 52 túra - 52 hétvége kiadvány aktualizált kiadása 2012.09.18. 16:31

A Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Természetjáró Szövetség együttműködésében elkészült az 52 túra - 52 hétvége kiadvány aktualizált utánnyomása. A brosúra – melyet legutoljára 2010-ben jelentetett meg az MT Zrt. – régiókra lebontva, összesen 52 túraajánlatot tartalmaz, köztük a gyalogos túraajánlatok mellett kerékpáros és vízitúra-útvonalakat is.


Aktívan a Nyírségben 2012.09.13. 15:10

A Magyar Turizmus Zrt. – Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. és a Nyírség Turizmusáért Egyesült kétnapos felfedezőútra invitálta nemrégiben a turisztikai szakmát az Észak-alföldi régióba azzal a céllal, hogy ízelítőt adjanak a Nyírség széles turisztikai kínálatából. Az út betekintést engedett a régió gazdag gasztronómiájába, a történelmi és kulturális hagyatékába, sportolási lehetőségeibe.


Turizmus Világnapja Győrben 2012.09.12. 15:59

A Magyar Turizmus Zrt. által meghirdetett széles körű szakmai összefogás keretében az idei Turizmus Világnapja alkalmából szervezett akcióhoz csatlakozik Győr is.


Ünnepeljük idén is együtt a Turizmus Világnapját 2012.09.11. 15:51

Mosolygós, vidám arcok, lelkes résztvevők, elégedett vendégek: óriási siker volt 2011-ben a Turizmus Világnap, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére, a turizmusban dolgozók és a turisták első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal ünnepeltek meg hazánkban.


Családos éttermi hétvégék a Balatonnál 2012.09.11. 15:50

A három Balaton-parti megye – Somogy, Veszprém, Zala – kereskedelmi és iparkamarái által immár ötödik alkalommal kerül meghirdetésre a KAMARAI CSALÁDI VASÁRNAP elnevezésű akció, melynek keretében a kamarai védnöki táblával rendelkező vendéglátóhelyek 2012. szeptember 16-án 30-40-50% kedvezményt adnak a helyben fogyasztott ételek árából.


(Bor)turisztikai kóstoló a 21. Budavári Borfesztiválon, szeptember 12-16. 2012.09.11. 15:49

A Magyar Turizmus Zrt. idén sem szalasztja el az alkalmat, hogy a Budavári Borfesztivál látogatóit belföldi (bor)utazásra invitálja. Az érdeklődők a szeptember 12. és 16. között megrendezésre kerülő fesztivál keretében a Halászó fiú teraszon kaphatnak iránymutatást belföldi utazásukhoz az MT Zrt. kollégáitól.


A Magyar Turizmus Zrt. idén is benevez a Nemzeti Vágtára 2012.09.11. 15:49

Szeptember 14-16. között ismét megrendezésre kerül a Nemzeti Vágta, de az Országkonyha már szeptember 13-án megnyílik a látogatók előtt. A belföldi turisztikai információra „éhezőket” idén is várja a Magyar Turizmus Zrt., méghozzá a hétvégi napokon, szeptember 15-16-án a Vágta Korzón, amelyet az idei évben az 56-osok terén alakítanak ki a szervezők.


Őszi egészségturisztikai kampány a horvát utazókért 2012.09.11. 15:46

Háromhetes online forgalomélénkítő kampányt indított a Magyar Turizmus Zrt. a horvát lakosság megszólítására és utazási kedvének növelésére. A "Magyarország tengernyi termálvize várja!" üzenet jegyében, egészen szeptember 29-ig zajló nagyközönségi akció a kampányhoz csatlakozott közel 20 hazai szolgáltató kedvezményes gyógy és wellness ajánlatain keresztül csábít magyarországi feltöltődésre. Mindemellett a kampány a zágrábi Wellness Expo beharangozója is, mely az MT Zrt. és a zágrábi Nagykövetség együttműködésben megvalósuló "víz, ami összeköt" kampány záróeseménye lesz.


Magyarország a pozsonyi Danube Fest nagyközönségi fesztiválon 2012.09.11. 15:46

Az elmúlt hétvégén zajlott Pozsonyban a Danube Fest nagyközönségi fesztivál, amely a Duna mellett található országok kultúráját, turisztikai kínálatát és gasztronómiáját volt hivatott bemutatni a szlovák főváros és környéke lakóinak, de tekintve, hogy Pozsony történelmi Fő terén került megrendezésre, a városba látogató turistáknak is.


Kiállítás nyílt a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjteményből 2012.09.11. 15:45

A belföldi utazást, a szabadidő tartalmas eltöltését és az egészséges életvitelt középpontba helyező felkérésre kortárs festők által készített alkotásokból nyílt kiállítás "Ki a szabadba! – Válogatások a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjteményből" címmel, szeptember 6-án, a Virág Judit Galéria és Aukciósházban, Budapesten. A kiállítást Virág Judit, Horváth Gergely a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója és Lackfi János, költő nyitotta meg.
A sikeres turisztikai marketingtevékenység egyik fő pillére a kultúra és az idegenforgalom összefüggéseinek felismerése.


Új kiadvány, Vendégbarát Múzeumok Magyarországon 2012.09.11. 15:44

Szeretné, ha kedvenc múzeumát, kiállítóhelyét mások is megismernék? Járt már olyan múzeumban, ahol csak úgy röpült az idő, mert olyan jól érezte magát? 2007-ben ezzel a szlogennel indította útjára a Vendégbarát Múzeum Programot a Magyar Turizmus Zrt., hogy minél többen megismerjék azokat az intézményeket, amelyek újszerű bemutatási módszerek segítségével bővítik az ismereteket, felkeltik az érdeklődést a művelődés és a tanulás iránt, valamint igazi élményekkel ajándékozzák meg a látogatókat.


Szlovák újságírók barangolnak a közép-dunántúli régióban 2012.09.05. 16:15

6 családi, baba-mama és női lapnak író újságíró fedezi fel 3 napban a közép-dunántúli régió családi programjait tanulmányút keretében az MT Zrt. és a régió szolgáltatóinak meghívására. A tanulmányút számtalan aktív, élményközpontú, interaktív programot tartalmaz, hogy a vendégek minél több "testközeli" élményt szerezzenek a régióról.


(Lovas)turisztikai élményekkel gazdagodott hazánkban két spanyol médiaszakember 2012.09.05. 16:14

Spanyol, lovas szakmai folyóirat újságírója és fotósa érkezett szeptember első hetében Magyarországra a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében. A Revista Equestre szaklap (www.ecuestreonline.com/tag/revista-ecuestre) munkatársai a hazai (elsősorban lovas)turisztikai lehetőségekkel ismerkednek meg. Ennek nyomán fél éven belül 5-6 oldalas összeállítás jelenik meg a szaklapban.


Az alternatív Budapest is vonzó az osztrák turisták számára 2012.09.05. 15:55

A Magyar Turizmus Zrt. sajtóútjai nyomán pár héten belül immár a második terjedelmes – több százezer potenciális osztrák turistát megszólító – cikk jelent meg az ausztriai sajtóban Budapestről. A közel félmilliós olvasótáborral rendelkező Oberösterreichische Nachrichten (OÖN) hétvégi száma 2 egész oldalas élménybeszámolót szentel a „második benyomás” alapján megismerhető Budapestnek.


3. helyezést ért el az MT Zrt. főzőcsapata a VI. Országos Vadgasztronómiai Fesztiválon 2012.09.03. 23:00

Nagy sikerrel zárult a Magyar Turizmus Zrt. számára a VI. Országos Vadgasztronómiai Fesztivál, Soponyán. A VADEX Mezőföldi Erdő és Vadgazdálkodási Zrt. rendezésében lezajlott fesztivál keretében, szeptember 1-jén kreatív vadgasztronómiai szakácsversenyre került sor, melyen 70 főzőcsapat mérte össze tudását 4 kategóriában.


Kisvasutak Napja, szeptember 8., Királyrét, Kisvasút végállomás 2012.09.03. 23:00

A Magyar Turizmus Zrt. által elindított Kisvasútra fel! kampány következő állomásaként Királyréten, szeptember 8-án, kerül megrendezésre a Kivasutak Napja. A rendezvény során a kisvasút királyréti végállomásához kilátogatókat számos, Magyarország természeti értékeit és a magyarországi kisvasutak világát megidéző programmal várják.


Magyarország bemutatkozása Moszkva Művészetek Utcájában 2012.09.03. 22:59

Moszkva városa 2012. szeptember 1-jén ünnepelte alapításának 865. évfordulóját, amelynek apropóján nagyszabású rendezvények zajlottak a város minden kerületében.


Nyomtatásban is megjelent a Turizmus Magyarországon 2011 című kiadvány 2012.09.03. 22:56

A KSH 2011. évi végleges statisztikáit és a Magyar Turizmus Zrt. felmérésének eredményeit tartalmazó magyar és angol nyelvű kiadvány – amely a Magyar Turizmus Zrt. szakmai oldalairól letölthető – nyomtatásban is megjelent.
A kiadványban bemutatásra kerül a turizmus Magyarország gazdaságában betöltött szerepe és a 2011. évi magyarországi belföldi, beutazó és kiutazó turizmus legfontosabb jellemzői.


Budapestet ajánlja a német Die neue Frau magazin 2012.09.01. 20:18

A hetente 178 ezer példányszámban megjelenő Die neue Frau elsősorban a hölgyeket, s ezen belül is a fiatalabb, 30-as generációt célozza. Felmérések szerint 340 ezer olvasójából 300 ezer a nők köréből kerül ki.


Ismét nagyszabású programsorozatot hirdetnek meg az ausztriai magyar külképviseletek 2012.09.01. 20:17

Az ausztriai magyar külképviseletek (Nagykövetség, Balassi Intézet, Magyar Turizmus Zrt.) összefogásában idén a második félévben 31 közös szervezésű rendezvény népszerűsíti Ausztriában hazánkat, a magyar kultúrát és a főbb turisztikai attrakcióinkat. Az immár negyedik alkalommal megvalósuló, sikeres összefogásnak köszönhetően a magyar intézetek közötti szinergiákat kihasználva, egységes és átfogó képet kaphatnak az osztrákok Magyarországról.


Magyarország is részt vett Pozsonyban a Global Village rendezvényen 2012.09.01. 20:17

Augusztusban Global Village néven nemzetközi nagyközönségi rendezvény zajlott Pozsonyban, az egyik forgalmas bevásárlóközpont előtt.


Visegrádon is köszöntötték a 100 éves Schönbrunn hajó utasait 2012.09.01. 20:16

Az egykori Óbudai Hajógyárban épült utolsó működőképes lapátkerekes gőzhajó, a 100 éves Schönbrunn gőzhajó csütörtökön érintette Visegrád kikötőjét is, mielőtt végleg visszatér Budapestről az osztrák vizekre. A Magyar Turizmus Zrt., a RUEFA utazási iroda és hazai partnerei szervezésében Magyarországra érkezett hajó utasait augusztus 30-án kora délután harsonaszó és dobpergés fogadta a visegrádi hajóállomáson.


Erdei élmények kisvasúton 2012.09.01. 20:14

Mint arról korábban hírt adtunk, az MT Zrt. által elindított „Kisvasútra fel!” c. kampány keretében immár a második gyermekcsoport fedezte fel kisvasúttal, hogy mennyi szépséget rejt egy hazai erdészet. A nyolcadik osztályosok korábban egy kisvasutakhoz kapcsolódó, ismeretterjesztő internetes kvízjáték fődíjaként nyerték el ezt a lehetőséget, így a jól sikerült elméleti próbatétel után most számos új ismerettel gazdagodhattak a Mecsekerdő Zrt. vendégszeretetének köszönhetően.


VI. Országos Vadgasztronómiai Fesztivál, Soponya 2012. augusztus 31. - szeptember 1. 2012.08.30. 17:01

A Soponyai Ökoturisztikai Központban, 2012. augusztus 31-én és szeptember 1-jén immár hatodik alkalommal kerül sor az Országos Vadgasztronómiai Fesztiválra, a VADEX Mezőföldi Erdő és Vadgazdálkodási Zrt. rendezésében. A fesztivál idén is nagy érdeklődésre tart számot: a szervezők több mint 5000 látogatóra számítanak.


A Kis-Balaton ezúttal másképp a német sajtóban 2012.08.30. 17:00

A német újságpiacon idén áprilisban jelent meg egy újabb színvonalas magazin, mely azt a célt tűzte ki magának, hogy évente hatszor az eddigiektől eltérő módon, azaz kedvcsinálóan, szórakoztatóan, érdekes újdonságokat közölve írjon a természetről és az állatokról. Ezáltal olvasóként a háziállatokat tartók mellett olyanokat is megcélozva, akik a természet különlegességeit szeretnék közelebbről megismerni.


Német forgatócsoportok Magyarországon 2012.08.30. 17:00

Augusztus 19-25. között az MT Zrt. német képviseletének meghívásában két forgatócsoport is forgatott hazánkban. Az egyik Budapesten készített felvételeket a Marco Polo számára. A kiadó ugyanis legújabb tervei szerint ismert útikönyveit DVD formában is meg kívánja jelentetni és azokat interneten, valamint app formában terjeszteni.


Kerékpáros nap a Balaton régió nyugati szegletében! 2012.08.29. 17:20

Szeptember 8-án – az őszi kerékpáros szezont megnyitandó – a Tour de Zalakaros rendezvényen a Kis-Balaton táját fedezhetik fel a kerékpárosok. Az aktív programon a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága is részt vesz.


Újabb általános iskolai osztály kezdhette meg erdei jutalomútját 2012.08.29. 17:20

A Magyar Turizmus Zrt. „Kisvasútra fel!” c. természetjárást ösztönző kampányának keretében újabb általános iskolai osztály kezdhette meg erdei jutalomútját. A nyolcadik osztályos gyerekek korábban a kampány keretében meghirdetett, kisvasutakhoz kapcsolódó, ismeretterjesztő internetes kvízjáték fődíjaként nyerték el az erdei iskolai osztálykirándulás lehetőségét, csakúgy, mint azok a negyedik osztályos társaik, akik július végén már „beváltották” erdei élményekre a nyereményüket.


A folyamatos médiamunka eredményei Németországban 2012.08.29. 17:19

A médiumok szerepe Németországban a közvélemény formálásában és az úti célok kiválasztásában is meghatározó, ezért a Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete marketingmunkájában minden évben kiemelt helyen kezeli a velük való együttműködést. Annak érdekében, hogy az újságírók és az újságolvasók naprakész és kedvcsináló információkkal rendelkezzenek hazánkról, megismerjék kiemelt turisztikai termékeinket, stratégiai céljainkat, legfontosabb fejlesztéseinket, a képviselet a legkülönfélébb eszközökkel él médiamunkája során: a hagyományos sajtótájékoztatóktól, a kiscsoportos és egyéni sajtóbeszélgetéseken át, a tanulmányutakon és hírleveleken keresztül, egészen a borvacsorákig minden eszközt bevet a német médiaszakemberek meggyőzésére.


100 éve a Dunai-menti turizmus szolgálatában 2012.08.27. 17:27

Augusztus 26-án mintegy 250 turistával a fedélzetén Bécsből indult utolsó nemzetközi útjára az idén 100 éves DFS Schönbrunn lapátkerekes gőzhajó, amely Pozsony, Komárom, Visegrád és Esztergom érintésével érkezik Budapestre, ahol – 1912-ben, az óbudai hajógyárban – összeszerelték. Mivel a különleges hajó jubileumi útja ráirányítja a dunai hajózás hagyományaira, valamint a jelentős turizmusforgalomra a figyelmet, éppen ezért a Magyar Turizmus Zrt. is részt vállal a hajólegenda ünnepélyes fogadtatásában.


Ausztrál médiaturnén Magyarország turisztikai kínálata 2012.08.27. 17:26

A Magyar Turizmus Zrt. marketingtevékenysége nyomán Magyarország turisztikai kincsei több alkalommal is „felbukkantak” különböző ausztrál médiumokban az elmúlt időszakban. Legutóbb a Signature magazin kalauzolásában ismerhették meg az ausztrál utazók hazánkat.


Norvégiában roadshow-zott a Magyar Turizmus Zrt. 2012.08.27. 17:25

Augusztus 21-23. között Norvégia délnyugati városaiban turnézott a norvégiai ANTOR szervezésében 8 desztináció, köztük az MT Zrt. észak-európai képviselete. Kristiansand, Stavanger és Bergen ígéretes piacok, az északi tengeri olaj- és gázkitermelés és a logisztikai, technológiai fejlesztések következtében Európa egyik legdinamikusabban fejlődő régiója.


Már csak négy napig jelentkezhetnek a kézművesek a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásárra 2012.08.23. 17:06

A Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár 2012. november 16.-december 31. között várja visszatérő és új látogatóit. A kézműves kiállítás és vásár, valamint a gasztronómiai kínálat mellett idén új programokkal is készülnek a szervezők. Augusztus 27-ig várják a kézművesek jelentkezését a szervezők a www.budapestinfo.hu címoldalán elhelyezett felhívás alapján. A mintegy 120 férőhelyre máris kétszeres a túljelentkezés. A pályázók munkáit idén is szakmai zsűri értékeli és választja ki.


HÍR-es Íznapok immár 5. alkalommal 2012.08.22. 16:32

A HÍR-es Íznapok a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrum Vezérigazgatóságának saját szervezésében idén immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a városligeti Vajdahunyadvárban, 2012. augusztus 25-26-án. A rendezvény fő célja a Vidékfejlesztési Minisztérium által 2002-ben elindított Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) gyűjteményben szereplő különleges alapanyagok és termékek ismertebbé tétele, terjesztésük támogatása.


Magyarországot ajánlja a német Mobil Total lakóbuszosoknak szóló magazin 2012.08.22. 16:32

A lakóbuszosok egyik kedvelt magazinja, a CAMP24 után, ezúttal a 21.000 példányszámban kiadott, 17 éves múlttal rendelkező Mobil Total írt hazánkról. Az évente két alkalommal megjelenő lap tekintélyét leginkább annak köszönheti, hogy a lakóautósokat célzó szaklapok széles palettájában az egyedüli olyan magazin, amely aktuális listákat tesz közzé a speciális leállóhelyekről (Stellpaltz), valamint rendszeresen beszámol a legújabb fejlesztésekről, s ezáltal elengedhetetlen információkkal szolgál a lakóbuszosok számára.


A Balatonról cikkez a kanadai Toronto Star 2012.08.22. 16:30

Terjedelmes cikk jelent meg a kanadai Toronto Star napilapban és annak internetes felületén a Balatonról. Az összeállítás részletesen foglalkozik a magyar tenger turisztikai kínálatával, és kiemeli, hogy a Balaton ma már egész évben kínál attrakciókat az odalátogatóknak.


Fesztiváldömping a Dél-Alföldön 2012.08.21. 16:33

Augusztusban egymást érik a népünnepélyek, fesztiválok a Dél-Alföld régióban is. A Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága rendre prospektusokkal, információkkal jelenik meg a legjelentősebb rendezvényeken, hogy a fesztiválok közönsége kedvet kapjon a régió más értékeinek felfedezéséhez is.


A brit szakmai partnerek népszerűsítik Magyarországot 2012.08.21. 16:32

A Magyar Turizmus Zrt. londoni külképviseletének jelentése szerint a  Jet2holidays augusztusban jelentette meg első „városlátogató” éves katalógusát, amelyben hét budapesti szállodát ajánlanak, illetve a honlapjukon még ennél is többet mutatnak be.


Összeállítás készült a világ legtitkosabb turisztika célpontjairól 2012.08.21. 16:30

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete, együttműködésben az osztrák Corps Touristique Austria (www.corps-touristique.at) szakmai egyesülettel, a közelmúltban prezentálta a „Titkos turisztikai célpontok” című tematikus kiadványt, amelyben két maagyar helyszín is szerepel.


Az első V4 túra Tajvanból 2012.08.21. 16:30

Először szerveztek tanulmányutat a Visegrádi Négyek tajvani médiaképviselőknek. A 12 napos körúton a hat újságíró megismerkedhetett a négy ország kiemelt látványosságaival és természeti kincseivel, ami Magyarország esetében Budapestet, a Balatont, valamint Hévíz turisztikai kínálatát jelentette.


Németország egyik legismertebb bloggere a Sziget fesztiválon ünnepelte születésnapját 2012.08.21. 16:28

Christine Neder, a kalandvágyó bloggerina, 2011-ben egy csapásra vált ismertté Németországban, amikor is megjelent a „90 éjszaka, 90 ágy“ című könyve. A könyv – melyről számos fontos médium, többek között a Spiegel online, a Zeit online, a Bild.de, a Der Tagesspiegel, a Süddeutsche Zeitung, a Berliner Zeitung, a Grazia, a Münchner Merkur, az n-tv, a tv total, a XEN.ON Campus Television, a Flux FM és az Antenne Bayern rádió, valamint a Ryanair magazin is beszámolt – egy érdekes ötleten alapult.


Nemzetközi szinten terjed a Sziget-feeling 2012.08.16. 17:51

A Magyar Turizmus Zrt. idén is szervezett a Sziget Fesztiválra nemzetközi újságírói tanulmányutat, a Sziget Kft.-vel szoros együttműködésben. Augusztus 9-12. között kilenc külföldi médiaszakember látogatott el hazánkba olyan médiumokat képviselve, mint a német Die Welt, Spiegel Online, Sächsische Zeitung és Schwäbische Zeitung, az osztrák Ober-Österreichische Nachrichten, a francia Virgin Radio, a holland Metro c. lap, a szlovén Pop TV, a dán AOK/Berlingske vagy a romániai www.imperatortravel.ro.


Budapest egyre vonzóbb az osztrákok turisták számára 2012.08.16. 17:49

A Magyar Turizmus Zrt. sajtóútja nyomán terjedelmes és átütő erejű turistacsalogató cikket közölt Ausztria legolvasottabb napilapja, a 3,8 millió (!) olvasóval rendelkező Kronen Zeitung hétvégi száma. A cikk szerzőjének élménybeszámolója Budapestet – mint az osztrákok legkedvesebb szomszédjának fővárosát – a kávéházak és a fürdők fellegvárának nevezi, ahol pozitív irányú dinamikus fejlődésnek, s csodálatos épített- és természeti környezetnek lehetnek tanúi a turisták.


Magyarország a Travel Channel Globe Trekker utazási sorozatában 2012.08.13. 15:53

Az MT Zrt. londoni külképviselete szakmai együttműködésben áll azzal a díjnyertes TV stábbal, amely a Globe Trekker című utazási sorozatot készíti. A Globe Trekker ebben az évben ünnepli 20 éves évfordulóját, ebből az alkalomból állnak elő a Round the World Special sorozatukkal, amelyben hat utazást mutatnak be.


11 oldalas cikk Budapestről a Ryanair fedélzeti magazinban 2012.08.13. 15:53

“Spotlight on Budapest” címmel, 11 oldalas cikk jelent meg ebben a hónapban a Ryanair fedélzeti magazinjában, melyet kb. 6 millió utas olvas. Tabitha Lasley újságírónőnek az MT Zrt. londoni külképviselete adott előzetes útmutatást arról, hogy melyek a kihagyhatatlan látnivalók és mit érdemes a fővárosban csinálni, majd Budapestre érkezése után Kincses Márk, az MT Zrt. senior projektmenedzsere látta el hasznos, helyi turisztikai információkkal.


Víz, ami összeköt, 40.000 magyar nagykövet Horvátországban 2012.08.13. 15:51

40.000 önkéntes turista segíti a Horvátország és Magyarország közti társadalmi kapcsolatok alakulását és a Magyarországra áramló horvát turizmus élénkítését a Magyarország Zágrábi Nagykövetségének védnöksége alatt és a Magyar Turizmus Zrt. szakmai együttműködésében megvalósuló ’víz, ami összeköt’ program keretében.


Új módszerekkel toborozza Ausztriából az üzleti utazókat az MT Zrt. 2012.08.10. 14:57

A Magyar Turizmus Zrt. az osztrák piacon továbbra is erőteljes kampányt folytat annak érdekében, hogy Budapest hivatásturisztikai forgalmát élénkítse, s minél több konferenciát, rendezvényt és ezáltal több vendégéjszakát generáljon a hazai szálláshelyeken.


Interaktív játék és kertmozi a Budapest standon a Szigeten 2012.08.03. 14:24

Az Óbudai Hajógyári-szigeten idén 20. alkalommal megvalósuló Sziget Fesztivál egyik főtámogatója Tarlós István főpolgármester döntése alapján Budapest Főváros Önkormányzata. A tavalyi évhez hasonlóan idén is felállítják a Budapest standot, amely interaktív játékkal, turisztikai információkkal, kertmozival, és az „Ablak a múltra” c. fotókiállítással várja a szigetlakókat.


Vigyázz, kész, rajt, FEZEN 2012.08.03. 14:23

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is augusztus 1. és 4. között várja a fesztiválozókat a Fehérvári Zenei Napok (FEZEN). A koncertek a MÁV pálya területén, hét zenei helyszínen kerülnek megrendezésre. A helyszínen a Magyar Turizmus Zrt. is várja az érdeklődőket különleges közép-dunántúli turisztikai kiadványokkal, számos rendezvénynaptárral és kedves mosollyal!


Magyarország a DeafNation világtalálkozóján 2012.08.03. 14:23

Óriási érdeklődés övezte a siket és nagyothalló embereket tömörítő amerikai DeafNation szervezet világtalálkozóját, melynek a Las Vegas-i Mandala Bay Hotel és Konferenciaközpont adott otthont július 29. és augusztus 2. között. A rendezvényre 42.000 résztvevő regisztrált, és több száz kiállító, köztük a Magyar Turizmus Zrt. New York-i külképviselete várta a látogatókat.


Brazil lap invitálja az utazókat magyarországi élménycsobbanásra 2012.08.03. 14:22

Brazil utazókat csábít „magyarországi élménycsobbanásra” a Meio Norte c. lap életmóddal foglalkozó melléklete. Az összeállítás annak a tanulmányútnak az eredménye, melynek során a Magyar Turizmus Zrt. brazil médiaszakembereket látott vendégül még júniusban. Az észak-brazil régió népszerű lapja már Vida c. mellékletének címlapján felhívja a figyelmet Budapestre mint „gyógyfürdő fővárosra”.


Már az osztrák ORF is magyarországi nyaralásra buzdít 2012.08.03. 14:22

A Magyar Turizmus Zrt. médiaaktivitásának köszönhetően az osztrák médiában, a turisztikai főszezonban is egymást érik a turistacsalogató riportok és tudósítások. Az elmúlt hetekben, Ausztriában sugárzott rádió-műsoroknak köszönhetően milliós hallgatótábor, köztük több százezer potenciális osztrák turista kapott kedvet ahhoz, hogy nyári szabadságát Magyarországon töltse.


Császári nyomokat tanulmányoztak a francia Point de Vue magazin képviselői 2012.08.03. 14:21

A Magyar Turizmus Zrt. párizsi külképviseletének szervezésében magyarországi tanulmányúton járt július végén a Point de Vue magazin újságírója és fotóriportere. Az út apropóját az adta, hogy a magazin 2012 őszén "Császári városok" címmel egy külön tematikus mellékletet fog megjelentetni, amelyben Budapest kiemelt desztinációként kap majd helyet, 4-6 oldalas terjedelemben.


Új Budapest Guide három Budapest-érzéssel 2012.08.02. 14:48

A Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment (BTDM) Nonprofit  Kft. kiadásában megjelent a Budapest Guide utolsó nyelvi változata is. A főváros ingyenes turisztikai kiadványa immár magyar, angol, német, spanyol, olasz, francia nyelven érhető el.


Dél-Alföld Tusványoson 2012.07.31. 17:37

Kalocsai porcelán- és testfestés, helyben sütött csabai kolbász, jóféle szarvasi Frankó- és békéscsabai Árpád-pálinkák valamint a gyulai vár térhatású szőnyegfotója – ezek az attrakciók csalogatták a közönséget a magyar turisztikai sátorhoz a 23. alkalommal megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem, közkeletű nevén Tusványos rendezvényen az elmúlt héten.


Újabb megjelenések Magyarországról a német médiában 2012.07.31. 17:36

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete kiemelt hangsúlyt fektet a német médiával való együttműködésre, aminek egyik fontos pillére az újságírók, rádióriporterek és filmes szakemberek meghívása Magyarországra. A képviselet szervezésében így tavaly is számos médiaképviselő járt hazánkban, a látogatások “gyümölcseként” pedig az elmúlt időszakban megint újabb cikkek láttak napvilágot Németország-szerte.


Cseh és szlovák kisgyermekes családoknak szóló kiadványaz MT Zrt. együttműködésében 2012.07.31. 17:35

A szlovákiai Fun4Kids projekt a Magyar Turizmus Zrt. szlovákiai képviseletével együttműködve első ízben jelentette meg kisgyermekes családoknak szóló ajánlatokat tartalmazó Magyarország-katalógusát.


Erdei élményeket hozott a Kisvasútra fel! kampány az első nyertes osztálynak 2012.07.31. 17:33

Emlékezetes  erdei élményekkel gazdagodott az az általános iskolai osztály, amely az MT Zrt. által elindított „Kisvasútra fel!” c. kampány keretében erdészeti erdei iskolai osztálykirándulást nyert. A negyedik osztályos gyerekek az elmúlt héten három napon át élvezhették az Északerdő Zrt. vendégszeretetét és a természet közelségét.


Budapestet ajánlja a német CAMP24 magazin 2012.07.25. 17:53

Az informatív jellege miatt Németországban nagyon népszerű CAMP24 magazin, mely elsősorban a lakóbuszok szerelmeseit látja el a németek által olyannyira kedvelt járművekkel kapcsolatos legújabb információkkal – legyenek azok a legújabb modellek, kiegészítő felszerelések, leállóhelyek (Stellplatz), rendezvények, utazási tippek, a legújabb történések a világban stb. – havonta 30.000 példányszámban jelenik meg.


Kisvasútra szállt a Kisvasútra fel! kampány első nyertes osztálya 2012.07.25. 17:52

Mint arról korábban hírt adtunk, a Magyar Turizmus Zrt. áprilisban indította útjára „Kisvasútra fel!” c. természetjárást ösztönző kampányát, amely a hazai kisvasutak páratlan szépségű és rejtélyes világának megismerésére invitálja a nagyközönséget. A három részből álló program során mindenki megtalálhatja, illetve megtalálhatta a számára legkedvesebb lehetőséget.


A Campus Fesztiválon is ott van az MT. Zrt 2012.07.25. 17:51

Finn rocker-csellisták és magyar legendák – többek közt ezt kínálja a 2012. július 25-től zajló Campus Fesztivál, amelynek idén is a debreceni Nagyerdő ad otthont. Kelet-Magyarország legnagyobb nyári bulijára évről évre többen látogatnak ki, tavaly csaknem ötvenezren fesztiváloztak a négy nap alatt.


Céhek, Megyék, Emberek Gasztronómiai és Helyi értékek fesztiválja az MT Zrt. részvételével 2012.07.25. 17:49

„RÉGIÓMARKETING” címmel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft., valamint a Szatmár Megyei Tanács együttműködésében, a Magyar-Román Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatásával és az Európai Unió társfinanszírozásában, egy nagyszabású és országos szinten egyedülálló, kísérleti fejlesztési program vette kezdetét 2012 márciusában.


Konkrét eredménye is van az MT Zrt. ausztriai turizmus-mozgalmának 2012.07.23. 16:25

Másfél hónapos teszt üzemmód után már konkrét, mérhető eredményekről számolhatnak be az MT Zrt. ausztriai magyarok körében indított – diaszpóra turizmus – mozgalmához csatlakozó hazai szolgáltatók. A kezdeményezés májusi startja óta immár több mint 210 „turizmus-nagykövet” sorakozott fel Ausztriában az osztrák zászló színei alapján Rot-Weiß-Rot in Ungarn (piros-fehér-piros Magyarországon) elnevezésű mozgalom mellett, hogy személyes ajánlásaikon keresztül népszerűsítsék Magyarországot és a magyarországi turizmust.


Idén is népszerű Magyarország az osztrák turisták körében 2012.07.23. 16:24

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviseletének frissen elkészült trendriportja alapján, idén is várhatóan rekord közeli számú osztrák turista érkezik Magyarországra, akik számára hazánk továbbra is kedvező üdülési célország.
Az optimista vendégforgalmi várakozásokat alátámasztja, hogy az Európai Unión belül Ausztriában a legalacsonyabb a munkanélküliség, valamint az elmúlt negyedévben 32 ezer új személygépkocsit értékesítettek az osztrák piacon, ami jó indikátor a fizetőképes kereslet alátámasztására.


A Hegyalja Fesztiválon is fellépett turisztikai kínálatunk 2012.07.23. 16:20

Magyarország észak-keleti térségének legnagyobb könnyűzenei fesztiválján, a Hegyalja Fesztiválon képviseltette magát a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága (RMI). Az RMI munkatársai a fesztivál teljes időtartamára kitelepültek és szorosan együttműködtek a Tokaji helyi TDM-mel.


Közép-Dunántúl élménygyárairól az osztrák sajtóban 2012.07.19. 17:26

A Magyar Turizmus Zrt. eredményes közép-dunántúli tanulmányútját követően – a turisztikai főszezonra időzítve – átfogó és rendkívül pozitív hangvételű cikk jelent meg Ausztria egyik legolvasottabb napilapjában, a Kleine Zeitungban.


Kínába is eljutott fogászatunk híre 2012.07.19. 17:25

Kína egyik legnépszerűbb utazási magazinjában, a Travel&Leisure egészségturizmussal foglalkozó cikkében említették meg hazánkat mint népszerű desztinációt a fogászati turizmus területén.


Hasznos tapasztalatokkal zárult az RDA 2012.07.19. 17:24

Július 19-én zárta kapuit Németország legnagyobb buszos turisztikai szakvására, az RDA, melyen 40 ország 1100 kiállítója képviseltette magát. A háromnapos kölni rendezvény kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy a résztvevők a konkrét üzleti megbeszélések mellett első kézből szerezzenek információt szakmai partnereiktől az aktuális trendekkel és a jövő évi várakozásokkal kapcsolatban.


Kulturális élménytúra Hódmezővásárhelyen és környékén 2012.07.17. 17:07

2012. július 12-én Hódmezővásárhely Önkormányzata turisztikai tanulmányútra invitálta a Dél-Alföld turisztikai szakembereit. A szakmai együttműködés jegyében a tanulmányúton az MT Zrt. Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatósága is képviseltette magát. A kirándulás apropója az Új Magyarország Fejlesztési Terv segítségével fejlődő város és kulturális intézményeinek bemutatása volt.


Nagy érdeklődés kísérte a „turisztikai díjugratást” 2012.07.17. 17:07

Négy napra Budapestre látogatott a nemzetközi díjugrató sport elitje a CSIO***-W grand Prix Díjugrató Verseny keretében. A Nemzeti Lovardában a térség és Nyugat-Európa kitűnő lovasai gyűltek össze, akiket számos érdeklődő kísért figyelemmel július 12-15. között.


Folyamatos médiajelenlét Németországban 2012.07.17. 17:05

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete a B2B és a B2C munkája során kiemelt hangsúllyal kooperál a német médiával. Számos egyéni és csoportos tanulmányút szervezése mellett, napi rendszerességgel kaphatnak információt, adatokat, PR szövegeket, sajtóközleményeket vagy image képeket az újságok, televíziós társaságok vagy a rádiók képviselői.


Viharos sikerek Kínában a hivatásturizmus területén 2012.07.17. 17:04

Pekingben az év legnagyobb vihara is csak megzavarni, de elmosni nem tudta a múlt héten beindult Magyarország MICE kampányt. Stílszerűen hazánk vizeinek ismertetésekor tört rá a mintegy 60 fős – MICE média és utazási irodákból álló – csapatra a várost (is) elárasztó és megbénító vihar, ami garantálta, hogy a prezentáció (még) emlékezetes(ebb) maradjon.


20 ezren vettek részt a Magyar Nemzeti Parkok Hetén 2012.07.16. 12:36

A Magyar Turizmus Zrt. kutatása szerint ismét népszerű és sikeres volt a Magyar Nemzeti Parkok Hete, amely 2012. június 18–24. között immár hatodik alkalommal várta az érdeklődőket szakmai, kulturális és ökoturisztikai programokkal.


Újabb közös B2B akció Dél-Németország legnagyobb utazásszervezőjével 2012.07.14. 16:12

Az idén tavasszal futó, nagysikerű kampány után – amikor is a müncheni székhelyű FTI-vel közös finanszírozásban Budapest három “arca” került bemutatásra azzal a céllal, hogy újabb és különböző igényeket képviselő célcsoportok is megszólításra kerüljenek – ez alkalommal a Danubius Hotels Grouppal együttműködve, az utazási irodai munkatársak további meggyőzése volt a cél.


Több millió siket utazó figyelme irányulhat most Magyarországra 2012.07.14. 16:11

Világszerte több millió siket utazó figyelme irányulhat most Magyarországra, ugyanis elkészült az amerikai DeafNation első úti beszámolója. Mint arról korábban beszámoltunk, Joel Barish, a szervezet elnöke és Anthony Mowl PR igazgató idén májusban siket emberek életén keresztül nyerhetett betekintést országunk gazdag turisztikai kínálatába a Magyar Turizmus Zrt. és a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) együttműködésében, illetve Dr. Kósa Ádám EU parlamenti képviselő, a SINOSZ elnökének szakmai támogatásával.


Magyarország ismét bemutatkozott a belgrádi Boat Carnevalon 2012.07.14. 16:11

Belgrádban 9. alkalommal került megrendezésre a szerb piacon immár hagyománynak számító „karneval brodova” (Boat Carneval) rendezvény, amelynek egyik fő kommunikációs üzenete a "Duna 4B-s fővárosa" (Budimpesta, Bec, Bratislava i Beograd).


Magyarország turisztikai kínálata is benevezett a nemzetközi díjugrató versenybe 2012.07.11. 16:35

CSIO***-W grand Prix Díjugrató Verseny, Budapest, július 12-15.
Július 12-15. között Budapesten találkozik a nemzetközi díjugrató sport elitje a CSIO***-W grand Prix Díjugrató Verseny (www.csiobudapest.hu) keretében, mely a Nemzetek Díja és a Világkupa versenysorozat egyik állomása.


Különleges Magyarország-kóstoló Szaúd-Arábiában 2012.07.11. 16:35

Ismét egyedülálló bemutatkozási lehetőséget kapott Magyarország az arab térségben. Az utazók ezúttal Szaúd-Arábiában, a július 7. és 13. között zajló Riyadh Food Festival keretében kaphatnak ízelítőt hazánkból.


Magyarországi nyaralásra csábítanak a szlovák médiumok 2012.07.11. 16:34

Az elmúlt hetekben két alkalommal látogatta meg Magyarországot az országos szlovákiai TV JOJ és traveltv.sk (web TV) stábja, akik a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében a nyári turisztikai kínálattal ismerkedtek néhány napig. Az első alkalommal a családi üdülésé volt a főszerep, a budapesti Aquaworld vízibirodalmat és a velencei Velence Resort Spa szálloda gyermekbarát programjait vették fel.


Soltvadkerti Bor- és Sajtfesztivál 2012.07.11. 15:43

2012. július 6. és 8. között a Vadkerti-tó partján található árnyas üdülőterület adott helyet a már 2000 óta megrendezésre kerülő Bor- és Sajtfesztiválnak. A közel tízezer látogató a zamatos borok mellett számos sajtkülönlegességet is megkóstolhatott.


Magyarország az ulmi Duna fesztiválon 2012.07.09. 14:23

„Aufbruch entlang der Donau“, azaz „Változások a Duna mentén“ - így hangzik 2012-ben az ulmi Nemzetközi Duna fesztivál (www.donaufest.de) mottója. Az 1998 óta kétévente megrendezésre kerülő fesztivál célja, hogy a Duna-régiót mint az európai sokszínűség bölcsőjét, a politikai, gazdasági és kulturális együttműködés szimbólumaként mutassa be.


Magyarország új vizeken, sárkányhajóval 2012.07.09. 14:23

Egészen speciális célcsoport, méghozzá a világ sárkányhajósainak körében népszerűsítette hazánkat az MT Zrt. pekingi képviselete Hongkongban.
A Magyar Sárkányhajó Szövetség együttműködésével megtartott prezentáció apropóját elsősorban nem a most lezajlott verseny, hanem az az örömteli hír adta, hogy jövőre hazánk, azon belül is Szeged nyerte el a világverseny megrendezésének jogát.


Debrecen és a Wizz Air új járatának szárnyalása brit médiumokban 2012.07.09. 14:22

Az MT Zrt. londoni külképviselete, az észak-alföldi régió és a Wizz Air összefogásában 2012. június 18-án 5 újságíró utazott London Luton repteréről a légitársaság első, Debrecenbe tartó járatával. A járatnyitás kapcsán szervezett újságírói tanulmányútra országos, regionális és online médium is jelentkezett, hogy három napon keresztül ismerkedjen Magyarország keleti régiójának egyedülálló látnivalóival, gyógyturisztikai és gasztronómiai kínálatával.


A The Sun Magyarországot ajánlja 2012.07.09. 14:21

David Whitley újságíró tavaly novemberben járt Budapesten tanulmányúton az MT Zrt. londoni külképviseletének közreműködésében. A látogatása során gyűjtött élményekből június végén immáron a 4. cikke jelent meg, méghozzá most az Egyesült Királyság legnagyobb példányszámban megjelenő országos napilapjában, a The Sun-ban.


Az MT Zrt. a Magyar Világtalálkozón 2012.07.09. 14:21

Az idei Magyar Világtalálkozó 2012. július 1. és 8. között Budapesten és hat vidéki városban került megrendezésre. A nyolc nap, tizenkét helyszínének mintegy száz programjából minden korosztály kedvére válogathatott. A Világtalálkozó főrendezvényén, a SYMA Központban július 7-én és 8-án megrendezett Világfalu kiállításon az MT Zrt. is részt vett.


Szépségek a Balatonnál és Budapesten 2012.07.09. 14:20

Az 58 országot összefogó Miss Princess of the World szépségverseny csehországi nemzeti döntőjének versenyzői július elején látogattak hazánkba. A nagy megmérettetés előtt a magyar versenyzőkkel együtt megismerkedtek Magyarország nevezetességeivel, többek között Keszthely és Hévíz kulturális, wellness és gasztronómiai értékeivel. A szervezésben a Magyar Turizmus Zrt. is részt vett.


Megnyílt a felújított ravazdi erdei iskola 2012.07.09. 13:58

A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. az Új Széchenyi Terv keretében KEOP pályázati forrásból, valamint önerőből felújította a kezelésében álló Ravazdi Erdei Iskolát, mely így a legmodernebb infrastruktúrával fogadja az érdeklődő, környezettudatos diákokat, családokat. Július 5-én, a megújult intézmény átadásán részt vett Tama István, a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának igazgatója is.


Újraválasztotta magyar alelnökét a Corps Touristique Austria 2012.07.05. 18:09

Az ausztriai turisztikai képviseleteket tömörítő Corps Touristique Austria Egyesület (CT: www.corps-touristique.at) július 3-ai közgyűlése az elnökség tagjává, s egyben újabb két évre az egyesület alelnökévé választotta Kovács Balázst, a Magyar Turizmus Zrt. bécsi irodájának vezetőjét.


Szezonnyitó prezentáció a legnagyobb osztrák touroperátorok és újságírók részére 2012.07.05. 18:07

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete több más turisztikai képviselettel közösen tartotta nyári szezonnyitó partner-partiját, amely Bécs egyik legnépszerűbb szórakozóhelyén a Summerstagen (www.summerstage.co.at) került megrendezésre, július 3-án.


A Magyar Nagydíj turisztikai promóciója Ausztriában 2012.07.05. 18:06

A Red Bull Team (www.redbullracing.com) kitartóan jó szereplése miatt várhatóan az idén még a korábbi éveknél is több Ausztriából érkező versenydrukker lesz kíváncsi a hónap végén a Hungaroringen rendezett Forma 1-es Magyar Nagydíjra.


Kínaiak tanulmányozták régi és új turisztikai kincseinket 2012.07.05. 18:05

Kínai újságírói csoport fedezhette fel Magyarországot az MT Zrt. és a Qatar Airways közös tanulmányútja keretében, június végén.


Veszprém, utcazene és FORRÓ hangulat 2012.07.05. 18:04

Az idei évben július 4. és 7. között ismét várja a szórakozni vágyókat az Utcazene Fesztivál Veszprémben. A koncertek a város több pontján kerülnek megrendezésre, többek között az Óváros téren, a Veszprémi várban és a Kossuth utcán.


Erősödik a beutazó forgalom Németországban 2012.07.05. 17:58

A németországi beutazások száma továbbra is pozitívan alakul: a kiemelkedő évkezdés után az ország 2012. első negyedévében is jelentős növekedést mutat. A Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint a külföldi vendégéjszakák száma 2012. január és március között több mint tíz százalékkal magasabb, mint az előző év ugyanezen időszakában.


Turisztikai kóstoló a Tokaj-hegyaljai pincészetek moszkvai bemutatkozó eseményén 2012.07.02. 16:47

A Magyar Turizmus Zrt. moszkvai külképviselete is aktívan részt vállalt abban a rendezvénysorozatban, melynek során a Tokaj-hegyaljai pincészeteket ismerhette meg a közönség az elmúlt héten, Oroszországban.


Sikeres prezentáció és workshop Prágában 2012.07.02. 16:47

A cseh utazási szakma részéről igen nagy érdeklődés kísérte a Magyar Turizmus Zrt. prágai külképviselete és a Zalakarosi Turisztikai Egyesület által közösen szervezett rendezvényt, amely 2012. június 28-án zajlott a Clarion Hotel Prague Old Town*** rendezvénytermeiben.


Turisztikai kínálatunk bemutatkozása a Magyar Polgármesterek Világtalálkozóján 2012.07.02. 16:46

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) június 29-30-án immár kilencedik alkalommal rendezte meg a Magyar Polgármesterek Világtalálkozóját, melyre a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában került sor.


Sikeresek voltak a Komáromi TDM által rendezett osztrák és szlovák turisztikai workshopok 2012.07.02. 15:47

Sikeresen zárultak a Monostori Erődben megrendezett workshopok: a szakmai találkozók részeként június 18-án lehetőség nyílt egy Ausztriából érkező újságíró csoport előtt bemutatni a Komáromi Turisztikai Desztinációs Menedzsment Szervezet eddig megvalósított terveit, illetve jövőbeni kilátásait.


Szezonálisan működő Tourinform irodát adtak át Kiskunfélegyházán 2012.06.28. 16:56

2012. június 27-én ünnepélyes rendezvény keretében adták át a Tourinform Kiskunfélegyháza irodát. A megnyitón a Magyar Turizmus Zrt.-t Mártonné Máthé Kinga belföldi igazgató képviselte. A szezonálisan működő Tourinform irodában szeptember 15-ig, hétköznap 8.00 és 16.00 óra között várják a bel- és külföldi utazókat a környék turisztikai kínálatával kapcsolatos turisztikai információkkal, kiadványokkal.


A legjobb orosz nyelvű honlap az MT Zrt. moszkvai külképviseletének portálja 2012.06.28. 16:55

Az "Orosz Touroperátorok Szövetsége" (ATOR) 2012. június 27-én Moszkvában tartotta meg éves gáláját, ahová meghívást kaptak a touroperátor tagok, a szaksajtó munkatársai, a Moszkvában működő konzulátusok képviselői és a nemzeti turisztikai külképviseletek.


Cseh és szlovák újságírók a Balaton nyugati csücskében 2012.06.28. 16:55

Az elmúlt hétvégén a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft. és a Magyar Turizmus Zrt. meghívásában 2 cseh és 6 szlovák újságíró látogatta meg a Balaton nyugati csücskét. A vendégek az "Aktívan és egészségesen" cím alatt szervezett háromnapos, élményközpontú tanulmányút során ízelítőt kaptak a térség kínálatából.


Új út a francia-magyar turisztikai kapcsolatokban 2012.06.28. 16:54

A Magyar Turizmus Zrt., az AirFrance, BritAir és a Corinthia Budapest Hotel szervezésében egy francia turisztikai és médiaszakemberekből álló csoport látogatott hazánkba, melynek apropóját az Air France / Britair közös Lyon-Budapest járatnyitása adta. A szakemberek indulásuk előtt, június 19-én részt vettek a lyoni repülőtéren rendezett sajtótájékoztatón, ahol átfogó képet kaphattak az újonnan nyílt légi összeköttetésről.


Új vizeken a Duna-menti turisztikai együttműködés 2012.06.28. 16:54

A felső-ausztriai Linzben, 2012. június 27-én tartotta éves közgyűlését a nemzetközi Császárok és Királyok Útja elnevezésű turisztikai egyesület. A több mint hat évtizedes múlttal rendelkező egyesület alapítói között van Bajorország, Felső-Ausztria, Alsó-Ausztria tartományai és Bécs város. A kilencvenes évek közepe óta hazánk is részt vesz az egyesület tevékenységében.


A Forma 1 magyarországi futamára csábítják a szerb utazókat 2012.06.28. 16:53

A Magyar Turizmus Zrt. déli szomszédos országokban folytatott aktív turisztikai marketingtevékenységének részeként, a társaság közreműködik Szerbia vezető médiaháza, az Axel Springer csoportba tartozó Ringier nagyszabású promóciójában, mely a Formula1 magyarországi futamát népszerűsíti Szerbiában.


Magyarország felfedezése japán módra 2012.06.28. 16:49

Közel egy hétig tanulmányozta Magyarország turisztikai kínálatát az egyik legnépszerűbb japán turisztikai portál, az AB-ROAD.net újságírója. A zsurnaliszta június 22-28. között az internetes oldal mellett a „Wagamama – Aruki” útikönyvhöz gyűjtött anyagot, mely a japán fiatalok és szenior utazók körében igencsak kedvelt.


Budapesti Randevú Münchenben 2012.06.26. 15:46

Június 23-án, szombat este, budapesti kávéházi hangulatban ismerkedhetett a magyar kultúrával a bajor főváros lakossága. A München város által támogatott, az Olimpiadorf városrészben található forum2 kulturális központban ugyanis illusztris esemény részesei lehettek az érdeklődők.


Újabb horvát médiacsoport tanulmányozta hazánkat 2012.06.26. 15:45

A horvát kereskedelmi csatorna forgatócsoportjának magyarországi útja után a Magyar Turizmus Zrt. a Sziget Szervezőiroda Kft. horvátországi képviseletével együttműködésben újabb média tanulmányutat szervezett a szomszédos déli ország lakosságának megszólítására. A horvát nagyközönséget – az újságírók meghívásán keresztül – ezúttal a fesztiválon kívül, a főváros és környéke további új, turisztikai programlehetőségeivel kívánta megismertetni.


Játékos Magyarország tanóra osztrák kisiskolásoknak 2012.06.26. 15:42

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete összefogásban az Osztrák Gazdasági Kamarával (www.wko.at) és az Ausztriába akkreditált külképviselettel egész napos rendhagyó ország-prezentációt tartott bécsi kisiskolásoknak, a június 26-ai EU-Kids Day keretében.


MT Zrt. a baltimore-i AIBTM kiállításon 2012.06.21. 16:26

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága és New York-i külképviselete közösen vett részt a Baltimore-ban szervezett AIBTM (The Americas Meetings and Events Exhibiton) szakmai kiállításon. A június 19-21. között lebonyolított rendezvény (www.aibtm.com) egyértelműen az amerikai association, azaz szakmai szövetségek piacára fókuszál.


Az ÖBB is Magyarországot ajánlja utasainak 2012.06.21. 16:25

Ausztria vonatos utakra szakosodott piacvezető utazási irodája, az ÖBB Rail Tours (www.railtours.at) hírleveleiben és foglalási portálján keresztül is Magyarország felkeresését ajánlja az osztrák turistáknak. A Magyar Turizmus Zrt.-vel való kooperációban a potenciális utazók közel 100 konkrét magyarországi ajánlattal találkozhatnak, amelyek kedvezményes üdülési lehetőségeket és turisztikai szolgáltatásokat biztosítanak az Ausztriából érkező vendégeknek.


Összefogás a Dunakanyarban 2012.06.21. 16:23

A Magyar Turizmus Zrt. Budapest-Közép-Dunavidék Regionális Marketing Igazgatósága (BKD RMI), a Dunakanyar turisztikai fejlesztésének egyik fontos lépéseként találkozott a desztináció TDM szervezeteivel, szolgáltatóival és erdőgazdaságaival június 20-án Visegrádon, hagyományteremtő szándékkal.
A találkozó fontosságára való tekintettel a rendezvényen részt vett Mártonné Máthé Kinga, az MT Zrt. belföldi igazgatója és Bocsi Andrea, a Zrt. TDM és Tourinform Koordinációs Irodájának vezetője is. A BKD RMI-t Feit-Jarabin Zita és Katona András képviselték.


A Magyar Turizmus Zrt. a Fishing On Orfűn 2012.06.20. 20:31

A Pannónia Fesztivál és a POSZT után ezen a hétvégén az MT Zrt. – a „Kiscsillagot” követve – Orfű felé veszi az irányt, és 2012. június 21-23. között információs pulttal kitelepül az egyik legkedveltebb hazai zenei fesztiválra, a Fishing On Orfűre, a Panoráma Campingbe.


Cikk a brit Food & Travel magazinban a Balaton gasztronómiai kincseiről 2012.06.20. 20:30

Az MT Zrt. londoni külképviselete és a Balaton régió összefogásában, tavaly nyáron a Food & Travel magazin újságírója és fotósa látogatott el a Balatonhoz, melynek nyomán most, júniusban egy fantasztikus cikk jelent meg.
A magazin olvasói 10 oldalon keresztül ismerkedhetnek meg a Balaton egyedülálló látnivalóival és gasztronómiai kínálatával, csodaszép fényképek kíséretében, melyektől rögtön összefut a nyál az ember szájában, és csomagolni támad kedve.


Dunai ábrándozás a Conde Nast Travellerben 2012.06.20. 20:26

A mesés Budapestet bemutató 6 oldalas cikk az egyik legszínvonalasabb brit utazási és életmód magazin, a Conde Nast Traveller májusi számában jelent meg.


Brit újságírók Észak-Alföldön 2012.06.20. 20:26

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága, valamint londoni külképviselete 5 újságírót látott vendégül 2012. június 18. és 20. között, a Wizz Air légitársaság és Debrecen Megyei Jogú Város közreműködésével.


Újabb „nagykövetek” sorakoztak fel az MT Zrt. ausztriai mozgalma mögé 2012.06.18. 18:06

Az Ausztriában élő és dolgozó magyar bankárokat tömörítő Magyar Bankár Klub közel 80 képviselője kapott június 14-én tájékoztatást az MT Zrt. Ausztriában indított mozgalmáról, amelynek lényege, hogy a magyar diaszpóra bevonásával „toboroznak” turistákat Magyarországra.


A hazai konferencia-üzletág intenzív népszerűsítése Ausztriában 2012.06.18. 18:06

A Magyar Turizmus Zrt. és három társkiállítója (Kempinski Hotel, ETO Park Hotel, Silver Beach Retro Hotel) együttműködésben Ausztria piacvezető MICE közvetítő- és rendezvényszervező irodájával (www.RTK.at) 2012. június 14-én egész estét betöltő szakmai rendezvényen népszerűsítette hazánk hivatásturisztikai kínálatát az alsó-ausztriai patinás Rosenburg-kastélyban (www.rosenburg.at).


Budapest zsidó kincseit és sokszínűségét méltatja az osztrák ORF 2012.06.18. 18:05

Budapest zsidó történelmének gazdagságáról és kulturális-, turisztikai sokszínűségéről készített tudósítást Ausztria leghallgatottabb kulturális adójának, az ORF Ö1 szerkesztője. A napi 650 ezer hallgatóval rendelkező Ö1 Ambiente című műsor Cornelius Hell kalauzolásában, június 17-én a zsidó Budapestre invitálta a rádióhallgatókat.


Budapest cikk a Brussels Charleroi Airport GATE magazinjában 2012.06.18. 18:05

A közelmúltban lezajlott Budapest „VIP Jet Set” tanulmányút nyomán frissen jelent meg cikk a Brussels Charleroi Airport népszerű reptéri magazin nyári számában, az 50.000 példányszámú GATE Magazine-ban. A 4 oldalas összeállítás Budapestet mint luxus city-trip desztinációt mutatja be, megemlítve a főbb luxusszállodákat, fürdőket, látnivalókat és műemlékeket, valamint az éttermeket, a divatos butikokat és vásárlási lehetőséget.


Közép-Dunántúl „élménygyárait” tanulmányozzák osztrák turisztikai szakemberek 2012.06.18. 18:04

„Titkos tippek és élménynapok a Közép-Dunántúlon” mottó jegyében szervezett tanulmányutat osztrák turisztikai szakembereknek a Magyar Turizmus Zrt. A rendhagyó, kliséket nélkülöző út résztvevői június 18. és 20. között, intenzív három nap alatt fedezik fel a régió olyan rejtett kincseit, mint például a komáromi Monostori Erőd, a WF szabadidőpark, vagy éppen a legutóbbi osztrák Destillata versenyen 142 érmet „besöprő” agárdi pálinkafőzde, illetve a tatai Öreg-tó, s a Velencei-tó legendákat susogó nádrengetegei.


A Magyar Turizmus Zrt. is részt vett a Magyar Nemzeti Parkok Hete zöld forgatagában 2012.06.18. 18:03

A Magyar Nemzeti Parkok Hete keretében a pénteki szakmai konferenciát követően, június 16-án, szombaton „zöld forgatagban” merülhettek el az érdeklődők Aggteleken, a Baradla-barlang előtti tér festői környezetében. A tíz hazai nemzeti park részvételével zajló rendezvényre a Magyar Turizmus Zrt. is kitelepült.


Idén is lehet pályázni az év ökoturisztikai létesítménye címre 2012.06.18. 18:03

Június 15-én, a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2012 rendezvénysorozat Bódvaszilason rendezett nyitókonferenciáján ünnepélyes keretek között hirdették meg „Az év ökoturisztikai létesítménye 2012” pályázatot, amit a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkársága, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztálya – együttműködésben a Magyar Turizmus Zrt.-vel – írt ki.


Gyógyászati Turizmus Szimpózium és Workshop Londonban 2012.06.14. 17:32

Nagy érdeklődés mellett került megrendezésre 2012. június 12-én, Londonban a Magyar Gyógyászati Turizmus Szimpózium és Workshop. A Londoni Magyar Nagykövetség, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal és a Magyar Turizmus Zrt. londoni külképviselete együttműködésében megvalósult esemény célja az volt, hogy bemutassa Magyarország egyedi egészségügyi szolgáltatásait és adottságait a brit piac számára.


Plakát-kampánnyal is csábítják az osztrák fiatalokat a magyar fesztiválokra 2012.06.14. 17:22

Június közepétől 2 héten keresztül Bécsben 3000 darab plakát és 2000 darab szórólap hívja fel az osztrák fiatalok figyelmét a közelgő VOLT és Balaton Sound fesztiválokra. A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete kooperációban a VOLT és a Balaton Sound ausztriai promóciós irodájával számos közös akciót valósít mag annak érdekében, hogy idén is minél több fiatal érkezzen a hazai könnyűzenei fesztiválokra a szomszédos Ausztriából.


Borturizmus rendezvények a Benelux országokban 2012.06.13. 21:15

A Magyar Turizmus Zrt. részvételével az elmúlt napokban bor és turizmus témában zajlottak le szakmai rendezvények. Antwerpenben a patinás Elzenveld rendezvényközpontban, a hétvégén került első alkalommal megrendezésre a 45°Northern Wine Fair, amely a 45. szélességi foktól északra található borok találkozója volt, így többek között Szlovénia, Németország, Észak-Franciaország, Észak-Olaszország, Ausztria, Belgium, Kanada és természetesen Magyarország mutatta be kínálatát.


Budapest népszerűsége töretlen az osztrák turisták körében 2012.06.13. 21:15

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai sajtóaktivitása nyomán a nyári főszezon előtti hetekre időzítve egymás után jelennek meg a Magyarországra invitáló, turistacsalogató cikkek az osztrák lapokban, magazinokban. Ezekben a cikkekben közös, hogy Budapestet, mint Ausztriából rendkívül könnyen elérhető, s ideális városlátogatási úti célt ajánlják olvasóiknak.


Fókuszban a Balaton 2012.06.13. 21:14

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviseletének akciótervében kiemelt helyen szerepel a Balaton régió további népszerűsítése, valamint e turisztikai termék szükségszerű újrapozicionálása. „Plattensee helyett Balaton” mottóval az elmúlt években számtalan B2B (szakmai) és B2C (nagyközönségi) rendezvényen, tanulmányúton vagy sajtóeseményen került bemutatásra a megújult balatoni turisztikai kínálat.


Horvát kereskedelmi csatorna forgatott Budapesten 2012.06.13. 21:13

Budapest sokszínű turisztikai kínálatából szemezgetett a Horvátország legnézettebb kereskedelmi csatornáján, a NOVA TV-n műsoron lévő "Red Carpet" riportmagazin forgatócsoportja az elmúlt napokban. A stábtagok a Magyar Turizmus Zrt. és a Sziget Kft. együttműködésében szervezett tanulmányút keretében június 11-12-én kamerázták fővárosunkat.


10 az 1-ben, zöld forgatag az Aggteleki Nemzeti Parkban 2012.06.10. 15:14

Szakmai, kulturális és ökoturisztikai programokkal várja az érdeklődőket a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság által, a Magyar Turizmus Zrt.-vel együttműködve rendezett hatodik Magyar Nemzeti Parkok Hete nyitóhétvégéje (június 16. szombat).


Újabb német tanulmányút Magyarországon 2012.06.10. 15:13

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviseletének szervezésében, az elmúlt héten 8 német újságíró ismerkedhetett meg Nyugat-Magyarország és a Balaton turisztikai kínálatával. Ez alkalommal olyan sajtóvendégek is elfogadták a meghívást, mint a Bild am Sonntag szerkesztő újságírója, amely médium egyedül mintegy 11 millió (!) olvasóval rendelkezik.


A Magyar Turizmus Zrt. a Zsolnai Kulturális Központban POSzTol 2012.06.07. 19:23

2012. június 7. és 16. között kerül megrendezésre Pécsett a színházi szakma és a nagyközönség legnagyobb rendezvénye, a POSzt, a Pécsi Országos Színházi Találkozó, immár 12. alkalommal. Az esemény egyben a Magyar Turizmus Zrt. „turisztikai turnéjának” következő állomása.


Magyarország második a foci Eb-n 2012.06.07. 19:22

A nyári futball EB idejére időzítve, – sajátos helyzetünkből adódóan – az Eb-ből kimaradt országok közönségét invitálták az ausztriai magyar külképviseletek egy barátságos csocsó-meccsre a bécsiek kedvenc szórakozóhelyére, ahol a szórakozás mellett a magyar kulturális és turisztikai attrakciók is bemutatásra kerültek. Június 6-án, a bécsi Stradbar Hermann (www.strandbarherrmann.at) focilázban égett, igaz ezúttal nem a zöld gyepen, hanem asztalok mellett mérte össze focitudását az induló 8 nemzet (Magyarország, Ausztria, Svájc, Románia, Törökország, Litvánia, Finnország és Flandria) csapata.


Ukrajnában roadshow-zott Hajdúszoboszló és Debrecen 2012.06.07. 19:21

2012. május 30. és június 1. között mutatkozott be Ukrajnában Hajdúszoboszló és Debrecen, a Magyar Turizmus Zrt szervezésében. A bemutatkozást, amelyet a Hajdúszoboszlói TDM kezdeményezett, Kárpátalján és Nyugat-Ukrajnában, Ungváron, Lviv és Ivano-Frankivszk városban megrendezett roadshow formájában valósították meg a partnerek.


Belföldi (íz)utazás a Budavári Libamájfesztiválon 2012.06.07. 19:19

Királyi lakomában lehetett része azoknak, akik a hétvégén ellátogattak a Budavári Libamájfesztiválra. A rendezvény keretében a hagyományos és az újragondolt receptek alapján készült magyar libamáj ételek mellett turisztikai kóstolóra is lehetőség nyílt.


Június 15-ig lehet jelentkezni a Virágos Magyarországért versenybe 2012.06.06. 20:58

Június 15-ig várják az önkormányzatok jelentkezését a „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenybe falu, illetve város kategóriában. A jelentkezés az interneten keresztül lehetséges a www.viragosmagyarorszag.hu honlapon.


A Balaton régiónak is kijár a Mesterek mestere cím 2012.06.04. 16:56

Rekord nézettség mellett, június 2-án és 3-án került adásba a "Mesterek mestere" televíziós vetélkedősorozat utolsó epizódja Svédországban. A szombati nézőszám 1.949.000 volt, a vásárnapi, döntő epizódé pedig 2.713.000, ami "all-time-high", azaz minden korábbi adatot túlszárnyalt a sorozat és a szórakoztató műsorok történetében. A felvételek – amelyek nyomán svédek és norvégok milliói ismerkedtek a Balaton-felvidékkel a TV-ben – 2011 szeptemberében készültek a balatoni régióban.


Szép eredmények a Rheuma Liga és az MT Zrt. együttműködésében 2012.06.04. 16:55

A mintegy egy éve tartó, minkét fél számára sikereket hozó együttműködésnek köszönhetően, a hétvégén rendkívüli meghívásnak tehetett eleget a Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete. A mintegy 260.000 tagot számláló német Rheuma Liga legaktívabb tagja, az alsó-szászországi szervezet, június 2-án információs napra hívta össze tagságát, amely rendezvényre – a jó együttműködésnek köszönhetően – a turisztikai képviselet is meghívást kapott.


Cseh újságírók fedezték fel az EDEN nyertes Tisza-tó és Hortobágy térségét 2012.06.04. 16:55

A Magyar Turizmus Zrt. meghívására neves cseh magazinok és fotóügynökségek képviselői keresték fel június elején az EDEN (Kiváló Európai Desztinációk) projekt keretében a 2008-ban "Legjobb hagyományokat őrző desztináció"-nak választott Hortobágyot és a 2010-es "Legjobb természetes vizű desztinációt", a Tisza-tavat.


Nemzetközi hivatásturisztikai tanulmányút 2012.06.04. 16:54

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága június 3-6. között nemzetközi tanulmányutat szervez, melyen 9 országból 50 nemzetközi szervezet, szövetség, konferencia- és rendezvényszervező cég képviselői vesznek részt.


AIBTM 2012 - Baltimore 2012.06.04. 16:52

Június 19-21-e között az Amerikai Egyesült Államokban rendezik meg az AIBTM 2012 nemzetközi hivatásturisztikai kiállítást. A nagy jelentőséggel bíró rendezvényre Baltimore Kongresszusi Központjában kerül sor, ahol a Magyar Turizmus Zrt. Egyesült Államokbeli külképviselete és Magyar Kongresszusi Igazgatósága közösen igyekszik a hazai turisztikai kínálat minél szélesebb körben történő népszerűsítésére.


Megjelent Budapest hivatalos turistatérképének nyári száma 2012.06.02. 17:57

A BTDM  Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Korlátolt felelősségű társaság és a Turizmus Kft. közös gondozásában megjelent az angol nyelvű Official Budapest City Map nyári kiadása. A térkép negyedévente jelenik meg 400 ezer példányban, kínálata pedig az évszakokhoz, illetve az idegenforgalmi szezonhoz alkalmazkodva folyamatosan frissül.


A belgiumi Porsche Inter-Company Golf Challenge idén Magyarországra hozza a fináléját 2012.06.02. 17:53

A Porsche Inter-Company Golf Challenge Belgium legjelentősebb corporate golf bajnoksága, amelyet 1987 óta rendeznek meg, nagy belga és Belgiumban működő multinacionális cégek vezetői, tulajdonosai és döntéshozói részvételével.


Budapest romkocsmáit kapta fel a népszerű USA Today 2012.06.02. 17:52

Fővárosunk hangulatos romkocsmáiba kalauzolja el olvasóit a USA Today. A széles körben terjesztett – 20 millió olvasóval rendelkező internetes felület és naponta 12 millió példányban nyomtatásban is megjelenő – médium, melyet például ingyen kap minden légi utazó az amerikai repülőgépeken, fotókkal gazdagon illusztrált összeállítást publikált nemrégiben Budapest e különleges turisztikai attrakcióiról.


Kerékpárral a Duna mentén – a Donau Touristik tanulmányútja 2012.06.02. 17:52

Osztrák és német újságíróknak szervezett aktív bejárást a linzi székhelyű Donau Touristik, együttműködésben a Magyar Turizmus Zrt. bécsi külképviseletével. A 16 fős csoport 2012. május 23-án, Kalocsán szállt meg, ahol szakmai előadást hallgatott meg „Az élet a mai Magyarországon – Duna-kerékpárút” témában.


Keresett volt a Balaton régió az idei negyedik hosszúhétvégén is 2012.06.02. 17:48

A Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága rendszeresen megkérdezi főbb partnereit, a régió turisztikai szolgáltatóit egy-egy adott időszak vendégforgalmi tapasztalatairól.


Örökségturizmus és örökségvédelem hazánk világörökségi helyszínein konferencia 2012.05.30. 17:13

A Vidékfejlesztési Minisztérium és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság tisztelettel meghívja a turisztikai szakma képviselőit a – Magyar Turizmus Zrt. együttműködésével szervezett – Magyar Nemzeti Parkok Hete 2012 programsorozat (június 18-24.) megnyitásaként rendezett konferenciára, amelyre a közelmúltban felújított bódvaszilasi Művészetek Magtárában június 15-én, pénteken kerül sor.


Tisza-tavi garantált élmények garantált áron 2012.05.30. 17:13

A Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága, Tisza-tavi szállásadókkal és programgazdákkal karöltve – több egyeztető megbeszélés eredményeként – egy olyan belföldi marketingkampányt dolgozott ki, melynek célja a régió ismertségének és népszerűségének élénkítése, valamint a régióban eltöltött vendégéjszakák számának növelése.


Nemzetközi fotópályázaton aratott sikert a Dél-Dunántúl egyedi attrakciója 2012.05.30. 17:12

Az idei Photo Annual Awards nemzetközi fotópályázaton 40 ország 270 fotósa vett részt. A nemzetközi zsűri elismerő oklevéllel díjazta Vladimír Kampf szlovákiai fotós újságíró művét. A figyelmet egy 10 fényképből álló portrésorozattal hívta fel magára, melyeket nagy tömegben felállított „utcai műteremben“ készített. A szőrös maszkokat a dél-dunántúli Mohácson fényképezte az idei Busójárás alkalmával.


Cseh és magyar újságírók fedezik fel az EDEN nyertes helyszíneket 2012.05.30. 17:12

Cseh és magyar újságírók tanulmányútjával folytatódik a 2011-es EDEN (Kiváló Európai Desztinációk) projekt. A tavalyi EDEN pályázatot az Európai Bizottság az előző évektől eltérően nem egy adott témára, hanem az eddigi nyertesek népszerűsítésére írta ki.


Ukrán orvosok tanulmányútja Magyarországon 2012.05.30. 17:10

Az ukrán "Fizikoterápia és Rehabilitáció" szaklap és a "Természetes gyógytényezők szakértőinek egyesülete” kezdeményezésére 34 orvos látogatott Magyarországra, hogy hazánk gyógyturisztikai lehetőségeit tanulmányozzák. Az ukrán szaklap főszerkesztője márciusban vett részt az MT Zrt. egyik tanulmányútján, amelynek során arra a következtetésre jutott, hogy több ukrán orvosnak is érdemes megmutatni a magyarországi gyógyturisztikai lehetőségeket.


Újabb sikeres értékesítés-ösztönző kampány Németországban 2012.05.30. 17:09

A tavalyi év „nagyüzeme“ után, amikor is – a németországi marketingtevékenység célkitűzéseivel összhangban – az egyik szakmát célzó akció követte a másikat, idén tavasszal is számos közös eseményre került már sor a legnagyobb német utazásszervezőkkel: magyarországi út a FIT Reisen partnerei számára, online megjelenés a DERTOUR értékesítési csatornáiban, prezentációsorozat a Thomas Cook és a REWE partnerirodái számára, magyarországi út szervezése a Studiosus gyakornokai részére.


Színházi előadás Ausztriában a magyar turizmusról 2012.05.30. 17:03

Az ausztriai magyar külképviseletek (nagykövetség, Balassi Intézet, Magyar Turizmus Zrt.) vezetői rendhagyó színházi előadás keretében tájékoztatták a bécsi BCS Üzleti Klub (http://bcsinternational.at) vendégeit a magyar kultúra, turizmus és gazdaság aktuális kérdéseiről. A bécsi Pygmalion Theater-ben (www.pygmaliontheater.at) május 29-én komoly érdeklődés mellett tartott, éjszakába nyúló fórumon Kovács Balázs, az MT Zrt. ausztriai külképviselője bemutatta a hazai turizmus stratégiai termékeit és az aktuális kampányakciókat.


Magyar győztes a jordán lovasíjász versenyen 2012.05.29. 20:50

A 2012-es Jordániában megrendezett lovasíjász világbajnokságot Kassai Lajos nyerte. 20 országból összesen 48 versenyző állt a rajthoz.


Magyarország-prezentáció Münchenben a jövő utazásszervezőinek 2012.05.29. 20:50

München egyik nagy hagyományokkal rendelkező, elsősorban igényes célcsoportok számára színvonalas és egyedi utakat kínáló utazásszervezője, a Studiosus, ezúttal a gyakornoki programjába vonta be hazánkat. A jövő turisztikai szakembereinek a képzés részeként ugyanis egy utat is meg kell tervezniük, amely – sikeres teljesítés esetén – a Studiosus következő éves katalógusába is bekerülhet.


Magyar ételek és borok is terítékre kerültek a bécsi gasztrofesztiválon 2012.05.29. 20:49

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete, együttműködésben a Bécs belvárosában található magyar étteremmel (www.ilonastueberl.at), május 24-én közösen prezentálta hazánk gasztronómiai kínálatát az UNESCO szerevezésében megrendezett népszerű bécsi fesztiválon. Az egész délutánt és estét betöltő kulturális- és gasztronómiai fesztivál több ezer látogatója kapott szó szerint ízelítőt a magyar konyha remekeiből.


Újabb sikeres pedagógus tanulmányút a Tisza-tavi régióban 2012.05.29. 20:49

A Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága – a május 4-5-i sikeres pedagógus tanulmányút folytatásaként – május 18-19-én kereken 40 pedagógusnak mutatta be a régió azon szálláshelyeit, szolgáltatóit, turisztikai attrakcióit, melyek kifejezetten diákcsoportok fogadására, táboroztatására alkalmasak, illetve amelyek speciális programlehetőségeket kínálnak diákok részére – mind aktív kikapcsolódási, mind oktatási céllal.


A prémiumszolgáltatásokat kereső turistákra is fókuszál az MT Zrt. Ausztriában 2012.05.29. 20:47

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete együttműködésben Ausztria piacvezető autós életmódmagazinjával (www.flotteundwirtschaft.at) Nyugat-Magyarország exkluzív turisztikai szolgáltatásainak felkeresését javasolja a komoly fizetőképes kereslettel rendelkező olvasóknak.


Hazai fesztiválokon az MT Zrt. 2012.05.28. 13:32

A Magyar Turizmus Zrt. idén is hangsúlyos termékként kezeli a fesztiválturizmust, amelynek keretében a társaság az összes nagyobb hazai fesztiválra és rendezvényre kitelepül információs pulttal. A fesztiválozók már a 2012. május 24-27. között, Szántódpusztán megrendezett Pannónia Fesztivál keretében is ízelítőt kaphattak hazánk turisztikai kincseiből.


Észak-Magyarország a német Wanderlust magazinban 2012.05.28. 13:30

Németország egyik legnépszerűbb, kirándulóknak szóló magazinja, az 53.000 példányszámban országszerte megjelenő Wanderlust a május/júniusi számában a német túrázók számára még kevéssé ismert területet mutat be. Egy 9 oldalas cikkben a Bükk hegységbe kalauzolja olvasóit, ahol a szerzők, Lisa-Marie Bille és Marnie Schmitt, az MT Zrt. meghívásában tavaly októberben jártak.


Túrázásról és aktív nyaralásról Németországban 2012.05.28. 13:29

A túrázás és az aktív nyaralás Németországban egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ezért a németországi turisztikai képviselet munkájában is fontos szerepet kap a magyarországi túraajánlatok népszerűsítése.


Budapestet sorsolták ki négy szerencsés dán utazónak 2012.05.28. 13:28

Május 16-án, az első Billund-Budapest járattal érkezett meg az a 4 dán nyertes, akik győztesként kerültek ki a Radio VLR-ben meghirdetett egyhetes nyereményjátékból. A rádióreklám a billundi reptér, a nyereményjáték pedig a Ryanair, a Danubius Hotels és a MT Zrt. koppenhágai képviseletének együttműködésében valósult meg. A szerencsések egy budapesti hétvégét nyertek a Hotel


Pünkösd hétfőig tart a Balaton7 2012.05.22. 16:57

Aki ellátogat a Pünkösdi Ünnepek hetében a Balatonhoz, a Balaton7 keretében számos programon vehet részt. Ezek között vannak városi rendezvények és fesztiválok, mint például a badacsonyi Pünkösdi eljegyzés vagy a balatongyöröki Pünkösdi fesztivál, de más kulturális programok is várják a látogatókat.


(Bor)turisztikai kalandból sosem elég: az Etyeki Pincefesztivál után jön a Nyitott Pince Napok 2012.05.22. 16:57

Az elmúlt hétvégén igazi (bor)turisztikai kóstolóban lehetett részük azoknak, akik ellátogattak az Etyeki Pincefesztiválra. A rendezvényre a Magyar Turizmus Zrt. hazánk valamennyi turisztikai régiójából hozott egy kis ízelítőt, kedvet csinálva a belföldi utazáshoz. Így fordulhatott elő, hogy a fesztivál népszerű helyszíne, a „Kecskegödör” a „Régiók terévé” alakult át, ahol a régiós sátrakban az MT Zrt. regionális marketingigazgatóságai mellett TDM szervezetek és régiós szolgáltatók segítettek az utazási döntések meghozatalában.


Újabb stratégiai együttműködés a német vendégekért 2012.05.22. 16:57

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete, összefogásban Németország egyik legnagyobb utazásszervezőjével a REWE konszernnel, valamint az ADAC autóklub vezetéstechnikai részlegével, egy rendkívüli programra hívta meg Németország legnagyobb utazási irodáit. 4 németországi városban, helyszínenként 24-30 szakember ismerkedhetett meg a REWE utazásszervező legújabb kínálatával, újdonságaival, utazásközvetítőknek nyújtott szolgáltatásaival.


75%-kal többet ér az euró Magyarországon, mint Ausztriában 2012.05.22. 16:56

A Statistik Austria (www.statistik.at) napokban frissen publikált elemzése szerint idén is Magyarország számít az egyik legkedvezőbb ár-érték arányú turisztikai célországnak, ahol a legtöbbet ér az osztrákok nyaralásra szánt pénze. Idén Magyarországon több mint 75%-kal több (!) turisztikai szolgáltatást lehet vásárolni ugyanannyi pénzből, mint a szomszédos Ausztriában.


Magyar (vadászati) turisztikai bemutatkozás a moszkvai MITF kiállítás keretében 2012.05.22. 16:55

2012. május 18-20. között a moszkvai "Gosztinnij Dvorban" rendezték meg a MITF 2012. kiállítást. A Vörös térhez közeli belvárosi kiállítási csarnok tizenkettedik alkalommal adott helyet e szakmai és nagyközönségi vásárnak. A rendezvényen a Magyar Turizmus Zrt. oroszországi külképviselete által üzemeltetett nemzeti stand közvetlenül a bejárati főlépcső előterében kapott helyet, amelynek köszönhetően minden beérkező látogató elsőként a magyar turisztikai kínálattal találkozhatott.


A Rubik-kocka is népszerű volt a kijevi Európa Napon 2012.05.22. 16:54

A Magyar Turizmus Zrt. kijevi külképviselete eddig valamennyi Európa Napon részt vett az ukrán fővárosban, és ez az idei évben sem volt másképp. A május 19-én, 10. alkalommal megrendezett Európa Napon a külképviselet a Nagykövetséggel közösen várta a látogatókat turisztikai információkkal és kiadványokkal.


Agrárkiállításokon mutatkozott be a Dél-Alföld turizmusa 2012.05.22. 16:52

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága a szomszédos országokban (Románia, Szerbia) folytatott marketingtevékenysége keretében, a hagyományos turisztikai kiállításokon történő részvétel mellett az agrártematikus megjelenések során is népszerűsíti a régió turisztikai kínálatát. Ennek részeként az RMI, 2012. május 2-6. között részt vett a kolozsvári (Románia) Agraria Expón, május 12-18. között pedig az újvidéki (Novi Sad/Szerbia) Agrar kiállításon.


Magyarország a 10. jubileumát ünneplő IMEX kiállításon 2012.05.21. 17:58

Több mint 150 ország 3500 kiállítója képviselteti magát Frankfurtban május 22-24. között, a 10. alkalommal megrendezésre kerülő IMEX vásáron, amely Európa egyik legjelentősebb hivatásturisztikai kiállításának számít.


Szaúd-Arábiában is bemutatkozott Magyarország turisztikai kínálata 2012.05.21. 17:57

Először mutatkozott be Magyarország turisztikai kínálata Szaúd-Arábia egyik legjelentősebb turisztikai vásárán, a Riyadh Travel Fair rendezvényen, május 15-18. között. A vásáron a Magyar Turizmus Zrt. négy társkiállítóval közösen népszerűsítette a hazai turisztikai ajánlatokat.


Magyarország a lakóautósok nemzetközi idegenforgalmi kiállításán 2012.05.21. 17:57

Moszkvában második alkalommal rendezték meg a lakóautósok nemzetközi idegenforgalmi kiállítását. A május 17-20. között lezajlott eseménynek a Sokolnyiki Kiállítási Központ biztosított helyszínt. A kiállításon főleg az Adria tengerparti országai képviseltették magukat (Horvátország, Szlovénia és Olaszország), de nem hiányozhatott a rendezvényről Magyarország turisztikai kínálata sem.


Tavaszi B2B roadshow Németország egyik legnagyobb utazásszervezőjével, a Thomas Cookkal 2012.05.21. 17:56

A Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete évek óta hangsúlyosan kezeli a német utazásszervezőkkel való együttműködés kérdéskörét, hiszen a még mindig 20%-os arányban szervezetten érkező német vendégek mellett az egyéni vendégek egy jelentős része is az utazásszervezők katalógusa alapján dönt.


Május 18-án kezdődik a Balaton7 2012.05.21. 11:27

Az idén már negyedik alkalommal kerül megrendezésre a balatoni előszezoni időszak vendégforgalmának élénkítésére, az előszezon turisztikai kínálatának népszerűsítésére életre hívott Balaton7 rendezvénysorozat, a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságának szervezésében.


Rendhagyó tanulmányút siket utazóknak 2012.05.17. 16:47

Világszerte több millió siket ember figyelme irányulhat a közeljövőben Magyarországra mint turisztikai úti célra, köszönhetően annak, hogy hazánkba látogattak az amerikai DeafNation szervezet vezetői. A tanulmányút résztvevői május 9-14. között siket emberek életén keresztül nyerhettek betekintést országunk gazdag turisztikai kínálatába a Magyar Turizmus Zrt. és a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) együttműködésében, illetve Kósa Ádám EU parlamenti képviselő, a SINOSZ elnökének szakmai támogatásával.


A budapesti jazzkultúra a holland sajtóban 2012.05.17. 15:52

Az MT Zrt. közreműködésével a közelmúltban szervezett tanulmányút eredményeként a Jazzism című népszerű holland zenei szaklap május/júniusi számában 6 oldalas cikk ajánlja Budapestet mint a jazz egyik fő európai fellegvárát. A 27.000 példányban megjelenő zenei szaklap közel 100.000 fős olvasótáborral rendelkezik, és rendkívül népszerű a zene iránt igencsak fogékony holland nagyközönség körében.


Az MT Zrt. Ausztriában szorosra fűzi stratégiai partnerséget Linz városával 2012.05.17. 15:52

Tekintettel arra, hogy Felső-Ausztria az egyik – gazdaságilag és fizetőképes kereslet szempontjából legstabilabb – rendkívül gazdag tartománya Ausztriának, a magyar turisztikai kínálat bemutatása rendkívül fontos itt. Ezért az MT Zrt. stratégiai céljai közé tartozik a Felső-Ausztriában való magyar jelenlét további fokozása.


10 ezer osztrák fiatal jön a magyar fesztiválokra 2012.05.17. 15:51

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviseletének sajtóaktivitása nyomán a tekintélyes die Presse napilap mind az írott, mind pedig friss nyomtatott kiadásában összeállítást közöl a magyarországi könnyűzenei fesztiválokról. A sajtótájékoztatók, felhívások, hírügynökségi közlemények nyomán szinte folyamatosan lehet invitatív cikkekkel találkozni Ausztriában, amelyek a magyar fesztiválokra csábítják az osztrák fiatalokat.


Biztató számok a német piacról 2012.05.17. 15:51

A KSH által publikált adatok alapján, hosszú évek után, a német turisztikai piacon tavaly október óta a javulás jelei látszanak. A KSH adatsorait kiegészítendő, az MT Zrt. németországi képviselete számos kiemelt partnerétől is bekérte az idei eredményeiket, prognózisaikat.


Az AirBerlinnel repíti Budapest jó hírét az MT Zrt. németországi külképviselete 2012.05.17. 15:50

Kiemelkedő jelentőséggel bír az a magyar fővárosról szóló média-megjelenés, amely a Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete és az AirBerlin szoros szakmai együttműködésének keretében született a közelmúltban. A légitársaság negyedévente megjelenő fedélzeti magazinja 2 milliós eléréssel rendelkezik, így az elkövetkezendő három hónapban számos utazó érdeklődését keltheti fel a Budapest. Mindemellett a cikk közel 30.000 eurós hírértéket generál a magyar fővárosnak!


Magyarországi (bor)kalandok az etyeki Pincefesztiválon – 2012. május 19-20. 2012.05.17. 15:49

Nagyszabású megjelenéssel várja a borkedvelőket és kísérőiket a Magyar Turizmus Zrt. az Etyeki Pincefesztiválon! A 10. jubileumi rendezvény népszerű helyszíne, a „Kecskegödör” a „Régiók terévé” alakul át a fesztivál ideje alatt, ahol a 9 turisztikai régió egy-egy sátorban tárja szépségeit a látogatók elé.


Esti séták a soproni Lövérekben 2012.05.15. 17:59

A Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának jelentése szerint, a soproni Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. jóvoltából, a város és civil szervezetek összefogásának is köszönhetően már esténként is részesülhetnek egy erdei séta élményében a Lövérek szerelmesei.


Budapest 28 oldalon (!) a portugál TAP légitársaság fedélzeti magazinjában 2012.05.15. 17:59

Nem „aprózta” el budapesti beszámolóját a portugál TAP légitársaság fedélzeti magazinjának főszerkesztője, Patricia Brito, aki korábban fotósával együtt fedezte fel fővárosunkat a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében.


Kínában is népszerű téma Magyarország turisztikai kínálata 2012.05.15. 17:56

Az MT Zrt. pekingi képviselete a szakmával való személyes ismeretség minden lehetőségét kihasználva igyekszik hazánknak minél több média-megjelenést biztosítani.


Washingtoni Nyílt Nap az MT Zrt. részvételével 2012.05.15. 17:56

Május 12-én került megrendezésre az EU tagországok nagykövetségeinek immáron hagyománnyá vált Nyílt Napja, az "Embassy Open Day”. A rendezvényen aktívan részt vett a Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete is információs pont működtetésével.


Az MT Zrt. szakmai megjelenése Zágrábban 2012.05.15. 17:55

Magyar Turizmus Zrt. a Horvát Utazási Irodák Szövetségével (UHPA) való együttműködésének következő állomásaként, május 9-11. között a zágrábi CroTour turisztikai vásáron vett részt.


Magyarország lakóautóval 2012.05.15. 17:55

Május 13-19. között lakóautós tanulmányútra kerül sor a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében. A túra keretében Németország első caravaning szaklapjának, a 23.000 példányszámban megjelenő, lakóautósok körében nagyon népszerű Mobil Total magazinnak az újságírói fedezik fel hazánkat.


Tanulmányút a Qatar Airways Zágráb-Budapest járatnyitása apropóján 2012.05.15. 17:54

Május 10-11-én 10 horvát utazásszervező látogatott Budapestre a Magyar Turizmus Zrt., a Qatar Airways, valamint a Danubius Hotels együttműködésében. A Qatar légitársaság Zágráb-Budapest közötti járatindítása alkalmából szervezett tanulmányút résztvevőit a Qatar első közvetlen járata olyan különleges programokra „repítette”, mint a hangulatos, dunai városnéző túra egy vízi limuzinnal, illetve a Várnegyed felfedezése.


A finn Mondo Magazin és a brüsszeli Charleroi airport magazin is Budapestet választotta 2012.05.15. 17:51

Az elmúlt héten Finnország legnépszerűbb utazási magazinja, a 110.000 példányszámú Mondo Magazin újságírója is Budapestre látogatott a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésében. A tanulmányút apropóját az adta, hogy a magazin nyár elején Budapest Guide-ot publikál. A Guide-hoz a magazin újságírója személyesen gyűjtött fotókat, illetve budapesti élményeket a látogatása során.


A Benelux utazók legkedvezőbb ár-érték arányú desztinációja 2012-ben Magyarország 2012.05.13. 19:09

A Magyar Turizmus Zrt. Benelux külképviseletének tájékoztatása szerint Hollandia és Belgium legjelentősebb napilapjai (De Telegraaf, De Nederlands Dagblad, Metro(Amsterdam), Gazet van Antwerpen, Het belang van Limburg, Le Soir, La Libre Belgique) számos cikket jelentettek meg a közelmúltban a közelgő nyári szezon kedvelt úti céljait illetően.


Hivatásturisztikai kampányt folytat az MT Zrt. Ausztriában 2012.05.13. 19:09

A Magyar Turizmus Zrt. az osztrák piacon is erőteljes kampányt folytat annak érdekében, hogy Budapest hivatásturisztikai forgalmát élénkítse, s minél több konferenciát, rendezvényt és ezáltal több vendégéjszakát generáljon a hazai szálláshelyeken. Az MT Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága által koordinált, szakmai összefogással megvalósuló hivatásturisztikai akció (www.budapestmeetings.com) részleteit az MT Zrt. ausztriai külképviselete május 8-án társkiállítók segítségével prezentálta Bécsben, Ausztria legnagyobb hivatásturisztikai fórumán: a Hotelbiz, Seminarbiz, Eventbiz workshopon (www.hotelbiz.at).


Jó eredménnyel zárult az MT Zrt. és a Thomas Cook BWI kampánya 2012.05.13. 19:08

Az MT Zrt. londoni külképviselete március elején erőteljes kampányt indított el a Thomas Cookkal együttműködve, hogy a Budapest Winter Invitation (BWI) utolsó hónapjára még ráerősítsenek az Egyesült Királyságban.


Pedagógus tanulmányút a Tisza-tavi régióban 2012.05.13. 19:06

A Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága május 4-5-én tanulmányutat szervezett pedagógusok részére azzal a céllal, hogy bemutassa a régió azon szálláshelyeit, szolgáltatóit, turisztikai attrakcióit, melyek kifejezetten diákcsoportok fogadására, táboroztatására alkalmasak, illetve melyek speciális programlehetőségeket kínálnak diákok részére – mind aktív kikapcsolódási, mind oktatási céllal.


Újabb turisztikai siker az arab térségben 2012.05.09. 16:42

Rendkívüli megtiszteltetés érte hazánkat azáltal, hogy turisztikai kínálatunk is bemutatkozhatott Abu-Dhabi legnagyobb gáz és olajipari vállalata, a Gasko zártkörű vásárán, május 6-8. között.


Budapest egyre népszerűbb az osztrák turisták körében 2012.05.09. 16:39

A Magyar Turizmus Zrt. és Ausztria piacvezető utazásszervezője, az ÖBB Rail Tours (www.railtours.at) utazási iroda meghívására, május 8-9. között fél tucat osztrák újságíró ismerkedik Budapest turisztikai attrakcióival, a főváros nyújtotta legújabb kulturális- és gasztronómiai újdonságokkal.


INGYENES bringa túra a Velencei-tó körül 2012.05.09. 16:38

Május második hétvégéjén, a Magyar Turizmus Zrt. részvételével, a kétnapos Tour de Velencei-tó programsorozattal hivatalosan is kezdetét veszi a kerékpáros szezon a tónál. A családok és túrázók számára kiváló lehetőség a formába lendüléshez a PORT.hu Velencei-tó INGYENES bringa túra, május 12-én.


A Nyugat-dunántúli turisztikai régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai rendezvénye 2012.05.09. 16:27

A Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága 2012-ben ismét meghirdette a „Nyugat- dunántúli régió kiemelt kulturális- és örökségturisztikai rendezvénye” pályázatot. A pályázati kiírás célja a régió azon kiemelt jelentőségű kulturális és örökségturisztikai rendezvényeinek kiválasztása volt, melyek a régió turizmusa szempontjából meghatározóak.


Megjelent a szakdolgozat-pályázat felhívása 2012.05.08. 20:39

A Magyar Turizmus Zrt. idén 12. alkalommal hirdet pályázatot a felsőoktatási intézmények számára a legjobb turisztikai témájú szakdolgozatok díjazására. A pályázaton az akkreditált hazai felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói, valamint a hazai esti, levelező és posztgraduális képzésben, illetve a távoktatásban részt vevő hallgatók indulhatnak államvizsgán eredményesen megvédett turisztikai témájú szakdolgozatukkal.


Rendkívüli megállapodás a McDonald s németországi éttermi hálózatával 2012.05.07. 18:28

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete munkájának jelentős részét a szakmai (B2B) mellett a lakossági (B2C) kommunikáció teszi ki, melynek során rendkívül fontos a Magyarországra látogató német vendégek széleskörű és magas színvonalú informálása, kiszolgálása, a német foglalási és utazási szokások figyelembevételével.


Célkeresztben Budapest és az egészségturizmus a svájci képviseleti munkában 2012.05.07. 18:27

A svájci Travel Inside turisztikai szaklap májusi száma kétoldalas cikkben mutatja be a Magyar Turizmus Zrt. képviseletének tevékenységét a svájci piacon. A lap sikeresnek ítéli az MT Zrt. németországi-svájci képviseletének tevékenységét és erőfeszítéseit a svájci piacon, amit a gazdasági válság ellenére jelentkező, enyhén javuló 2011-es foglalási adatok is alátámasztanak.


Budapest kávéházi kultúrájába kóstolhatnak bele az amerikai Accent-Forum olvasói 2012.05.07. 18:27

Az amerikai Accent-Forum luxus életmód magazin „Culture” c. rovata Budapest kávéházi kultúrájáról közölt cikket, Jacquelin Carnegie újságírónő tollából. Az összeállítás először Budapest „kávétörténelmébe” vezeti be az olvasót, majd különleges kávéházak múltja tárul fel.


Ausztriában kedvező a fogadtatása az MT Zrt. lassú turizmust népszerűsítő akcióinak 2012.05.07. 18:26

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete az elmúlt időszakban osztrák újságírók, kolostorok egyházi képviselői számára több tanulmányutat szervezett, valamint szakrális-turisztikai kiadványok elkészítésében segédkezett. Az együttműködés célja, minél több világi turista számára lehetővé tenni a szakrális helyek megismertetését, illetve a pihenéshez a testi-lelki felüdülés teljes spektrumában alternatívát kínálni a „közönséges“ szálláshelyek és turisztikai attrakciók mellett.


Cseh újságírópáros fedezte fel Magyarországot 2012.05.06. 14:40

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében, a cseh ČR1 közszolgálati rádió népszerű szerkesztője, Jaroslav Skalický április végén hazánkba látogatott, hogy „alapanyagot” gyűjtsön a rádió számára készülő sorozathoz, mely az európai UNESCO Világörökségi helyszíneket fogja megismertetni a hallgatókkal. Skalický úr személyesen járja be a helyszíneket, beszámolóit pedig helyi érdekességekkel színesíti majd.


Egy elkényeztetett szerző bolyongásai Budapesten 2012.05.06. 14:40

A francia RTL rádió sztárriporterének, Jean-Sébastien Petitdemange-nek szintén lehetősége volt felfedezni hazánk szépségeit a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében.


Gasztrokulturális tanulmányút osztrák szakemberek részére 2012.05.06. 14:39

A következő időszak is a tanulmányutak jegyében zajlik majd. Május 8-án a legjelentősebb osztrák média és a Rail Tours Austria képviselői érkeznek Budapestre az MT Zrt. és az egyik legfontosabb Magyarországra utaztató osztrák utazási iroda, a Rail Tours Austria közös szervezésében.


Magyarország turisztikai kínálata orosz fedélzeten 2012.05.06. 14:39

Az orosz "Aeroflot" légitársaság 100.000 példányban megjelenő fedélzeti magazinja a tematikus rovataiban gyakran közöl magyarországi híreket és eseményeket. Az áprilisi szám "kiemelt események" rovatában a húsvéti magyar népszokások közül a hollókői locsolkodást mutatta be, míg a májusi számban a Lánchidat ismertették meg az utazóközönséggel.


Amerikai egyetemisták ismerkedtek hazánk turisztikai kincseivel 2012.05.06. 14:29

A Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete részt vett a New Jersey állam Ramapo Egyetemén megrendezett World Fair elnevezésű, az egyetem diákjainak szóló, egész napos informatív rendezvényen.


Dubai uralkodója is megkóstolta a kürtőskalácsot 2012.05.03. 18:27

Április 30. és május 3. között rendezték meg az Öböl-menti országok legnagyobb turisztikai kiállítását, melyen Magyarország turisztikai kínálata immár második alkalommal mutatkozott be. A dubaji ATM-en (Arabian Travel Market – www.arabiantravelmarket.com) hazánkat a Magyar Turizmus Zrt. 100 m2-es standon, 8 szakmai partnerrel közösen képviselte. Magyarország turisztikai kínálatát nem csak a szakmának, hanem a sajtó képviselőinek is bemutatta a nemzeti turisztikai marketingszervezet.


Németországban élő orosz utazókat szólít meg az MT Zrt. és a PA Touristik 2012.05.03. 18:26

A Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete és Németország egyik legjelentősebb, gyógy- és wellness turizmusra szakosodott nagyvállalata, a PA Touristik együttműködésének keretében az együttműködő felek folyamatosan keresik az új piaci lehetőségeket. A Rheuma Liga és Johannita szervezetek után így egy újabb rendkívül jelentős szegmenset sikerült megszólítania a két társaságnak.


Budapest a legnépszerűbb olasz családi és katolikus magazinban 2012.05.03. 18:25

A Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviseletének együttműködésben, a közel 4 millió olvasóval rendelkező katolikus és családi heti magazin, a Famiglia Cristiana mutatta be olvasóinak Budapestet mint turisztikai desztinációt.


Az MT Zrt. londoni külképviselete mutatja meg Budapestet a The Telegraph-nak 2012.05.02. 17:16

Május 4-5. között elsőként ad Budapest otthont a Hay Fesztiválnak, amely egy neves brit irodalmi és művészeti fesztiválsorozat első állomása lesz 2012-ben. Fővárosunk csodálatosan gazdag kulturális kínálata, a város szépsége és a világörökség részét képző rendkívüli helyei miatt esett a szervezők választása Budapestre.


Cseh utazásszervezők tanulmányútja az Alföldön 2012.05.02. 17:15

Sikeresen zárult az a tanulmányút, melyet a Magyar Turizmus Zrt. prágai külképviselete a társaság Tisza-tavi, illetve Észak-Alföldi Regionális Marketing Igazgatóságával, valamint az Asociace cestovních kanceláří České republiky (ACK ČR) utazási irodai szövetséggel együttműködve szervezett cseh utazási irodák vezető képviselői számára, 2012. április 25-29. között.


Új célközönséget szólított meg az MT Zrt. Kínában 2012.05.02. 17:14

Egy szerencsés véletlennek köszönhető, hogy talán több száz új, Magyarország-rajongót sikerült szereznie az MT Zrt. pekingi képviseletének, ráadásul az áhított, 20-30 éves korosztályból. Mint minden divatos „őrület”, Kínában is megkezdte hódító útját a zumba (a salsa és az aerobic keveréke), amelynek országszerte több tízezer rajongója van.


Eredményes volt az MT Zrt. ausztriai road show-ja 2012.05.02. 17:14

A Magyar Turizmus Zrt. – együttműködésben a Corps Touristique Austria (CTA) több turisztikai képviseletével – Bécs, Graz, Klagenfurt és Leoben érintésével sikeres és eredményes road show-n vett részt április utolsó két hetében. Az ausztriai road show állomásain összesen több mint 100 osztrák turisztikai szakember és újságíró előtt prezentálta hazánk turisztikai slágereit.


Lezárult a Balaton7 próba, kisorsolták a Balaton Pünkösdi Királya címet 2012.05.02. 17:01

Április 22-én lezárult az MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága által meghirdetett, a Balaton7 rendezvénysorozathoz és a pünkösdi ünnepkehez kapcsolt, internet alapú balatoni játék.


A külföldi vendégforgalom élénkülésére számít idén a MT Zrt. az Észak-Alföldön 2012.04.26. 18:50

A külföldi vendégforgalom élénkülésére és a vendégéjszakák növekedésére számít az idei szezonban a Magyar Turizmus (MT) Zrt. az Észak-alföldi régióban - mondta Katona Ilona regionális igazgató csütörtökön Tiszavasváron, a helyi turisztikai információs iroda avatásán.


Közös akció a Deutsche Bahnnal Münchenben 2012.04.26. 18:50

München és Budapest között a Railjet az egyik legkényelmesebb utazási eszköz, ami kedvező áron, naponta 4 alkalommal, a bajor főváros belvárosából kicsit több mint 7 óra alatt „elrepíti” az utasokat Budapestre. Ezért az MT Zrt. németországi képviselete nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a Német Államvasutakkal is szorosan együttműködjön.


On-line már népszerű a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai turizmus mozgalma 2012.04.26. 18:50

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete pilot projekt jelleggel májustól turizmus-mozgalmat indít az Ausztriában élő magyarok és magyar származású osztrákok körében, hogy közvetítésükkel tovább növekedhessen az osztrák vendégéjszakák száma Magyarországon. Teszt üzemmódban már működik a mozgalom on-line közösségi profilja (www.facebook.com/rwr.ungarn), amely nem egész két alatt, több mint 1800 látogatót vonzott, s hat tucat „rajongót” gyűjtött.


A német sajtó az új légi járatokról 2012.04.26. 18:49

A tapasztalatok alapján napjaink német turistái egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy minél egyszerűbben el tudjanak jutni a kiválasztott nyaralóhelyre. A hosszas utazás helyett pedig egyre inkább azt preferálják, ha minél gyorsabban elérik úti céljukat.


Magyarország bemutatkozása Münchenben 2012.04.26. 18:49

A Bajor Európai Mozgalom (Europäische Bewegung Bayern, EBB) felkérésére 2012. április 16-án Magyar Estre került sor Münchenben. Az 1949-ben, az európai gondolat népszerűsítése és a nemzetek közötti párbeszéd élénkítése céljából létrejött mozgalom bajor tagozata – mely számos fontos bajor céget, szövetséget és véleményformáló személyiséget mondhat tagjának – az est során, a szervezet célkitűzésének értelmében első kézből kívánt információt kapni a magyarországi politikai, gazdasági és kulturális helyzetről.


Makóval ismerkedtek a dél-alföldi Tourinformok szakemberei 2012.04.26. 18:47

Makóra szervezte a soron következő Tourinform-értekezletet a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága (RMI). A dél-alföldi Tourinform-irodák képviselői 2012. április 25-én az aktuális turisztikai pályázati lehetőségekről kaptak tájékoztatást Magyar Szabolcstól, a Széchenyi Programiroda Csongrád megyei képviselőjétől. Gulyás Péter regionális igazgató a KSH új online statisztikai rendszeréről (statinfo) tartott tréninget, továbbá a folyamatban és tervben lévő regionális turisztikai marketingakciókhoz való csatlakozásra buzdított.


V4-ek Kazahsztánban 2012.04.25. 20:50

Az április 12-i bakui V4 rendezvény után, április 24-én a kazahsztáni Almati adott otthont a négy ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – turisztikai együttműködésének keretében megvalósuló soron következő eseménynek.


Indul az MT Zrt. ausztriai roadshow-ja 2012.04.25. 20:50

A Magyar Turizmus Zrt. – együttműködésben a Corps Touristique Austria (CTA) több turisztikai képviseletével, partnerségben Ausztria piacvezető utasbiztosítójával (www.europaeische.at) – április 18-án az ausztriai road show bécsi állomásán több tucat turisztikai szakember és újságíró előtt prezentálta hazánk turisztikai slágereit.


Budapest az olaszok TOP 10 desztinációjában a tavaszi olasz ünnepek idején 2012.04.25. 20:46

A Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviseletének jelentése szerint az olaszok első nagy utazási hulláma a tavaszi olasz ünnepek, munkaszüneti napok idején realizálódik az európai kulturális desztinációkban.


Külképviselők a Dél-Alföldön 2012.04.23. 18:11

Az Európai Uniós fejlesztési források felhasználásával több, mint 20 turisztikai projekt valósult meg a Dél-Alföldön az elmúlt évben. Ennek apropóján látogattak el a régióba, Szeged környékére a Magyar Turizmus Zrt. Külképviseleteinek és Regionális Marketing Igazgatóságainak vezetői egy másfél napos tanulmányút keretében.


Svédek és norvégok milliói ismerkednek a Balaton-felvidékkel a TV-ben 2012.04.23. 18:10

Februártól Norvégiában, április 15-étől pedig Svédországban is elindult a "Mesterek mestere" televíziós vetélkedősorozat. Mindkét országban a legnézettebb közszolgálati csatorna műsorán szerepel a program: a norvég NRK1 és a svéd SVT1 egyik legnépszerűbb programjának kiemelkedő a nézettsége.


Budapest promóciós filmet forgatott a KLM leányvállalatának stábja 2012.04.23. 18:09

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében, a KLM holland légitársaság leányvállalatának, a Transavia-nak a stábja Budapesten készített felvételeket április 20. és 22. között. A forgatás apropóját az adta, hogy Transavia áprilistól új, napi légi járatot indított Amszterdam-Budapest relációban, a légitársaság 2 fős forgatócsoportja pedig a fedélzeti TV programhoz készít Budapest promóciós filmet.


Magyarország kerül adásba Japánban 2012.04.23. 18:07

A földkerekség csodálatos vidékei közül április végén Magyarországot ismerhetik meg a japán tévénézők. A BS-TBS csatorna a „Lovely landscape of earth” c. műsorának keretében ugyanis ekkor kerül adásba az az összeállítás, mely hazánk gyönyörű tájaira kalauzolja el az érdeklődőket. A főként a senior korosztályt célzó adáshoz a TV-stáb még februárban készített felvételeket a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében.


Könyvtárak éjszakája Moszkvában magyar turizmussal fűszerezve 2012.04.23. 18:07

Moszkvában első alkalommal rendezték meg a "Könyvtárak éjszakája" elnevezésű rendezvényt április 20-21-én. Az akcióhoz a város több könyvtára csatlakozott, amelyek este 19.00.-01.00 óra között érdekes programokkal, író-olvasó találkozókkal, prezentációkkal csalogatták be az utca emberét a könyvtárakba.


ANWB Kampeerdagen nagyrendezvény Hollandiában 2012.04.23. 18:05

Az elmúlt hétvégén zajlott le az ANWB, a Holland Autó és Kempingklub legnagyobb éves rendezvénye, a Kampeerdagen 2012. A több mint 25.000 látogatót vonzó nagyrendezvényen önálló standdal vett részt a Magyar Turizmus Zrt. Benelux képviselete.


MADE IN HUNGARY – I. Országimázs konferencia: 2012. május 3., Budapesti Corvinus Egyetem, aula 2012.04.19. 16:39

A Magyar Turizmus Zrt. felhívja a figyelmet az I. Országimázs konferenciára, melyre „MADE IN HUNGARY” címmel, május 3-án 9:30-tól kerül sor a Budapesti Corvinus Egyetem aulájában, az Antall József Tudásközpont (AJTK) és a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Gazdaságföldrajz Tanszék – Turizmus Kompetencia Központ szervezésében.


Szakmai prezentáció Moszkvában 2012.04.19. 16:38

A Magyar Turizmus Zrt. oroszországi külképviselete eleget téve az ún. "Magyar Üzleti Klub" meghívásának, részt vett a szervezet soros ülésén. Az április 19-én megtartott rendezvényen a Zrt. külképviselete prezentáció keretében ismertette a 2011. év orosz beutazással kapcsolatos statisztikai adatokat és keresleti trendeket.


Finisébe érkezett a Balaton7 próba 2012.04.19. 16:38

Hamarosan befejeződik az MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága által meghirdetett, a Balaton7 rendezvénysorozathoz és a Pünkösdi ünnepkehez kapcsolt, internet alapú balatoni játék.


Lengyel újságírók ismerkedtek a Balaton régió borturisztikai kínálatával 2012.04.19. 16:37

A Magyar Turizmus Zrt. lengyelországi külképviselete és Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága közös bor- és gasztronómiai tanulmányutat szervezett 2012. április 12-15. között a Balaton régióba. A részt vevő lengyel újságírók megismerkedhettek a balatoni borrégió hagyományaival és a legmodernebb borgazdaságokkal, pincészetekkel egyaránt.


Lengyel újságírók ismerkedtek a Balaton régió borturisztikai kínálatával 2012.04.19. 16:34

A Magyar Turizmus Zrt. lengyelországi külképviselete és Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága közös bor- és gasztronómiai tanulmányutat szervezett 2012. április 12-15. között a Balaton régióba. A részt vevő lengyel újságírók megismerkedhettek a balatoni borrégió hagyományaival és a legmodernebb borgazdaságokkal, pincészetekkel egyaránt.


Első helyezést ért el a Balatoni RMI kiadványa az Iránytű versenyen 2012.04.19. 16:33

A napokban hirdette ki a Turizmus Trend szerkesztősége az Iránytű kommunikációs verseny végeredményét. A megmérettetésre a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága az Utazás kiállításra elkészült wellness és borajánló katalógusát nevezte be, amelyet a kiadványok kategóriában a legjobbnak minősített a szakmai zsűri.


A Dél-Alföldi régió a Más, mint másutt…XV. Veszprém Megyei Utazás Kiállításon 2012.04.19. 16:32

Hétvégén került megrendezésre Veszprém belvárosában az immáron hagyományosnak számító jubileumi „Más, mint másutt…” XV. Veszprém Megyei Utazás Kiállítás. Elnevezésükhöz hűen ismét látogatóbarát módon várták az utazni vágyó közönséget.


Turisztikai élményekkel vár az MT Zrt. a Föld Fesztiválon 2012.04.17. 19:39

Április 22. a Föld napja. E jeles környezetvédelmi kezdeményezést országszerte több megmozdulás és esemény kíséri. Budapesten, a korábbi évekhez hasonlóan a Fővárosi Állat-és Növénykert ad otthont a Föld Fesztiválnak (április 16-22.). A rendezvény célja a gyermekek figyelmének felhívása a környezettudatosságra és Bolygónk megőrzésének fontosságára.


A francia Santé Magazin újságírója Budapesttel ismerkedett 2012.04.17. 19:38

Aliette de Crozet, a francia Santé Magazin (http://www.santemagazine.fr/) újságírója egy magánút keretében látogatott hazánkba április 14-én. Az MT Zrt. párizsi külképviseletének szervezésében, városnézés keretében ismerhette meg fővárosunk szépségeit, ellátogatott például a Széchenyi fürdőbe, ahol fotózásra is lehetősége nyílt.


Osztrák lapok újságírói tanulmányozták Magyarország turisztikai kincseit 2012.04.17. 19:38

Az elmúlt napokban két osztrák magazin újságírója tanulmányozhatta hazánk kincseit a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében. A közkedvelt, nívós, elsősorban férfiaknak szóló, de a nők által is olvasott WIENER Magazin újságírója és fotósa Budapest újdonságairól és a férfiak által kedvelt programokról gyűjtött anyagot április 13-15. között.


Várhatóan idén is kedvelt úti cél lesz hazánk az osztrák turisták körében 2012.04.17. 19:37

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete elkészítette az idei turisztikai szezonra vonatkozó piaci előrejelzését, amely szerint Magyarország előreláthatólag 2012-ben is megőrzi dobogós helyét az osztrákok rövid távú (1-3 napos) szabadságolásának célpontjaként. Az osztrák beutazó turizmusra az idei főszezonban is ösztönzőleg hat majd a forint-euró jelenlegi kedvező árfolyama.


Magyarország termálfürdőiről a német Eurobus lapban 2012.04.12. 17:12

A német buszos turisztikai szakma egyik jelentős, havonta 10.500 példányban megjelenő lapja, az Eurobus áprilisi száma egy kétoldalas, képekkel gazdagon illusztrált cikkben számol be a március végén, 60 szakmai résztvevővel lezajlott nyugat-magyarországi tanulmányútról.


Magyarország brit lapok hasábjain 2012.04.12. 16:52

Az MT Zrt. londoni külképviselete által 2011 végén szervezett újságírói tanulmányutak nyomán, egymás után jelennek meg a Magyarország megismerésére csábító újságcikkek.


Magyarországon járt az olasz közszolgálati TV csatorna forgatócsoportja 2012.04.12. 16:37

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében a legnépszerűbb, közel 2 milliós nézőtáborral rendelkező olasz utazási televíziós műsor, az Alle Falde del Kilimagiaro – amely a RAI3 közszolgálati televíziós csatornán vasárnap délutánonként látható – forgatócsoportja Magyarországon készített turisztikai filmet.


A miniszterelnök-helyettes a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai mozgalmának fővédnöke 2012.04.10. 17:09

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete pilot projekt jelleggel májustól turizmus-mozgalmat indít az Ausztriában élő magyarok és magyar származású osztrákok körében, hogy közvetítésükkel tovább növekedhessen az osztrák vendégéjszakák száma Magyarországon. A „diaszpóra turizmus-mozgalom” fővédnöke: Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.


Holland celeb kalandozik Magyarországon 2012.04.10. 17:08

A Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével, Hollandia legnagyobb nemzeti tévécsatornája, a Nederland 1 forgatócsoportja érkezik Budapestre áprilisban.


Szlovén médiumok képviselői fedezik fel hazánkat 2012.04.10. 17:08

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében április 13-15. között – a nagyközönség megszólítása és Magyarországra csábítása érdekében – Szlovénia legjelentősebb és legolvasottabb médiumainak képviselői érkeznek tanulmányútra hazánkba.


Húsvéti hagyományokról és kulturális örökségről forgatott az osztrák ORF Magyarországon 2012.04.10. 17:06

A Magyar Turizmus Zrt. meghívására Ausztria leghallgatottabb kulturális rádióadójának – közszolgálati ORF Ö1 adó – a riportere hazánkban forgatott a húsvéti ünnepek alatt. Az ismert irodalomkritikus és esszéíró hírében is álló Cornelius Hell, magyarországi tartózkodása alatt összeállítást készített az élő magyar húsvéti hagyományokról a szentendrei Skanzenben.


Premium Balaton-nap Pozsonyban 2012.04.10. 17:02

Április 3-án rendezte meg a Magyar Turizmus Zrt. szlovákiai külképviselete és Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága a nagysikerű Prémium Balaton napot Pozsonyban. A szakmai rendezvény mind a balatoni résztvevők, mind pedig a szlovák újságírók és utazásszervezők körében népszerűnek bizonyult. Magyar részről 16 partner képviselte a Balaton régió turisztikai kínálatát, mintegy 70 megjelent résztvevő előtt.


Kisvasútra fel 2012.04.05. 19:16

2012. április 2-án indult útjára a Magyar Turizmus Zrt. természetjárást ösztönző kampánya, amely a hazai kisvasutak páratlan szépségű és rejtélyes világának megismerésére invitálja a nagyközönséget. A kampány elsődleges célja a kisvasutak ismertségének és a látogatók számának növelése a hazai keskeny nyomtávú, turisztikai célokat szolgáló erdei vasutakon.


Folyatódik a svájci médiaoffenzíva 2012.04.05. 19:16

A 77.600 példányban megjelenő, 160.000 fős olvasótáborral rendelkező Basler Zeitung vasárnapi száma hangulatos cikkben vezeti végig az olvasót Budapest látnivalóin.


Újabb cikk a Tisza-tóról a német sajtóban 2012.04.05. 19:15

A 30 ezer példányszámban megjelenő, népszerű kerékpáros magazin, a RADtouren, továbbá Németország egyik legkedveltebb utazási portálja, a www.schwarzaufweiß.de, valamint a szakmai berkekben nagy elismertségnek örvendő touristik aktuell után, a Darmstädter Echo vasárnapi kiadása, a Sonntags Echo, valamint online magazinja, az Echo Online mutatta be nemrégiben a Tisza-tó régiót.


Intenzív szakmai jelenlét Romániában 2012.04.05. 19:15

A Magyar Turizmus Zrt. romániai képviselete, Románia legjelentősebb idegenforgalmi vásárát, a bukaresti TTR-t követően további két vásári helyszínen, Kolozsváron és Brassóban, intenzív, dinamikus jelenléttel mutatta be Magyarország turisztikai kínálatát.


Magyarország turisztikai bemutatkozása Brassóban 2012.04.05. 19:15

2012. március 30. és április 1. között a Magyar Turizmus Zrt. romániai képviselete első alkalommal vett részt Brassóban a Transylvania Tourism Fair kiállításon.


Bukarest után a krakkói turisztikai vásáron is nagy sikere volt az Észak-Alföld régiónak 2012.04.05. 19:14

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága 2012-ben kiemelt szerepet szán a román és a lengyel turisztikai piacon való aktív megjelenésnek.


Új utazási célpont lehet az Észak-Alföld a brit utazók körében 2012.04.05. 19:12

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága és a régió szolgáltatói, a brit utazóközönség számára még újdonságnak számító desztinációval, az Észak-alföldi régióval ismertették meg a brit utazási szakmát Londonban, március 29-én a Magyar Turizmus Napon, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. londoni külképviselete szervezett. 


A magyar egészségturisztikai lehetőségektől hangos a német sajtó 2012.04.03. 16:37

A Magyar Turizmus Zrt. stratégiájának megfelelően a németországi külképviselet napi munkája során kiemelten foglalkozik az egészségturizmus témakörével, s évek óta számos olyan akciót szervez, melyek célja, hogy a német lakosság minél szélesebb körben megismerje hazánk egyedi adottságait.


Szlovákiai magyarokat szólított meg az MT Zrt. 2012.04.03. 16:37

2012 márciusában szlovákiai magyaroknak szóló kampányt indított a Magyar Turizmus Zrt. A kampány alapjául konkrét szállodai csomagajánlatok szolgáltak, 14 magyarországi partnerszálloda jóvoltából.


Az olaszokat a hasukon és a torkukon keresztül csábítjuk Magyarországra 2012.04.03. 16:31

A Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviseletének szakmai együttműködésével, egy közéleti és utazási magazin, illetve egy napilap mutatja be a magyar gasztronómiát és bortermelést az olvasóknak.


Magyarország a Horvát Utazási Irodák Szövetségének (UHPA) partnerországa 2012.04.02. 17:41

A Magyar Turizmus Zrt. a horvát piacon kifejtett tevékenységét ezúttal újszerű módon és csatornán keresztül, a Horvát Utazási Irodák Szövetségével (UHPA) együttműködésben folytatja. A Szervezet „partnerországa” titulus az év során több különböző jellegű (prezentációk, szakmai találkozók, online és helyszíni megjelenések) szakmai kommunikációra alkalmas platformot biztosít az MT Zrt. részére, amelyekhez a marketingszervezet csatlakozási lehetőséget biztosít az érdekelt magyar szolgáltatók számára is a szakmai partnerség jegyében.


Magyarország Ukrajna legnagyobb turisztikai vásárán 2012.04.02. 17:40

Március 28-30. között került megrendezésre Ukrajna legnagyobb turisztikai vására, a kijevi UITT kiállítás. A Magyar Turizmus Zrt 60m2-es standdal, az elmúlt évekhez képest rekordszámú, 16 társkiállítóval együtt vett részt a rendezvényen. 14 tour operátor és szálloda, informátorral volt jelen, egy szolgáltató pedig kiadványokkal képviseltette magát a kiállításon. A helyi TDM szervezésében továbbá első alkalommal Hajdúszoboszló is bemutatta gyógyvíz kincseit.


A dél-alföldi régió bemutatkozása Brassóban 2012.04.02. 17:39

2012. március 30. és április 1. között került megrendezésre Brassóban a Transylvania Tourism Fair kiállítás, melyen a Dél-Alföld régió a Magyar Turizmus Zrt. romániai külképviseletével és több társkiállítóval közösen jelent meg.


Brazíliai roadshow V4 módra 2012.04.02. 17:39

Sikeresen zárult a V4 országok közös turisztikai bemutatkozása Brazíliában, melynek keretében a szakma képviselőit kívánták megszólítani. Magyarországot a Magyar Turizmus Zrt. brazil piacért felelős képviselője, Bacsa Krisztina képviselte, a Continental Travel munkatársa Csákvári Dóra kíséretében.


Nagysikerű Magyar Turizmus Nap Londonban 2012.04.02. 17:15

A Magyar Turizmus Zrt. londoni külképviselete március 29-én Magyar Turizmus Napot tartott Londonban, a Strand Palace Hotelben. A rendezvényen, prezentációkon keresztül ismerkedhettek meg a brit résztvevők Magyarország és a megjelent hazai szakmai szervezetek és szolgáltatók kínálatával, majd a délelőtti és délutáni workshopokon szemtől szemben tárgyalhattak egymással az üzleti lehetőségekről.


A Gourmetreise után a német FOOD AND TRAVEL is beleszeretett Magyarországba 2012.04.01. 18:41

Létezik-e jobb, mint utazni és finomakat enni? A 14 évvel ezelőtt Angliában alapított magazin, a FOOD AND TRAVEL szerint nem. S hogy ez a koncepció mennyire sikeres, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a magazin 2012 júniusa óta már német nyelven, német nyelvterületen is megjelenik.


Meglepetés fotókiállítás a bécsi SZIGET-sajtótájékoztatón 2012.04.01. 18:40

Az idén 20. alkalommal megrendezendő SZIGET (www.szigetfesztival.at), valamint a Balaton Sound és VOLT fesztiválok ausztriai népszerűsítése érdekében, közel 70 újságíró számára rendezett sajtókonferenciát március 29-én a Magyar Turizmus Zrt.


Külföldi média és szakmai tanulmányutak az MT zrt. servezésében 2012.04.01. 18:38

Magyarország nemzetközi piacokon való népszerűsítése érdekében az MT Zrt. idén is nagy hangsúlyt fektet a külföldi média és a szakma képviselői részére szervezett tanulmányutakra. A turisztikai szakemberek így személyesen szerezhetnek átfogó képet hazánk aktuális kínálatáról.


Budapestre gyerekekkel 2012.03.29. 18:29

Az 55 ezer példányszámban megjelenő, 117 ezres olvasottságú svéd "Mama" magazin márciusi száma fényképes cikket közöl nyomtatott és online változatban is, Kerstin Sundmark tollából.


Az airberlin fedélzeti magazinjának újságírója járt Budapesten 2012.03.29. 18:29

A Magyar Turizmus Zrt. marketingtevékenységében elsődleges szempont annak hangsúlyozása, hogy Magyarország mint turisztikai desztináció jól megközelíthető. Ennek megfelelően, a Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete tanulmányutakat szervez közösen azokkal a légitársaságokkal, amelyek Németországból járatot üzemeltetnek Budapestre.


FAIB-tanulmányút a Magyar Kongresszusi Igazgatóság szervezésében 2012.03.29. 18:27

2012. március 9-11. között az MT Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága hivatásturisztikai tanulmányutat szervezett Budapesten. A 12 résztvevő – jól ismert nemzetközi cégek vezetői és munkatársai – a belgiumi székhelyű, Federation of European and International Associations (FAIB) képviseletében érkezett Magyarországra.


Megnyílt a Meedex 2012 2012.03.29. 18:27

Március 28-tól Párizsra fókuszál a turisztikai szakma, hiszen megnyílt az ország legjelentősebb nemzetközi hivatásturisztikai vására a Meedex.


Magyarország turisztikai kínálata a közel-kelet legjelentősebb MICE vásárán 2012.03.29. 18:26

Március 26-28. között hatodik alkalommal rendezték meg a GIBTM 2012 (Gulf Incentive, Business Travel and Meetings Exhibition) elnevezésű kiállítást Abu Dhabiban, amely a hivatásturisztikai szakemberek legfontosabb találkozóhelye a térségben.


Az MT Zrt. a Göteborgi TUR kiállításon 2012.03.29. 18:26

Március 22. és 25. között került sor a skandináv régió szakmai szempontból legrangosabb turisztikai kiállítására a svéd kikötővárosban, Göteborgban. Az esemény 21-én délután egy nulladik nappal vette kezdetét, amikor a kiállítás házigazdája connect@TUR néven egy úgynevezett "speed dating" eseményt szervezett.


A GEO SAISON, Németország legnevesebb utazási magazinja Budapestről áradozik 2012.03.27. 22:19

Németország legelismertebb utazási magazinja, a GEO SAISON 2012. áprilisi számában 16 oldalban Budapestről ír. Mivel az MT Zrt. németországi képviselete kiemelten kezeli a médiákkal való együttműködést és ennek keretében évente számos újságírót hív meg hazánkba, így a cikk szerzője is az MT Zrt. meghívásában látogatott el tavaly hozzánk. Harald Braun saját bevallása szerint azzal a céllal érkezett a magyar fővárosba, hogy személyesen is megismerje a Budapestről a német fejekben élő sztereotip képet.


Spanyolországban már "dübörög" a Sziget Fesztivál 2012.03.27. 22:19

2012. március 22-én Madridban és 23-án Barcelonában tartott közös sajtótájékoztatót a Sziget Fesztivál spanyolországi promóciójáért felelős szervezet és a Magyar Turizmus Zrt. madridi képviselete. A madridi sajtótájékoztatón, amelynek házigazdája Magyarország spanyolországi nagykövete, Bucsi-Szabó Edit volt, a helyi fesztivál- és zenei élettel foglalkozó sajtó képviselői voltak jelen.


4 belföldi vásáron a Balaton régió 2012.03.27. 22:18

A Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) 2012-ben – igazodva a belföldi kiemelt küldőrégiókhoz és az elfogadott marketingtervhez – 4 belföldi regionális turisztikai vásáron mutatja be a régió kínálatát: Pécsett 5, Debrecenben 9, Győrben – amely új kiállítási helyszín a Balatoni RMI számára – 8, Miskolcon pedig 6 társkiállító csatlakozik a régiós standhoz.


Prémium Balaton nap Pozsonyban 2012.03.27. 22:18

Tekintettel a szlovák turisztikai piac fontosságára, valamint a balatoni beutazó turizmusban tapasztalható térnyerésére, a Magyar Turizmus Zrt. szlovákiai külképviselete és Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága a balatoni turisztikai lehetőségeket a fókuszba állító Balaton napot szervez 2012. április 3-án, Pozsonyban.


Aktív hétvége a turisztikai régióknál 2012.03.27. 22:17

A Magyar Turizmus Zrt. regionális marketing igazgatóságai töretlen lendülettel és lelkesedéssel képviselik a régiókat a hazai és külföldi turisztikai piacokon egyaránt. A márciusi belföldi kiállítás-sorozat a hónap végén sem enyhül, a közelgő hétvégén a régiók az alábbi eseményeken vesznek részt.


Tanulmányutak tavasza, első rész 2012.03.27. 22:16

Az MT Zrt. németországi képviselete – stratégia célkitűzéseinek, valamint középtávú cselekvési tervének megfelelően – szorosan együttműködik mindazon hazai turisztikai szolgáltatókkal, akik 1+1 forintos akció keretében kooperációt terveznek a turisztikai képviselettel.


MT Zrt. tavaszi rendezvénydömpingje Ausztriában 2012.03.27. 22:16

Az elmúlt hetekben és a következő napokban egymást érik a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviseletének rendezvényei Ausztriában. A külképviselet évente átlagosan 150 akciót valósít meg, amelynek közel 40 százalékát a rendezvények teszik ki.


Magyarország újszerű bemutatkozása Németországban 2012.03.26. 17:10

Az új médiumok térnyerése az utóbbi években Németországban is nagyon felgyorsult. Jelenleg a lakosság 70%-a online, 4 főből 3 naponta szörfözik az interneten, az online népesség 76%-a, azaz 48 millió fő valamelyik közösségi hálón is tag. Ebből kb. 12 millióan a Facebookot használják. Az internet az utazási döntések meghozatalában is fontos szerepet játszik.


Magyar gyógyturizmus melléklet a holland TOP CAMPER magazinban 2012.03.26. 17:04

Hollandia vezető, prémium kemping szaklapjának áprilisi száma 6 oldalas mellékletet jelentet meg a magyarországi gyógyfürdőkről és azok kempingkínálatáról.


Niche-marketing Németországban, cikk a balatoni vitorlázásról 2012.03.25. 18:36

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete az elmúlt években négy fő turisztikai termék köré építette fel marketingstratégiáját és középtávú cselekvési tervét. Budapest, Balaton, az egészségturizmus és a MICE szegmens mellett azonban nem marad el azon kínálati elemek bemutatása sem, amelyek egyediek vagy jól és hatékonyan megszólítható, motiválható célcsoportot céloznak meg.


A magyar gasztronómia gazdagságát dicséri a Genuss Magazin 2012.03.25. 18:35

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai sajtóaktivitásának köszönhetően az elmúlt hetekben is tucatnyi turistacsalogató cikk jelent meg az osztrák sajtóban, s ennek révén több mint 1,5 millió (!) osztrák újságolvasó találkozhatott már az első tavaszi napokban Magyarországra invitáló cikkekkel.


Magyarország bemutatkozása Oroszország legnagyobb turisztikai vásárán 2012.03.25. 18:35

Március 21-24. között zajlik Oroszország legnagyobb utazási vására, a 19. alkalommal megrendezett moszkvai MITT kiállítás, amelyről idén sem hiányozhat Magyarország turisztikai kínálata. A Magyar Turizmus Zrt. ezúttal 150m2-es standon, 23 társkiállítóval közösen várja az érdeklődőket, 2 szolgáltató pedig kiadvánnyal vesz részt a rendezvényen.


Sikeres részvétel Románia legjelentősebb idegenforgalmi vásárán 2012.03.25. 18:34

Március 15-18. között 25. alkalommal rendezték meg Bukarestben Románia legjelentősebb turisztikai eseményét, a TTR nemzetközi turisztikai vásárt. A négynapos szakmai és nagyközönségi rendezvényen 21 országból 230 cég, illetve turisztikai képviselet volt jelen, 35.000 látogató kereste fel a vásárt, továbbá a szakmai szervezetek jelentése alapján mintegy 10 millió euró értékben kötöttek szerződéseket és értékesítettek utazási csomagokat a résztvevők.


Románia, rendezvény a szakmai partnerség jegyében 2012.03.25. 18:34

Március 14-én, a TTR idegenforgalmi vásárt megelőző napon, a Magyar Turizmus Zrt. romániai képviselete és az Eximtur közösen mutatta be az utazási iroda magyarországi ajánlati katalógusát „Spa és pihenés Magyarországon” címmel. A fontos szakmai partnerség tiszteletére szervezett fogadáson a turisztikai szakma legjelentősebb képviselői, a romániai utazási irodák és a sajtó munkatársai voltak jelen.


Újabb vendégvonzó cikkek az osztrák sajtóban a magyar fürdők varázsáról 2012.03.25. 18:33

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai sajtóaktivitása nyomán újabb exkluzív cikkösszeállításban írnak a hazai gyógyfürdők egyediségéről és az általuk nyújtott kényeztető luxus-szolgáltatásokról. Ausztria egyik legjelentősebb szabadidős és wellness életmódmagazinja, az AVIDA (www.avida.at) legfrissebb száma kétoldalas összeállításban számol be a páratlanul magas színvonalú magyar egészségturisztikai szolgáltatásokról.


Budapest az olasz La Repubblica és a Leggo napilapokban 2012.03.25. 18:32

Két alkalommal is országos piacvezető napilapokban találkozhatnak az olasz olvasók Budapest turisztikai kínálatával a Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviseletének közreműködésével.


Magyarország ismét a svájci lapokban 2012.03.22. 15:19

A 321.100 példányban megjelenő svájci “Blick am Abend” fiatal újságírója 2 oldalas, hangulatos képekkel illusztrált cikkel kalauzolja olvasóit a magyar fővárosba.


Újabb vendégvonzó cikkek az osztrák sajtóban a magyar fürdők varázsáról 2012.03.22. 15:17

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai sajtóaktivitása nyomán újabb exkluzív cikkösszeállításban írnak a hazai gyógyfürdők egyediségéről és az általuk nyújtott kényeztető luxus-szolgáltatásokról. Ausztria egyik legjelentősebb szabadidős és wellness életmódmagazinja, az AVIDA (www.avida.at) legfrissebb száma két oldalas összeállításban számol be páratlanul magas színvonalú magyar egészségturisztikai szolgáltatásokról.


A wellness-turizmus jövőjéről értekeztek az MT Zrt. bécsi pódiumbeszélgetésén 2012.03.21. 17:01

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviseletének szervezésében elismert osztrák és magyar turisztikai szakemberek részvételével került sor Bécsben a wellness turizmus jövőjét firtató pódiumbeszélgetésre. A március 20-án szervezett konferencián Norbert Hintermayer, a Wellness World Business (www.wellnessworldbusiness.com) ügyvezetője társadalomtudományi mozgástérbe ágyazva számolt be azon trendekről, amelyek az ausztriai wellness turizmusra leginkább jellemzőek.


Budapest és környékének rejtett kincsei tárultak fel szlovák szakemberek előtt 2012.03.21. 17:00

Az elmúlt napokban a Magyar Turizmus Zrt. meghívásában 12 szlovákiai utazási iroda és egy kelet-szlovákiai regionális televízió stábja ismerkedett a magyar főváros látnivalóival.


Az MT Zrt. londoni külképviselete a Thomas Cookkal kampányol a BWI finisében 2012.03.21. 16:59

Az MT Zrt. londoni külképviselete március elején erőteljes kampányt indított a Thomas Cookkal együttműködve annak érdekében, hogy a Budapest Winter Invitation (BWI) promóció utolsó időszakában még több utazót csábítson az Egyesült Királyságból Budapestre.


Budapest a svájci Ou?magazine lapjain 2012.03.20. 13:04

A Svájcban 20.000 példányban megjelenő, szép kivitelű, francia nyelvű utazási és életmód magazin újságírója egy öt oldalas, 39 000  svájci frank hírértékkel bíró hangulatos cikkben számol be budapesti látogatásáról, ami az MT Zrt.  által elmúlt év őszén szervezett  egészségturisztikai study tour alkalmával valósult meg.


Magyarország Benelux magazinokban és lapokban 2012.03.19. 21:27

Az elmúlt időszakban számos holland és belga turisztikai és szabadidős magazinban jelent meg Magyarországról szóló cikk és riport, így a National Geographic Traveler Nederland (142.500 pld.) márciusi számában Eger és környékéről 6 oldalas riport (http://www.nationalgeographic.nl/zoeken/De+trots+van+Eger), a belgiumi INNO áruházlánc havi magazinjában, a SENSO Magazine-ban (520.000 pld.) pedig 4 oldalas cikk Budapestről, s különösen a fürdőkről.


Hangsúlyos magyar részvétel a linzi turisztikai vásáron 2012.03.19. 21:26

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete – a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitónapján, március 16-án – a kulturális utazásokra szakosodott piacvezető felső-ausztriai touroperátor (www.kastler.at) utazási vásárán prezentálta a hazai turisztikai és kulturális ajánlatokat Linzben.


Házunk tája, Dél-Alföld 2012.03.19. 21:26

Békés megyei túrával folytatódott a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága által kezdeményezetett szakmai bejárás-sorozat 2012. március 13-án. A régióbeli szakmai partnereket reggel a békéscsabai Fenyves Hotel látta vendégül, ahol a közelmúltban új wellness-részleget adtak át. Ezután a vendégek megtekintették Gyula két legújabb négycsillagos szálloda-fejlesztését, a Gyula Wellness és a Hunguest Erkel hoteleket.


A turisztikai kóstoló is népszerű volt a 3. Kézműves Magyar Ízek Vásárán 2012.03.19. 21:25

Mint arról korábban hírt adtunk, március 9-11. között immár harmadik alkalommal nyílt lehetőség elmerülni a Kézműves Magyar Ízek Vására ínycsiklandozó kínálatában.


Tovább folytatódik a sikeres rendezvénysorozat Berlinben 2012.03.18. 18:13

Dr. Czukor József berlini nagykövet kezdeményezése alapján, még a tavalyi évben indult el egy szakmai összefogásban megvalósuló rendezvénysorozat, amely házigazdája Magyarország berlini nagykövetsége, társszervezője pedig a Magyar Turizmus Zrt. német képviselete. A rendezvény keretében minden nagyobb nemzeti ünnep alkalmával, egy-egy magyar régió vagy város mutatkozik be Berlinben. Így Sopron város 2011-es nagysikerű prezentációja után, idén elsőként Pécs mutatkozott be.


Példaértékű összefogás Németországban 2012.03.18. 18:12

Magyar erdőgazdasági és turisztikai szakemberek első alkalommal kaptak lehetőséget a Bajor Vadászkamara éves közgyűlésén a magyar vadászati kínálat bemutatására. A mintegy 60.000 taggal rendelkező bajor vadászkamara a legnagyobb tartományi érdekképviselet Németországban, amely évente egy alkalommal tart regionális vezetőinek konferenciát.


Budapest válóok lett az osztrákoknál, népszerű az új kampányfilm 2012.03.14. 14:12

A Magyar Turizmus Zrt. osztrák piacon folytatott téli Budapest kampányát követően kezdett intenzív média-aktivitásba az Osztrák Államvasút (ÖBB: www.oebb.at), amely humoros elemekkel tűzdelt reklámokon keresztül hirdeti, hogy Budapest Ausztriából vonattal most könnyebben elérhetőbb mint valaha.


553 cikk 4,8 millió euró értékben egy év alatt 2012.03.14. 11:08

Mivel a médiák szerepe Németországban a közvélemény formálásában és az úti célok kiválasztásában is meghatározó, ezért a német képviselet marketingmunkájában minden évben kiemelt helyen kezeli a velük való együttműködést.


Magyarország a National Geographic Kids műsorán 2012.03.13. 17:58

Magyarország turisztikai kincseit valamennyi korosztály tagjainak érdemes felfedeznie. Hogy a kisebb utazók számára milyen csodákat is rejt hazánk, arról az „Are we there yet” című turisztikai gyermekműsor 6 epizódban számol be – ebből négy részt már láthattak is a National Geographic Kids csatorna nézői.


Online forgalomélénkítő kampányt indított az MT Zrt. Szerbiában 2012.03.13. 17:57

A Magyar Turizmus Zrt. a szerb lakosság közvetlen megszólítására és utazási kedvének további fokozására online kampányba kezdett Szerbia legjelentősebb és leglátogatottabb utazási és nagyközönségi portáljain.


Magyarország továbbra is vonzó úti cél Japánban 2012.03.13. 17:57

A Magyar Turizmus Zrt. – a japán turisztikai piacra vonatkozó marketingtervének részeként – a JATA (Japán Utazási Irodák Szövetsége) Tourism Workshop keretében népszerűsíti Magyarország turisztikai kínálatát februártól egészen áprilisig. A Sapporo, Sendai, Shizuoka, Yokohama, Nagoya, Kobe, Fukuoka, Oszaka és Naha állomásokat érintő szakmai rendezvénysorozat helyszínenként 30-40 fős közönséget vonz, és az eddigi tapasztalatok alapján élénk érdeklődés mutatkozik hazánk iránt.


Kempinges nagyrendezvény Hollandiában 2012.03.13. 17:56

Az elmúlt hétvégén zajlott le az évente két alkalommal megrendezésre kerülő Kampeerbelevenis Holland 2012 elnevezésű rendezvény a Karsten Travelstore és a Freelife Magazine szervezésében.


Elegáns londoni női magazin csábít Budapestre 2012.03.13. 17:56

Az MT Zrt. londoni külképviselete és a Le Meridien Hotel együttműködésében 2011 végén, Budapesten járt az elsősorban elegáns és magas keresetű hölgyeket célcsoportjának tekintő Coutts Woman magazin újságírója.
A vendéglátó hotel kérésére kimondottan olyan médiumokat invitált a tanulmányútra a turisztikai külképviselet, amelyek olvasótáborát magas életszínvonalon élő hölgyek alkotják.


Magyarország a New York Times Travel Show-n 2012.03.13. 17:55

Március elején került megrendezésre az Egyesült Államok keleti partvidékének legnagyobb turisztikai vására, a New York Times Travel Show. A négynapos New York-i kiállítás első napjain a szakmáé volt a főszerep.


A Dél-alföldi régió a 17. Pécsi Utazás Kiállítás és Vásáron 2012.03.13. 17:42

Az immáron 17. alkalommal megrendezett Pécsi Utazás Kiállítás és Vásáron mutatta be a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága a régió turisztikai kínálatát és fejlesztéseit, 2012. március 9-11. között.


Ínycsiklandó ízek, finom falatok, illatos borok és belföldi utazás 2012.03.08. 15:31

Március 9-11. között, immáron 3. alkalommal kerül megrendezésre a Kézműves Magyar Ízek Vására Budapesten, a Millenárison. A Magyar Turizmus Zrt. a kezdetek óta megjelenik e különleges eseményen, bemutatva a hazai finomságok és helyi termékek mellett a belföldi utazás lehetőségeit, népszerűsítve a régiók által összegyűjtött szolgáltatói ajánlatokat.


Magyarország kiemelt szereplése Ehingenben 2012.03.07. 16:31

Az idén fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Bottenschein Reisen március 4-én rendezte meg a baden-württembergi Ehingenben szokásos házi vásárát, melyet ebben az évben 7000 látogató keresett fel. A nagy érdeklődés természetesen a kerek születésnapnak is köszönhető, melyet Magyarország is kihasznált, mivel a rendezvényen mint partnerország vett részt.


Ugorjunk le a Balatonhoz, ott mindig van mit csinálni! 2012.03.06. 17:09

Erre az alapgondolatra építi idei kommunikációját a Balaton régió, amely immár nem csak a nyárról, a strandolásról szól, hanem a feltöltődés ezerféle módjáról, az aktív kikapcsolódási lehetőségektől a kulturális programkavalkádon át a wellnesslehetőségek soráig – egész évben. Harminc társkiállítóval, 415 négyzetméteres standon kínálta a régió szolgáltatásait az Utazás kiállításon a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága (RMI), amely számos új fejlesztésről számolt be. 


Ki lesz a Balaton pünkösdi királya? 2012.03.06. 17:08

Május 18-28. között 30 településen 64 szálláshely, 16 étterem és 38 program, valamint soha nem látott kedvezmények várják a Balatonnál a vendégeket a Balaton 7 programsorozat keretében, amelyet az interneten tudáspróbával kötnek össze. A hétfőn indult játék győztese családi üdülést nyert.


Élménystanddal volt jelen Dél-Alföld az Utazás kiállításon 2012.03.06. 17:07

Dél-alföldi élménystand fogadta a látogatókat a budapesti Utazás kiállításon március 1-4. között. A régió standján társkiállítóként jelen volt a kiskunmajsai Jonathermál Zrt. és a Tourinform, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Dél-alföldi Fürdőegyesület és a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség. Kecskemét és térsége több pulttal és látványmolinóval kapott hangsúlyos szerepet.


Sokat költenek az osztrák turisták Magyarországon 2012.03.06. 17:06

Az elmúlt év végétől 2 hónapon keresztül teljes fordulatszámon pörgött Ausztriában a Budapest téli vendégforgalmát élénkítő turisztikai kampány (BWI- www.budapestwinter.com). A sajtóhirdetések, pr-cikkek, szakmai kooperációk, közterületi kampányok, rádióhirdetések, online-nyereményjátékok, turisztikai vásárokon való promóciós akciók mellett idén televíziós spotok is népszerűsítették a téli Budapestet a szomszédos Ausztriában.


Dániai és norvégiai rendezvényekkel kezdődött a március 2012.03.06. 17:03

Február 29-én, az oslói magyar Nagykövetségen egészségturisztikai konzultációra került sor a Magyar Turizmus Zrt. és több egészségturisztikai piaci szereplő részvételével. Jeszenszky Géza nagykövet általános tájékoztatója után Székely György ismertette az MT Zrt. 2012-es terveit a turisztikai piacra vonatkozóan, majd konzultáció keretében elemezték a résztvevők a szegmens fejlődési lehetőségeit és a konkrét piaci együttműködés módjait.


A német sajtó is felfedezte a Tisza-tavat 2012.03.06. 17:03

Budapest és Balaton után ezúttal egy újabb, Németországban még kevésbé ismert úti célt fedezett fel magának a német sajtó, amely előszeretettel mutat be az olvasók számára új, izgalmas területeket. Különös tekintettel arra, ha az adott desztinációban lehetőség van egyedi, eredeti dolgok megtapasztalására, a tradíciók megélésére, aktív kikapcsolódásra, a természet élvezetére és természetesen gasztronómiai élményekre.


Sokat költenek az osztrák turisták Magyarországon 2012.03.06. 17:00

Az elmúlt év végétől 2 hónapon keresztül teljes fordulatszámon pörgött Ausztriában a Budapest téli vendégforgalmát élénkítő turisztikai kampány (BWI- www.budapestwinter.com). A sajtóhirdetések, PR cikkek, szakmai kooperációk, közterületi kampányok, rádió hirdetések, online-nyereményjátékok, turisztikai vásárokon való promóciós akciók mellett idén televíziós spotok is népszerűsítették a téli Budapestet a szomszédos Ausztriában.


Kiemelt rendezvények a Nyugat-Dunántúlon 2012.03.05. 21:35

A Magyar Turizmus Zrt. Nyugat – dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága 2012-ben ismét meghirdette a „Nyugat- dunántúli régió kiemelt kulturális- és örökségturisztikai rendezvénye” pályázatot. A pályázati kiírás célja a régió azon kiemelt jelentőségű kulturális és örökségturisztikai rendezvényeinek kiválasztása volt, melyek a régió turizmusa szempontjából meghatározóak.


A német sajtó felfedezte a Tisza-tavat 2012.03.03. 19:12

Budapest és Balaton után ezúttal egy újabb, Németországban még kevésbé ismert célt fedezett fel magának a német sajtó, amely előszeretettel mutat be az olvasók számára új, izgalmas területeket. Különös tekintettel arra, ha ott lehetőség van egyedi, eredeti dolgok megtapasztalására, a tradíciók megélésére, aktív kikapcsolódásra, a természet élvezetére és természetesen gasztronómiai élményekre.


Az Egyesült Királyságban is zajlik még a BWI promóció 2012.02.29. 18:57

Az elmúlt hetekben az Egyesült Királyság utazói is számos marketingeszközön keresztül értesülhettek arról, hogy miért is érdemes Budapesten „kiereszteni a gőzt”. Habár már itt a tavasz, Budapest téli vízgőzcsapjából még egészen március 31-ig áradnak a kedvezmények a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében megvalósuló Budapest Winter Invitation (BWI - www.budapestwinter.com) promóció keretében.


Sikeres magyar megjelenés Bajorország legnagyobb turisztikai kiállításán 2012.02.29. 18:57

2012. február 22-26. között harmadik alkalommal került megrendezésre Münchenben a f.re.e (Freizeit, Reisen, Erholung), a CBR utódja, Bajorország legnagyobb turisztikai kiállítása, amely új, fiatalos megjelenésével kifejezetten az élményközpontúságra helyezi a hangsúlyt.


Dél-alföldre csábítják a szerbiai utazókat 2012.02.29. 18:56

Hangsúlyos turisztikai megjelenéssel vett részt a Dél-Alföld régió a belgrádi IFT (International Fair of Tourism) vásáron, amely – mint arról korábban hírt adtunk – az elmúlt héten került megrendezésre. A régió Szeged, Mórahalom, Hotel Colosseum és Gyula társkiállítókkal közösen mutatta be a Dél-Alföld turisztikai vonzerőit.


Osztrák utazási magazin idei legforróbb tippje a budapesti A38-as bár 2012.02.28. 22:18

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviseletének sajtótájékoztatói és hírlevelei alapján a népszerű osztrák turisztikai magazin online kiadása (www.besser-reisen.org) a tél legforróbb tippjeként ajánlja olvasói figyelmébe a világ legjobb bárjának számító budapesti A38 hajót.


Kalocsaiban hódít a Dél-Alföld az Utazáson 2012.02.28. 16:45

Az MT Zrt. Dél-alföldi RMI szervezésében 80 nm-es dél-alföldi stand várja a szakmai és egyéni érdeklődőket a budapesti Utazás kiállításon (2012.03.01-04.) A standon hagyományosan képviselteti magát a kiskunmajsai fürdő (Jonathermál Zrt.) és Tourinform, jelen lesz a Békés Megyei Kamara, a Dél-alföldi Fürdőegyesület (termálklaszter) és a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség.


Sikeres megjelenés a balkáni régió legjelentősebb turisztikai vásárán 2012.02.28. 16:45

Belgrádban, az immár 34. alkalommal megrendezett IFT (International Fair of Tourism) vásár keretében népszerűsítette Magyarország turisztikai kínálatát a Magyar Turizmus Zrt., február 23-26. között. (Az évről évre egyre nagyobb számú érdeklődőt vonzó kiállításon 2011-ben közel 60.000 látogató ismerhette meg 43 ország több mint 880 kiállítójának kínálatát.)


A trendi Budapesttel ismerkedtek orosz szakemberek 2012.02.28. 16:44

Az orosz média és utazási szakma elsősorban fiatalabb korosztályt képviselő tagjait kívánta megszólítani a Magyar Turizmus Zrt. azzal a tanulmányúttal, amelyre február 23-26. között került sor. A 14 fős csoportban, 2 újságíró mellett olyan utazási irodák képviselői keresték fel hazánkat, amelyek bár még nem Magyarország-specialisták, de igen nyitottak a magyar turisztikai ajánlatok értékesítésére.


Magyarország Dánia legnagyobb közönségvásárán 2012.02.28. 16:44

Február 24-27. között, Herningben zajlott Dánia legnagyobb közönségvására, melyről a magyarországi turisztikai ajánlatok sem hiányozhattak. Hazánkat a Magyar Turizmus Zrt. a Balatontouristtal közösen képviselte.


Sikeres észak-magyarországi turisztikai roadshow Dél-Lengyelországban 2012.02.28. 16:44

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága és lengyelországi külképviselete közös roadshow-t szervezett a régió számára kiemelt küldőpiacot jelentő Dél-Lengyelországba, 2012. február 21. és 22-ére.


A Dél-Alföldön regisztrálták a legnagyobb vendégforgalom növekedést 2012.02.28. 16:43

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának jelentése szerint, a KSH 2011. évi előzetes turisztikai adatai alapján a vendégek száma 6,8%-kal, a vendégéjszakák száma 7,8%-kal nőtt a Dél-Alföld régióban 2010-hez képest.


Dél-Dunántúl Turizmusáért díjakat adtak át 2012.02.27. 16:39

A dél-dunántúli régió turizmusirányítási szakembereiből és turisztikai vállalkozóiból álló grémium a „Dél-Dunántúl Turizmusáért 2011” díjakat adott át február 24-én, a régió éves turisztikai szakmai napján volt a pécsi Corso Hotel dísztermében.


Szerb-magyar hangos szótár a Dél-alföldi Régió honlapján 2012.02.26. 20:18

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának szerb nyelvű honlapján mától elérhető a szerb-magyar hangos szótár. Az eddig használt marketingeszközök mellett déli szomszédaink is egyre inkább az interneten tájékozódnak a turisztikai kínálatról, ezért hozta létre a Dél-alföldi RMI a honlapjának szerb változatát, amelyet most egy hangos szótárral bővített.


Megnyílt Észak-Rajna-Vesztfália legnagyobb utazási és camping vására 2012.02.26. 20:17

Németországon belül is kiemelkedő az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban engedélyezett lakókocsik és lakóbuszok száma, előbbiekből 129.197, utóbbiakból 69.872 járta 2011-ben Európa útjait. Nem véletlen tehát, hogy a szervezők és a 40 országból érkezett 1.000 kiállító nagy várakozásokkal néz az esseni Reisen, Camping vásár elébe, melyet tradicionálisan 100.000 látogató keres fel évente.


Rejtett kincseink felfedezésére invitálja a szlovák utazókat az MT Zrt. 2012.02.26. 20:16

A Magyar Turizmus Zrt. szlovákiai képviselete – összhangban a 2012. évi marketingtervében megfogalmazottakkal – idén olyan, külföldön talán kevésbé ismert érdekességekre, rejtett kincsekre hívja fel a nagyközönség figyelmét, melyek azokat is újra magyarországi utazásra csábíthatják, akik korábban már jártak itt turistaként.


Fürdőkultúránk rendhagyó bemutatója a Császárvárosban 2012.02.23. 16:26

A Magyar Turizmus Zrt. és a Balassi Intézet összefogásának köszönhetően külhonban Ausztriában került először sor a „Fürdőélet Magyarországon” című kortárs festményekből álló tárlat bemutatására. A Völgyi-Skonda magángyűjteményből származó 30 képen keresztül a kiállítás atipikus ábrázolásmódban mutatja be a magyar fürdőkultúrát, úgy, ahogyan eddig ezt külföldön még senki sem látta. A groteszk, humoros, lírai és erotikus elemeket egyaránt felvonultató festmények Debrecen és Budapest után most Bécsben láthatóak április 10-ig.


Indiában roadshowznak a Visegrádi Négyek 2012.02.22. 16:48

A Visegrádi Országok 2012. évi marketingtervével összhangban, a tagországok közös roadshow-ra indultak Indiában, február 21-24. között. A szakmai találkozósorozat keretében négy állomást – Mumbai, Bengaluru, Csennaj és Delhi – érintve mutatkoznak be a Visegrádi Négyek a meghívott szakmai közönség előtt.


Az arab turisztikai piaccal ismerkedtek Hévíz szállodai szakemberei 2012.02.22. 16:47

Az arab turisztikai piaccal ismerkedtek Hévíz szállodáinak szakemberei, a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület (HTME) szervezésében, február 21-én. A meghívottaknak Czunyi Tímea, a Magyar Turizmus Zrt. piacfejlesztési menedzsere tartott előadást a hévízi polgármesteri hivatalban.


Karneváli hangulatban mutatkozott be Magyarország Sao Paulóban 2012.02.22. 16:47

Az elmúlt héten nagy sikerrel zajlott a Magyar Turizmus Zrt. rendezvénye Sao Paulóban, melyet a karnevál kapcsán szervezett a társaság az utazási szakma számára. Az esemény apropója a világhírű Rosas de Ouro szambaiskola idei témaválasztása volt. Az iskola ugyanis Roberto Justus – aki az egyik legjelentősebb médiaszemélyiség Brazíliában, és nem meglepően magyar származású – tiszteletére Magyarországot választotta koreográfiája témájaként.


Képviseleti együttműködés a Humboldt egyetem doktorandusz hálózatával 2012.02.22. 16:46

Európa meghatározó egyetemén, a berlini Humboldt Egyetem 11 fakultásán több mint 30 ezer egyetemista tanul, kutat és készül doktori disszertációjára. Az egyetem doktorandusz hálózata az MT Zrt. németországi képviseletével együttműködésben – a tervek szerint hagyományteremtő szándékkal – szórakoztató estet rendezett az egyetem ifjúsági klubjában, melyen Oroszország, Kína és Franciaország után Magyarország mutatkozhatott be.


Magyar turisztikai premier Bulgária legjelentősebb turisztikai vásárán 2012.02.22. 16:46

Az új, feltörekvő turisztikai piacok felé való nyitás jegyében, a Magyar Turizmus Zrt. először vett részt Bulgáriában a Holiday & Spa Expo turisztikai vásáron. (A szófiai kiállítás 2011-ben 15.000 látogatót vonzott.) A 2012. február 16-18. között lezajlott rendezvényen a magyar nemzeti turisztikai marketingszervezet 18 m2-es mobil standon, a Quality Tours munkatársaival közösen képviselte hazánkat.


A Budapesti Tavaszi Fesztivál promóciója Ausztriában 2012.02.22. 16:46

Az osztrák turisták közel harmada kulturális és városlátogatási motivációval indul útnak külföldre, ezért a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete az osztrák piacon megkülönböztetett hangsúlyt helyez a közelgő Budapesti Tavaszi Fesztiválnak (BTF) mint turisztikai attrakciónak a promóciójára.


A stockholmi Metro újság a trendi Budapestet méltatja 2012.02.22. 16:35

Kétoldalas, „élvezd a trendi Budapestet” című cikkben mutatja be a népszerű svéd ingyenes napilap utazási rovata a modern, mozgalmas magyar fővárost, amely a lap újságírója szerint Európa egyik legizgalmasabb nagyvárosi úti célja. A gasztronómia, a design és a szórakozás különlegességei között kiemeli a Klassz és az Onyx éttermet, a Callast és a Csalogány 26-ot, a Tisza cipőt és a WAMP-ot, valamint az Ötkertet.


Aktív turisztikai marketingtevékenység népszerűsíti Észak-Magyarországot 2012-ben is 2012.02.22. 16:32

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) az elmúlt évek gyakorlata alapján, ebben az évben is öt tematikus akció köré csoportosítja a régió turisztikai termékeit.


Budapesti Tavaszi Fesztivál promóciója Ausztriában 2012.02.22. 11:26

Az osztrák turisták közel harmada külföldre kulturális és városlátogatási motivációval indul útnak, ezért a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete az osztrák piacon megkülönböztetett hangsúlyt helyez a közelgő Budapesti Tavaszi Fesztiválnak (BTF), mint turisztikai attrakciónak a promóciójára.


A magyar egészségturizmust méltatja az osztrák magazin 2012.02.21. 16:37

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviseletének közreműködésével 10 oldalas összeállítást közöl hazánkról Ausztria népszerű turisztikai és szabadidős magazinja, az Ausflug & Urlaub (www.ausflug-urlaub.at). A közel 150 ezres, az aktív turizmusra nyitott olvasótáborral rendelkező magazin friss lapszáma átfogó és terjedelmes cikkben csinál kedvet az osztrákoknak a magyar fürdők felkereséséhez.


Képviseleti együttműködés a Humboldt egyetem doktorandusz hálózatával 2012.02.20. 22:06

Európa meghatározó egyetemén, a berlini Humboldt Egyetem 11 fakultásán több mint 30 ezer egyetemista tanul, kutat és készül doktori disszertációjára. Az egyetem doktorandusz hálózata a német képviselettel együttműködésben, - a tervek szerint hagyományteremtő célzattal - szórakoztató estet rendezett az egyetem ifjúsági klubjában, melyen Oroszország, Kína és Franciaország után Magyarország mutatkozhatott be.


Ausztriában tovább fokozza média megjelenéseit az MT Zrt. 2012.02.20. 22:04

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai televíziós-, rádió-, nyomtatott sajtó, kültéri- és on-line kampányainak, hatására februárban több millió, célcsoportba tartozó potenciális osztrák turista értesül a magyarországi aktuális turisztikai ajánlatokról.


Elsőként ajánlja a Széchenyi fürdőt forró ajánlatai között a Yahoo! Travel 2012.02.16. 23:21

Éppen most, amikor a „Budapest: Winter"s Hottest Choice” szlogennel csábítja a külföldi utazókat budapesti feltöltődésre a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében zajló Budapest Winter Invitation (www.budapestwinter.com) kampány, a Yahoo! Travel portál azt a 10 forró forrást tárja az olvasók elé, amelyeket érdemes felkeresni, hivatkozva a Budget Travel oldalán január végén megjelent cikkre.


A Financial Times olvasói is kedvelik Budapestet 2012.02.16. 23:21

Kiemelkedően eredményes marketingkommunikációs eszköznek bizonyult a Budapest Winter Invitation (BWI) kampány népszerűsítésében a Financial Times gondozásában megjelenő How to Spend It magazin online változata.


Az agoda.com is csatlakozott a Budapest Winter Invitation promócióhoz 2012.02.16. 23:20

Az agoda.com, a világ egyik dinamikusan növekvő nemzetközi szállásfoglalási weboldala, a Nasdaqon jegyzett Priceline Group (Nasdaq: PCLN) tagja is csatlakozott a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezéséhez, a Budapest Winter Invitation promócióhoz, így már az agoda.com-on is elérhető a szállodák ajánlata.


Önismereti túra a Dél-Alföldön 2012.02.16. 23:14

Az „Ismerd meg régiódat” mottó jegyében, régión belüli bejáró túrákat szervez a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága a szakmának. Elsődleges cél az újonnan átadott attrakciófejlesztések megismertetése, annak érdekében hogy a szolgáltatók integrálhassák azokat ajánlataikba.


Magyar módra Ausztriában 2012.02.15. 14:20

A bécsi Cafe Museum kávéházban február 15-én, mintegy 30 újságíró előtt tartott sajtótájékoztató keretében mutatták be a „magyar módra” című programfüzetet. Az ausztriai magyar külképviseletek (Nagykövetség, Balassi Intézet, Magyar Turizmus Zrt.) összefogásában idén az első félévben 35 közös szervezésű rendezvény népszerűsíti Ausztriában hazánkat, a magyar kultúrát és a főbb turisztikai attrakcióinkat.


Először vett részt Magyarország Isztambulban az EMITT turisztikai vásáron 2012.02.14. 23:34

Az új, feltörekvő turisztikai piacok felé való nyitás jegyében először mutatkozott be Magyarország turisztikai kínálata a február 9-12. között megrendezett isztambuli EMITT kiállításon a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében. A vásár első két napján a turisztikai szakma, hétvégén pedig a nagyközönség is megismerhette a hazai ajánlatokat, melyeket az MT Zrt. társkiállítókkal – Budaventura Travel, Liberty Central Europe, Quality Tours és Tour East Tour Budapest – közösen mutatott be.


Idén is rengeteg ország és turisztikai szolgáltató versengett a HANSA vendégekért 2012.02.14. 23:33

Február 8-12. között rendezték meg 35. alkalommal Észak-Németország legnagyobb utazási kiállítását, a „Reisen”-t, Hamburgban. A hamburgi vásárterület 7 csarnokában 70 országból érkezett 900 kiállító várta azt a 70.000 látogatót, akik kíváncsiak voltak a 2012-es év újdonságaira.


Eredményesen zárult az idei Benelux kiállítási szezon 2012.02.14. 23:33

Február közepére gyakorlatilag befejeződtek az idei nagy Benelux kiállítások, amelyeken önálló standdal vett részt a Magyar Turizmus Zrt. Január 10-15. között az Utrecht / Vakantiebeurs vásáron 50m2-es standon, 9 kiállítóval, a Vakanz/Luxemburg kiállításon 12m2-es mobil standdal, a Brussel/Salon des Vacances vásáron 50m2-es standdal, 4 kiállítóval, s végül a február 9-12. között megrendezett Liege/Salon Vert Bleu Tourisme kiállításon, 12m2-es mobilstanddal volt jelen Magyarország.


Budapest a Duna királynőjeként a Turisti per Caso olasz utazási magazin címlapján 2012.02.14. 23:32

Az Olaszországban úttörő szerepet betöltő, a ’90-es évek elején elindult, Turisti per Caso televíziós utazási magazin – akkoriban újdonságnak számító módon – a két műsorvezető által átélt élményeken keresztül mutat be egy-egy desztinációt úgy, mintha egy átlagos turista készített volna el az utazásáról egy kisfilmet, amit a barátainak vetít le otthon.


Budapest élő adásban a Philadelphiai Clear Channel rádióállomáson 2012.02.13. 16:09

Kétórás élő beszélgetős rádióműsorban vett részt a Magyar Turizmus Zrt. New York-i irodájának képviseletében Kardos Endre. A Philadelphiai Clear Channel rádióállomáson minden szombaton délután 2-4 óra között, Let"s talk Travel címmel Sandy Fenton turisztikai újságíró egy-egy desztinációt mutat be részletesen a hallgatóknak.


Magyarország Csehország legnagyobb nagyközönségi utazási vásárán 2012.02.13. 16:08

Február 9-12. között, Prágában immár 21. alkalommal került megrendezésre Csehország legnagyobb nagyközönségi utazási vására, a Holiday World 2012. A kiállítás minden évben több mint 30.000 látogatót vonz.


A HR1 az „egzotikus“ Budapestről áradozik 2012.02.13. 14:58

Hessen tartomány egyik legkedveltebb rádiója, a hr1 2012. február 5-én, vasárnap délután a magyar fővárost tűzte műsorára. A népszerű Globus utazási magazin, mely 14:00 és 16:00 óra között kerül adásba, 25 percben foglalkozott az „egzotikus“ Budapesttel, ahol mindenki megtalálja a kedvére valót.


Budapesti fürdőkbe várják a fázós osztrákokat 2012.02.13. 14:55

Az elmúlt hetekben a bécsiek által kedvelt uszodák, szaunák, fürdők öltözőiben egyre-másra tűntek fel szórólapok százai, amelyek a rendkívüli hideg időjárásban Budapest fürdőit ajánlották felmelegedésre. A flyereken „Budapest: a tél legforróbb ajánlata” szlogen mellett a budapestwinter.com webcím is olvasható, ahol a téli időszakban kedvezményesen foglalható budapesti szállás.


Rekordot döntött az Ausztriából érkező turistaforgalmunk 2012.02.10. 15:50

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviseletének jelentése szerint, a KSH legfrissebb gyorsjelentése alapján 2011-ben minden eddiginél több osztrák vendégéjszakát regisztráltak a hazai kereskedelmi szálláshelyek, amely meghaladta a 764 ezer vendégéjszakát.


Rekordévet zárt a Szlovákiából származó turistaforgalom 2012.02.10. 15:49
A Magyar Turizmus Zrt. szlovákiai külképviseletének jelentése szerint, a szlovákiai turisták magyarországi beutazása dinamikusan növekedett 2011-ben is. A szlovák utazók a KSH legfrissebb gyorstájékoztatója szerint összesen 226.762 vendégéjszakát töltöttek el a hazai kereskedelmi szálláshelyeken az elmúlt évben, mely 21,3%-os növekedést jelent a 2010-es adatokhoz képest.

Teljes fordulatszámon a BWI-kampány Ausztriában 2012.02.10. 15:48

Február 6-tól teljes fordulatszámon pörög Ausztriában a Budapest téli vendégforgalmát élénkítő turisztikai kampány (BWI- www.budapestwinter.com). A sajtóhirdetések, PR cikkek, szakmai kooperációk, közterületi kampányok, rádió hirdetések, online-nyereményjátékok, turisztikai vásárokon való promóciós akciók után immáron televíziós spotok is népszerűsítik a téli Budapestet Ausztriában.


Design-versennyel csábít osztrák fiatalokat Magyarországra az MT Zrt. 2012.02.10. 15:47

Az idén 20. alkalommal megrendezésre kerülő SZIGET Fesztivál (www.szigetfesztival.at) ausztriai népszerűsítése érdekében rendhagyó kampányban vesz részt az MT Zrt. az osztrák piacon. Az akció keretében a Sziget szervezői, az MT Zrt. és egy grazi divat- és design stúdió (www.zerum.at) közös nyereményjáték keretében buzdítja az osztrák fiatalokat arra, hogy tervezzék meg a 20 éves SZIGET Fesztivál idei póló-kollekcióját.


Az erős euró is Magyarországra vonzza az osztrákokat 2012.02.10. 15:47
A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviseletének sajtóútja nyomán, Ausztria közkedvelt utazási magazinjának (www.onrail.at) legfrissebb száma arra hívja fel az utazók figyelmét, hogy a Magyarországon való turistáskodás „még soha olyan kedvező nem volt, mint most”.

Cikk a mohácsi busójárásról az USA-ban 2012.02.10. 15:46

A Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete látta el információval Dave Seminara újságírót, aki néprajzi témák után érdeklődött, majd Mohácsra szervezett személyes látogatása után a busójárásról írt cikket. Írása az egyik népszerű utazási portálon, a Gadling.com-on jelent meg február 8-án.


Kiemelkedő év volt 2011 Ausztriában 2012.02.09. 22:46

A tavalyi év pozitív meglepetéssel szolgált: Ausztria turizmusa az elhúzódó gazdasági válság ellenére növekedni tudott. „2011-ben ismét rekordszámú – 34,6 millió - vendég látogatott Ausztriába, ez 3,6%-os növekedést, vagyis 1.2 millióval több vendéget jelent a 2010-es évhez képest” – jelentette be Emanuel Lehner, az Österreich Werbung közép-európai regionális igazgatója. Honfitársaink száma az átlagot meghaladó mértékben nőtt.


Magyarország a brüsszeli Salon des Vacances kiállításon 2012.02.08. 14:22

Hétfőn (február 6-án) zárta be kapuit Belgium legnagyobb turisztikai kiállítása, az 54. alkalommal megrendezett brüsszeli Vakantiesalon, ahol az idei évben 102.860 látogató kereste fel az 5 csarnokban jelenlévő 824 kiállítót.


Teljes fordulatszámon a BWI-kampány Ausztriában 2012.02.08. 14:15

Február 6-tól teljes fordulatszámon pörög Ausztriában a Budapest téli vendégforgalmát élénkítő turisztikai kampány (BWI- www.budapestwinter.com). A sajtóhirdetések, pr-cikkek, szakmai kooperációk, közterületi kampányok, rádióhirdetések, online-nyereményjátékok, turisztikai vásárokon való promóciós akciók után immáron televíziós spotok is népszerűsítik a téli Budapestet Ausztriában.


Rekordot döntött az Ausztriából érkező turistaforgalmunk 2012.02.07. 17:26

A KSH legfrissebb gyorsjelentése alapján 2011-ben minden eddiginél több osztrák vendégéjszakát regisztráltak a hazai kereskedelmi szálláshelyek, amely meghaladta a 764 ezer vendégéjszakát. Figyelembe véve, hogy az osztrák piac esetében a végleges statisztikai adatok az előzetesnél mintegy 10-12 ezer vendégéjszakával magasabbak, így becslések alapján az éjszakázások száma tavaly meghaladta a 775 ezret, amely – az összehasonlítható mutatók alapján – minden idők legjobb Ausztriából érkező vendégforgalmának számít.


Budapest tavaszi arca a Financial Times mellékletében 2012.02.07. 17:24

Miután január elején már megismerhették a Financial Times hétvégi számával megjelenő How to Spend It magazin olvasói a magyar főváros téli turisztikai kincseit, a lap ezúttal a tavaszi Budapestre „hangol”.


A BWI kampány Szlovákiában is dübörög 2012.02.07. 17:24

2011 novemberétől zajlik Szlovákiában is a BWI promóció, mely a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében valósul meg. A kampány gerincét elsősorban online megjelenések képezik, kiegészítve egy utazási magazinban való nyomtatott hirdetéssel és egy pozsonyi nagyközönségi rendezvénnyel.


A magyar gyógyturizmus reklámja az USA-ban, CNN, Fox News Travel Channel 2012.02.07. 17:23

Véget ért az Egyesült Államokban a Danubius Hotels Group, a Tradesco Tours és a Magyar Turizmus Zrt. közös hirdetési kampánya. A december hónapban nap mint nap sugárzott reklámspot célja az volt, hogy a téli szezonban felhívják az amerikai 50+ korosztály figyelmét a színvonalas magyar gyógyszolgáltatásokra.


TDM együttműködések a Balatonnál 2012.02.07. 17:23

A Balaton régióban működő 19 TDM szervezettel aktív kapcsolatot tart fenn a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága. Az együttműködés leginkább a belföldi és külföldi tanulmányutak programjának szervezésben, közös média-megjelenésekben, online felületeken történő hirdetésekben, belföldi és külföldi kiállításokon történő közös megjelenésben nyilvánul meg.


Budapest a német szaksajtóban 2012.02.07. 16:20

Számos közönség- és napilap után tavaly decemberben a buszos szakma egyik meghatározó magazinja, a müncheni székhelyű HUSS Verlag is bemutatta a magyar fővárost busplaner international című szaklapjában, amely Németország-szerte mintegy 7800 buszos utaztatóhoz jut el. S mivel az újság képviselője, Jörg Berghoff az MT Zrt. meghívásában tavaly novemberben el is látogatott a magyar fővárosba, így a Duna-menti országokat bemutató mellékletben Budapest kiemelt szerepet kapott.


Nagyszabású programsorozatot hirdetnek meg az ausztriai magyar külképviseletek 2012.02.07. 16:13

Az ausztriai magyar külképviseletek (Nagykövetség, Balassi Intézet, Magyar Turizmus Zrt.) összefogásában idén az első félévben 35 közös szervezésű rendezvény népszerűsíti Bécsben és Bécs környékén hazánkat, a magyar kultúrát és a főbb turisztikai attrakcióinkat. Az idén harmadik alkalommal megvalósuló, sikeres összefogásnak köszönhetően a magyar intézetek közötti szinergiákat kihasználva, egységes és átfogó képet kaphatnak az osztrákok Magyarországról.


Biztató év eleji eredmények Németország északi tartományaiban 2012.02.06. 16:14

Hétvégén került megrendezésre a Kröger Reisen rendes évi házi vására, amelyen a meghatározó hévízi, sárvári, valamint zalakarosi szállodák képviselői mutatták be kínálatukat.


Az MT Zrt. gőzölgő budapesti fürdő képével kampányol a bécsi metrón 2012.02.06. 16:12

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete a Budapest téli vendégforgalmát élénkítő turisztikai kampánynak (BWI- www.budapestwinter.com) az osztrák piacon való további népszerűsítése érdekében számos közös akciót bonyolít le közlekedési társaságokkal.


Magyarország a Nürtinger Zeitungban 2012.02.05. 19:44

A Stuttgarttól mintegy 30 kilométernyire fekvő Nürtingen napilapja, a 21.000 példányszámban megjelenő Nürtinger Zeitung januárban Kecskemétről és környékéről írt. A cikk apropóját többek között az adta, hogy Stuttgart egyik nagy autómárkája, a Mercedes, „A magyar Jugendstil gyöngyszemében“, azaz Kecskeméten nyitja meg egyik új üzemét.


Magyarország az SR3 Saarlandwelle rádió Ab und Fort utazási magazinjában 2012.02.02. 20:24

Az SR3 napi 571 ezer hallgatóval Saarland leghallgatottabb rádiója. Az adó egyik legkedveltebb műsora az „Ab und Fort“ nyereményjátékkal egybekötött utazási magazin, mely a vasárnap délutánonként 13-16 óra között sugárzott Sonntagscafé egyik színes betétje. Itt kéthetente mindig más ország kerül bemutatásra. Február 5-én, azaz most vasárnap, Magyarország kerül sorra.


Vásárok vásárokat követnek Németországban 2012.02.01. 14:49

A déli tartományok legnagyobb turisztikai seregszemléjét, a CMT követően a Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete a keleti területekre fókuszál. Két jelentős vásár is egyszerre került megrendezésre, ami nem lehetett akadálya a személyes részvételnek. A 420.000 (!) látogatót fogadó Grüne Woche kiállítás idén is minden rekordot megdöntő eredményekkel büszkélkedhet.


Osztrák szaklap Kelet-Magyarország rejtett kincseiről 2012.02.01. 14:47

Az osztrák utaztató- és szálloda szakma rangos lapja, a Bus&Hotel Riport legfrissebb száma elismerően szól Kelet-Magyarország megújuló turisztikai kínálatáról, mint a pihenést és kultúrát egyszerre kereső turisták titkos tippjéről. A részletes összeállítás bemutatja Gyula és Szeged legújabb turisztikai fejlesztéseit, és leírást ad a régió tavaszi és nyári kulturális programkavalkádjáról.


Budapest ezúttal orosz fedélzeteken 2012.01.31. 20:19

A Lufthansa csoport légitársaságai (Austrian, BMI, Brussels Airlines, Lufthansa és Swiss légitársaságok) közös utastájékoztató magazint adnak ki az orosz piacon évente öt alkalommal.


Magyar megjelenés Ljubljanában 2012.01.31. 20:19

A Magyar Turizmus Zrt. 2011-es bemutatkozását követően idén is részt vett Ljubljanában a január 26-29. között megrendezett Alpe-Adria Tourism & Leisure Show turisztikai vásáron. A nemzeti turisztikai marketingszervezet a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa-val, az Achat Premium Hotel Budapesttel, az OTP Travellel, valamint a Tourinform Zamárdival közösen népszerűsítette Magyarország turisztikai kínálatát a szlovén utazóközönség körében.


Ismét rekord látogatószámmal zárult a stuttgarti CMT 2012.01.31. 20:15

Január 22-én, a tavalyi év után ismét rekordszámokkal ért véget a CMT, Európa és Németország legnagyobb turisztikai közönségvására. A kiállítást, amelyet az utazási szakma a turizmus barométereként tart számon, idén több mint 225 ezren keresték fel (2009: 205.000, 2010: 206.000, 2011: 224.000 látogató). A hatalmas érdeklődésre két dolog adhat magyarázatot.


Sikeres vásári megjelenés Madridban 2012.01.31. 20:13

2012. január 18-22. között 33. alkalommal rendezték meg Madridban Spanyolország legnagyobb nemzetközi idegenforgalmi kiállítását a FITUR - 2012 vásárt. A 2012-es rendezvényen, mint minden korábbi alkalommal, Magyarország önálló nemzeti standdal képviseltette magát a Magyar Turizmus Zrt. madridi képviseletének szervezésében.


Tanulmányút az actb-hez kapcsolódóan 2012.01.30. 21:01

Ahogy arról korábban beszámoltunk, január 22. és 24. között került megrendezésre Bécsben – jelenlegi formájában utoljára – Közép-Európa legnagyobb beutaztató workshopja: az actb’12, amelyen 2006 óta Ausztria mellett Magyarország, Szlovénia, Szlovákia és Csehország is részt vett kiállítóként. Az idei rendezvényen hazánk egy tucat társkiállítóval mutatkozott be és jelen voltak a Magyar Turizmus Zrt. tengeren túli piacokért felelős szakértői, s az ausztriai külképviselet munkatársai is.


Két és félmillió német rádióhallgatónak mutatkozott be Hévíz 2012.01.30. 21:00

2012 januárjában a Deutschlandradio Deutschlandfunk „Európa arcai“ c. népszerű, vasárnap délelőtti műsorában, Franziska Rattei újságírónő egyórás adásban foglalkozott a magyar egészségügyi rendszerrel.


Magyar részvétel a FESPO-n Zürichben 2012.01.30. 20:59

Január 26-29. között került megrendezésre Zürichben Svájc legnagyobb turisztikai kiállítása, a FESPO. A gazdag nemzetközi turisztikai kínálat a zürichi vásárterület 6 csarnokát foglalta el. A csarnokok tőszomszédságában lévő fesztiválcsarnokban ez idő alatt magas színvonalú nemzetközi lovas verseny zajlott, melynek látogatói a kiállítást is megtekinthették.


ANTOR workshop Moszkvában 2012.01.30. 20:59

Az Oroszországban működő Nemzeti Idegenforgalmi Hivatalok Szövetsége (ANTOR) ebben az évben nyolcadik alkalommal rendezte meg Moszkvában az ún. ANTOR MICE workshopot.


Az MT Zrt. még szorosabbra fűzi a stratégiai partnerséget Linz városával 2012.01.30. 20:59

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete az elmúlt hétvégén, 2011. január 27. és 29. között társkiállítóival közösen prezentálta a hazai egészségturizmus kínálatát Felső-Ausztria piacvezető turisztikai vásárán, a linzi Utazás Kiállításon (www.ferien-linz.at).


Eredményes magyar részvétel az utolsó bécsi actb kiállításon 2012.01.26. 17:42

A január 22-24. között Bécsben megrendezett actb’12 szakvásáron (www.actb.eu) történtekről az elmúlt napokban a szaksajtó részletesen beszámolt, mostanra pedig az MT Zrt. ausztriai képviselete elkészítette első gyorsjelentését a vásár szakmai eredményességét illetően is.


Magyarország bemutatkozása Hollandia vezető gazdasági rádiójában 2012.01.26. 17:41

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében január elején Budapesten járt a BNR Nieuws Radio, Hollandia nemzeti rádiója legismertebb gazdasági és üzleti magazinműsorának 13 fős delegációja.


Ausztriából télen is nagy az érdeklődés Budapest iránt 2012.01.25. 15:58

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete e héttől ismét magasabb sebességfokozatba kapcsolt a Budapest téli vendégforgalmát élénkítő turisztikai kampánynak (BWI- www.budapestwinter.com) az osztrák piacon való további népszerűsítése érdekében.


Kártyát kártyával 2012.01.24. 18:56

A Budapest Kártya hozzájárul, a fővárosba látogató turisták minél élménydúsabban tölthessék el idejüket. Annak érdekében, hogy a kártyához való hozzájutás is gördülékennyé váljon, a BTDM Nonprofit Kft. bevezette a bankkártyás fizetést.


Kürtőskalács és új légi járat bejelentése a MATKA kiállításon Helsinkiben 2012.01.24. 18:55

Január 19-22. között került megrendezésre a hagyományosan nagy érdeklődésre számot tartó utazási kiállítás a finn fővárosban. A magyar stand 50 négyzetméterén a látványos új arculat mellett a fő vonzerőt a helyben készülő kürtős kalács jelentette.


ANTOR workshop Szentpéterváron 2012.01.24. 18:51

A szentpétervári idegenforgalmi szezont – immár hagyományosan – az Oroszországban működő Nemzeti Idegenforgalmi Hivatalok Szövetsége (ANTOR) és az Orosz Utazási Irodák Észak-nyugati Régiójának közös workshopja nyitja meg.


Eredményes magyar részvétel a Luxemburg/Vakanz kiállításon 2012.01.23. 19:01

Az elmúlt hétvégén zajlott le Luxemburg legjelentősebb éves turisztikai seregszemléje, a Luxemburg/Vakanz kiállítás és vásár, több mint 200 kiállítóval, közel 20.000 m2-es területen, amelyen az MT Zrt. Benelux képviselete önálló standdal vett részt.


Dán kiállításon mutatkozott be Magyarország 2012.01.23. 19:00

Around the world elnevezéssel 22 ország, köztük Csehország, Szlovákia, Albánia, Kuba, Finnország, Portugália és az USA nagykövetségei közös standon állítottak ki a Bella Centerben január 20. és 22.között megrendezésre került dán turisztikai kiállításon.


Lakóautók, lakóbuszok az érdeklődés központjába a CMT-n 2012.01.23. 15:54

Bár 2009-ben a gazdasági válság nem kedvezett az előtte 5 éven át töretlenül növekvő lakókocsi és lakóbusz piacnak, 2010-ben a piac konszolidálódott, 2011-ben pedig rekorderedményeket ért el. Hiszen az ágazat forgalma tavaly 5,76 milliárd euró volt, ami 25,6%-kos növekedést jelent.


A lakóautóval és lakókocsival nyaraló németek jellemzői 2012.01.23. 15:53

A lakóautósok - 2009-ben 1,7 millió fő - főnyaralásaik 76%-ára, kisebb nyaralásaik 24%-ára indulnak lakóautóval. Átlagban 15,3 napot üdülnek és 508 EUR-t költenek fejenként. Leginkább a családdal való nyaralást, a strandolást és a pihenést részesítik előnyben.


Magyarország Szlovákia legjelentősebb turisztikai vásárán 2012.01.20. 22:18

Január 19-én szakmai nappal vette kezdetét Pozsonyban az ITF Slovakiatour Nemzetközi Idegenforgalmi Vásár az INCHEBA Expo területén. A négynapos vásár megnyitóján Jan Figel, a Szlovák Köztársaság (turizmusért is felelős) közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési minisztere mondott köszöntőt.


A stuttgarti CMT egyik slágere a kerékpáros turizmus 2012.01.20. 22:17

Európa legnagyobb turisztikai kiállítása, a stuttgarti CMT már évekkel ezelőtt felismerte a kerékpáros turizmus egyre növekvő jelentőségét Németországban, így a vásár első hétvégéjén, idén 14. alkalommal rendezte meg kerékpáros szakvásárát. A speciális rendezvényen évről évre egyre több kiállító vesz részt: ezúttal 16 országból 215 partner képviseltette magát.


Koncentrált magyar jelenlét a bécsi actb’12 beutaztató workshopon 2012.01.20. 22:12

Jelenlegi formájában idén – január 22. és 24. között – utoljára kerül megrendezésre Bécsben Közép-Európa legnagyobb beutaztató workshopja: az actb’12 (www.actb.eu). A rangos turisztikai seregszemlére 37 ország közel 600 nagy touroperátora érkezeik, hogy a közép-európai turisztikai kínálatából „bevásároljanak” jövő évi katalógusukba.


Folytatódik a BWI kampány Olaszországban 2012.01.19. 19:18

2012. elején folytatódik a 2011 decemberében elindított nagyszabású online kampány, amely a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében immár hatodik alkalommal megvalósuló Budapest Winter Invitation (BWI - www.budapestwinter.com) akciót népszerűsíti Olaszországban.


A Commerzbank elemzése a németek utazásairól 2012.01.19. 19:16

A Stuttgartban jelenleg zajló CMT vásár keretében – melyen a Magyar Turizmus Zrt. társkiállítókkal közösen képviseli a hazai turisztikai kínálatot – ismertették a Commerzbank legfrissebb elemzését. Az Európa legnagyobb turisztikai közönségvásárán nyilvánosságra hozott kutatási eredményeket az MT Zrt. németországi külképviselete az alábbiakban foglalta össze.


Játékosan csábít osztrák fiatalokat Magyarországra az MT Zrt. 2012.01.18. 19:46

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete a fiatalok körében igen népszerű hazai könnyűzenei fesztiválokra (Sziget, BalatonSound, VOLT) és a Forma 1 magyarországi futamára minél több osztrák fiatal megnyerése érdekében átfogó promóciós kampányt indított közösségi oldalakon, valamint a célközönség elérése alkalmas fórumokon. A könnyűzenei programok promóciója egyben országmarketing is, amely a fiatalos, „trendi életérzést“ közvetíti külföldön hazánkról.


A FUR kutatási eredményei a németek utazási hajlandóságáról 2012.01.18. 19:44

Mint arról korábban hírt adtunk, 2012. január 14-én megnyitotta kapuit Európa legnagyobb turisztikai közönségvására, a CMT, amelynek keretében a Magyar Turizmus Zrt. társkiállítókkal közösen kilenc napon át képviseli hazánk turisztikai kínálatát. A stuttgarti rendezvényen ismertette a FUR (Forschungsinstitut für Urlaub und Reisen) legfrissebb kutatási eredményeit, melyet az MT Zrt. németországi külképviselete az alábbiakban foglalt össze.


Évnyitó ANTOR Press és MICE workshop Brüsszelben 2012.01.18. 19:44

Január 17-én zajlott le Belgium legjelentősebb turisztikai sajtórendezvénye, az ANTOR BeLux workshop. A brüsszeli Tour et Taxi csarnokában rendezett eseményen mintegy 215 belga újságíró, TV-s személyiség és médiaszakember, valamint MICE képviselő kereste fel a Belgiumban működő 35 nemzeti turisztikai képviselet standjait.


Sál, sapka, Budapest 2012.01.18. 19:41

A Lonely Planet az utálatos kötött pulóverek helyett különböző (felmelegítő) úti célokat ajánl a hideg idő elleni küzdelemhez január 17-i hírlevelében. Elsőként rögtön Budapestet javasolja, ahol tündérmesébe illő városkép, fagypont alatti hőmérséklet és a hideg idő ellenszerét jól ismerő emberek várják az utazókat.


Budapest a 10. legkedveltebb úti cél a dán FDM Travel ügyfelei körében 2012.01.17. 17:42

A dán FDM Travel felmérése szerint 2011-ben Budapest 8 helyet előreugorva bekerült a 10 legkedveltebb nagyvárosi desztináció közé. Fővárosunk olyan előkelő nagyvárosok mellett szerepel, mint Párizs, London, Róma, Berlin és New York. A 10-es listában Prága és Lisszabon is helyet kapott.


Stuttgarti CMT magyar részvétellel 2012.01.17. 17:39

Kilenc napra ismét „utazási lázban“ ég Stuttgart: 2012. január 14-én megnyitotta kapuit Európa legnagyobb turisztikai közönségvására, a CMT, amelyen évről évre egyre több kiállító vesz részt. A tavalyi rekord után – 1900 kiállító 95 országból – idén már 1958 kiállító kínálatával ismerkedhetnek a vásár látogatói.


Budapest az év eleji ajánlat a brit utazóknak 2012.01.16. 17:39

Már rögtön az év elején Budapestre csábít számos brit médium. A több mint 800.000 példányszámban megjelenő The People c. lap szerint a téli rosszkedvet semmi sem űzheti el gyorsabban, mint egy kis „kiruccanás”, és a magyar főváros kiváló újévi ajánlat.


Sikeres rádiós médiakampány Németországban 2012.01.16. 17:38

A Magyar Turizmus Zrt. képviselete és az Accor Hotels stratégiai összefogásában Budapest-fókuszú, több hónapos komplex rádiókampány fejeződött be január első napjaiban, Németországban. A még szabadságukat töltő németek, a teljes kelet-német területen, a budapesti turisztikai kínálat bemutatására ébredhettek.


Budapest gyógyfürdői az olasz sajtóban 2012.01.16. 17:37

A Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviseletének közreműködésével több utazási magazin, napilap és életmód magazin az ajánlott téli desztinációk között szerepelteti Budapestet mint gyógyfürdő nagyhatalmat. Az egyik írás szerint: „Miért utazhatunk télen Budapestre, amikor a hőmérséklet 0 fok alá süllyed?


Felmérések szerint az osztrákok 2012-ben idén is sokat utaznak majd 2012.01.16. 17:27

A Magyar Turizmus Zrt. idén 18 társkiállítóval, több mint 70 ország társaságában vett részt január 12-15 között Közép-Európa legnagyobb szabadidős és utazási vásárán, a bécsi FERIEN Messé (www.ferien-messe.at). A vásár első napján az MT Zrt. több más ország turisztikai külképviseletével (www.corps-touristique.at) és a Statistik Austria (www.statistik.at) turisztikai szakértővel közösen tartott sajtótájékoztatót a várható utazási trendekről.


Ausztriában címlapsztori a téli Budapest turisztikai kínálata 2012.01.15. 15:33

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképiseletének közreműködésével a legjelentősebb turisztikai vásárok kezdetére időzítve címlapsztoris összeállítást közöl a téli Budapest vonzerőiről és fürdőinek varázsáról Ausztria népszerű turisztikai magazinja, a Besser Reisen.


Sikeres rádiós médiakampány Németországban 2012.01.12. 18:05

A Magyar Turizmus Zrt. képviselete és az Accor Hotels stratégiai összefogásában Budapest fókuszú, többhónapos komplex rádiókampány fejeződött be január első napjaiban, Németországban. A még szabadságukat töltő németek, a teljes kelet-német területen, budapesti turisztikai kínálat bemutatására ébredhettek az elmúlt reggelen.


Kempinges szakmai siker az utrechti Vakantiebeurs kiállításon 2012.01.11. 19:00

Szakmai nappal és magyar szakmai sikerrel nyitott az idei vásári szezon Utrecthben. A Vakantiebeurs első, szakmai napján a Balatontourist Napfény Kemping jelentős kitüntetést vehetett át a francia székhelyű Camping Cheque kiadótól és társaságtól.


A német újságírók szerint a Budapesti adventet mindenkinek látnia kell 2012.01.11. 14:48

December második hétvégéjén több német újság is terjedelmes cikkben számolt be a budapesti karácsonyi előkészületekről. A 200 ezer példányszámban Észak-Németországban megjelenő Schleswig-Holstein am Sonntag újságírója, Silke Haas szerint a tradíciók ápolása teszi a budapesti adventet egyszerivé: látogatás az Operában és bevásárlókörút a forralt bortól és kürtöskalácstól illatozó Vörösmarty téren, ahol az ínycsiklandó falatok mellett ötletes, kézi készítésü, hagyományokat is őrző tárgyakban gyönyörködhetnek a látogatók.


Magyarország Ausztria legjelentősebb turisztikai vásárán 2012.01.11. 14:45

Idén január 12. és 15. között, több mint 70 ország 750 kiállítójának társaságában vesz részt hazánk Közép-Európa legnagyobb szabadidős és utazási vásárán, a bécsi FERIEN Messé (www.ferien-messe.at). A négynapos, rangos turisztikai seregszemlén a Magyar Turizmus Zrt. 18 hazai társkiállítójával, „Magyarország az egészség forrása” koncepció jegyében kialakított 100 m2-es nemzeti standján keresztül prezentálja hazánk gazdag turisztikai- és kulturális kínálatát.


Magyarország az osztrák utazási irodák kirakatában 2012.01.09. 18:09

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete az utazási irodán keresztül érkező osztrák vendégek számának növelése érdekében, több ausztriai turisztikai képviselettel (www.corps-touristique.at) közösen rendhagyó kampányba kezdett. Kooperációban Ausztria piacvezető turisztikai kommunikációs cégével (www.oruvision.com) országszerte fél tucat utazási iroda, közel 100 kirakatában elhelyezett plazmaképernyőn feltűnő és hívogató utazási ajánlatok között a kedvelt turisztikai célországok is bemutatkoznak jellegzetes turisztikai termékeikkel.


Sikeres évkezdet és best practice szakmai program Balatonfüreden 2012.01.09. 18:05

Hatékonyan indult az év a turizmusáról is híres Balaton parti városban. A hétvégén zajlott le a több mint egy tucat turisztikai szakember, utazási irodai képviselő, touroperátor részvételével megrendezett balatonfüredi turisztikai tanulmányút.


Jövő szerdán döntenek a 2017-es Világjátékok helyszínéről 2012.01.05. 21:38

A Budapest és Gödöllő közös pályázatát képviselő magyar delegáció jövő hét kedden tartja meg prezentációját Lausanne-ban, majd a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) szerdán ünnepélyes sajtótájékoztató keretében jelenti be, hol rendezik a 2017-es Világjátékokat.


Budapesti tippek a Brit Utazási Irodák Szövetségének magazinjában 2012.01.04. 20:11

Nagy-Britanniában is népszerű téma volt Budapest turisztikai kínálata az elmúlt hónapban. A Brit Utazási Irodák Szövetsége (ABTA – Association of British Travel Agents) a szervezet 55.000 példányban megjelenő magazinjának hasábjain ajánlotta fővárosunkat városlátogatási úti célként. A négyoldalas, fotókkal gazdagon illusztrált összeállítás szerzője, David Whitley a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében még augusztus végén fedezte fel a fővárost.


Budapest jelentős média-megjelenései Amerikában 2012.01.04. 20:10

A 420.000 példányban megjelenő Boston Sunday Globe vasárnapi Utazás mellékletében egyoldalas cikk jelent meg a magyar fővárosról december végén Kathy Shorr tollából. Az újságírónő korábban a Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviseletének szervezésében járt Budapesten. A tanulmányút nyomán publikált igényes cikk részletesen bemutatja a budapesti történelmi fürdőket, és érdekességképpen szerepet kaptak az új, szállodai fürdőkomplexumok is.


Nemzetközi best practice tanulmányút Balatonfüreden 2012.01.04. 20:10

A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület és a Magyar Turizmus Zrt. közös szervezésében, január 5-7. között, 7 ország várhatóan 14 újságírója, túraszervezője és turisztikai szakembere vesz részt a Balaton parti városban szervezett szakmai workshopon.


Nemsokára záróra - Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren 2011.12.28. 23:09

AKIK KINT VOLTAK A TÉREN:

"I love Budapest around Christmas time! I think I"ll be back again, Budapest is a perfect city-trip with its huge park, thermal baths, theatres and amazing nightlife" Gautier Parfait
"I can never forget the smells, the lights, the sounds, the taste of Budapest!
Mindenhol jo, de legjobb otthon...." Timi Osoba
"I can confirm that better than anything in Vienna" Ger Win
A BTDM Nonprofit Kft. ezúton köszöni valamennyi partnerének a segítséget és az áldozatos közreműködést.
www.budapestinfo.hu
www.budapest-card.com


A Tisza-tó nagykövete lesz a Csík zenekar 2011.12.27. 18:38
Jövőre a „Tisza-tó Nagykövete” a Csík Zenekar lesz. Az akció keretében a zenekar arcát adja a marketingmunkához, és saját rajongótábora körében is népszerűsíti az üdülőhelyet, hangzott el a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóságának tiszafüredi szezonértékelő fórumán.

Még nincs vége! - Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren 2011.12.27. 12:11

KARÁCSONYFA -  BETLEHEMI JÁSZOL
Lehet-e egy karácsonyfa nagyobb, mint egy épület? Igen, a Vörösmarty téren! Hófehér díszbe öltözött 15 méteres karácsonyfa köszönti a 2011-es Budapesti Karácsonyi Vásár Vendégeit, mely alatt még egy szintén óriás, gyerekek keze munkáját dicsérő Betlehemi jászol is elfér.
December 30-ig, naponta 10 és 20 óra között!
Részletes programok és információk:
www.budapestinfo.hu/xmas
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: http://www.facebook.com/latogass.budapestre


Már csak egyet kell aludni! - Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren 2011.12.22. 16:27

ÜNNEP A SZÍNPADON Azt hitte, már nem tudjuk fokozni az ünnepi hangulatot? Csak nézze meg a szabadtéri színpad kínálatát! Bábjáték, táncház, népzene, kórusok, közös éneklések segítenek, hogy egyre izgatottabban várja a karácsonyt!
December 30-ig, naponta 10 és 20 óra között!
December 24-én délután, 25-én és 26-án ünnepeljünk otthon. A tér is pihen ...
Részletes programok és információk: 
www.budapestinfo.hu/xmas
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: http://www.facebook.com/latogass.budapestre

ÁLDOTT KARÁCSONYT KÍVÁN A BTDM Nonpofit Kft.!


Liszt Ferenc a kínai National Geographicban 2011.12.22. 16:10

28 oldalas (!) cikkben foglakozik a kínai National Geographic Liszt Ferenccel, életével és életművével. A Kínában is ismert és elismert művész születésének 200. évfordulója alkalmából írt összeállítás nemcsak magát a zeneszerzőt mutatja be, hanem röviden kitér Magyarország és azon belül is Budapest leírására is, illetve a Duna, a pesti kávéházak és az épületek mellett még a Terror Háza Múzeumot is megemlíti. A cikk megszületéséhez a Magyar Turizmus Zrt. pekingi képviselete képek és háttéranyagok, valamint információk biztosításával járult hozzá.


Szakmai és nagyközönségi rendezvényeken Romániában az Észak-Magyarország régió 2011.12.22. 16:10

A Magyar Turizmus Zrt. romániai képviselete és Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága szakmai és nagyközönségi rendezvényeket szervezett 2011. december 15-én és 16-án, két romániai városban, Szatmárnémetin és Nagybányán.


Elektronikus kiadvánnyal népszerűsíti az MT Zrt. a hazai kisvasutakat 2011.12.21. 22:05

A Magyar Turizmus Zrt a környező országok és a hagyományosan kisvasutakat,  gőzösöket kedvelő,  természetszerető külföldi turistákat szeretné megszólítani új elektronikus kiadványával. Az MT Zrt. új kiadványa a hazai kisvasutakat mutatja be a látogatóknak.


Mákos-mézes guba - Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren 2011.12.21. 15:58

FESZTIVÁLFOGÁSOK - KARÁCSONYI FALATOK A legfinomabb fesztiválfogások mellett igazi magyar hagyományokat idéző karácsonyi falatokat is kóstolhat. Nemcsak kézműves sült kolbászok, karikára kötött hurkák, gulyásleves cipóban, ropogós szalonnával megszórt kenyérlángos friss zöldekkel, faszénen pörgetett malacsült, helyben sült húzott rétes, pozsonyi kifli és több ízesítésű kürtős kalács várja az átfagyott vásárlókat, hanem az ünnepi asztal ékei is!
Idén először a Vörösmarty téren is fogyaszthat töltött káposztát, halászlevet, rántott pontyot, harcsapaprikást, libamájat, sőt, mákos-mézes gubát és bejglit is!
December 30-ig, naponta 10 és 20 óra között!
Részletes programok és információk:
www.budapestinfo.hu/xmas
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: http://www.facebook.com/latogass.budapestre


Szezonértékelés a Tisza-tónál 2011.12.21. 15:54

A Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) 2011. december 20-án tartotta Szezonértékelő Fórumát és Fogadását, ahol a Tisza-tavi régió illetékességi területén működő önkormányzatok képviselői, turisztikai vállalkozói, a Tisza-tó működését meghatározó hatóságok képviselői, a Tisza-tóért tenni akaró országgyűlési képviselők és civil partnerek találkoztak.


Most megmutatják! 2011.12.20. 19:45

Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren UTAT A TEHETSÉGNEK Pályakezdő kézműves, népművész és iparművész alkotók munkáit csodálhatja meg a színpadhoz közel. Rotációs rendszerben 12 fiatal művész kap bemutatkozási lehetőséget, hozzásegítve Önt ahhoz, hogy garantáltan egyedi ajándékok kerüljenek a fa alá.
December 30-ig, naponta 10 és 20 óra között!
Részletes programok és információk: 
www.budapestinfo.hu/xmas
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: http://www.facebook.com/latogass.budapestre


Spanyol színésznő Budapesten 2011.12.20. 17:15

A Magyar Turizmus Zrt. madridi képviseletének meghívására, a december 16-18-i hétvégét Budapesten töltötte Natalia Sánchez Molina, spanyol színésznő. Natalia, aki mindössze 21 éves, rendkívül népszerű, már 5 TV sorozatban játszott, egyikben főszerepet alakított, továbbá főszerepet játszott egy TV filmben és szerepelt már négy mozifilmben is.


Sör? Na ne! - Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren 2011.12.19. 17:45

DÍSZVENDÉG: BELGIUM
Kóstolja meg az ellenállhatatlan belga csokit és sört a téren!
Varázsoljon otthonába egy cseppnyi belga karácsonyi hangulatot! 
Eredeti belga kellékek kaphatók a Gerbeaud-házhoz közel.
December 30-ig, naponta 10 és 20 óra között!
Részletes programok és információk: 
www.budapestinfo.hu/xmas
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: http://www.facebook.com/latogass.budapestre


Kreatív, egyedi, hagyományos, kézzel készült 2011.12.18. 12:57

Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren
EGYEDI AJÁNDÉKOK - SZERETTEINEK
Talán ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni azon magyar paraszti hagyományokon alapuló népművész, és újszerű kézműves termékeket, melyeket a faházak rejtenek. De ez még nem minden! A Budapesti Karácsonyi Vásáron kapható kézműves portékák hosszú hónapok gondos munkájának eredményei, melyre több szakmai szervezetet tömörítő zsűri adta áldását. A ma embere számára is használati funkcióval bíró tárgyakkal találkozhatnak a népi kézművesség minden műfajából.
December 30-ig, naponta 10 és 20 óra között!
Részletes programok és információk:
www.budapestinfo.hu/xmas
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: http://www.facebook.com/latogass.budapestre


Több mint egy millió látogatója volt a német www.fahrradreisen.de Magyarország fejezetének 2011.12.18. 12:55

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében Magyarország a hazai kerékpárutak általános leírásaival és konkrét szolgáltatói ajánlatokkal 2008. óta szerepel Németország egyik legnagyobb internetes kerékpáros adatbázisában, az évente több mint 4 millió látogatót számláló www.fahrradreisen.de honlapon.


Fázik? Hideg van? - Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren 2011.12.15. 19:26

FORRALT BOR - MELEG ITALOK A sétához elengedhetetlen egy csésze forró ital. Választhat vörös, vagy fehérborból készült forralt bort, eredeti magyar pálinkával bélelt puncsot, forró teát, kávét, vagy akár forró csokoládét is.
Azonban ha palackban szeretne hazavinni magyar borkülönlegességeket és párlatokat, azt is megteheti! Ne feledje, a bögre idén is gyűjteménye kiemelt része lehet, sőt, négy szín közül választhat.
December 30-ig, naponta 10 és 20 óra között!
Részletes programok és információk:
www.budapestinfo.hu/xmas
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: http://www.facebook.com/latogass.budapestre


Évzáró Nyugat-Dunántúlon 2011.12.15. 18:59

December 15-én tartotta évzáró szakmai rendezvényét a Nyugat-Dunántúl régió a győri Famulus Hotelben****, melyen a szakma képviselőit Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, Tama István, az MT Zrt. Nyugat-dunántúli RMI igazgató, valamint, Szombati-Serfőző Eszter Győr megyei jogú város önkormányzatának főosztályvezetője fogadta.


Karácsonyi évzáró szakmai rendezvény a Balatonnál 2011.12.15. 18:59

December 13-án Tihanyban, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park 2011-ben átadott látogatóközpontjában, a díjnyertes Levendula Házban került sor a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága által szervezett év végi szakmai partnertalálkozóra.


Budapestről áradoznak a német rádiók 2011.12.15. 18:56

Az elmúlt hétvégén a Hessischer Rundfunk 4. csatornája, a HR4 csinált kedvet mintegy 10 perces riportjában Budapesthez. A szombatonként 14-17 óra között sugárzott, és nagy népszerűségnek örvendő szabadidős és utazási magazin, a “hr4 Freizeit und Reise” (kb. 400.000 hallgató) december 10-én tűzte műsorára a magyar “fürdő-fővárost”.


Budapesti Karácsony 2011.12.14. 18:04

Találkozzon rég nem látott ismerőseivel, vagy éppen kollégáival a finom falatok társaságában! - Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty
téren!
ÜNNEPI TITKOK - NYITOTT KONYHÁK A titkokra kíváncsi?
Ellesheti,hogy készül a kürtős kalács, hogy sütik a pontyot, hogy nyújtják a rétest - nem kell mást tennie, csak megkerülnie a Vörösmarty szobor körül körben sorakozó nyílt konyhákat.
December 30-ig, naponta 10 és 20 óra között!
Részletes programok és információk: www.budapestinfo.hu/xmas
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: http://www.facebook.com/latogass.budapestre


Rendhagyó turisztikai évzáró Bécsben 2011.12.14. 17:55

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete több ausztriai turisztikai képviselettel (www.corps-touristique.at) közösen rendhagyó évzáró partner partit szervezett december 13-én a Schönbrunni karácsonyi vásár (www.schoenbrunn.at) keretében. A több órás esti szakmai találkozó jó alkalom volt az osztrák turisztikai szakújságírók és az Ausztriába akkreditált turisztikai képviseletek közötti informális tapasztalat- és véleménycserére. Az év vége felé közeledve az MT Zrt. részéről számvetésre is sor került: a magyar beutazó turizmus szempontjából az osztrák piac továbbra is sikertényező, s a tavalyi rekordév után várhatóan 2011-ben is sikerül szinten tartani, sőt tovább növelni az eredményeket.


Cseh napok a Lehel csarnokban 2011.12.14. 17:33
December 15-17. között a budapesti Lehel Csarnokban mutatkoznak be Csehország ízei és látványosságai. A három napos rendezvényen az érdeklődők megkóstolhatják a tipikus cseh söröket, sajtokat, vagy éppen karácsonyi ajándékként válogathatnak a jabloneci bizsuk és a Kisvakond figurák, valamint a sörből készült kozmetikumok között.

Vigyázzon, nagyon fogy! - Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren 2011.12.13. 17:27

AZ IDEI BÖGRE - MOST ELŐSZÖR 4 SZÍNBEN Bögrét minden ízléshez!
Cukormázat idéző rajzokkal díszített narancs, zöld, türkiz és mályva színekben pompázó bögrékből lehet forralt bort, forró teát, vagy akár forró kávét kortyolgatni.
Gyűjtse össze mind a négyet! Kapható minden gasztronómiai pavilonban.
(Angyalles a bögréken garantált!) December 30-ig, naponta 10 és 20 óra között!
Részletes programok és információk:
www.budapestinfo.hu/xmas
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: http://www.facebook.com/latogass.budapestre


Nyerjen felejthetetlen élményeket minden nap! 2011.12.13. 17:27

Karácsony közeledtével talán mindenkiben fokozódik az izgalom: sikerül-e eltalálni, hogy mire vágynak szeretteink? Készen lesz-e az ünnepi dekoráció időben? 
Egy dolgot azonban ne felejtsünk el: az ünnep lényege, hogy együtt legyen a család, a barátok, és legszívesebben később is a közös élményekre emlékezünk, nem pedig egy-egy ajándéktárgyra.


Bulgária felé is nyit az MT Zrt. 2011.12.13. 17:26

Az új, feltörekvő turisztikai piacok felé való nyitás jegyében, idén decemberben első alkalommal érkeznek bolgár utazásszervezők Magyarországra egy tanulmányút keretében az MT Zrt., a Malév, a Continental Hotel Zara és a Ramada Resort Aquaworld Budapest együttműködésében. A 15 bolgár turisztikai szakembert december 13-án, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ), valamint a Magyar Beutaztatók Szövetsége (MABEUSZ) és a Magyar Turizmus Zrt. részéről is köszöntik egy vacsora keretében.


Ukrán orvosok és utazásszervezők ismerték meg hazánk egészségturisztikai kínálatát 2011.12.13. 17:25

A Magyar Turizmus Zrt. meghívására 13 fős ukrán csoport ismerkedett meg Magyarország egészségturisztikai kínálatával december 8- 12. között. A résztvevők között utazásszervezők és orvosok egyaránt voltak. A csoportot Kabish Szvetlána, az MT Zrt. ukrán külképviselője is elkísérte.


Dél-alföldi erdei iskolák találkozója Mórahalmon 2011.12.13. 17:23

A természetközeli turizmusban – saját túrahálózata példaértékű kialakításával is – élenjáró Mórahalom adott otthont a dél-alföldi erdei iskolák sorrendben harmadik találkozójának, 2011. december 9-én.


Van, akinek nem annyi jut ... - Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren 2011.12.12. 16:53

A TE FÉNYED AZ Ő FÉNYÜK IS - ADVA KAPSZ ...
A Gerbeaud-házzal szemben számos karitatív szervezet kapott helyet, így a Máltai Szeretetszolgálat gondozásában kiemelt jótékonysági akció is van.
Legyen figyelmes a vásárlásnál: némely faházban fényt vásárolva Ön is adakozhat a rászoruló gyerekeknek!
December 30-ig, naponta 10 és 20 óra között!
Részletes programok és információk:
www.budapestinfo.hu/xmas
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: http://www.facebook.com/latogass.budapestre.


Mindent megvett már? Ne halogassa! - Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren 2011.12.11. 17:08

EGYEDI AJÁNDÉKOK - FELFEDEZETT TITKOK Legyen gazdagabb egyedi ajándékokkal és mesterek titkaival!
Séta közben nem csak gondosan válogatott értékes kézműves és népművész ajándékokat vehet szeretteinek, hanem a kovács és az üvegfúvó titkait is meglesheti látványműhelyükben!
December 30-ig, naponta 10 és 20 óra között!
Részletes programok és információk:
www.budapestinfo.hu/xmas
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: http://www.facebook.com/latogass.budapestre


Síelés előtt, helyett vagy után is Magyarországra hívja az osztrák turistákat az MT Zrt. 2011.12.11. 17:07

Az osztrákok utazási döntéseit túlnyomó többségben még mindig a nyomtatott sajtóban megjelenő cikkek és turisztikai hirdetések befolyásolják a leginkább. A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete még több osztrák turista Magyarországra csábítása érdekében, az év végi szabadságolások idejére időzítve, egymás után jelenteti meg vendégcsalogató PR cikkeit a meghatározó ausztriai magazinokban, lapokban.


Évzáró Észak-Alföldön 2011.12.11. 17:02

A napokban tartotta évzáró rendezvényét az Észak-Alföld Régió Debrecenben, az Erdőspuszta Club Hotelben, Debrecenben. Pajna Zoltán, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnökének köszöntője után Horváth Gergely, az MT Zrt. vezérigazgatója tartott tájékoztatót a 2012. évi nemzeti turisztikai marketingterv fő irányairól és kampányairól, Katona Ilona régiós igazgató pedig a régió 2012. évi turisztikai marketingtevékenységének súlypontjait mutatta be.


Idén nemcsak a karácsonyfa fényei ragyogják be a teret! 2011.12.08. 18:53

Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren A BÉKE LÁNGJA BETLEHEMBŐL - ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS Advent időszakában a Budapesti Karácsonyi Vásár történetében először a Vörösmarty téren is fellobban a Béke Lángja, melyet a betlehemi Születés Bazilikából hoznak kiscserkészek Budapestre.
Hétről hétre pedig újabb gyertya fénye jelzi, hogy közeleg a Karácsony! Advent vasárnapjain Mindenkit szeretettel várunk az ünnepi műsorral egybekötött gyertyagyújtásra a Gerbeaud-ház előtt található adventi koszorúnál.
Részletes programok és információk:
www.budapestinfo.hu/xmas
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: http://www.facebook.com/latogass.budapestre


A Magyar Turizmus Zrt. Logisztikai Bázisának decemberi nyitva tartása 2011.12.08. 18:53

A Magyar Turizmus Zrt. ezúton tájékoztatja a szakma képviselőit, hogy a társaság Logisztikai Bázisának ünnepi nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:
Utolsó nyomdai beszállítás, partnerek részére anyagkiadás: december 14.
A logisztikai bázis 2011. december 15. – január 2. között zárva tart.
Nyomdai beszállítás, partnerek kiszolgálása: 2012. január 3-tól.


Budapest, mint fő vendég a Mistletoe Karácsonyi Gála-vacsorán Londonban 2011.12.08. 18:50

Az MPI & ISES szervezet egyesült királyságbeli és írországi tagozatának a felkérésére az MT Zrt. londoni képviselete meghívott vendégként részt vehetett a 2011. december 5-én a Christ Church Spitalfields Venue-ben, Kelet-Londonban megtartott karácsonyi gálavacsorán, amelyen a brit és ír piacok három legfontosabb MICE szakmai egyesületeinek tagjai - kb. 300 fő - vettek részt. 


Budapest Kártyával most 10% kedvezmény a Budapesti Karácsonyi Vásárban 2011.12.07. 19:30

HA KÜLFÖLDI ISMERŐSE ROKONA JÖN, KALAUZOLJA ŐT A VÁROSKÁRTYÁVAL!
Minden kézműves és gasztronómiai termék 10% kedvezménnyel vásárolható meg a Budapest Kártyával rendelkezőknek a Vásárban! Az egyediség és az élmény garantált. Ezen felül, ingyenes tömegközlekedés, 4 ingyenes múzeum, újdonságként ingyenes állatkerti belépő városnéző túrák és még számos kedvezmény segít a város felfedezésében!
Részletes programok és információk:
www.budapestinfo.hu/xmas, www.budapest-card.com
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: http://www.facebook.com/latogass.budapestre


MICE Workshop Londonban 2011.12.07. 19:27

A Magyar Turizmus Zrt. londoni képviselete MICE workshop-ot tartott 10 magyar szolgáltató: hotelek és beutaztató ügynökségek), illetve 45 brit konferencia és vállalati rendezvényszervező, sportesemény szervező partner részvételével a Magyar Nagykövetség épületében és támogatásával 2011. november 22-én. A résztvevők közel 3 órán keresztül tudtak kapcsolatot felvenni és egymással üzleti lehetőségekről egyeztetni.


Gyere ki, éld át, fotózd le telefonoddal és oszd meg a facebookon! 2011.12.06. 21:23

Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren EGYEDÜLÁLLÓ FÉNYFESTÉS - GERBEAUD-HÁZ Advent első vasárnapjától érdemes a Gerbeaud-ház homlokzatára szegezni tekintetünket, mert "fényjátékos" meglepetésben lehet részünk. Életre kelnek a falak, megelevenedik a tél, talán még a hóember is táncra perdül!
December 23-ig, mindennap este 6 és 7:50-kor! Ha szerencsénk van, még angyalt is láthatunk...
Részletes programok és információk: www.budapestinfo.hu/xmas
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: http://www.facebook.com/látogass.budapestre


Óriási érdeklődés az MZ Zrt. arab roadshow-ján 2011.12.05. 17:17

Óriási érdeklődés mutatkozott Magyarország turisztikai kínálata iránt, a Magyar Turizmus Zrt. Arab-öböl térségét érintő roadshow-jának keretében. A 2011. november 26. és december 2. között megvalósult, négyállomásos szakmai rendezvénysorozat célja az volt, hogy elősegítse és támogassa a magyarországi utazási irodáknak és szállodáknak a térségben történő bemutatkozását, továbbá lehetőséget biztosítson a helyi döntéshozó kiutaztató irodákkal történő kapcsolat létesítésére és szolgáltatásaik személyes bemutatására.


Családi advent Budapesten szakmai összefogással 2011.12.05. 16:36

December második hétvégéjén is érdemes Budapestre látogatni! A Művészetek Palotájának kezdeményezésére, valamint a Magyar Turizmus Zrt. és a turisztikai szolgáltatók – múzeumok és szállodák – együttműködésben különleges kulturális csomagajánlatokkal csábítják az utazókat a magyar fővárosba advent idején.


BWI kampány Olaszországban 2011.12.05. 16:36

A Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviseletén is a Budapest Winter Invitation (www.budapestwinter.com) promóció a legfontosabb téli kampány, amelynek témái között az év végi események, karácsonyi vásárok és az egészségturisztikai kínálat is szerepel. A BWI promóció ajánlatáról mind az olasz utazási szakma, mind a nagyközönség értesül.


Magyarország karácsonyra 2011.12.05. 16:35

2011. november 18. és december 23. között "Karácsonyi fesztivál" zajlik Pozsony első bevásárlóközpontjában, a Polus City Centerben. A karácsonyt megelőző 6 hétben Izrael, USA, Bulgária, Csehország, Horvátország és Finnország mellett a magyar karácsonyi szokások is a figyelem középpontjába kerülnek a bevásárlóközpont egyik legforgalmasabb részén.


Exkluzív Budapest riport Párizs luxusszállodáinak magazinjában 2011.12.05. 16:35

A Magyar Turizmus Zrt. párizsi képviselete közreműködésével, négyoldalas cikk jelent meg Budapestről a Frist Class Paris című francia lapban. A 20.000 példányszámban, heti rendszerességgel publikált exkluzív magazin Párizs luxusszállodáiban, éttermeiben, szalonjaiban és a repterek VIP váróiban kerül terjesztésre.


Eredményes szakmai roadshow Franciaországban 2011.12.05. 16:33

Első alkalommal került megrendezésre Dél-Franciaországban az a nemzetközi szakmai roadshow, melyen közel tíz desztináció (pl. Csehország, Kanada, Szlovénia, stb.) képviseltette magát, 2011. november 22. és 25. között. Az eseményen, melynek állomásai Nizza, Marseille és Lyon városok voltak, több mint 200 turisztikai vállalkozás – utazásszervezők, utazási irodák – képviselői vettek részt.


Gyermekei, unokái biztosan szívesen találkoznának az igazi, finn Mikulással! 2011.12.05. 16:07

Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren MIKULÁS FINNORSZÁGBÓL Karácsony előtt még egy jeles nap vár a gyermekekre, hiszen december 6-án jön a Mikulás! Sőt, nem csak a kiscsizmákba tesz ajándékot, hanem a Vásáron személyesen is megjutalmaz mindenkit!
December 6-án 14.00-16.00-kor személyesen fogad kicsiket és nagyokat a téren álló házikójában.
Részletes programok és információk:
www.budapestinfo.hu/xmas
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: facebook/látogassbudapestre


Taroltak a magyar kézműves termékek az ausztriai karácsonyi vásárokon 2011.12.05. 15:59

Az elmúlt héten hatalmas közönségsiker koronázta Budapestnek és a karácsonyi magyar kézműves termékeknek az egyidejű bemutatkozását a bécsi karácsonyi vásárokon. Az MT Zrt. közvetítésével rendhagyó módon idén először került sor arra, hogy Budapest önálló standdal jelen volt Bécs legnagyobb tradíciójú karácsonyi vásárán, a híres „Christkindlmarkt”-on.


Magyar betlehemi jászol a Pantheonban 2011.12.04. 16:59

Két jelentős, magyar részvétellel zajló eseményre került sor Olaszországban a hétvégén. A római Pantheonban fölállították Kiss István egri fafaragó betlehemi jászolát, és Magyarország a díszvendége idén a XVI. Nemzetközi Betlehemi Jászolkiállításnak Giffoniban.


Ön volt már kint a téren? 2011.12.04. 16:52

Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren Fedezzük fel együtt a titkokat! Látogasson ki a vásárra mielőbb, hogy átélhesse az igazi hangulatot!
"Imádom! Az ételek illata, a forró bor, a kézzel készült karácsonyi díszek, amiket a mai napig őrizgetek, a puha gyapjúkesztyűk ...
Hogy lehetne ezt nem szeretni?" - Elja Daae, Hollandia
December 30-ig, naponta 10 és 20 óra között!
Részletes programok és információk: 
www.budapestinfo.hu/xmas
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: facebook/látogassbudapestre


Ne hagyja ki! - Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren JÁTSZÓHÁZ 2011.12.01. 16:27

A Vásár kézműves játszóházában minden nap érdekes programok várják a kicsiket.
Szombaton és vasárnap 10.00-13.00 és 16.00-19.00 óra között.
Mézeskalács sütés,  gyertyamártás, gyümölcs fűzér készítés, csuhéjátékok, virágszövés, gyékényjátékok, varrogatás, textil ajándékok, adventi naptár készítés, adventi ablakdíszek csipkéből, papírjátékok, ajtódíszek, stb.
Részletes programok és információk: 
www.budapestinfo.hu/xmas
Izgalmas játékok, aktualitások, kommentek: facebook/látogassbudapestre


Ausztrál újságírónő budapesti adventje 2011.11.30. 17:20

Átutazza a fél világot az az újságírónő, aki az európai karácsonyi vásárokról készül összeállítást írni. A Magyar Turizmus Zrt. egyedi adventi programot állított össze számára. Az újságírónő december 3-án érkezik Budapestre, hogy megismerje a magyar főváros és környéke téli turisztikai kínálatát.


Grazban is téli üdülési ajánlatokkal csábítják Magyarországra az osztrákokat 2011.11.30. 17:19

Az elmúlt hétvégén 7. alkalommal rendezték meg a grazi repülőtéren Ausztria egyik legnagyobb értékesítési hálózattal rendelkező tour-operátorának, a KUONI (www.kuoni.at) utazási irodának „Élményvásárát” és workshopját. A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete társkiállítók bevonásával, valamint az évek óta rendkívül közkedvelt kürtőskalács attrakcióval képviselte a hazai turisztikai kínálatot.


Városparfüm turistáknak 2011.11.30. 17:19

Lakóvárosának szagelegyéből, avagy illatából "főzött ki" parfümöt egy brit nagymama, hogy a turisták orri emléket, szagszuvenírt is magukkal tudjanak vinni.


Magyarország turisztikai kincseivel és vízumpolitikájával ismerkedett a szecsuáni szakma 2011.11.30. 17:18

Közép-Kelet-Kína legnagyobb és az ország 4. megavárosa hatalmas potenciállal rendelkezik a turisztika téren is, amit az európai országok eddig csak korlátozott mértékben használtak ki. A szomszédos csungkingi magyar főkonzulátus kezdeményezésére megtartott prezentáció kiemelt jelentőségét azonban nemcsak ez, hanem leginkább az a tény adta, hogy a Csungkingban idén nyitó magyar képviselet a város és tartomány egyetlen Schengen konzulátusa.


Közös prezentáció a Krím-félszigeten 2011.11.30. 17:09

2011. november 28-án Szimferopolban, a Krím Autonóm Köztársaság fővárosában zajlott le a Vedi Tour utazásszervező, a Magyar Turizmus Zrt. és a Malév ukrán képviseletének közös prezentációja. A szervezők nemcsak a szimferopoli, hanem a Krím-félsziget más városaiban működő utazásszervezők és viszonteladók számára is biztosítottak részvételi lehetőséget, így a rendezvényen több mint 50 cég jelent meg.


Grazban is téli üdülési ajánlatokkal csábítják Magyarországra az osztrákokat 2011.11.29. 18:02

Az elmúlt hétvégén 7. alkalommal rendezték meg a grazi repülőtéren Ausztria egyik legnagyobb értékesítési hálózattal rendelkező tour operatorának: a KUONI (www.kuoni.at) utazási irodának „Élményvásárát” és workshopját. A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete társkiállítók bevonásával, valamint az évek óta rendkívül közkedvelt kürtöskalács attrakcióval képviselte a hazai turisztikai kínálatot.


Magyarország a világ egyik legjelentősebb hivatásturisztikai vásárán 2011.11.29. 17:18

November 29-től Barcelonára figyel a hivatásturisztikai szakma, ugyanis a katalán fővárosban ismét megnyitotta kapuit a világ egyik legjelentősebb hivatásturisztikai vására, az EIBTM. A háromnapos rendezvényen 90 országból 3100 szolgáltató várja a több mint 3800 szakmai vásárlót, az ún. „hosted buyer-eket”.


Gyógy- és wellness ajánlatok csábítanak a Balatonra 2011.11.29. 17:17

A Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) az év végi, jövő év eleji egészségturisztikai lehetőségeket, wellness ajánlatokat, a balatoni feltöltődést a középpontba állító, két népszerű magazinban megvalósuló adventi print megjelenéssel zárja a 2011. évi nyomtatott sajtóban történő megjelenéseit.


Szlovák szakemberek észak-magyarországi és észak-alföldi felfedezőúton 2011.11.29. 17:14

A Magyar Turizmus Zrt. meghívására, az elmúlt héten 14 kelet-szlovákiai utazási iroda képviselője ismerkedett az észak-magyarországi és az észak-alföldi régió turisztikai kínálatával. A tanulmányút programja szorosan kapcsolódott a 2011 tavaszán, prezentáció és workshopon során bemutatkozott szolgáltatók programkínálatához.


Újabb őszi B2B road show Németországban 2011.11.29. 17:01

Ebben az évben a keletnémet piac meghatározó viszonteladóit célozta meg a Thomas Cook és a Magyar Turizmus Zrt. németországi képviseletének közös roadshow-ja. Lipcse, Drezda és Chemnitz városok érintésével zajlik az az eseménysorozat, amelynek keretében a Thomas Cook és a képviselet már a 2012-es újdonságokról, érdekességekről számol be a TC viszonteladóinak.


Magyarország prezentáció az osztrák turisztikai szakma legrangosabb estélyén 2011.11.29. 16:58

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete több ausztriai turisztikai képviselettel közösen rendezte meg november 28-án a „Corps Touristique Gálavacsorát”, amely az osztrák turisztikai szakma egyik legrangosabb közéleti eseményévé nőtte ki magát az elmúlt évek során.


Óriási érdeklődés az Arab-öböl térségét érintő magyar turisztikai roadshow-n 2011.11.28. 20:17

Fantasztikus sikerrel indult a Magyar Turizmus Zrt. Arab-öböl térségét érintő roadshow-ja! A vártnál kétszer több, összesen 100 tour operator – köztük a 10 legnagyobb dohai iroda képviselője – előtt mutatkozott be Magyarország turisztikai kínálata a szakmai rendezvénysorozat első állomásán, Dohában, november 26-án.


22 millió amerikai néző ismerhette meg Angelina Jolie budapesti kalandjait 2011.11.28. 20:16

November 27-én, vasárnap, az esti főműsoridőben, a CBS TV állomás 60 Minutes c. népszerű műsorában hozzávetőleg 22 millió amerikai néző hallgatta azt a beszélgetést, mely Angelina Jolie filmrendezői karrierjéről szólt.


Turisztikai imázst erősítő, világbajnok bárok Budapesten! 2011.11.28. 20:08

Magyarország turisztikai imázsát is tovább erősíti az a tény, hogy a világhírű Lonely Planet oldalán zajló szavazás keretében két magyar bár, az A38 Hajó és a Szimpla Kert vezeti fölényesen a világ 100 legnagyszerűbb bárjának listáját. (http://www.lonelyplanet.com/competitions/singha-100greatbars2011/bar-list/) A trendi helyszíneket – köztük többek között az említett bárokat – a Magyar Turizmus Zrt. tevékenysége során is igyekszik mind a hazai, mind pedig a külföldi szakmával és nagyközönséggel is megismertetni.


Először mutatkozik be Bécsben a Budapesti Karácsonyi Vásár 2011.11.28. 13:10

Idén először került sor arra, hogy Budapest város karácsonyi és téli turisztikai kínálatával jelen van Bécs legnagyobb tradíciójú karácsonyi vásárán: a városháza előtti téren (Rathausplatz) megrendezett Bécsi Karácsonyi Vásáron (www.christkindlmarkt.at). A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviseletének közreműködésével megvalósuló akció keretében, advent első hetében - egészen december 2-ig - a Budapesti Karácsonyi Vásár önálló faházban mutatkozik be a bécsi forgatagban, közvetlenül a városháza (Rathaus) előtt felállított karácsonyfa tőszomszédságában.


STB Seminar und Tagungsbörse Münchenben 2011.11.27. 15:41

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete és a Magyar Kongresszusi Igazgatóság megbízása alapján Strompf Klára MICE szaktanácsadó vezetésével november 17-én hazánk saját standdal vett részt a MICE AG Seminar-und Tagungsbörse müncheni workshopján, ezúttal 4 magyar társkiállítóval: Blaguss event.pro, Danubius Hotels Group, Kempinski Corvinus Hotel, Tour East Tour és a Best of Hungary Tours (ez utóbbi prospektussal).


Karácsonyi szakmai rendezvény zárta Pekingben a Berlin-Budapest kampányt 2011.11.27. 15:40

Korán köszöntött be a karácsony a Berlin-Budapest kampányban résztvevők számára. A szervezőket is meglepő sikerrel zajlott le a Budapest-Berlin kampányzáró rendezvényként meghirdetett Karácsonyi Gálavacsora a pekingi Kempinski szállodában.


Brüsszeli bemutatkozás a Club Dimanches malins rendezvényén 2011.11.27. 15:39

A brüsszeli Magyar Kulturális Intézet volt a helyszíne a belgiumi Dimanches malins legutóbbi rendezvényének, ahol mintegy 80 részvevő ismerkedhetett meg Magyarország turisztikai kínálatával, gasztronómiájával és boraival. A Belgiumban élő egyedülálló emberek egyesülete „Dimanches malins”, azaz „okos vasárnapok” név alatt működik.


Meet the world prémium utazási est Stockholmban 2011.11.27. 15:39

"Glitter and Glamour" lehetne a szlogenje a svéd fővárosban november 17-én megrendezésre került első "Meet the World" utazási gálaestnek, amelyet 42 ország turisztikai képviselete (ANTOR), a göteborgi vásár (TUR) és a legnépszerűbb utazási magazin (RES) közösen rendezett.


Heart of Europe – Magyar-cseh-lengyel roadshow az egészségturizmus jegyében 2011.11.27. 15:38

Második alkalommal látogatott el a "V3-as vándorcirkusz" a skandináv fővárosokba. November 21-én Koppenhágában, 22-én Oslóban, 23-án Helsinkiben és 24-én Stockholmban tartott közös szakmai workshopot a három ország skandináv képviselete.


Ígéretes összefogás a külföldi piacok meghódítására Észak-Magyarországon 2011.11.27. 15:38

2011. november 23-án a külföldi marketingstratégia megvitatása céljából az észak-magyarországi régió szolgáltatói, TDM szervezetei és egyéb szakmai szervezetek munkamegbeszélést tartottak a Hotel Egerben. Mint arról korábban tájékoztatást adtunk, az észak-magyarországi régióban létrejött egy munkacsoport, mely fő feladatának a román piacon való hatékonyabb megjelenés megszervezését tartja.


Régiós Tourinform találkozó és Balaton7 megbeszélés a Balatonnál 2011.11.24. 16:47

November 24-én tartotta évzáró régiós Tourinform találkozóját a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) Balatonfüreden. Az összejövetel kiemelt témája az idei szezon tapasztalatainak kiértékelése, a Balatoni RMI 2011. évi tevékenységének összefoglalása volt, ezt követően Benkő Krisztina megbízott igazgató ismertette a 2012. évi terveket, régiós kampányokat, marketingeszközöket.


Egymást érik a turisztikai rendezvények Berlinben 2011.11.24. 16:45

November 22-23-án két napon keresztül mutatkoztak be Villány és Tokaj jelentős borászatai, valamit az észak-magyarországi és dél-dunántúli turisztikai régiók a Magyar Nagykövetség reprezentatív épületében, Berlinben. A nagykövetség szervezésében, valamint a Magyar Turizmus Zrt., a Törley Pezsgőpincészet és a CBA együttműködésében megvalósuló eseményen mintegy 15 neves hazai borászat mutatta be legújabb és legnemesebb borait.


A vadászturizmust népszerűsítette az MT Zrt. Ausztriában 2011.11.24. 16:26

A Magyar Turizmus Zrt. és öt állami erdőgazdaság összefogásában idén november 22-én került sor hazánk vadászturisztikai kínálatának szakmai prezentációjára a szomszédos Ausztriában. A szakmai kapcsolatépítés céljából megszervezett fórum eredményesnek és sikeresnek bizonyult, a magyar erdőgazdaságok által nyújtott vadászati szolgáltatásokról és lehetőségekről mintegy 40 osztrák vadásztársaság, vadászatszervező cég, utazási iroda és a szaksajtó gyűjtött első kézből információt.


Nagyszabású online kampány Olaszországban 2011.11.23. 17:56

A Magyar Turizmus Zrt. olaszországi képviselete az év végi és jövő év elejei forgalomélénkítés céljából és a Budapest Winter Invitation akció népszerűsítése érdekében, országos online kampányt indított el. Ennek együttműködő partnerei az országos piacvezető Corriere della Sera napilap tematikus portáljai, többek között az Utazás portál.


Sales roadshow Németország egyik legnagyobb utazásszervezőjével 2011.11.23. 16:33

A Magyar Turizmus Zrt. német képviselete az üzletszerzés jegyében évek óta kiemelt figyelmet fordít a legnagyobb utazásszervezőkkel való szoros együttműködésre. A 2010-es német akciótervben megfogalmazott célok mentén a képviselet az elmúlt héten a balatoni beutaztatás specialistájával és piacvezetőjével, a REWE ITS-el közösen vett részt több tartományt is érintő értékesítés ösztönző roadshow-n, ahol a szakma résztvevői többek között a legújabb 2012-es nyári ajánlatokkal ismerkedhettek.


Pihend magad egészségessé volt a lipcsei Touristik and Caravaning vásár mottója 2011.11.22. 19:10

A minden évben nagy népszerűségnek örvendő Touristik & Caravaning vásár, amelyen a látogatók már a 2012-es magyarországi turisztikai kínálatot is megismerhették, idén november 16- 20. között várta az érdeklődőket. Kelet-Németország legnagyobb turisztikai vására 42 országból fogadott kiállítókat, akik különböző témákban – kerékpározás, vízi sportok, kempingezés – állították ki aktuális ajánlataikat, információs anyagaikat.


Orosz szakemberek „vizsgálódtak” egészségturizmus témában 2011.11.22. 19:10

Hat napon át Magyarország elsősorban egészségturisztikai kínálatát vette górcső alá, az orosz tour operator csoport, amely a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében november 17-22. között járt hazánkban. A tanulmányút egy finom ebéddel és egy budapesti sétával vette kezdetét, majd miután a résztvevők megcsodálták a magyar főváros szépségeit, belevetették magukat gyógy- és wellness kincseink megismerésébe.


Új turisztikai kisfilm népszerűsíti Budapestet 2011.11.21. 21:29

„Ha Te is szereted Budapestet, oszd meg ismerőseiddel azt a kisfilmet, amely a szeptember 27-ei Turizmus Világnapján készült!” A világnapot a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére, a turizmusban dolgozók és a turisták idén először ünnepelték meg hazánkban, méghozzá óriási sikerrel.


M!CE and Business Travel Fair Amszterdamban 2011.11.21. 21:28

Az amszterdami Mint Hotelben november 17-én rendezték meg Hollandia legjelentősebb éves hivatásturisztikai workshopját, a M!CE & Business Travel Fairt. Az immár hatodik alkalommal megvalósult eseményen mintegy 160 nagyvállalati pénzügyi és HR vezető, konferencia-szervező cég és incentive house képviseltette magát a keresleti oldalon, míg a kínálatot 20 nemzeti turisztikai képviselet és kongresszusi iroda, légitársaságok, légitársasági szövetségek, helyi DMC-k és szállodák biztosították.


Az MT Zrt. Logisztikai Bázisának decemberi nyitva tartása 2011.11.21. 21:28

A Magyar Turizmus Zrt. ezúton tájékoztatja a szakma képviselőit, hogy a társaság Logisztikai Bázisának ünnepi nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:
Utolsó nyomdai beszállítás, partnerek részére anyagkiadás: december 14.
A logisztikai bázis 2011. december 15. – január 2. között zárva tart.
Nyomdai beszállítás, partnerek kiszolgálása: 2012. január 3-tól.


Pici, de eredményes jelenlét a lipcsei Touristik & Caravaning vásáron 2011.11.21. 21:26

A minden évben nagy népszerűségnek örvendő Touristik & Caravaning vásár, amelyen a látogatók már a 2012-es magyarországi turisztikai kínálatot is megismerhették, idén november 16- 20. között várta az érdeklődőket.   Kelet-Németország legnagyobb turisztikai vására 42 országból fogadott kiállítókat, akik különböző témákban – kerékpározás, vízi sportok, kempingezés – állították ki aktuális ajánlataikat, információs anyagaikat.


Ausztriában sínen van a Budapest téli vendégforgalmát élénkítő turisztikai kampány 2011.11.21. 21:15

Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete egymás után indítja Budapest téli vendégforgalmát élénkítő kampányakcióit (BWI - www.budapestwinter.com) az osztrák piacon. A földrajzi közelség miatt az osztrákok elsősorban közúton, vagy vonattal utaznak hazánkba. Éppen ezért az MT Zrt. stratégiai együttműködésben on-line és DM-kampányt indított Ausztria egyik piacvezető utazási irodájával, a Railtours Austria-val.


Budapest ínyencségeivel ismerkednek ír szakemberek 2011.11.20. 16:13

Háromnapos magyarországi felfedezőútra érkezett egy ír csoport november 18-án, a Magyar Turizmus Zrt., a Malév Zrt. és a Danubius Hotels Group együttműködésében. A résztvevők főként újságírók, de egy tour operator és a Malév ír képviselői is ellátogattak Budapestre, hogy a magyar főváros szépségeivel ismerkedjenek.


Budapesten hétvégézett egy brazil újságírói csoport 2011.11.20. 16:13

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében Budapesten töltötte hétvégéjét egy hatfős brazil újságírói csoport. A villámlátogatás során a magyar főváros turisztikai kincsei közül a különböző nevezetességeket, gasztronómiai remekeinket ismerhették meg, valamint elmerülhetnek a Budapesti Karácsonyi Vásár hangulatában is. A csoport november 20-án az AMA Waterways hajóival utazott tovább.


Ünnepi üdülési ajánlatok Észak-Alföldön 2011.11.20. 16:12

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának koordinálásban év végi forgalomélénkítő akció indult november 15-én. Ennek keretében a karácsonyi és szilveszteri üdülési csomagajánlatok széles körét kínálják; legyen szó retró szilveszteri buliról, gyertyafényes karácsonyról, gyógyvizes téli fürdőzésről, tanyasi romantikáról vagy éppen jégkoris buliról.


TOURISTICA vásár Kolozsváron 2011.11.20. 16:09

November 11-13. között rendezték meg Kolozsváron a legjelentősebb erdélyi vásárként számon tartott TOURISTICA idegenforgalmi kiállítást. Az esemény főszervezője az utazási irodák egyesülete, az ANAT észak-nyugati régiójának képviselete volt.


Felkapott téma lett Magyarország a vezető finn médiumokban 2011.11.14. 16:52

Sorra jelentek meg az elmúlt időszakban Magyarországot, elsősorban Budapest turisztikai kínálatát bemutató összeállítások a vezető finn médiumokban. A „cikkáradat” annak a tanulmányútnak az eredménye, melyet a finnországi Magyar Nagykövetség a Magyar Turizmus Zrt.-vel együttműködésben szervezett idén májusban.


Magyarország bemutatkozása a New York-i Magyar Főkonzulátuson 2011.11.14. 16:52

Nagyszabású turisztikai rendezvénynek adott otthont az elmúlt héten a New York-i Magyar Főkonzulátus: a Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete itt rendezte meg aktuális tájékoztatóját a magyar turisztikai programkínálatról.
Az est vendégei a döntéshozó és jómódú asszonyokat tömörítő Three Tomatoes Egyesület tagjai voltak.


Magyarország Szlovákia első hivatásturisztikai kiállításán 2011.11.14. 16:48

Először szerveztek Szlovákiában hivatásturisztikai tematikájú kiállítást az elmúlt héten, melyről nem hiányzott Magyarország MICE ajánlataival és tippjeivel a Magyar Turizmus Zrt. standja sem. A pozsonyi rendezvényen, Godár Ivett, az MT Zrt. külképviselője két magyarországi partnerrel – sárvári Park Inn by Radisson Hotel**** és a büki Greenfield Hotel Golf & Spa**** – együtt várta az érdeklődőket.


Rangos díjat nyert a Magyarország-imázsfilm Ausztriában 2011.11.14. 16:09

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviseletének munkatársait érte az a megtiszteltetés, hogy 2011. november 11-én a Nemzetközi Turisztikai Filmfesztivál (www.cifft.com) bécsi díjkiosztó ünnepségén átvehették a Magyarországnak járó elismerő plakettet és oklevelet, amely alapján a „Hungary- World of Potencials” című turisztikai promóciós filmet a legjobb turisztikai reklámfilmek közé választották.


Egyhetes, eredményes roadshow ért véget Németországban 2011.11.14. 15:58

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviseletének és a PA Touristik vezetésének szervezésében egyhetes balatoni és nyugat-magyarországi egészségturisztikai kínálatot bemutató rendezvénysorozat ért végett Berlinben. A rendezvényről számokban: 4 város - Bük, Sárvár, Hévíz és Zalakaros, valamint 11 magyarországi meghatározó gyógy- és wellness-szálloda összefogása, majd 20 fős utazó stáb, 2500 megtett kilométer, 8 helyszín, 6 németországi meghatározó utazásszervező, valamint helyszínenként több száz megjelent érdeklődő.


Kalocsai mintás overallal a daganatos gyerekekért 2011.11.13. 12:31

Elárverezik Lewis Hamilton dedikált kalocsai mintás overallját, amelyet a Hungaroring időmérő edzésén viselt. A bevétellel a leukémiás és daganatos gyerekek gyógyulását segítő alapítványt támogatják.


Magyarország a 2. Kézműves Magyar Ízek Vásárán 2011.11.09. 18:13
Az először 2011. februárban megrendezett Kézműves Magyar Ízek Vására 2011. november 18-án újra megnyitja kapuit a budapesti Millenárison. A Magyar Turizmus Zrt. standja a rendezvény mindhárom napján várja az érdeklődőket.

A Sisi-Straße magyar szakaszának bemutatkozása Münchenben 2011.11.09. 18:10

A Regio Augsburg, azaz Augsburg város hivatalos turisztikai szervezete, többek között magyar kezdeményezésre, 2002-ben hozta létre a Sisi tematikus utat, mely azokat az európai helyszíneket érinti, ahol Erzsébet királyné sokszor megfordult. A tematikus út elsődleges célja, hogy igényes egyéni és csoportos vendégek számára nyomon követhetővé tegye a Németországban mind a mai napig számos mítosszal övezett Sisit és életének egyes szakaszait.


Magyarországra csábító turisztikai cikkek neves külföldi lapokban 2011.11.09. 18:07

A Magyar Turizmus Zrt. tevékenysége nyomán, folyamatosan „téma” Magyarország turisztikai kínálata különböző neves külföldi lapokban. A 30.000 példányban megjelenő Genieten belgiumi turisztikai és életmód magazin főszerkesztője még májusban fedezte fel a Tisza-tó, illetve az Észak-Alföld régiók turisztikai kincseit.


Budapest az Expressen svéd napilapban 2011.11.08. 20:35

"Forró fürdők és piros árcédulák" címmel közöl mini-útikalauzt a mai Budapestről a népszerű svéd bulvárlap, az EXPRESSEN. A cikk szerzője kiemeli, hogy Budapest az egyetlen európai főváros, ahol a városban forró termálvíz tör a felszínre és táplál több fürdőt is.


A 2012-es balatoni turisztikai kínálat mutatkozott be a REWE rendezvényen 2011.11.08. 20:35

A német utazásszervezők közül a REWE csoport az egyik legnagyobb, Balatonra irányuló forgalmat bonyolító vállalkozás. Éves szinten mintegy 20.000 német vendéggel és 200.000 vendégéjszakával piacvezető a német szervezők közül. Éppen ezért a Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete idén is saját standdal vett részt az ebben az évben Münchenben megrendezésre került 2012-es REWE katalógus-bemutatón, amelynek két napjára 2000 top német utazási iroda kapott meghívást.


Ausztriában startolt a Budapest Winter Invitation kampány 2011.11.08. 20:34

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete idén is számos összehangolt akcióval népszerűsíti a Budapest téli vendégforgalmát élénkítő BWI-kampányt (www.budapestwinter.com.) a szomszédos Ausztriában. A téli Budapest turisztikai kínálatát népszerűsítő akciósorozat elemeként az MT Zrt.


A Münchner Merkur megemlékezett Liszt Ferencről 2011.11.07. 17:49

München és környékének egyik legnépszerűbb napilapja, a 450.000 példányszámban megjelenő Münchner Merkur/tz október 22-23-i hétvégi számában egy egyoldalas cikkben emlékezett meg Liszt Ferencről, születésének 200. évfordulója alkalmából. Az olvasmányos írás a magyar zeneszerzőt egészen új színben tünteti fel: „a szép hajú” komponistát az élvezetek igazi hódolójaként mutatja be.


Sikeres workshop Prágában 2011.11.07. 17:39

Pénteken (november 4.) ért véget Prágában a 18. MADI Travel Market vásár, Csehország legjelentősebb utazási szakmai rendezvénye. A Magyar Turizmus Zrt. prágai külképviselete – a vásár kísérőrendezvényeként – a kiállító magyar szolgáltatók részvételével, prezentációval egybekötött workshopot szervezett.


ANTOR Press Workshop Amszterdamban 2011.11.07. 17:37

November 3-án zajlott le Hollandia legjelentősebb turisztikai sajtórendezvénye, az ANTOR Press Workshop. Az amszterdami Mint Hotelben rendezett eseményen mintegy 90 holland újságíró és médiaképviselő kereste fel a standokat, ahol a Hollandiában működő 26 nemzeti turisztikai képviselet fogadta őket.


Budapest krémjei a The Wall Street Journalban 2011.11.06. 14:28

Az Amerikai Egyesült Államok vezető gazdasági lapja, a The Wall Street Journal vasárnapi, „Kaland és Utazás” mellékletének vezető cikke Budapestről szólt. Az október utolsó hétvégéjén publikált összeállítás kiemelten méltatja azt az utánozhatatlan kávéházi és cukrászdai kultúrát, mely a magyar fővárost élesen megkülönbözteti a többi európai nagyvárostól.


Best of Budapest Kínában 2011.11.06. 14:27

64(!) oldalas külön kiadványban számol be Budapest turisztikai kincseiről Kína egyik legismertebb utazási magazinja, a TOP TRAVEL októberi száma. Az igen színvonalas kiadvány rendkívül sok szolgáltatót említ meg elérhetőséggel együtt, így a látványosságokon túl az olvasó konkrét információkhoz juthat mind a szállodákat, mind az éttermeket vagy akár a fürdőket, sőt kávézókat illetően is.


Példaértékű szakmai összefogás Németországban 2011.11.06. 14:27

A Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselete, a Danubius Hotels Zrt., valamint a Malév összefogásában, tíz független, azaz értékesítési lánchoz nem tartozó utazási irodai döntéshozó látogatott Magyarországra az elmúlt héten.
Az ilyen jellegű tanulmányutakra szakosodott Willy Sharnow alapítvány segítségével meghívott vendégek visszajelzése alapján, az út egyöntetű sikerként könyvelhető el.


Az arab turisztikai szakma ismét Magyarországra figyel 2011.11.06. 14:24

A Magyar Turizmus Zrt. arab piacon folytatott aktív turisztikai marketingtevékenységének és szakmai kapcsolatainak köszönhetően ingyenes megjelenési lehetőséget kapott hazánk turisztikai kínálata az Arab-öböl országainak turisztikai lapjában.


Az MT Zrt. helyesbítése 2011.11.03. 19:05

A 2011. október 24-én publikált, Dél-Alföld Tourinform irodáit bemutató tájékoztatónkban tévesen szerepelt Békéscsaba turisztikai portáljának elérhetősége. Békéscsaba turisztikai kínálatáról az alábbi oldalon találnak bővebb információt az érdeklődők: www.turizmus.bekescsaba.hu
A tévedésért elnézést kér a zrt.


Átfogó németországi marketingkampány indult az LMA keretében 2011.11.03. 19:04

Két hete indult el az a keletnémet Légi Marketing Alap (LMA) kampány, amelynek alapjait a Salamon Reisen, a részt vevő kelet- és nyugat-magyarországi szállodák, valamint a Magyar Turizmus Zrt. összefogása biztosítja. A 19 szálloda együttműködésének jelentőségét emeli, hogy a házak egyik fele a meghatározó hévízi és nyugat-magyarországi, míg másik fele a kelet-magyarországi régió, vezető gyógyszállodáiból kerül ki.


V4 együttműködés Brazíliában is 2011.11.03. 19:04

A Visegrádi Országok – a távoli piacok hatékony elérése érdekében létrehozott közös turisztikai promóciós együttműködési programjának keretében – szakmai közönséget megszólító rendezvénysorozatot tartottak október 24-27. között, Brazília legnagyobb városában, Sao Paulóban. Magyarországot az Unlimited Travel és a Blaguss utazási irodák képviselték, illetve a rendezvény megszervezését a Magyar Turizmus Zrt. és a társaság madridi képviselete koordinálta.


Őszi szakmai invázió Kínából 2011.11.03. 19:03

Kínai „szakmai invázió” zajlott le az elmúlt hónapban Magyarországon. A Magyar Turizmus Zrt. meghívásában ugyanis, szeptember-októberben, öt(!) csoport fedezhette fel tanulmányút keretében hazánkat. Az első delegáció esetében a 12 napos út alatt 12 hongkongi médiaképviselő ismerhette meg nemcsak Magyarország, hanem a V4 országok, azaz Szlovákia, Lengyelország és Csehország turisztikai kincseit is. Az út a Török Légitársasággal együttműködve jött létre, amely rendkívül rugalmas partnernek bizonyult a program lebonyolításában.


Amerikában road show-zott a V4 országok turisztikai kínálata 2011.11.03. 19:03

Október 24. és 27. között került sor a Visegrádi Országok amerikai turisztikai szakma részére – immár hagyományosan – megrendezett roadshow-jára. A rendezvénysorozat keretében, a magyar, szlovák, cseh és lengyel turisztikai szervezetek az USA három nagyvárosában, Chicagóban, Washingtonban és Atlantában, valamint a kanadai Torontóban látták vendégül a nevesebb utazási irodák képviselőit.


Szakmai kampány Olaszországban 2011.11.03. 19:02

A Magyar Turizmus Zrt. olaszországi külképviselete az olasz utazásszervezők figyelemének felkeltése céljából, a piacvezető olasz szakmai lappal, a TTG Italiával közösen, több alkalommal Magyarország-mellékletet jelentet meg a 10.000 példányszámban terjesztett szaklapban.


Ínycsiklandozó népünnepély a Csabai Kolbászfesztivál 2011.11.03. 18:59

2011. október 28-31. között került sor a XV. Csabai Kolbászfesztiválra, mely a látogatók szerint rendkívül színvonalas és sikeres volt. A fesztivál fő célja a csabai kolbász és a disznóvágás népszerűsítése, a ma is élő hagyományok továbbadása a fiatalabb generációknak, sok izgalmas programmal fűszerezve.


1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
Impresszum | Médiaajánlat
Minden jog fenntartva! http://www.turizmus.com