|
|
Kétszámjegyű bevételnövekedés pünkösdkor a Balatoni Hajózási Zrt.-nél
2013.05.23. 14:23
Kétszámjegyű bevételnövekedést ért el a Balatoni Hajózási Zrt. a pünkösdi hosszú hétvégén: a kompon 12 százalékkal, a személyhajó forgalomban pedig 10 százalékkal nőtt a bevétel a tavaly pünkösdihez viszonyítva - közölte Horváth Gyula vezérigazgató az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Közlekedésbiztonsági beruházások kezdődtek a GYSEV vonalain
2013.05.23. 14:21
Megkezdődtek a GYSEV Zrt. vonalain a közlekedésbiztonsági fejlesztések. A 100 százalékban KÖZOP forrásból támogatott, az Új Széchenyi Terv részeként megvalósuló, csaknem 1 milliárdos projekt keretében több helyszínen lecserélik a sorompók fényjelzést adó izzóit jobb láthatóságot biztosító LED - es technikára, valamint 8 helyszínen a meglevő fénysorompókat fél úttestet elzáró csapórudakkal egészítik ki.
Végleges búcsú a sátraktól Ferihegyen
2013.05.23. 13:56
Mostantól a 2B terminálról induló utasok is igénybe vehetik az egyszerűsített beszállókapukat (angolul: Basic Boarding Gates vagy BBG) a budapesti repülőtéren. A 2A Terminál előtti beton előtéren már több mint egy hete működik az új rendszer, amely megvédi az utasokat az időjárás viszontagságaitól.
Code-share megállapodás az Air France és Cyprus Airways között
2013.05.22. 12:35
A két légitársaság együttműködését erősítve naponta 20 járaton vezet be code-share-t Párizsból, Ciprusról és Görögországból. A megállapodásnak köszönhetően az Air France ajánlatai közt így megtalálható a Larnaca-Párizs, Larnaca-Athén, Athén-Heraklion és Athén-Rhodosz útvonalak.
Gyorsított biztonsági ellenőrzés az easyJetnél
2013.05.21. 22:34
Az easyJet mostantól gyorsított biztonsági ellenőrzést kínál üzleti utasai számára, amellyel jelentősen csökkenhet a reptéri várakozási idő. A légitársasággal évente 10 millió üzletember utazik, akik a visszajelzések alapján elsősorban az alacsony árak, a pontosság és az udvarias kiszolgálás miatt választják.
Befejezték a sztrájkot a légiutas-kísérők Horvátországban
2013.05.21. 22:25
Befejezték egy hete tartó sztrájkjukat a horvát nemzeti légitársaság pilótái és a légiutas-kísérői, így szerdától ismét menetrend szerint közlekednek a Croatia Airlines járatai - adta hírül kedden a horvát közszolgálati televízió (HTV).
A Sixt szponzorálja a klasszikus autó rallyt, a Mille Migliát
2013.05.21. 15:39
A Sixt támogatta magas minőségű szolgáltatásával a legendás olasz klasszikus autóversenyt, az 1000 Migliát, mialatt klasszikus sportautóival részt is vett a futamon. A cég színeinek eredményeképp - narancs és fekete – folyamatosan nagy látványosság volt az 1600 kilométeres túra Bresciától Rómáig és vissza. Idén május 16. és 19. között került sor a rallyra.
Két új China Airlines desztináció
2013.05.21. 15:29
A tajvani China Airlines két új kínai desztinációt vezet be, melyek Urumqi (URC) és Lijiang(LJG). Így a kínai városok száma már 24-re nőtt a légitársaság útvonalhálózatában.
Rekord nyereséggel zárta pénzügyi évét a Ryanair
2013.05.20. 13:58
Elemzői várakozások feletti éves nyereségről számolt be hétfőn a Ryanair diszkont légitársaság. Éves előrejelzésében azonban a nyereségnövekedés ütemének valószínű csökkenésére hívta fel a figyelmet.
Nyolc újonnan kialakított kerékpárszállító kocsi a MÁV-nál
2013.05.17. 15:18
Három nagy- és öt közepes befogadóképességű kerékpárszállító-kocsit alakított ki, és állít forgalomba a vasúttársaság, hogy az évente több mint 360 ezer kerékpáros utasának javuló színvonalon biztosítsa az egyre népszerűbb szolgáltatását. A biciklisek igényei alapján kialakított járművekkel a Balaton mindkét partján kirándulva találkozhatnak az utazók.
Kilenc éves a Wizz Air
2013.05.17. 15:11
Kilencedik születésnapját ünnepli a Wizz Air légitársaság, amely hazai piacain, Magyarországon, Bulgáriában, Csehországban, Litvániában, Macedóniában, Lengyelországban, Romániában, Szerbiában és Ukrajnában jelentős növekedést ért el az utas számok és a turizmus területén, emellett 33 országra terjesztette ki útvonalhálózatát, köztük Azerbajdzsánra, Grúziára, Izraelre és az Egyesült Arab Emirátusokra.
Csaknem 3 milliárdos eredmény a GYSEV-nél
2013.05.17. 14:59
Jelentős, több mint 2,7 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárta a 2012-es évet a GYSEV cégcsoport. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által felügyelt, állami tulajdonú vasúttársaság közgyűlése csütörtökön elfogadta a cég éves beszámolóját. Eszerint a GYSEV a 2011-es 2,6 milliárdos eredményét tovább javítva, 2012-ben 2,7 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárta az évet.
Növekvő hozam és nyereséges növekedés az easyJetnél
2013.05.16. 15:54
A jövedelemtermelésre irányuló kezdeményezések és az easyJet költségelőnyének szem előtt tartása, valamint a vetélytársak kapacitásának csökkenése és a húsvéti ünnepek idei időpontja révén az easyJet az első félévi, adózás előtti veszteségét az előző év hasonló időszakához képest 51 millió angol fonttal 61 millió fontra csökkentette.
Kizárta magát a kapitány a pilótafülkéből
2013.05.15. 17:27
Kizárta magát egy indiai repülőgép kapitánya a pilótafülkéből, amivel nagy riadalmat keltett az utasok között, a másodpilóta pedig kénytelen volt kényszerleszállást végrehajtani.
Magas presztízsű turisztikai díjjal tüntették ki a Sixtet
2013.05.15. 17:08
A Sixt Limuzin szolgáltatása elnyerte a turisztikai ipar legfontosabb kitüntetését. Az exkluzív mobilitás szolgálat két díjat is magáénak tudhatott a WTA-n a Közel-Keleten a „Vezető Sofőr Szolgáltató” kategóriában. A Sixtet elismerés illette a sofőrszolgálatának struktúrája és minősége miatt is Abu Dhabiban és Dubaiban.
Lengyelország egyelőre megmentheti a LOT-ot
2013.05.15. 16:57
Az Európai Bizottság szerint összeegyeztethető az uniós versenyjoggal az a mintegy 100 millió eurónak megfelelő hitel, amelyet a lengyel kormány nyújtott a LOT lengyel állami légitársaságnak, hogy a cég fizetőképes maradhasson - tudatta szerdán a brüsszeli testület.
Nyílt nap az EL AL -nál, Jumboval
2013.05.14. 21:47
Nagyon népszerű az EL AL budapesti “open morning” programja az utazási irodások körében, a várólistán sokan várnak a lehetőségre. Kedden reggel újabb kis csoport ismerkedhetett a világ legbiztonságosabb légitársaságának ferihegyi működésével.
Nőtt az Air France forgalma áprilisban
2013.05.14. 15:37
Áprilisban 2,3%-kal növekedett az Air France forgalma, illetve a kapacitása 2,9%-kal a hosszú távú járatok nyitása nyomán. Összesen 82,8% volt a járatok töltöttsége. 6,6 millióan utaztak a társasággal áprilisban. Az amerikai útvonalakon a járatok száma 3,2%-kal, a kapacitás 4,3%-kal növekedett.
Újdonságok a LOT-nál
2013.05.13. 17:02
A nyári szezonban a LOT lengyel légitársaság 2013. június 15-én újra elindítja járatát Jerevánba és Kairóba, június 1-től pedig Bejrútba . További változás, hogy növelik járataik számát Vilniusba és Belgrádba. A kairói és jereváni menetrend az alábbiakban látható.
A Sixt megnyitja kapuit Nigériában is
2013.05.13. 16:58
A Sixt belép a nigériai piacra is, együttműködésben egy erős partnerrel: 2013. május 1-je óta a cég a nyugat-afrikai országban is kínálja rugalmas és magas kényelmi színvonalat képviselő mobilitás megoldásait. A kínálatban minden megtalálható a rövid távú autókölcsönzéstől a sofőrszolgálaton át a tartós bérlet szolgáltatásig. Nigériában is ajánlja már a Sixt a „car-plus-driver” szolgáltatását, mely keretében sofőr is bérelhető a gépkocsikhoz rövidtáv esetén is.
Stratégiai megállapodást kötött a South African Airways és Etihad Airways
2013.05.09. 15:57
A megállapodás értelmében több járaton vezetnek be code-sharet. Ennek értelmében a South African Airlines 12 járatán, melyek az Egyesült Arab Emírségekbe repülnek az Etihad kódját használja. További Közel-keleti, ázsiai és indiai városokban fogják használni az Etihad kódját, amint minden szükséges intézkedést végrehajtanak.
Indul a hamudetektor éles tesztje
2013.05.09. 15:42
Végső fázisába ért az easyJet, az Airbus és a Nicarnica Aviation által fejlesztett AVOID hamudetektor technológia tesztelése. A különleges kísérlet utolsó lépéseként 1 tonna, Izlandról gyűjtött vulkáni hamuból hoznak létre mesterséges felhőt a légtérben, hogy azzal teszteljék az új technológia hatékonyságát. A detektor segítségével a jövőben elkerülhetővé válhatnak a vulkánkitörések okozta fennakadások a légiközlekedésben.
Visszaáll a forgalomba a LOT Dreamlinere
2013.05.08. 18:15
Június 5-én visszaáll a forgalomba a LOT lengyel légitársaság Boeing 787 Dreamlinere. Az első járat a Varsó-Chicago útvonalon közlekedik. A következő hetekben újabb járatokat indít a légitársaság.
Bővíti romániai flottáját a Wizz Air
2013.05.08. 18:04
Újabb Airbus 320-assal hét repülőre bővíti bukaresti flottáját a Wizz Air, amely a romániai piacra lépése óta csaknem egymilliárd dollárt fektetett be az országban - jelentette be Ábrán György kereskedelmi igazgató a román fővárosban szerdán.
Sikeres április az easyJetnél
2013.05.07. 16:01
Jól indult a tavasz az easyJetnél: áprilisban 2,5%-kal többen utaztak járatain, mint az előző év azonos hónapjában. Az áprilisban utazók száma így 5 253 610-re, az éves utaslétszám pedig 6,5%-ot emelkedve 59 862 909 főre nőtt.
Nyilvános a Germanwings téli menetrendje
2013.05.06. 13:30
A www.germanwings.com honlapon már foglalhatóak repülőjegyek a Germanwings 2013. október 27-én életbe lépő, 2013/2014-es téli menetrendjében. Ebben szerepelnek azok a járatok is, amelyeket az „Új Germanwings” az idei évtől vesz át a Lufthansa-tól, például a Nürnberg-Hamburg, Hamburg-Köln/Bonn vagy a Hamburg-Nizza útvonalon.
Drágul a bécsi tömegközlekedés
2013.05.06. 13:25
Júliustól több jegyfajtáért is 5-10 százalékkal többet kell fizetni az osztrák fővárosban. A vonaljegy 2 euró 10 centbe, a hetijegy pedig 15 euró 80 centbe kerül majd. Magasabb bírságra számíthatnak a bliccelők is.
Online és mobil check-in az easyJetnél
2013.05.03. 13:25
Április végétől az easyJet össze járatán elérhető az online utasfelvétel, a reptérre érkezőknek csupán a csomagjaikat kell feladniuk a Bag Drop feliratú pultoknál. A nyomtatott beszállókártyákkal egyszerűbb, gyorsabb és könnyebb lesz az utazás, ám megszűnik a reptéri check-in.
Megerősítette codeshare együttműködését az Air France és az Etihad Airways
2013.05.02. 16:12
Az Air France és az Etihad Airways tavaly október óta tartó stratégiai együttműködésének részeként a két légitársaság megerősítette codashare együttműködését és 2013 nyarára számos új közös üzemelésű járatot jelentett be. A desztinációk Afrikában, Ausztráliában és Európában találhatók.
Betegszabadságok miatt járatokat törölt a Croatia Airlines
2013.05.02. 15:36
Több járatát törölte szerdán a horvát nemzeti légitársaság, miután több tucat utaskísérő jelentett beteget az utóbbi napokban - adta hírül a helyi média. 39 utaskísérő, vagyis a Croatia Airlines kiszolgáló személyzetének egyötöde vonult betegállományba az elmúlt 36 órában, ami példa nélküli a cég történetében - közölte a horvát közszolgálat rádió és televízió (HRT).
Beindította marosvásárhelyi járatait a Ryanair
2013.05.01. 14:29
Elindította marosvásárhelyi járatait kedden az ír Ryanair fapados légitársaság. Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a Ryanair első repülőgépe Brüsszelből érkezett Marosvásárhelyre 150 utassal a fedélzetén, és egy órával később indult vissza a brüsszeli Charleroi repülőtérre mintegy száz utassal.
A Wizz Air Magyarország átvette első sharklettel felszerelt Airbus A320-asát
2013.04.30. 14:04
A Wizz Air átvette első üzemanyag-fogyasztást csökkentő sharklet szárnyvéggel felszerelt Airbus A320 repülőgépét. Ezzel a Wizz Air Magyarország a második sharkletes gépeket üzemeltető légitársaság Kelet-Európában, mivel a Wizz Air Ukrajna 2013 márciusában elsőként vette át sharkletes gépeit.
Pert nyertek a pilóták a Malév állami felszámolójával szemben
2013.04.29. 15:32
Jogerősen pert nyertek a pilóták a Malév állami felszámolójával szemben - közölte a Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete (Hunalpa) - hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a Malév tavalyi megszűnése óta még nettó kétmilliárd forint kifizetésére várnak a légitársaság volt dolgozói, számításaik szerint ennyi járna végkielégítésre, illetve a felmondási időre, de ezt a mai napig nem kapták meg.
Újra repülhetnek a Boeing 787-esek Japánban
2013.04.28. 17:10
Feloldják Japánban péntek estétől a Boeing 787-es Dreamliner utasszállító gépek repülési tilalmát, amelyet januárban több váratlan esemény, köztük egy kényszerleszállás miatt rendeltek el ideiglenesen - közölte a japán közlekedési minisztérium.
További MiNi-árak az Air France-tól
2013.04.28. 17:06
Április 25-től az Air France kiterjesztette Európán belüli MiNi árait további 81 desztinációra, így a június 5. után megkezdett utazásokra már akár egy útra 49 eurótól válthatóak jegyek.
Ismét kedvezmény a Balatonnál a vonatokon és a hajókon
2013.04.26. 13:14
Kedvezményes Balaton Mix jegyet válthatnak azok az utasok, akik a Balatont és környékét a tó körüli vonatok és a menetrend szerinti hajójáratok igénybe vételével szeretnék felfedezni. További engedmény a tóhoz utazóknak, hogy a Balaton Mix jegy megvásárlása esetén a MÁV-START ötven százalékos alkalmi menettérti kedvezményt is biztosít.
Új repülőgép-szimulátor a Budapest Airportnál
2013.04.25. 17:53
A Budapest Airportnál teljes gőzzel halad az új repülőgép-szimulátorral felszerelt oktató központ kivitelezése, amelynek átadását idén május elejére tervezik. A hollandiai Flight Simulation Company b.v. (FSC) tíz éves időszakra kötött bérleti szerződést az épületre, amely egy korszerű Airbus A320-as szimulátornak és a Wizz Air oktató központjának ad helyet.
Sűrűbbé válnak a buszjáratok Ferihegyre
2013.04.25. 17:46
Május 1-jétől a jelenleginél sűrűbben, kibővített üzemidővel járnak a budapesti repülőtérre közlekedő 200E autóbuszok. Az sűrűbb menetrend a turistaszezon végéig, szeptember 30-ig lesz érvényben - írta a Napi Gazdaság.
A kínai CAS megállapodást írt alá 60 Airbus megvásárlásáról
2013.04.25. 17:41
A China Aviation Supplies Holding Company (CAS) a mai napon Pekingben elvi megállapodást írt alá 60 új Airbus megvásárlásáról, melyek közül 42 keskenytörzsű, az A320-as gépcsaládba tartozik, 18 pedig A330-as szélestörzsű gép. Az ünnepélyes eseményen jelen volt Francois Hollande francia és Xi Jinping kínai államfő is.
Fedélzeti utastájékoztató rendszert fejlesztett ki a GYSEV
2013.04.24. 15:11
Saját fejlesztésű, fedélzeti utastájékoztató rendszer kerül a GYSEV vonataira. Az internet és GPS-alapú információs monitorok másodpercre pontos adatokat közölnek a vasúttársaság utasaival. A tesztüzem sikeresen lezajlott; ezt követően áprilistól élesben működik az utastájékoztató a GYSEV járatain.
Elindult az Air France Kuala Lumpurba
2013.04.23. 16:55
Április 22-én indította el az Air France-KLM Kuala Lumpuri járatát heti három alkalommal. Az útvonalon Boeing 777-200-as gépek közlekednek 246 férőhellyel.
Bajban a lengyel légitársaság
2013.04.23. 16:17
A vártat jelentősen meghaladta a lengyel nemzeti légitársaság vesztesége, ezért újabb állami segítségre szorul – írta a Napi Gazdaság. A kedvezőtlen helyzet áthúzódhaterre az évre is az új Boeing Dreamliner repülőgépek műszaki gondok miatti leállítása következtében.
Egyezséggel ért véget az izraeli légitársaságok sztrájkja
2013.04.22. 23:49
Egyezségre jutottak a kormánnyal az izraeli légitársaságok, hétfő este véget ért a dolgozóik vasárnap hajnalban kezdődött sztrájkja. A pénzügyminisztérium közleménye szerint az állam magára vállalta az El Al légitársaság biztonsági kiadásainak 97,5 százalékát, az El Al pedig cserébe elfogadta, hogy a hatékonyság javításával csökkenti ezeket a költségeket.
Az El Al nem ért egyet kormánya döntésével
2013.04.22. 17:55
A tiltakozások ellenére az izraeli kormány elfogadta a az Európai Unióval kötött „nyitott égbolt” egyezményt. AZ El Al vezérigazgatója szerint ezzel jelentősen gyengítik az izraeli légiközlekedést.
Új konténeremelő rakodógép a GYSEV CARGO-nál
2013.04.22. 17:32
140 millió forint értékű konténeremelő rakodógéppel bővítette eszközparkját a GYSEV CARGO Zrt. A nagyteljesítményű, 40 tonna emelésére képes munkagép beszerzésére „A GYSEV CARGO Zrt. Intermodális Logisztikai Szolgáltató Központjának fejlesztése” elnevezésű, európai uniós pályázat adott lehetőséget. A projekt keretében bővítik a konténerterminál tárolókapacitását és konténerkövető rendszert is kialakítanak.
Forgalomban a századik wifis vonat
2013.04.17. 17:57
Mostantól már száz internetezésre alkalmas járművet közlekedtet a MÁV-START, így naponta húszezer körül van azoknak az utasoknak a száma, akik ingyenesen használhatják a szolgáltatást. A bővítés folyamatos, a kétszázadik wifis kocsi várhatóan már májusban az utazók rendelkezésére áll.
Nagyobb lesz a verseny a legnagyobb európai repülőtereken
2013.04.16. 17:22
Az eddigieknél nagyobb lesz a verseny a legnagyobb európai repülőtereken a földi kiszolgálók között azt követően, hogy az Európai Parlament (EP) kedden elfogadta a szolgáltatókra vonatkozó új szabályokat - közölte az EP magyarországi tájékoztatási irodája az MTI-vel kedden.
Dolce Vida a SkyCourtban
2013.04.14. 13:43
Szenzációs sikert arattak a Vida Családi Borbirtok Öregtőkék Kadarkája és merlot borai a repülőtéren azon a különleges promóción, amit közösen szervezett a Budapest Airport, a Heinemann Duty Free és a Vida Borbirtok. A húsvét előtti utazási szezonra időzített négyhetes akcióban 520 %-kal sikerült növelni a Vida-borok eladását, értékben pedig négyszeres forgalmat sikerült lebonyolítani a terminálon.
Egységesebb szabályozásról tárgyaltak légiirányítók Budapesten
2013.04.14. 13:38
Az Európai Unió új, közös szabályozással kívánja egységesíteni a légiforgalmi irányítók szakszolgálati engedélyeinek kiadását, a légi navigációs oktatási intézmények tematikáját és a hatósági ellenőrzések rendszerét. Erről tanácskoztak csütörtökön és pénteken Budapesten tíz ország légiirányító szakemberei.
Székesfehérvár önkormányzata új megállapodást kötne a Börgöndi repülőtér befektetőjé
2013.04.14. 13:37
A székesfehérvári közgyűlés új megállapodástervezetet fogadott el, amely a börgöndi repülőtér megépítésére két alternatívát is tartalmaz különböző műszaki tartalommal és dátumokkal, miközben az önkormányzat megkezdte a felkészülést a befektető ellen indítandó perre is az elmaradt reptérfejlesztés miatt - tájékoztatta a város polgármestere a pénteki zárt ülést követően az MTI-t.
Indul a kerékpáros szezon a vonatokon
2013.04.14. 12:40
Folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal és lehetőségekkel tesz eleget az egyre növekvő kerékpárszállítási igényeknek a MÁV-START, hogy az évente több mint háromszázezer kerékpáros kirándulónak megfeleljen. A vasúttársaság a hétvégétől a nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsikat újra közlekedteti.
Együttműködik Tatabánya és a MÁV a vasútállomás felújításában
2013.04.11. 19:06
Tatabánya önkormányzata és a MÁV Zrt. megállapodást kötött, hogy összesen 40 millió forintot fordítanak a tatabányai vasútállomás utasok által használt területeinek felújítására - jelentette be a város polgármestere a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságának képviselőjével közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Buszsávot jelöl ki a Bajcsy-Zsilinszky úton a BKK
2013.04.11. 19:06
Buszsávot jelölnek ki a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky úton május 1-jével a Deák Ferenc tér és a Nagymező utca között, mindkét irányban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Új Air France fedélzeti menü
2013.04.11. 13:56
A nyári szezon kezdetével az Air France új fedélzeti menüt kínál. Premium economy és economy osztályának utasai a napi menü mellett a Párizsból induló hosszútávú járatok fedélzetén ezentúl a la carte ételkínálatból is válogathatnak.
Gyorsabban halad az új Germanwings
2013.04.11. 13:47
Az "új Germanwings" gyorsabban halad a tervezettnél: a német utazási irodákban már 2013. április 12-től foglalhatóak az új "Best" és "Smart" tarifák a július elején induló járatokra. A legkedvezőbb, "Basic" tarifa a Germanwings online értékesítési csatornáin keresztül érhető el az utasok számára.
Csökkent a cseh légitársaságok utasszáma
2013.04.10. 15:29
Csehországban tavaly 11,8 millióan vették igénybe a légi közlekedést, ami éves szinten 7,2 százalékos csökkenés - közölte a cseh közlekedési minisztérium kedden.
Járműpark bővítés a GYSEV CARGO-nál
2013.04.09. 17:27
50 vasúti teherkocsival bővíti járműparkját a GYSEV CARGO Zrt. A beruházásra azért volt szükség, mert az elmúlt időszakban folyamatosan emelkedtek a vasúttársaság megrendelései.
Európában fejleszt, Magyarországon visszafog a SkyWork Airlines
2013.04.08. 21:30
A svájci SkyWork Airlines, amely 2009-ben lépett ki a menetrendszerű, utasforgalmi piacra, 2012-ben az előző évi teljesítményének két és félszeresét, 212 ezer utast szállított el Bernből ill. Bernbe az európai és mediterrán útvonalain, miközben az átlagbevételei 50%-kal emelkedtek 50-55%-os üléshely-kihasználás mellett.
Új Lao Airlines járat
2013.04.08. 21:22
Októbertől a Lao Airlines újraindítja járatait Myanmarba Lung Prabang és Vientiane-ból.
200 pilótát vesz fel az easyJet
2013.04.07. 12:26
Az easJet brit légitársaság a jövő évben nem csak desztinációinak számát növeli, de 200 új pilótát is keres gépeire.
Hétfőtől módosul a tömegközlekedés a budai Várban
2013.04.07. 12:14
Garanciális útjavítási munkák miatt várhatóan június elsejéig módosított útvonalon közlekednek a 16-os autóbuszcsalád járatai. A 16-os, a 16A és 116-os autóbusz a Deák Ferenc tér és a Dísz tér irányában is módosított útvonalon közlekedi, nem érinti a Kapisztrán téri megállót.
Qatar – Lao Airlines partnerség
2013.04.04. 16:05
Április 3-án lépett életbe a Qatar Airways szerződése, mely szerint a jövőben kiállíthatók a Lao Airlines (QV) járatait Qatar jegystockon. A Lao Airlines-nak így a hetedik partnere lett a Qatar Airways. További partnerei, melyekre a járatok kiadhatók: HR ,YO, PG, TG, AF és SU.
Új repülőtér-megközelítő eljárást fejlesztett ki a HungaroControl
2013.04.03. 16:50
Új repülőtér-megközelítő eljárást és ezt támogató szoftvert fejlesztett ki a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt., amelynek segítségével csökkenhet a repülőgépek károsanyag-kibocsátása, és a repülőterek közelében élők zajterhelése.
Megkezdődött a 167. balatoni hajózási szezon
2013.03.31. 13:09
A januári nyolcszázalékos után nem tervez újabb áremelést a Magyar Hajózási Zrt. Idén a siófoki és tihanyi kikötőt újítják fel, és két gyorshajót állítanak szolgálatba a Balatonon - mondta el a vezérigazgató szombaton Balatonfüreden, a hajózási szezont nyitó hajó üdvözlése után az MTI-nek.
A Budapest Airport a legvonzóbb cég a logisztikában
2013.03.27. 19:57
A Budapest Airportot jelölték meg a logisztikai területen az iparág legnépszerűbb munkahelyének azok a munkavállalók és egyetemisták, akik részt vettek az Aon Hewitt HR tanácsadó cég anonim felmérésén.
Az SAS megújítja fedélzeti osztályait
2013.03.26. 17:17
A Budapestre visszatérő SAS átalakítja termékkoncepcióját: az utasok júniustól két új osztály, az SAS Go és az SAS Plus közül választhatnak.
Új China Airlines járat Japánba
2013.03.25. 20:44
Március 23-tól a China Airlines újabb japán városba, Takamatsuba is repül. Így a jelenlegi városok mellé egy kilencedik japán célállomás is csatlakozik. Az elérhető japán városok: Tokió, Oszaka, Fukuoka, Hiroshima, Miyazaki, Nagoya, Okinawa, Sapporo, Takamatsu. Az új járat Taipeiből heti kétszer közlekedik.
A tavaly nyárihoz hasonló forgalomra számít a BKK a hajójáratokon
2013.03.21. 16:11
A tavaly nyárihoz hasonló érdeklődésre számít dunai hajójáratain a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel. A hajójáratok hétfő óta közlekednek a tavaszi menetrend szerint, így újra jár a D12-es járat, ezáltal a D11-es vagy a D12-es hajók a közös szakaszon 30 perces követési idővel közlekednek.
A Sixt jelentős osztaléknövekedést jelölt meg
2013.03.21. 10:12
2012-ben a Sixt 118,6 millió euró konszolidált adózás előtti eredményt produkált, ami az idén száz éves vállalat történetének legkiemelkedőbb teljesítményei között szerepel.
Megújuló üzleti osztály a KLM-nél
2013.03.20. 12:33
Az utazóközönség elvárásainak eleget téve a KLM bemutatta az új, teljesen hátradönthető ülésekkel ellátott World Business Class kabinját, amely az otthonosság jegyében készült.
Vasúti fejlesztések Szombathely és Szentgotthárd között
2013.03.20. 12:32
Szombathely és Szentgotthárd között, összesen tíz helyszínen kezdi meg a GYSEV Zrt. P+R parkolók, kerékpártárolók, buszfordulók, és buszöblök kivitelezési munkáit, valamint egy új, korszerű gyalogos felüljáró építését a körmendi vasútállomáson.
A Qatar Airways támogatja a Kambodzsában szolgáló önkénteseket
2013.03.18. 21:11
A Calvary Chapel Bible College Europe (Golgota Teológiai Főiskola) kiküldetésében egy hat tagú család repül Kambodzsába, hogy ott Phnompen városában szolgáljon. Önkénteseik Kambodzsa társadalmi, szociális és kulturális életének jobbításán munkálkodnak majd.
Heti négy gép Bécsből Bangkokba és Tajpejbe
2013.03.18. 16:27
Az EVA AIR bővíti a kapacitását és szeptember 2-tól az eddigi heti 3 gép helyett heti 4 járattal közlekedik majd Bécs-Bangkok-Taipej között, kedden, szerdán, pénteken és vasárnap.
A Lufthansa terv szerint halad a SCORE programmal
2013.03.18. 15:52
A Lufthansa Csoport 4,9 százalékkal, 30,1 milliárd euróra növelte árbevételét az elmúlt pénzügyi évben, 524 millió eurós üzemi eredménye 36,1 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél. A nettó eredmény 990 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 13 millió euró veszteségről, elsősorban az Amadeus IT Holding S.A. részvényeinek eladásával és a veszteséges British Midland Ltd. értékesítésével kapcsolatos egyszeri hatás miatt.
Az Airbus átadta a századik A380-ast
2013.03.14. 11:50
A Malaysia Airlines vehette át az Airbus A380-as óriásgépének századik, flottájának hatodik ilyen géptípusát Toulouse-ban, Franciaországban. Az Airbus A380-asok hat éve vannak kereskedelmi forgalomban, és azóta kilenc világszerte elismert társaság repül velük.
Épül a DHL-központ a repülőtéri Business Parkban
2013.03.13. 17:01
Látványos szakaszához érkezett az építkezés a repülőtéri Business Park számára kijelölt területen. Az első bérlő, a DHL irodai- és raktárlétesítménye várhatóan nyár elejére készül el, jelenleg már az épület vasbeton födémszerkezete épül. A végeredmény egy közel 8000 négyzetméteres raktár- és egy 3000 négyzetméteres irodaterületű épület lesz.
Párosan olcsóbb a China Airlines
2013.03.13. 17:00
A tajvani székhelyű China Airlines (CAL) márciustól, a nyári menetrendben ismét heti 3-ra emeli Tajpej és Bécs közötti közvetlen járatainak számát, amely a magyar utazók körében nagyon népszerű, hiszen bécsi indulással egyszeri tajpeji átszállással juthatnak el a világ 28 országának 104 városába.
Jóváhagyta a Cseh Légitársaság eladását a cseh kormány
2013.03.13. 16:30
A Korean Air Lines (KAL), a Koreai Köztársaság nemzeti légitársasága megveheti a Cseh Légitársaság (CSA) részvényeinek 44 százalékát. A légitársaság eladásáról a cseh kormány döntött szerdai ülésén. A cseh nemzeti hírügynökség értesülése szerint a megállapodást április 9-én írják alá Prágában. Korábbi források szerint a Korean Air Line a kisebbségi részvénycsomagért 67,5 millió koronát fizetne.
Intézkedéscsomag a légi utasok jogainak megerősítésére
2013.03.13. 13:11
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy intézkedéscsomagot javasol a légiutas-jogok megerősítése érdekében. A tervezett intézkedések bővítik a repülőtereken várakozásra kényszerülő légi utasok jogát a tájékoztatáshoz, az ellátáshoz és ahhoz, hogy más útvonalon minél hamarabb eljuthassanak célállomásukra. Ugyanakkor javulni fognak a panasztételi eljárások és a végrehajtási intézkedések is, hogy az utasok, az őket megillető jogokkal valóban élhessenek.
A KLM a fenntartható repülésért
2013.03.08. 15:27
A KLM hamarosan elindítja az első bioüzemanyag meghajtású Boeing 777-200-as gépét csütörtökönként Amszterdam és New York között. A KLM mellett a gép üzemeltetésében a Schipol Group, a Delta Air Lines és a New York és New Jersey Port Authority vesz részt.
Újdonságok az Air France-nál
2013.03.06. 17:04
A tavaly nyári szezonhoz képest 0,3%-kal nő a hosszú távú járatok száma az Air France nyári menetrendjében. Leginkább a feltörekvő piacok irányába nyitnak, és itt nő a járatok sűrűsége is. Afrikába 8,1%-kal, a Csendes-óceáni térségbe 5,6%-kal, Latin-Amerikába 3,4%-kal növekszik a járatok száma.
KLM nyári menetrend
2013.03.06. 16:45
A KLM hosszú távú járatain nyáron 3,3%-kal növelik a járatok számát. Európában 6,5%-kal tervezik növelni a kapacitást, leginkább úgy, hogy a jelenlegi gépeken növelik az elérhető helyek számát. Ez a Boeing 737-es gépeken kivitelezhető. Ezen a nyáron három új célállomás kerül a menetrendbe: Fukuoka (Japán), Alesund (Norvégia) és Manston, Kent (Egyesült Királyság). Azonban a teheráni, Addis ababai és khartoumi járatokat felfüggesztik.
Forgalmas február az easyJetnél
2013.03.06. 16:35
Kiemelkedő forgalmi eredményekkel zárta az idei februárt is az easyJet. Az előző év azonos hónapjához képest 3,4%-kal több, összesen 4 112 186 utas repült Európa a légitársaság gépein. A repülőgépek telítettsége az egy évvel ezelőtti 87,6%-ról 90,5%-ra emelkedett most februárban.
Új üdülőhelyek a Lufthansa 2013-as nyári menetrendjében
2013.03.06. 16:13
A Lufthansa bővíti népszerű szabadidős úti célokat kiszolgáló járatait. Az új nyári menetrendben öt vonzó üdülőhelyre – Mahón, Jerez de la Frontera, Cardiff, Glasgow és Várna – indít járatokat. A hosszú távú szegmensben a légitársaság a korábbi frankfurti csatlakozás megtartása mellett új járatot vezet be a Kanada nyugati partján fekvő Vancouver és München között. Az európai utasok júliustól élvezhetik a Lufthansa közvetlen útvonalait fokozatosan átvevő Germanwings új termékkoncepciójának és díjszabásának előnyeit.
Újdonságok a Condor 2013/14-es téli menetrendjében
2013.03.05. 17:41
A Condor most először indítani hosszú távú járatokat a 2013/14-es téli szezonban Münchenből. Innen Kubába, Santa Claraba, míg Frankfurtból Thaiföldre, Bangkokba indulnak járatok. Továbbá a Bécsből induló hosszú távú non-stop járatok száma is növekszik Mombasába (Kenya). A Condor téli járataira már lehet foglalni minden foglalási rendszeren keresztül.
Vida-borok a SkyCourtban és a Heinemann Duty Freeben
2013.03.05. 17:41
Különleges tavaszi bor-promócióba kezdett a Budapest Airport, a Heinemann Duty Free és a szekszárdi Vida Családi Borbirtok. A húsvét előtti utazási szezonban borkóstolással egybekötve Vida-borokat kínálnak a Budapest Airport SkyCourtjában illetve a Heinemann Duty Free 2A Terminál tranzit területén az utazóknak.
Októberre készül el az új gyalogos-felüljáró a körmendi állomáson
2013.03.04. 14:47
Október közepére elkészül a körmendi vasútállomáson az új felüljáró - erről írtak alá szerződést a megrendelő GYSEV Zrt. és a kivitelező cég vezetői. A beruházás költségvetése 236,4 millió forint, amit jelentős részben EU-s forrásból finanszíroz a megrendelő.
MÁV-START Zrt. az Utazás 2013 kiállításon
2013.02.28. 19:02
A MÁV-START Zrt. a 2013. évi belföldi és nemzetközi utazási ajánlatain kívül kedvezményekkel és nyereményekkel várja az érdeklődőket az Utazás kiállítás „A” épületének 201/A standján. A kiállítás ideje alatt a standon húsz százalékos kedvezménnyel vásárolhatók a belföldi teljes árú vasúti menetjegyek, amelyek akár hatvan napos elővételi jegyváltás esetén is igénybe vehetők. Az idei évben tovább folytatódik a vasúti járműfelújítási program és a szolgáltatások színvonalának folyamatos emelése.
Nemzetközi partnerkapcsolatot létesített a Sixt és a Middle East Airline
2013.02.28. 19:01
Átfogó együttműködést kötött a Sixt és a Middle East Airlines (MEA) libanoni légiszállító. A nemzetközi együttműködésen keresztül mindkét szolgáltató lehetővé teszi, hogy ügyfeleik mind az autóbérlés mind pedig a légiközlekedés használata során további előnyöket élvezzenek bónusz pontok gyűjtésével. Az együttműködés 30 MEA desztinációra terjed ki Európában, a Közép-Keleten és Afrikában.
A Budapest Airport üdvözli az airberlin járatbővítését
2013.02.28. 19:00
Az airberlin német légitársaság 2013 májusától hétköznap immár naponta kétszer repül Berlin és Budapest között. Ezt Gergye Ottó, az airberlin kereskedelmi elnökhelyettes jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Az airberlin valamivel több, mint egy éve újította fel járatait Budapest és Berlin között.
A Ryanair nem veheti meg az Aer Lingust
2013.02.27. 17:30
A Ryanair nem veheti meg az Aer Lingust - döntött szerdán az Európai Bizottság, amely úgy véli, a fogyasztók, ez esetben az utasok látták volna kárát annak, ha a két legjelentősebb írországi légiközlekedési cég összeolvad. A bizottság indoklása szerint a Ryanair és az Aer Lingus fúziójával az ír légiközlekedési vállalat 46 olyan útvonalon juthatott volna monopol- vagy domináns pozícióhoz, amelyeken jelenleg ez a két légitársaság erős versenyben van egymással.
Utasforgalmi rekord a német repülőtereken
2013.02.25. 19:10
A belföldi forgalom csökkenése és az európai forgalom csekély bővülése ellenére minden korábbinál nagyobb volt az utasforgalom tavaly a németországi repülőtereken. A német statisztikai hivatal hétfői jelentése szerint a belföldi utasforgalom éves szinten 3,7 százalékkal csökkent, az utasok száma 23,5 millió volt.
Járatot indít Ferihegyre az orosz UTair
2013.02.24. 13:37
A nyári menetrendben új légitársaságot köszönthetünk Ferihegyen. Az orosz UTair légitársaság 2013. április 28-án indítja el Szentpétervár - Budapest járatát - tudta meg az AIRportal.hu.
2012 decemberétől Air France La Premiere szolgáltatások Magyarországon is
2013.02.22. 15:01
Az Air France La Premiere exkluzív földi szolgáltatásait eddig az első osztály utasai csupán a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren vehették igénybe, 2012 decemberétől a Párizsban nyújtott szolgáltatások mintájára, az Air France Magyarországon is megteremti a La Premiere élményt.
A Lufthansa Csoport mostoha környezetben is nyereséges
2013.02.21. 18:57
A múlt évre vonatkozó előzetes konszolidált pénzügyi kimutatások szerint a Lufthansa Csoport 30,1 milliárd euró árbevételt (+4,9%) és 524 millió euró (-36,1%) üzemi eredményt ért el 2012-ben. A Csoport korábban ötszázmillió euró körüli üzemi eredményt jelzett előre 2012-re.
Modern flottába fektet a Lufthansa
2013.02.21. 16:49
A Lufthansa igazgatósága úgy döntött, hogy javasolni fogja a felügyelőbizottságnak 108 új repülőgép vásárlását a Csoport számára. Ebből nyolc lesz nagy hatótávolságú repülőgép. Az igazgatóság ezen kívül javasolja 100 kis és közepes hatótávolságú repülőgép beszerzését az Airbustól és a Boeingtől. A Lufthansa mindkét szállítóval tárgyalásokat folytat a lehetséges típusokról.
Ismét sztrájk a hamburgi repülőtéren
2013.02.20. 15:25
Több mint száz járatot töröltek szerdán a hamburgi repülőtéren amiatt, hogy a biztonsági személyzet ismét sztrájkot kezdett. Az este tizenegyig tartó akció miatt további járattörlésre is kell számítani a reptéri szóvivő szerint.
Legyártották az utolsó Tu-154-es utasszállítót
2013.02.20. 15:16
Véget ér a legendás Tu-154-es szovjet-orosz sugárhajtású utasszállító repülőgép gyártásának története: a szamarai Aviakor gyár a védelmi minisztériumnak szállítja le az utolsó darabot. Ezzel a sorozatgyártás befejeződik - közölte a gyár szóvivője a RIA Novosti hírügynökség keddi jelentése szerint. Hozzátette, hogy az üzemelő gépek javítását még évekig el kell látni.
Az Iberia tüntetői összetűztek a rendőrökkel
2013.02.19. 16:43
A tüntetők a madridi nemzetközi repülőtéren tűztek össze a rendőrökkel, miután a légitársaság földi kiszolgáló személyzete és a légi utaskísérők tizenöt napos sztrájkba kezdtek. A légitársaságnál elbocsátások lesznek, ami 1200 járat törlést eredményez három héten belül. Már az első napon 236 járattal kevesebb lesz.
Fapados szuperexpresszt indít a francia vasúttársaság
2013.02.19. 16:43
Ouigo néven fapados TGV (szuperexpressz) járatokat indít a francia állami vasúttársaság (SNCF). A tavasszal induló vonatokra keddtől lehet helyet foglalni. "Az új kínálatot 4 millió olyan franciának szánjuk, akik Párizson kívül élnek, és eddig inkább gépkocsival közlekedtek, és nem vonattal" - hangsúlyozta Guillaume Pepy, az SNCF elnöke az első égszínkék Ouigo TGV bemutatásakor a Párizstól keletre található Marne-la-Vallée (Eurodisney) állomáson.
Ünnepel a londoni metró
2013.02.18. 16:33
Mark Wallingert, az egyik legnépszerűbb angol kortárs képzőművészt kérték fel, hogy alkotásaival emlékeztessen a világ legrégebbi metróhálózatának 150. születésnapjára. A világszerte híres londoni metrószimbólumot – mind a 270 állomáson - egy labirintus-szerű rajz jeleníti meg, de mindegyik másképp. Naponta milliók utaznak ebben a különös csőlabirintusban - érkezvén a metropolisba a világ minden tájáról - és célhoz érnek, ez tehát mindenképp közös bennük – ami mottója lehet az alkotásoknak.
Továbbra is elérhető a Discovery Airpass
2013.02.18. 14:40
Meghosszabbította a Lao Airlines a népszerű Discovery Airpassot. A légibérlet a Lao Airlines és a Bangkok Airways közös terméke, mellyel nagyszerűen felfedezhető a dél-ázsiai régió.
Több mint húszezer hibát vétettek a berlini repülőtér kivitelezői
2013.02.17. 19:14
Több mint húszezer hibát vétettek a kivitelezők az új berlini nemzetközi repülőtéren, amelynek átadását már négyszer el kellett halasztani a sorozatos problémák miatt. A Bild am Sonntag című vasárnapi lap beszámolója szerint a több hónapig tartó ellenőrzés során a csempézési hibáktól a 60 kilométer hosszúságú hűtővezeték-rendszer szigetelésének elmulasztásáig valamennyi problémát összegyűjtötték, majd a súlyosság alapján rangsort állítottak össze.
Autót is olcsóbban bérelünk, ha időben foglalunk
2013.02.15. 16:38
Érdemes időben lefoglalni a bérautót a téli nyaraláshoz is, mivel a foglalási időpont közeledtével egyre drágábbak a bérleti díjak, így pár nap alatt is sokat spórolhatunk az autóbérlésen – derült ki az autokolcsonzes.hu napokban kiadott, ingyenesen letölthető, Autókölcsönzés Kisokos című kiadványából. Ha valaki előre gondolkodik, akár 20-30 százalékkal olcsóbban bérelhet autót, mint az, akinek az utazás előtt pár nappal jut eszébe autót kölcsönözni.
A South African Airlines ismét megkapta a négycsillagos minősítést
2013.02.14. 18:04
Erre az évre is megkapta a Skytrax négycsillagos minősítését a South African Airlines láncban tizenegyedszerre. A minősítés a fedélzeti termékek és szolgáltatások színvonalát, és folyamatos javítását ismeri el, továbbá a bázis reptéren végrehajtott fejlesztéseket.
Sztrájk Németországban
2013.02.14. 17:55
A Verdi szakszervezet bejelentette, hogy a biztonsági személyzet pénteken 04:00 órától a Köln/Bonn Repülőtérre is kiterjeszti a sztrájkot. A légitársaság emiatt jelentős korlátozásokra számít legnagyobb központi repülőterén. A Germanwings valamennyi utasának azt javasolja, hogy a folyamatosan frissített www.germanwings.com honlapon tájékozódjon járatának aktuális helyzetéről.
Közös standon az IGTO, EL AL és Izrael specialisták
2013.02.14. 16:18
Az idei utazás kiállításon az IZRAEL standon találkozhatnak az érdeklődők az Izareli Turisztikai Minisztérium, az EL AL légitársaság, valamint három Izrael specialista utazásszervező, a Chemol Travel, MSE Tours és a TS Tours munkatársaival.
Az első diszkont útvonal Grúziából az EU-ba
2013.02.14. 15:58
A Wizz Air ma bejelentette, hogy megduplázza kapacitásait Grúziában, és ezentúl három új nemzetközi útvonalat üzemeltet a Kutaiszi repülőtérről. A Wizz Air alacsony árai nagyon sikeressé tették a Kutaiszit Kijevvel összekötő útvonalat, ezért a légitársaság két új ukrán útvonal működtetését kezdi meg április 23-án Donyeckbe és július 1-jén Harkovba.
Fizetőssé teszi a feladott poggyászt a KLM
2013.02.14. 15:02
A KLM európai járataira április 22. után foglalt repülőjegyei már nem tartalmaznak ingyenesen feladható poggyászkeretet, ugyanakkor 11 európai célállomására 99 euróért kínál jegyet és az alacsony tarifával elérhető desztinációk számát a későbbiekben tovább bővíti.
Biztonságos az interneten vásárolni vonatjegyet
2013.02.13. 20:41
Az elmúlt öt év tapasztalatai, több mint 1,7 millió online vásárlás és egy független minősítés alapján is megbízható és biztonságos a MÁV-START internetes menetjegyváltási rendszere – áll a társaság közleményében. A www.mav-start.hu weboldalon elérhető szolgáltatás fejlesztése folyamatos, egyre többen választják a menetjegyváltásnak ezt a módját a pénztári sorban állás helyett.
Wizz Air jegyek már mobilról is
2013.02.13. 20:25
Bemutatta új applikációját a Wizz Air, így mobilkészülékről is lehetségessé vált repülőjegyeket foglalni. A letöltés ingyenes, de az összes funkciót csak a Discount Club éves tagsági díját megfizetők használhatják. Az alkalmazás egyelőre csak iPhone-ra készült el. „A mobil check-in márciusban várható” – tudatta lapunkkal a fapados légitársaság.
Óriásfúzió készül a légiközlekedésben
2013.02.12. 18:30
A világ legnagyobb légitársasága jöhet létre hamarosan az American Airlines és a US Airways fúziójából. Lapértesülések szerint a két cég igazgatósága szerdán hozza meg döntését az ügyben, és csütörtökön már be is jelenthetik az amerikai légi közlekedés konszolidációs folyamatának legújabb állomását.
Új dél-amerikai járat az Air France-nál
2013.02.08. 15:05
Április 16-tól heti öt alkalommal indulnak közvetlen járatok Uruguay fővárosába, Montevideóba. A nyári szezonban Boeing 777-200-as gépek repülnek Párizs és Montevideó között, 308 férőhellyel.
A világ tíz legbiztonságosabb légitársasága között az EVA AIR
2013.02.07. 16:02
A német AERO International Magazine kiválasztotta a világ tíz legbiztonságosabb légitársaságát. A társaság már 9 éve mindig benne van a top 10-ben, és javított korábbi helyezésén is. Jelenleg a hatodik a listában a Finn Air, az Air New Zealand, Cathay Airways, Emirates és az Etihad Airways mögött. A magazin havonta jelenik meg, és a polgári repülésre fókuszál.
Új Budapest-Róma járat májustól
2013.02.07. 10:51
Május 3-tól az Alitalia elindítja második járatát Róma és Budapest között. Az Alitalia az új menetrendszerinti szolgáltatását új generációs Airbus A320-as repülőgépekkel üzemelteti majd májusban heti 3 alkalommal, júniustól szeptember végéig heti 5 alkalommal és októberben ismét hetente 3-szor.
Csökkent tavaly a pozsonyi repülőtér utasforgalma
2013.02.06. 20:54
Éves szinten 11 százalékkal esett vissza tavaly a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik repülőtér (BTS) utasforgalma, ugyanakkor a teherforgalom hasonló arányban emelkedett - közölte az MTI-vel Dana Madunická, a BTS szóvivője szerdán.
Erős évkezdés az easyJetnél
2013.02.06. 14:40
Idén januárban 4%-kal többen utaztak easyJettel, mint az előző év azonos hónapjában. A januári utasok száma így 3 878 640-re, az éves utaslétszám pedig 7%-ot emelkedve 59 354 758-ra nőtt. A repülőgépek telítettsége is javult a tavalyi eredményekhez képest: januárban 2,4 százalékpontos emelkedéssel 84,4%-ot, éves szinten pedig 1,4 százalékpontos növekedéssel 88,9%-ot ért el.
Az AVIAREPS képviseli a China Southern Airlines légitársaságot
2013.02.06. 14:27
Ázsia legnagyobb légitársasága, a China Southern Airlines az Aviarepset bízta meg képviseletével, a két cég együttműködését Mexikóban, Kolumbiában és Chilében kezdte meg. Az Aviareps irodái értékesítési és marketing, illetve foglalási és jegyértékesítési feladatokat látnak el az adott területeken.
Új AIRBERLIN járatok
2013.02.06. 14:25
Az airberlin növeli járatainak számát az amerikai oneworld partnere, az American Airlines code-share megálllapodásának köszönhetően. Összesen 53 város érhető el az USA-n belül a már meglévő 5 nonstop városokon keresztül. Berlinből (TXL) vagy Düsseldorfból (DUS) New York (JFK) Miami (MIA), Los Angeles (LAX), Fort Myers (RSW), és Chicago (ORD).
Zöld utakon az easyJet
2013.02.05. 16:41
Az easyJet legújabb technológiája akár negyed tonnával is csökkenti a repülőgépek súlyát, emellett javítja az utastér levegőjét is. A légitársaság, mely jelenleg is a világ egyik legzöldebb flottáját üzemelteti, valamennyi repülőgépére kiterjesztené az új rendszert, amelyet 12 hónapig tesztel.
Új Brussels Airlines járat Washingtonba
2013.02.05. 14:08
Június 18-tól heti ötször repül Brüsszelből Washingtonba a Brussel Airlines. A járatot 330-as repülőgéptípussal repülik, amelyen vadonatúj business és economy osztályt mutatnak be, a business osztályon ággyá alakítható ülésekkel. A járat Brüsszelből 17.30-kor indul és 20.15-kor száll le Washingtonban. Visszaúton 22.35-kor hagyja el Washington Dullas Nemzetközi Repülőterét és másnap 12.10-kor ér földet Belgiumban. Jelenleg Brüsszelből a United Airline-szal lehet eljutni Washingtonba.
Egyre szebb a kilátás a SkyCourtból
2013.02.05. 13:23
Befejeződött annak az ideiglenes poggyászosztályozó épületnek a bontása, amit a SkyCourt építkezés kezdete előtt emelt a Budapest Airport a repülőtér betonján. A repülőtér forgalmi előterén évek óta álló és a SkyCourt hatalmas üveghomlokzatán át a kilátást akadályozó szürke csarnokot 2009-ben azért emelték, hogy az építkezés idején helyet adjon az ideiglenes poggyászosztályozó gépsoroknak. A bontást és az áthelyezést követően az utasoknak hamarosan sokkal szebb rálátásuk lesz a repülőtéri forgalmi előtér életére.
Két új gép és bővülés a Lao Airlines-nál
2013.02.04. 16:55
Két új gépet vásárol idén márciusban a Lao Airlines, egy Airbus A320-ast és egy ATR-t. Az új gépek Myanmar és Phnom Penh között repülnek szeptembertől. A légitársaság flottaállománya így márciustól 14-re emelkedik (négy Airbus A320-as, hat ATR és négy MA600-as géptípusok).
Rekord számú megjelenés a légiközlekedésről a Malév-csőd nyomán
2013.02.04. 16:47
A légiközlekedésről és a Magyarországra közlekedő légitársaságokról készített médiaelemzést a Chapter4 Communications Kft. A kutatás, amely a magyar nyomtatott és online sajtó cikkeire terjedt ki, arra kereste a választ, hogy milyen mértékben változtatta meg a légiközlekedés súlyát a magyar médiában a nemzeti légitársaság leállása 2011-hez képest.
Szíriai gyerekeken segít az easyJet és az UNICEF
2013.02.03. 15:55
A szíriai konfliktusban érintett több százezer gyermek számára szervez gyűjtést az UNICEF és a brit légitársaság, a ‘Change for Good’ elnevezésű programjuk keretében. Az easyJet utasai február 1-jétől március 15-ig 600 útvonalon, és több mint 43 000 járaton adakozhatnak a jó ügy érdekében.
Mérsékelten emelkedett a cseh vasút utasainak száma
2013.02.03. 15:55
Tavaly 168,9 millió utast szállított a cseh vasút (CD), ami éves szinten 1,8 százalékos növekedés - közölte Petr Stáhlavsky, a vasút szóvivője. "A távolsági és a nemzetközi járatok iránti kereslet növekedett elsősorban, de nagyobb volt az érdeklődés a városokhoz, elsősorban a Prágához közeli településekre irányuló vasúti közlekedés iránt is" - magyarázta a tavalyi eredményt Stáhlavsky.
10 millió üzleti utazó az easyJet járatain
2013.01.31. 16:33
Az easyJet 10 millió üzleti utassal zárta a tavalyi évet, 2012 éves utasforgalma meghaladta az 59 millió főt, amely 6,7 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Az eredmény jól demonstrálja az easyJet növekvő népszerűségét az üzleti utazók körében, egyszerű és megfizethető utakat kínálva ennek a szegmensnek is.
A Turkish Airlines Gabonba is repül
2013.01.31. 14:08
Január 31-én a Turkish Airlines útvonalhálózatába 97. országként bekerült Gabon is. A török fuvarozó ezentúl Isztambulból hetente háromszor repül Libreville-be, a kameruni Doualán keresztül. Ez a légitársaság 34. afrikai célállomása, ahova a gépek kedden, csütörtökön és vasárnap indulnak, visszafelé azonban Douala érintése nélkül, közvetlenül térnek vissza Isztambulba hétfő, szerda és péntek reggel.
A prágai repülőtér utasforgalma nyolc százalékkal csökkent tavaly
2013.01.30. 19:39
Tavaly 10,8 millió utas fordult meg a prágai Václav Havel Repülőtéren (korábban Ruzyne), ez éves szinten nyolcszázalékos csökkenés. A leszállások-felszállások száma csaknem 13 százalékkal esett vissza - közölte a repülőtér szerdán közleményben.
A sztárok diktálják az úti célokat
2013.01.29. 15:55
Barbados, St. Lucia, Dubai – a sztárok közösségi oldalai szerint ezek a legnépszerűbb téli úti célok a hírességek körében. Akik megtehetik, követik kedvenceiket: ezt mutatják a British Airways legfrissebb foglalási adatai is. Januárban a strandoké a főszerep, főleg, ha kedvenc sztárunk is ott nyaral. Az év elején megannyi híresség tette közzé közösségi oldalain, hogy hol töltötte a karácsonyt és a szilvesztert, melynek következtében a British Airways januári foglalásai látványosan nőttek.
Folytatódik a légi sztrájk Németországban
2013.01.25. 11:47
A Germanwings az észak-rajna vesztfáliai repülésbiztonsági személyzet továbbra is zajló sztrájkja miatt január 25-én is járattörlésekre és csökkentett menetrend betartására kényszerül. A sztrájk miatt a munkahét végén jelentős korlátozások várhatóak a Köln/Bonn Repülőtéren is, amely a Germanwings légitársaságot is érinti.
Járatbővítés az Air Mauritiusnál
2013.01.24. 20:09
Január 24-től hetente két közvetlen járat közlekedik Mauritius és Sanghaj között. A járatok Mauritiusról csütörtökönként és vasárnaponként indulnak, Sanghajból, vissza pedig szombatonként és keddenként.
9,2%-os emelkedés az easyJetnél
2013.01.24. 16:04
A 2012. december 31-ével végződött pénzügyi negyedév eredményei szerint az easyJet teljes árbevétele 9,2%-kal, 833 millió GBP-re emelkedett, elsősorban az egy egységnyi bevételeknek, valamint a tovább javuló kihasználtságnak köszönhetően.
A Germanwings tizenöt járatot törölt Köln/Bonnban a sztrájk miatt
2013.01.24. 15:52
Az észak-rajna vesztfáliai biztonsági személyzet nemrég bejelentett sztrájkja miatt a Köln/Bonn Repülőtéren is jelentős korlátozások várhatóak. A diszkont légitársaság emiatt néhány járat törlésére, illetve késleltetésére kényszerült. Mindez tizenöt útvonalat és kb. 3000 utast érint.
Máltára is repül a Wizz Air
2013.01.24. 15:00
A Wizz Air 2013. május 17-től hetente kétszer repül majd a Budapest-Málta útvonalon. A légitársaság így 35-re emelte a Magyarországról elérhető útvonalak számát, és a máltai útvonallal együtt már összesen 30 országba indít járatokat.
Áprilisban nyílik az új dohai repülőtér
2013.01.23. 16:27
A több mint 15 milliárd dolláros beruházással épülő, a korábbi tervek szerint 2012. december 12-én nyíló Hamad International Airport áprilisban fogadhatja az első gépeket.
Disneylandbe repít az easyJet
2013.01.21. 17:40
Az easyJet és a párizsi Disneyland mától mindent megtesz, hogy az élménypark látogatása már az utazás pillanatától különleges legyen. A két cég megállapodása értelmében a parkba látogatóknak rugalmasabb utazási és szálláslehetőségeket kínál a foglalások során.
Új európai vezetői engedély
2013.01.18. 14:17
2013. január 19-től az EU-ban kiállított valamennyi új vezetői engedély műanyag hitelkártyaszerű okmány lesz, amely egységes európai formátumot követ, és szigorúbb biztonsági védelemmel van ellátva.
A repülőkre felvihető poggyászok egységes szabályozását szorgalmazzák
2013.01.17. 18:08
Az Európai Parlament (EP) csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén az egyes légitársaságok által bevezetett "egyetlen kézipoggyász" szabályról folytattak vitát. Kósa Ádám és Bánki Erik fideszes európai parlamenti képviselő szerint az utasok jogainak védelme és a méltatlan eljárások felszámolása érdekében egységes szabályozásra és hatósági fellépésre van szükség.
Két éve repül Budapestre a Qatar Airways
2013.01.17. 15:58
A Qatar Airways épp két éve, 2011. január 17-én kezdett el repülni Budapestre A320 típusú gépekkel, akkor még csak heti négy alkalommal. A kiváló fedélzeti szolgáltatásoknak és a rövidebb ázsiai, ausztráliai és afrikai menetidőknek köszönhetően az új járat hamarosan nagy népszerűségre tett szert, így már 2011 szeptemberétől napi járattal üzemelt Budapestre a Qatar Airways.
Marosvásárhelyről is indít járatokat a Ryanair légitársaság
2013.01.16. 21:37
Marosvásárhelyről is indít járatokat az ír Ryanair diszkont légitársaság - jelentették be szerdán az erdélyi városban. Európa legnagyobb diszkont légitársasága április végén, illetve május elején indítja első brüsszeli és pisai járatát az erdélyi repülőtérről heti négy alkalommal - közölte Kate Serry, a Ryanair fejlesztési igazgatója.
Kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing 787-es Japánban
2013.01.16. 17:14
Időlegesen kivonta a forgalomból Boeing 787 Dreamliner utasszállító repülőgépeit a két nagy japán légitársaság, miután az All Nippon Airways (ANA) egyik 787-ese kényszerleszállást hajtott végre szerda reggel Japánban. A légitársaság közlése szerint a gép műszerei akkumulátorhibát jeleztek, ezért döntöttek a pilóták a kényszerleszállás mellett. A közlekedési minisztérium azt is jelezte, hogy a gép pilótafülkéjébe füst szivárgott.
Rodin-kiállítással nyílt meg a párizsi Charles-de-Gaulle repülőtér múzeuma
2013.01.16. 17:14
Auguste Rodin (1840-1917) műveiből összeállított kiállítással nyílt meg a párizsi Roissy-Charles-de-Gaulle repülőtér új kiállítótere, ahol ezentúl a várakozó utasok a nagy párizsi múzeumok gyűjteményeiből láthatnak időszakos tárlatokat. Az Európa második legnagyobb légi kikötőjének 2E terminálján 500 millió euróból kialakított, 250 négyzetméter alapterületű kiállítóteret a hatalmas gyűjteménnyel rendelkező francia múzeumok kirakatának szánják az ötletgazdák.
A China Airlines 6,3%-kal növelte forgalmát decemberben
2013.01.15. 16:31
A tajvani légitársaság jól zárta a 2012-es évet, mintegy 6,3%-kal növelte forgalmát a tavaly év végi forgalomhoz képest. A januári holtszezonon a légitársaság akciós elővételi jegyekkel próbál segíteni, jelenleg a magyar piacon Bali és Vietnam irányában kínálnak akciós jegyeket a hónap végéig.
Rendezte tartozása egy részét Oroszországgal az AeroSvit
2013.01.15. 16:30
Az orosz légi irányítás január 15. és január 24. között engedélyezte az orosz légtér használatát az AeroSvit ukrán légitársaságnak, miután az törlesztette tartozásának egy részét - közölte kedden az ORvD orosz légiközlekedési hatóság - írja KyivPost ukrán hírportál.
Az AeroSvit járataival megduplázza hálózatát az UIA légitársaság
2013.01.15. 16:30
Átszervezési fázisba jutott a tavaly december végi csődkérelem után az ukrán AeroSvit légitársaság, amelynek keretében szinte teljes nemzetközi járathálózatát az ukrán UIA (Ukraine Intertnational Airlines) veszi át - írja a CAPA Centre for Aviation szakmai hírportál.
Az Air France meghódítja a csillagokat
2013.01.15. 16:28
Február elsejétől az Air France hosszú távú járatain a Business osztály utasai Michel Roth – Michelin csillagos séf – fogásait élvezhetik. A Párizs – Montreal járat utasai már megkóstolhatták az új ételeket. Az út során négy fogást kóstolhattak meg az utasok, melyet Michel Roth, Michel Quissac és Roger Passet készítettek.
Japánban kormányzati vizsgálat indult a Boeing 787-es Dreamlinerek ügyében
2013.01.14. 14:33
Vizsgálatot indított a japán közlekedési minisztérium a Japan Airlines (JAL) Boeing 787-es Dreamliner repülőgépén két alkalommal is bekövetkezett üzemanyag-szivárgás okának kiderítésére hétfőn, három nappal azután, hogy az amerikai kormányzat is hasonló intézkedést rendelt el a múlt hét folyamán az utasszállító típus műszaki meghibásodásai miatt.
Hatalmas elbocsátást tervez az Aerosvit
2013.01.14. 13:53
Átszervezésre hivatkozva az ukrán Aerosvit légitársaság 2500 dolgozójából 1800-at elbocsát - közölte hétfőn a Szevodnya című ukrán napilap az állami légi szolgálatra hivatkozva. A lap értesülése szerint 300 munkatársat a nagy távolságú járatokra tartanak meg, míg 400 dolgozójukat állítólag egy másik ukrán légitársaság, az Ukraine International Airlines (MAU) veszi át.
Új Alitalia törzsutas program
2013.01.14. 13:45
A 2013-ban induló új MilleMiglia program rengeteg új lehetőséget nyújt az Alitalia légitársaság utasainak mérföldjeik gyűjtésére és elköltésére az Alitaliánál, illetve a programban szereplő egyéb partnereknél. Az új program a korábbiaknál is több előnyt kínál az Exclusive Clubok tagjai számára.
Megérkezett Budapestre a LOT Boeing 787 Dreamlinere
2013.01.13. 13:27
Hétvégén megérkezett a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren a lengyel LOT légitársaság legújabb gépe, az alig pár hete forgalomba állított Boeing 787-800-as Dreamliner szombaton. A járat még szombat este vissza is indult Varsóba. A LOT a tervek szerint már a péntek esti budapesti járatot is ezzel Boeing 787-800-as Dreamlinerrel repülte volna, ám a gép műszaki okok miatt Varsóban maradt, és egy másik típussal helyettesítették.
Nemzetközi elismerés egy magyar márka promóciójának
2013.01.09. 18:51
„Highly commended” vagyis rendkívüli elismeréssel tüntette ki a világ egyik legnagyobb szakmai szervezete a Heinemann Duty Free, a Zwack Unicum és a Budapest Airport közös nyári kampányát.
Új olcsó jegyár-kategóriát vezet be az Air France
2013.01.08. 15:39
Sajátos üzleti modellel veszi fel a versenyt az Air France a diszkont légitársaságokkal: a korábbinál olcsóbb jegyár-kategóriát vezet be meglévő járatain bizonyos poggyász nélkül utazók számára - írja a német Die Welt online kiadása.
Wizz Air felajánlás az Aerosvit utasoknak
2013.01.07. 16:37
A Wizz Air Magyarország és a Wizz Air Ukrajna bejelentette, hogy azok az utasok, akiknek valamelyik Kijev- Budapest vagy Kijev-Varsó között közlekedő, törölt Aerosvit járatra van jegyük, a Wizz Air telefonos ügyfélszolgálatán keresztül 10 990 forintért illetve 349 ukrán hrivnyáért (+foglalási díj) foglalhatnak jegyet a Wizz Air Katowice-Kijev vagy Budapest-Kijev járataira.
Tovább csúszhat az új berlini repülőtér átadása
2013.01.07. 12:07
Várhatóan negyedszer is módosítani kell az új berlini repülőtér átadásának dátumát, a forgalom legkorábban 2014-ben indulhat el hétfői német sajtóbeszámolók szerint. A csúszást súlyos kivitelezési hibák okozzák.
Decemberi nagyüzem az easyJetnél
2013.01.07. 10:27
Tavaly decemberben az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 4,9 százalékkal, 4 339 836-ra emelkedett, az éves utaslétszám pedig 6,7 százalékkal, 59 204 632 főre nőtt.
Újra régi helyén a Lufthansa crew
2013.01.07. 10:26
Január 1-jétől a Lufthansa és az Austrian Airlines is visszatért a hosszú éveken át már bevált transzferszolgáltatóhoz, az AirportShuttle-Minibuszhoz a crew szállítás területén is. A légijáratok személyzetének szállítása szigorú feltételrendszer alapján történik.
Az Aerosvit a csődeljárás alatt is működik
2013.01.04. 16:24
Az Aerosvit Airlines a kijevi bíróságnál kezdeményezte a csődeljárás megkezdését a felszámolási folyamat érdekében, amellyel helyreállíthatja fizetőképességét és kielégítheti tartozásait hitelezői felé. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a légitársaság csődbe menne: az Aerosvit folytatja működését és teljesíti kötelezettségeit partnerei felé, a szanálást a reorganizációs folyamat részeként maga a légitársaság kezdeményezte hogy helyreállítsa üzemeltetési hatékonyságát és növelje jövedelmezőségét.
Felfüggesztette az AeroSvit kiszolgálását a kijevi repülőtér
2013.01.04. 12:50
A kijevi Boryspil nemzetközi repülőtér fizetések elmaradása miatt felfüggesztette az AeroSvit ukrán légitársaság kiszolgálását - közölte pénteken az ukrán KyivPost hírportál a repülőtér üzemeltetőjének Facebook oldalán megjelent bejelentésre hivatkozva.
A Kingfisher elveszíti repülési jogát
2013.01.02. 15:20
Az adósságokkal sújtott indiai Kingfisher Airlines-tól megvonták repülési jogát, miután a felfüggesztett engedély megújítására vonatkozó kérelmet nem nyújtotta be a december 31-i határidőre. A légitársaság gépei október óta nem szállhatnak fel, miután a személyzet többször is sztrájkba kezdett az elmaradt fizetések miatt.
Hatalmas prémiummal vesz meg egy autókölcsönzőt az Avis
2013.01.02. 15:20
500 millió dollárnyi készpénzért vásárolja fel az Avis autókölcsönzéssel foglalkozó vállalat a közösségi autókölcsönzéssel foglalkozó Zipcar társaságot. A felvásárló cég az ügylettel az autópiac ezen speciális, dinamikusan növekedő területére kíván betörni. Az ügylet 49 százalékos prémiumot tartalmaz a Zipcar részvényeinek hétfői záróárfolyamához képest, melyek valósággal szárnyalni kezdtek a hírre, és több mint 47 százalékos pluszban nyithatnak.
Autópályadíj, új kategória a buszokra és a lakóautókra
2013.01.01. 17:01
A 3,5 tonnát meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű autóbuszok és lakóautók januártól az újonnan bevezetendő B2 kategóriába tartoznak, és éves autópálya-használati jogosultságot is vásárolhatnak - egyebek mellett ezt tartalmazza a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Felfüggeszti járatait az Air Mali
2012.12.27. 12:03
A Malin zajló politikai instabilitás miatt ideiglenesen felfüggeszti járatait az Air Mali (I5), mely a Hahn Air egyik partnere volt.
A China Airlines 4 új Boeing 777-300-as gépet lízingel
2012.12.27. 11:53
A China Airlines folytatva a megújulást a kényelem, a versenyképesség és az energiatakarékosság jegyében, december 18-án 4 új Boeing 777-300-as gép átvételéről kötött szerződést, melyek 2014-től állnak a légitársaság flottájába. Az új gépek a China Airlines hosszú távú, magas utasszámú útvonalain fognak repülni, úgymint Európa, valamint Észak Amerika és Taiwan között.
Fedélzeti internet- és mobilszolgáltatások 2014-től az EVA Airnél
2012.12.23. 11:59
Az EVA Air légitársaság 7 új Boeing 777-300ER típusú gépet rendelt 2012 májusában, amelyen 2014-ig elérhetővé teszik ezeket a kommunikációs szolgáltatásokat az utasok számára. Ennek működését a GCS (Global Communication Suite) biztosítja majd, aminek köszönhetően az utasok indíthatnak és fogadhatnak mobiltelefonjukon hívásokat, és böngészhetnek az interneten a fedélzeti WiFi hálózatra való csatlakozás után.
Köln/Bonnban landolt az első új Germanwings repülőgép
2012.12.20. 14:19
Az „új Germanwings” dizájnban készült első Airbus A319-es típusú repülőgép 2012. december 19-én, szerdán pontosan landolt a Köln/Bonn repülőtéren. A jármű elsőként viseli az új Germanwings külsőt: az új logót, mely egy sárga és szederszínű stilizált „W” betűt ábrázol. Az új dizájn egyértelműbben fejezi ki a Germanwings minőségi légitársaságként történő pozícionálását a diszkont társaságok között.
Karácsonyi roham az easyJet-nél
2012.12.20. 14:13
A legnagyobb brit légitársaság a karácsonyi időszakban a szokásosnál is nagyobb utasforgalommal számol. Az utasok száma a szezon legforgalmasabb napján, december 21-én meghaladhatja a 90 000 főt. Ez a tavalyi év azonos napjához képest 10%-os növekedést jelent. A légitársaság 1190 menetrendszerinti járatot indít csak ezen a napon.
Fejlesztik a GYSEV CARGO Zrt. soproni konténerterminálját
2012.12.19. 16:08
A GYSEV CARGO Zrt. az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programja keretében sikerrel pályázott a soproni Intermodális Logisztikai Szolgáltató Központ konténertermináljának fejlesztésére. A cég több mint 106 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A beruházás teljes költsége meghaladja 350 millió forintot. A munkálatokat már ősszel elkezdték, a terminál bővítését várhatóan jövő tavasszal fejezik be.
Az Alitaliáé a legjobb légitársasági konyha
2012.12.19. 15:48
Az Alitalia ismét elhozta a legjobbnak járó díjat a Magnifica Business osztályon felszolgált kiváló minőségű és újító étkezési programjának köszönhetően. A díjat az amerikai Global Traveller magazin adományozza, amely már 9 éve végez kutatásokat az utazási és idegenforgalmi ágazat eredményein.
Karácsonyi hangulat a Lufthansánál
2012.12.17. 15:15
Az adventi időszakban és az ünnepek alatt a Lufthansa hagyományos karácsonyi menüvel, desszertekkel és csillogó díszekkel varázsol ünnepi hangulatot utasai számára. A First és a Business osztály utasainak a személyzet a hagyományokhoz híven sült libát szolgál fel vöröskáposztával és krumplis gombóccal a Németországból induló nagy távolságú járatokon.
Megérkezett Debrecenbe a Wizz Air első milánói járata
2012.12.16. 16:03
Vasárnap délelőtt szállt le Debrecenben a Wizz Air első milánói járata, így London és Eindhoven után már három útvonalon közlekednek a diszkont légitársaság gépei a városból- jelentette be Kósa Lajos polgármester a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
Építőipari Nívódíjas lett a SkyCourt
2012.12.14. 15:38
A magyar építészet egyik legrangosabb elismerését, az Építőipari Nívódíjat kapta idén a Budapest Airport új terminálépülete, a SkyCourt. A tavaly átadott repülőtéri épület ezzel már a harmadik komoly elismerését szerezte a megnyitás óta.
Elindult a Wizz Air Kijevbe és Genfbe
2012.12.14. 15:36
A Wizz Air, Magyarország diszkont légitársasága ma megkezdte két új útvonalának működtetését Budapest és Kijev valamint Budapest és Genf között. A légitársaság első genfi járata 2012. december 14-én 9:20-kor, első kijevi járata pedig 10:30-kor szállt fel Budapestről.
Hatóság vizsgálja a repülőtér bezárását
2012.12.13. 20:57
A légügyi hivatal közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja meg annak a műszaki meghibásodásnak a körülményeit, amely miatt december 7-én lezárták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Az EP elutasította a földi kiszolgálás új uniós direktíváját
2012.12.13. 20:57
Visszautalta az Európai Parlament plenáris ülése az EP Közlekedési Bizottságához a földi kiszolgálást szabályozó új uniós direktíva tervét, amit az európai munkavállalói érdekképviseletek eleve károsnak és elhibázottnak ítéltek - közölte a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LRSZ) csütörtökön az MTI-vel.
Ajándékutalvány a Germanwingstől
2012.12.13. 14:33
A Germanwings immár ajándékutalványt kínál azoknak, akik távol élő, vagy egyszerűen az utazást kedvelő szeretteiket kívánják meglepni karácsony, vagy más esemény alkalmából.
Az MCAP három új Airbus A320-ast finanszíroz a Wizz Airnek
2012.12.13. 14:28
A Wizz Air adásvételi és lízingszerződést kötött három Airbus A320 gépről a Mitshubishi Corporation Aviation Partners-szel (MCAP), a repülőgépek szállítását 2013-ra és 2014-re tervezik. Ez az első finanszírozási megállapodás a két fél között.
A magyar utasok kedvenc légitársaságát keresik
2012.12.12. 16:55
A repjegy.hu magyar online repülőjegy-értékesítő oldal december végéig a magyar utazók kedvenc légitársaságát keresi. Az online felmérésben bárki részt vehet, csupán értékelnie kell legutóbbi utazásait.
Új Prága – Róma járat az Alitalianál
2012.12.12. 16:54
Új Prága – Róma járatot indít az Alitalia. Az új járat 2013. január 29-től üzemel, heti 2 alkalommal. A járat keddi és szombati napokon A320-as vagy A321-es repülőgépekkel működik majd, melyek két foglalási osztályra vannak konfigurálva, “Ottima” a business osztály és “Classica” a turista osztály.
Megnyitották az orosz légteret az Aerosvit ukrán légitársaság gépei számára
2012.12.11. 15:29
Megnyitották kedden az orosz légteret az ukrán Aerosvit légitársaság előtt, amely kifizette teljes tartozását - közölte az orosz légi irányítási hatóság. A Roszaviacija illetékese arról tájékoztatta az Interfax orosz hírügynökséget, hogy az Aerosvit 246 ezer dollárral (körülbelül 53 millió forinttal) tartozott.
Felfüggeszti járatait a Kuban Airlines
2012.12.11. 15:28
December 11-től további értesítésig felfüggeszti járatait a Kuban Airlines (GW), mely a Hahn Air egyik partnere volt. Így a jövőben nem lehet kiadni Hahn Air jegyet a légitársaságra. A Hahn Air a világ legnagyobb e-ticketing légitársaság, melyre Magyarországon további 198 légitársasági partnerre lehet repülőjegyet kiállítani
Visszatért a British Airways Zágrábba
2012.12.11. 15:24
Közel tíz év után ismét repül a British Airways (BA) légitársaság Zágráb és London között - közölte a Poslovni dnevnik horvát üzleti napilap kedden. Horvátország várhatóan 2013. július elsején belép az Európai Unióba, ami miatt a brit légitársaság a gazdasági kapcsolatok további élénkülésével, és az üzleti utak növekedésével számol.
Sorozatos kritika éri a Ryanair biztonságosságát
2012.12.10. 20:10
Egy most napvilágot látott jelentés szerint néhány hete, 141 utassal a fedélzetén, egy veszélyes manőver után kis híján balesetet szenvedett a Ryanair Manchesterből Németországba tartó gépe. A helyzete azért áll elő, mert a pilóták szerették volna lefaragni a 30 perces késést.
Vonatjegyek QR-kódon
2012.12.10. 13:06
Az interneten, otthoni nyomtatással vásárolt vasúti jegyek QR-kódját már nemcsak papír alapon lehet bemutatni a jegyvizsgálóknak, hanem akár a számítógépek, okostelefonok képernyőjén is. A lehetőséggel egyelőre a pót- és helyjegyköteles (pl. InterCity) vonatok utasai élhetnek.
Novemberben is jól repült az easyJet
2012.12.06. 15:38
Novemberben az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 7,7 százalékkal, 4 116 576-ra emelkedett, az éves utaslétszám pedig 7,3 százalékkal, 59 000 358 főre nőtt. A repülőgépek telítettsége is pozitív változást mutat a tavalyi számokhoz képest, ez eddig éves szinten 1,2 százalékpontot jelent.
Gyermekbarát repülőtéri terminál
2012.12.06. 15:28
A Budapest Airport átadta a vadonatúj Baby Lounge-ot, vagyis baba-mama várót a 2B terminál tranzit területén. Az első vendégek a XVIII. kerületi Martinovics téri óvoda gyermekei voltak, akik a helyszínen egyúttal a Mikulással is találkoztak. A baba-mama várót a Budapest Airport még komfortosabbá és barátságosabbá alakította, amelyben ezentúl játszósarok, vidám színekkel és figurákkal dekorált fal, rajztábla és modern pelenkázó- és szoptatóhelyiség is található.
Újítás a China Airlines-nál
2012.12.05. 17:14
A China Airlines újra konfigurálta és modernizálta 747-400-as gépeit. Az újonnan berendezett gépeken vadonatúj elosztású kabinok találhatók, melyek minden osztályon kényelmesebb utazást tesznek lehetővé. Hat gépen business és turista kabint alakítottak ki, míg a maradék háromban első osztály is van. A felújított gépeken az utasok kényelmes ülésekkel, a finom ételekkel és a az egyik legszínvonalasabb szórakoztató rendszerrel találkozhatnak a China Airlines fedélzetén.
Lao Airlines járatok Szöulba, Guangzhouba és Busanba
2012.12.05. 17:13
Laosz nemzeti légitársasága, a Lao Airlines 9 új gépet vásárolt, melyekkel 3 új desztinációt tud menetrendjébe állítani. A vadonatúj Airbus A320-asokkal november 29-től Guangzhouba, december 21-től Szöulba és december 30-tól Busanba fognak repülni. Az Airbusokon 16 business és 126 turista ülés lesz.
Utaselégedettséget mért a MÁV-Start
2012.12.05. 17:12
Közel ötvenezren töltötték ki a MÁV-START Zrt. kérdőívét a vasúti tapasztalatokról, utasigényekről. A vizsgált szempontok közül a jegyvizsgálók és pénztárosok munkájával voltak a leginkább elégedettek az utasok, míg az utazás komfortját, a vonatok, vasútállomások tisztaságát többen illették kritikával.
Új CSA célállomások 2013-ban
2012.12.05. 17:11
2013 nyarától a ČSA új járatot indít a prágai központjából Szöulba, Permbe, Nizzába, Münchenbe, Zürichbe és Firenzébe. Egy új Airbus 330-al bővül a Czech Airlines flottája 2013 júniusától, így lehetőség nyílik egy új hosszú távú járat üzemeltetésére Dél-Koreába (a meglévő KE code-share üzemeltetések mellett).
Lejárt az egységes európai légtér kialakításának határideje
2012.12.04. 16:55
Keddig nem sikerült kialakítani az egységes európai légteret, így az Európai Unió tagországai túlléptek egy 2010-ben maguk szabta határidőt. Az EU közlekedési biztosa kötelezettségszegési eljárások megindítását sem zárta ki. Az EU 2010-ben úgy döntött, hogy 2012. december 4-ig a 27 légiirányítási körzetet kilenc úgynevezett funkcionális légtérblokkba szervezik át, és kialakítják az egységes európai légteret (EEL), a nemzeti érdekek azonban ezt jórészt felülírták.
Drágul a vasúti menetjegy Horvátországban
2012.12.04. 16:08
Januártól 15 százalékkal drágulnak a vasúti menetjegyek Horvátországban - írta a Vecernji list című napilap internetes kiadása kedden. A menetjegy ára öt éve nem változott, ugyanakkor az üzemanyag jelentősen drágult - indokolta az áremelést Drazen Ratkovic, a horvát vasúttársaság személyszállítási üzletágának igazgatója egy sajtótájékoztatón.
Rekord a FlyNet bevezetésének második évfordulóján
2012.12.04. 16:06
A Lufthansa folytatja a FlyNet szélessávú internetszolgáltatás bevezetését interkontinentális járatain. A FlyNet elindítása után két évvel rekordszámú, összesen 80 gépen kínál repülés közben szélessávú csatlakozást, így jelenleg a Lufthansáé a világ legnagyobb, szélessávú internetszolgáltatást nyújtó nagy távolságú légiflottája.
Új repülésbiztonsági lista
2012.12.04. 16:02
Az Európai Bizottság kedden elfogadta az unióban működési tilalom és egyéb korlátozások alá helyezett légi fuvarozók európai listája, az úgynevezett európai repülésbiztonsági lista legfrissebb átdolgozását. Jelentős biztonsági problémák miatt eritreai légi fuvarozók felkerültek a listára, míg Mauritánia egyre javuló repülésbiztonsági helyzetének köszönhetően valamennyi ott engedélyezett légi szolgáltatót töröltek róla.
Leállt a Zambezi Airlines
2012.12.03. 12:05
További értesítésig felfüggeszti járatait a Zambezi Airlines (ZJ), mely a Hahn Air egyik partnere volt. Így a jövőben nem lehet kiadni Hahn Air jegyet a légitársaságra. A Hahn Air a világ legnagyobb e-ticketing légitársaság, melyre Magyarországon további 198 légitársasági partnerre lehet repülőjegyet kiállítani.
190 ország és 5 kontinens a Hahn Airrel
2012.12.02. 13:17
Alapos és praktikus bemutatót tartott a Hahn Air szakmai partnerek és újságírók számára a budapesti Kilenc Sárkány Étteremben. Az előadáson 50 utazási iroda képviselője vett részt. A Hahn Air, a világ vezető e-ticketing légitársasága mára 250 partnerrel büszkélkedhet, 5 kontinens, 190 országban használják a szolgáltatásait.
Concorde-per, felmentették a Continental Airlinest
2012.11.29. 17:42
Tizenkét évvel a 113 halálos áldozatot követelő Concorde-katasztrófa után felmentette a Continental Airlinest a büntetőjogi felelősség alól a Párizshoz közeli Versailles fellebbviteli bírósága csütörtökön. Az amerikai légitársaság ugyanakkor egymillió euró kártérítést köteles fizetni az egykori szuperszonikus gépet üzemeltető Air France légitársaságnak, amiért annak a tragédia miatt romlott a hírneve.
További fejlesztések a Lufthansától
2012.11.29. 16:39
- Továbbra is a prémium utasokra fókuszálunk és nem kívánjuk szolgáltatásainkat csökkenteni, sőt, 2014-ig mintegy három milliárd eurót fordítunk a termékfejlesztésekre – hangsúlyozta Ofer Kisch, a Lufthansa Csoport Közép-Európáért felelős vezérigazgatója november 29-i sajtótájékoztatóján. Az USA-ba vagy Indiába tartó magyar utasok is élvezhetik majd a Lufthansa vadonatúj Business Class üléseit, amelyet a légitársaság által a világon elsőként üzembe állított új Boeing 747-8 utasterében próbálhatnak ki.
A Lufthansa tovább növekedett Magyarországon
2012.11.29. 16:38
2012 első háromnegyedében a Lufthansa közel 10 százalékkal bővítette kapacitását a magyarországi járatokon és az európai 72 %-os átlag felé növelte helykihasználtságát, miközben a Lufthansa Csoport közel egymillió utast szállítva összességében 5 százalékos utasszám-növekedést ért el a magyar piacon.
Együttműködési megállapodás az ÁNTSZ és a GYSEV között
2012.11.29. 16:37
Együttműködési megállapodást kötött az ÁNTSZ és a GYSEV Zrt. Ennek értelmében mostantól összehangoltan ellenőrzi a dohányzási tilalom betartását a vonatokon, vasútállomásokon, és a vasúti területeken a tisztiorvosi szolgálat és a vasúttársaság. A megállapodást dr. Paller Judit országos tisztifőorvos, valamint Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója és Skála János vezérigazgató-helyettes látta el kézjegyével Sopronban.
Alitalia, a családbarát légitársaság
2012.11.29. 16:36
Az olasz légitársaság nagy figyelmet fordít a gyermekes családok kényelmére mind reptéri, mind fedélzeti szolgáltatásai terén. A kisgyermekkel utazók például a babakocsit ingyenesen szállíthatják a járatokon, valamint az újonnan vásárolható welcome service szolgáltatásnak köszönhetően teljes körű segítségben részesülnek az utazás minden szakaszában, úgy mint elsőbbségi check-in és csomagfeladás, gyorsított biztonsági ellenőrzés, vagy autó transzfer a repülőig - csak hogy párat említsünk.
Újjászületik a Germanwings
2012.11.29. 13:47
Európai járatai jobb jövedelmezősége érdekében a Lufthansa úgy döntött, hogy a nem-hubokra – pl. Stuttgart, Hamburg, Köln, Düsseldorf – közlekedő járatait a jövőben leányvállalata, a Germanwings fogja üzemeltetni. Ezzel párhuzamosan a Germanwings alaposan megújul, és a korábbi, magas kiszolgálást kínáló diszkont fuvarozó helyett sokkal inkább a hagyományos légitársaságok szolgáltatásait nyújtja majd.
Jereván és Fortaleza az Alitalia új célállomásai
2012.11.27. 17:16
2012. december 11-el az Alitalia megkezdi Róma – Jereván járatának üzemeltetését. Az örmény főváros, a kaukázusi térség egyik legfontosabb ipari, kulturális és tudományos központja. Ezen útvonalon heti két járatot üzemeltet majd a légitársaság: Rómából kedden és pénteken 22:20-kor indul és 05:15-re (helyi idő szerint) érkezik Jerevánba.
Ülésfoglalás minden easyJet járaton
2012.11.27. 17:15
November 27-től minden easyJet járaton könnyebbé és kényelmesebbé válik az utazás az ülőhelyfoglalásnak köszönhetően, naponta több mint 1000 járaton. November 13-tól már a Budapest-London járatokon is lehetőség nyílt az előzetes helyfoglalásra, mától pedig a teljes easyJet hálózaton bevezetik a rendszert.
Sixt-franchise az USA-ban
2012.11.27. 17:15
A Sixt, Németország legnagyobb autókölcsönző cége, megkezdte a szükséges lépéseket egy amerikai franchise hálózat kiépítésére. A cég nem csak a saját tulajdonú Sixt állomásokkal terjeszkedik, hanem franchise partnerek segítségével államonként növeli az amerikai autókölcsönzői piacon való jelenlétét.
Perel a repüléshez túl kövér magyar nő férje
2012.11.27. 17:14
Közel 4,6 millió dolláros kártérítést követel két légitársaságtól annak a magyar nőnek a férje, akit túlsúlya miatt nem engedtek felszállni a repülőre októberben. A nő orvosi kezelésre utazott volna haza Amerikába, de Magyarországon rekedt, ahol pár nappal az eset után életét vesztette.
Nyereséges évet vár a Sixt
2012.11.22. 16:23
A hanyatló európai gazdaság ellenére továbbra is jelentős az érdeklődés a Sixt bérautói iránt; a világ egyik vezető autókölcsönző cége 2012 harmadik negyedévében is növelte bevételeit, s ennek köszönhetően az év első kilenc hónapjának üzleti teljesítménye teljes mértékben megfelelt a cég elvárásainak.
Új járat a Qatarnál
2012.11.22. 16:21
Hetente háromszor közlekednek a Qatar gépei Belgrádba, a szerb fővárosba. Ez a légitársaság negyedik délkelet-európai, és a harmincegyedik európai célpontja. Továbbá a tizenegyedik új állomás ebben az évben, így összesen 121 városba közlekednek a Qatar járatai.
Az Alitalia téli újdonságai
2012.11.21. 17:10
Az Alitalia Csoport bemutatta új termékeit a 2012/2013-as téli szezonra a TTG Turisztikai Vásáron. Gianni Pieraccioni, az Alitalia kereskedelmi vezérigazgató-helyettese ismertette az Alitalia termékeit és szolgáltatásait, beleértve a hálózat és géppark frissítését, valamint a nyaraló utasoknak kínált újdonságokat. Laura Cavatorta, az Air One igazgatója pedig ismertette a téli újdonságokat és friss híreket.
Növekvő profit az easyJetnél
2012.11.21. 17:09
A 2012. szeptember 30-al végződő évet jó eredményekkel zárta az easyJet, stratégiájának köszönhetően a profit továbbra is rekordösszegű, az árrés nő, a részvényeseket megillető hozam pedig egyre javul. Az easyJet a komoly kihívásokkal járó gazdasági körülmények között is növelni tudta a részvényeseket megillető hozamot és forgalmát.
PayPal fizetés a Germanwings-nél
2012.11.21. 17:01
A Germanwings a PayPal rendszerrel bővítette online fizetési lehetőségeinek körét a www.germanwings.com honlapon. A PayPal elsősorban az ebay-vásárlók körében ismert. Az újdonságnak köszönhetően a diszkont légitársaság utasai azonnal tudnak online fizetni a PayPal-azonosítójukkal anélkül, hogy a Germanwings honlapján számla- vagy hitelkártya adatokat kellene megadniuk.
Amadeus Altéára váltott a Czech Airlines
2012.11.20. 17:14
A Czech Airlines bejelentette, hogy decembertől az új Amadeus Altéa platformra áll át. A rendszercsere az eddiginél is stabilabb, gyorsabb működést tesz lehetővé. A fejlesztés része a szolgáltatások fejlesztésének, melyek mind az utasok kényelmét is növelik.
Új információs táblák a GYSEV-állomásokon
2012.11.20. 17:11
Új információs táblákat helyezett üzembe a GYSEV Zrt. A vasúttársaság vonalain mostantól 18 kétoldalas, összesítő tábla segíti az utasok tájékozódását. A 29 collos, mintegy 70 cm-es lcd monitorok a nagyobb állomások mellett sok kistelepülés vasúti megállójában adnak információkat a GYSEV utasainak.
Sűríti járatait a Germanwings Köln/Bonn és Berlin között
2012.11.19. 21:38
A Germanwings emeli járatai számát Köln/Bonn és Berlin között: 2013. január 14-től a diszkont légitársaság napi járatainak száma eléri akár a tízet is. Korábban hétközben legfeljebb naponta hat alkalommal, hétvégén pedig korlátozottan szerepelt a Köln/Bonn-Berlin útvonal a Germanwings menetrendjében.
Egyelőre marad a piacon a skandináv légitársaság
2012.11.19. 21:35
Megegyezett a svéd SAS légitársaság a pilóták és a légiutaskisérők érdekképviseleteivel - jelentette be a SAS vezetése hétfőn, ezzel a skandináv légitársaság fontos lépést tett súlyos pénzügyi helyzetének rendezése, a piacon maradás érdekében.
Sixt autóbérlés az Apple Passbook alkalmazásával
2012.11.18. 16:53
A Sixt az iPhone alkalmazásába implementálta az innovatív Passbook funkciót, ezzel is bizonyítva elkötelezettségét a legújabb innovációk irányába. Németország elsőszámú autókölcsönzőjének ügyfelei így iPhone-jukon a foglalásaik minden releváns információját kezelhetik az alkalmazás segítségével.
Költségcsökkentésről tárgyal a SAS a szakszervezetekkel
2012.11.18. 16:49
Tárgyalások folynak a SAS skandináv légitársaság és az Union szakszervezet illetékes tagszakszervezetei között. A hétvégi tárgyalások eredménye döntheti el, hogy a válságban lévő SAS megmentését célzó, több megszorító intézkedést tartalmazó üzleti tervhez megvannak-e a feltételek - jelentette a svéd közszolgálati rádió vasárnap.
Vonatjegy Üdülési Csekkel az év végéig
2012.11.15. 17:48
A MÁV-START Zrt. kijelölt pénztáraiban 2012. december 31-ig válthatók be a 2012. évi lejáratú üdülési csekkek, a rajtuk feltüntetett érvényességi dátumtól függetlenül.
A világ legjobb autókölcsönzőjének választották a Sixtet
2012.11.14. 16:21
A rangos New York-i alapítású magazin, a Premier Traveler a Sixtet tartotta érdemesnek A Világ Legjobb Autókölcsönző Cége díjra a 2012-es évben. Több mint 10 ezer Premier Traveler olvasó vett részt az értékelésben a premiertravelerusa.com oldalon.
A Czech Airlines ismét elnyerte a TTG Travel Awards-ot
2012.11.14. 16:07
A TTG Travel Awards-ot már tizennégy éve adják át, turisztikai szakemberek és a nagyközönség véleménye alapján ítélik oda. A Czech Airlines már tizenegyszer nyerte el. A legjobb légitársaság kategóriában a szolgáltatások minőségét és a cseh piacon működő légitársaságok kínálatát közel ezerfős szakember gárda pontozta.
Támogatott vasúti kedvezmény a GYSEV-től
2012.11.13. 15:08
A GYSEV Zrt. az idei évben számos rendezvényt támogatott vasúti kedvezmény adásával, valamint, ehhez kapcsolódóan, intenzív reklám és marketing tevékenységgel. A rendezvényeket megjelentettük a GYSEV Magazinban, a GYSEV honlapján és facebook oldalán, vasútállomásokon elhelyezett plakátokon, jegypénztárakban. Ezt szeretnék 2013-ban is folytatni.
A karbonadó felfüggesztését javasolja a brüsszeli bizottság
2012.11.12. 16:54
A légi közlekedésre kivetett, szén-dioxid-kibocsátás utáni uniós adókötelezettség felfüggesztését javasolta hétfőn Brüsszelben Connie Hedegaard, az Európai Bizottság klímavédelmi biztosa. Hedegaard szerint célszerű lenne egy évre felfüggeszteni az adó beszedését, annak reményében, hogy jövő ősszel a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) közgyűlésén globális megállapodást lehet elérni.
Válságprogramot hirdet a SAS
2012.11.12. 16:31
A SAS skandináv légitársaság 800 alkalmazottjától válik meg és számos vagyonelemet értékesít, hogy bankhitelek és a három részvényes kormány hitelgaranciája segítségével elkerülje a csődöt. A SAS hétfőn bejelentette, hogy 800 állást számol fel és a létszámot fokozatosan 15 ezerről 9-10 ezerre szorítja le, eladja földi kiszolgáló egységét, 15-17 százalékkal lefaragja a fizetéseket.
Megélni Olaszországot az Alitaliaval
2012.11.12. 16:28
A „Live Italy” programmal az Alitalia az utazás új élményét kínálja utasainak. A programot azzal a céllal hozták létre, hogy az utazási megoldások és programok olyan kombinációját ajánlják, amelyek nem korlátozódnak csupán a repülésre, de szabadidős tevékenységeket is tartalmaznak (kiállítások, színházi előadások, koncertek, fesztiválok), így érve el, hogy az Alitaliaval történő utazás egyre inkább egy 360 °-os utazási élménnyé váljon.
Csőd szélén a skandináv légitársaság
2012.11.11. 17:41
A skandináv légitársaság (SAS) a csőd szélén áll - jelentette vasárnap a svéd közrádió, sajtóhíresztelésekre hivatkozva. A svéd kormány vasárnap egész nap ülésezett, feltehetően a légitársaság ügyét vizsgálta a rádió tudomása szerint. Hétfőre várható a SAS eredménybeszámolója a harmadik negyedévről.
Női motorvonat-vezetők állhatnak szolgálatba
2012.11.11. 14:41
A magyar vasúttörténet során először állhatnak szolgálatba női motorvonat-vezetők. A MÁV Csoport és a GYSEV Zrt. közös felhívásban keres motorvonat-vezető gyakornokokat, elsősorban a két cég más munkakörben dolgozó alkalmazottai közül, akik a 13 hónapos képzést követően állhatnak munkába motorvonat-vezetőként.
Elindult az easyJet Budapest-Bázel járata
2012.11.08. 18:11
Az őszi menetrend életbelépésével 4 gépet indít hetente az easyJet Budapestről Bázelbe. Ez a járat légitársaság második svájci járata Magyarországról, a genfi gépek október végétől heti 9 alkalommal szállnak fel a Liszt Ferenc Repülőtérről. A brit cég Európa szerte dinamikus ütemben bővíti repülési hálózatát.
Új járatok és járatsűrítés a a Czech Airlines-nál
2012.11.08. 17:49
A korábbi bejelentéseknek megfelelően a Czech Airlines növeli járatai számát a téli menetrendben Brüsszelbe, Budapestre, Düsseldorfba, Koppenhágába, Milánóba, Nizhny Novgorodba, Rostov-on-Donba, Tel Avivba, Ufára és Varsóba. Ismét lesznek járatok Prágából Berlinbe és Stuttgartba.
A szardíniai Olbia a Germanwings új célállomása
2012.11.08. 17:49
A hideg őszi napokon sokan szívesen tervezgetik a következő nyaralást. A Germanwings a 2013-as nyári menetrendben újabb vonzó célállomást kínál utasainak, ezúttal a szardíniai Olbiába. A 2013. május 4. és október 26. között, Köln/Bonnból és Stuttgartból közlekedő új járatokra már foglalhatók jegyek a www.germanwings.com honlapon, különösen kedvező áron.
Perel az Air Berlin az új berlini repülőtér átadásának csúszása miatt
2012.11.07. 20:58
Kártérítést követel az Air Berlin német légitársaság, amiért a tervezettnél több mint egy évvel később készül el az új berlini repülőtér. A társaság a potsdami tartományi bírósághoz szerdán beadott keresetében kifejtette, hogy eddig is már több tízmillió euró nagyságrendű kára keletkezett a beruházás csúszása miatt, az pedig egyelőre felbecsülhetetlen, hogy mekkora lesz a végső összeg, mire megindul a forgalom a berlin-brandenburgi Willy Brandt nemzetközi repülőtéren (BER).
Heti ötször Amszterdamból Bangkokba
2012.11.07. 18:01
A magyar utazók már heti ötször utazhatnak közvetlenül a China Airlines járataival Amszterdamból Bangkokba. Budapestről a KLM kínál közvetlen csatlakozást a járatokhoz.
A Sixt évszázadnyi sikere
2012.11.07. 18:00
A Sixt fennállásának 100-adik évfordulóját ünnepelte a napokban 1600 felsővezetőjével és a 100 különböző országból érkezett munkatársával. Németország legnagyobb autókölcsönzője nemzeti és nemzetközi kongresszusokat is szervez ez alkalomból.
Még messze az egységes európai égbolt
2012.11.07. 17:59
Hiába ígér háromszoros kapacitást feleannyi költséggel az európai légtér egysége, a megteremtésére irányuló „egységes európai égbolt” elnevezésű kiemelt kezdeményezés még mára sem hozta meg a kívánt eredményeket. Az Európai Bizottság közlekedésért felelős alelnöke, Siim Kallas a végrehajtás felgyorsítására 2013 tavaszán új jogalkotási javaslatokat terjeszt elő, és minden lehetséges eszközzel, ha kell, kötelezettségszegési eljárások indításával segíti a folyamatot.
Jó októbert zárt az easyJet
2012.11.06. 18:31
Októberben az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 6,2 százalékkal, 5 245 201-re emelkedett, az éves utaslétszám pedig 7 százalékkal, 58 704 137 főre nőtt. A repülőgépek telítettsége is pozitív változást mutat a tavalyi számokhoz képest, ez eddig éves szinten 1,3 százalékpontot jelent.
Bővít a China Airlines a Frankfurt-Taipei útvonalon
2012.11.05. 21:24
2013 márciusától növeli kapacitását a China Airlines a Frankfurt-Taipei útvonalon, így 100 hellyel bővül az eladható jegyek száma az egyes járatokon. A bővítés a magyar utazóknak igen kedvező, hisz Budapestről a legegyszerűbb átszállási pont Frankfurt, a China Airlines utasai számára.
Wizz Discount Club indult a családosoknak
2012.11.05. 21:23
A Wizz Air elindította új Wizz Discount Clubját, amelyet speciálisan azokra a hűséges ügyfelekre szabtak, akik csoportosan utaznak vagy évente egynél több Wizz Air jegyet vásárolnak. Discount Club tagságra a wizzair.com honlapon lehet jelentkezni.
Nyereséges az Austrian Airlines az első háromnegyed évben
2012.11.04. 19:26
Öt év háromnegyed évi veszteség után ismét nyereséges az Austrian Airlines (AUA) az első háromnegyed évben a cég szerdai közlése szerint. Éves szinten továbbra is veszteséget várnak a Lufthansa osztrák leányvállalatánál. Az év első kilenc hónapjában 5,9 millió euró működési eredményt ért el a légitársaság a múlt év azonos időszakában elszenvedett 31,5 millió euró veszteséggel szemben.
Újra teljes vonalukon járnak szerdától a fővárosi hajók
2012.10.30. 19:04
A Duna emelkedő vízállásának köszönhetően szerdán megnyitják a múlt héten lezárt hajókikötőket, így újra teljes vonalukon járnak a D11-es, D12-es és D13-as hajók - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedden az MTI-vel. A tájékoztatás szerint szerdán üzemkezdettől a dunai hajójáratok ismét érintik a Meder utca, a Népfürdő utca (Árpád híd), az Újpest, Árpád út, a Szent Gellért tér (Szabadság híd), valamint az Óbudai-sziget kikötőket.
A Germanwings a Tegel repülőtérre költözött Berlinben
2012.10.30. 19:02
A Germanwings október 28-án sikeresen elindította berlini kínálatát a Tegel repülőtérről. Ezáltal a német diszkont légitársaság az aktuális téli menetrend életbe lépésével egyidejűleg még hatékonyabban tudja összehangolni kínálatát a Lufthansa járataival, így az utasok még több előnyre tehetnek szert.
Pipacsban pompáznak a Finnair gépei
2012.10.30. 19:00
A világ egyik leghíresebb design márkája, a finn Marimekko és a finn nemzeti légitársaság hosszú távú együttműködési megállapodást kötött, amelynek értelmében - egyelőre csak két Airbus gépet - a design cég leghíresebb motívumába, pipacsokba öltöztetnek. A gép testén sötétkék-világossárga pipacserdő vidámítja a szürke téli eget.
easyJet siker Olaszországban
2012.10.28. 19:40
Az easyJet újabb sikert könyvelhet el az európai légtérben - a London-Moszkva járat jogai után tegnap a Milánó-Róma útvonalra is zöld utat kapott a légitársaság. A döntés mérföldkőnek számít az olasz piacon, mivel a légifolyosó korábban az Alitalia monopóliuma volt.
A Lufthansa óránkénti járatokat üzemeltet egyes belföldi útvonalain télen
2012.10.28. 19:36
Idén télen a Lufthansa óránkénti járatokat vezet be három belföldi útvonalán: Frankfurt és Hamburg, München illetve Berlin között. Így hétköznapokon reggel 6:00 és este 8:00 óra között például minden órában járat indul majd Hamburgból Frankfurtba (pontban 10-kor, 11-kor, 12-kor stb.). Reggel és este pedig kétóránként szállnak fel gépek. A Berlinbe tartó és onnan induló járatok indulási ideje egész óra 45 perc lesz.
Tavasszal Moszkvába indul az easyJet
2012.10.25. 16:26
London és Moszkva között indít új járatokat az easyJet 2013 tavaszától. A légitársaság napi két járatot üzemeltet majd az útvonalon, az első évben 230 000 utasra számítanak.
Környezetvédelmi díjat nyert a Sixt és a BMW vegyesvállalata
2012.10.25. 16:25
A Sixt és a BMW által alapított prémium kategóriájú autókölcsönző, a DriveNow számos vetélytársat megelőzve saját kategóriájában ÖkoGlobe díjat nyert, amely a legfontosabb környezetvédelmi díj a autóiparban. A zsűri szerint a DriveNow legfőbb érdeme az, hogy egy hálózatba vont össze olyan különböző városi közlekedési megoldásokat, amelyek révén a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe véve juthat el mindenki utazási céljához.
Mentesítő vonat Győr és Budapest-Déli között
2012.10.24. 16:58
A megnövekedett utasforgalomra való tekintettel a MÁV-START Zrt. november 04-én mentesítő vonatot közlekedtet Győr és Budapest-Déli állomások között. A mentesítő vonat a menetjegyen felül pótjegy megváltása ellenében vehető igénybe (Győrtől 205 Ft, Tatabányától 150 Ft).
A Budapest Airport célja a fenntarthatóság
2012.10.24. 16:43
A Budapest Airport is csatlakozott azon hazai nagyvállalatok elitklubjához, amelyek már kidolgozták saját fenntarthatósági jelentésüket. A dokumentum megszületésével írásos formát kapott a repülőteret üzemeltető cég évek óta tartó stratégiája, amely a társadalmi felelősségvállalásra és a fenntartható fejlődés megvalósítására irányul. A fenntarthatósági jelentés ettől a hónaptól olvasható a Budapest Airport weboldalán. (www.bud.hu)
2013 májusától az airberlin naponta két járatot indít Berlinbe
2012.10.24. 16:43
Ismét bővíti az airberlin a Budapest és Berlin közötti menetrendet. 2013. május 6-tól az airberlin hétfőtől péntekig naponta két járatot indít Berlinből Budapestre. Ehhez jön még további egy-egy járat kedd és csütörtök este. Ezzel az airberlin munkanapokon lehetővé teszi a kora reggeli és a késő esti órákban az ingázást Budapest és Berlin között.
China Airlines járat naponta Új-Zélandra
2012.10.24. 16:42
A magyar utasok már naponta repülhetnek Új-Zélandra (Auckland) és Ausztráliába (Sydney, Brisbane) a tajpeji China Airlines járataival. Magyar állampolgárok turistaként vízum nélkül megszakíthatják útjukat Tajpejben az oda vagy visszautazás alkalmával.
Járatbővítések az Air France-nál
2012.10.24. 16:41
2013 nyarán két új célállomásra közlekednek Air France gépek: az egyik Észak – Amerikába, Minneapolisba, a másik pedig Ázsiába, Kuala Lumpurba. Minneapolisba 2013. május 21-én indul az első Airbus A340-es gép.
Új KLM járat Fukuokába
2012.10.18. 20:40
2013. április 3-tól a KL M új járatot indít Fukuokába. A KLM az első európai fuvarozó, mely közvetlen járatot biztosít Európa és Fukoaka között. Fuokoka - Tokió és Oszaka után - a harmadik olyan japán város, melyet a KLM összeköt Európával. Ezzel az új járattal a KLM már heti 21 járatot biztosít a 2013-as nyári menetrendtől Japán és Hollandia között, mely biztosan erősíti az egyébként is jó kereskedelmi kapcsolatokat a két ország között.
Bővíti romániai kapacitását a Wizz Air
2012.10.18. 20:37
Bővíti romániai kapacitását a Wizz Air diszkont légi társaság, amely új járatokat indít Kolozsvárról, illetve növeli egyes ottani járatainak gyakoriságát - jelentette be Abrán György, a társaság kereskedelmi igazgatója csütörtökön Kolozsváron sajtótájékoztatón.
A Germanwings emeli járatai számát a Stuttgart-Berlin útvonalon
2012.10.17. 17:49
A Germanwings bővíti Stuttgartból induló járatainak számát: a német diszkont légitársaság 2013. január 1-jétől a jelenlegi max. három napi járatról akár napi hét járatra is felemeli a Berlin/Tegel repülőtérre tartó járatainak számát. A légitársaság így tovább erősíti a stuttgarti repülőtéren betöltött piacvezető szerepét.
Nem jön Budapestre a Flydubai
2012.10.17. 17:48
Nem indít repülőjáratot a magyar fővárosba a low-cost modellben működő légitársaság. Az AIRportal.hu-nak adott tájékoztatásuk szerint Budapest kiesik azon az 5 órás hatósugarukon, amellyel saját standardjaik szerint járatot tudnak üzemeltetni.
A Budapest Airport elégedett az új parkolási renddel
2012.10.17. 17:43
Az augusztusi beüzemelés óta komolyabb fennakadás nélkül működik a Budapest Airport új pakolási rendszere a 2. Terminál közúti előterén. Az év idegenforgalmi szezonjának második felében elindított új szisztéma használatát megtanulták az autósok – áll a Budapest Airport közleményében.
EZ Parkolók - testreszabott ajánlatok a turisztikai szakmának
2012.10.15. 18:36
Rendhagyó partnertalálkozóra hívták a turisztikai szakma belvárosi képviselőit az EZ Parkolók munkatársai múlt hét csütörtökön. Az EZ Opera parkolóházba érkező vendégeket kivételesen nem parkoló autók látványa fogadta, hanem kávé, sütemény és egy kedvező együttműködésre tett ajánlat.
A LOT Dreamlinere Budapesten is bemutatkozik
2012.10.15. 18:35
Miért nevezhetjük minden idők legzöldebb repülőgépének a Boeing legújabb B-787 Dreamlinerét? A válasz egyszerű: korszerű hajtóművei kevesebbet fogyasztanak, az első olyan nagytestű repülőgép, amely súlyának több mint felét kompozit anyagok adják, ennek köszönhetően a repülőgép szerkezete könnyebb, így olcsóbbá válik az üzemeltetés, és nagymértékben csökken a károsanyag-kibocsátás, továbbá a zajszennyezés.
Szingapúr jövő májustól a Swisszel
2012.10.14. 21:14
A 2012 elején bevezetett Pekinggel együtt már negyven ország 70 célállomására repül a Swiss International Air Lines, amely jövő év májusától Szingapúrt is felveszi úti céljai közé.
Felavatták a GYSEV 140 jubileumi mozdonyt Sopronban
2012.10.12. 14:33
Megalapítása 140 éves évfordulóját matricázott, jubileumi mozdonnyal ünnepli a GYSEV Zrt., a vasúttársaságot létrehozó Erlanger Viktor ugyanis 1872 októberében nyert koncessziós jogot arra, hogy Győr, Sopron és Ebenfurth között vasútvonalat létesítsen.
A Virgin America személyre szabná a repülési élményt
2012.10.12. 13:23
A fedélzeti wi-fi megjelenésével a légitársaságok fedélzeti szolgáltatásai is átalakulnak, ennek egyik példáját nemrég jelentette be a Virgin Atlantic, amely az utasok Facebook és Twitter profiljának segítségével személyre szabott szolgáltatásokat kínálna.
A PocketGuide alkalmazást kínálja honlapján a Wizz Air
2012.10.11. 21:15
A Wizz Air diszkont légitársasága ma bejelentette együttműködését a mobiltelefonos városnéző alkalmazásairól ismert PocketGuide-dal, így ügyfeleink újabb innovatív szolgáltatást vehetnek igénybe. A Wizz Air alacsony árain utazó utasainak október 12-től a hangnavigált városnéző alkalmazásban világelső gyártónak PocketGuide alkalmazását kínálja fel honlapján.
Zökkenőmentesebb utasforgalom a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren
2012.10.11. 21:14
2012 október 1-je óta a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren megforduló Air France-utasok immár egyszerűbben, korszerű infrastruktúrák igénybevételével jutnak el a jegykezeléstől a beszállásig. A teljes nemzetközi utasforgalom a 2E terminálra került, a 2F terminál kizárólag az Air France és a SkyTeam légi-szövetségbeli partnerei által üzemeltett európai (Schengen-övezetbeli) járatokat indítja ill. fogadja.
Hétfőtől a téli menetrend szerint járnak a BKK-hajók
2012.10.11. 20:42
Hétfőtől életbe lép a téli menetrend, így a fővárosban a D11-es, a D12-es és D13-as hajók az utasforgalomhoz igazodva nagyobb követési idővel közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Csatlakozott a oneworld-höz a Qatar Airways
2012.10.10. 21:22
A világ egyik legdinamikusabban fejlődő és legelismertebb légitársasága, a Qatar Airways meghívást kapott a oneworld® -be, a világ legnívósabb légitársasági szövetségébe. Az eseményt az október 8-án New-Yorkban tartott sajtótájékoztatón jelentették be a légitársaság és a légiszövetség vezetőségének jelenlétében.
Az easyJet javította eredmény-előrejelzését
2012.10.10. 16:00
Az eddig vártnál nagyobb adózás előtti nyereséggel számol az easyJet brit fapados légitársaság a sikeres nyári szezonnak köszönhetően. Az easyJet a szeptember 30-án végződött évre várható adózás előtti nyereséget 310-320 millió fontra emelte a korábbi 280-300 millió fontról.
Egy hónapig zárva a cataniai Fontanarossa repülőtér
2012.10.10. 15:59
Catania Fontanarossa repülőtere november 5. és december 5. között zárva tart. A kifutópálya karbantartási munkálatai miatt az Alitalia járatok ebben az időszakban a Fontarossa reptér helyett a Sigonella Katonai Repülőtérre érkeznek és onnan is indulnak.
Reformokat sürget az easyJet
2012.10.09. 19:08
Carolyn McCall, az easyJet vezérigazgatója, európai parlamenti képviselők és uniós tisztviselők előtt tartott beszédében sürgette az EU-t, hogy folytassa az európai légiközlekedés liberalizálását, ami 1994-ben indult az európai légkör megnyitásával. Európa első számú légi közlekedési hálózatának vezetője szerint a repülőtéri résidő, - azaz a légi járművek számára a menetrend szerinti fel- és leszállásra biztosított idő - kiosztása és a földi kiszolgálás szabályainak reformja már régóta esedékesek.
Új megállapodás jött létre az Air France – KLM, az Etihad Airways és az airberlin között
2012.10.08. 18:38
Október 28-tól a fent nevezett három légitársaság az új kódmegosztási megállapodásuknak köszönhetően több úti célt tud ajánlani az utasainak. Amszterdam és Abu-Dhabi közt naponta lesznek KLM járatok, illetve naponta repülnek az Etihad gépei is Párizs és Abu-Dhabi közt. Az új megállapodás nyomán az Air France – KLM utasai számára öt - öt új úti cél lesz elérhető Ázsiában és Ausztráliában és az Ethiad utasai pedig tíz európai várost érhetnek majd el Air France – KLM gépeken.
A világ leggyorsabb alpesi vonatát teszteli Kína
2012.10.08. 18:33
A világ leggyorsabb alpesi vonatát tesztelte hétfőn Kína, a három északkeleti tartományt összekötő vonat óránként átlagosan 350 kilométert tesz majd meg - számol be az eseményről a kínai központi televízió, a CCTV.
Speciális kurzust indított az easyJet
2012.10.08. 18:32
Az easyJet vezető szakértőkkel indította el a „Félelem Nélkül Repülők-tanfolyamát”, hogy segítsen félénk utasainak megküzdeni a repülés iránt érzett félelmükön. A cél, hogy bárki félretegye kétségeit, és könnyedén lépjen a fedélzetre. A repülésfóbia (azaz pteromerhanophobia) a különböző típusú fóbiáknak egy speciális, de nagyon gyakori fajtája, hozzávetőlegesen minden hatodik ember fél a repüléstől.
Nagy sikerű spotter-nap Ferihegyen
2012.10.08. 18:32
Nagy sikerű spotter-napot tartott a Budapest Airport a repülőgépeket kedvelő hobbi-fotósok számára hétvégén. A www.AIRportal.hu köré szerveződő hobbifotósok busszal körbejárták és körbefotózhatták a repülőteret.
Csökkentik a béreket a Malév GH-nál
2012.10.07. 20:19
A szakszervezet szerint pattanásig feszült a helyzet a ferihegyi földi kiszolgálást végző Malév Ground Handling Zrt.-nél a tervezett bércsökkentés miatt. Limburger Lóránt, a cég vezérigazgatója szerint a társaság a túlélésért küzd, így elkerülhetetlen az összes alkalmazott bérének csökkentése, és a helyzetet a munkavállalók többsége megérti.
Václav Havel nevét vette fel a prágai Ruzyne repülőtér
2012.10.07. 20:17
Václav Havel, a decemberben elhunyt volt csehszlovák és cseh köztársasági elnök nevét viseli péntek dél óta a prágai Ruzyne repülőtér. Az egyik legnagyobb közép-európai légikikötő - utasforgalma évi 11-12 millió fő - átnevezését Václav Havel Repülőtérre Fero Fenic, a Csehországban élő népszerű szlovák filmrendező vetette fel röviddel a politikus elhunyta után, s az ezt követelő petíciót később több mint 150 ezer ember írta alá. Ugyanakkor egy felmérés szerint a repülőtér átnevezését csupán a lakosság 39 százaléka támogatta.
104 éves a Nagybörzsönyi Kisvasút
2012.10.04. 15:37
A Dunakanyar szomszédságában, a Börzsöny hegyvidékének nyugati lábánál fekvő, látnivalókban gazdag település, Nagybörzsöny határából Nagyirtásra kapaszkodó kisvasút ünnepnapját minden év októberének első szombatján tartják. A nagybörzsönyi kisvasúthálózat 1908-tól épült ki a letermelt faanyag elszállítására, 1912-ben Szob és a Csák-hegyi kőbánya között kőszállítási céllal fektettek le síneket.
Air France téli menetrend
2012.10.04. 15:33
Az Air France téli menetrendje október 28-án lép érvénybe és 2013. március 23-ig tart, mely idő alatt hosszú távú útvonalakon 0,5%-kal növelik, a középtávúakon azonban ugyanennyivel csökkentik a járatok számát az egy évvel korábbi téli menetrendhez képest. A járatok száma Ázsiában (+ 4,5%), Afrikában (+ 3,9%) és a Karib – térségben (+ 3,9%) növekszik télen.
El Al, magasabb járatszámmal a téli szezonban
2012.10.02. 17:50
Nem szokásos, de mégis természetes környezetben, az EL AL Israel Airlines egyik Boeing 737 - es repülőgépének fedélzeten adott tájékoztatást a téli időszak menetrendjéről Váradi János, a légitársaság magyarországi igazgatója.
Országos hálózattá bővült az Avis Autókölcsönző
2012.10.01. 17:20
Hét új iroda megnyitásával (Pécs, Szeged, Nyíregyháza, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár és Balatonboglár) országossá bővítette bérbeadó hálózatát az Avis Autókölcsönző, így októbertől a budapesti irodák mellett már 10 vidéki városban is elérhetőek a cég szolgáltatásai. Az Avis Autókölcsönző magyarországi tevékenysége a 2010. év eleji tulajdonosváltást követően vett ismét lendületet. Az új menedzsment az értékesítésre és az ügyfélkapcsolatok bővítésére koncentrálva a belföldi piacon két év alatt 200 % feletti, a repülőtéren pedig 15%-os forgalomnövekedést ért el.
Hetente háromszor Bécsből Tajpejbe
2012.10.01. 17:19
Az 1989-ben alapított Eva Air tajpeji bázisáról 59 gépből álló flottájával 4 kontinens több mint 60 célállomására szállítja az utasokat, Európa és Ázsia között heti 16 repülő közlekedik, ebből Bangkokon keresztül 7 Londonba, 3-3 Amszterdamba és Bécsbe, Párizsba pedig közvetlenül 3 járat jár.
Átadták a forgalomnak Sopronban a Kőszegi úti közúti aluljárót
2012.09.27. 17:34
Átadták a forgalomnak csütörtökön Sopronban azt a külön szintű közúti-vasúti kereszteződést, amely a Sopron–Szombathely–Szentgotthárd vasútvonal korszerűsítési munkálatainak keretében a város egyik legforgalmasabb csomópontjának közlekedési problémáira hozott megoldást. A Kőszegi úton elkészült aluljáró megszünteti a város kettéosztottságát, csökkenti a menetidőt és biztonságosabbá teszi a közúti közlekedést.
A Wizz Air nyitotta meg Kutaiszi új repülőterét
2012.09.27. 15:03
A Wizz Air szeptember 27-én elindította új nemzetközi diszkontjáratát a kijevi Zsuljani repülőtér és a grúziai Kutaiszi között. A Wizz Air az első légitársaság, amely kereskedelmi járatot üzemeltet az Építő Dávid Király elnevezésű grúziai repülőtérre.
Többéves szerződést kötött a Travelport és a Qantas Airways
2012.09.27. 14:49
A Travelport és a Qantas Airways között új hosszú távú megállapodás jött létre, amely azonalli hatállyal érvényes és lehetővé teszi, hogy a Galileo, Worldspan és Apollo rendszereket használó ügyfelek elérhessék a Qantas teljes publikált - a légitársaság honlapjával megegyező - készletét, beleértve a kiegészítő tartalmakat, mint például a feláras ülőhelyfoglalást.
Október 28-tól naponta utazhatunk Aucklandba a China Airlines-szal
2012.09.25. 17:35
A tajvani légitársaság heti 4-re emeli Taipei-Sydney-Auckland járatát (CI051/CI052), és heti 3-ra Taipei-Brisbane-Auckland járatát (CI053/CI054). Az útvonalat a légitársaság Airbus A330-300-as típussal repüli, melyen 30 business és 277 turista ülés található.
Egy hétre lezárták Róma fapados repülőterét
2012.09.24. 22:22
A Ryanair Budapest-Róma járatát is érinti a római ciampinói repülőtér ideiglenes lezárása, ami miatt a fapados járatokat október 2-ig a fiumicinói Leonardo da Vinci repülőtérre irányították át. Késéseket okozott az olasz főváros légiforgalmában, de káoszt egyelőre nem teremtett az egyik római repülőtér lezárása - közölték hétfőn az olasz sajtóval a fiumicinói repülőtér illetékesei.
Ajándék idegenvezetés a Sixt bérautókhoz
2012.09.24. 22:21
A Sixt Magyarország október elsejétől november 30-áig egy tetszőleges város felfedezésének lehetőségét adja ajándékba bérautóihoz. Ha ebben az időszakban gépkocsit bérelünk az idén 100 éves világcég magyar képviseletének weboldalán vagy irodáiban, akkor egy 5 Euro értékű kupont kapunk ajándékba, amellyel egy tetszőleges város hangos idegenvezetése megvásárolható az okostelefonos PocketGuide alkalmazáshoz, rendelkezzünk akár iPhone-nal, akár androidos készülékkel.
Januárban Budapestre látogat a LOT Boeing 787-es repülőgépe
2012.09.21. 15:42
Januárban Budapestre látogat a lengyel LOT légitársaság új Boeing 787-es típusú repülőgépe - derül ki az Airline Route repülésszakmai portál adataiból. A Dreamlinernek keresztelt gép január 11-én, 12-én, 13-án és 14-én érkezik Budapestre az esti járattal, a landolás 19 óra körül várható a jelenlegi tervek szerint.
Újévi EL AL koccintás
2012.09.20. 19:51
Az EL AL Izraeli Légitársaság a zsidó újév alkalmából koccintásra hívta partnereit szerda estére az Izraeli Kulturális Központba. Mézzel, almával, bárhesszel, valamint izraeli borokkal fogadták partnereiket, utazási irodák képviselőit, a repülőtér dolgozóit, EL AL törzsutasokat, és a sajtó képviselőit az EL AL budapesti dolgozói.
Újítások az Air France-nál földön és levegőben
2012.09.20. 19:50
Szeptember 18-án, Párizsban az IFTM – Top Resa utazási kiállítás keretén belül tartott sajtótájékoztatót az Air France vezetősége, ahol ismertették hosszú távú célkitűzéseiket. A következő néhány évben ugyanis több millió eurós fejlesztéseket hajtanak végre a cégnél, amelyek segítségével az Air France a piacvezető légitársaságok közé szeretne emelkedni.
A télre készül a Budapest Airport
2012.09.20. 19:49
Nem kevesebb, mint 667 millió forintot, azaz 2 385 000 eurót költött a Budapest Airport a téli hóeltakarító flottájának a korszerűsítésére. A nemzetközi normák szerint télen, az erős havazás kezdetétől számított egy órán belül legalább egy futópályának használhatónak kell lennie, emiatt a Budapest Airport sem takarékoskodhat a „havas flotta” felújításán, akármennyire is nehéz pénzügyi helyzetben van a repülőtér.
Beszállna az Audi a péri reptér bővítésébe
2012.09.19. 16:31
Az optimista verzió szerint jövő tavasszal elindulhat a Győrhöz közeli Pér repülőterének kifutópálya-hosszabbítást is magában foglaló fejlesztése, a projektbe beszállna az Audi is – írja szerdai számában a Kisalföld.
A Germanwings már 2013 nyarára készül
2012.09.19. 16:27
A Germanwings már most a következő nyárra készül: a német diszkont légitársaság honlapján szeptember 19-én 18 órától elérhető a 2013. március 31-én életbe lépő nyári menetrendjének egy része. Az utazni vágyók így már most foglalhatnak.
easyJettel utaznak a brit képviselők
2012.09.18. 17:51
Az easyJet kedvezményes megállapodást kötött az angol képviselőház utazási irodájával, miszerint olcsóbb és rugalmas árakon utazhatnak majd az brit politikusok a légitársaság gépein a jövőben.
Több százmillió eurós fejlesztés az Air France-nál
2012.09.18. 15:54
Az IFTM-Top Resa vásáron az Air France több százmillió értékű fejlesztést jelentett be, melynek célja termékeinek újrapozícionálása és a minőség lehető legmagasabb szintre történő emelése. A vendégelégedettségi felméréseken alapuló beruházást a légitársaság nagyszabású bővülési tervei részeként ismertette, melynek eredményeként globálisan is piacvezető pozíciót szeretne elérni.
Csökkent a forgalom egyes horvát autópályákon
2012.09.18. 15:53
Kevesebben autóztak az idén a Zágráb-Rijeka, illetve a Zágráb-Split-Vrgorac autópályán, mint tavaly; ugyanakkor a júniusi áremelés következtében nőtt a pályadíjakból származó bevétel - írta keddi kiadásában a Jutarnji list napilap. Az autópálya-hálózat kiépítése óta az idén először könyvelt el kisebb forgalmat a sztrádákat üzemeltető Autocesta Rijeka Zagreb, valamint a Hrvatske autoceste vállalat.
Környezettudatos intézkedések az airberlinnél
2012.09.18. 12:04
Szeptember 17-én az airberlin tájékoztatta a nagyközönséget a fenntarthatóságra irányuló intézkedéseiről. Németország második legnagyobb légitársasága ökológiai szempontból éllovasnak számít. Fókuszában az „ökohatékony repülés” elnevezésű program áll, amelyért 2011-ben az airberlin elnyerte az ÖkoGlobe díjat a fenntartható mobilitásért. 3,5 liter/100 utaskilométerenkénti üzemanyag-fogyasztásával az airberlin első az európai légitársaságok között.
Új járat az Emirates-nél
2012.09.13. 17:05
Elindult szeptember 12-én az első járat Dubai és Washington között, mely naponta közlekedik majd. Az Emirates nemrégiben bővítette az egyesült államokbeli járatait. Jelenleg Houstonba, Los Angelesbe, San Franciscoba, Dallasba, Seattlebe és Washingtonba vannak a társaságnak közvetlen járatai Dubaiból.
Virgin üzlet nyílt a budapesti repülőtéren
2012.09.13. 15:15
Első magyarországi repülőtéri üzletét nyitotta meg a Virgin a Budapest Airport 2A Terminálján. A Lapker Zrt. által üzemeltetett Virgin szaküzlet egy sor hiánypótló terméket kínál a terminálon, miközben a hagyományos last-minute vásárlásokhoz is kínál ajándéktárgyakat. Ez az első ilyen jellegű Virgin üzlet Magyarországon.
Nőtt az utasok száma a dalmáciai repülőtereken
2012.09.12. 18:47
A dalmáciai repülőtereken jelentősen növekedett az utasok száma az idén - írja a Poslovni dnevnik üzleti napilap. Több mint 270 ezer utasa volt idén a zárai (Zadar) repülőtérnek, ez 29,4 százalékos növekedés a tavalyi év első nyolc hónapjához viszonyítva. Augusztusban csaknem 75 ezer embert regisztráltak az észak-dalmáciai Zemunik terminálján, 35,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Népszerű a MasterCard reptéri várója
2012.09.12. 16:05
Tavaly szeptemberi megnyitása óta több mint húszezer prémium kártyabirtokos vette igénybe a Liszt Ferenc repülőtéren található MasterCard Lounge szolgáltatásait. A reptéri váró, valamint a kártyatársaság kedvezményprogramjának köszönhetően a hazai prémium bankkártyák száma egy év alatt 40%-kal nőtt.
Több mint ezer új repülőgépre lesz szükség a német piacon
2012.09.11. 15:39
A német légitársaságok több mint ezer százszemélyesnél nagyobb új utasszállító, illetve tíz tonnánál többet szállítani képes cargogépet állítanak forgalomba a következő húsz év során. Közülük 690 keskenytörzsű gép lesz, 230 szélestörzsű és csaknem száz rendkívül nagy befogadóképességű (mint például az Airbus A380-as). Ennek a több mint ezer új repülőgépnek a jelenlegi katalógusára meghaladja a 148 milliárd dollárt.
Az EL AL menedzserei körbeénekelték a világot
2012.09.11. 15:38
A zsidó vallás szerint hamarosan beköszönt a világ teremtésétől számított 5773-ik év. Az újév alkalmából az EL AL Izraeli Légitársaság igazgatói "körbeénekelték" a Földet. Az újévi dal, melyhez a klippet okostelefonokkal rögzítették a világ számos nagyvárosában - köztük Budapesten - ahová az EL AL repül, itt most megtekinthető. Különböző ünnepi rendezvények mellett az EL AL gépein is vetíteni fogják.http://www.youtube.com/watch?v=oAYjuMpDnr4
Sixt-alkalmazás már Android okostelefonokra is
2012.09.11. 15:08
A Sixt kiterjesztette okostelefon alkalmazását az Android operációs rendszerre is. A frissített alkalmazás széles körben nyújt új opciókat, amelyekkel az autófoglalás még könnyebb és rugalmasabb lett, attól függetlenül, hogy hol használja a felhasználó és mikorra szeretne autót bérelni. A Google Play online áruházból letölthető alkalmazás segítségével az Android okostelefon felhasználók is több, mint 100 országban bérelhetnek autót.
Dübörög a Budapest Airport vidéki roadshow-ja
2012.09.09. 12:51
Szegedi nyitánnyal kezdte a Budapest Airport a vidéki utazási irodák és turisztikai szakemberek számára szervezett, immár hagyományos vidéki roadshow-ját. A szegedi Novotel Hotelben szervezett bemutatón nemcsak a budapesti repülőtér újdonságaival, hanem az itteni légitársaságok kínálatával is megismerkedhettek a hazai idegenforgalmi szakemberek.
Közel-Kelet vezet a légiközlekedés növekedésében
2012.09.09. 12:51
Az OAG legfrissebb adatai szerint szeptemberben a Közel-Keleten lesz a legnagyobb növekedés a long haul járatokon elérhető helyek számában. Napi huszonkétezerrel növelik az ülőhelyek számát. Szeptemberre 5%-os (+13,1 millió) növekedést jósolnak az elérhető helyek számában 2011 szeptemberéhez képest, illetve a régióba és régióból közlekedő járatok száma 4%-kal fog növekedni.
Jól zárta a nyarat az easyJet
2012.09.06. 17:35
Augusztusban az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 6 százalékkal, 5 873 948-ra emelkedett, az éves utaslétszám pedig 7,4 százalékkal, 58 130 462 főre nőtt. A repülőgépek telítettsége pozitív változást mutat a tavalyi számokhoz képest, ez eddig éves szinten 1,6 százalékpontot jelent.
A bécsi reptér eddigi legnagyobb fejlesztése az új terminál
2012.09.06. 14:42
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a bécsi nemzetközi repülőtéren júniusában nyitották meg az új, „Check In 3” termálépületet, amely nemcsak magas minőségű és gyors utaskezelést tesz lehetővé, hanem új üzleteknek és éttermeknek is otthont ad.
Sorozatban nyílnak az új üzletek a reptéren
2012.09.05. 16:15
Teljesen megújul és kibővül a Budapest Airport kereskedelmi kínálata a 2. Terminálon. A vadonatúj üzletek és Magyarországon elsőként bemutatkozó márkák megjelenését 2A és 2B Terminál nemrég befejezett belső felújítása és átrendezése tette lehetővé. Érkeznek ékszer- és márkás bizsu üzletek, de lesz elektronikai és utazási kellék szaküzlet, napszemüveget valamint kozmetikai termékeket kínáló bolt is.
A Germanwings a Tegel repülőtérre költözik Berlinben
2012.09.05. 15:54
A téli menetrend életbe lépésével egyidejűleg, 2012. október 28-tól a Germanwings berlini járatait – a német főváros új repülőterének megnyitásáig - a Berlin-Tegel repülőtérről indítja majd. A diszkont légitársaság repülőgépei eddig anyavállalatától, a Lufthansa-tól eltérően Berlin-Schönefeld-re közlekedtek.
Indul az ülésfoglalás az easyJetnél
2012.09.05. 15:51
Könnyebbé és kényelmesebbé válik az utazás az easyJet gépein, a novemberben induló ülőhelyfoglalás rendszerének köszönhetően. Az áprilisban kezdődő tesztelés óta több mint 800 000-ren utaztak így 6000 járaton. 70 százalékuk szerint az új rendszer jobb, mint az easyJet-en eddig alkalmazott foglalási mód. November 13-tól már a Budapest-London járatokon is van lehetőség előzetes helyfoglalásra, november végéig a teljes easyJet hálózaton bevezetik a rendszert.
Az Aerolíneas Argentinas csatlakozik a SkyTeamhez
2012.09.04. 22:27
A légitársaság a szövetség tizennyolcadik tagja, és egyben az első Dél-Amerikából. A SkyTeamhez való csatlakozás az egyik legnagyobb teljesítmény, mely segíti a társaság új hosszú távú terveinek megvalósítását.
Két járatot töröltek a Lufthansa-sztrájk miatt Budapesten
2012.09.04. 22:26
Két frankfurti járatot töröltek a Lufthansa légikísérőinek sztrájkja miatt Budapesten - közölte a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója kedden az MTI megkeresésére. Eddig két délelőtti frankfurti járatot töröltek - mondta Hardy Mihály.
Látogatás az EL AL biztonsági szolgálatánál
2012.09.04. 22:25
Nyílt napot tartott az EL AL a Lisz Ferenc Repülőtéren. Shalom Abramovich, az EL AL biztonsági főnöke és Váradi János magyarországi igazgató utazás irodai vezetők kis csoportjának mutatta be a világ legbiztonságosabb légitársaságának a repülőtéri eljárásait.
Tovább késik az új berlini repülőtér átadása
2012.09.04. 22:24
Tovább késik az új berlini repülőtér átadása, a közlekedés várhatóan csak 2013-ban indul meg, pedig az első tervek szerint 2011-ben kellett volna elkészülni a volt NDK területén végzett eddigi legnagyobb beruházással. Keddi német sajtójelentések szerint a repülőteret építő társaság felügyelőbizottsága a következő, pénteki ülésén arról dönt majd, hogy 2013 októberében indítják el a forgalmat a Willy Brandt nemzetközi repülőtéren (BER).
A KLM Budapesten a leghosszabb Boeing 737-esen
2012.09.04. 22:23
Mostantól a legnagyobb befogadóképességű Boeing 737-essel közlekedik a KLM holland légitársaság Amszterdam és Budapest között, hogy ki tudja elégíteni az egyre növekvő igényeket. A KLM-nél kétosztályos elrendezésben 189 utast képes elhozni a fedélzetén a leghosszabb „kis-Boeing”.
Az easyJet moszkvai járatot is indítana
2012.09.04. 22:22
Az olcsó járatokat üzemeltető easyJet légitársaság beadta kérelmét a London és Moszkva közötti járat indítására, de egyéb tervei is vannak az orosz piacon - közölte kedden az RBK Daily orosz üzleti lap.
Kedden folytatódik a Lufthansa kabinszemélyzetének sztrájkja
2012.09.03. 14:25
Kedden folytatják a sztrájkot a Lufthansa német légitársaság utaskísérői - közölte a munkavállalókat képviselő szakszervezet vasárnap este. Az Ufo szakszervezet arról nem tájékoztatott, hogy pontosan hol és mikor szüntetik be a munkát.
Hungarikum-promóció a repülőtéren
2012.09.01. 20:12
Minden tekintetben különleges és egyedi akció zajlott a nyári forgalmi csúcs alatt a repülőtéren. Egy igazi magyar sikerterméket ismerhetett meg az utazóközönség nyáron a budapesti repülőtér termináljaiban a Zwack Unicum, a Heinemann Duty Free és a Budapest Airport összefogásában. A nagy múltú Unicum termékek hatalmas sikert arattak az utasok körében: megötszöröződtek az eladások, nem utolsósorban a márka új termékére épülő promóciónak köszönhetően.
Véget ért a Lufthansánál indított sztrájksorozat első akciója
2012.09.01. 19:46
Véget ért pénteken délután a Lufthansánál a kabinszemélyzet sztrájksorozatának első akciója, a munkabeszüntetés miatt több mint 200 járatot töröltek a legnagyobb német légitársaság menetrendjéből. A frankfurti repülőteret érintő Lufthansa-járatokra meghirdetett sztrájk miatt pénteken káosz alakult ki a legnagyobb német légikikötőben.
Debrecen után Ferihegyen az OLT
2012.08.30. 23:24
Új légitársaság jelenik meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: a német OLT Express október 16-tól Drezda és Budapest között indít járatot. Az airportal.hu információi szerint a brémai székhelyű cég Fokker 100-asai heti háromszor, kedden, csütörtökön és vasárnap közlekednek a két város között, amelyekre 98 euróért lehet majd retúr jegyet váltani. Az OLT Express jelenleg 10 célállomásra repül Fokker 100-as, Saab 2000-es és Saab 340-es gépeivel, főleg regionális és charter járatokat üzemeltet.
Csatlakozzon az Alitalia oldalára a közösségi azonosítójával
2012.08.30. 17:14
Az Alitalia az első olyan légitársaság a világon, amely közvetlen kapcsolatot épített ki a széles körben használt közösségi oldalak (Facebook, Twitter, Linkedin, Google, Yahoo! és MSN Messenger) és a saját a www.alitalia.com weboldala nyújtotta szolgáltatások között, lehetővé téve, hogy a weboldalára meglévő és leendő ügyfelei a közösségi oldalakon használt azonosítóikkal lépjenek be.
Új helyen a FOX AUTORENT
2012.08.30. 16:42
A FOX AUTORENT járműparkjának frissítése után új, korszerű irodát nyitott Budapesten. A cég rezervációs központja és irodája 2012. szeptember 3-tól új helyre költözik, ezentúl a budapesti Infopark I irodaházában is kiszolgálja ügyfelei bérautóigényeit.
Növekvő utaslétszám és bevétel a MÁV-START-nál
2012.08.30. 16:41
Tartóssá vált a kedvező tendencia, folyamatosan nő azoknak a száma, akik a vasutat választják az utazásaikhoz, s dinamikusan nő az általuk megtett távolság. Az értékesítés nettó árbevétele 3,4 százalékkal haladta meg a 2012. első félévi tervét. Jelentősen többen utaznak a nemzetközi vonatokon és 13,1 százalékkal nőtt a teljes árú jegyekből befolyt árbevétel nagysága.
Csütörtöktől sztrájkolnak a Lufthansa légi utaskísérői
2012.08.29. 17:06
Csütörtöktől sztrájkol a Lufthansa német légitársaság kabinszemélyzete - közölte szerdán az UFO szakszervezet elnöke. Nicoley Baublies az ARD közszolgálati televízió reggeli műsorában elmondta: csütörtöktől egyes repülőtereken több órára felfüggesztik majd a munkát, azt azonban csak röviddel az akciók megkezdése előtt közlik, hogy hol és mikor sztrájkolnak. Szerdán még biztosan nem lesz munkabeszüntetés - tette hozzá.
A Philippine Airlines modernizálja flottáját
2012.08.28. 19:32
A Philippine Airlines (PAL) aláírta azt a szerződést, amelynek keretében az Airbus 34 A321ceót, tíz A321neót és szintén tíz A330-300-ast szállít majd le a Fülöp-szigeteki légitársaságnak. Az A321ceo a típus hagyományos hajtóművekkel felszerelt változatát, az A321neo pedig az új hajtóművekkel felszerelt változatot jelöli. Az első gépet jövőre szállítja le az Airbus.
Sztrájkot hirdettek a Lufthansa légi utaskísérői
2012.08.28. 19:17
Az üdülési szezon végén sztrájkba lép a Lufthansa kabinszemélyzete - jelentette be az UFO szakszervezet kedden. "Mától munkaügyi harcban állunk a Lufthansával" - szól a közlemény, de nem jelöli meg a sztrájk megkezdésének napját.
Megveszi riválisát a Hertz Global Holdings autókölcsönző
2012.08.27. 17:33
Mintegy 2,3 milliárd dollárért megvásárolja Dollar Thrifty Automotive Group Inc. nevű riválisát a Hertz Global Holdings Inc. autókölcsönző cég. A részvényenként 87,50 dolláros vételár 8 százalékos prémiumot tartalmaz a Dollar Thrifty pénteki záróárához képest.
Fontos a magyar piac a China Airlines számára
2012.08.26. 17:39
Mint szakmai körökben ismert, január óta ismét jelen van a tajvani China Airlines (CAL) a magyar piacon, a céget az AVIATION GSA képviseli, mint vezérügynök. A társaság újonnan kinevezett ausztriai, kelet- és közép-európai igazgatója a napokban Budapestre látogatott, mely során hangsúlyozta: nagyon fontosnak tartják a magyar piacot, hisz komoly kínai és vietnámi etnikum él Magyarországon. A CAL 22 kínai célállomásra üzemeltet járatokat Taijpejen keresztül.
Nőtt a Balatonnál a kompok és a személyhajózás forgalma
2012.08.22. 16:13
A Balatoni Hajózási Zrt. elégedett az idei szezonnal; a kompon szállított járművek száma 6,4 százalékkal, az utasok száma 4,5 százalékkal emelkedett, és 1 százalékkal nőtt a személyhajók utasforgalma is az előző évi adatokhoz képest - tájékoztatta Horváth Gyula, a társaság vezérigazgatója az MTI-t szerdán.
Újraindult a személyes vasúti menetjegykiadás Ferihegyen
2012.08.21. 16:16
Ismét lehet pénztárban vasúti menetjegyet váltani Ferihegyen. A MÁV-START Zrt. a vasúti megállóhelyre telepített konténer pénztárával a kényelmes és komfortos utazás jobb feltételeit szeretné megteremteni utasai számára a napi ezres nagyságrendű utasforgalmat lebonyolító helyszínen.
Katari befektető a BAA-ben
2012.08.21. 10:50
A Qatar Investment Authority 20 százalékos részesedést szerez a – többek közt – londoni Heathrow repülőteret is üzemeltető BAA-ben. A tranzakció összértéke 900 millió font.
Több mint 160 ezer utas Varsó új repülőterén az első hónapban
2012.08.20. 20:21
Varsó új repülőtere, a lengyel fővárostól nem egészen 40 kilométerre fekvő modlini repülőtér több mint 160 ezer utas fogadott működésének első hónapjában, közel háromnegyedük a Wizzair légitársasággal utazott - adta hírül a dlapilota.pl szakmai hírportál a repülőtér közleményére hivatkozva.
Csökkent a szarajevói reptér forgalma a Malév csődje miatt
2012.08.15. 16:59
Forgalomcsökkenést okozott a Malév-járatok februári beszüntetése a szarajevói nemzetközi repülőtéren. A boszniai főváros légikikötője hat százalékkal kevesebb utast jegyzett az idei év első hét hónapjában, mint tavaly ugyanebben az időszakban - olvasható az Oslobodjenje boszniai napilap internetes kiadásában.
Jövőre Chicagoba is repül a Qatar
2012.08.15. 16:04
2013. április 10-től naponta közlekedik járat Doha és Chicago között. Chicago a társaság negyedik célpontja lesz az Egyesült Államokban New York, Washington és Houston után, ahová szintén naponta közlekednek gépek.
Budapest-Jekatyerinburg járatot indítana az Ural
2012.08.13. 15:58
Az Ural Airlines bejelentette, hogy 2012. október 3-án elindítja Jekatyerinburg-Budapest járatát, amely hetente egyszer, szerdánként közlekedne - írta az AIRportal.hu. A hírt a Budapest Airport egyelőre nem erősítette meg.
A piaci verseny olcsóbbá tette az olasz vasútjegyeket
2012.08.13. 15:37
Az olaszországi nagysebességű vasúti hálózat privatizációja kedvezett az utasoknak a vonatjegyek csökkenő áraiban is érezhető piaci versennyel - állapították meg az olasz fogyasztóvédők. Az olasz államvasutak utódjaként sokáig monopol helyzetben levő Trenitalia és az itáliai nagysebességű vasúthálózaton április 28-tól üzemeltetett NTV magán társaság versenyét vizsgálta meg az Altroconsumo fogyasztóvédő egyesület az első három hónapban.
Már több mint ötvenezer otthon nyomtatott vasúti menetjegy
2012.08.13. 15:36
A MÁV-START Zrt. által tavaly novemberben indított otthoni jegynyomtatás lehetőségével mára már több mint ötvenezer internetes vásárlási tranzakcióban éltek. Az otthon nyomtatható vasúti jegyek szolgáltatásának bevezetésével a személyszállító vasúttársaságnak a legfőbb célja az volt, hogy utasai számára olyan, akár otthonról is megoldható kényelmes jegyvásárlási lehetőséget nyújtson, amelyhez nem kell igénybe venni a jegykiadó automatákat, pénztárakat.
Leállította járatait az olasz Wind Jet diszkont légitársaság
2012.08.12. 19:32
A Wind Jet olasz diszkont légitársaság több száz utasa ragad az olasz repülőtereken, miután a társaság beszüntette működését. A járatok vasárnap reggeltől már nem közlekednek. A Wind Jet azt követően állította le járatait, hogy kudarcba fulladtak a tárgyalások az Alitalia légitársasággal az üzlet átvételéről.
Új szolgáltatást vezet be a Ryanair
2012.08.12. 19:04
A Ryanairnél az utasok ingyenes sms-t kapnak, ha a járatuk várhatóan több mint 90 percet késik, a késés időtartamáról és az új várható indulásról.
Három új Boeinget vesz a China Airlines
2012.08.10. 14:37
2013 második negyedévétől három új Boeing 737-800-as repülőgép közlekedik a China Airlines flottájában. A légitársaság ezzel a lépéssel is folytathatja elhivatottságát a légi utazás kényelmi és biztonsági elvárásainak teljesítése iránt.
Két új járat a Lao Airlines-tól a téli menetrendben
2012.08.09. 16:13
Október 30-tól Vientiane-Canton viszonylatban heti 3 járatot fog üzemeltetni a légitársaság, míg december 4-től a vietnami Danangba nyitnak járatot Vientianeből, Pakseből és Savannakhetből. Mindhárom városból heti háromszor fognak repülni.
Növeli járatai számát a China Airlines Auckland-be
2012.08.08. 15:05
Az Új-Zélandi szezon kezdetére növeli járatai számát a taiwani China Airlines, így október 28-tól már heti 4 járat üzemel Taipei és Auckland között. Ezen az útvonalon a légitársaság a legújabb A 330-300-as géptípusokkal repül.
Aviareps-Passat Cruises együttműködés
2012.08.07. 16:48
Az Aviareps látja el a német Passat Cruises értékesítési és marketingképviseletét, illetve segítséget nyújt a foglalásokba és a PR-akciókban a magyar, szerb, bulgár, román, cseh, szlovák, olasz, lengyel és ukrán piacokon. A 2011 decemberében alapított Passat Cruises MS Delphin nevű hajójával szállítja utasait a világ különböző tájaira.
Modernizál az Air Namibia
2012.08.07. 16:46
Az Air Namibia tovább bővíti flottáját két Airbus A330-200-assal, amelyek a Frankfurt-Windhoek útvonalon állnak majd forgalomba jövő ősztől. A gépek 30 business és 214 turistaosztályú helyet kínálnak, a gépek rendelése az Air Namibia flottamodernizációs programjának végső lépését jelentik. Az Air Namibia légitársaság magyarországi képviseletét az AVIAREPS Kft látja el.
Megszüntette járatait a SOL del Paraguay légitársaság
2012.08.07. 16:45
Augusztus 1-jével további értesítésig felfüggesztette járatait a Sol del Paraguay Líneas Aéreas (PI), mely a Hahn Air egyik partnere volt. Így a jövőben nem lehet kiadni Hahn Air jegyet a légitársaságra. Az információ update-olva lett a Hahn Air Quick Check oldalán is a www.hahnair.com -on. A Hahn Air-re Magyarországon további 198 partnerre lehet repülőjegyet kiállítani.
Nőtt az easyJet utasszáma
2012.08.06. 14:39
Júliusban az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 8 százalékkal, 5 860 272-re emelkedett, az éves utaslétszám pedig 7,5 százalékkal, 57 800 475 főre nőtt. A repülőgépek telítettsége is pozitív változást mutat a tavalyi számokhoz képest, az év hetedik hónapjában 92,5 százalékos volt.
Már zajlik a Wizz Air új kézipoggyász szabályzatának tesztelése
2012.08.06. 14:26
A Wizz Air augusztus 1-jén megkezdte új kézipoggyász szabályzatának tesztelését minden, Katowice (Lengyelország) és London-Luton (Egyesült Királyság) között közlekedő járatán. A tesztelés egy hónapig tart, vagy ameddig meggyőző eredmények születnek.
Új rendszer, parkolófejlesztések a Budapest Airportnál
2012.08.03. 14:17
A Budapest Airport új, korszerűbb parkolási- és behajtási rendszert vezet be 2012. augusztus 8-án 0 órától a 2. Terminálon. A Repülőtéri Rendőr Igazgatósággal, a közlekedési hatósággal és a repülőtéri partnerekkel közösen kidolgozott rendszer megnyitja a 2. Terminál indulási- és érkezési szintjét az autósok előtt, akik 5 perces időtartamra ingyenesen szállíthatják ki és vehetik fel az utasokat a járdánál. A fő parkolási terület az épületek előtti „katlanban” az ún. Terminál Parkoló lesz a 2A és a 2B előtt, ahol 749 autó számára építettek ki férőhelyet.
Jók a TAP számai
2012.08.03. 14:17
A TAP Portugal a téli menetrendben továbbra is napi járatot biztosít Budapest és Lisszabon között, ebből csütörtök és péntek közvetlen járat lesz mindkét irányban.
Átadták a reptéri metróállomást Lisszabonban
2012.08.03. 14:04
A lisszaboni reptérről az utasok már 15 perc alatt bejuthatnak a város központjába az újonnan megnyitott metróállomásnak köszönhetően, mely a piros vonal állomásait bővíti. Az új állomás egyszerre fenséges és feltűnő, nemcsak dinamikus és kortárs építészete miatt, hanem mert a falakat ”Antonio” híres karikaturista képei díszítik. A képek Portugália 20. századi kiemelkedő alakjait ábrázolják a falakba vésve.
Napi öt járat Prágába
2012.08.02. 16:24
A Czech Airlines jelentős járatsűrítést hajt végre a téli szezonban Budapest, Brüsszel, Koppenhága, Düsseldorf, Milánó és Varsó viszonylatában. A Magyar piac számára elsősorban a naponta ötször kölekedő Budapest-Prága és Prága-Budapest járatok fontosak. Az utazók így a napszakot is megválaszthatják. Átszálló utasok számára is minden esetben nagyszerű csatlakozás adódik Prágában. A cseh légitársaság partnereivel együtt 47 ország 68 célállomását szolgálja majd ki a 2012/2013-as téli szezonban.
Budapest-Frankfurt a Ryanairrel
2012.08.02. 15:14
A Ryanair november 12-től új útvonalat indít Budapest és Frankfurt-Hahn között, illetve új járatokkal egészíti ki az eindhoveni és londoni útvonalakat. Eindhovenbe heti 4 helyett heti 7 járat közlekedik majd, Londonba heti 14 helyett heti 21.
Felszámolják a lengyel OLT Expess-csoport légitársaságait
2012.08.01. 16:44
Felszámolják a lengyel OLT Expess-csoport légitársaságait, amelyeknek a Polgári Légiközlekedési Hatóság (ULC) visszavonta a koncesszióit - adta hírül szerdán a PAP lengyel hírügynökség. Az OLT Express Regional fapados légitársaság már pénteken felfüggesztette járatait és csődvédelmet kért, a charterjáratokat indító OLT Express Poland ugyanezt kedden tette meg.
Utószezoni ajánlatok Olaszországba a Sixttel
2012.07.31. 17:38
Aki szeptemberi, vagy októberi utazást tervez, a Sixt minden olaszországi állomásán kiemelkedő ajánlatokban részesül: például heti bérlés esetén (pénteki, szombati vagy vasárnapi felvétellel) mindössze napi 22,71 euróba kerül egy Fiat 500-as, míg napi 32,85 euróért egy Renault Megane Sportour-t is bérelhetünk.
World Routes 2012
2012.07.30. 14:52
Szeptember 29. és október 2. között rendezik meg tizennyolcadik alkalommal Abu Dhabiban a World Routes fórumot, melyre már a legfontosabb európai fapados légitársaságok is megerősítették a részvételi szándékukat.
Javulnak az erdészeti erdei vasutak eredményei
2012.07.29. 16:13
Javulnak az erdészeti erdei vasutak eredményei az elmúlt másfél évben - állapítja meg az állami tulajdonban lévő erdészeti társaságok tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt.
Felfüggesztette járatait egy lengyel fapados légitársaság
2012.07.27. 14:31
Meghatározatlan időre felfüggesztette rendszeres járatait az OLT Express Regional lengyel fapados légitársaság, amelynek a Polgári Légiközlekedési Hatóság (ULC) pénteken visszavonta a koncesszióját - adta hírül a TVN24 hírtévé.
Javuló eredmények az easyJetnél
2012.07.25. 18:12
Az easyJet most záruló negyedéves pénzügyi adatai szerint az egy ülőhelyre jutó teljes árbevétel a negyedévben 57,58 GBP volt; ez 4,7%,-os növekedést jelent az előző évhez képest (változatlan árfolyamon számolva), ennek oka a célzott kapacitás elosztás a magasabban jövedelmező piacokra, az „europe by easyJet” kampány sikere és a nemrég indított mobil applikáció. Az egy ülőhelyre jutó árbevétel az euro és a font árfolyamváltozások következtében 2,8 %-kal nőtt.
A Ryanair csökkenti járatait Spanyolországba
2012.07.24. 13:37
A spanyol reptéri adók megduplázása miatt a Ryanair megszünteti a Barcelonába közlekedő járatait East-Midlands-ből és Leeds-ből egyaránt. A fapados légitársaság tizenegy Madridba és négy Barcelonába közlekedő járatát szünteti meg ezen a télen.
Utaselégedettségi felmérés a vonatokon és az interneten
2012.07.23. 16:11
A MÁV-START több ezer utas véleményét kérdezi meg a következő két hétben az utazók igényeinek és elvárásainak felmérésére. A közvélemény-kutatás kérdőíveit holnaptól kezdik kiosztani a jegyvizsgálók a vonatokon, de a vasúttársaság honlapján is választ lehet adni – többek között – a járművek kényelmével, a pénztárosok tájékozottságával, az állomások és a kocsik tisztaságával kapcsolatos kérdésekre.
China Airlines - a tajvani kapcsolat
2012.07.19. 17:28
A budapesti székhelyű Aviation GSA Co. fél éve látja el Tajvan nemzeti légitársasága, a China Airlines magyarországi képviseletét; a hat hónap alatt elért eredményeket, illetve a fuvarozó újdonságait július 19-én munkareggelin mutatták be a szakmabelieknek.
Air France-flashmob Párizsban
2012.07.18. 16:51
Rendhagyó produkcióval szórakoztatták az Air France alkalmazottak a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren várakozó utasokat: az egyenruhás légitársasági munkatársak a semmiből előtűnve kezdtek el táncolni Jennifer Lopez On the Floor című dalára.
Új Róma – Trapani szezonális útvonal
2012.07.18. 15:36
Ezen a nyáron az Alitalia útvonal hálózata új üdülő célállomással bővül: július 1-jétől szeptember 30-ig, minden szombaton és vasárnap közvetlen járatot indít a légitársaság Rómából Trapaniba.
Gyerkőcvonat, kalandra fel a Holdfény Ligetben
2012.07.18. 09:58
A 2012-es év az alapvető értékekről, a pozitív rezgések megtalálásáról szól - születés, újjászületés, család, és mindezek forrása, a harmónia megteremtője, a nő. Az év során a megújulás, az energia, az új iránti nyitottság jegyében a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. a Nyugat-Dunántúl felfedezésére csábító, színes programkínálattal várja az egész családot.
Chicagóba az airberlinnel
2012.07.17. 14:07
Az airberlin folytatja terjeszkedését az USA-ban, és 2013. március 23-tól járatokat indít Berlinből Chicagóba. A Magyarországról érkező utasok Berlinen keresztül hetente többször is eljuthatnak az USA-ban található „Szeles városba”.
Ismét a budapesti lett a legjobb EL AL állomás
2012.07.16. 19:46
Az EL AL Israel Airlines rendszeresen méri a repülőtéri irodái teljesítményét, a földi személyzet kedvességét, a pontosságot, a csomagpanaszokat és még számos paramétert, és újra a budapesti lett a legjobb harminchat EL AL station közül.
Bréma és Manchester - új stuttgarti útvonalak a Germanwingsszel
2012.07.16. 16:24
A Germanwings tovább erősíti stuttgarti pozícióját két útvonal megnyitásával: a német diszkont légitársaság 2012. július 15-én indította új járatait a Stuttgart-Bréma és a Stuttgart-Manchester útvonalon, ahol a Germanwings repülőgépei teremtenek elsőként légi összeköttetést.
Kényelmesebb nemzetközi jegyvásárlás a Nyugati pályaudvaron
2012.07.14. 15:45
Ügyfélhívó rendszert helyezett üzembe a Nyugati pályaudvar nemzetközi pénztárainál a MÁV-START, az utasok komfortosabb menetjegyváltása és a hatékonyabb kiszolgálás érdekében. A fejlesztésnek köszönhetően az ország második legnagyobb nemzetközi pénztárában évente mintegy százötvenezer utas kiszolgálása válik kényelmesebbé.
Budapest Airport futás a szívbetegekért
2012.07.14. 15:45
A Budapest Airport is képviselteti magát az idei New York-i Maraton futóversenyen 2012. november 4.-én. A Budapest Airport nevében Kam Jandu, légiközlekedési igazgató húz futócipőt az amerikai metropolisban, egyebek mellett azzal a szándékkal, hogy a szívbetegeket támogató alapítványok számára gyűjtsön adományokat.
Readers Digest díj a China Airlines-nak
2012.07.14. 15:44
A China Airlines 12. alkalommal kapta meg a Reader"s Digest kiemelkedő díját, az "Asia Trusted Brand Survey Gold Award"-ot. A díj elnyerése azt bizonyítja, hogy a légitársaság széles körű népszerűséget élvez az utazók körében.
Sixt-Iberia együttműködés
2012.07.12. 16:43
Ha Spanyolországot vagy Dél-Amerika országait a repülőtérre való megérkezés után gépkocsival akarjuk bejárni, akkor ezt a korábbinál jóval kedvezőbb áron tehetjük: ez az egyik legfőbb előnye annak, hogy Európa vezető autókölcsönző cége - a Sixt - társulásra lépett az Iberia repülőtársasággal, amely piacvezető az európai és a latin országok közötti repülésben.
Alitalia Busz, új transzferszolgálgatás
2012.07.12. 16:41
Az ALITALIA új kedvezményes transzferszolgáltatást biztosít utasai részére, Róma Fiumicino repülőteréről a városközpontba és vissza. Ezzel a szolgáltatással a cég saját utasainak egyszerű, gyors és a többi tömegközlekedési alternatívához képest jóval kedvezőbb árú közvetlen összeköttetést biztosít a várossal.
A Wizz Air csökkenti spanyolországi járatainak számát
2012.07.11. 16:39
A Wizz Air diszkont légitársaság bejelentette, hogy két, spanyolországi útvonalán csökkenti járatainak számát a téli menetrendben, miután a spanyol kormány július 1-jétől jelentősen megemelte a repülőtéri adókat, különösen a Barcelona El Prat és Madrid Barajas légikikötőkben.
Az easyJet Airbus A340 gépen teszteli a vulkáni hamudetektort
2012.07.11. 15:25
Az easyJet a Nicarnica Aviationnel és az Airbus-szal működik együtt az AVOID (Airborne Volcanic Object Imaging Detector) hamudetektor technológia tesztelésében. A program segíthet abban, hogy egy esetleges vulkánkitörés esetén nyitva tarthassák a légteret a Londoni Olimpia idején is. A detektort A340-300-as gépen tesztelik, a kereskedelmi járatok által használt magasságban és sebességnél.
Superbrands díj a HERTZ-nek 2012-ben is
2012.07.11. 09:56
A Hertz magas színvonalú szolgáltatását immár 7. alkalommal díjazta a világ legerősebb márkaminősítő rendszere, a Superbrands. A saját területén méltán elismert Superbrands márka garancia a minőségi szolgáltatásra, amelyet ebben az évben is egy független, szakmailag magasan elismert személyekből álló zsűri ítélt oda.
Tiranába is repül a Czech Airlines
2012.07.11. 09:48
A Czech Airlines célállomásainak kínálata az albán fővárossal gazdagodott, ami azért is fontos, mivel a Malév megszűnésével sokszor komoly gondot jelent az eljutás Tiranába.
Az Emirates három új úti cél bevezetését tervezi
2012.07.10. 13:35
Az elkövetkező hat hónapban az Emirates tovább szeretne terjeszkedni és további három új állomásra szeretnének repülni. Csak a 2012-es évben már 9 új desztinációt vezettek be.
A légi utazás marad az igazi World Wide Web
2012.07.10. 12:49
Az Airbus egy kétéves kutatás eredményét tette közzé, melyben 1 millió 750 ezer embert kérdeztek meg arról, hogy a jövőben milyen követelményeket támasztanak a repüléssel szemben: legyen fenntarthatóbb, kevésbé stresszes, és a közösségi portálok robbanásszerű fejlődése ellenére az emberek továbbra is így szeretnének kapcsolatban maradni.
Hétmilliárdan utaztak már Airbus A320-assal
2012.07.09. 13:40
A világ legnépszerűbb keskenytörzsű repülőgépének, az Airbus A320-asnak a fedélzetén 1988-as első kereskedelemi repülése óta nagyjából hétmilliárd ember utazott már – ez megegyezik a Föld teljes népességével. Az A320-asok a világ minden tájár repülnek, beleértve a festői Bhutánt és az Antarktisz távoli jégmezőit is.
Júliusban két új partner a Hahn Airnél
2012.07.09. 13:39
Júliusban két új légitársaság is csatlakozott a Hahn Airhez. A Tajik Air (7J)-Tádzsikisztán nemzeti légitársasága. Fő hubja Dushanbe, másodlagos hubja pedig Khudzhand.
A Sixt erős franchise partnert szerzett Írországban
2012.07.09. 13:23
A Sixt Írországban tovább tudta bővíteni szolgáltatási körét: Németország és egyben a világ egyik vezető autókölcsönzője összeállt egy erős írországi partnerrel, hogy erőiket egyesítsék az autóbérlési piacon. A franchise átvevő már körülbelül 20 éves tapasztalattal rendelkezik ezen a területen és híres az emelt szintű szolgáltatásairól.
Növekedéssel indult a nyár az easyet-nél
2012.07.05. 17:57
A nyár első hónapjában az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 9,7 százalékkal, 5 434 763-ra emelkedett, az éves utaslétszám pedig 7,5 százalékkal, 57 367 315 főre nőtt. A repülőgépek telítettsége is nőtt a tavalyi számokhoz képest, az év hatodik hónapjában 89,9 százalékos volt.
Zamárdiba robog a Balaton Sound Express
2012.07.05. 16:04
„Balaton Sound Express” néven indítja nyári élményvonatát a MÁV Nosztalgia Kft. a Balaton legnépszerűbb elektronikus zenei fesztiváljára, a Balaton Soundra. Az Élményvonat szerelvénye naponta indul a kora délutáni órákban és a legnagyobb koncertek után, hajnalban indul vissza Budapestre.
Újabb Superbrands elismerés az Avisnek
2012.07.04. 19:45
Idén nyolcadik alkalommal ült össze a 18 tagú, független szakemberekből álló bizottság, akik az Avis márkát, a működési hátterét adó AUTO ReFAIRent Kft. 2010-es megalakulása óta immár harmadik alkalommal találták érdemesnek arra, hogy viselhesse a Superbrands védjegyet.
Az Airbus a farnborough-i légi szalonon is keresi leendő munkatársait
2012.07.04. 13:42
A világ legjelentősebb repülőgépkonstruktőre idén több mint 4000 új alkalmazottat vesz fel. A Nagy-Britanniában megrendezendő repülőgép-világkiállitás és -vásár újabb alkalom az Airbusnak, hogy fiatal tehetségekre (friss diplomásokra, illetve gyakorlattal rendelkező szakemberekre) találjon; ezért július 9-e és 15-e között számos megbeszélésre várják Farnborough-ba az állást kereső fiatalokat.
A QATAR Airways ezentúl Nyugat-Ausztráliába is repül
2012.07.04. 13:05
A QATAR Airways heti három alkalommal indít menetrendszerinti járatokat Nyugat-Ausztráliába, Perth-be, az ország bányászati és nyersanyag kitermelési központjába. Melbourne után Perth a légitársaság második célpontja Ausztráliában, és a világon a száztizenhetedik.
Sixt-ügyfelek előnyei az airBaltic-nál
2012.07.04. 12:37
A Sixt és az airBaltic olyan üzleti megállapodást kötött, amely egy közös, a két céget átfogó társulást alapoz meg. Az együttműködés révén a repülővel és az autóval történő utazás még kényelmesebbé válik azon előnyöknek köszönhetően, amelyeket a két cég közös ügyfeleinek nyújt.
Blue Legends a Lufthansától
2012.07.03. 15:18
A „living on the badge” – avagy a „jelvénynek élni” mottó jegyében a Lufthansa virtuális check-in-re hív mindenkit: a légitársaság új Blue Legends alkalmazásával ugyanis a felhasználók meg tudják osztani az utazásaikkal kapcsolatos információkat a különböző közösségi média platformokon.
Közös vállalatot alapít az Air France-KLM és az Etihad Airways
2012.07.03. 15:14
Ősszel alakulhat meg az a közös vállalat, amelyről jelenleg tárgyalásokat folytat az Air France-KLM francia-holland csoport és az Etihad, az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársasága - írta kedden a Le Figaro című francia napilap. Joost Ruentol, a KLM szóvivője korábban már megerősítette, hogy a két fél egy közös vállalat létrehozásán gondolkodik, de részleteket nem árult el.
A THAI Smile légitársaság átvette az első A320-as Airbusát
2012.07.02. 15:14
A Thai Airways International új prémium márkája, a THAI Smile június 28-án Hamburgban vette át az első A320-asát. A bangkoki bázisú járat július 7-től naponta közlekedik Makaóba, majd Krabiba, Chiang Maiba, Surat Thaniba és Phuketre. Ezt követően nemzetközi úti célokra is fognak repülni.
A Hahn Air a legjobb afrikai jegyértékesítő
2012.07.01. 18:00
Az egyre nagyobb igények kielégítése céljából a Hahn Air légitársaság szerződést kötött számos afrikai légitársasággal, amelynek keretében ezen légitársaságok járataira ma már Magyarországon is lehet jegyet kiállítani, ezzel megkönnyítve az Afrikán belüli repülést.
Qatar Airways Cargo Budapesten
2012.07.01. 17:53
Menetrend szerint szombat este 20:10-kor leszállt a Qatar Airways Cargo első budapesti járata. A légitársaság Doha-Budapest-Doha járata heti kétszer érkezik a magyar fővárosba, ezzel pedig újabb fontos közvetlen kereskedelmi útvonal nyílt meg Magyarország és Közel-Kelet között, illetve közvetve a Távol-Keletre is.
Együttműködik a Preferred Hotel Group és a Sixt
2012.06.29. 16:36
Stratégiai együttműködést kötött a Sixt, Németország vezető autókölcsönzője, valamint a Preferred Hotel Group, amely világszerte a legerősebb értékesítési partnere és marketing tanácsadója a független szállodáknak és üdülőkomplexumoknak.
Megkapták a kért haladékot a balatoni hajózásban tőkejuttatásra kötelezett önkormányzatok
2012.06.27. 18:04
Megkapták a kormánytól a Balatoni Hajózási Zrt.-ben tulajdonos önkormányzatok az általuk kért 5 éves haladékot az 1,424 milliárd forintos tőkejuttatási kötelezettségük teljesítésére, amit az ingyenes vagyonjuttatáskor vállaltak - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. A kormánydöntés értelmében módosítják a Balatoni Hajózási Zrt. 48,99 százalékos szavazati arányt megtestesítő állami részvénycsomag 2008-ban történt ingyenes önkormányzati tulajdonba adásakor kötött megállapodást.
Kiszáll az állam a balatoni hajózásból
2012.06.27. 15:50
Az önkormányzatoknak adja át a Balatoni Hajózási Zrt.-ben meglévő tulajdonjogát az állam. Pénzt nem kér érte, de tőkeemelést vár tőlük. Ingyenesen az önkormányzatok tulajdonába adja a Balatoni Hajózási Zrt.-ben birtokolt 48,99 százalékos tulajdonrészét az állam - derül ki a Magyar Közlöny keddi számában megjelent kormányhatározatból.
Vonattal a Balatonra
2012.06.26. 13:32
Az elmúlt hétvégén az M7-es autópályán idén immár sokadszorra alakult ki olyan dugó, amely megkeserítette az autóval közlekedők életét, ezzel szemben a pénteken délután, szombaton délelőtt a Balatonra vasúton érkezők és vasárnap délután onnat a fővárosba visszafelé tartók ütemes, megbízható vonatközlekedéssel találkozhattak.
A Malaysian első A380-asának különleges festése
2012.06.26. 13:30
A Malaysia Airlines (MAS) első A380-asának mai, toulouse-i átadási ünnepségén fedezhette fel a közönség a légitársaság új színeit. A MAS első A380-asa a jövő héten teljesíti első kereskedelmi útját Kuala Lumpur és London Heathrow között.
Alitalia Day 2012, bemutatták a légitársaság új stratégiáját
2012.06.26. 13:24
Jjúnius 19-én került megrendezésre az Alitalia Day 2012 Rómában a Fiumicino repülőtér hármas hangárjában, melynek kapcsán a cég igazgatótanácsának elnöke, Roberto Colaninno, valamint a vezérigazgató, Andrea Ragnetti bemutatta a légitársaság jövőbeli stratégiáját.
Kihirdették az ACI EUROPE Best Airport Award 2012-es díjazottjait
2012.06.25. 16:13
Nyolcadik alkalommal adták át az ACI EUROPE Best Airport Awardot a huszonkettedik ACI EUROPE éves kongresszusának keretében. A díjátadó ceremónia egyben egy intenzív nap zárását is jelentette, melyen több mint 350 szakmai szervezet, repülőterek, légitársaságok, kormányzatok és EU-s intézmények vettek részt. Az idei esemény témája: „Utasok az első helyen – az infrastruktúra kialakításától a szolgáltatókig.”
A Thai első A380-asa kigördült a festőműhelyből
2012.06.25. 16:11
Az elmúlt hétvégén a Thai Airways International (THAI) első A380-asa kigurult a hamburgi festőműhelyből. Az immár átadásra kész (belülről is berendezett) óriásgépre most néhány tesztrepülés vár, amelyeket szintén a hamburgi gyári repülőtérről teljesít.
Több mint tíz százalékos leépítés az Air France-nál
2012.06.21. 16:20
Két év alatt több mint tíz százalékos leépítést tervez az Air France: a francia légitársaságánál 2013 végéig megszűnő 5.122 állás egyharmada a nyugdíjba vonulókat érinti, kétharmadára pedig önként távozók jelentkezését várják - erősítette meg a vezetőség az üzemi tanács csütörtöki ülésén a hetek óta keringő számokat.
A világ legnagyobb helikopterét fogadta a debreceni repülőtér
2012.06.21. 16:19
A jelenleg forgalomban lévő legnagyobb méretű és teljesítményű helikoptert fogadta a debreceni repülőtér csütörtökön. A jármű a Die Hard 5 című film forgatására érkezett Fehéroroszországból - közölte a repülőtér sajtóreferense az MTI-vel.
A KLM-é leghosszabb időn át bioüzemanyaggal meghajtott járat
2012.06.21. 16:17
Az 2011. júniusában az első bioüzemanyaggal meghajtott, KLM által üzemeltetett kereskedelmi járat repülését követően, a KLM most a mindezidáig leghosszabb ideig bioüzemanyaggal meghajtott KLM-járat üzemeltetését viszi véghez.
Jótékonyság 10000 méter magasan
2012.06.21. 16:16
Július 2-tól az easyJet utasainak lehetősége nyílik az UNICEF munkájának támogatására. A világ legnagyobb gyermekekkel foglalkozó humanitárius szervezete a leginkább rászoruló fiatalok egészségmegóvására fordítja a befolyt pénzt.
A Wizz Air bejelentette 16. diszkont bázisát
2012.06.20. 20:21
A Wizz Air, megnyitja bejelentette 16. diszkont állomását. A macedóniai Skopjén egy teljesen új repülőgép állomásozik 2012. október végétől és már korábban beindított Skopje és London-Luton, illetve Velence-Treviso között közlekedő diszkont járatokon felül hat új útvonal nyílik meg Basel-Mulhouse, Eindhoven, Dortmund, Malmö, Milánó-Bergamo, illetve München-Memmingen repülőterére.
Új fehérbor az easyJet fedélzetén
2012.06.20. 13:55
Mostantól a tavalyi díjnyertes Louis Mondeville borászat 2011-es Sauvignon Blanc borát szolgálják fel Európa az easyJet fedélzetén. Az eddigi fehérbor, a Louise Mondeville Cotes de Gascogne tavaly a legjobb volt a Skyscanner által megrendezett, nemzetközi utasok és borszakértők által vaktesztelt versenyen, olyan légitársaságok borait maga mögé utasítva, mint az Air France, a British Airways vagy az Emirates.
Elindult az Air France lyoni járata
2012.06.19. 17:21
Harmincöt fokos melegben, pontosan 12.34 perckor ért a betonra az Air France új, lyoni járatának első repülőgépe. A történelmi jelentőségű járatot az Air France Brit Air nevű leányvállalatának Bombardier CRJ-1000 típusú, száz személyes gépe teljesítette.
Milánó felfedezésére csábítja Budapestet a Wizz Air
2012.06.19. 15:42
A Wizz Air a héten ünnepelte első járatának indulását Budapest és Milánó-Malpensa között. A diszkont járat hetente tizenegyszer közlekedik és évente több mint 150 000 utast szállít majd.
Hazai pályán marasztal a BA
2012.06.19. 15:41
Merész kampányt indított június 19-én a British Airways a londoni olimpia és a brit válogatott támogatására: Don’t fly. Support Team GB! (Ne repülj. Támogasd a brit csapatot!) szlogennel az otthonmaradásra buzdítják az angolokat.
Közösségi média alkalmazásáért díjazták a Germanwings-t
2012.06.19. 15:23
A Germanwings „FriendFlights“ elnevezésű Facebook alkalmazását az utazási ajánlatok közül a legjobb közösségi média promóciójának választotta az Egyesült Államok utazási magazinja, a Travel Leisure („Best Social Media Promotion of Travel Deals“).
Díjat nyert az Air France–KLM AF Connect szolgáltatása
2012.06.18. 17:57
A L’Echo Touristique szakmai hetilap az Air France–KLM AF Connect szolgáltatásának ítélte oda az Innovációs díjat Ügyfélszolgálat kategóriában. A valódi versenyelőnyt jelentő AF Connect szolgáltatás segítségével az ügyfelek az utazás során információkat szerezhetnek a járatok felfüggesztésével, késésével, beszállókapu módosításával és a csomag esetleges késésével kapcsolatban.
Ülőhely-foglalás már a jegyvásárláskor
2012.06.18. 17:42
Június elejétől már a foglalás elkészültekor lehetőség nyílik ülőhely választásra az Alitaliánál, nemcsak a hosszú-, hanem a középtávú utak esetében is, melyet az utasok kényelmének növelése érdekében vezetett be a légitársaság.
Szélesebb üléseket tervez az Airbus
2012.06.18. 15:06
Az utasok testméretének növekedése arra ösztönözte az Airbust, hogy extra széles üléseket készítsen A320-as gépein, anélkül, hogy a gépek kapacitását csökkentené.
Elérte a tízezer like-ot a Budapest Airport
2012.06.15. 15:02
A Budapest Airporté lett Európa egyik legnépszerűbb repteres Facebook-oldala. A magyar főváros repülőtere 2010 elején indította el közösségi oldalát, ami mára az egyik legnagyobb és leglátogatottabb Facebook oldal lett az európai repülőterek között.
Így repülnek az üzleti utazók
2012.06.14. 18:03
Ugyan az autó a legnépszerűbb közlekedési eszköz, de a hivatalos ügyben külföldre látogatók már több mint fele a repülőt választja. Számukra a pontosság, a jegy ára, a foglalás rugalmas módosítása a legfontosabb - derül ki az easyJet friss reprezentatív felméréséből.
VOLT Fesztiválra VOLT Vonattal
2012.06.14. 11:47
Mindenhol jó, de legjobb Sopron, különösen a VOLT Fesztivál ideje alatt. Az ország második legnagyobb fesztiváljára 2012.06.27-07.01. között a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. különvonatai gyors, kényelmes eljutást biztosítanak. Aki a VOLT Vonatokat választja, biztos helye lesz és gyorsan célba ér, mert azok Budapest és Sopron között sehol sem állnak meg*. A VOLT Vonatra a jegyek a VOLT fesztiválbelépővel együtt, a VOLT jegypénztárakban és a www.volt.hu oldalon vásárolhatók meg.
Új szolgáltatások a GYSEV járatain
2012.06.13. 21:13
Kávé- és szendvics-automatákkal szereli fel vasúti kocsijait a GYSEV Zrt. A fejlesztés az összes kocsit érinti, így az intercityk, valamint a gyors-, és személyvonatok utasai is komfortosabb körülmények között érhetik el úti céljukat a jövőben.
Emelkedő utasszám és járatkihasználtság a Germanwings-nél
2012.06.13. 21:12
A Germanwings 2012. májusában növelte utasai számát és repülőgépeinek kihasználtságát. A német diszkont légitársaság májusban 737 600 utast szállított, amely az előző év azonos időszakához képest 3,3%-os növekedést jelent. A járatok kihasználtsága 2011. májusához képest két százalékponttal 78,6 %-ra emelkedett.
Minősített Lao Airlines
2012.06.13. 13:15
Sárdi Rezső, az Aviation GSA-a Lao Airlines magyarországi, csehországi, lengyelországi és ausztriai GSA irodájának igazgatója tájékoztatta partnereit, hogy a Lao Airlines megkapta a magas szintű business jegyeladáshoz és foglaláshoz nélkülözhetetlen ISO 9001:2008minősítést.
VOLT Fesztiválra VOLT Vonattal
2012.06.13. 10:17
Mindenhol jó, de legjobb Sopron, különösen a VOLT Fesztivál ideje alatt. Az ország második legnagyobb fesztiváljára 2012.06.27-07.01. között a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. különvonatai gyors, kényelmes eljutást biztosítanak. Aki a VOLT Vonatokat választja, biztos helye lesz és gyorsan célba ér, mert azok Budapest és Sopron között sehol sem állnak meg*. A VOLT Vonatra a jegyek a VOLT fesztiválbelépővel együtt, a VOLT jegypénztárakban és a www.volt.hu oldalon vásárolhatók meg.
Gyorsító sáv a Budapest Airporton
2012.06.12. 18:44
A Budapest Airport újabb minőségi szolgáltatást vezet be utasai számára július 1-től: a gyorsító sávot (Fast Track Lane). A szolgáltatás valamennyi utas számára elérhetővé válik egyéni döntés vagy légitársasági jogosultság alapján.
VOLT Fesztiválra VOLT Vonattal
2012.06.12. 17:18
Mindenhol jó, de legjobb Sopron, különösen a VOLT Fesztivál ideje alatt. Az ország második legnagyobb fesztiváljára 2012.06.27-07.01. között a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. különvonatai gyors, kényelmes eljutást biztosítanak. Aki a VOLT Vonatokat választja, biztos helye lesz és gyorsan célba ér, mert azok Budapest és Sopron között sehol sem állnak meg*. A VOLT Vonatra a jegyek a VOLT fesztiválbelépővel együtt, a VOLT jegypénztárakban és a www.volt.hu oldalon vásárolhatók meg.
A Czech Airlines a legpontosabb légitársaság Európában
2012.06.11. 17:27
Áprilisban a Czech Airlines lett az első a járatok pontosságát tekintve azok között a légitársaságok között, melyek tagjai az Európai Légitársaságok Szövetségének (AEA). Az év első négy hónapjára vonatkozó felmérés eredményei szerint a teljes hálózatot vizsgálva is második a Czech Airlines, amely tavaly is az első öt között volt.
China Airlines - Saudi Arabian Airlines együttműködés
2012.06.11. 17:02
Sárdi Rezső, az Aviation GSA igazgatója tájékoztatta partnereit, hogy Saudi Arabian Airlines 16. tagként csatlakozott a SkyTeam-hez. Ennek kapcsán a China Airlines azonnal megkezdte bilaterális együttműködését a légitársasággal. Mostantól tehát a China Airlines törzsutasprogramjának tagjai gyűjthetik pontjaikat a Saudi Arabian Airlines járatain történt repülések után is.
Fedélzeti internet-csatlakozást vezet be az Air France - KLM
2012.06.11. 14:09
Az Air France és KLM járatok utasai nemsokára élvezhetik a webes böngészés előnyeit, vagy élő közvetítésű műsorokat nézhetnek a repülőút során. A Panasonic Avionics társasággal együttműködésben a két légitársaság közös fedélzeti csatlakozási programot vezet be a hosszú távú járataikon 2013. elején induló tesztüzemmel.
Sikeresen debütált a Germanwings casablancai járata
2012.06.11. 14:08
Észak-Afrika várja a Germanwings utasait: a német diszkont légitársaság a napokban sikeresen elindította első casablanca-i járatát Köln/Bonn repülőteréről. Marokkó legnagyobb, lüktető metropoliszába szerdánként 22:45 órakor indul a Germanwings repülőgépe, és röviddel éjfél után landol Casablanca-ban.
Bővülő wifi a MÁV-Start vonatain
2012.06.10. 16:50
A MÁV-START legújabb szolgáltatásfejlesztésével valamennyi InterCity vonaton és a budapesti elővárosi forgalomban közlekedő vonatok jelentős részén biztosítja a vezeték nélküli internetelérés lehetőségét. A díjmentes wifi szolgáltatás már ősztől egyre több vonaton vehető igénybe. A fejlesztés évente ötvenmillió utasnak ad majd lehetőséget a menet közbeni ingyenes internetezésre.
Növekedést hozott a május az easyJetnek
2012.06.10. 15:08
A májusi időszakban az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 14,4 százalékkal, 5 423 736-ra emelkedett, az éves utaslétszám pedig 7,4 százalékkal, 56 884 857 főre nőtt. A repülőgépek telítettsége is nőtt a tavalyi számokhoz képest, az év ötödik hónapjában 87 százalékos volt.
Új Airbus-flotta az Etihad Airways-nél
2012.06.10. 15:06
Az Etihad Airways nagy szárnyvégi füleket (sharkleteket) választott új A320-as flottájához. A korábbinál jóval nagyobb aerodinamikai elemek jelenős üzemanyag-megtakarítást tesznek lehetővé.
Nincs fennakadás a repülőtéren a 2-es terminálra költözés miatt
2012.06.07. 19:19
Nincs fennakadás az utasforgalomban amiatt, hogy egy hete bezárták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálját, és a forgalmat a 2-esre vitték át - közölte a Budapest Airport Zrt. szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Egyre népszerűbb az InterRail bérlet Európában
2012.06.07. 19:18
Egyre népszerűbb a kedvezményes utazást lehetővé tevő InterRail vasúti bérlet Európában, amelyet 30 elfogadó ország vasútvállalatai 252 ezer kilométer vasútvonalán lehet felhasználni - közölte a MÁV-START abból az alkalomból, hogy 40 évvel ezelőtt hozták létre az európai vasúttársaságok a nemzetközi bérletkonstrukciót.
Elindult a környezetbarát repülőtéri autómosó
2012.06.07. 19:15
Új szolgáltatással bővült a Budapest Airport parkolói kínálata a 2. Terminálon. A Park ’n Wash autómosó az utasért érkező autós, vagy éppen az utazás alatt a repülőtéren leparkoló utazók számára ideális: parkolás közben, negyed óra alatt letisztítják a kocsit. A módszer ráadásul nem használ vizet és teljesen környezetbarát.
Új check-in pultnál a China Airlines Bécsben
2012.06.06. 21:00
Sárdi Rezső, az Aviation iroda igazgatója tájékoztatja partnereit, hogy a China Airlines június 5-én új check-in pultra költözött a bécsi repülőtéren. A 3-as terminál 311-328-as pultjait használja a jövőben a légitársaság. A China Airlines-al az utasok kedvező csatlakozással juthatnak el Bécsből Dél-Ázsiába, Ausztráliába, Új-Zélandra, Kínába, Japánba. Napi járatok egyetlen átszállással, kedvező árakon.
Elérhető az Alitalia téli menetrendje
2012.06.06. 20:59
Már foglalható az Alitalia téli menetrendje, amely az korábbra hozott indulással kedvező csatlakozási lehetőségeket biztosít számos célállomásukra. A téli járatok 2012. novembertől – 2013. március végéig az alábbi menetrend szerint foglalhatóak.
Közös járatokat indít a Germanwings és a Brussels Airlines
2012.06.05. 20:28
A Germanwings és a Brussels Airlines szoros együttműködésbe kezdett. A két légitársaság között érvényben lévő interlining-megállapodás következtében a Brussels Airlines a Germanwings új, Stuttgat-Brüsszel között közlekedő járatával gazdagíthatja a brüsszeli repülőtérről induló járatai kínálatát.
Emil Delibashev a British Airways új regionális kereskedelmi igazgatója
2012.06.05. 20:23
A British Airways Emil Delibashev-et nevezte ki új, magyarországi kereskedelmi igazgatójává, mellyel tovább bővült az irányítása alatt álló országok köre. Emil Delibashev 1999-ben csatlakozott a British Airways-hez, és azóta számos értékesítési pozíciót töltött be a vállalatnál. Jelenleg a teljes Balkán régió kereskedelmi igazgatója. Hazánkon kívül Románia, Bulgária, Szerbia, Montenegró, Macedónia, Horvátország, Bosznia és Hercegovina, Szlovénia, Albánia, Koszovó, valamint Moldova tartozik hatásköre alá.
Teherszállítási biztonsági egyezmény az EU és az USA között
2012.06.04. 16:52
Európa vezető fuvarozó társaságai örömmel fogadták a hírt, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok szabályozó szervei véglegesítették a már régóta várt teherszállítási biztonsági megállapodást, mely egyszerűsíti a szállítás folyamatát az Atlanti-óceán felett szállító társaságok számára.
Jövőre újra a Várban rendezik meg a libamájünnepet
2012.06.04. 16:41
A Vivat Bacchus koncertjével zárta kapuit vasárnap este a Budavári Libamájfesztivál, amelyre a három nap alatt összesen 17.500-an látogattak ki. A legnépszerűbb libavariációk közé tartozott a libaburger, a libamájhurka és a libakolbász, a leginkább keresett édesség pedig a tokaji aszús libamájfagyi volt. A fesztivál vendégei között számos külföldi turista is kilátogatott a nemzeti kincsnek is nevezett libamáj fesztiváljára, ahol a libamájkülönlegességek mellett megtalálhatóak voltak a kacsa és libahúsból készült ételek is.
Sixt-nyitás Elefántcsontparton
2012.06.02. 17:54
Egzotikusabbnál egzotikusabb helyeken nyit új állomásokat Európa legnagyobb autókölcsönző cége, a Sixt. Röviddel Kenya után június 1-étől már Elefáncsontparton is bérelhetők a vállalat autói az ország legnagyobb városának, Abidjannak repülőterén és a repülőtér felé vezető úton nyílt irodában.
Új fedélzeti szórakozási lehetőségek a Lufthansánál
2012.06.02. 17:16
Jó hír a sportrajongóknak, hogy a Lufthansa fedélzeti szórakoztató rendszerében megjelent az első, élő közvetítéseket sugárzó Sports 24 csatorna. A vételi jelet műholdon keresztül közvetlenül a fedélzetre sugározzák a Lufthansa FlyNet szélessávú internet-szolgáltatásán keresztül, és onnan továbbítják a szórakoztató rendszerre.
A Czech Airlines szerződött a teljes Amadeus Altéa Csomagra
2012.05.31. 17:33
Az Amadeus valamint a Czech Airlines szerződést kötött, amelynek értelmében a légitársaság a teljes Amadeus Altéa Suite felhasználójává válik. Az Amadeus Altéa Suite egy teljes mértékben integrált ügyfélkezelő megoldás légitársaságok részére, amely három modulból áll: az Altéa Inventory, az Altéa Reservation és az Altéa Departure Control rendszer.
Piacra szabott megoldások az airberlintől
2012.05.31. 17:32
Bár az airberlin neve nem ismeretlen a magyar piacon, a cég első, 2003-as hazai belépését követően alaposan átalakult: az egykori fapados, német piacra fókuszáló légitársaság immár network fuvarozóként Németország második, Európa hatodik legnagyobbja – derült ki a cég május 30-i, első budapesti partnerpartyján.
Kapacitást növel az EL AL
2012.05.31. 16:54
Június 24-től hatról nyolcra emeli a heti járatszámot az EL AL Israel Airlines Budapesten. A meglévő reggeli járatokat kiegészítve, csütörtökön és vasárnap késő este is indulnak majd EL AL gépek Tel Avivba. Ezek nagyobb kapacitású, Boeing 757, illetve 767-es gépek lesznek, így több lehetőséget biztosítanak a tour operatorok és az egyéni utazók számára is.
Eredményes évet zárt a GYSEV
2012.05.30. 17:17
Több mint 2,6 milliárd forintos nyereséggel zárta a 2011-es évet a GYSEV Zrt. A tulajdonosok elfogadták a vasúttársaság éves beszámolóját. A GYSEV a nyereséget fejlesztésekre, uniós pályázatok önrészére, valamint a cégcsoporton belüli tőkeszerkezet optimalizálására fordíthatja.
Elindította első pekingi járatát a lengyel LOT légitársaság
2012.05.30. 17:17
Elindította első pekingi járatát kedden a lengyel LOT légitársaság: a Varsóban felszálló 767-es Boeing fedélzetén Anna Komorowska, az államfő felesége és Waldemar Pawlak miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter utazott Kínába. A LOT a lengyel államfő tavaly decemberi kínai látogatása során aláírt szándéknyilatkozat alapján indította újra pekingi járatait - írta a lengyel wp.pl honlap. Korábban 1987-ben, majd 1989 és 1998 között használta ezt az útvonalat.
A Sixt QR-kóddal gyorsítja az autókölcsönzést
2012.05.30. 17:13
Mindössze néhány másodperc alatt átvehető a kiválasztott autó a Sixtnél egy mobil-alkalmazás és a QR-kód segítségével. Az innovatív kétdimenziós vonalkódos technológia néhány kézmozdulatra rövidíti le a pulthoz kötött kölcsönzési folyamatot, a papírmunka helyett alkalmazott - kódolvasóra bízott - információcsere minimálisra csökkenti az irodákban történő sorban állást. Az új szolgáltatás több mint 70 állomáson lesz elérhető.
Elérhető a Wizz Air téli menetrendje
2012.05.29. 20:52
A Wizz Air elérhetővé tette magyarországi téli menetrendjét. A légitársaság kedvező áron kínálja két repülőtérről - Budapestről és Debrecenből - induló 22 járatát. A Wizz Air két millió magyar utasa idén várhatóan 2000, a turizmusban és vendéglátásban dolgozó munkavállalónak biztosít megélhetést. A Wizz Air 2012/13. évi, magyarországi téli menetrendjében 22 járatot kínálnak kedvező áron.
A Malaysia Airlines átvette első A380-asát
2012.05.29. 15:35
A Malaysia Airlines (MAS) Toulouse-ban átvette első A380-asát, s ezzel a nyolcadik légitársaság lett a világon, amely flottájába állítja a világ legnagyobb és leggazdaságosabb utasszálító repülőgépét. A légitársaság hat ilyen gépre adott le fix megrendelést, amelyek három utasosztályon 494 utast szállíthatnak.
Két repülőgépet vesz a Malévtől a cseh Travel Service
2012.05.28. 13:50
Három személyszállító repülőgépet vett csődbe ment európai légitársaságoktól - közülük kettőt a Malévtől - a Travel Service cseh magán légitársaság. Mindhárom gép Boeing 737-700 típusú - írja a Mlaád Fronta Dnes című cseh napilap pénteken.
Indulhat a GYSEV-FLIRT motorvonatok gyártása
2012.05.28. 13:46
2014-ben jöhetnek az első FLIRT motorvonatok: aláírta a GYSEV és a Stadler AG a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal korszerűsítéséhez kiírt 4 db regionális villamos motorvonat szállításáról szóló szerződést. A gyártó cég a tervek szerint az első vonatot 2014 elején, míg az utolsót 2014 közepén adja át a vasúttársaság részére.
Elismerésben részesült a Hertz
2012.05.24. 18:10
Május 15-én a Zagat, a világ talán legmegbízhatóbb és legpontosabb étterem osztályozó szolgáltatója kihirdette az első, amerikai autókölcsönzőkről készített felmérésének eredményét.
Routes Europe 2013-ban Budapesten
2012.05.24. 17:48
A ForImmediateRelease.Net hírlevele adott hírt a következő évben Budapesten megrendezésre kerülő Routes Europe eseményről. Május 23-án a Routes Europe sikeres rendezvénye ért véget Tallinban, melyen rekord számú résztvevő vitatta meg Európa légiközlekedésének jövőjét. A 2013. évi esemény megszervezését hivatalosan is átadták a Budapest Airportnak, az esemény következő házigazdájának.
75 év, kétmillió utas a CSA-val
2012.05.23. 19:10
Voltaképpen az új járatokat megillető fogadtatásban volt része a CSA május 23-án déli 1 órakor Budapesten landoló gépének – a prágai járat ugyanis először épp 75 évvel ezelőtt landolt Ferihegyen. A retro festésű Boeing 737-500-as gépet vízsugár és kisvakondokkal díszített torta fogadta, és a számos újságíró mellett Kam Jandu, a Budapest Airport légügyi igazgatója, Jiri Marek, a CSA kereskedelmi elnökhelyettese, valamint Tóth Attila, a CSA hazai képviseletét ellátó Aviareps frissen kinevezett igazgatója köszöntötte a betonon.
GDS weboldal elsőként az Avisnél
2012.05.23. 17:24
Az Avis az autókölcsönzők között elsőként indított útjára egy, a GDS rendszerben történő bérautó foglalásokat támogató weboldalt. A kifejezetten az Amadeus számára fejlesztett www.AvisGDS.com honlappal az Avis célja, hogy bemutassa, mennyire egyszerű az autóbérlés. Az Amadeus rendszerben történő foglalás részletes demonstrációja mellett a szolgáltatás bemutatása, valamint a szakmai zsargonok közérthetően megfogalmazott magyarázata is elérhető, segítséget nyújtva az utazási irodai partnerek munkájához. (X)
Megfelel az EU-s előírásoknak a Wizz Air
2012.05.23. 17:20
A Wizz Air örömmel vette tudomásul a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatalának döntését, miszerint a Wizz Air teljes mértékben megfelel az európai légitársaságokra vonatkozó tulajdonosi és felügyeleti szabályozásnak.
Gyermeknap a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasúton
2012.05.23. 14:47
2012. május 27-én, 10-17.00h között a gyermekeké a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút! A nap során utazhatnak Andrással a gőzössel, felfedezhetik a Mozdony Skanzent és játékparkot, a fertőbozi fűtőházat, Galagonya Bohóc, arcfestés, ugráló vár, sorversenyek, kézműves programok és Szemenszedett mese, lovaglás és lovas kocsizás, a Széchenyi István Emlékmúzeumban játékos tárlatvezetés és 50% kedvezmény, valamint sok-sok móka, kacagás várják a kicsiket és nagyokat.
Újabb légitársasági csőd Észak-Európában
2012.05.22. 17:29
A dán Cimber-Sterling után ma reggel a svéd Skyways és leányvállalata a City Airline állította le működését azonnali hatállyal. A két légitársaság elsősorban svéd belföldi illetve észak-európai regionális járatokat üzemeltetett, de voltak járataik többek között Manchesterbe, Zürichbe, Prágába és Mallorcára is. A Skyways-ben korábban az SAS-nak 25%-os kisebbségi részesedése volt.
A Lufthansa készen áll az új berlini járatokra
2012.05.22. 16:51
Május 22-én a Lufthansa flottájához csatlakozó legújabb, kilencedik A380 mega-liner a „Berlin” nevet kapta a város főpolgármesterétől, Klaus Wowereittől azon a névadó ünnepségen, amit a Berlin Tegel Repülőtéren rendeztek meg Christoph Franz, a Lufthansa elnök-vezérigazgatója részvételével. A világ legnagyobb személyszállító repülőgépe ezt követően városnéző repülésre indult Berlin és Brandenburg felett a meghívott vendégek, köztük több mint száz berlini gyerek és fiatal örömére.
Egy nappal tovább érvényes a Balaton Mix jegy
2012.05.21. 17:43
A május 18. és 28. között megrendezésre kerülő Balaton7 rendezvény alatt a Balaton Mix kombinált vasúti és hajójeggyel rendelkező utasok egy nappal tovább élvezhetik a korlátlan számú díjmentes utazást a Balaton körüli vasútvonalakon és a Balatonon közlekedő hajójáratokon.
Növelte bevételeit az Alitalia Csoport
2012.05.21. 17:40
2012 első negyedévében, a gyenge kereslet ellenére, az Alitalia Csoport +13%-al növelte bevételeit, +5 ponttal a kihasználtságát és +0.6 ponttal a piaci részesedését Olaszországban. Az Alitalia igazgatótanácsa hétfőn összeült, hogy megvitassák a csoport első negyedéves eredményeit. A nehéz gazdasági helyzet, az emelkedő kerozin árak és a csökkenő kereslet ellenére a csoport teljesítménye pozitív irányba mutat.
Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
2012.05.18. 14:51
Az utasok által elveszített és nem keresett tárgyakat bocsátotta árverésre a Malpensa milánói nemzetközi repülőtér. A talált tárgyak között utazáshoz gyakran használt eszközök és rendkívüli poggyászok is szerepeltek.
Pozitív fejlemény a Pécs-Pogányi Repülőtér légi marketing alapja ügyében
2012.05.17. 17:17
A Pécs-Pogányi Repülőtér forgalmának felpörgetése érdekében munkálkodó civil kezdeményezés fontos sikernek tartja, hogy a Pécs Városa május 17-i közgyűlésen szocialista párti képviselő által benyújtott javaslatot, mely légi marketing alap létrehozását célozza, jó kezdeményezésnek ítélte mind a polgármester, és kedvező fogadtatásra talált a városatyák körében.
E-számla a Sixt-től
2012.05.17. 16:51
A Sixt rent a car – Wallis Autókölcsönző Kft. és Sixt leasing – Wallis Autópark-kezelő Kft. bevezeti az e-számlát, amelynek köszönhetően jelentős mértékben csökkenthető a papírfelhasználás és így környezetünk káros terhelése.
Szentpétervárra közvetlenül
2012.05.17. 16:46
A Malév leállását követően megszűnő Budapest és Szentpétervár közötti légi összeköttetés pótlására indít charterjáratot partneri összefogással a Robinson Tours.
A regionális reptereket hozná helyzetbe az EP
2012.05.17. 16:35
Az EU légügyi politikájának kiemelten figyelnie kell a regionális repterek igényeire - áll az Európai Parlament múlt csütörtökön elfogadott állásfoglalásában. Ezek a repterek ugyanis elősegíthetik egy-egy régió fejlődését, a transzeurópai közlekedési hálózatba (TEN-T) történő bevonásukkal pedig csökkenthető a forgalmas légi központok zsúfoltsága.
Elindult a Ryanair billundi járata
2012.05.16. 22:22
A magyar utasok számára további úti célt kínál a nyáron a Ryanair azáltal, hogy Billundot is felvette nyári menetrendjébe. Az első járat május 16-án érkezett meg a magyar fővárosba.
A 100 éves Sixt múlt század közepi flottával a Mille Miglia versenyen
2012.05.16. 22:21
100 évvel az alapítását követően a Sixt autókölcsönző újra exkluzív kölcsönző partnere lesz a világszinten ismert olasz vintage autórally versenyének, a „Mille Miglia”-nak. A “Mille Miglia” a hagyomány szerint egy ókori útvonalat követ, amely több mint 1,600 kilométert tesz ki, Brescia-tól Rómáig és vissza, a versenyt ebben az évben május 16. és 20. között tartják.
A Sixt a 2-es terminálon folytatja
2012.05.14. 17:45
Mivel a Budapest Airport május 29-ről 30-ra virradó éjszaka valamennyi légitársaság működését átköltözteti az 1-es Terminálról a 2-es Terminálra, a kiegészítő szolgáltatásoknak sincs további értelme a Liszt Ferenc Repülőtér régi fogadóállomásán, így itt a Sixt autókölcsönzési lehetőség is megszűnik, Európa legnagyobb autókölcsönzője a továbbiakban a 2-es Terminálon érhető el, ahol változatlan színvonalon és minőségben várja az útjukat bérautóval folytató utazókat.
Új Ryanair járat Düsseldorfba
2012.05.14. 17:38
A Ryanair egy újabb utat vezet be nyári menetrendjébe, ami Budapest és Düsseldorf között közlekedik majd. A Magyarországról induló új járat, hetente négyszer üzemel majd, hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton, ami a Magyarországon folyamatosan bővülő ír társaság Budapestről üzemeltetett 30 útjának egyike.
Nem tart a tömeges felmondástól az Austrian Airlines
2012.05.13. 19:04
Akár a pilóták tömeges felmondását is felkészülten várná az Austrian Airlines (AUA) - írták a repülőszemélyzetével egyre éleződő munkaügyi vitában álló légitársaság vezetőjét idézve pénteki osztrák lapok. A vállalat jelenleg 120-130 pilótával többet foglalkoztat a működéshez szükségesnél - állítja Jaan Albrecht vezérigazgató a Die Presse cikke szerint.
A Germanwings továbbra is Berlin-Schönefeldre közlekedik
2012.05.10. 20:31
Az új berlini repülőtér megnyitását elhalasztották, ennek ellenére a Germanwings utasai az aktuális menetrend alapján tervezhetik berlini utazásaikat. A német diszkont légitársaság az új repülőtér átadásáig továbbra is a Berlin-Schönefeld repülőtérről indítja és fogadja valamennyi berlini járatát.
Új járatot indít az easyJet
2012.05.10. 20:29
Az őszi menetrend életbelépésétől hetente 4 gépet indít az easyJet Budapestről Bázelbe. A légitársaság genfi útvonalán is növeli járatszámot, október 28-tól heti 9 alkalommal repülhetünk Svájc 2. legnépesebb városába.
Oszkó lemondott a Wizz Air igazgatósági tagságáról
2012.05.09. 15:17
Oszkó Péter az MTI-nek szerdán Budapesten elmondta: májustól már nem tagja a légitársaság igazgatóságának, lemondását a részvényesek elfogadták. A volt pénzügyminiszter kommunikációs bakinak nevezte, hogy a Wizz Airben meglévő igazgatósági tagsága nem volt köztudomású. Emiatt szerinte számos "buta és érdemtelen vád" érte, holott pénzügyminiszterként 100 százalékban a Malév érdekeit védte. "Sőt, 2010-ben én magam voltam, aki megmentettem a Malévot, s lehetővé tettem a továbbélését" - emelte ki Oszkó Péter.
Az Alitalia és a Wind Jet aláírta a felvásárlási szerződést
2012.05.09. 15:17
Az Alitalia csoport április közepén írta alá a Wind Jet menetrendszerinti személyszállítási üzletágának felvásárlásáról szóló szerződést. Ezzel a tranzakcióval az Alitalia-csoport elsősorban a fapados üzemelésre kifejlesztett speciális know-how-t kívánja megszerezni, ezzel is kiegészítve és gazdagítva saját termék portfolióját és annak tudásbázisát.
Nőtt az easyJet utasszáma
2012.05.09. 15:01
Csökkent a veszteség és nőtt az utasok száma az easyJet fapados légitársaságnál üzleti éve márciussal végződő első fél évében - közölte a cég szerdán.
Halasztják a Willy Brandt nemzetközi repülőtér átadását
2012.05.08. 20:39
Biztonsági okokból határozatlan időre elhalasztják az új berlini nemzetközi repülőtér átadását – jelentette be kedden a német főváros polgármestere. Klaus Wowereit elmondta: egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor lehet üzembe helyezni a repülőteret. A tervek szerint június 3-án indulna a forgalom, az azonban már most látszik, hogy valószínűleg augusztus második feléig nem fogadhat és indíthat járatokat a Willy Brandt nevét viselő légikikötő.
A nemzetközi járatokon megmaradnak az étkezőkocsik
2012.05.08. 20:39
A MÁV-START ugyan június 16-án megszünteti az étkezőkocsi szolgáltatást belföldi járatain, a nemzetközi járatokon azonban megmaradnak az étkezőkocsik a belföldi és a külföldi szakaszon is - közölte a vasúttársaság kedden az MTI érdeklődésére.
Gyorsabban szállhatunk át a repülőgépből a bérautóba
2012.05.08. 20:36
A Sixt – együtt a többi nemzetközi autókölcsönzővel - egy új, egyesített kiszolgáló pulthoz költözött a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér SkyCourt érkezési szintjén még 2011. márciusában, míg az új fejlesztésnek köszönhetően az autókat a 2-es Terminál előtti parkolóban lehet majd felvenni és leadni, gyakorlatilag percek alatt 2012. május elejétől.
A Sixt erős ausztrál partnerrel állt össze
2012.05.07. 18:22
A Sixt nemzetközi terjeszkedő stratégiája nagy léptekkel folytatódik. Mostantól kezdve az ausztrál piacot is ellátják a széleskörű autókölcsönzési szolgáltatásaikkal egy olyan erős partner támogatásával, amely sokéves tapasztalattal rendelkezik az autóbérlés terén. Az ötödik kontinensen kiterjedt gépjárműflottával várják a vásárlókat, a kompakt autóktól a prémium kategórián keresztül egészen a négykerék-meghajtású terepjárókig.
Áprilisban is növekedett az easyJet
2012.05.06. 14:26
Áprilisban az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 8,6 százalékkal, 5 124 597-re emelkedett, az éves utaslétszám pedig 7,1 százalékkal, 56 200 567 főre nőtt. A repülőgépek telítettsége is emelkedett, a tavalyi számokhoz képest az év negyedik hónapjában 88,2 százalékos volt.
Megérkezett a Lufthansa első Boeing 747-8-asa Frankfurtba
2012.05.06. 14:24
Az Egek Királynője megérkezett Frankfurtba. A Lufthansa a világon elsőként átvette a Boeing 747-8-ast. A német légitársaság vadonatúj, D-ABYA regisztrációs számú Jumbo gépe a Washington állambeli everetti Boeing gyárban történt átadás-átvétel után egy áthúzást mutatott be a Lufthansa Technik otthonában, a hamburgi repülőtéren, majd biztonságban landolt új állomáshelyén, Frankfurtban.
Májustól a Tensi Aviation az Aegean Airlines magyarországi képviselője
2012.05.06. 14:24
Május 3-tól a Tensi Aviation Kft. látja el a görög Aegean Airlines magyarországi képviseletét. A Budapest – Athén útvonalon jelenleg az Aegean Airlines az egyetlen közvetlen járatot üzemeltető légitársaság, heti 4 járatot kínál a turista és business osztályon utazóknak.
Több tízezer munkahelyet teremt az új berlini repülőtér
2012.05.06. 14:23
Várhatóan több tízezer új munkahelyet teremt és az észak-európai térség egyik legnagyobb légi közlekedési csomópontja lesz a Berlinben épülő új repülőtér, amelyen pontosan egy hónap múlva indul el a forgalom.
A KLM újraindítja Amszterdam–Dallas/Fort Worth járatát
2012.05.03. 18:25
A KLM Holland Királyi Légitársaság 2012. április 30-ával, hétfővel újraindította Amszterdam és Dallas/Fort Worth közötti közvetlen járatát. Ez a szolgáltatás csak a nyári szezonban üzemel, október 27-ig, szombatig.
Vasúton a bécsi reptérre
2012.05.03. 18:22
Napi kilenc vonatpár biztosítja a közvetlen eljutást a magyar és az osztrák főváros között, az állomásokról pedig félóránként induló buszokkal, csökkentett áron lehet a reptérig utazni. A vonatjegy továbbá kedvezményes múzeumbelépő vásárlására is lehetőséget ad.
Új China Airlines járatok
2012.05.02. 16:30
A China Airlines heti 3 járatra növeli kapacitását Hong Kong érintésével Taipeiből Jakartába. Május 15-től Yangonba indít új heti járatot. Taipei újabb repteréről (Shung Shan) is indítja ezentúl repülőit, valamint Seoul Kimpo reptere szerepel az idei tavaszi hálózatbővítések között.
Afrikában erősít a Sixt
2012.05.02. 16:29
A Sixt az afrikai kontinensen is újabb és újabb pontokon kínálja autókölcsönzési szolgáltatásait, mostantól kezdődően már Kenyában is várja az utazókat a klasszikus egynapos kirándulásra történő bérléstől akár a több hetes barangolásosra igénybevett rent a car szolgáltatásokig.
Airbusokat vesz a Boeing egy kínai üzlet keretében
2012.05.02. 16:27
Európai versenytársának gépeit is beszámítja egy 6 milliárd dolláros üzlet keretében az amerikai Boeing, amikor 777-es típusú gépeit árulja a kínai China Eastern légitársaságnak. Hírek szerint megvesz öt Airbus A340-est.
Új diszkont légitársaságot tervez a Lufthansa
2012.04.29. 22:33
Új diszkont légitársaság beindítását tervezi a Lufthansa - közölte a német légitársaság pénteken egy lapértesülésre reagálva. A Bild című német lap pénteki beszámolója szerint a Lufthansa új leányvállalata a Direct 4 you nevet viseli majd, 2013 január elsején kezdi meg a működést és magába olvasztja a Lufthansa két jelenlegi diszkont légitársaságát, a Germanwings és a Eurowings nevű céget.
Vasúti kedvezmények a Balaton körül
2012.04.29. 22:32
Indul a balatoni szezon, szombattól ismét igénybe vehető a Balaton Mix jegy. A MÁV-START Zrt. és a Balatoni Hajózási Zrt. közös ajánlata olyan jegykombinációt kínál, amellyel az utasok kedvezményes áron utazhatnak a Balaton körüli vasútvonalakon és a Balatonon közlekedő menetrend szerinti hajójáratokon.
Új úti cél Budapestről, Lyon az Air France járatával
2012.04.29. 22:31
Új járatot, új légitársaságot és egyben vadonatúj várost köszönthetünk a Budapestről közvetlenül elérhető célállomások palettáján: Lyon, Franciaország második legjelentősebb városa és térsége nyílik meg a budapesti utasok számára nyár elejétől. A járatot ráadásul egy Budapesten még újnak számító légitársaság, a Brit Air, az Air France leányvállalata üzemelteti.
Felszámolás indult a magyar Airbus ellen
2012.04.29. 22:26
Felszámolási eljárást indítottak a szolnoki székhelyű Airbus Kft. ellen - számolt be a Gazdaság.hu. A társaság reptéri transzfert kínál utasainak Budapestre, Debrecenbe és Bécsbe. A cég gondjai megelőzték a Malév felszámolását: a vállalkozás adószámát tavaly év végén törölték - írta a Napi Gazdaság.
Holland formatervezők tervezik KLM-es szendvicsek csomagolását
2012.04.26. 18:44
Június 1-jétől a KLM Holland Királyi légitársaság által üzemeltetett európai járatok fedélzetén osztott szendvicsek csomagolóanyaga megváltozik. A hollandiai Breda-iAvans/StJoostSchools of Art & Design hallgatói tervezik az új csomagolást. Év elején a KLM meghirdette a „Művészi Finomság” versenyt.
Újdonságok a balatoni hajózásban
2012.04.25. 20:40
Április 28-tól naponta közlekednek a menetrendszerinti hajójáratok Siófok – Balatonfüred – Tihany, valamint Fonyód – Badacsony útvonalakon – tájékoztatott a Balatoni Hajózási Zrt. A CALYPSO vízitaxi április 28-tól naponta közlekedik Fonyód és Badacsony között.
Lao Airlines jegyek a Heli Air Monaco jegystockján
2012.04.24. 21:12
Sárdi Rezső, a Lao Airlines magyarországi képviseletének vezetője tájékoztatja az utazási irodákat, hogy a mai naptól a hazai utazási irodák a Lao Airlines jegyeket már nemcsak HahnAir(HR-169) okmányon állíthatják ki, hanem a Heli Air Monaco (YO-747) jegystockján is.
Éleződik a munkajogi vita az Austrian Airlinesnál
2012.04.23. 18:01
Jogi lépésekre készül az Austrian Airlines üzemi tanácsa a kollektív szerződés átalakítása ellen, a munkavállalói szervezet hétfő délelőtti tanácskozása miatt késésekre kell számítani a schwechati repülőtérről felszálló járatok indulásában - számolt be róla az osztrák tömegtájékoztatás.
Virágokkal köszönti az easyJet a tavaszt
2012.04.21. 18:55
Új marketingeszközt vetett be Magyarországon az easyJet, a légitársaság a cég logóját formázó virágokkal köszöntötte a tavaszt az Erzsébet térnél, az Akvárium Klubnál. A fehér és narancssárga korallvirágokat a járókelők szabadon hazavihették. A cserepeket borító celofánon szintén ott volt az easyJet logo. Eddig sehol nem használta a „flowerbranding” marketingeszközt a légitársaság, hazánk az első ország, ahol virágokat használ reklámozásra.
Sky Priority az Alitalianál
2012.04.21. 18:54
Április 3-án az Alitalia – Atlanta, Peking, Shanghai, Párizs és Amszterdam után – bemutatta az új Sky Priority szolgáltatását a római Fiumicino repülőtéren. A Sky Priority az első globális szövetség által piacra dobott integrált termék magas igényű ügyfelek számára (Plus Elit ügyfelek, valamint az üzleti és első osztályon repülő utasok).
Olcsóbb kollektív szerződéssel spórolna az Austrian
2012.04.19. 19:34
Egy regionális leányvállalata kollektív szerződését alkalmazná a jövőben az Austrian Airlines, hogy csökkentse a személyzeti kiadásokat - döntött csütörtökön a Lufthansa veszteséges osztrák leányvállalatának felügyelőtanácsa.
Nyolcadik járat Lisszabonba
2012.04.19. 16:51
Nyolc éve lépett a magyar piacra a TAP portugál légitársaság, eleinte három – egy közvetlen, illetve két Prágán keresztüli – járattal, ám a frekvenciát az évek során folyamatosan növelték, április 19-től pedig már heti nyolc járat köti a portugál és a magyar fővárost.
Május 7. és 13. között nem fogad járatokat a kolozsvári repülőtér
2012.04.19. 16:32
A kifutópálya javítási munkálatai miatt lezárják a május 7. és 13. közötti időszakban a kolozsvári nemzetközi repülőteret - közölte a repülőtér a honlapján csütörtökön. A kolozsvári reptérről a legnagyobb forgalmat lebonyolító Wizz Air légitársaság romániai kommunikációjával megbízott ügynökség illetékese, Andreea Lascu az MTI-nek elmondta, a Wizz Air gépei ebben az időszakban a kolozsvári repülőtér helyett a marosvásárhelyi Transilvania repülőtérre érkeznek, illetve onnan indulnak.
Jóváhagyta az EP a légi utasok adatainak átadásáról az USA-val kötött megállapodást
2012.04.19. 16:17
Jóváhagyta az Európai Parlament csütörtökön Strasbourgban az európai uniós légi utasok adatainak amerikai hatóságokkal történő megosztásáról szóló új megállapodást. A 2007-es ideiglenes megállapodást felváltó dokumentum szabályozza az adatok tárolásának módját, felhasználását, adatvédelmi szabályokat határoz meg, és részletezi a jogorvoslati lehetőségeket is - emlékeztet összefoglalójában az EP sajtószolgálata.
Az easyJet bővíti jelenlétét a Travelporton
2012.04.18. 15:47
Az easyJet és a Travelport bejelentette új megállapodását, amely lehetővé teszi, hogy nem csak a Galileo, hanem minden Travelport felhasználó az új Universal API segítségével easyJet foglalásokat készítsen, egyúttal bővített funciókat is nyújt az ügynökök számára, beleértve az easyJet kiegészítő szolgáltatásait.
Közös járatokat üzemeltet a Germanwings és az Austrian Airlines
2012.04.17. 18:42
Miután a Germanwings és az Austrian Airlines – a Lufthansa két leányvállalata – tavaly decemberben elkezdte együttműködését, a két légitársaság most még szorosabbra fűzi kapcsolatát egymással: codeshare járatok üzemeltetésébe kezdenek.
Francia konzorcium bővíti a zágrábi repülőteret
2012.04.16. 16:03
Új fogadóépület építésével évente ötmillió utas fogadására alkalmassá fejleszti egy francia konzorcium a zágrábi repülőteret. A Zagreb Airport International Company 30 éves koncesszióban nyerte el a bővítés és ezzel az üzemeltetés jogát. A társaságnak a Bouygues Batiment International és az Aeroports de Paris Management a két tagja.
Újratervezteti a World Business osztályt a KLM
2012.04.13. 18:01
A KLM Holland Királyi Légitársaság a híres holland formatervezőt, Hella Jongeriust kérte fel flottájának repülőgépein a business osztály World Business Class (WBC) enteriőrjének újratervezéséhez.
Már elérhető a Germanwings 2012/2013-as téli menetrendje
2012.04.12. 16:28
A Germanwings már most a következő téli szezonra készül: elérhető a német diszkont légitársaság 2012/2013-as téli menetrendje a www.germanwings.com honlapon. A már megszokott, kedvező árú járatokon kívül a Germanwings három központi repülőteréről, Köln/Bonnból, Stuttgartból és Dortmundból számos új célállomást kínál utasai számára. A Germanwings a téli menetrendben ezen kívül több útvonalon is emeli járatai gyakoriságát.
Wuhan az Air France 9. célállomása Kínában
2012.04.11. 15:38
Az Air France tovább gazdagítja kínálatát Európából Kína felé, ennek jegyében immár 9. járatát nyitja meg, ezúttal a párizsi Charles de Gaulle repülőtér és Wuhan között. Ezen új útvonalon a társaság hetente háromszor Boeing 777-200ER típusú repülőgépet üzemeltet, összesen 309 férőhellyel.
A Lao Airlines új járatot nyit a vietnami Da Nangba
2012.04.11. 15:01
A Lao Airlines Pakse városából Savannakhet érintésével repül a vietnami városba, Da Nangba - tájékoztatta partnereit Sárdi Rezső, az Aviation GSA igazgatója, mely a Lao Airlines GSA irodája Magyarországon, Ausztriában, Csehországban és Lengyelországban.
Több németországi charterrepülő érkezhet idén Sármellékre
2012.04.08. 17:01
A korábbi éveknél hosszabb szezonban, nagyobb kapacitású gépekkel, gyakoribb charterjáratokat indít a Lufthansa a jövő hét végétől a sármelléki repülőtérre - tájékoztatta a német légitársaság gépeit szerződéssel közlekedtető hévízi Mutsch Ungarn Reisen Kft. az MTI-t.
Megérkezett az Air France 60. Boeing 777 utasszállító repülőgépe
2012.04.08. 16:53
Megérkezett az Air France 60. Boeing 777-es utasszállító repülőgépe, melyet a társaság a Karib- ill. csendes-óceáni térség felé kíván üzemeltetni. Az F-GZNL lajstromjelet viselő, Seattle-ből érkező repülőgép 2012. április 4-én reggel 9 órakor szállt le a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren.
Tavaszi növekedés az easyJetnél
2012.04.05. 19:12
Az első tavaszi hónapban az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 4,4 százalékkal, 4 629 241-re emelkedett, az éves utaslétszám pedig 8,9 százalékkal, 55 793 372 főre nőtt. A repülőgépek telítettsége is nőtt a tavalyi számokhoz képest, az év harmadik hónapjában 88,8 százalékos volt.
Újabb Sixt autókölcsönző pontok
2012.04.05. 19:11
A Sixt folytatja a tavaly megkezdett terjeszkedését az Egyesült Államokban egy új állomás megnyitásával az atlantai repülőtéren. Ugyancsak gyorsan halad a Sixt az ázsiai piac meghódításával, az elmúlt napokban a Fülöp-szigeteket érte el a szolgáltatásaival.
A Ryanair elnézést kért az Alitaliatól
2012.04.05. 19:10
Az ír diszkont légitársaság elismerte a 2011-es utasadatok terjesztésére vonatkozó hibáját, de célja két éven belül az élre törni. Az Alitalia azonban továbbra is vezeti az Olaszországban működő légifuvarozók top 50-es listáját.
Az utasokért háborúzik a kolozsvári és marosvásárhelyi repülőtér
2012.04.05. 19:06
Kiéleződött a konkurenciaharc az egymástól 108 kilométerre fekvő marosvásárhelyi és kolozsvári repülőtér, illetve az ezeket működtető Maros és Kolozs megyei önkormányzat között. A Kolozs megyei törvényszéken április 20-ra tűzték ki a Kolozsvári Repülőtér Független Szakszervezete által a Marosvásárhelyi Transilvania Repülőteret működtető Maros Megyei Tanács ellen indított pert.
Megérkezett a Wizz Air hatodik gépe Budapestre
2012.04.04. 20:24
A Wizz Air április 4-én köszöntötte hatodik Airbus A320-as repülőgépét budapesti bázisán. A légitársaság az elmúlt alig három hónapban 3 új repülőt telepített Budapestre, így jelenleg a legnagyobb flottával rendelkezik Magyarországon.
Bővítette légiközlekedési tilalmi listáját az EU
2012.04.03. 16:29
Egy venezuelai légitársaság is felkerült az Európai Unió légi közlekedési tilalmi listájára, továbbá novemberig a líbiai légi fuvarozók sem repülhetnek uniós országokba - jelentette be az Európai Bizottság kedden.
Szolgáltatásfejlesztés a Charles de Gaulle repülőtéren
2012.04.03. 16:27
Az Aéroports de Paris és az Air France összefogott, hogy megvalósítsák közös, egymást kiegészítő ambícióikat: javítsák az utazóközönségnek nyújtott szolgáltatásokat, azt a fogadtatást, amiben az utasok részesülnek, nagyobb nemzetközi forgalmat vonzzanak és megerősítsék az első európai átszálló platformot a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren.
A WestJet (WS) a Hahn Air 240. partnere
2012.04.02. 16:31
Április 27-én a Hahn Air aláírta 240. partnerével is az e-ticketing szerződést. Kanada második legnagyobb légitársasága 71 amerikai, mexikói, Karib-tengeri és kanadai célállomásra repül. Központja Calgaryban található, ahonnan napi 420 járatával 45.000 utas szolgál ki.
Húsvétkor indul a személyhajózás a Balatonon
2012.04.02. 16:18
A hétvégén elindul a balatoni hajózári szezon – adta hírül a Balatoni Hajózási Zrt. Menetrendszerinti hajójáratok a tavaszi szezonban 2012. április 7-8-9., valamint április 27-ig szombaton és vasárnap, április 28-tól naponta közlekednek Siófok – Balatonfüred – Tihany, valamint Fonyód – Badacsony útvonalakon.
Csatlakozik a Star Allinace-hoz az Eva Air
2012.03.29. 15:42
A Star Alliance légiszövetség bejelentette, hogy jóváhagyta az Eva Air légitársaság csatlakozási kérelmét. A légitársaság járathálózata nagyon jó illik a szövetség tagjainak hálózatához, számos új útvonallal tudja bővíteni a jelenlegi kínálatot a Távol-Keleten.
66 éves lenne a Malév, meghívó nyílt napra
2012.03.29. 15:34
A Malév a magyar repülés 101 éves krónikájából jócskán kivette a részét, hiszen 66 esztendőn keresztül járult hozzá működésével – ha legtöbbször nem is lélegzetelállító, de mindenképpen érdekes történetekkel, komoly műszaki tudományos fejlesztésekkel, hivatásbeli „sikersztorikkal”.
Air France erősíti helyzetét Toulouse-ban
2012.03.29. 15:34
Április 1-jével az Air France Toulouse-i indulással 14 új járatot nyit Európában és a földközi-tengeri medencében vidéki kereskedelmi kampányának keretében. Összesen heti 430 járatot kíván üzemeltetni Toulouse-ból 28 célállomásra és vissza, ami 20%-os kínálat-növekedést képvisel. Toulouse-i helyzetének erősítésével az Air France évi 630 000 utassal többet vár.
Megújult az Alitalia igazgatótanácsa
2012.03.28. 22:42
Roberto Colaninnot nevezték ki az igazgatóság elnökének és Andrea Ragnetti lett a kinevezett vezérigazgató az Alitaliánál. Március 26-án tartotta meg az Alitalia közgyűlését Roberto Colaninno elnökletével, a 2011-es pénzügyi számlák jóváhagyásának és az Igazgatóság, valamint az Irányító Bizottság megújításának céljából.
Zágrábba is elvisz a Qatar Airways
2012.03.28. 22:38
Május 9-től ismét lesz közvetlen légi összeköttetés Budapest és Zágráb között. A Qatar Airways Airbus A 320-asa naponta közlekedik a magyar és a horvát főváros között. A Qatar Airways népszerű dohai járata a budapesti forduló ideje alatt még egy rövid járatot be tud iktatni: május 9-től a nyári menetrend szerint a Dohából 12.15-kor érkező gép egy órát tölt Budapesten, majd továbbindul Zágrábba.
Év végén nyit Doha új reptere
2012.03.27. 17:57
December 12-én nyit az új Doha Nemzetközi Reptér (NDIA) - hangzott el a Qatar Airways központi irodájában megtartott sajtótájékoztatón a napokban Dohában. A beruházás 2005-ben indult és 14milliárd dollárba kerül. Az új reptér 2012-ig elkészülő első ütemének fejlesztése 28 millió utas kiszolgálását teszi lehetővé évente, a 2015-ben befejeződő második ütem pedig 50 millióét.
Új célállomásokkal indul a nyári időszámítás a Germanwings-nél
2012.03.27. 17:54
A Germanwings számos új célállomással kezdi meg a nyári időszámítást: a német diszkont légitársaság a 2012. április 1-jén, vasárnap életbe lépő nyári menetrendben a két legnagyobb központi repülőteréről, Köln/Bonnból és Stuttgartból kínálja a legtöbb új úticélt. A 2002-ben alapított Germanwings a Rajna-vidékről kilenc, Baden-Württemberg-ből pedig tíz új célállomást kínál utasainak, miközben a berlini és dortmundi bázisrepülőtereken is jelentkezik újdonságokkal.
Megújult a Discovery Airpass
2012.03.27. 17:53
Megújult a Lao Airlines és Bangkok Airways népszerű légibérlete a Discovery Airpass. Március 20-tól két légitársaságra foglalható a bérlet, a Lao Airlinesra(QV) és a Bangkok Airwaysre(PG). A bérlet a publikált áraknál jóval kedvezőbb árakat kínál Thaiföldre, Laoszba, Kambodzsába, Szingapúrba és Hanoiba.
Várakozáson felüli eredmények az easyJetnél
2012.03.26. 17:01
Az easyJet legfrissebb gazdasági jelentésében az év elején megállapítottnál jobb piaci teljesítményre számít. Elsősorban a hatékonyabb gazdálkodásnak és a kedvező időjárásnak köszönhetően az egy ülőhelyre vonatkozó teljes bevétel 10 százalékkal haladja meg a korábbi várakozásokat, míg az ugyanekkora egységre vonatkozó kiadás a becsült felére csökkent.
Felszállt a Wizz Air ötödik budapesti gépe
2012.03.26. 17:01
A Wizz Air vasárnap fogadja budapesti flottája kötelékébe az ötödik Airbus 320-as repülőgépet. Ez már a második a tervbe vett három új gép közül, amelyekkel a légitársaság hazai flottáját mindössze három hónap leforgása alatt duplájára növeli. Szintén vasárnap indul a Wizz Air nyári menetrendje a tavalyihoz képest 50 százalékos budapesti járatkapacitás növekedéssel.
Új összeköttetések az airberlinnel
2012.03.26. 16:55
Az airberlin, Németország második legnagyobb légitársasága úgy módosította a berlini járatok indulási időpontját, hogy a Magyarországról érkező utasok még több németországi és észak-európai úti célt érhessenek el. A reggeli és esti időpontokban induló új járatok főként az üzleti célból utazók számára lehetnek érdekesek.
Az Air France erősíti helyzetét Nizzában és Toulouse-ban
2012.03.25. 18:32
Az Air France tovább folytatja offenzív kereskedelmi politikáját a francia régiókban azzal, hogy Toulouse-i és nizzai bázisából 18 város fele közvetlen járatot indít. Nizzából az Air France április 3-ától 4 új járatot indít: Athén, Nápoly, Tel Aviv és Velence fele. Nizzai indulással idén nyáron az Air France 24 városba üzemeltet heti 400 járatot.
Csökken a prágai Ruzyne repülőtér forgalma
2012.03.25. 18:27
A tavalyi 11,79 millió utasnál kevesebbre számít az idén a prágai Ruzyne repülőtér, a legnagyobb cseh légikikötő vezetése. Tavaly 11,79 millió utast szolgáltunk ki Ruzyneban, az idén azzal számolunk, hogy a forgalom nagyjából 11,5 millióra esik vissza" - mondta Jirí Pos, a repülőteret üzemeltető Letiste Praha igazgatója pénteken újságíróknak.
Kényelmes és olcsó repülőtéri transzferek már Európa 25 repülőterén!
2012.03.25. 18:26
OLCSÓ TRANSZFEREK MINDEN IGÉNYHEZ
• Low cost transzfer azoknak, akik az olcsó és praktikus megoldásokat keresik
• Hotel shuttle és privát taxi szolgáltatás a kényelmet igénylőknek
CSAK UTAZÁSI IRODÁKNAK! MINÉL TÖBBET FOGLAL, ANNÁL TÖBB KEDVEZMÉNYT KAP AKCIÓ Regisztráljon most weboldalunkon, a www.p-airbus.com -on és tartsa meg kezdeti 5%-os kedvezményét egészen 2012. június 15-ig. További részletekért keressen minket! info@p-airbus.com, +36 1 999 1931. (x)
Bővül a pozsonyi repülőtérről elérhető célállomások listája
2012.03.22. 15:03
Bővül a pozsonyi, Milan Rastislav Stefánik repülőteréről elérhető célállomások listája március 25-től - közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön. A bővítésnek köszönhetően, a nyári forgalmi időszak alatt, vagyis március 25-től október 27-ig 24 célállomás lesz elérhető repülővel Pozsonyból.
A380-al repüli Szingapúrt az Air France
2012.03.21. 16:52
2012. április elsején az Air France először üzemeltet Airbus 380-as repülőgépet a Párizs, Paris-Charles repülőtér – Szingapúr útvonalon. Ezen első járatot további járatok követi, az Air France 2012. október végéig hetente három járatot indít a városba.
A Sixt száz éves történelmének legjobb pénzügyi évét zárta
2012.03.21. 16:47
A z idén száz éves Sixt, a nemzetközi autókölcsönző piac egyik vezető szolgáltatója, történelmének legjobb pénzügyi évét zárta 2011-ben. Az előzetes számítások szerint az adózás előtti eredmény 35,8% százalékkal nőtt az előző évhez képest, és ezzel megközelítette a 140 millió eurót.
Az airberlin a oneworld-ben
2012.03.20. 16:09
Március 20-tól a második legnagyobb német légitársaság hivatalosan is a oneworld nemzetközi légi szövetség tagja, míg az airberlin csoport osztrák tagja, a NIKI társult tagként csatlakozott a szervezethez.
Az Air France új járatelemzési protokollt vezet be
2012.03.19. 14:24
Február 24-én az Air France egy új járatelemzési protokollt léptetett életbe a pilóták legnagyobb szakszervezetével, az SNPL - AF ALPA-val karöltve. Az Air France volt az első légitársaság, amely prevenciós célból 1974-ben rendszeres járatelemzést vezetett be, s külső szakértők ajánlásával összhangban most továbbfejleszti az eljárásait.
Repteret vált és új járatot indít a Wizz Air
2012.03.14. 14:08
Június 18-tól a Wizz Air gépei Budapestről heti 11 alkalommal a milánói Malpensa repülőtéren szállnak le, az eddig használt Bergamo helyett. Emellett a légitársaság bejelentette, hogy június 27-tól napi járatot indít Várnába, valamint heti egyről kettőre növeli járatai számát Palma de Mallorcába, ám az alacsony érdeklődés miatt április 15-től bezárja pisai útvonalát.
Iskolásoknak indított versenyt a Ryanair
2012.03.13. 16:50
A Ryanair február 27-től versenyt indított, budapesti általános iskolás lányokat és fiúkat buzdított arra, hogy részt vegyenek "Az egekbe fel" elnevezésű iskolai versenyen. A verseny során három általános iskola egy VIP repülési élménnyel gazdagodhat (iskolánként 40 osztálytárs), mely alkalmával madártávlatból csodálhatják meg Budapestet.
World Travel Awards a Sixt autókölcsönzőnek
2012.03.12. 17:23
Regine Sixt, Európa egyik piacvezető autókölcsönzőjének a tulajdonosa két rangos kitüntetésben is részesült a cége alapításának 100. évfordulója alkalmából tartott múlt heti ünnepségen, Münchenben. Az ITB (a turisztikai ipar nemzetközi tőzsdéje) által szervezett centenáriumi rendezvényen a World Travel Awards szervezet Regine Sixt-nek adományozta az „Az Év Asszonya”, és a cég innovatív marketingjét elismerő „World’s Leading”, vagyis világelső címet is. Ezekre a díjakra úgy tekintenek a szakmabeliek, mint a turizmus iparág Oscar-díjaira.
Privilege Club fogadásra invitálta aranykártyás ügyfeleit a Qatar Airways
2012.03.12. 14:01
A Qatar airways pénteken a Budapest Fashion Nights keretében rendezte meg a Boscolo New York kávéház impozáns falai között aranykártyás, kiemelt ügyfeleinek fogadását. A látványos divatbemutatót követően Tamás László, a légitársaság magyarországi képviselője köszöntötte a jelenlévőket és megköszönte azon kiemelt partnereinek hűségét, akik egy éves hazai jelenlétük alatt a legtöbbször vették igénybe a Qatar Airways szolgáltatásait.
Sétahajózás a hosszú hétvégén
2012.03.10. 13:52
A március 15-16-17-18-i hosszú hétvégén Siófokon és Balatonfüreden a Balatoni Hajózási Zrt. sétahajózási programmal várja a vendégeket.
Bemutatták a Qatar Airways Boeing 787 Dreamlinereinek fedélzetére szánt új utasüléseket
2012.03.08. 16:42
A Qatar Airways a világ egyik legjelentősebb utazási kiállításán, a minden évben Berlinben megrendezésre kerülő ITB-n mutatta be a nagyközönségnek legújabb repülőgéptípusára, a Boeing 787-es Dreamlinerre szánt vadonatúj business és turista osztályú utasüléseit. Az ötcsillagos légitársaság várhatóan idén nyáron veszi át első Boeing 787 típusú szélestörzsű utasszállító repülőgépét. A Qatar Airways 787-esei megújult fedélzeti szórakoztató rendszerrel és kényelmi berendezésekkel várják majd utasaikat.
Veszteséggel zárta 2011-et az Air France KLM
2012.03.08. 15:20
Veszteséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet és a teljes pénzügyi évet az Air France KLM légitársaság - tájékoztatta cég az MTI-t csütörtökön. Tavaly a negyedik negyedévben az Air France KLM légitársaság 6,6 százalékkal növelte utasforgalmát a szállítási kapacitás 6,0 százalékos növekedése mellett.
2012-es célok az airberlinnél
2012.03.07. 17:20
Az Etihad Airways légitársasággal kötött stratégiai partnerség, a oneworld globális légiszövetséghez való csatlakozás és a Berlin Brandenburg (BER) repülőtéren található jövőbeni központ fejlesztése, a düsseldorfi és bécsi központok kiépítése, valamint a kényelem növelése képezi azokat a súlypontokat, amelyeket az airberlin 2012-ben célul tűzött ki maga elé.
A Ryanair lett a legnagyobb forgalmú olaszországi légitársaság
2012.03.07. 16:14
A Ryanair Olaszország legnagyobb forgalmú légitársaságává lépett elő tavaly, utasszámban az olasz Alitaliát is megelőzte. Huszonnyolcmillió százezer utas választotta 2011-ben a Ryanair járatait az Olaszországba érkező vagy innen induló repülőutakhoz - mondta el Melisa Corrigan, az ír légitársaság kereskedelmi és marketing igazgatója Milánóban kedden sajtótájékoztatón.
Átveszi a Malév Duna Club tagokat az Air France KLM
2012.03.07. 16:10
A volt Malév Duna Club tagoknak lehetőségük nyílik kártyaszintjük megtartásával átlépni az Air France KLM közös törzsutas-programjába, a Flying Blue programba. Az ajánlat a volt Duna Club Silver, Gold és Platinum tagjai számára érhető el.
Bérautóval Thaiföldön
2012.03.06. 16:51
Mostantól a turisták és az üzleti ügyben utazók Thaiföldön is kalkulálhatnak a Sixt rugalmas és kényelmes szolgáltatásaival: a német autókölcsönző márciustól 12 állomással van jelen a távol-keleti ország fontos turista- és üzleti régióiban, beleértve a fővárost, Bangkokot (és természetesen annak repülőterét is), valamint a népszerű úti célokat, melyek között ott van Phuket vagy Ko Samui szigete.
Februárban tovább nőtt az easyJettel utazók száma
2012.03.06. 16:51
2012 februárjában az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 3,7 százalékkal, 3 976 741-re emelkedett, az éves utaslétszám pedig 9,5 százalékkal, 55 599 755 főre nőtt. A repülőgépek telítettsége is nőtt a tavalyi számokhoz képest, az év második hónapjában 87,6 százalékos volt.
Húsz év után ismét megy nemzetközi repülőjárat a szomáliai fővárosba
2012.03.06. 16:51
Két évtizedes megszakítás után Szomália fővárosa ismét bekapcsolódott a nemzetközi légiközlekedésbe: kedden magas szintű török delegációval a fedélzetén földet ért Mogadishuban a Turkish Airlines hivatalos ankarai járata - adta hírül az al-Arabíja arab tévécsatorna honlapja.
Bővít Budapestre a Turkish Cargo
2012.03.03. 19:08
Kettőre emelte heti járatainak számát a Turkish Cargo. A török légitársaság teheráru-szállító leányvállalata komoly lehetőségeket lát a magyar piacon és további kapacitás-, illetve járatbővítést tervez.
Lemondhatja Airbus A380-as megrendelését a Hongkong Airlines
2012.03.03. 19:07
Előfordulhat, hogy a Hongkong Airlines légitársaság lemondja 10 darab Airbus A380-as típusú repülőgép megvásárlását a széndioxid-adó miatt ránehezedő nyomás következtében - derül ki a South China Morning Post (SCMP) csütörtöki számából.
KLM Meet and Seat tíz új célállomáson
2012.03.03. 19:02
Az új innovatív „Meet & Seat” szolgáltatást a KLM kísérleti jelleggel 3 útvonalon vezette be, most a szolgáltatást kiterjeszti tíz új célállomásra az alábbiak szerint: Rio de Janeiro, Buenos Aires, Mexico City, Atlanta, Houston, Los Angeles, Toronto, Johannesburg, Fokváros és Nairobi. A KLM február 3-án vezette be a „Meet & Seat” szolgáltatását, ötvözte a közösségi hálóépítést a hagyományos repülési eljárásokkal.
Véget ért a sztrájk a frankfurti repülőtéren
2012.02.29. 19:33
Véget ért szerdán délután a csaknem két hete tartó sztrájk a frankfurti repülőtéren, miután az illetékes munkaügyi bíróság jogellenesnek ítélte a GdF szakszervezet munkabeszüntetését. A repteret üzemeltető Fraport szerint a forgalom rendje csütörtök reggelre állhat helyre a legnagyobb németországi légikikötőben, kisebb fennakadásokkal azonban még péntekig számolni kell. A február közepén kezdődött sztrájk miatt összesen nagyjából 1.500 járat maradt ki.
Újra jár a balatoni komp
2012.02.29. 18:51
A kedvező időjárásra való tekintettel újra jár a balatoni komp Szántód-rév és Tihanyrév között a meghirdetett menetrend szerint. Információ: Szántódrév: Tel/Fax: 84/348-744, Tihanyrév: Tel./Fax: 87/448-307.
Bizonytalan a lengyel légitársaság jövője
2012.02.28. 15:08
Bizonytalan a lengyel LOT légitársaság jövője, a társaság elnöke szerint önállóan nem tud lépést tartani versenytársaival, elemzők szerint akár a Malév sorsára is juthat - olvasható a Newsweek Polska hetilap hétfői kiadásában. Elemzők hangsúlyozzák, hogy a LOT még néhány hónapig önállóan is fenn tudja magát tartani.
Új delikátesz menüsor a China Airlines-nál
2012.02.27. 16:25
A tajvani China Airlines légitársaság új delikátesz menüsort vezetett be számos járatán az első és business osztályon utazók részére - tájékoztatott Sárdi Rezső a légitársaság magyarországi GSA képviseletének vezetője. A menüsort a tokiói székhelyű, 2008 óta minden évben Michelin csillagos China Blue étterem sztárszakácsa, Albert Tse állította össze.
Hétfőtől ismét jár a balatoni komp
2012.02.26. 20:08
A jég kellően felolvadt a Balatonon, így hétfőtől ismét jár a komp Szántód és Tihany között - tájékoztatta Széles János, a Balatoni Hajózási Zrt. állomásfőnöke vasárnap az MTI-t.
Repterek tűzbiztonságát ellenőrizte a katasztrófavédelem
2012.02.26. 20:07
Polgári repülőterek tűzbiztonságát ellenőrizte a katasztrófavédelem az elmúlt időszakban; a hatóság szankcióként tíz esetben élt felhívással, hat esetben szabott ki tűzvédelmi bírságot, míg - egy meg nem nevezett - helyen közvetlen tűzveszély miatt le kellett állítani a tevékenységet - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombaton az MTI-vel.
Kihirdette nyári menetrendjét az Air France – KLM
2012.02.26. 20:07
Tekintettel a gazdasági környezetből eredő bizonytalanságokat, az Air France-KLM csoport 2012-es nyári menetrendjében kínált férőhely-kilométer növekedése 0,6-ra csökken. Ebből 0,8% a hosszútávú, -0,2% a középtávú, nem francia vidéki városból induló járatokon valósul meg. Marseille-i, Toulouse-i és nizzai bázisainak létrehozásával – ahol az Air France operatív költségei jelentősen csökkennek – a csoport középtávolságú járatain +3,0%-os kínálat-növekedés valósul meg, ezzel a csoport kínálata, mindent egybevéve összesen +1,4%-kal nő.
Elindult a Regiojet első bemutató járata Pozsonyból Komáromba
2012.02.26. 19:42
Szombaton délután megkezdte bemutató vasúti járatának üzemeltetését a RegioJet cseh magánvállalat a Pozsony - Dunaszerdahely - Révkomárom szakaszon - adta hírül a TASR szlovák állami hírügynökség szombaton. A most elindított bemutató üzemmód március 3-ig tart. Ennek során a RegioJet három járatot indít majd naponta.
Visszacsábítaná a Wizz Airt a varsói repülőtér
2012.02.23. 16:07
Vissza próbálja csábítani a Wizz Airt a lengyel fővárosi repülőtér, miután a légitársaság bejelentése szerint már szerződött a lengyel fővárostól 35 kilométerre épített modlini repülőtérrel, ahonnan a nyáron indítja új járatait - írta csütörtökön a Dziennik Gazeta Prawna gazdasági-közéleti napilap.
Nem tudott megegyezni a Ryanair az edinburghi repülőtérrel
2012.02.21. 16:33
Több járatát megszünteti a Ryanair az edinburghi repülőtéren, mivel nem tudott egyezségre jutni a repülőtér-használati díjakról a skót főváros légikikötőjét üzemeltető céggel. Az ír fapados légitársaság, amely az edinburghi nemzetközi repülőtér utasforgalmának 20 százalékát bonyolítja, kedden bejelentette, hogy 40 edinburghi járatából ötöt a nyári menetrend áprilisi életbe lépte után megszüntet. Az intézkedés Berlint, Malmőt, Murciát, Ibizát és Tallinnt érinti.
Késések lehetnek Budapesten a frankfurti reptéri sztrájk miatt
2012.02.20. 21:56
Késésekre lehet számítani a frankfurti repülőtéri sztrájk miatt a Budapest és Frankfurt között közlekedő járatoknál, hétfőn napközben minden járat elindult, és nem érkezett jelzés törlésről - nyilatkozta Hardy Mihály, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója az MTI-nek hétfőn.
Egyeztetett Rákosmente és a Budapest Airport Zrt. vezetője
2012.02.18. 21:56
Riz Levente, Rákosmente polgármestere, országgyűlési képviselője, valamint Jost Lammers, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója tárgyalásokat folytatott a repülőtér működésével összefüggő környezetvédelmi kérdések, zajproblémák ügyében. A találkozón szó esett a Malév-csőd okozta gazdasági következményekről is.
A szakszervezet munkavállalói tulajdont javasol a Malév leánycégeinél
2012.02.18. 21:56
A Malév egyik szakszervezete szerint meg kellene fontolni egy dolgozói tulajdonrész-program elindítását az életképes Malév-leánycégeknél. A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) pénteki közleményében jelentette be, hogy szakértői egyeztetéseket kezdeményez a dolgozói tulajdonrész-szerzésről.
Elindult Budapestről a Wizz Air negyedik repülőgépe
2012.02.16. 23:06
A Wizz Air elindította negyedik repülőgépét Budapestről. A járat csütörtök reggel repült a magyar fővárosból a Brüsszel-Charleroi-ra Belgiumba. A nemrégiben bejelentett kapacitásduplázást megelőzően a Wizz Air három repülőgépet üzemeltetett Budapestről.
Újraindította a pekingi járatát a Swiss
2012.02.16. 23:03
A Swiss új, pekingi járata február 11-én szombaton, 12:30-kor szállt fel Zürich repülőteréről. A járat indítását megelőző fogadáson részt vett Doris Leuthard, svájci közlekedési miniszter, Wu Ken Kína svájci nagykövete, Bruno Gehrig a Swiss igazgatótanácsának elnöke és Harry Hohmeister, a Swiss vezérigazgatója is.
Szexizmus vádja miatt tiltották le a Ryanair hirdetéseit
2012.02.15. 18:08
Letiltották a Ryanair fapados légitársaság hirdetéseit két brit napilapban, miután az olvasók szexizmussal és a nők tárgyként való ábrázolásával vádolták meg az ír vállalatot - adta hírül szerdán a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja. A vitatott hirdetés - amelyen melltartóban és nadrágban pózoló nők, felettük pedig a "Forró viteldíjak és személyzet. Egy út már 9,99 fonttól" felirat látható - a The Guardian, a The Independent és a The Daily Telegraph című napilapokban jelent meg.
Repülés közben meghalt a CSA egyik pilótája
2012.02.15. 17:18
Repülés közben rosszul lett és meghalt szerdán a Cseh Légitársaság (CSA) Varsóból Prágába tartó utasszállító repülőgépének kapitánya. "A géppel a prágai Ruzyne repülőtéren a másodpilóta szállt le, az utasok biztonsága, élete nem volt veszélyben" - közölte Hana Hejsková, a CSA szóvivője.
A KLM növeli a járatsűrűségét Amszterdam és Paramaribo között
2012.02.15. 13:48
A KLM Holland Királyi légitársaság 2012. június 25. és 2012. szeptember 10. között heti négy járatot készül üzemeltetni Amszterdam és Paramaribo (Suriname) között. A kapacitásai növelésével a KLM jobban ki tudja elégíteni a nyári keresletet ezen a szakaszon.
Talpon maradhatnak a Malév-leányok
2012.02.14. 23:34
A tulajdonostól függ, mi lesz a Malév leányvállalataival, amelyek közül a karbantartó Aeroplex megrendeléseinek csupán 17 százaléka származott az anyacégtől, így nyárig a hangárok teljes telítettséggel dolgoznának, írja a Világgazdaság.
Hivatalosan is bejelentette járatfelfüggesztését a Hainan
2012.02.14. 23:31
Hivatalosan is bejelentette Pekingben a Hainan légitársaság, hogy március 5-től felfüggeszti Peking-Budapest közvetlen járatát, amelyet a Malévvel közösen üzemeltetett, ülőhelymegosztással. A döntésnek a két ország közötti turizmusra gyakorolt hatásáról az ágazat pekingi képviselője nyilatkozott az MTI-nek.
Nem döntött az MNV a balatoni hajózás tulajdonosainak kéréséről
2012.02.14. 23:29
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) igazgatósága tárgyalta a Balatoni Hajózási Zrt.-ben tulajdonos balatoni önkormányzatok kérését, miszerint öt év haladékot kérnek a cégben 2012. október 27-ig vállalt tőkeemelés végrehajtására, érdemi döntést azonban nem hozott, mert jelenleg nem rendelkezik az ügyben döntési hatáskörrel - tájékoztatta az MNV kommunikációs osztálya az MTI-t kedden.
Növeli járatai számát a LOT
2012.02.14. 23:26
A LOT Lengyel Légitársaság bejelentette, hogy márciustól növeli a járatai kapacitását és sűrűségét Varsó és Budapest között. Két új járata március 10-től és 11-től fog üzemelni, így a jövőben szombaton és vasárnap is két indulási időpont közül választhatnak, akik Varsóba kívánnak eljutni.
Jelentősen nőtt a horvát repülőterek utasforgalma
2012.02.13. 14:47
Csaknem 5,6 millió utas fordult meg a múlt évben a horvátországi repülőtereken, ahol összességében 8,6 százalékkal növekedett a forgalom - közölte a horvát statisztikai hivatal.
Az airberlin várja a Malév törzsutasait
2012.02.12. 22:02
A Malév utasai törzsutasszintjüket azonnal átvihetik az airberlin törzsutas programjába, a topbonusba, ahová a Duna Club tagjai 2012. május 31-ig jelentkezhetnek.
Békés felvonulás a Malévért
2012.02.12. 21:55
Több száz ember vett részt Budapesten február 11-én délután a Malévért, a Malév emlékére rendezett békés felvonuláson, ahol egyenruhába öltözött pilóták, utaskísérők, munkatársak és családtagjaik búcsúztak a 66 éves múlt után, február 3-án megszűnt légitársaságtól.
A földön is környezetbarát az easyJet
2012.02.09. 22:29
Az easyJet a világ légitársaságai közül elsőként vezeti be legmodernebb, a gépek földi közlekedéséhez használt Zöld Elektronikus Taxizási Rendszert (EGTS). A vállalat által üzemeltetett repülők éves szinten 6,4 millió kilométert tesznek meg a földön, amely benzinfogyasztásuk 4 százalékát teszi ki.
Az Alitalia február 20-án indítja újra járatait Budapest és Róma között
2012.02.09. 22:27
Az Alitalia február 20-ra hozta előre a Budapest és Róma Fiumicino közötti közvetlen járatainak újraindítását. Március 1-jétől a nyári menetrendre eddig tervezett járatok sűrűsége heti háromról (hétfő, péntek, vasárnap) heti ötre bővül, a szerdai és csütörtöki járatok beállításával. Április 1-jétől a járat minden nap fog közlekedni.
Masszázsközpont nyílt a reptéren
2012.02.08. 18:15
Megnyílt a budapesti repülőtér első masszázsközpontja, a Lian Day Spa. A népszerű üzlet beköltözésével egy újabb, korábban nem elérhető közérzetjavító szolgáltatás jelent meg az utasok számára a repülőtéren. A reptéri masszás-üzlet így fontos elemmel egészíti ki az alig egy éve nyílt SkyCourt (Égi Udvar) kereskedelmi kínálatát.
Sixt beszállókártya a Malév járat nélkül maradt utasoknak
2012.02.08. 14:14
A Sixt Magyarország segítséget nyújt a Malév leállása nyomán járat nélkül maradt utasoknak, számukra kedvezményes autóbérlési ajánlatot dolgozott ki. A Sixt Magyarország speciális csomagajánlatot tett közzé azon utasok számára, akiknek a járatát törölte a Malév.
Minőségi tanúsítvány a Sixtnek
2012.02.08. 14:14
A Sixt a hazai autókölcsönzők közül elsőként nyerte el a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének minőségi tanúsítványát. A pályázati úton megszerezhető, szigorú kritériumok alapján odaítélt díj a fogyasztók felé is a minőségi szolgáltatások iránti elkötelezettséget jelzi.
Több száz járattörlés, de nincs káosz Franciaországban
2012.02.08. 14:00
Több száz járatot voltak kénytelenek törölni szerdán is a légitársaságok a francia repülőtereken a légi közlekedésben dolgozók harmadik napja tartó sztrájkja miatt. Az utasok előzetes értesítése miatt ugyanakkor nem alakult ki káosz a terminálokon.
Többen is érdeklődnek a lengyel légitársaság iránt
2012.02.07. 15:45
Több érdeklődő verseng a lengyel LOT légitársaságért, nem hivatalos információk szerint a Turkish Airlines, a Lufthansa és az Air France közül ez utóbbi a legnagyobb esélyes, de a jogszabályok gátolják a privatizációt - írta a Dziennik Gazeta Prawna gazdasági-közéleti napilap kedden. A kincstárügyi minisztérium szóvivője csak a török és egy másik, meg nem nevezett befektető létezését igazolta vissza a lapnak.
Francia légi közlekedési sztrájk
2012.02.07. 14:00
Több járatot is az utolsó pillanatban töröltek kedd délelőtt a párizsi Roissy-Charles-de-Gaulle repülőtéren, a légi közlekedésben dolgozók négynapos sztrájkjának második napján, a munkabeszüntetéshez egyre nagyobb számban csatlakoznak az Air France pilótái. A budapesti járatok közül törölték kedden az AF2395 számú Budapest-Párizs járatot, szerdán az AF1995 számú Budapest-Párizs járat nem közlekedik a sztrájk miatt.
Telítettebb járatokkal kezdte az évet az easyJet
2012.02.06. 15:15
Az év első hónapjában az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 0,4 százalékkal, 3 728 514-re csökkent, az éves utaslétszám pedig 10,2 százalékkal nőtt, 55 456 681 főre. A repülőgépek telítettsége is nőtt a tavalyi számokhoz képest, januárban 81,9 százalékos volt.
Meet and Seat, közösségi médiára épülő szolgáltatás a KLM-nél
2012.02.06. 14:59
A KLM beindította a Meet&Seat szolgáltatását. A foglalással rendelkező utasok bejelölhetik Facebook vagy LinkedIn profiljukon, hogy melyik járattal fognak utazni, és láthatják hogy ki más lesz még ott a fedélzeten. Erik Varwijk, a KLM ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: az új szolgáltatás kapcsolatba hozza egymással az utasokat, és célja, hogy lelkesítőbbé tegye az utazást.
Jó évet zárt tavaly a polgári légiközlekedés
2012.02.02. 00:41
Jó évet zárt tavaly a polgári légiközlekedés világszerte: az utasforgalom 5,9 százalékkal nőtt 2010-hez képest, és a teherforgalom is csak 0,7 százalékkal csökkent a globális gazdasági lassulás ellenére - hozta nyilvánosságra szerdán a 240 légitársaságot tömörítő Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, az IATA, amely az MTI-hez is eljuttatta értékelését a tavalyi évről.
Az American Airlines 13 ezer alkalmazottjának elbocsátására készül
2012.02.01. 22:44
A harmadik legnagyobb amerikai légitársaság, az American Airlines szerdán közölte a szakszervezetekkel, hogy 88 ezer alkalmazottjából 13 ezret el kíván bocsátani. A leépítés 4600 karbantartót, több mint 400 főnyi földi személyzetet és 2300 légi kísérőt érint. A menedzsmentet 1400 fővel csökkentik, a pilóták közül pedig "csak" 400-at bocsátanak el. A leépítésekkel párhuzamosan várhatóan a munkaidőt is meghosszabbítják.
Aggályosnak tartják a fogyasztóvédők a Malév-utasok ügyében született rendeletet
2012.02.01. 13:56
Nem védi teljes körűen a fogyasztók jogait a Malév ügyében született kormányrendelet – írja közleményében a Közép-magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület. A rendelet értelmében azon utasokat, akik a leállást követő három napon túl utaznának el, az elfogadott jogszabály nem részesíti semmiféle védelemben.
A Five Stars ismét fiatalít
2012.01.31. 19:36
Január közepén átvette első Volvo autóbuszát az eddig szinte kizárólag német buszokat alkalmazó Five Stars Bt. A 22 éves cég, ahogyan neve is utal rá, kezdetben ötcsillagos szállodák közönségét szolgálta ki, ez pedig a legmagasabb minőségi színvonalat követelte meg. Ezt az elvet azóta is szem előtt tartják – mondta el Stiller Gábor, a cég ügyvezető-tulajdonosa, aki kifejezetten optimistán tekint a következő évek elé.
Budapest-Lisszabon márciustól heti nyolcszor
2012.01.30. 20:32
A TAP Portugal március 25-től már heti 8 alkalommal közlekedik közvetlenül Budapest és Lisszabon között. A megemelt járatszám (7-ről 8-ra) mellett a TAP 21 százalékkal nagyobb üléskapacitást kínálni a két város között.
Újabb marokkói úticélok a Germanwings kínálatában
2012.01.30. 20:21
A Germanwings tovább folytatja déli irányú terjeszkedését köln/bonni központi repülőteréről. A német diszkont légitársaság 2012-es nyári menetrendje két újabb észak-afrikai célállomással, a marokkói Tangerrel és Casablancával gazdagodik. Így Tunéziával és a szintén marokkói Nadorral együtt már négy észak-afrikai desztináció közül választhatnak az utazni vágyók.
Etihad-Air Seychelles partnerség
2012.01.29. 14:10
A Seychelles-szigetek kormánya és az Etihad Airways szándéknyilatkozatot írt alá, amely szerint az Egyesült Arab Emirátusok nemzeti légitársasága stratégiai partnerség keretében 40 százalékos részesedést szerez az Air Seychelles-ben.
Bízik 2012-ben az easyJet
2012.01.26. 17:36
Az easyJet árbevétele 2011-ben 16,7%-kal, 763 millió GBP-re emelkedett, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az egy ülőhelyre jutó árbevétel jelentős mértékben, 9,2%-kal, 51,83 GBP-re nőtt; az egy ülőhelyre jutó árbevétel változatlan árfolyamon számítva 7,7%-kal nőtt; a pénzügyi beszámolóban szereplő árbevételre jó hatással volt az erős svájci frank.
Befejezte zajszigetelési programját a Budapest Airport
2012.01.25. 18:16
A XVII. kerület legjobban kitett ingatlanjainak passzív akusztikai védelmével a Budapest Airport befejezte négy éve zajló nagyszabású önkéntes zajszigetelési programját. A Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető cég 2008-ban indított kezdeményezése négy környező településen közel négyszáz ingatlant érintett, a program összköltsége pedig meghaladta a 150 millió forintot.
Új feliratok a budapesti repülőtér termináljain
2012.01.25. 16:46
2012 első hetében már új feliratok fogadták az utazókat és hozzátartozóikat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es és 2-es utasforgalmi csarnokain. A Budapest Airport megújult arculatának megfelelően – amely egyébként osztatlan tetszést aratott mind a nagyközönség előtt, mind szakmai körökben – a terminálok jelöléseit előbb az 1-es, majd 2A és a 2B terminál homlokzatán helyezték el.
Prémium Lounge-ot nyit a Qatar Airways a Heathrow repülőtéren
2012.01.25. 15:27
A tervek szerint a héten megnyílik a Qatar Airways utasai számára az új Prémium Lounge Londonban, a Heathrow repülőtéren, a Terminál 4 épületben, ahol Doha után ez lesz a légitársaság első prémium várója kifejezetten a business és first class jeggyel utazóknak.
Művészeti galéria nyílt a varsói repülőtéren
2012.01.23. 20:53
Művészeti galériát nyitottak a varsói Chopin repülőtéren a lengyel művészet népszerűsítése céljából. A galériát "Magas reptű kultúra" jelszóval népszerűsítik, a tárlatot a lengyel nemzeti múzeum és a nemzeti galéria biztosítják.
A Sixt megkezdi működését az Orlandói nemzetközi repülőtéren
2012.01.23. 15:45
Ambiciózus nemzetközi terjeszkedésének következő lépéseként a Sixt rent a car, Németország vezető autókölcsönzője megkezdte saját tulajdonú irodáinak üzemeltetését Florida számos városában. Most Orlando csatlakozik a Sixt US hálózatához.
A tervezettnél hamarabb debütál a Germanwings marokkói járata
2012.01.23. 15:34
A Germanwings utasok foglalásából jól látszik, melyik a 2012-es nyári menetrend legnépszerűbb célállomása. Az eddigi foglalások alapján a marokkói Nador tűnik a legvonzóbb úticélnak, olyannyira, hogy a német diszkont légitársaság a tervezettnél 6 héttel korábban, 2012. március 30-án indítja első járatát Nadorba.
Az Air France a Bluenext partnere
2012.01.22. 23:15
2012. január 12 óta az Air France a BlueNext partnere, és ezzel a világméretű környezeti tőzsde 108. tagja. 2012. január elseje óta minden, Európába járatot üzemeltető légitársaságnak be kell kapcsolódnia a széndioxid kibocsátási engedélyek kereskedelmi rendszerébe.
Jelentős utasszám-emelkedést hozott a tavalyi év GYSEV
2012.01.18. 19:39
Közel nyolc százalékkal több utast szállított tavaly a GYSEV, mint egy évvel korábban - közölte szerdán Rázó László, a cég szóvivője. A 3 millió 395 ezres szám - a közlemény szerint - csaknem negyedmilliós, azaz 7,8 százalékos utasszám-emelkedést mutat. Tavaly márciustól folyamatosan emelkedett az utasok száma: az előző év azonos időszakához képest augusztusra már csaknem 6, októberre pedig 7,5 százalékkal utaztak többen a GYSEV járatain.
Egy éves a budapesti Qatar Airways járat
2012.01.17. 17:32
Egy év, 241 járat és öt csillag. Röviden ezekkel a számokkal lehet jellemezni a Qatar Airways, a világ ötcsillagos légitársasága pontosan egy évvel ezelőtt elindított Budapest-Doha járatát. Az új hosszútávú járat elindulása nemcsak a Perzsa-öböl térségének államait köti össze Közép-Európával, hanem mintegy öt órával lerövidíti az utat Budapestről Indiába, Kínába, Dél-Kelet Ázsiába és a Csendes Óceán térségébe.
A SkyTeam bevezeti a SkyPriority-t
2012.01.16. 14:20
A SkyTeam légiszövetség bejelentette a SkyPriority bevezetését, amely egy sor egyedi megjelenésű elsőbbségi szolgáltatást egyesít és kínál Elite Plus kártyával rendelkező, valamint első és business osztályon utazó utasainak. A SkyPriority-t annak érdekében alakítottuk ki, hogy a szövetség által használt valamennyi repülőtéren közös és egységes színvonalú szolgáltatásokat nyújtsunk.
A BKK interneten kérdezi az utasokat a taxiszolgáltatásról
2012.01.16. 14:20
Facebook-oldalán kérdezi a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosi taxik utasait a szolgáltatás színvonaláról. A BKK azt kérdezi az interneten (http://www.facebook.com/home.php#!/bkkbudapest), hogy ha igénybe veszik a taxikat, akkor mi zavarja őket a legjobban, min változtatnának. Sokallják-e az árat, zavarja-e őket, hogy azonos áron régi és új, kicsi és nagy autóba is beülhetnek? Rendelnének-e taxit sms-ben vagy okostelefonra készített alkalmazás használatával?
A Sixt a biztonságos vezetés élményéért
2012.01.16. 14:18
A biztonságos vezetés élményéért szólal meg közösen a Sixt rent a car – Wallis Autókölcsönző Kft. (Sixt Magyarország) és a Mobileye ütközésvédelmi rendszer kizárólagos magyarországi forgalmazója, az Auto Safety Kft. Az Auto Safety kizárólagosságot biztosít a Sixt Magyarország részére az autókölcsönző szektoron belül a Mobileye tesztelésére és bevezetésére.
A Malév egyelőre nem lép az emisszió kereskedelem kiterjesztése miatt
2012.01.15. 15:27
A Malév vizsgálja, hogy milyen hatással lesz az emisszió kereskedelem a Malév árazási politikájára 2012-ben, valamint a nemzetközi iparági reakciókat is értékeli - mondták el a légitársaságnál az MTI kérdésére. Az Európai Unió tagállamainak repülőtereit használó légitársaságokat január elsejétől vonták be az emisszió kereskedelembe (ETS), az ingyenes kvóta kiosztásakor a Malév 2012-re az összes kibocsátása 85 százalékát kapta meg.
A Wizz Air elindította a Budapest-Dortmund járatot
2012.01.15. 15:27
A Wizz Air megnyitotta a Budapest – Dortmund útvonalat. Az első járat 126 utassal a fedélzetén menetrendszerűen, 11:15-kor szállt fel pénteken a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.
Társkeresés a levegőben egy új alkalmazással
2012.01.12. 21:08
Miért nem tudja megválogatni az ember az utastársait a repülőgép fedélzetén? Miért kell több órán át bömbölő gyereket elviselni a szomszéd ülésen? Ezek a kérdések adták Galgóczy Ferencnek, a Go 4 Travel ügyvezetőjének azt az ötletet, amelyből társával együtt utazási okostelefon-alkalmazást fejlesztettek ki.
Egy milliárd eurós kiadáscsökkentési program az Air France-KLM-nél
2012.01.12. 18:56
Azonnal végrehajtandó, egy milliárd eurós kiadáscsökkentési programot jelentett be csütörtökön a légi közlekedési vállalat Air France-KLM. A társaság csütörtöki közleményében kifejtette: az Air France leányvállalatnál 2012-ben és 2013-ban is befagyasztják a béreket, míg a KLM esetében csökkentik a munkabéreket. Ezen felül fenntartják a 2011. szeptemberében bejelentett létszámstopot. A bevezetendő hatékonyságnövelő intézkedések között van a meglévő kollektív szerződések újratárgyalása.
Utasszám rekord a Lufthansa Csoportnál
2012.01.12. 14:59
A Lufthansa Csoportot alkotó légitársaságok rekord számú utast szállítottak 2011-ben: összesen 106,3 millió utas döntött úgy, hogy utazásához a Lufthansa, SWISS, Austrian Airlines, bmi vagy Germanwings légitársaságot veszi igénybe. Ez az előző év azonos szakaszához képest 7,5 százalékos növekedésnek felel meg. A Csoport 2011-ben 9,8 százalékkal növelte kapacitását és 7 százalékkal több utaskilométert értékesített. A repülőgépek átlagos kapacitás-kihasználtsága 2 százalékponttal 77,2 százalékra csökkent.
A Chapman Freeborn képviseli a SkyWork Airlinest Budapesten
2012.01.11. 23:19
A SkyWork Airlines (SX) a Chapman Freeborn Air Market Kft-vel kötött vezérügynöki szerződést magyarországi képviseletének ellátására. A légitársaság 2011. október 31. óta repül Bernből Budapestre és vissza, hétfőn és szombaton, a kora délutáni órákban korszerű, Dornier Do-328 típusú, légcsavaros-gázturbinás repülőgéppel.
A China Airlines az Aviation GSA képviseletében
2012.01.11. 19:01
Egy év szünet után ismét magyarországi GSA-t nevezett ki Tajvan nemzeti légitársasága, a China Airlines. 2012 januárjától az Aviation GSA iroda látja el a légitársaság képviseletét, valamint helpdesk tevékenységét. A China Airlines tagja a magyarországi BSP-nek és a jegyárai megtalálhatók a GDS-ek rendszereiben.
Öt új célállomás a Germanwings nyári menetrendjében
2012.01.11. 14:40
A Germanwings tovább növekszik Kölnben. A német diszkont légitársaság fennállásának 10. jubileumi évében, a 2012-es nyári menetrendben, öt új vonzó célállomásra indít járatokat Köln/Bonnból. A Köln/Bonn Repülőtérről elérhető új célállomások között szerepel London-Heahtrow, a szicíliai Catania, Nápoly, a horvátországi Rijeka és a marokkói Nador. Valamennyi járatra 2012. január 11-túé foglalhatók jegyek.
Sikeres volt a Lufthansánál a bioszintetikus üzemanyagok tesztelése
2012.01.10. 15:05
A bioszintetikus üzemanyag fél éves gyakorlati tesztelését követően a Lufthansa örömmel számol be az első pozitív eredményekről. A légitársaság összesen 1187 repülést hajtott végre bioüzemanyaggal Hamburg és Frankfurt között a projekt időtartama alatt. Az első számítások szerint ezzel 1471 tonnával csökkentette CO2-kibocsátását. Az elfogyasztott biokerozin-keverék mennyisége 1556 tonna volt.
Nőtt az Air France-KLM utasforgalma decemberben
2012.01.10. 15:02
Decemberben nőtt az Air France-KLM légitársaság utasforgalma és járatkihasználtsága, a teherszállítás viszont kissé csökkent - közölte a légitársaság. A 2010 decemberében az Európában és az Egyesült Államokban összesen 5.100 járat törlését okozó kedvezőtlen időjárás miatt 2011 decemberében éves összevetésben 7,5 százalékkal nőtt az Air France-KLM légitársaságnál a megtett jövedelemtermelő kilométerek (RPK) száma.
Emelkedéssel búcsúzott 2011-től az easyJet
2012.01.08. 15:44
Az év utolsó hónapjában az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 13,1 százalékkal, 4135 562-re emelkedett, az éves utaslétszám pedig 11,6 százalékkal nőtt, 55 471 760 főre. A repülőgépek telítettsége is nőtt a tavalyi számokhoz képest, decemberben 87,5 százalékos volt.
Mobilos autókölcsönzési megoldás a Sixt-től
2012.01.05. 21:49
A Sixt továbbfejlesztette iPhone-os alkalmazását, így a SIXT nevű applikáció a legújabb technológiai sztenderdeknek is megfelel, számos innovatív funkcióval. Az alkalmazás segítségével az ügyfelek nem csupán lefoglalhatják járművüket, de a teljes folyamatot könnyen menedzselhetik, bárhonnan, bármikor.
A legjobb választás Dél-Afrikába és a régión belül
2012.01.05. 21:48
A South African Airways célszerűen kialakított útvonalhálózata lehetővé teszi utasai számára, hogy gyorsan és kényelmesen eljussanak Európából Dél-Afrikába, a naponta, éjszaka üzemelő járataival Frankfurtból, Londonból és Münchenből Johannesburg-ba, vagy Londonból Fokvárosba. A South African Airways és partnerei, az SA Express és az SA Airlink a legnagyobb fuvarozók a térségen belül.
Megszűnik a Hahn Air AllAmerica Airpass-a
2012.01.04. 20:16
2012 január 31-től a Hahn Air megszünteti az AllAmerica Airpasst, január 20-a után már egyáltalán nem lehet foglalni erre a jegytípusra, 31-e után pedig már nem adható ki erre a díjtételre Hahn Air jegy. Az ennél korábban kiadott jegyek, érvényességüknek megfelelően e határidő után is használhatók.
Wi-fi a szentgotthárdi vasútállomáson
2012.01.04. 20:12
Szombathely után újabb Vas megyei városban, Szentgotthárdon is ingyenes internethasználatot biztosít a GYSEV utasai részére - közölte az MTI-vel szerdán a vasúttársaság.
Világszerte javult a légi közlekedés biztonsága tavaly
2012.01.03. 15:52
Tovább javult a légi közlekedés biztonsága tavaly, a balesetben elhunytak száma alapján 2011 a második legbiztonságosabb év volt 1945 óta, a balesetek száma alapján pedig a harmadik - mutatta ki a repülésbiztonsági hálózat (Aviation Safety Network, ASN) elnevezésű nemzetközi civil szervezet.
Újabb díjak a Qatar Airways-nek
2012.01.03. 15:19
Egymást követően a harmadik alkalommal nyerte el a Qatar Airways a Business Traveller USA díját Legjobb nemzetközi légitársaság kategóriában, és az olvasók szavazatai alapján a Legjobb business class a Közel-Keleten kategóriában is díjazták működésüket. Összesen 35 szolgáltató kapott díjat 54 különböző kategóriában.
2014-re ér a határig az M43-as
2012.01.03. 15:18
Folytatódik és 2014-re elkészül az M43 autópálya építése Makótól az országhatárig, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a kapcsolódó kivitelezői közbeszerzést - áll a szervezet honlapján megjelent közleményben. Az új, 23,1 kilométeres gyorsforgalmi út kétszer két sávos autópálya-keresztmetszettel, burkolt leállósávval csatlakozik az M43 Szeged és Makó közötti szakaszához.
Bevonják a légitársaságokat az emissziókereskedelmbe
2012.01.01. 17:14
Az Európai Unió tagállamainak repülőtereit használó légitársaságokat január elsejétől bevonják az emisszió kereskedelembe, s az ingyenes kvóta kiosztásakor a Malév az összes kibocsátása 85 százalékát kapta meg. A szakszerűen légijármű-üzemeltetőknek nevezett társaságok ingyenes egységeket kapnak meghatározott referencia értékek alapján, amit a 2004 és 2006 közötti kibocsátások alapján határoztak meg.
A Sixt Csoport adózás előtti eredménye 71,4 millió euró 2011 első félévében
2011.12.29. 15:09
A Sixt Csoport kiemelkedően sikeres első félévet tudhat maga mögött 2011-ben. Az adózás előtti konszolidált nyereség elérte a 71,4 milliót, ami a tavaly ugyanilyenkor elért 34,8 milliós eredmény több, mint duplája. Április és június között pedig a nemzetközi mobilitás-szolgáltató cég történetének legjobb második negyedéves eredményével büszkélkedhet, mely 39,2 millió eurós adózás előtti eredményt jelent.
A KLM dolgozói adományt gyűjtöttek
2011.12.28. 21:25
Az AIR FRANCE KLM csoport magyarországi dolgozói — ahogyan egy éve megígérték — visszatértek a nehéz sorsú gyermekekhez. A tavalyi sikeres adománygyűjtés után idén ismét három gyermekotthonba juttattak el a dolgozók tartós élelmiszereket, ruhákat, az ünnepek előtt csokoládét és egyéb finomságokat.
Januártól kötelező lesz a mentősáv az osztrák autópályákon
2011.12.25. 18:38
Az osztrák autópályákon és autóutakon januártól kötelező lesz torlódás esetén mentősávot kialakítaniuk az autósoknak, hogy biztosítsák a mentőjárművek gyors helyszínre érkezését. A közúti közlekedésről szóló törvény módosítása értelmében a mentősáv (Rettungsgasse) kialakításához kétsávos útszakasz esetén a belső sávban balra, a külsőben jobbra kell félrehúzódniuk a gépkocsiknak.
Újabb országban képviseli a budapesti Aviareps a Condort
2011.12.21. 15:23
Az Aviareps magyarországi irodája 2006 óta hazánkban, 2010 ősz óta pedig Romániában és Szerbiában is ellátja a Condor képviseletét. Az Román és Szerb piacon olyan sikeres volt az első üzleti év, hogy a Condor frankfurti központja 2012. január 1-jével megbízta a Váradi János által vezetett budapesti irodát, hogy Bulgáriában is lássa el a Condor képviseletét. Ez a megbízás újabb fontos állomás a budapesti Aviareps regionális központtá válásának útján.
Új személyszállító hajó érkezik a Balatonra
2011.12.20. 19:42
A jövő év őszén helyezik üzembe a Balaton új, 300 fős személyszállító hajóját, amelyet egy németországi, Bodeni-tó melletti hajógyártól vásárolt meg a Balatoni Hajózási Zrt. A hajót nagyobb darabokra bontva, uszállyal szállították a Dunán Dunaújvárosig, majd kedden trélerekre daruzták, hogy a siófoki összeszerelő-műhelybe szállítsák.
Liszt Ferenc képe a terminálon
2011.12.20. 17:16
Mostantól hatalmas méretű, Liszt Ferencet és Munkácsy Mihályt együttesen ábrázoló festmény díszíti a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljának galériáját. A fővárosi repülőteret üzemeltető Budapest Airport ezzel megoldással tiszteleg a repülőtér névadójának emléke előtt.
Legjobb belföldi légitársaság díj a Jet Airways-nek
2011.12.20. 16:25
A Jet Airways, India premier légitársasága nyerte el idén a Legjobb belföldi légitársaság díjat az indiai utazási ügynökségek szövetségétől (Travel Agents Association of India, TAAI). Az elismerést 1400 travel agent szavazata alapján kapta a légitársaság, melynek magyarországi képviseletét az Aviareps látja el.
Együttműködésbe kezd a Germanwings és az Austrian Airlines
2011.12.19. 15:53
A Germanwings és az Austrian Airlines a jövőben szoros együttműködésbe kezd. A Lufthansa két leányvállalata első lépésként egy úgynevezett Interline-megállapodást köt, így egyetlen utazáson belül mindkét légitársaság járatait kombinálni lehet egymással.
Januártól a vasút teljes területén tilos a dohányzás
2011.12.18. 12:54
Januártól a MÁV teljes területén tilos lesz a dohányzás, azaz a pályaudvarokon, a vasútállomásokon, a megállóhelyeken és azok peronjain, valamint az összes személyszállító vonaton - közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel. Jelenleg a vasúti járművek tizenöt százalékán, a száz kilométernél hosszabb távon közlekedő belföldi távolsági vonatokon rá lehet gyújtani.
A Sixt a Kajmán-szigeteken
2011.12.18. 12:54
A Sixt a Kajmán-szigeteken terjeszkedik, mobilitási szolgáltatásait december közepétől vehetik igénybe az ügyfelek. Az üzleti és szabadidős utazók magas szinten felszerelt járművekből válogathatnak az Owen Roberts Nemzetközi Repülőtéren kialakított Sixt kirendeltségen, Grand Cayman szigetén. A flottában széles választékot találni a Ford Focustól egészen a Jeep Wranglerig.
Ünnepi jókívánság a Sixt-től
2011.12.14. 18:19
Karácsony éjszakáján, SIXT autó száguldott az M5-ös autópályán.
Élményeket hozok nektek, béreljetek, vezessetek. Mert bérelni jó - jó volt veled SIXT, jövőre veled ugyanitt!
Kellemes ünnepeket kíván a SIXT!
Hamudetektor az easyJetnél
2011.12.14. 17:55
Két héten át sikerrel tesztelték a szicíliai Etna vulkánnál azt a vulkáni hamudetektort, amelyet az easyJet a Nicarnica Aviationnel közösen fejlesztett ki, így akár már a nyáron forgalomba kerülhet az AVOID (vulkáni eredetű lebegőtárgy-azonosító és észlelő) technológia, amellyel egy esetleges vulkánkitörés esetén elkerülhető lesz a forgalmi fennakadás a légtérben.
Tokaji, rekordáron
2011.12.14. 17:39
Már közel 30 palack muzeális bor kelt el április óta a budapesti repülőtér új csarnokában, a SkyCourtban. A prémium magyar gasztronómiai termékek között is kétségkívül kiemelkedőnek számító tokaji borkülönlegességek reptéri megjelenése nagy sikert aratott a külföldi utazóközönség körében.
Ismét a legjobbnak járó díjat nyerte el az Alitalia fedélzeti konyhája
2011.12.13. 17:14
Az idén az Alitalia ismét díjat nyert a “Best Airline Cuisine – A Legjobb Fedélzeti Konyha” megmérettetésen, mint a világ legjobb minőségű fedélzeti ételét kínáló légitársaság. A díjat az amerikai Global Traveler magazin ítélte oda, amely már 8 éve végez felméréseket az idegenforgalmi szakma szolgáltatásainak minőségével kapcsolatosan. A “GT Tested Reader Survey Awards 2011” felmérésben több mint 36000 törzsutas vett részt.
A legjobb választás Dél-Afrikába és a régión belül
2011.12.13. 15:30
A South African Airways célszerűen kialakított útvonalhálózata lehetővé teszi utasai számára, hogy gyorsan és kényelmesen eljussanak Európából Dél-Afrikába, a naponta, éjszaka üzemelő járataival Frankfurtból, Londonból és Münchenből Johannesburg-ba, vagy Londonból Fokvárosba. A South African Airways és partnerei, az SA Express és az SA Airlink a legnagyobb fuvarozók a térségen belül.
A Sixt bejelentette növekedési terveit
2011.12.12. 16:38
A Sixt számos komoly intézkedést fogadott el a nemzetközi terjeszkedés sikeres folytatása érdekében az idei éves közgyűlésén, Berlinben. A cég rendezvényén közel 1000, német, osztrák, svájci, benelux, spanyol és egyesült királyságbeli képviselő vett részt, valamint 105 ország top menedzserei. Az eseményen Regine Sixt bemutatta új, globális marketingstratégiáját, amely a sport, a média és a filmvilág képviselőit célozza meg, valamint megvitatták a Sixt jelenlétét az utaztatás online és offline világában.
PÁLYÁZAT
2011.12.12. 16:19
Az Év Autóbuszos Személyszállítója Díj – 2011 elnyerésére A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary és a Turizmus Kft. közötti Együttműködési Megállapodás, valamint a NiT Hungary 4/2007-01-10. számú Elnökségi Határozata alapján a NiT Hungary pályázatot hirdet Az Év Autóbuszos Személyszállítója Díj – 2011 elnyerésére.
Okostelefononnak repülőjegyet 30 másodperc alatt
2011.12.11. 16:44
Az easyJet bevezette első okostelefon alkalmazását, amellyel kevesebb, mint 30 másodperc alatt lefoglalhatják jegyeiket az utasok, az 580 járat bármelyikére. Az ingyenes, Iphone-on és androidos okostelefonon egyaránt működő foglalási alkalmazás jelenleg a leggyorsabb a légitársaságokhoz köthetőek közül.
Versenytársat kapott az osztrák állami vasút
2011.12.11. 16:43
Elindította első járatait vasárnap a Westbahn osztrák vasúttársaság, az osztrák állami vasút első, többségi magántulajdonban lévő versenytársa a belföldi piacon. A Westbahn hét szerelvényt, naponta összesen 26 járatot közlekedtet, valamennyit a Bécs és Salzburg közötti mintegy 300 kilométeres szakaszon.
Díjat a nyert a Jet Airwyas
2011.12.11. 16:34
A Jet Airways, India premier légitársasága elnyerte a ‘Best Airline in Central/South Asia and India” címet a nyolcadik Global Traveller Reader Survey Travel Awards díjátadón, Beverly Hillsben, Kaliforniában. Az amerikai utazási magazin nyolc hónapon át vizsgálta a legitársaságok működését és gyűjtötte az olvasói véleményeket a business és első osztályú utasoktól. Az eredmények több mint 36 ezer szavazat alapján születtek meg, az lvasók 16 nemzetközi és 16 belföldi járatot értékeltek.
Júniustól új BKV-járat közlekedik a Dunán
2011.12.08. 21:48
Jövő nyárra öt meglévő dunai kikötő parti és vízi létesítményeit újítja fel, illetve három új kikötőt épít az Európai Unió és az állam támogatásával a BKV Zrt., amely június elsejétől új, menetrend szerinti hajójáratot indít a Millenniumi városközpont és Újpest között. Nemecz Gábor, a BKV beruházási igazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az új járat nyolc kikötő érintésével, a mostani tervek szerint csúcsidőben 20 percenként közlekedik majd.
Indul a sármelléki repülőtér kármentesítése januárban
2011.12.07. 19:23
A két hónapja zajló előkészítő munkák után januárban megkezdődik a sármellék-zalavári repülőtér kármentesítése, a csaknem három éven át tartó munkálatokra közel 4,5 milliárd forintot fordítanak - mondta el a projekt menedzsere szerdán, Sármelléken.
Karácsonyi csillogás a budapesti repülőtéren
2011.12.07. 19:20
Karácsonyi díszbe borultak a budapesti légikikötő termináljai. A Budapest Airport minden eddiginél szebb és ragyogóbb karácsonyi díszítéssel látta el az 1-es, valamint a 2A és 2B terminálokat és az idén először „karácsonyozó” új utasforgalmi csarnokát, a SkyCourtot.
Erős november az easyJetnél
2011.12.06. 19:08
Az év utolsó előtti hónapjában az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 3,4 százalékkal, 3,821,355-re emelkedett, az éves utaslétszám pedig 11,2 százalékkal nőtt, 54,993,384 főre. A repülőgépek telítettsége is nőtt a tavalyi számokhoz képest, novemberben 88.3 százalékos volt.
Bari a Germanwings nyári célállomásai között
2011.12.05. 15:56
Olaszország kevéssé felfedezett, csodálatos déli városai közé tartozik Bari, ahová a Germanwings 2012-es nyári menetrendjében heti két alkalommal indít majd járatokat Köln/Bonnból. Az új célállomásra már 2011. december 2-től foglalhatóak a repülőjegyek a www.germanwings.com honlapon.
Stratégiai együttműködést kötött a MÁV és az ÖBB
2011.12.04. 16:50
Hosszú távú stratégiai együttműködést kötött a MÁV és az ÖBB osztrák vasúttársaság pénteken Budapesten, a megállapodást Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Christian Kern, az ÖBB holdig igazgatósági elnöke írta alá.
Kínai balett táncos az Air France nagykövete
2011.12.04. 16:35
Az Európát Kínával összekötő járatok tekintetében vezető légitársaságnak számító Air France már több mint 45 éve kínál járatokat Kína irányába, és most tovább erősítette kapcsolatait az országgal. Az Air France az első nagy európai légitársaság, amely egy kínai mentor képviseletét élvezi. Zhu Yan asszony, a nemzetközi hírnevű Kínai Nemzeti Balett szólótáncosa az Air France márka kínai nagykövete lett.
Uniós javaslatok repterek fejlesztésére
2011.12.01. 19:31
Több javaslatot jelentett be az Európai Bizottság Brüsszelben csütörtökön az európai repülőterek kapacitásának bővítésére, a késések csökkentésére és az utasoknak nyújtott szolgáltatások fejlesztésére.
Ünnepi fedélzeti ellátás a Lufthansától
2011.12.01. 15:35
A Lufthansa hagyományos karácsonyi menüvel, apró ajándékokkal és karácsonyi dekorációval teremt ünnepi hangulatot járatain. A business osztály utasai karácsonyi harisnyát, a turista osztály utasai pedig mikuláscsomagot kapnak – benne ünnepi ajándékokkal és különleges, illatos karácsonyi üdvözlőkártyával.
A Malév turbólégcsavaros repülőgépei a legcsendesebbek egy felmérés szerint
2011.11.30. 16:40
A Malév Q400-as repülőgépei a legcsendesebbek a prágai repülőtér által készített felmérés turbólégcsavaros kategóriájában - közölte a magyar légitársaság szerdán az MTI-vel. A szervezők az európai légitársaságoknak ötödik alkalommal hirdettek versenyt azért, hogy pozitív példával ösztönözzenek a környezetkímélő eljárások és technológiák használatára.
Elérhető az európai-amerikai légiutas-egyezmény végső tervezete
2011.11.30. 16:29
Az Identity Project és a NoPNR nevű civil szervezeteknek köszönhetően mindenki betekintést kaphat az Európai Unió és az Egyesült Államok tervezett légiutas-megállapodásának részleteibe. Az egyeztetésekre és az egész folyamatra jellemző, hogy a dokumentum hivatalosan is szigorúan titkos besorolást kapott, ennek ellenére nem sikerült megakadályozni a kiszivárogtatását.
Csődvédelmet kért az American Airlines anyavállalata
2011.11.29. 17:31
Csődvédelmet kért kedden az American Airlines anyavállalata, az AMR Corp. Az AMR közleménye szerint az American Airlines, az American Eagle és a tulajdonosi köréhez tartozó más cégek a csődeljárás alatt is érvényesnek tekintik az eladott jegyeket és a lekötött foglalásokat, s a járatokat menetrendszerűen üzemelteti. Ennek fedezetét az AMR egy 4,1 milliárd dolláros készpénz-tartalékból biztosítja.
A KLM folytatja a business osztályának fejlesztését
2011.11.29. 16:46
A KLM Holland Királyi Légitársaság World Business Class (tengerentúli business) osztályán december 1-jétől a Hof van Cleve étterem flamand szakácsának, Peter Goossensnek az ételeit szolgálják fel.
Elkelt az easyJet éves repülőjegye
2011.11.29. 13:19
Többszázezer forintot is megért a licitálóknak az az egy évre szóló, szinte korlátlan easyJet repülőjegy, amelynek árverése november 28-án zárult le a Vaterán.
Kulcsfontosságú év következik a légiközlekedés számára
2011.11.27. 15:33
Döntő jelentőségű lesz 2012 az európai légi közlekedés szempontjából, mert eldőlhet, hogy sikerül-e tartani az egységes európai égbolt (azaz páneurópai légiforgalom-irányítási rendszer) kiépítésére vonatkozó határidőket - hangoztatta Siim Kallas, az Európai Bizottság közlekedési felelőse pénteken Brüsszelben. Az európai uniós végrehajtó testület a 2030-ig szóló célkitűzések elérését célzó haladásról adott ki jelentéseket.
Az Air France a fenntartható fejlődésért
2011.11.27. 15:20
A klímaváltozás hatalmas kihívásával szembesülve az Air France 2008 óta támogat egy erdőírtás ellenes projektet Madagaszkáron. A GoodPlanet Alapítvánnyal és a WWF-fel közösen az Air France 500.000 hektár sorsáról gondoskodik az akció keretében.
Nyitásra készül a Berlin Brandenburg Willy Brandt repülőtér
2011.11.24. 18:15
Kevesebb mint 7 hónap múlva, 2012. június 3-án nyitja meg hivatalosan kapuit az új berlini repülőtér. A német fővárosban az elmúlt 10 év alatt szinte majdnem megduplázódott az utasforgalom: 2002-ben még csak 12,2 millió utas fordult meg Berlin repülőterein, 2010-ben ez a szám már 22,3 millió volt. Így Berlin az egyetlen európai főváros, amely kénytelen volt megduplázni fogadó kapacitását, ezzel is biztosítva versenyképességét az elkövetkezendő évtizedekre.
Dortmundba indít járatot a Wirzz Air
2011.11.24. 16:44
A Wizz Air január 13-tól új utat nyit Dortmundba a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A járatok heti két alkalommal, hétfőn és pénteken közlekednek majd Budapest és Dortmund között. 2012 március 27-től heti 3 járat indul majd Budapestről. Az új célállomással jövőre 22 európai nagyváros válik elérhetővé Budapestről a Wizz Air hálózatán belül.
Egymilliomodik Premium Voyageur utasát köszönti az Air France
2011.11.24. 16:44
Az új fedélzeti osztály 2009. őszi bevezetését követően az Air France ma üdvözölte egymilliomodik Premium Voyageur (emelt szintű turista) utasát. Az esemény megünneplésére az Air France váratlan meglepetésben részesítette különleges utasát, amikor az bejelentkezett az AF218-as számú Párizs-Charles de Gaulle és Mumbai között közlekedő járatára.
Megújította kizárólagos együttműködését az easyJet és a Europcar
2011.11.24. 16:43
2014 szeptemberéig meghosszabbította kizárólagos együttműködését az easyJet, az Egyesült Királyság legnagyobb légitársasága és a Europcar, Európa piacvezető autókölcsönzője. 2003 óta közel hárommillió easyJet utas vette igénybe az exkluzív akciókat és szolgáltatásokat.
Továbbra is dübörög az easyJet
2011.11.23. 18:23
2011-ben,10,1%-kal nőtt az easyJet magyarországi utaslétszáma, derül ki a brit légitársaság éves pénzügyi adataiból. 2010. október és 2011. szeptember között összesen 556 000 fő utazott a légitársaság fedélzetén a tavalyi 505 000 utashoz képest. Ezzel az eredménnyel a brit fapados légitársaság jelenleg a negyedik legnagyobb a Budapesti repülőtéren.
Karácsony előtt megnyithatják az Arad-Temesvár autópályát
2011.11.23. 16:22
Karácsony előtt megnyitják az Arad-Temesvár autópályát Eusebiu Pistru román szállításügyi államtitkár szerint. Az FCC Construccion–Astaldi cégek által elvégzett munkálatok 90 százaléka már elkészült, a közlekedés december második felében megindulhat a 32 kilométeres szakaszon a két nyugat-romániai nagyváros között - írja a Nyugati Jelen című aradi központú regionális napilap szerdai számában.
A KLM járatok Lusaka, Zambia felé
2011.11.23. 16:20
2012. május 15-én száll fel a KLM Holland Királyi Légitársaság első járata Zambia fővárosa, Lusaka felé. A járatra az utasok már foglalhatnak helyet a www.klm.hu oldalon. Lusaka lesz a KLM 72. tengerentúli célállomása. A KLM heti három alkalommal A330-200-assal repül majd Lusakába.
Burma, Grúzia és Szudán a Hahn Air új piacai
2011.11.22. 18:41
A három országban szinte egyidőben nyitott képviseletet a Hahn Air ez év novemberében. Ezzel a lépéssel a társaság nagyon közel került ahhoz, hogy valóban a teljes világon jelen legyen - jelenleg 190 országban képviselik magukat.
A frankfurti repülőtéren szerdától új nevet kapnak a kapuk
2011.11.22. 18:41
Hamarosan itt az új A-Plus terminál a frankfurti repülőtéren. Mivel 2012-ben nyílik, ezért már most új nevet és számozást kap néhány - az A terminálban lévő - kapu. A Frankfurtból ill. Frankfurtba rendszeresen repülő és átszálló utasok, akik már szinte csukott szemmel jártak eddig a reptéren, nem árt, ha figyelnek és már most megtanulják az új elnevezéseket.
A Malév tulajdonos kölcsönt kap, felfüggesztették a közgyűlést
2011.11.21. 21:00
A rövidtávú finanszírozás biztosítására hároméves futamidejű, 4,2 milliárd forint összegű tulajdonosi hitelt kap a Malév, s a hétfői közgyűlést felfüggesztették - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) az MTI-vel hétfőn. A nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyásával nyújtott kölcsönről szerződést írtak alá, amely szerint a kölcsönt egy összegben a futamidő végén kell törleszteni.
Újra frissítette Brüsszel a légitársaságok feketelistáját
2011.11.21. 20:59
A Jordan Aviation légitársaságot korlátozta, a Rollins Air hondurasi céget teljesen kitiltotta az európai légtérből, a TAAG angolai légitársaságot pedig részlegesen mentesítette a korábbi korlátozások hatálya alól az Európai Bizottság, amely hétfőn tette közzé a légi fuvarozók feketelistájának újabb, immár 18. alkalommal frissített változatát.
Tel Aviv a Germanwings jövő évi nyári menetrendjében
2011.11.21. 20:59
A Germanwings a 2012-es nyári menetrendjében ismét elindítja a Köln/Bonn és Tel Aviv között közlekedő járatait. Az izraeli város először 2011-ben szerepelt a német diszkont légitársaság célállomásai között, majd a sikeres fogadtatást követően a jövő nyári menetrendben is szerepel az úticél. Az utasokat 2012. március 26-tól október 27-ig szállítja majd a Germanwings Köln/Bonnból Tel Avivba, a járatokra már most foglalhatók a jegyek a www.germanwings.com honlapon.
A Xiamen Airlines csatlakozik a SkyTeamhez
2011.11.20. 15:47
A SkyTeam hivatalosan is elfogadta a Xiamen Airlines csatlakozási szándékát. Kína hatodik legnagyobb légitársasága, a Xiamen Airlines ezzel megkezdheti a csatlakozási folyamatot, amelynek eredményeképp 2013-ra válik a szövetség teljes jogú tagjává, így erősítve tovább a szövetség a virágzó kínai régióban nyújtott kínálatát.
A párizsi Roissy a világ legutáltabb repülőtere
2011.11.20. 15:01
Franciaország legjelentősebb repülőterét, a párizsi Roissy-Charles de Gaulle-t választotta a világ legutáltabb repülőterének a CNN utazási honlapja, a CNNGO.com. Az utasok kommentárjai és rémálomszerű emlékei alapján készített szégyenlista második helyére a Los Angeles-i nemzetközi repülőtér került, megelőzve a londoni Heathrow-t.
Rekordszerződést kötött a Boeing és az Emirates
2011.11.15. 19:14
Fennállása óta a legnagyobb, 18 milliárd dolláros szerződést kötött a Boeing repülőgépgyártó New Yorkban a dubaji központú Emirates légitársasággal - közölte hétfőn a CNN.
Meggyőző pénzügyi eredmények az easyJetnél
2011.11.15. 19:11
Az easyJet az elmúlt év során nagyszerű teljesítményt nyújtott – áll a társaság közleményében. A pénzügyi mutatók kedvezően alakultak, az egyszeri tételek nélküli adózási eredmény az üzemanyag-költségek 100 millió GBP összegű emelkedése ellenére az előző évi eredményt 60 millió GBP-vel meghaladva 248 millió GBP-re emelkedett.
Uniós szabályozás testátvilágító berendezések használatára
2011.11.14. 15:55
Javaslatot tett hétfőn az Európai Bizottság egy uniós szintű keretszabályozásra a repülőtéri biztonsági átvilágító berendezések használatáról. Mint Siim Kallas közlekedési biztos a javaslatot bejelentve közölte, a berendezések használatáról továbbra is a tagállamok illetékességében marad a döntés, de uniós szintűvé válik a technológiai normák, az egészségvédelem és az alapvető jogok biztosításának szabályozása.
Megújította parkolási rendszerét Pécs
2011.11.13. 12:29
Megújította mobiltelefonos parkolási rendszerét Pécs, miután novembertől magántársaság helyett önkormányzati cég, a Biokom Kft. üzemelteti a fizetőparkolási rendszert - közölték a társaság képviselői pénteken sajtótájékoztatón.
Repülés közben is használhatnak majd WiFi-t az Air China gépein
2011.11.13. 12:28
A fedélzeti WiFi szolgáltatás korlátozott bevezetése mellett döntött a kínai Air China légitársaság, amely november 15-én indítja szolgáltatását egy belföldi járaton - jelentették be pénteken Szecsuan tartomány székhelyén, Csengtuban (Chengdu).
Vonatjegy vásárlás otthon
2011.11.13. 12:16
A MÁV-Startnál november 14-től otthon is lehet jegyet vásárolni, az új funkció az online jegyvásárláshoz használt e-Ticket rendszerben a vásárlási folyamat részeként érhető el. A szolgáltatásra már regisztrált utasok automatikusan választhatják menetjegyük otthoni kinyomtatását is.
Magyar lány nyert az easyJet nemzetközi játékán
2011.11.10. 15:19
Magyar lány nyerte az egyik mini nyaralást az easyJet reklámfilm játékában a Facebookon. Szita Valentina a heti szavazáson 1530 vokssal győzött, így három barátjával együtt kiruccanhat a légitársaság egyik célállomására.
Új repülőtéri magazin indul travelAIR néven
2011.11.09. 17:52
Nemzetközi mintára repülőtéri magazint indít a Budapest Airport. A „travelAIR” címmel, negyedévente megjelenő lap koncepcióját, az első lapszám terveit november 9-én mutatta be a Budapest Airport és a lap készítésére kiírt pályázat nyertese, a Silver Kiadó Kft.
Los Angeles és Dubai A380-assal
2011.11.09. 17:49
Az Air France folytatja új útvonalak bevezetését az Airbus A380-as repülőgépével két új úticéllal: Dubai a 2011. december 5-én induló téli menetrend keretében és Los Angeles, ahová a járatok 2012. május 28-tól indulnak. 2011. december 5-től kezdődően és végig a téli szezonban az Air France naponta induló járatot üzemeltet Dubaiba a Párizs-Charles de Gaulle repülőtérről.
Agent napok a Malévnél
2011.11.08. 20:33
Október végén rendezte meg a Malév Agent napok címmel szakmai fórumát a magyarországi utazási irodai dolgozók részére. Az esemény kiváló alkalmat nyújtott arra, hogy az ügynökök minél bővebb információt kapjanak, és első kézből ismerkedhessenek meg a Malévnál bevezetett újdonságokkal.
Perrel fenyegetik az EU-t a kínai légitársaságok
2011.11.08. 20:33
A kínai légi szállítási szövetség (CATA) az Air Chinával és más kínai légitársaságokkal együtt még az idei év vége előtt pert kíván indítani az Európai Unió ellen, miután március óta folytatott tárgyalásaikon nem jutottak egyezségre az unió légi közlekedésre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátást korlátozó - őket érintő - intézkedéséről.
Air France járat Wuhanba
2011.11.08. 20:32
2012. április 11-től kezdődően az Air France menetrend szerinti járatot vezet be Párizs-Charles de Gaulle és a Wuhan Tianhe Nemzetközi Repülőtér között. Az Air France lesz az első légitársaság, amely Európát Wuhannal közvetlenül összekötő járatot üzemeltet.
Új Qatar járat Ugandába
2011.11.06. 14:14
Afrikai jelenlétének erősítésének jegyében a Qatar Airways új napi járatot indít Ugandába, ez a 16. úti célja már a kontinensen, és a harmadik (Nairobi és Dar es Salaam után) a kelet-afrikai régióban.
Sikeres üzleti évet zárt a Condor
2011.11.06. 14:12
Az októberben zárult üzleti év sikeres volt a német Condor légitársaság számára. A Condor nyereségesen működik, az utasszám 6%-al, a „yield” 3%-al növekedett. Az átlagos load factor rendkívül jónak mondható, 90% fölötti. Németországon kívül az európai országokban, így hazánkban is az Aviareps látja el a Condor képviseletét.
A Lufthansa megválik a BMI légitársaságtól
2011.11.06. 14:11
A Lufthansának sikerült vevőt találnia veszteséges leányvállalata, a British Midland számára: a British Airways és az Iberia anyavállalata, az International Airlines Group (IAG) veszi át a társaságot. Az erről szóló megállapodást pénteken írták alá Londonban, az ügyletet a tervek szerint 2012 elején zárják le.
Októberben is felszállópályán az easyJet
2011.11.06. 14:01
Októberben az easyJet utaslétszáma az előző év azonos időszakához képest 7,8 százalékkal, 4,939,904-re emelkedett, az éves utaslétszám pedig 11,7 százalékkal nőtt, 54,866,543 főre. A repülőgépek telítettsége is nőtt a tavalyi számokhoz képest, októberben 88,8% százalékos volt.
Jelentős ítélet légijárat törlése tárgyában
2011.11.06. 13:50
Az Európai Bíróság ítéletében kimondta, hogy légijárat törlése esetén az utasok a bekövetkezett vagyoni kárért nyújtott kártalanításon felül a nem vagyoni kárért is kártalanítást követelhetnek bizonyos feltételek mellett. Az utas a légijárat törlése esetén kártalanítást igényelhet továbbá, ha a repülőgépe felszállt, azonban ezt követően bármilyen ok miatt vissza kellett térnie az indulási repülőtérre, és az utast más légijáratra irányították át.
Az Alitalia újraindította járatait Olaszország és Líbia között
2011.11.03. 18:57
Nyolchónapos szünet után az Alitalia újraindította járatait Olaszország és Tripoli között. Az AZ868-as járat 11.05-kor szállt fel Róma Fiumicino repteréről és helyi idő szerint délután 2 órakor szállt le Tripoli repterén 100 utassal a fedélzetén. Az Alitalia az első európai légitársaság, mely újra üzemeltet kereskedelmi járatokat (utas és cargo) Líbiába.
Tunisz a Germanwings új célállomása
2011.11.03. 18:54
A Germanwings a 2012-es nyári menetrendben új, afrikai célállomással bővíti a Köln/Bonnból elérhető úti céljai számát, ezáltal tovább erősítve együttműködését a Köln/Bonn repülőtérrel. Tuniszba, Tunézia fővárosába 2012. március 30-án indulnak a német diszkont légitársaság járatai, melyekre jegyek már most foglalhatók a www.germanwings.com honlapon.
Kódmegosztás az Aerolíneas Argentinas és az Air France - KLM között
2011.11.03. 18:48
Az Aerolíneas Argentinas, Dél-Amerika egyik vezető légitársasága kölcsönös kódmegosztási megállapodást írt alá az Air France-szal és a KLM-mel, a két fő európai légitársasággal. A megállapodásokat november 3-án írták alá az Aerolíneas Argentinas székhelyén, Buenos Airesben.
4 új latin-amerikai célállomás a KLM-től
2011.11.02. 17:27
A KLM Holland Királyi légitársaság 4 új latin-amerikai célállomásra indít járatokat ezen a héten: Rio de Janeiro, Buenos Aires, Havanna és Punta Cana. A KLM jelenleg 24 járatot üzemeltet közép-amerikai, illetve 28 járatot dél-amerikai városokba és városokból.
|
|