Az élhető budapesti közösségi terekért

Forrás: turizmus.com

 2016. május 25. 19:34

2016-ban újra indul a Budapest Főváros Önkormányzata által 2013-ban elindított TÉR_KÖZ pályázat.

Programindító Fórumra hívták az érdeklődőket május 19-én a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. által működtetett Budapest Projekt Galériába a szervezők. A szakmai rendezvényen a sikeres 2013-as TÉR_KÖZ projektek mellett bemutatkoztak már megvalósult, példaértékű innovatív városi fejlesztések is.

A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján 2016-tól újabb 3,5 milliárd forintnyi fővárosi forrás – és ennek következtében további legalább 1,5 milliárd kerületi önrész – felhasználására nyílik lehetőség a TÉR_KÖZ városrehabilitációs pályázat keretében a város közösségi tereinek megújítására. A 2013-ban elindított és 2016. május 11-től újra meghirdetett TÉR_KÖZ pályázatra a kerületi önkormányzatok nyújthatnak be meglévő, elhanyagolt vagy alulhasznosított terekre tervezett rehabilitációs projekteket.A pályázat meghirdetését követően a szervezők Programindító Fórumot rendeztek.

A TÉR_KÖZ 2016 Fórumon azok az önkormányzatok, illetve szakmai és civil vállalkozások képviselői mutatkozhattak be, akik összefogásban a városi közösség életét jobbá, könnyebbé, élhetőbbé tevő projekteket terveztek és valósítottak meg. Az eseményt Szalay-Bobrovniczky Alexandra és dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek, valamint Mártonffy Miklós Budapest főépítésze nyitották meg.

A fórumon bemutatkoztak a 2013-as TÉR_KÖZ pályázat komplex projektjei, megtudhattuk többek között, hogya VIII. kerületi Palotanegyedben társasházak, belső udvarok és közterületek újultak meg; a XVI. kerületi Szilas-patak mentén csapadékvíztározó, kerékpárút és ügyességi pályák valósultak meg a kapcsolódó civil szervezetek segítségével; a XXII. kerületben megépült a Szomszédok Piaca és egy hatalmas közösségi tér.

 

A kisebb és nagyobb TÉR_KÖZ projektek mellett olyan programokról és önkormányzati kezdeményezésekről is lehetett hallani, amelyek hatékonyan és sikeresen működnek.Ilyen pl. a II. kerületben tevékenykedő Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE) Jurányi produkciós közösségi inkubátorháza, amely kulturális, művészeti, azon belül színházi és összművészeti projektek megvalósításával foglalkozik egy kiüresedett önkormányzati iskolaépületben; vagy pl. a III. kerületi Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft., amelynek legfontosabb profilja a közösségi tervezés. Bemutatkoztak tervezők és pop-up vállalkozások is, akik szívesen becsatlakoznának a 2016. évi TÉR_KÖZ pályázat kerületi projektjeibe. A Fórum szervezőinek nem titkolt szándéka, hogy a bemutatott projektek, programok, szakemberek valamilyen módon részt vehessenek a pályázatban, és ezáltal segítsék azt, hogy nívós, társadalmilag megalapozott beruházások jöhessenek létre.

A TÉR_KÖZ pályázat fő célja, hogy Budapest utcái, terei és parkjai egyfajta közösségi helyként is működjenek. A parkok, sétányok, közterek újragondolása, építészeti fejlesztése mind új lehetőség a közösségi élet alakításában.

A TÉR_KÖZ pályázat lehetőséget nyújt a civilek, az önkormányzatok, a politikusok és a gazdasági szféra számára is, hogy együttműködhessenek, illetve hogy meglássák az összefogásban és a közös tervezésben, alkotásban rejlő erőt.