Elkészült Salzburg római kori térképe

Forrás: MTI

 2015. május 25. 17:09

Elkészült és a nagyközönség számára hozzáférhető Iuvavum, a mai Salzburg területén fekvő római kori város digitális térképe.

A salzburgi óvárosban feltárt leletek térképe bemutatja azt is, hogy mikor és miképpen építkeztek a rómaiak. A tervek szerint a digitális térkép hamarosan telefonos alkalmazás formájában is elérhető lesz.

A Szövetségi Műemlékvédelmi Hivatal (Bundesdenkmalamt) által bemutatott digitális térképen a régészek 75 lelőhelyet tüntettek fel. Csaknem kétezer évvel ezelőtt Salzburg területén volt található Iuvavum, Noricum római provincia egyik legfontosabb városa. Számos lelet tanúskodik a város falairól és építményeiről, legutóbb Salzburg központi sétálóutcáján, a Getreidegassén találtak ókori emlékeket.

Nagyon sok még a feltáratlan terület, de sok régészeti emlék meg is semmisült az idők során, hiszen a városrész a római kor óta lakott – mondta a műemlékvédelmi hivatal vezetője. A nagy turistaforgalom miatt a városban feltárt leleteket rendszerint ismét be kell fedni. A legtöbb római kori emlék a salzburgi Residenzplatz alatti dómmúzeumban látható.