Már nyilvános sakktáblák is csalogatják a turistákat Prágában

Forrás: MTI

 2014. augusztus 18. 15:32

Prága öt közterén és parkjában hétfő délben kihelyezték az első nyilvános sakktáblás asztalokat, amelyeken bárki szabadon játszhat. Az egyik ötletgazda tavalyi, Zongorákat a városba elnevezésű akciója turistacsalogatóként is bevált.

A sakkfigurákat kora reggel helyezik ki az asztalokhoz, majd késő este elteszik őket. „Remélem, hogy a figurákat senki sem fogja ellopni. Ellenkező esetben csak hozott figurákkal lehet majd sakkozni” – mondta a kezdeményezők egyike, Ondrej Kobza. A szervezők arra számítanak, hogy példájuk nyomán a következő hetekben mások is több tucatnyi nyilvános sakkasztalt hoznak létre Prágában.

Kobza már évek óta a nyári hónapokban zongorát helyez el kávéháza teraszára, ezen bárki szabadon játszhat. Tavaly nyáron pedig elindította a Zongorákat a városba elnevezésű akcióját, amelynek keretében öt hangszert helyeztek ki a város különböző pontjain. Meggyőződése, hogy ezzel örömöt lehet szerezni az embereknek. Ötletét azóta többen is támogatták, mert kiderült, hogy nemcsak felpezsdíti a prágai utcák hangulatát, de turistacsalogatónak, reklámnak sem rossz.

Azt az ötperces felvételt, amelyen egy arab fiatalember játszik a prágai repülőtér várótermében elhelyezett zongorán, tíz nap alatt kilencmillió ember nézte meg az interneten – közölte a cseh média. A főleg Beethoven-darabokat játszó libanoni zongoristáról, Maan Hamadehről készült felvétel a videomegosztó portál egyik szenzációja lett.

Hasonló érdeklődést keltett néhány hónapja egy mások prágai videó is, amelyen a cseh főváros zenei szentélyének számító Rudolfinum épület előtt egy városi rendőr zongorázott néhány percig.

Kobza ötletét eddig mintegy 30 cseh és morva város tette a magáévá, zongorák kerültek az utcákra, a közterekre, s az érdeklődés szinte mindenütt nagy. A kezdeményezés elnyerte a prágai önkormányzat tetszését is, s az ötletek megvalósítását anyagilag is támogatja.