Aki majdnem gyógyszerész lett

Szerző: Németh Andrea

 2014. április 23. 16:44

Az ember időnként hajlamos megfeledkezni arról, hogy Ahmed Bahgat, az Anubis Travel tulajdonos-ügyvezetője eredetileg nem magyar, és nem mindig élt Budapesten.

– Bő évtizede aktív részese vagy a hazai utaztatási piacnak, ráadásul a nyelvet is kiválóan beszéled. Hogyan csöppentél Egyiptomból éppen ide?

Kairóban születtem, és egészen felnőttkoromig ott is éltem. Angol iskolába jártam, utána pedig hajszál híján gyógyszerész lett belőlem, a családom ezt szerette volna, én kevésbé. Így annyira nem bántam, amikor kiderült, hogy túl költséges lenne az a képzés. Mást kellett választanom, így jött a turizmus és az egyiptológia.

A diploma után idegenvezetőként tevékenykedtem évekig, főleg angol és amerikai csoportokkal jártam be keresztül-kasul az országot – Kairó, Luxor, Asszuán, oázisok, sivatag, Sínai-félsziget… Egy évig dolgoztam utazási irodában is referensként. Abban az időben, 1997-ben történt a sajnálatos terrorcselekmény a Hatsepszut-templomnál Luxorban, ami évekre visszavetette a turizmust Egyiptomban.

Mit volt mit tenni, elvállaltam mást, a bátyámmal dolgoztam együtt, aki egy építészettel foglalkozó céget vezetett akkoriban. De ez nem igazán volt nekem való, visszavágytam a turizmusba. S mivel azt otthon nem tudtam folytatni, utazni kezdtem.

– Mit csináltál, merre jártál?

Európában sokfelé, de hosszabb ideig dolgoztam például utazási irodánál, és idegenvezetőként Mallorcán. Aztán arra gondoltam, miért ne alapíthatnék saját vállalkozást? Amikor sorra vettem, hol is rúghatnék a piacon labdába, a nagy nyugat-európai országokat eleve kizártam. Magyarországra esett a választásom, de bevallom, ebben némi szerepet játszott, hogy korábban volt egy magyar barátnőm… De ismertem akkor már pár kollégát is Budapesten. Így alakult meg az Anubis Travel 2002 elején.

Bár jómódú volt a családom, a céget saját pénzemből alapítottam, anyukámnak el sem árultam, mert csak aggódott volna. Egyszer aztán, amikor látogatóba jött, úgy másfél évvel a nyitás után, bevittem az irodába, leültettem, és elmondtam neki, hogy nem alkalmazottként dolgozom itt, hanem az enyém a cég. Annyira meglepődött, hogy percekig szóhoz sem jutott!

Az első két év egyébként nagyon nehéz volt, majdnem megszüntettem az egész vállalkozást. 2004-ben viszont fejlődésnek indult a cég, és szerencsére ez a tendencia, kisebb megtorpanásokat leszámítva, azóta is tart.

A legjobb éve 2008 volt az Anubis Travelnek, a magyart is akkor kezdtem el intenzívebben tanulni, mert úgy éreztem, muszáj érteni, sőt beszélni a nyelvet! Persze, amikor kicsit fáradt vagyok, szerintem rosszabbul beszélek, és az ügyvédi papírokat se annyira szeretem olvasni…

– Szépen növekszik a cég, s ha jól tudom, sok újdonság bevezetése áll a küszöbön ebben az évben.

Valójában ez a folyamat már tavaly elkezdődött. Amellett, hogy 20 százalékos bővüléssel zártuk 2013-at, elkezdtük a beutaztatást Egyiptomból és Izraelből, elég jó eredményekkel. Idén a kör Jordániá­val bővül, mindhárom piacon növekedést tervezünk. Mi leszünk a hivatalos GSA-ja a Royal Jordanian légitársaságnak, a közvetlen járatok Budapest és Amman, illetve Aqaba között várhatóan idén júniusban indulnak el.

Idén új programokat indítunk Izraelben, Eilat és körutazás is bekerült az árualapba, valamint a Royal Jordanian csatlakozó járatai révén a Távol-Kelet és a még felfedezésre váró arab országok is elérhetővé válnak rajtunk keresztül a magyar utasok számára.

A legnagyobb lépés, hogy talán egyedüli magyar utazásszervezőként külföldön terjeszkedünk. Az első külföldi leányvállalatunk Egyiptomban alakult 2011-ben, fő profilja amerikai, kanadai és magyar ügyfelek beutaztatása.
A szigorú egyiptomi szabályok értelmében 400 ezer eurós utazási irodai biztosítékot kellett letétbe helyeznünk. Az AWT (Anubis Worldwide Travel) márkanév alatt már bejegyezték a céget Ausztriá­ban, éppen az irodahelyiséget keresem Bécsben, várhatóan júniusban nyitunk. A későbbiekben pedig hasonló nyitást tervezünk Jordániában és Csehországban.

Az „easy come, easy go” helyett a „lassan, de biztosan” elv híve voltam mindig, hiszen erre a cégre tettem fel az életem.

– Tiszteletreméltó ez az elhivatottság. Mondd, Ahmed, mégis mennyit dolgozol egy nap?

A munka kitölti minden időmet, este és kora reggel is nézem az e-maileket, a hétvégék sem kivételek. De szívesen csinálom, csak így lehet előrelépni, fejlődni. Azt vallom, az ember mindig törekedjen 100 százalékra, mert akkor, még ha nem is éri el, jó eséllyel megközelítheti. A csillagjegyem ráadásul Szűz, akinél minden vagy fekete, vagy fehér, és a precizitás a vesszőparipája.

Arról viszont már szerencsére leszoktam, hogy mindent magam próbálok elintézni, olyan nagyra nőtt időközben a cég, hogy ez már nem is menne. A kollégáimnak szoktam is azzal viccelődni, hogy szívesen klónoztatnám magam – persze akkor saját magammal is ugyanolyan kemény lennék.

– Mivel szoktál kikapcsolódni?

Ez jó kérdés, nem emlékszem, mikor volt olyan. Szívesen utazom tengerpartra, imádom Mallorcát, remélem, ott leszek majd nyugdíjas. Kosárlabdázni, úszni szoktam, és szeretem az extrém sportokat is, bungee jumpingoltam például Dél-Afrikában, és többször raftingoltam. Nagyon szeretem a történelmet, a mitológiát, szívesen olvasok ilyesmit.

– Sohasem vágytál vissza Egyiptomba?

Van néha honvágyam, leginkább a családom miatt, és hiányzik az anyukám. Viszont gyakran utazom, és igazából minden megtalálható Budapesten, ami ahhoz kell, hogy jól érezzem magam. Ez persze nem zárja ki, hogy egyszer majd ne költözzem tovább, akár Európán belül. Majd az élet eldönti.

– Mit szeretsz legjobban Magyarországban?

Nagyon szép az ország, szeretem az erdőket és a fürdőket, Hévíz a kedvenc helyem, édesanyám is imádja. Az emberek pedig kedvesek! Az élet persze nehéz, de nemcsak itt. Ahogy látom, mindenhol van gond a világban. De alapvetően a magyar emberek jók.

 


 

PROFIL

Iskola: Bachelor of Science – Helwan University, Kairó

Zene: Pink Floyd, Dire Straits

Könyv: Sir Alan H. Gardiner: Egypt of the Pharaohs,
Charles Dickens: Két város regénye

Film: Az ördög ügyvédje

Színész: Al Pacino

Sport: kosárlabda

Szabadidõ: úszás

Kedvenc étel: a magyarok közül a paprikás csirke nokedlivel, marhapörkölt tarhonyával, zöldborsófőzelék és tökfőzelék

Kedvenc ital: mentás limonádé

Csillagjegy: Szűz