Magyarabbak sok magyarnál

Az 1000 Út által üzemeltetett Medosz Hotel egyik eldugott udvarra néző szobájában fogad Oleg, szerényen és kedvesen, mint mindig. Szása késve esik be, majd elnézést kérve rövid időre rögtön a gép elé is ül. Sürgős ügy, hiába, az utas az első. Oleg kezdi a mesélést.

– 1989-ben, 19 évesen Szaratovból kerültem Magyarországra, diákcsereprogram keretében, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre. Mosolyogsz ezen? Igen, eredetileg agrármérnök a szakmám. Szása 1990-ben érkezett ugyanide, Novoszibirszkből. Nagyon sokan jöttek tanulni abban az időben a balti országokból és a volt Szovjetunió­ból. Akkor még egy mukkot sem beszéltem magyarul.

Érdekes volt itt megélni a rendszerváltást, mire végeztem, már nem létezett az az ország, amelyikből idejöttem.

Amikor végeztünk, úgy döntöttünk, maradunk, ameddig jó itt. Szásával közös céget alapítottunk, és mezőgazdasági termékek exportjával kezdtünk foglalkozni, ami akkor nagyon jól ment.

– Nem volt furcsa oroszként Magyarországon búcsút inteni a hazainduló csapatoknak?

– Kicsit igen, de a hétköznapi emberek szintjén a konfliktusokból semmit se éreztünk. Akkor sem, és az itt töltött 23 év alatt sem kaptam például bántó megjegyzéseket. De naivak voltunk szerintem. Annak idején mi tényleg hittünk benne, hogy kinyílik a vasfüggöny, béke lesz, mindenki szereti egymást, és az országok közötti jó barátság megmarad. Abban az időben a nagypolitikára nem is nagyon figyeltünk, elfogadtuk, hogy változik a helyzet, és kész.

Mire végeztünk az egyetemen, már ismertem a feleségemet, aki ukrán, ő is itt tanult, a Pethő Intézetben. Gyerekeink születtek, úgyhogy akkor már azon főhetett a fejem, hogyan tartsam el a családot, nem a politika dolgain.

PROFIL / Oleg Ermilov

Iskolák: GATE, Gödöllői Agrártudományi Egyetem

Zene: komolyzene (E. Grieg, P. I. Csajkovszkij, V. Viszockij)

Könyv: L. Tolsztoj, V. Asztafiev

Film, színész: V. Viszockij

Sport: röplabda, bicikli, futás

Szabadidõ: sport, utazás

Kedvenc étel: magyar halászlé

Kedvenc ital: kvász

Csillagjegy: Rák

– Meg sem fordult a fejetekben, hogy hazamenjetek?

– Akkor nem. De azt veszem észre, minél idősebb vagyok, annál inkább kísértenek ezek a gondolatok – vallja be Oleg. – Érdekes, hogy annak idején hazamentek, akik előttünk végeztek 1-2 évvel, és azok is, akik utánunk. A mi pár évfolyamunk viszont gyökeret eresztett itt. Oroszországban mindig is sokkal több lehetőség volt pénzt keresni, itt viszont nyugodtabb, csendesebb az élet. Amikor visszatérek Moszkvából és leszállok a gépről, ma is az az érzésem, hogy a metropoliszból egy emberléptékű kisvárosba csöppentem. Mások a méretek, a tempó, jó itt élni!

– Nagy rendetlenség volt annak idején Oroszországban – veszi át a szót Szása. – Én visszamentem, próbálkoztam, végül mégis úgy döntöttem, itt maradok. Ma pedig már sokkal jobban érzem magam itt, mint Oroszországban, ahol azóta nagyon megváltozott az élet.

– Hogy csöppentetek azt utaztatásba?

– Egy véletlen folytán. 2000-ben magyar ismerősök szóltak, hogy gyerekek, megyünk horgászni a Volga-deltához. Tudnátok szállást szerezni? Mondtuk, hogy semmi akadálya. Nézegettük az utazási irodák ajánlatait, és azzal szembesültünk, hogy a világ minden tájára kínálnak utakat, éppen csak Oroszországba nem.

2001-ben tehát belefogtunk magunk, szentpétervári, moszkvai kiutazással kezdtük. Eleinte nagyon nehéz volt, mert a magyarok nyugatra vágytak, Oroszországról pedig inkább negatív hírek jelentek meg. Rengeteg tanulmányutat kellett szerveznünk, hogy megmutassuk, mekkora változásokon ment át az ország – emlékszik vissza Oleg.

– De beindult az üzlet, ami talán annak is köszönhető, hogy a kezdetektől klasszikus utazásszervezőként működünk. Segítjük a viszonteladókat, nem hozzuk el az utasaikat, megbíznak bennünk, jó az együttműködés, s a jutalékunk is viszonylag magas. Mi jól ismerjük a terméket, megvannak a helyi kapcsolataink, az itteni értékesítésben viszont rájuk támaszkodunk.

A terméknek szerencsére már az elején sikere volt, a nagyobb irodák az útjainkat rögtön betették a katalógusaikba.

– Ilyen sokat számítanak kint a személyes kapcsolatok? Nektek nem voltak nehézségeitek?

– Dehogynem! Tényleg számítanak a kapcsolatok, de a mentalitás is más, ezzel még nekünk is támadtak gondjaink. A „mindjárt” szó például teljesen más jelent Oroszországban, mint itt. Nehéz volt megkövetelni a kinti partnerektől a nyugati pontosságot, eleinte mi tanítottuk őket arra is, hogy a busz a csoport indulásához 5-10 perccel korábban álljon ki, hogy miként öltözzön a sofőr, vagy hogy az idegenvezetőnek mosolyognia kell, bármilyen kedve is van. De úgy érzem, jó terméket sikerült összeállítani, jó áron.

Ma Szentpétervár, Moszkva, a Bajkál-tó nagyon népszerű, illetve a Baltikum, és próbálnánk erősíteni Kijevet is.

PROFIL / Alexander Baranov

Iskolák: Szent István Egyetem

Zene: Rock

Könyv: Dosztojevszkij

Film, színész: Admiral, Efremov

Sport: foci

Szabadidõ: vadászat

Kedvenc étel: borscs

Kedvenc ital: bor

Csillagjegy: Ikrek

– Az idei év a Medosz Hotel felújításával, a beutazó charterekkel és a kiutas újdonságokkal kifejezetten jónak ígérkezik. Beérik végre a sokéves munka?

– Reméljük. A kiutazásban nagyon sok múlik a magyar idegenvezetőkön is, meggyőződésem, hogy ettől olyan sikeres például az Alaszka-körutazás, Üzbegisztán vagy Türkmenisztán. Foglalkozunk Azerbajdzsánnal is, onnan a beutazás erősödik.

Egyre hangsúlyosabb az irodán belül a repülőjegy-értékesítés, idén tavasztól mi képviseljük a Szentpétervár–Budapest-járatot nemrég elindító UTair légitársaságot, a repülőjegy-forgalom növekedése kapcsán két új kollégával is bővült a csapat. Sok az üzletember ügyfelünk, próbáljuk a cégeket megnyerni, hogy más relációban is tőlünk vegyenek igénybe szolgáltatásokat.

Tavasztól magasabb színvonalon működik a Jókai téri Medosz Hotel, amelyet felerészben a beutazó orosz turistáink töltenek meg, de nagyon sok fiatal és családos keresi más országokból, és rengeteg magyar is. Az egész házat felújítottuk, van természetes megvilágítású konferenciatermünk, a kapacitást pedig 76 szobára bővítettük.

– A beutaztatás is ugyanilyen hangsúlyos?

– De mennyire! Tavaly a statisztika szerint 63 500 turistát utaztattunk be Oroszországból és a FÁK-országokból. Egyéni, csoportos utazásokat és itteni garantált túrákat is kínálunk Hévízről, Sárvárról és Hajdúszoboszlóról is – meséli Szása, akihez ez a terület tartozik. – Jelentős a wellness- és gyógyturizmus, illetve az egészségügyi turizmus is, jönnek fogászati, ortopédiai kezelésekre, műtétekre. Szeretik az utasaink a gyógykúrákat is, ma már mindenki tudja, hogy Magyarország a termálvizek országa. Hévíz már ismert volt, ennek köszönhetően most kezdik felfedezni a többi fürdővárost is, Büköt, Zalakarost, Harkányt, Hajdúszoboszlót. Igyekszünk ezeket is népszerűsíteni az orosz piacon. Idén pedig új termékként csatlakozott a vadászturizmus is.

Szintén növekedést várunk a Balatonhoz közlekedő charterek révén, és szeretnénk chartereket indítani Debrecenbe is. Az egynapos kirándulások miatt bővítettük az autóbuszparkunkat, mindig saját buszokkal dolgozunk.

– Sűrűnek hangzik. Jut időtök másra? Mit kezdtek a szabad időtökkel?

– Amikor nem dolgozunk, akkor is dolgozunk – hárít nevetve Szása. – Ha elutazunk, akkor is szakmai szemmel nézünk körül, nem lehet ebből kiszakadni.

– Ez így igaz – erősít rá Oleg. – Állandóan azon pörög az én agyam is, hogy minden rendben van-e a szállodában, vagy a csoportokkal. De azért sportolok is, és a családra is kell időt szakítani.

– Milyen kép él az oroszokban rólunk?

– Nagyon szeretnek ide jönni! Úgy tartják, különleges a konyha, remekek a borok, nagyon jók a szolgáltatások, és igen elégedettek a gyógyvízzel is – sorolja Szása. – Rengeteg a visszajáró vendég, van, aki minden évben akár 2-3 hétre is eljön.

Budapestet is roppantul kedvelik, és a kirándulásokról is nagyon pozitívak a visszajelzések. Azt mondják, itt sokkal jobban odafigyelnek a turistákra, mint például Bécsben, és az átlagemberek is vendégszeretőek és segítőkészek velük szemben, és ezt értékelik.

Hálás közönség, minden érdekli őket, felfedező típusú turisták. Minden különleges számukra, a kultúra, a nyelv.

– A rokonaitok kint élnek, ugye?

– Igen, de viszonylag gyakran találkozunk, együtt nyaralunk, együtt töltjük az ünnepeket – kezdi Oleg. – A gyerekek pedig már itt születtek, a fiam gimnazista, és otthon ugyan oroszul beszélünk, de állítom, jobban beszéli már a magyart, mint az „apanyelvét”. Magyar verseket, népdalokat énekel, egy-egy hosszú Petőfi-verset, amit én olvasni sem tudok szépen, kívülről fúj. A 13 éves lányom szintén így van ezzel. Ők már biztosan itt maradnak.

– Nekem is kint élnek a rokonaim, de én Magyarországra már úgy tekintek, mint a saját hazámra – vallja Szása. – Szeretem, hogy mindenkit ismerek, úgy érzem, nekem itt kell maradnom, a gyökereim már itt vannak.

– Tudod, a különböző vásárokon annyiszor elmondtuk már az utasoknak, milyen szép és gazdag ez az ország, hogy mi is végérvényesen beleszerettünk – teszi hozzá Oleg.