Mrs. Tiszakécske

Szerző: Németh Andrea

Forrás: turizmus.com

 2014. szeptember 16. 14:36

Szabó Éva szinte a tiszakécskei fürdőben nőtt fel, amelynek ma az egyik tulajdonosa.

– Nem könnyű téged úgy elcsípni, hogy akár csak fél órát nyugodtan tudjunk beszélgetni. Vagy eleve fel sem veszed a telefont, vagy vezetsz épp, vagy gyerekzsivaly van körülötted...

– Nekem mondod? Másfél éve most tudtam először elmenni szabadságra! A hotelfejlesztésen nagyon sokat dolgoztunk, mégiscsak egy egymilliárdos projektről van szó. Szezon alatt pedig szerintem egy valamirevaló, lelkiismeretes fürdővezető nem engedheti meg magának, hogy nyaralni menjen. Aztán szeptember 1-jén a nagyfiam kezdte az iskolát, a középső új óvodába került, az iskolakezdés miatt új lakásba költöztünk...

– Már legelső beszélgetésünkkor az volt a benyomásom, hogy közvetlen és őszinte ember vagy. Ez előnyödre vagy hátrányodra válik a vezetői munkában?

– Nem tagadom, ami a szívemen, az a számon. Vezetőként emiatt sokan szigorúnak, keménynek tartanak, s csak most, amikor már közel 60 fő dolgozik a komplexumban, próbálom megtanulni, hogy talán nem kell mindig mindent azonnal kimondani. De a korábbi szigorral sok tehetséges fiatalt sikerült kinevelni, amire nagyon büszke vagyok.

Közvetlenségem ellenére mégis én vagyok a társaságban az egyetlen anyuka, aki nincs fenn egyik közösségi oldalon sem, és okostelefonom se olyan nagyon régen van.

– Talán kevesen tudják, hogy gyakorlatilag már gyerekként belenőttél ebbe a szakmába.

– Édesapám a 70-es évektől volt a fürdőszakmában, 1984-ben vendéglátósként kezdett dolgozni a Tiszaparti Thermálfürdőben, amelyet – hadd büszkélkedjem el! – mostantól Tiszaparti Gyógy- és Élményfürdőnek hívnak a frissen megszerzett gyógyminősítésének köszönhetően.

Apukám a 80-as években alkalmazottként megkapta a fürdő és az étterem üzemeltetését, 1992-től ugyanezt már egyéni vállalkozóként végezte. A kemping már ebben az időben megnyílt, kezdetben csak 5-6 lakókocsinak alakítottunk ki helyet, a szomszédos szőlőkből lehasítva egy darabkát, de később folyamatosan bővültünk.

Állandóan itt voltam a szüleimmel. Merthogy édesanyám is itt dolgozik a mai napig, a vendéglátást viszi, most már nyugdíjasként, a testvérem az üzemeltetési területet felügyeli – mondhatjuk, mi hárman vagyunk a „húzóemberek". A nagynéném a könyvelést vezeti, sőt unokatestvérek is akadnak a kollégák között – de nem pusztán családi, hanem családias vállalkozás is vagyunk, ami a komplexum hangulatát tekintve is igaz. Ehhez minden fejlesztésnél ragaszkodtunk, a szállodát is ilyen szemmel igyekeztünk kialakítani.

– Soha fel se merült fel benned, hogy más utat válassz?

– Érdekes módon nem, pedig édesapám egy szóval sem befolyásolt minket. A család 1999-ben vásárolta meg a fürdőt a kempinggel, ám ő még abban az évben váratlanul elhunyt. A vállalkozást továbbvitte a család, én a főiskolát levelezőn végeztem el HR-szakon. Addigra már jól ismertem a fürdőt, hiszen egészen kicsi korom óta dolgoztam is benne nyaranta, eleinte műanyag poharakat szedtem össze, aztán lángost adtam ki, felszolgáltam, később a büfét vezettem évekig.

– Szemmel láthatóan eredményesnek bizonyult a családi összetartás, óriásit fejlődött a létesítmény. Melyek voltak a főbb állomások?

– Szinte évente történt valami a fürdő első nagy fejlesztése, 2001 óta, amikor az öt külső medencét felújítottuk. 2003-ban készült el a fedett uszoda, a következő években a kemping bővítése és a vizesblokk felújítása, a főbejárat átalakítása. 2011-ben átépítettük a központi medenceépületet: a fedett uszodarész 2000 négyzetméterrel bővült, elkészült a komplett gyógyászati részleg és egy gyönyörű szaunavilág is. Az üzemeltetésben a termálvíz energiáját használjuk.

Ma a fürdőnek tíz medencéje van, rengeteg élményelemmel, hét télen is üzemel. Éves szinten 160 ezer vendéget fogadunk, és külön öröm, hogy rengeteg a 20-30 éve visszajáró törzsvendég.

A gyenge pont sokáig a szállásférőhelyek hiánya volt, ez hívta életre már a kempinget is, ahol most 150 lakókocsihely, 13 négycsillagos apartman és 10 mobilház áll rendelkezésre, illetve legújabb büszkeségünket, a júliustól vendégeket fogadó négycsillagos, 50 szobás Barack Hotelt is. A szállodában egészségügyi részleg is működik rendelőkkel, reumatológiával, bel- és bőrgyógyászattal, ortopédiával, továbbá egy 150 férőhelyes konferenciaterem is helyet kapott a házban.

Szeretik a vendégek a Barackot, az első hónapban 70, a másodikban 88 százalékos volt a foglaltság! A Tiszakécskén őshonos rózsabarackról kapta egyébként a nevét. Ma is vannak barackfák a kemping területén, jót derültem, amikor kiderült, hogy az egyik belga törzsvendégünk 2-3 naponta lekvárt főz a lehullott gyümölcsből. Persze mi is befőzünk, de kínálunk például rózsabarackos somlóit, rózsabarackos szaunát és masszázst is.

További terveink is vannak, a település egy részét szeretnénk gyógyhellyé minősíteni az önkormányzattal karöltve, illetve az attrakciók és a szolgáltatások fejlesztésén gondolkodunk.

– S emellett még a Magyar Fürdőszövetségben is választmányi tag vagy. Hogyan jutott időd közben három gyerekre?

– Hát, jó gyorsan jöttek egymás után, 2008 és 2012 között születtek. Aurél, Bernát és Cecília – ábécé szerint... Gondoltuk, ebben is legyen koncepció. A hétköznapokban minden időmet elveszi, hogy a munka mellett anyuka is legyek. Persze ők is sokat tartózkodnak a fürdőben. Amikor velük vagyok, kicsit vendégként tudom „tesztelni" a szolgáltatásainkat, sok ötletet szoktam ebből is meríteni, hogy min kellene változtatni.

Vallom, hogy egy fürdőnek három lehetőséget kell adni, de ha azután sem érzi magát otthon a vendég, akkor az nem az ő helye. Mi mindent megteszünk azért, hogy a fürdővendég nálunk otthon érezze magát. Az étteremben például a szokásos „strandi" ételek mellett mindig kínálunk házias ételeket is, egy-egy finom levest vagy főzeléket.

– A szavaidból ítélve nagyon céltudatos ember vagy.

– Talán azért, mert Nyilas vagyok? Az biztos, hogy nem szeretek semmit a szőnyeg alá söpörni. A nehézségekkel szeretek szembenézni, és megoldani őket. Általában optimistán nézek a jövőbe, s mindez a szakmai és a privát helyzetekben egyarán jellemez.

 

Németh Andrea


 


 

Profil

Iskolák: Pécsi Tudományegyetem, HR szak

Zene: U2, Moby

Könyv: Márait Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Film: Holt költők társasága

Színész: Edward Norton

Sport: úszás, sí

Szabadidő: utazás

Kedvenc étel: édesanyám csirkepörköltje

Kedvenc ital: rozé

Csillagjegy: Nyilas