Született szállodás

– Gondolom, nem én vagyok az első, aki megjegyzi, hogy a turizmust gyakorlatilag már az anyatejjel magadba szívtad, a szüleid, Galla Gábor és Galla Zsuzsa, széles körben ismertek a szakmában. Lehetett volna egyáltalán más választásod, mint ez? Akartál valaha más területen elhelyezkedni?

– Nem igazán. Nagyon rövid ideig vonzott az építészet, amikor otthon egy nagyobb lakásfelújítást végeztünk, de aztán – részben a kevéssé jó rajztudásom miatt is – hamar visszakanyarodtam a turizmushoz. Pedig a szüleim folyamatosan próbáltak lebeszélni!

Szívem szerint már a gimnázium helyett is vendéglátó-ipari szakközépiskolába mentem volna, de a családom erőltette a gimnáziumot, hátha megjön az eszem négy év alatt. Nem így történt. Utána a közgazdaságtan felé tereltek volna, mondván, hogy még ezt követően is dönthetek a turizmus mellett, de akkor már nem engedtem: a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolán kötöttem ki.

– Mi fogott meg ennyire a szakmában?

– Gyerekként annyit láttam, hogy amikor senkinek sem volt még lehetősége utazni, akkor a szüleim a munkájuk révén bejárhatták a világot. Így nekem volt Adidas cipőm, a többieknek meg nem. Abban az életkorban ez óriási dolognak számított!

A szállodához mindenki hozzákapcsolta a csillogást, a luxust, ez is vonzóvá tette. Édesanyám sokáig dolgozott az akkor legelegánsabb budapesti szállodaként számon tartott Hyattben, ahova gyakran bejártam hozzá. Hatalmas élmény volt közelről látni a hírességeket, színészeket, énekeseket, Forma–1-es pilótákat. Idővel aztán a kulisszák mögé is bepillanthattam, gimnazistaként egy hónapot töltöttem például a Hyattben housekeeping-gyakornokként. Szoktam is mondogatni a kollégáknak, hogy az ország leghosszabb körfolyosóját porszívóztam, úgyhogy tudom, miről beszélek, amikor elvárok valamit. A főiskola révén volt lehetőségem később külföldi gyakorlatra is, Frankfurtban és Bécsben, ebből szintén sokat tanultam. Érdekes módon az utazási irodai szakma viszont soha nem érintett meg.

– Hogyan látod ennyi év távlatából: azt kaptad, amit vártál?

– Talán az utóbbi néhány évben már igen. Szerencsés is voltam, és a családomnak is sokat köszönhettem. A vágyaim egy része rögtön az elején teljesült, hiszen a Hiltonban kezdtem. De sokfelé megfordultam, így például a Le Meridienben vagy az InterContinentalban. Mindenhol hasznos éveket töltöttem el. Átlagban kétévente váltottam, de mindig a lehetőség talált meg engem, nem én „ugráltam” mindenáron. Főleg a sales és annak ilyen-olyan területei tartoztak hozzám, igazgatóként elsőként néhány éve a Regnum Residence élén próbálhattam ki magam, szerencsére azt mondhatom, eredményesen. De néhány évet dolgoztam édesapámmal és Bársony Péterrel a családi vállalkozásként működő tanácsadó cégünkben, a háromtagú Tourconsult Kft.-ben is, amelynek azóta már az ügyvezetője vagyok.

Szívügyem még a Turisztikai Managerek Szövetsége, ahol elnökségi tagként a szállodás szekciót vezetem, inspirál, hogy egy lelkes fiatal csapat tagja lehetek.

– Milyen vezető vagy?

– Ez a szakma az emberekről szól, és ha nem boldog az, aki a pult mögött áll, akkor a vendég sem lesz az. Ezért is vagyok kicsit lágyabb szívű, és nem az a terrorizáló típusú vezető. Maximalista vagyok, és vannak elvárásaim, de ezeket sose ordibálással vagy más brutális módszerrel érem el. Úgy tűnik, ez működik, a Regnumban a vendégelégedettséggel Budapest legjobbjai között szerepeltünk, és a kollégákkal azóta is összejárunk. Jó volt a csapat, és jók voltak a számok is.

– Milyen volt édesapáddal dolgozni?

– Eleinte tartottunk tőle, milyen is lesz együtt, de meglepően hamar közös nevezőre jutottunk. Közel áll egymáshoz az, ahogyan a szakmáról gondolkodunk. Ami Bársony Petire is vonatkozik, ez a hármas felállás jól bevált.

– Melyik szülődre ütöttél inkább?

– Anyukám azt szokta mondani, hogy pont olyan vagyok, mint ő. Szakmai ügyekben édesapámmal jobban kijövök, viszont vannak olyan magánéleti témák, amelyeket édesanyámmal jobban meg tudok beszélni.

– Szerencsésnek tartod, ha valakinek szakmabeli a társa?

– Ez sok mindentől függ. Évekig szakmabeli volt a kedvesem, akivel együtt éltem, most viszont elképzelhető, hogy szakmán kívüli lánnyal folytatódik az életem. Az biztos, hogy a szakmán kívüli társnak sokat el kell tűrnie a rendszertelen munkarendünk miatt. Mindig azt mondtam, hogy munkaidő nincs, csak határidő. Most, a kezdeti időszakban gyakran este tízig is bent vagyok, de remélem, miután a dolgok a helyükre kerülnek, és nem lesznek már hátra stratégiai feladatok, minden visszaáll majd a normális ritmusba.

– Ezek szerint most mindent az új feladatnak rendelsz alá?

– Igen, illetve egy másik szenvedélynek, a futásnak… Körülbelül két éve kezdődött: emlékszem, egy budapesti félmaraton hangulata, na meg saját „fizikai állapotom” sarkallt arra, hogy én is belevágjak. Azóta egyébként kiderült, hogy a Turisztikai Managerek Szövetségének tagjai közül is sokan futnak. Eleinte két kilométert is alig tudtam legyűrni, de fokozatosan egyre többet bírtam. A nap végén szoktam futni, mert mindig kikapcsol, jó levezetés szellemileg is. A félmaratont többször is teljesítettem már, most viszont életem első maratonjára készülök: szeptemberben, Berlinben.

– Mi mindennel töltöd még a kevéske szabad időd?

– Mostanában rengeteget dolgozom, amikor nem, akkor nagyon sokat futok. De ha épp nem maratonra készülök, vagy új szállodát veszek át, szeretek jókat enni és inni, új éttermeket kipróbálni, illetve utazni – bárhova. És kacérkodom a kertészkedéssel is, bár jelenleg a kertem pont nem erről árulkodik…

Legyen a Bristolban minden a helyén, és fussam le a maratont 4 óra 15 perc alatt, utána jöhetnek ezek is!

PROFIL

Iskolák: Kürt Alapítványi Gimnázium, KVIF THM – Angol szak

Zene: funky, R&B

Könyv: Peter Mayle: Bor, mámor, Provance

Színész: Al Pacino, Robert de Niro

Sport: futás, vitorlázás, síelés

Szabadidõ: gasztronómia, utazás

Kedvenc étel: jó olasz tészták

Kedvenc ital: rozé fröccs

Csillagjegy: Ikrek