A SAS reggeli járatai ezentúl csendesebbek

Forrás: turizmus.com

 2016. június 23. 13:41

A skandináv légitársaság érdekes újdonságot vezet be azon utasai számára, akik gyakran veszik igénybe a reggeli járatokat. A Silent Morning Flights szisztéma abból áll, hogy a felszállás után a személyzet az utasokat csak a legfontosabb információkkal látja el a hangosbemondón keresztül.

Ezt az újdonságot még egyelőre csak egy próbaidőre vezetik be: május és szeptember között, csak  reggel kilenc óra előtt, valamint egyelőre csak a belföldi és a skandináv országok közötti járatokon. A légitársaság vezetői úgy vélik, hogy akik a légitársasággal gyakran utaznak ezekbe a desztinációkba, úgyis ismerik már azoknak a tájékoztatóknak a tartalmát, amit ilyenkor az utaskísérők be szoktak mondani a hangosbemondón.

A reggeli járatok utasai ilyenkor inkább alszanak, olvasnak, készülnek a munkanapra, vagy éppen egy nyugodt reggelire vágynak. „Folyamatosan kapcsolatban állunk azokkal az utasainkkal, akik gyakran választják a SAS-t, és tudjuk, hogy a reggeli kávézást szeretik csendben eltölteni, anélkül hogy a hangosbemondó zavarná őket. Ezeket az információkat már úgyis nagyon sokszor hallották” – nyilatkozta Stephanie Smitt Lindberg, a SAS fejlesztési vezetője.


 

A törzsutasokra másképpen is figyelnek: a SAS nemrégiben nyitott több Café Lounge-ot és egy City Lounge-ot Stockholm belvárosában.  A City Lounge a gyémántfokozatú törzsutasoknak szól, akik szeretnének nyugodt körülmények között dolgozni és egymással találkozni, hogy üzleti kapcsolatokat köthessenek. A SAS és a  No 18 Office & Lounge együttműködése révén létrehoztak egy ultramodern felszerelésű design irodát, ahol ideálisak a munkakörülmények.

Aki SAS EuroBonus gyémánt tagsággal rendelkezik, bevihet ide egy vendéget is, egy nappal az utazása előtt, de egy nappal utána is. Máskor is van rá mód, de akkor fizetnie kell a szolgáltatásért. A wifivel, kávéval, teával, valamint más kényelmi szolgáltatással felszerelt City Lounge reggel kilenc és öt között várja a szárazföldön is a gyakran repülő utasokat, minden munkanapon.