IATA: a kormányoknak át kell tekinteniük a légtérbesorolási eljárásokat

 2014. július 22. 16:43

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnöke szerint a kormányoknak át kell tekinteniük a légtérbesorolási eljárásokat, ezzel segítve a légi közlekedés biztonságosabbá tételét.

Tony Tyler keddi közleményében rámutatott: minden szervezetnek mindent el kell követnie annak érdekében, hogy ne ismétlődhessen meg a Malaysia Airlines 17-es számú járatáéhoz hasonló tragédia. Közlése szerint a légi ipar a nemzetközi Polgári Repülési Szervezeten (ICAO) keresztül minden támogatást megad ehhez a kormányoknak.

Hangsúlyozta, hogy a 17-es járat tragédiája szörnyű tragédia, de a repülés továbbra is biztonságos, és próbálják még biztonságosabbá tenni.

A legfontosabb tennivalók között említette Tony Tyler a holttestek visszajuttatását a hozzátartozóiknak, és a független, korlátozások nélküli vizsgálat azonnali megkezdését. Konkrétumok említése nélkül jelezte, hogy a hét végén történtek olyan események, amelyek ezeket a folyamatokat lassították le. Hozzátette: ezek a lépések az emberi tisztességet sértik.

Múlt csütörtökön a Malaysia Airlines Boeing 777-200-asa Donyecktől keletre az ukrán-orosz határ közelében 33 ezer láb (10 ezer méter) magasságban repült Amszterdamból Kuala Lumpurba, majd lezuhant, feltételezések szerint rakétatalálat érte. A gép 283 utasa és 15 fős személyzete életét vesztette. Az ukrán hatóságok a tragédiát követően a dnyipropetrovszki repülésinformációs régiót lezárták, de több légitársaság Ukrajna teljes légterét elkerüli.

Pár nappal korábban az ukrán hatóságok az MH17-es által használt útvonalon korlátozást vezettek be, 32 ezer láb alatt megtiltották annak használatát, de a Malaysia Boeing "triplahetese" ezer lábbal e magasság fölött repült.