Lufthansa premium economy élőben Budapesten

Forrás: turizmus.com

 2014. szeptember 06. 14:04

A Lufthansa idén márciusban mutatta be a berlini ITB-n új, a fogyasztók visszajelzései alapján kialakított premium economy osztályát, amelyre május óta foglalhatók jegyek. Most egy hétig a Liszt Ferenc Repülőtéren bárki kipróbálhatja az új üléseket.

A légitársaság szeptember 5–12. között a Liszt Ferenc Repülőtér A4-A5-ös kapui előtt állítja ki a premium economy modelljét.

 

Az ötlet másfél éve merült fel a légitársaság vezetőinél. Bár már számos légitársaság kínálja ezt a szolgáltatást, a Lufthansa gépeinek korábbi kialakítása nem tette lehetővé a business- és a turistaosztály között elhelyezkedő részleg kialakítását. Az új flotta bevezetése viszont kiváló alkalmat teremt a szolgáltatás bevezetésére – mondta Martin Riecken, a Deutsche Lufthansa AG európai kommunikációs igazgatója. A kutatások ráadásul azt igazolják, hogy önmagában a jobb kiszolgálás nem elegendő az utasok számára, az egész termékre kiterjedő fejlesztést igényelnek.

Az ülések kialakításánál ügyfélfelmérések és az értékesítési partnerekkel folytatott workshopok eredményeit vették alapul, a koncepció kialakításán közel 100 fős, mérnökökből, dizájnerekből, értékesítőkből és további területek képviselőiből álló team dolgozott, 22 csapatban.

Az új ülések repülőgéptípustól függően akár 3 centiméterrel is szélesebbek lehetnek a korábbiaknál, és oldalirányban is mintegy 10 centiméterrel megnő a rendelkezésre álló hely. Minden ülésnek saját karfája van, és az üléseket központi konzol választja el egymástól. A háttámla mélyebbre dönthető, mint korábban, az egymás mögötti ülések vízszintes távolsága pedig 97 centiméter. E fejlesztéseknek köszönhetően közel másfélszer akkora hely áll az utasok rendelkezésére, mint a hagyományos turistaosztályon.

A fejtámla pontosan a kívánt magasságra állítható, sőt, oldalra is hajtható. A kényelmet a második sortól kezdve állítható lábtartó, az első sorban pedig – technikai okoknál fogva – integrált lábtámasz teszi még teljesebbé. További praktikus megoldás a pohártartó, az elektromos csatlakozóaljzat és az utas holmijainak elhelyezésére bőségesen elegendő rakodótér.

A poggyászkorlát két, egyenként 23 kilogrammos csomag, vagyis kétszer annyi, mint a hagyományos turistaosztályon. Az utasok további 25 eurós felárért a Lufthansa üzleti váróinak kényelmét is élvezhetik, az éjszakai repülés után felfrissülést nyújtó, tágas zuhanyzókat és reggeli büfét kínáló érkező váró (Welcome Lounge) szolgáltatásai 50 euróért vehetők igénybe.

 

A fedélzeten a személyzet üdvözlő itallal várja a premium economy utasokat, akik saját vizes palackot és praktikus utazási kellékeket tartalmazó, exkluzív kényelmi csomagot is találnak ülésük mellett. A porcelán étkészletben felszolgált ételek minősége is az új fedélzeti osztály színvonalához igazodik.

Az utasok az előttük lévő ülés háttámlájába szerelt, saját érintőképernyőn válogathatnak a gazdag fedélzeti szórakoztató kínálatból. Ezt távvezérlő segítségével is megtehetik, amely egyben a videójátékok vezérlőjeként is szolgál. A repülőgéptípustól függően 11-12 hüvelykes (28-30 cm) képernyő legalább 2 hüvelykkel nagyobb, mint a turistaosztályon. A szórakoztató kínálatot a magazinok és napilapok gazdag választéka teszi teljessé.

 

A Lufthansa prémium turistaosztálya a repülőgép típusától függően 21-52 üIést tartalmaz. Az új fedélzeti osztály bevezetése az idén ősszel indul és 2015 nyaráig fokozatosan történik a flotta különböző egységeinél.

A premium economy szolgáltatásban inkább a business, árban azonban a turistaosztály felé áll közelebb: egy útra 300 dolláros felárért vásárolható.

További információ elérhető itt.