Már a helyjegyes vonatokon is utazhatnak házi kedvencek

Forrás: turizmus.com

 2016. április 05. 14:10

Már nincsenek a személyvonatok indulásához kötve azok a kutyabarátok és kisállattartók, akik magukkal vinnék kedvencüket egy-egy vasúti utazásra. Április elejétől az összes pót- és helyjegyköteles vonatra fel lehet velük szállni, meghatározott feltételekkel.

A MÁV-Start jegypénztáraiban 2015-ben élőállat-jegyből közel százezret, kutyabérletből több mint százat adtak el. Ezért is döntött a vasúttársaság a kisállat-szállítás lehetőségeinek bővítése mellett.

Tavaly december óta a társaság kísérleti jelleggel lehetővé tette kisállatok – kutyák, macskák és egyéb kistestűek – zárt hordozóeszközben való szállítását egyes dunántúli vasútvonalakon közlekedő InterCity, railjet, EuroCity, EuroNight vonatok másodosztályú kocsijain. A panaszmentes kísérleti időszak után, a rendszert április elejétől az összes helyjegyköteles (expressz), valamint pót- és helyjegyköteles (IC stb.) vonatra kiterjesztették.

A kisállatok szállítását meghatározott feltételekhez kötik. Fontos kitétel, hogy élőállat csak akkor vihető fel a vonatra, ha a kézipoggyász mérethatárt meg nem haladó méretű szállítóeszközben helyezik el. Az állat a boxból az utazás során nem engedhető ki.

A kutya szállításáért élőállat-viteldíjat kell fizetni. Egyéb kistestű állat viteldíj megfizetése nélkül szállítható. Egy utas egy élőállatot tartalmazó tárolóeszközt vihet magával. A nem zárt hordozóeszközben szállított, hanem pórázon és szájkosárral vezetett kutyákkal továbbra is csak a kötelező helybiztosítással nem érintett vonatokon lehet utazni – közölte a MÁV-Start.