Megnyílt a dohai Hamad Nemzetközi Repülőtér

 2014. május 04. 13:40

A Qatar Airways VIP járatának ünnepélyes fogadásával megnyitott a Hamad Nemzetközi Repülőtér. A Qatar Airways A320 típusú gépét a hagyományos vízsugaras köszöntés után a B3-as kapunál összegyűlt kíváncsi tömeg fogadta.

A nyitójárat fedélzetén az új dohai repülőtér Igazgató Tanácsának tagjai, VIP személyiségek és más méltóságok voltak jelen, többek között Jassim Al Sulaiti Közlekedési miniszter, Akbar Al Baker a Qatar Airways vezérigazgatója és Abdul Aziz Mohammad Al Noaimi, a katari Légügyi Hatóság elnöke.

 

A megnyitót követően 10 légitársaság üzemel a Hamad Nemzetközi Repülőtérre. Ezek na következők: Biman Bangladesh Airlines, flydubai, Air Arabia, Iran Air, Air India Express, Yemenia, Pakistan International Airlines, Syrian Airlines, Pegasus Airlines and Nepal Airlines.

 

A Qatar Airways teljes flottája május 27-től fogja használni az új dohai hub-ot. A Qatar Airways vezérigazgatója Akbar Al Baker a következőket mondta: "Történelmi pillanat ez,  mely azt is jelenti a világ számára, hogy Doha immár készen áll kitárni kapuit az utasok felé akik egy különleges utazási élmény részesei lehetnek az új repülőtéren."

A Hamad Nemzetközi Repülőtér a világ legújabb globális elosztó központja és köszönhetően a magas színvonalú szolgáltatói egységeknek és utasközpontú tervezésnek a legmagasabb szintű elvárásoknak is megfelel. Jelenleg évi 30 millió utas befogadására kész a létesítmény, de a teljes befejezés után ez a szám 50 millióra emelkedik. A repülőtér területe 29 négyzetkilométer és 60 százalékban a Gulf öböltől visszahódított területen épült.

 

A Qatar Airways Katar Állam nemzeti légitársasága május 27-én költözik a Hamad Nemzetközi Repülőtérre. A légitársaság az elmúlt 17 évben gyors ütemben növekedett, jelenleg 134 gépből álló flottájával 138 üzleti és nyaraló desztinációra üzemel világszerte.

Az elkövetkező hónapokban az útvonalhálózat tovább bővül, az alábbi városok kerülnek fel a légitársaság térképére: Al Hofuf, Szaud-Arábia (május 15, 2014), Isztanbul Sabiha Gökçen Repülőtér, Törökország (május 22, 2014), Edinburgh, Skócia (május 28, 2014), Miami, USA (június 10, 2014), Haneda, Japán (június 18, 2014), Dallas/Fort Worth, USA (július 1, 2014) és Dzsibuti (július 27, 2014).