Moszkva tovább mérlegeli egy magyar-orosz légitársaság létrehozásának lehetőségét

Forrás: MTI

 2016. május 25. 22:29

Oroszország továbbra is mérlegeli egy magyar-orosz légitársaság létrehozását, de annak üzletileg hatékony, nem pedig dotált cégnek kell lennie – jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter.

Manturov a RIA Novosztyi jelentése szerint kedden Velencében nyilatkozott erről újságíróknak. Az orosz hírügynökség felidézte, korábban már bejelentették, hogy Oroszország kész megvizsgálni annak lehetőségét, hogy hozzájáruljon egy magyar nemzeti légitársaság alaptőkéjéhez.  Oroszország és Magyarország egy közös vagy egy magyar légitársaság létrehozásáról tárgyalt, amelyhez orosz Szuhoj Superjet 100-as repülőgépeket szállítanának.

"Kollégáink a magyar kormány szintjén tanulmányozzák ezt a kérdést. Mi ebben érdekeltek vagyunk, megerősítem az érdekeltségünket. Abból indulunk ki, hogy meg kell találni az optimális üzleti megoldást, amely mellett ez a mechanizmus, ez a cég kereskedelmileg hatékony lesz, és nem szorul állami dotációra – ebben nyilvánvalóan nem vagyunk érdekeltek, még annak ellenére sem, hogy nagyon szeretnénk saját repülőgépeket gyártani és szállítani a kelet-európai piacokra" – nyilatkozott a miniszter.

Manturov lehetőségként említette meg, hogy a cég a gépeket gyártó Szuhoj és egy magyar cég leányvállalataként üzemeljen, de nem zárta ki azt sem, hogy egy magyar céget hozzanak létre, amelynek  gépbeszerzéséhez Oroszország "előnyös pénzügyi feltételeket" biztosítana.