Otthonosan Torontóba

Forrás: turizmus.com

 2016. április 28. 15:24

Sikeresen zárta az első évét az Air Transat budapesti járata: 90 százalék feletti foglaltsággal és 91,4 százalékos load factorral üzemelt 2015-ben – hangzott el a légitársaság Budapest Airporttal közös szezonnyitó rendezvényén.

A légitársaságot képviselő AVIAREPS igazgatójának, Tóth Attilának a prezentációjából kiderült: a jó eredményekhez, és ahhoz, hogy az utasok 99 százaléka kicsit vagy nagyon, de elégedett volt a légitársasággal, hozzájárultak a jó menetrendek, az átlagosnál színesebb fedélzeti catering, és azok a rugalmas és kényelmi szolgáltatások is, amelyeket már az Economy class utasai is elérhetnek. Például csekély felár ellenében már a turistaosztályra jegyet váltók is élhetnek az ülőhely-kiválasztás jogával, elsőbbségi jegykezelésben részesülhetnek, 10 kilogrammal nagyobb csomagot adhatnak fel, kényelmi csomagot és egy kis üveg habzóbort kaphatnak. Ezen felül ezen az osztályon is működik az egyedi jellegzetességnek számító fényterápia, amely mindig a napszaknak megfelelő színekkel világítja meg a kabint, ezzel is segítve az utasokat az átállásban.

A légitársaság 2 órán belüli átszállást kínál Montreálba és Vancouverbe, ami kiváló kombinációs lehetőségeket nyit meg a Kanadát felfedezni vágyók előtt, a csoportos lekérés pedig nagyon gördülékeny és rugalmas.

 

A Transat utazásszervező tulajdonában lévő, 1986-ban alapított légitársaság éves szinten 3,5 millió utast szállít 30 ország 82 városába, Európában 31 nagyváros és 35 nyaralódesztináció szerepel útvonalhálózatában. Kanada első számú szabadidős légitársaságaként Európába Londont és Párizst leszámítva szezonálisan üzemel, gépeit a téli időszakban a Karib-térségbe vezényli át. A 2000 alkalmazottat foglalkoztató légi cég számos díjat elnyert már, többször kapták a Kanada legjobb vállalkozásának járó elismerést, és elsőként kapták meg az IOSA bizonyítványt (IATA Operation Safety Audit).

Kam Jandu, a Budapets Airport kereskedelmi igazgatója bemutatta a jelenlévőknek a repülőtér küszöbön álló fejlesztéseit, és a kanadai forgalom alakulását is. Eszerint Budapest és Toronto között 53 ezer utas repült tavaly, a teljes kanadai forgalom 91 ezer volt. Az Air Transat járatait 11 ezren választották. Mivel idén emelkedik a járatok száma, már most borítékolható, hogy ez a szám növekedni fog.

Annál is inkább, mert leegyszerűsödött, és online intézhető az eTA-vízum kiváltása (canada.ca/aTA), és folyamatosan erősödnek a két ország közötti gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok. Kanada hazánk 12. legnagyobb befektetője, 11 milliárd dollár értékben invesztált magyar fejlesztésekbe (köztük a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérbe is) – erről már Lisa Helfand, Kanada magyarországi nagykövete beszélt, aki szintén megtisztelte jelenlétével a rendezvényt.