Startol az új Delhi–Bécs járat

Szerző: Wagner Zsuzsa

Forrás: turizmus.com

 2016. április 06. 14:55

Április 6-tól új légi járat köti össze Közép-Európát Indiával. Az Air India Boeing 787 Dreamliner típusú repülőgépei heti három alkalommal, szerdán, pénteken és vasárnap közlekednek majd Delhi és Bécs között.

Az Air India bécsi irodájából Magyarországra irányuló tevékenységet is ellát majd. India és hazánk között egyre erősödnek a gazdasági és kulturális kapcsolatok, többek között figyelemreméltó, hogy India tavaly a második legdinamikusabban növekvő küldőpiacunkká vált – hangzott el a légitársaság március 18-án tartott budapesti bemutatkozó eseményén. Ennek érdekes szimbóluma, hogy idén április és június között egy újabb bollywood-i produkciót is forgatnak hazánkban, amelyben Budapest nem egy másik európai várost, hanem önmagát alakítja majd.

 

Pankaj Srivastava, az Air India kereskedelmi igazgatója szerint az Air India hálózatában Bécs fontos kapuja lesz a Magyarországra, illetve Magyarországról érkező forgalomnak. Számítanak arra, hogy a járatot Indiába készülő magyar és Budapestre készülő indiai utazók is igénybe veszik majd, így az egyfajta híd szerepét is betölti, erősítve ezzel az indiai–magyar gazdasági, kulturális és egyéb kapcsolatokat.


Budapestre egyelőre nem lesz közvetlen járat

A közvetlen budapesti járatnyitást Delhiből vagy más indiai nagyvárosból a kereskedelmi igazgató egyelőre nem tartja időszerűnek. Álláspontja szerint az új járat alkalmas arra, hogy az egész közép-kelet-európai régiót kiszolgálja. Budapestet kényelmesen el lehet érni Bécsből Star Alliance-partnerük, az Austrian Airlines járataival, de autóval is csak két és fél órára van egymástól a két város. A kereslet növekedése esetén is inkább a Bécs és Delhi között közlekedő járat sűrítését kezdeményezi majd a légitársaság, mint hogy a szomszédban állítson fel új közlekedési csomópontot.

 

Népszerűsítenék Budapestet is

Az Air India a bécsi járatnyitással összefüggésben magas szintű együttműködést remél Budapest és Magyarország turisztikai irányításával, például számít a szakmai tanulmányutak szervezésében nyújtott segítségre.

A kereskedelmi igazgató szerint a Bécset felkereső indiai turisták számára Budapest és Prága meglátogatása szinte kötelező eleme az útitervnek, és reméli, hogy az indiai tour operatorok, osztva ezt a nézetet, ennek megfelelően alakítják ki útjaikat. Az Air India fontosnak tartja, hogy az új bécsi járatot bemutató roadshow-kon, prezentációkon és magán a járaton Ausztria mellett Magyarországot is népszerűsítse, ezért örömmel fogadja a desztinációs kiadványokat és audiovizuális anyagokat is. Pankaj Srivastava abban is lát fantáziát, hogy a fedélzeti magazinban Budapest fókuszú, Magyarországról szóló cikkek jelenjenek meg. Ezek jó eszközök lehetnek ahhoz, hogy az utasok betekintést kapjanak a régió turisztikai lehetőségeibe, egyben tovább növeljék az új járat vonzerejét. A magyarországi turisztikai irányítással való együttműködés talán azt is eredményezi majd, hogy a fedélzeti filmekben is megjelenik a desztináció.