Bécsben állították ki Liszt Ferenc utolsó zongoráját

Forrás: MTI

 2015. július 20. 16:50

Liszt Ferenc utolsó zongorája, melyen késői műveit komponálta, július 17-től újra látható a bécsi Szépművészeti Múzeumban (Kunsthistorisches Museum).

A múzeum igazgatója szerint a kiállított darab a világ egyik legkülönlegesebb hangszere, de különös utat járt be jelenlegi otthonáig.

A zongorát egy párizsi hangszermester, Sébastien Érard készítette 1862-ben, ekkor Liszt a hangszert az olaszországi Tivoliba szállíttatta. A zeneszerző halála után 1886-ban a zongora egy római egyházi intézmény falai között feledésbe merült. Először a kilencvenes években talált rá Carlo Maria Dominici olasz zongoraművész.

A bécsi múzeum igazgatója szerint több dolog is alátámasztja, hogy valóban Liszt zongorájáról van szó, hiszen megtalálták benne Liszt rózsafüzérének darabjait, amelyek megegyeznek a budapesti Liszt-múzeumban kiállított füzérrel. A zongorán továbbá rajta volt a Párizsból Olaszországba való szállítást igazoló pecsét is, amely a hangszer elkészültekor került rá.

Fotó: © APA

A zongora 2001-ben New Yorkba került, a Metropolitan múzeum adott neki otthont. Néhány év múlva azonban kikerült a kiállított tárgyak közül, és raktárban tárolták. Emiatt a tulajdonos úgy döntött, hogy elhozza New Yorkból. 2014-ben vette fel a kapcsolatot a bécsi múzeummal, amely – miután megbizonyosodott a hangszer eredetiségéről – igent mondott az ajánlatra. A szállítás azonban elhúzódott, mivel az amerikai hatóságok nagyon korlátozzák azon kulturális javak kiadását, amelyek egzotikus fából vagy elefántcsontból készültek.

A kalandos utazást bejárt hangszer jelenleg a bécsi Szépművészeti Múzeum régi hangszerek gyűjteményét gazdagítja, de a tervek szerint rendszeresen meg is szólaltatják, és koncerteken is hallható lesz majd.