Bécsi programok Schönbrunnon és a Mariahilferen túl

Forrás: turizmus.com

 2016. június 30. 14:47

Az osztrák fővárost annak is érdemes újra célba vennie, aki már kipipálta a kötelező látnivalókat. Bécs idén nyáron is megunhatatlanul változatos: pop-, dzsessz- és táncfesztivál, Afrika-napok, Ai Weiwei monumentális alkotásai, szörfözés, vadvízi evezés egyaránt szerepelnek a kínálatban.

Javában zajlik, és egészen július 11-ig tart a 26. Jazz Fest, amelynek keretében régi ismerősök és új arcok egyaránt a húrok közé csapnak. Cindy Lauper, az egykori popkirálynő például július 3-án lép fel a Staatsoperben, Jamie Cullum és Ludovico Einaudi koncertjére pedig már el is fogytak a jegyek. A tizenegy helyszínen zajló fesztiválon két csodagyerekkel is találkozhat a közönség: a 13 éves, indonéz születésű Joey Alexander két évvel ezelőtt adta ki az első lemezét, és rögtön az amerikai dzsessz-slágerlisták második helyén landolt. A YouTube-on kezdte karrierjét az autodidakta Jacob Collier. A 21 éves londoni srác július 5-én lép fel a Porgy & Bessben.

Az osztrák popzenéről kaphat átfogó képet, aki július 28. és 31. között a Karlsplatz felé jár. A Karlskirche előtti tavon felállított színpadon az osztrák zenei élet több mint 50 szereplője lép majd fel a Wiener Popfest keretében. Noha az előadók java a rock- és a gitár dominálta pop-szcénából érkezik, azért az elektronikus zene is képviselteti magát az ingyenes fesztiválon.

A Volkstheater színpada lesz a helyszíne a  július 14. és augusztus 14. között zajló ImPulsTanz fesztivál több kiemelkedő előadásának is. Itt mutatja be például Marie Chouinard tíztagú sztáregyüttese legújabb produkcióját, a Hieronymus Bosch: The Garden of Earthy Delights-ot, és itt rendez szenvedélyes szólóestet Ismael Ivo és Dimos Gourdaroulis csellista is. A Volkstheater színpadán láthatja a közönség a flamenco sztárját, Israel Galvánt, Ushio Amagatsu világhírű együttesét, a Sankai Juku-t valamint Anne Teresa De Keersmaekers Compagnie Rosas-ját és Wim Vandekeybus viharos együttesét, az Ultima Vez-t. Szintén a fesztivál csúcspontjának ígérkezik Ivo Dimchev gátlástalan kirándulása az opera világába, Xavier Le Roy mágikus performansza és Benoit Lachambre szólója. Az osztrák táncvilág kizárólag ősbemutatókkal jelentkezik az idei fesztiválon.

 

A vidámság és az életigenlés szigetévé avanzsál július 29. és augusztus 15. között a Duna-sziget, ahol 12. alkalommal rendezik meg az Afrika Napokat. Koncertek, afrikai bazár, regionális csemegéket rejtő Szahara-Sátor, tipikus afrikai frizurákat készítő fodrászműhely és tarkabarka ruhák idézik meg a forró kontinens hangulatát Bécsben. Végül pedig ki ne szeretné körbetevegelni a Duna-szigetet?

Sokkal komolyabb hangot üt meg a híres kortárs kínai művész, dokumentarista és aktivista, Ai Weiwei monumentális alkotása, amely november 20-ig látható az Oberes Belvedere kertjében. A Circle of Animals/Zodiac Heads von Ai Weiwei nevet viselő installáció utalás az egykori pekingi nyári palota, a Yuanming Yuan szökőkútját díszítő vízórára és annak szomorú sorsára. Az európai barokkot a kínai építészettel ötvöző szökőkút ember- illetve állatfejekkel díszített alakjai kétóránként vizet adtak, így jelezték az idő múlását. A szökőkutat – a palotával együtt – brit és francia csapatok rombolták le 1860-ban, a szobrok bronz fejét pedig széthordták a világ minden tájára.

 

Éjszakai baglyok váltják a focirajongókat július 14-től a Bécsi Városháza előtti téren, a Rathausplatzon, ahol most az osztrák főváros legnagyobb szurkolói arénája található. Az Eb után azonban – a hagyományoknak megfelelően – opera- és koncertközvetítések valamint finom falatok mellett élvezhetik az ide látogatók a langyos nyári estéket. Az idei program a nemrég elhunyt karmesterre, Nikoulaus Harnoncourtra emlékezik, és Yehudi Menuhin hegedűművészre, aki idén ünnepelné 100. születésnapját.

De nemcsak a kultúra, hanem a mozgás kedvelőinek is bőséges lehetőséget kínál az osztrák főváros. A tengerpart helyett csupán a Schwarzenbergplatzig kell mennie annak, aki a hullámokon szeretne lovagolni. Szeptember végéig ugyanis egy ezer négyzetméteres medencében, 1,4 méter magas hullámokon szörfözhetnek a sportág szerelmesei. Szintén a vízi sportok rajongóinak jó lehetőség Ausztria első mesterséges vadvízi pályája, amely a 22. kerületben, a Neue Donau és a Donaufluss között található. A 250 méter hosszú pályán különböző nehézségi fokozatok szerint lehet variálni az akadályokat, így minden raftingos megtalálhatja a saját szintjének megfelelő kihívást.

 

Az erdei akadálypályák kedvelőinek a Waldseilpark Kahlenbergben a helye, ahol 30 ezer négyzetméteres területen összesen 14 pálya és 135 akadály várja őket. A kötélpálya különlegessége, hogy minden pénteken és szombaton egészen este 11 óráig lehetnek a látogatók a fák koronái között, miközben több száz lampion világítja meg a területet.