Jégpályára viszik Verdi operáját nyáron

Forrás: turizmus.com

 2015. február 23. 21:56

Ezer négyzetméteres jégpályán lesz látható Verdi Az álarcosbál című operája a Szegedi Szabadtéri Játékokon július elején.

Az álarcosbál története ezer négyzetméteres jégpályán elevenedik meg, s a színpad és a jelmezek is kristályban fognak úszni – mondta el Béres Attila rendező a hétfői sajtótájékoztatón. Hozzátette: a jégpályán való járás bizonytalanságát kiegészíti az a csillogás és pompa, amelyet az alkotókkal közösen megálmodtak. Tájékoztatása szerint a produkció utolsó felvonásában hatalmas jégtáncrevü lesz a bál helyett, amelyen egy – egyelőre titkos – világsztár közreműködésére is számítanak. A táncosok ruháján és az opera látványvilágán Náray Tamás ismert divattervezővel dolgozik majd együtt  Tihanyi Ildi jelmez- és díszlettervező. A július 3-án és 4-én színre kerülő produkció karmestere az Egyesült Államokból érkező Barnaby Palmer lesz.

 

Tíz év után kerül újra Verdi-mű a szegedi Dóm tér színpadára. Érdekesség, hogy a darabot az eredeti szövegkönyvvel és szerepekkel, tehát a svéd változatban, éppen a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatták be Magyarországon először, méghozzá 1998-ban.

A következő hétvégén, július 10-én és 11-én a Szabó Magda regényéből készült musicalt, az Abigélt tűzik műsorra a fesztiválon. Kocsák Tibor zeneszerző művét a Budapesti Operettszínház vendégjátékaként láthatják a nézők.

A szabadtéri játékok programkínálatában szerepel még a Mamma mia! és A nyomorultak című musical, valamint Shakespeare-től a Tévedések vígjátéka.