Kerékpármaraton Harkányfürdőn

 2014. július 29. 11:43

Rendhagyó sporteseményt lát vendégül Harkányfürdő: ismét tizenkét órás kerékpáros maratont rendeznek a városban.

Augusztus 20-án reggel rajtol el a második Harkány-Tour kerékpáros maraton. Simicskó István sportért felelős államtitkár fővédnökségével megrendezett erőpróbán a versenyzők 12 órán keresztül fognak körözni a Harkány-Máragyűd-Siklós-Harkány között kijelölt országúti pályán, alaposan próbára téve kitartásukat és állóképességüket. Az eredményhirdetés várhatóan 20 órakor lesz a Zsigmondy sétány szabadtéri színpadán.

A  kuriózumnak számító versenyre amatőrök és profik egyaránt jelentkezhetnek, hiszen a legjobbakat kategóriánként díjazzák majd a szervezők. Megéri nevezni, hiszen az abszolút győztesnek egy igazán különleges élményben lesz része: nyereménye egy párizsi utazás a jövő évi Tour de France befutójára időzítve.

Azok sem fognak unatkozni, akik nem vállalkoznak az extrém biciklis kihívásra: a verseny ideje alatt a gyógy- és strandfürdő szolgáltatásainak széles palettája is várja a vendégeket, és ezen a napon, a kerékpáros verseny eredményhirdetése után kezdődik a hagyományos nyári vigasság: a sörfesztivál egy fergeteges bállal veszi kezdetét a szabadtéri színpadon, és még további három napig tart majd.


További információk és online nevezés: www.tourdeharkany.hu