Megnyitották Berlinben az Európai Maccabi Játékokat

Forrás: MTI

 2015. július 29. 13:35

Megnyitották kedd este Berlinben a 14. Európai Maccabi Játékokat (EMG), a kontinens legnagyobb szabású zsidó sportrendezvényét.

Az esemény fővédnöke, Joachim Gauck német államfő a berlini olimpiai stadion parkjában fekvő Waldbühne szabadtéri színpadon több mint tízezer ember jelenlétében tartott megnyitó ünnepségen elmondott beszédében felidézte, hogy a náci diktatúra idején, 1936-ban tartott berlini olimpián nem vehettek részt német zsidó sportolók, és fontos jelképnek nevezte, hogy az EMG-nek Németországban először éppen az a létesítmény ad otthont, amely az 1936-os olimpiára épült.

Az európai zsidó olimpiának is nevezett EMG-n augusztus 4-ig 38 országból több mint 2300 zsidó sportoló méri össze tudását a bridzs kártyajátéktól a sakkon, a futsalon keresztül a vízilabdáig 19 sportágban. A magyar csapat a legnépesebbek között van, 57 fős.

A Maccabi-mozgalom fontos döntést hozott, amikor nem kevés vita után elhatározta, hogy a 2015-ös európai játékokat Berlinben rendezik meg - mondta az esemény nemzetközi sajtótájékoztatóján Alon Meyer, a Makkabi Deutschland - a zsidó sportmozgalom legfőbb németországi szervezetének - elnöke.

A helyszínválasztás a megbékélés üzenetét közvetíti, és elismerés Németország teljesítménye iránt, hiszen az országnak sikerült megváltoznia, és így "a holokauszt után csupán 70 évvel ismét virágzik a zsidó élet" - hangsúlyozta Alon Meyer.
A náci uralom alóli felszabadulás után hét évtizeddel és az izraeli-német diplomáciai kapcsolatok felvétele után 50 évvel "megérett az idő arra, hogy megmutassuk Európának és a világnak, hogy a zsidóság szerves és öntudatos része a német társadalomnak" - tette hozzá.

A berlini játékok újdonsága a nyitás, a szervezők célja, hogy az EMG ne csupán "zsidó ünnep" legyen, hanem "közös ünnep" - emelte ki Daniel Botmann, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának ügyvezetője.
Az EMG révén meg lehet mutatni, hogy "a zsidó élet sokkal több kordonokkal lezárt és állig felfegyverzett rendőrökkel körülvett zsinagógáknál, és teljesen normális élet, amelynek a sport is része" - tette hozzá.

A Maccabi mozgalom a zsidók kirekesztettségéből fakad. Az első zsidó tornaegyletet 1895-ben, Isztambulban alapították, a másodikat pedig éppen Berlinben, 1898-ban. Az amatőr sportegyesületek felépítése és működése elsősorban a német többségi társadalomban kialakult mintákat követte, és a mozgalom központja az első időszakban Berlin volt.

Az első EMG-t 1929-ben Prágában tartották, az első Maccabi Világjátékokat pedig 1932-ben, az egykori brit protektorátus, Palesztina területén. A Maccabi Világszövetség (MWU) jelenleg 60 országban nagyjából 450 egyesületet és 400 ezer amatőr sportolót fog össze. A világjátékokat és az európai játékokat egyaránt négyévente rendezik meg.