Mintegy tízezren látták már a Csontváry-kiállítást

Forrás: MTI

 2015. július 28. 20:24

Már csaknem 10 ezren látták a Honvéd Főparancsnokság épületében július 5-én nyílt A magányos cédrus – Csontváry géniusza című kiállítást.

L. Simon László, a miniszterelnökség parlamenti államtitkára hétfőn, a tárlat első 20 napját értékelő sajtótájékoztatón kiemelte: ha az eddigi látogatottság tartható lesz, akkor a tárlat az elkövetkezendő fél évben elérheti a 150 ezres látogatószámot is.

A tavaly felújított Honvéd Főparancsnokság két szintjén, 17 teremben Csontváry csaknem 100 festménye és grafikája tekinthető meg, amelyek körülbelül 40 százaléka Pécsről érkezett, de kölcsönöztek képeket a Magyar Nemzeti Galériából és magángyűjtőktől is.

 

L. Simon László megemlítette, hogy néhány Csontváry-kép a moszkvai Puskin Múzeumban van, és bár első megkeresésre az intézmény elutasította a kérést, hogy ezeket a festményeket a kiállítás idejére Budapestre szállítsák, a Várgondnokság nem adta fel a reményt, hogy legalább az utolsó negyedévre mégis kiállíthassák ezeket a műveket.

A kiállításhoz számos kisfilm készült, a festő életművét interaktív felületek, Csontváry-szótár ismerteti, egy külön teremben pedig kortárs művészek Csontváry-reflexiói kaptak helyet. A bemutatóhoz reprezentatív angol-magyar katalógus, múzeumpedagógiai program és foglalkoztató füzet is készült, decemberben pedig a Magyar Nemzeti Galériával együttműködésben Csontváry-konferenciát is tartanak, amelynek anyagából szintén kötet jelenik meg.