VII. Építész Regatta, szeptember 12-14.

Forrás: turizmus.com

 2014. augusztus 26. 13:22

Idén hetedik alkalommal rendezik meg a mára hagyományosnak számító Építész Regattát a Balatonon. 2014-ben szeptember 12-14. között a Balatonlellétől Keszthelyig tartó versenyen a hazai építésztársadalom legfontosabb szereplői képviseltetik magukat.

A rendezvény az Ybl bicentenárium rendezvénysorozat részeként emléket állít a legnagyobb hatású magyar építésznek is. A regattát a KÉSZ Csoport fő támogatásával az Ybl Egyesület szervezi.

Az első balatoni vitorlásegyletet Alpár Ignác építész alapította több mint 100 évvel ezelőtt, a vitorlázás ezért is áll ilyen közel az építészekhez. A VII. Építész Regatta nemcsak ennek a hagyománynak állít emléket, a résztvevők az Ybl bicentenárium keretein belül a leghíresebb magyar építész születésének 200. évfordulójára is emlékeznek. Emellett nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a KÉSZ Csoport főtámogatásával megvalósuló rendezvény kiemelkedő közösségépítő erővel bír az építész-szakma képviselőinek körében.

Kálmán Ernő, az Építész Regatta alapítója különösen fontosnak tartja, hogy „ebben az évben először nem csak az építészeket, hanem a mérnökszakma és az építész társszakmák minden ágának képviselőit, sőt ezen szakmák leendő képviselőit, az egyetemi hallgatókat is várjuk a regattára."

A regattára nevezés feltétele, hogy a hajó legénységéből legalább egy fő építész, vagy mérnök végzettségű legyen. A verseny szombaton 9 órakor indul a Balatonlellei BLYC kikötőjéből, nevezni 2014. szeptember 12-ig lehet az info@bavaria.hu email címen, vagy a helyszínen. Addig is további információt az Építész Regattáról az www.epiteszregatta.hu, az Ybl bicentenáriumi emlékévről a www.ybl2014.hu weboldalon találhatnak az érdeklődők.