Hová tűnt a kürtőskalács?

Forrás: turizmus.com

 2017. január 15. 11:22

Nem csak a hazai szakma, hanem a külföldi közönség sem érti, hová tűnt a magyar, nemzeti stand az év első két, nagy, európai kiállításáról.

A címbeli kérdést nem mi találtuk ki, hanem az osztrák érdeklődők tették fel azoknak az informátoroknak, akik vállalatuk, vagy településük képviseletében, nemzeti stand híján, szerény megjelenéssel, de ott voltak Bécsben (Ferien – január 12-15.). Hasonló kérdéseket kaphattak a magyar kiállítók Utrechtben (Vakantiebeurs - január 11-15.) is, utalva a hagyományos magyar attrakciók, illetve standok eltűnésére..

Amint arról beszámoltunk, a Magyar Turisztikai Ügynökség már tavaly ősszel jelezte, hogy 2017-ben csak 12 turisztikai vásáron lesz jelen központi standdal, arra azonban senki nem számított, hogy Bécsben és Utrechtben képviseleti megjelenés sem lesz.

Utrechtben tavaly ilyen volt a magyar stand:

idén pedig, ilyen:

De a két kitartó vállalkozásnak köszönhetően legalább nem tűntünk el teljesen.

Ugyanitt az osztrákok és a csehek hagyományosan erős megjelenést mutattak 2017-ben is:

és

valamint

Bécsben, ahol tavaly, a nemzeti standon még 24 magyar kiállító várta az érdeklődőket, idén már csak 8 vállalkozás volt jelen, önerőből:

illetve, saját, kis standot épített Bük:

valamint, a közelmúltban kiemelt fejlesztési körzetté nyilvánított Sopron-Fertőtáj.

A csehek az osztrák fővárosban sem fogták vissza magukat: