Hobo szállodák, nemcsak hipsztereknek

Forrás: turizmus.com

 2016. április 18. 13:30

Újjászületés, minőség, új hullám és régi figyelmesség, vidám, hobós hangulatú szobák, vidám ülősarkok, kulináris tapasztalatok két szinten. Szállodák svéd módra, amelyek kreatívok találkozóhelyei szeretnének lenni Stockholmban.

Nehéz már újat kitalálni a szállodaszakmában, de mégis lehet. Erről próbál meggyőzni a Stockholm régi belvárosában, a Brunkebergstorg-on hamarosan megnyíló két ház. A Hobo és az At Six, afféle „városi meneküléssel” kecsegtetnek, ami ebben az értelemben azt jelenti, hogy a városközpontban egy egészen más életstílust hirdetnek, meghagyva a vendégnek, hogy felfedezze a környéket – és saját magát. A skandináv országokban mindig nagy hangsúlyt fektettek a belső és külső designra, most sem lesz ez másképp.

Lesz olyan emelet, amelyik inkább egy startup cég irodájához hasonlít, másik része pedig egy kiállítóteremhez. Új koncepció, hogy a vendégek maguk is alakítják majd a szálloda hangulatát, mintegy rajta hagyva DNS-nyomukat. A látogatónak úgy kell érezni, hogy maga is részt vesz egy kreatív, alkotó folyamatban – ez a tervezők és a működtetők célja.

- Egy éjszaka a Hoboban többet jelent majd, minthogy tető van a fejed felett – nyilatkozta az egyik svéd napilapban Mattias Stengl vezérigazgató. - Azt szeretnénk, ha a környékbeliek és a vendégek úgy érezzék, hogy az ízek, illatok és a hangok őket is jellemzik, nemcsak a szállodát. Amely egyébként 200 szobás, és található benne egy lakosztály is, nyitott nappalival, no meg két emelet, ahol keveredik az étterem, a bevásárlóközpont, a galéria, a munkahely és a kiállítási és rendezvényhelyszín is.

A Hobo és az At Six a legnagyobb szállodai beruházásoknak számítanak a svéd főváros történetében. Mindkét szálloda a Brunkebergstorg-on nyílik, 2017 márciusában.