Ismét megválasztották a tudomány borait

Forrás: turizmus.com

 2016. március 30. 16:05

Évek óta az egyik legrangosabb borverseny a Magyar Tudományos Akadémiáé. Azokat a kiváló borokat minősítik, amelyek a nagy találmányok, kutatások, felismerések, találkozások, jelentős döntések kísérői, és amelyekkel a világ minden tájáról érkező tudósok koccintanak, jeles alkalmakkor.

Tizenhárom magyar és egy határon túli borvidék 116 bora közül választotta ki a tudósokból álló bírálóbizottság azokat, amelyek elnyerték Az MTA Bora 2016 Borverseny Aranyérmes Bora, illetve Az MTA Bora 2016 címet. A zsűri szerint különösen a felső kategória fehér- és vörösborai között voltak idén figyelemre méltó tételek.

A Tokaji borvidékről volt a legtöbb nevezés. Kevés tétel érkezett a Balatoni, a Kunsági, a Mátrai és az Etyek–Budai borvidékről. A vörösborok készítői közül főleg villányi és szekszárdi pincészetek képviseltették magukat.

Az MTA – ezt már évek óta tudjuk - nem csupán a „száraz" tudomány, de az ízes hazai kultúra, a nemes gondolatok és alkotások megalapozója és támogatója is. A szakértő tudósokból álló bírálóbizottság elnöke Freund Tamás akadémikus, az MTA alelnöke, a Magyar Bor Akadémia tagja volt. A zsűri két kategóriában, ezen belül hét alkategóriában hirdetett győztest. Felső kategóriában fehér-, vörös- és desszertborokat, középkategóriában száraz és félszáraz, illetve félédes és édes fehérborokat, valamint száraz vörösborokat és rozékat rangsoroltak a bírálók.

A középkategória csoportonkénti győztesei az adott évben jogosultak viselni „Az MTA Bora 2016" címet, később ez a megnevezés az évszám megjelölésével tovább használható. A felső kategória csoportonkénti döntőbe jutott és 90 pont feletti eredményt elérő borai „Az MTA Bora 2016 Borverseny aranyérmes bora" elismerést kapják. A legtöbb pontszámot gyűjtött borok emellett ugyancsak egy esztendőn át viselhetik „Az MTA Bora 2016" címet.

A bírálóbizottság tagjai szerint a felső kategóriában javult a minőség. A rozéborok alacsony száma meglepő, igaz, már a tavalyi évben sem volt túl jelentkező, de az idén még kevesebb tétel érkezett.

Nagy aranyérmet érdemelt a desszertborok közül a Patricius Tokaji 6 puttonyos aszú 2007, (Patricius Borház, Tokaji borvidék). A felső kategóriás fehérborok közül nagy aranyérmes lett a Gesztenyés Riesling 2013 (Légli Szőlőbirtok), a Balatonboglári borvidékről. A felső kategóriás vörösborok közül nagy aranyat vehetett át a Regnum 2011, szekszárdi Takler Borbirtok produktuma.

Számos középkategóriás száraz és félszáraz, édes és félédes, valamint vörös és rozébor ért el aranyérmet, illetve rangos helyezést.

Az MTA első országos minősített borversenyét 2010-ben rendezték meg. Akkor több mint 60 borászat nevezett be, mintegy 180 borral, helyezést, illetve oklevelet 17 borászat kapott.

A díjakat Lovász László, az MTA elnöke, Freund Tamás akadémikus, az MTA alelnöke, valamint Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke adták át.