Kézműves pizzakészítő üzem nyílt Debrecenben

Forrás: MTI

 2016. december 05. 13:12

Az ország első kézműves pizzakészítő üzemét adták át a családi vállalkozásként működő SeaMaster Products Kft. telephelyén hétfőn Debrecenben.

Az 550 millió forintos beruházás felét európai uniós és kormányzati támogatásból nyerte el a cég. A 2000 négyzetméteres létesítményben óránként 2000, évente mintegy 4 millió pizzát állítanak elő, és a jelenlegi kapacitás mellett 18-20 embernek adnak munkát.

A prémium kategóriás termékek 98 százalékát külföldi piacokon, például Dániában, Hollandiában és Angliában értékesítik majd. Sedlák Gergő, a Kft. tulajdonosa elmondta, hogy az üzemben 24 órás kelesztést követően kézzel nyújtják a tésztát, és különböző feltétekkel mirelit, illetve védőgázas formában szállítják az áruházakba a kész pizzát. A gyártócsarnokot a legmodernebb technológiával szerelték fel, hasonlóan magas minőséget és szigorú higiéniai feltételeket Európában ezen kívül csak néhány üzem képes teljesíteni - hangsúlyozta, és hozzátette, hogy a gyártási folyamatot olasz szakemberek felügyelik.

 

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a vállalkozások számára a hosszú távú siker kulcsa az export, amelyet olyan kiváló minőségű, versenyképes magyar termékekkel lehet növelni, mint például a SeaMaster Products Kft. kézműves pizzái. Az államtitkár fontosnak nevezte a hazai családi vállalkozások erősödését, erősítését, hiszen ezek a cégek foglalkoztatják a munkaerő 70 százalékát, az exportnak viszont csupán mintegy 20 százalékát állítják elő. Emlékeztetett arra, hogy 2015-ben minden történelmi rekordot megdöntve 90 milliárd euró fölé került a magyar export, ami szintén rekordnak számító több mint 8 milliárd eurós kereskedelmi többlettel járt együtt.

 

Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: a város életében az idei év a gazdaságfejlesztés szempontjából a rendszerváltás utáni időszak legsikeresebb esztendeje, hiszen 2016-ban mintegy 75 milliárd forint működő tőke érkezett, és a beruházásoknak köszönhetően 2100-2200 új munkahely jött létre. A polgármester megjegyezte: az önkormányzat idén megerősítette a gazdaságfejlesztés szervezeti hátterét, illetve egy beruházás ösztönzési alapot is létrehoztak annak érdekében, hogy a vállalkozások további forrásokhoz jussanak.