Kockázatos éttermek

Forrás: turizmus.com

 2015. szeptember 02. 14:58

Az idei nyár ugyan kedvezett a nyaralóhelyek szállásainak és éttermeinek, de a vendéglátás továbbra is a legrizikósabb szektor – áll a Bisnode elemzésében.

Egy-egy forróbb hétvége előtt gyakorlatilag kitették a Balatonra a „megtelt táblát”, ami remélhetőleg jót tesz az iparágnak, mivel a vendéglátás a legnagyobb bedőlési arányú szektor Magyarországon.

Amennyiben a szálláshely szolgáltatásokat és az éttermi vendéglátást külön-külön vizsgáljuk, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy az éttermi vendéglátást, italszolgáltatást végző cégek a legrizikósabbak, itt ugyanis a cégek bedőlési aránya közel 4,5 %, ami jóval magasabb az országos 2,53-os átlagnál - áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő friss elemzésében. (A cég a vendéglátás alatt egyaránt érti a „klasszikus” vendéglátó-ipari szolgáltatókat, valamint a szállodákat – a szerk.)

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének adatai alapján a hazai turizmus GDP-hez való hozzájárulása 9 %, a turizmusban foglalkoztatottak száma 318 ezer fő, és több mint 27 ezer működő társas vállalkozás tevékenykedik az iparágban, bár számuk az országos tendenciához hasonlóan az elmúlt időszakban csökkent. A szövetség legutóbbi elemzéséből az is kiderül, hogy a magyar szállodaipar számára a forgalom növekedése szempontjából 2014 nagyon sikeres év volt, és a meleg nyár remélhetőleg 2015-re is hasonlóan szép számokat eredményez majd, azonban sok szálláshely-szolgáltatónak számolni kell az idén megjelent Airbnb szolgáltatással is, mint konkurenciával.

Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a vendéglátás a legnagyobb bedőlési arányú szektor, azaz a cégszámhoz viszonyítva itt kerül a legtöbb cég csődeljárás vagy felszámolás alá. A Bisnode, nemzetközi cégminősítő ezért feltérképezte a vendéglátás teljesítményét, amelyben a szálláshely-szolgáltatás és az éttermi vendéglátás, italszolgáltatás tevékenységeket külön-külön vizsgálta.

 

Fogynak a kocsmák

2013-ról 2014-re a vendéglátás mindkét területén nőtt még ugyan a vállalkozások száma, azonban ezt követően csökkenni kezdett. Szálláshely-szolgáltatással főtevékenységként jelenleg több mint 4000 társas vállalkozás foglalkozik Magyarországon, erre a piacra lépett be az Airbnb, melyen keresztül a legfrissebb becslések szerint  nagyjából 8000 lakást – melyből kb. 3500 budapesti – lehet kivenni Magyarországon. Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnökének nyilatkozata szerint  ezek a szolgáltatók a vendégek 5-10 százalékát csábítják el a szállodáktól. A helyzetet fokozza, hogy jelenleg úgy látszik, nem lesz külön hatósági szabályozás az Airbnb keretein belül szállást nyújtó szolgáltatókra, csupán a NAV igyekszik jobban figyelni az ilyen módon kiadott ingatlanokra. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a szálláshely szolgáltatók egyelőre nincsenek óriási veszélyben, mivel ezen a területen csak 1-2 %-kal csökkent évente a cégek száma, és a bedőlés arány is jóval alacsonyabb, mint az éttermi vendéglátás, italszolgáltatás területén.

Éttermi vendéglátás, italszolgáltatás terén közel 24 ezer vállalkozás tevékenykedik ma Magyarországon, de számuk 2014 elején még megközelítette a 25 500-at. 2015 januárja óta közel 4 %-kal csökkent a számuk, míg 2014-ben egy év alatt alig több mint 2 %-os volt csak a csökkenés. Amennyiben ez a trend tovább folytatódik, az év végére akár 7-8 %-os éves csökkenés is elképzelhető. A jó nyári szezon remélhetőleg az éttermeknek is kedvezett, és többen talpon tudnak maradni, mint az első félévben.

 

Működő társas vállalkozások számának alakulása a vendéglátás különböző területein

 

Sokan maguktól húzzák le a rolót

Amennyiben az év első hat hónapjára jellemző adatokból a 2015-ös felszámolási és végelszámolási számokat megbecsüljük, azt láthatjuk, hogy az idén a felszámolások száma várhatóan jól alakul majd, amit a pozitív piaci trendek is előre jeleznek. A KSH adatai szerint ugyanis júniusban az egy évvel korábbihoz képest a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5,9, míg a belföldi vendégeké 3,9 százalékkal nőtt. A szálláshely-szolgáltatás és az éttermi vendéglátás területén is jó a trend, ugyanis a felszámolások számában csökkenés várható 2015 végére, ami különösen azért kedvező, mert az elmúlt időszakban a kényszertörlések száma is csökkent. 2014-ben közel 100 szálláshely-szolgáltatót számoltak fel, év végére ez a szám hozzávetőlegesen 70 körül alakul majd. Éttermi vendéglátás, italszolgáltatás területén pedig a 2014-es évhez képest 30 % körüli csökkenés várható, mivel tavaly több mint 1500 éttermi szolgáltató felszámolása indult meg, idén pedig eddig csupán félezer, ami év végére is várhatóan 1000 körül marad.

Keleti József, a Bisnode csoport Country Managere arra hívja fel a figyelmet, hogy ma Magyarországon sok cég úgy gondolja, elegendő akkor lépnie, amikor üzletfele felszámolás alá kerül, és csak a felszámolási időszak alatt nyújtja be követelését. Ekkor azonban általában már késő, ugyanis a felszámolás alá kerülő vállalkozások általában már nem rendelkeznek minden hitelező kifizetéséhez elegendő vagyonnal, vagy más hitelezők előzik meg őket a sorban. Keleti József ezért azt javasolja, hogy különösen kockázatosabb partnereknél, vagy nagyobb kintlévőségeknél érdemes kockázati monitoringot kérni az üzleti partnerre, így már az adott cég kockázatosságának növekedésekor, de még a felszámolás megindulása előtt meg lehet tenni a szükséges lépéseket, el lehet kezdeni a behajtási folyamatot.

 

Felszámolások számának várható alakulása 2015-ben

 

A végelszámolások tekintetében kevésbé kedvező a kép. Az első féléves adatok alapján úgy tűnik, hogy a szálláshely-szolgáltatók és éttermi vendéglátók közül a tavalyi évhez képest az idén többen fognak a bezárás mellett dönteni. Ennek az sem kedvez, hogy a jó szakemberek külföldre vándorolnak. Kovács László, a Vendéglátó Ipartestület elnöke szerint ez már tart egy ideje, de csak most fogyott el az itthoni tartalék, már ősszel és decemberben is érezhető volt a szakemberhiány a partiszervizzel, cateringgel foglalkozó cégeknél. A testület szerint béremelések szükségesek a szektorban, hogy visszatérjen a munkaerő, ami azonban az árak emelkedésével fog járni. Ezért nem véletlen, hogy várhatóan több éttermi szolgáltató fog idén tevékenységének feladása mellett dönteni, mivel erőforráshiány miatt nem tudja fenntartani a gazdaságos működést. A végelszámolások számában év végére minden területen közel 10 %-os növekedés várható.

 

Végelszámolások számának várható alakulása 2015-ben

 

 

Ételt, italt mérni a legkockázatosabb

A bedőlési arányok tekintetében 1,65 %-os értékével a szálláshely-szolgáltatók bedőlési aránya az országos átlag (2,53 %) alatt van. A Bisnode elemzésében azonban rávilágít, hogy az éttermi vendéglátás, italszolgáltatás fizetésképtelenné válásnak aránya jelenleg kiugróan magas, 4,42 %. Jó hír azonban, hogy a 2014 év végi adatokhoz képest javult a helyzet, ugyanis a vendéglátás mindkét területén csökkentek a bedőlési arányok (csődök és felszámolások cégszámhoz viszonyított aránya). Amennyiben a vendéglátás egészét nézzük, még így is ez a legrizikósabb szektor hazánkban, azaz vendéglátó-ipari partnerrel való üzletkötés esetén a Bisnode alapos cégminősítést javasol.

 

Bedőlési arányok alakulása 2014 végén és 2015. augusztus 1-jén a vendéglátás különböző területein

 

A Bisnode elemzésből kiderül az is, hogy a szektorban tevékenykedő tíz legnagyobb társaság összesített, több mint 137 milliárd forintos forgalma az ágazat 2014-es teljes árbevételének alig több mint 18 százalékát adja, és felülreprezentáltak közöttük az étkeztetéssel foglalkozó vállalkozások. A 10 legnagyobb vendéglátóipari cég összesített adózás előtti eredménye a 4,5 milliárd forintot is meghaladta, és mindössze 2 könyvelt el veszteséget 2014-ben. A legnagyobbak listáján szerepel a McDonald's, amely 2014-ben több mint 22 milliárdnyi árbevételt ért el.

A Bisnode csoport azokat a társas vállalkozásokat elemezte, amelyek főtevékenységként (TEÁOR-szám: 55 és 56 kezdetű) valamilyen vendéglátó-ipari ágazatot tüntettek fel.