Rendelet a minőségi közétkeztetésért

Forrás: turizmus.com

 2016. október 20. 15:36

Várhatóan még idén hatályba lép a közétkeztetésben a módosított EMMI-rendelet – hangzott el azon a csütörtöki konferencián a Lurdy házban, amit Jelen és jövő a minőségi közétkeztetésben címmel rendezett a Quadro Byte Zrt.

Nem sűrűn fordul elő, hogy nem szakmai szervezet, hanem egy piaci szereplő gyűjti össze azokat a legfontosabb információkat, amelyek szabályozzák a közétkeztetők munkáját. Amint a konferencián Sipos Géza vezérigazgatótól elhangzott, a cég az élelmezésvezetők, dietetikusok által használt informatikai megoldások mellett az aktualitásokkal is igyekszik segítségére lenni a szakmának.

Ezt szolgálták az ÁNTSZ és a NÉBIH ellenőrzési tapasztalatairól, a táplálékallergiák és intoleranciák diétás kezelésének lehetőségeiről, a termékazonosításról és a nyomonkövethetőségről szóló előadások.

Gulyás Andrea, a Földművelődésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára is üdvözölte a fórumot, amelyen a legfrissebb információkat osztotta meg az EMMI-rendelet módosításáról Dr. Bíró Krisztina osztályvezető. Előadásában ő is az aggasztó népegészségügyi adatokkal indokolta a közétkeztetésben két éve bevezetett szigorításokat. A WHO felmérése alapján például a daganatos betegségek kockázatát is csökkenteni lehet a helyes táplálkozással, kevesebb sóval és cukorral.

Ezt szolgálta az Egészséges Magyarország 2014-2020 stratégiai terv is, benne a közétkeztetés reformjával. Azt azonban mára alkotói is belátták, hogy az eredeti rendelet több ponton módosításra szorul. Ezért alakult meg az államtitkárság mellett egy szakmai csoport, amelyben a dietetikusok mellett részt vesz a KÖZSZÖV és a Mintamanza program megvalósítói is, és jelenleg is értékelik a csoport által összegyűjtött tapasztalatokat.

A legfontosabb változásokról azt mondta el Bíró Krisztina, hogy a napi só ideális mennyiségét fokozatosan, 2021. szeptember 1-ig kell elérni a bölcsődékben és az óvodákban. Az nem hangzott el, hogy ez pontosan hány gramm. Az eredeti rendelet napi 2 grammot írt elő, de egy nyári szakmai egyeztetésen az a konszenzusos megállapodás született, hogy az óvodásoknak napi háromszori étkezés esetén engedélyezik az 5.5 grammot, a többi korcsoportban pedig ezzel arányosan emelik a két éve bevezetett 2 gramm/fő adagot.

 

A kormány szándéka szerint a friss tejek fogyasztását kell növelni a közétkeztetésben a hőkezeltekkel szemben – ez szerepel majd a módosításban is. Többször adhatnak viszont ízesített tejkészítményeket a közétkeztetők, és a 3 év fölöttiek kaphatnak az 1.5%-osnál zsírosabb tejet is. Arra viszont nincs lehetőség, hogy az iskolatej programmal összehangolják az EMMI-rendelet tejre vonatkozó előírásait, mint elhangzott, uniós előírások miatt.

A teljes kiőrlésű gabonák kötelező fogyasztása alól felmentést kapnak az idősotthonok ellátói, mert ezt a korcsoportot kivonják a rendelet hatálya alól. Jó hír az is, hogy márciustól ismét indul a 2013-ban megszüntetett OKJ-s élelmezésvezető képzés, ami várhatóan emelni fogja a szakma rangját és csökkenteni a szakemberhiányt. A diétás étkeztetéssel kapcsolatban a rendelet pontosan meghatározza azokat az orvosi szakmákat, amelyek képviselői írásban igazolhatják az ételallergiát. A készülő jódtérkép alapján felmentést kaphatnak a jódtartalmú só használata alól azok a települések, ahol magas a víz jódtartalma. Édesítőszert nemcsak a 3 évesnél kisebbek nem kaphatnak a közétkeztetésben, hanem ennek tilalmát mindenkire kiterjesztik.

Az EMMI osztályvezetője azt mondta, még az idén érvénybe léphetnek a változások, amelyek közigazgatási egyeztetése lezárult. Újdonság az is, hogy a rendelet hatályát kiterjesztik minden közétkeztetési intézményre, függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e saját főzőkonyhával.