Szerdától tilos Romániában zárt közterületeken dohányozni

Forrás: MTI

 2016. március 15. 17:53

Szerdán lép hatályba Romániában a dohányzást korlátozó törvény, amelynek értelmében tilos a dohányzás minden zárt közterületen, munkahelyen, vendéglátóhelyen, tömegközlekedési eszközön, játszótéren, továbbá a szolgálati gépkocsikban és taxikban is.

A tiltás ellen vétő magánszemélyek 500 lejig (35 ezer forint) büntethetők, jogi személyek – például kávézók, bárok, vendéglők – 5 vagy 10 ezer lejes bírságot kockáztatnak, a harmadik kihágásnál pedig már 15 ezer lejes büntetés és a vendéglátóhely bezárása következik.

A szerdai hatályba lépés ellenére még még most sem lehet biztosan tudni, hogy miként fogják alkalmazni a törvényt. Az értelmezési bizonytalanságok abból adódnak, hogy a jogszabály tulajdonformától függetlenül minden "közös használatra szánt, szabadon megközelíthető, mennyezettel és legalább két oldalfallal behatárolt helyiségre" kiterjeszti a dohányzás tilalmát. Így azt sem tudni például, hogy a Romániában roppant elterjedt, nyitott légterű, ám napernyőkkel fedett kerthelyiségekben szabad lesz-e dohányozni.

A kormány végrehajtási szabályokat készül elfogadni a törvényhez. A március elején megjelent tervezet szerint a törvény betartását a rendőrök fogják ellenőrizni a vendéglátóiparban és bármely más munkahelyen. Ők nemcsak tettenérés esetén, árulkodó csikkek vagy dohányfüst miatt bírságolhatnak, hanem elkérhetik a biztonsági kamerák felvételeit is. A zárt közterületeken dohányzást tiltó táblákat kell kihelyezni, és látható helyen fel kell tüntetni azt a telefonszámot is, amelyen az esetleges szabálysértést lehet bejelenteni.