Daróczi László az AMC új vezetője

Forrás: MTI/turizmus.com

 2016. november 14. 19:04

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter november 11-ével Daróczi Lászlót nevezte ki az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. (AMC) ügyvezető igazgatójának – közölte a szaktárca.

A közösségi agrármarketing tevékenységgel kapcsolatos feladatokat – a kormány korábbi határozata szerint – 2016. június 15. óta az állam 100 százalékos tulajdonában lévő AMC látja el, amely felett a tulajdonosi jogokat a földművelésügyi miniszter gyakorolja.

Az AMC a közlemény szerint aktív szerepet tölt be a magyar agrárium és élelmiszergazdaság versenyképességének és üzleti eredményeinek javításában. Tevékenységével hozzájárul a tudatos fogyasztói magatartás kialakulásához, az egészséges táplálkozás elterjedéséhez, a hazai élelmiszertermékek megerősítéséhez, valamint erősíti a hagyományos és kézműves termékek ismertségét és kedveltségét.

A társadalomtudományi végzettségű Daróczi László 2013 óta dolgozik a minisztériumban politikai tanácsadóként, majd igazgatói kinevezéséig a miniszteri kabinet vezetője volt.

Elődje, Lipcsey György, 2014 augusztusától irányította az AMC munkáját, 2016 júniusáig a Magyar Turizmus Zrt., illetve a Magyar Turisztikai Ügynökség kötelékében.