Először a TOP 50 szakember között – Fürjes Balázs

Forrás: turizmus.com

 2017. február 16. 18:46

A kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat vezetője vallja: „Budapest a lehetőségek városa. Még sokkal több rejlik benne, mint amennyit eddig meg tudott mutatni a világnak.” Sorozatunkat vele folytatjuk.
Fürjes Balázs hisz abban, hogy a már most is reneszánszát élő Budapest eddigi legsikeresebb korszakát fogja élni az elkövetkező évtizedekben, amihez hozzájárulhatnak azok a világesemények és nagyberuházások, amelyek megvalósításában oroszlánrészt vállal.

Júliusban több milliárd ember követi majd figyelemmel a FINA vizes világbajnokságot, és közben óhatatlanul a figyelem középpontjába kerül Budapest is. S nem csak akkor, amikor az óriás-toronyugrás versenyszámainak közvetítésekor a Parlament épületét és a Lánchidat pásztázza a kamera, hanem akkor is, amikor a Hajós Alfréd uszodát vagy az újonnan épülő Dagály Úszóarénát veszik birtokba a világ legjobb vizes sportolói. A vizes világbajnokságnak óriási reklámértéke van, ennél hatékonyabb imázsépítésre nem is vágyhat egy város – mondta a kormánybiztos.

Fürjes Balázs hozzáfűzte, Budapest ennél is többet szerepel a nemzetközi médiában a 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázata kapcsán. Sok olyan csatorna, portál és lap készített izgalmas budapesti tudósítást, amely szinte soha nem foglalkozik velünk. Augusztus és december között 20138 híradás jelent meg a budapesti pályázatról a nemzetközi sajtóban. Ezen időszakban az átlagos napi megjelenés a nagyvilágban 132 volt. Minden kontinensen hallottak a budapesti pályázatról, Magyarországon a lakosság 96 százaléka értesült arról, hogy Budapest olimpiára pályázik. Ráadásul nem csak akkor beszélnek világszerte a magyar fővárosról, amikor a mi jelentkezésünkről esik szó, hanem Los Angeles és Párizs pályázata kapcsán is rendre megemlítik Budapestet, mint vetélytársat – és ez a hír már önmagában pozitív. A mindent elsöprő hírverés persze az lenne, ha el is nyernénk a rendezési jogot, amiből az egész ország profitálna. Fürjes Balázs ugyanis hangsúlyozza: sikeres Budapest nélkül nincs sikeres Magyarország, vagy, megfordítva, ha Budapest sikerre viszi megarendezvényeit, az kihat az egész ország fejlődésére – többek között azért is, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság reformprogramjának, az Agenda 2020-nak köszönhetően a vidéki városoknak is jelentős szerep jutna a rendezésben. Az olimpia valódi gyorsítópálya lenne Magyarországnak, amely 25 évvel gyorsítja meg felzárkózásunkat, és felértékeli hazánkat.

Fürjes Balázs

A Groupama Aréna megépítése nem egyszerűen csak a Ferencváros vagy a magyar labdarúgó-válogatott szereplésének biztosít nemzetközi rangú terepet, hanem a kongresszus- és rendezvényszervező szakma számára is új, kiváló lehetőségeket nyújtó helyszín – tért át a beruházásokra a kormánybiztos.

Az építés alatt álló Puskás Ferenc Stadionban négy mérkőzést játszanak a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon. Az aréna emellett multifunkciós rendezvényközpontként üzemel majd, akár kétezer fős konferenciát is befogadhat, míg a legnépszerűbb nemzetközi előadók 70 ezer rajongó előtt tarthatnak majd koncertet.

Közbevetésünkre, hogy a kongresszusi turizmus szempontjából mégiscsak a várva várt új, nagy befogadóképességű központ lenne a legüdvözítőbb, a kormánybiztos kifejtette: jogosnak tartja az ezzel kapcsolatos igényeket, s heteken belül kezdődik az elkészült tervek engedélyeztetése. Fürjes Balázs elmondta, a kormány tisztában van azzal, tartozik a városnak és a MICE szakmának ezzel a kongresszusi központtal.

 

A teljes cikket Az év 50 legbefolyásosabb személye a magyar turizmusban című kiadványban olvashatja.

A kiadványt ITT rendelheti meg >>

Fürjes Balázsról további információkhoz juthat az Arcok rovatunkban.