Végső búcsú Gellai Imrétől

Forrás: turizmus.com

 2017. január 13. 18:07

Január 20-án 12 órakor, a Budapest Újpalotai Boldog Salkaházi Sára Plébánián vesznek végső búcsút Gellai Imrétől.

Korábban történt

Kérik, hogy aki szeretné leróni kegyeletét, gyújtson meg egy kihelyezett mécsest a plébánia előterében. A plébánia és az urnatemető területére koszorú nem, csupán egy-egy szál virág vihető be.

Dr. Gellai Imre, a turisztikai szakma ismert és elismert szereplője január 6-án, rövid lefolyású, de súlyos betegség következtében, életének 85. évében hunyt el. A legtöbben talán a Danubius szállodalánc vezérigazgatójaként, vagy az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnökeként emlékeznek rá.

Oktatóként hosszú évek óta segítette a Budapesti Gazdasági Egyetem, Turizmus Intézeti Tanszékének munkáját, mint óraadó tanár és államvizsga bizottsági tag. Közvetlenül halála előtt még várták államvizsgáztatni. Néhány éve az Aquaprofit Zrt. tanácsadójaként is dolgozott, szakterülete volt az egészségturizmus.

Részt vállalt a turizmus ágazat civil kezdeményezéseiben is. A rendszerváltás után alapító tagja volt a Magyar Turisztikai Egyesületnek (MATUR).

Kapcsolódó cikkek

Elhunyt Bíró Pál

2017. január 12.

Elhunyt Sándor Péter

2016. november 08.