Moszkvát és Kijevet is Budapesthez csatolja az ÖW

 2014. április 23. 21:51

Kapus György, négyéves moszkvai küldetés után, ősszel Madridba költözik, hogy átvegye az Österreich Werbung képviseletét Spanyolországban és Brazíliában. Ezzel egyidejűleg Emanuel Lechner a közép-európai régió mellett Kelet-Európát is felügyeli majd.

Az Österreich Werbung (Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal) tájékoztatása szerint jelentősen átrendezi közép-kelet európai jelenlétét. A budapesti képviselet a második félévtől már nem csak Horvátországot, Csehországot, Szlovákiát, Szlovéniát, Magyarországot, Lengyelországot és Romániát felügyeli majd, hanem Ukrajnát és Oroszországot is. Annak ellenére, hogy a Moszkvát négy év után elhagyó Kapus György helyére pályázat útján keresnek képviselőt, aki azonban a Budapestről felügyelt kelet-közép-európai régióba tagozódik be, s ily módon, a budapesti képviselet vezetését négy évvel ezelőtt átvevő Emanuel Lechner irányítása alatt dolgozik majd.

Kapus György - aki 10 éven át  vezette a budapesti ÖW képviseletet, majd újabb 10 éven át budapesti székhellyel a közép-európai régiót -, saját kívánságára Madridban koronázza meg pályafutását, mégpedig úgy, hogy onnan, hosszabb-rövidebb időszakokra visszatérhet majd szülőhazájába, turisztikai karrierjének kiindulópontjára, Brazíliába, ahol választott hazáját Ausztriát képviselheti.