Új vezérigazgató a Balatoni Hajózási Zrt. élén

Forrás: MTI

 2015. május 28. 11:33

Új vezetőt választott a cég élére a 22 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt. éves rendes közgyűlése.

Halmos Gábort Kollár József, a DRV Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. önkormányzati divíziójának volt vezetője váltja a vezérigazgatói poszton. Az igazgatóságban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t a jövőben Klemm József képviseli, aki a DRV Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, továbbá a Balatoni Halászati Zrt. vezérigazgatója.

A több mint 5 milliárd forintos tőkével, és mintegy 6 milliárd forintos vagyonnal rendelkező balatoni hajózási társaság tavaly 1,3 milliárd forintos forgalmat bonyolított. A közgyűlés által elfogadott idei üzleti terv a 2014-es, igen jó évnek számító utasforgalom csekély visszaesésével, és mégis árbevétel növekedéssel számol. Halmos Gábor, a leköszönő vezérigazgató indoklása szerint a tapasztalat az, hogy az utasok egyre hosszabb és drágább utakra váltanak jegyet. Az idei tervekben szerepelnek egyebek közt hajófelújítások, kikötőfejlesztések, újabb gyorshajójárat és közel 70 millió forintos adózás előtti eredmény elérése.

A közgyűlésen elfogadták a tavalyi, 6,58 milliárd mérlegfőösszeggel és 110,5 millió forint adózott eredménnyel zárt évről szóló jelentést, továbbá 50 millió forint osztalék kifizetéséről döntöttek.