Konferenciaturizmusban erősít a litván főváros

Szerző: Révész Róbert

Forrás: Turizmus Panoráma

 2016. május 15. 14:46

A balti régió MICE-ra specializálódott szolgáltatói idén negyedszer találkoztak a litván fővárosban potenciális partnereikkel. Vilniusnak azonban nemcsak a nemzetközi konferenciaturizmusban van keresnivalója, okkal tarthat igényt a szabadidős turisták kitüntető figyelmére is.

Az utóbbi néhány évben új tendencia a MICE-piacon, hogy a nagy kiállító- és látogatószámú nemzetközi vásárok mellett kisebb léptékű, de színvonalban folyamatosan fejlődő, elsősorban regionális szakvásárok nyernek egyre nagyobb teret. Céljuk a régió és elsősorban a rendező város felhelyezése a nemzetközi céges rendezvények, kongresszusok térképére. E rendezvények jellemzője a rövid, 1-2 napos időtartam, az erőteljes állami támogatás, a profi, de lelkes szervezés, a kapcsolódó tanulmányutakon pedig a vendégül látott potenciális megrendelők (hosted buyerek) megismerkedhetnek a fogadó régió és város MICE-kínálatával. Ilyen vásár a vilniusi Convene is.


Régiós MICE-vásár negyedszer

Az idei Convene-re 27 országból érkeztek résztvevők. A szervező Vilniusi Turisztikai és Kongresszusi Iroda igazgatójától, Jolanta Beniulienétől megtudtuk, a kétnapos regionális workshopot továbbra is kis létszámú rendezvénynek szeretnék megtartani.

A találkozót az önkormányzattal és a kormányzat, valamint a privát szektorból érkező partnerek támogatásával szervezték meg, ahol 3600 előre egyeztetett időpontban találkozott a 10 országból érkező 87 kiállító a 170 hosted buyerrel, munkájukat 15 médiapartner is népszerűsítette. Idén először hívtak meg brit rendezvényszervezőket. A hosted buyerek 75 százaléka utazásszervező, 15 százaléka céges utaztató volt, a fennmaradó 10 százalékot a szervezetek, szövetségek képviselői adták.

A képzésre, oktatásra is nagy gondot fordítottak, a két nap alatt 28 előadás segített az érdeklődő szakembereknek eligazodni a céges rendezvényszervezés újdonságai és trendjei között. A rendezvényt kezdetektől a LITEXPO látja vendégül, csak ezen alkalmakra készített és használt bútorokkal, berendezéssel, melyben visszaköszönnek a helyi alapanyagok.

A programot színvonalas esti networking események színesítették, egyedi vilniusi helyszíneken, és Litvánián belüli, valamint a környező országokba irányuló tanulmányutak zárták le.

A vásár sajtótájékoztatóján részt vett a város polgármestere, Remigijus Simasius is, aki 2015 tavaszán lépett hivatalba a város eddigi legfiatalabb vezetőjeként. A konferenciaturizmus fontosságát hangsúlyozva, felsorakoztatta Vilnius előnyeit, köztük a 40 négyzetkilométer kiterjedésű összefüggő óvárosi rész, amely az egyik legnagyobb Európában, vagy a beszélt idegen nyelvek magas aránya: a lakosság 98 százaléka beszél egy idegen nyelvet, 50 százaléka pedig egy másodikat is. Folyamatosan bővül a légi összeköttetések száma, s 2016-ban a londoni járatokon beindítják a businessosztályt.

Ám ami minden bizonnyal a legnagyobb hatást gyakorolja majd a litván konferenciaturizmusra, az a négyezer fő befogadására alkalmas, egyedi és modern Vilniusi Kongresszusi Központ megépülése. A központi fekvésű létesítményt a korábbi sportpalota helyén építik fel, ottjártunkkor írták ki a pályázatot a kivitelezésére. Átadása 2018-19-re várható, három nagy nemzetközi lánchoz tartozó hotel építésével együtt, melyek közül egyelőre csak a Hilton neve nyilvános.


Világörökség és bohémnegyed

Litvánia 3 milliós lakosságával a legnépesebb a balti államok közül. Fővárosa, az 540 ezer lakosú Vilnius mindössze 40 km-re fekszik a fehérorosz határtól. Budapestről jelenleg csak átszállással lehet eljutni a litván fővárosba, a leggyorsabban Varsón keresztül.

Vilnius ideális hosszú hétvégi úti cél, gyalogszerrel is könnyen bejárható középkori belvárosa, ahol a főbb turisztikai látnivalók találhatók, mint a Katedrális tér a harangtoronnyal, a felső vár Gediminas tornya vagy a patinás – bevásárlóutcaként is funkcionáló – Gediminas sugárút. Óvárosá­ban – mely a világörökség része – igen látványos az építészeti stílusok keveredése: a gótika, a klasszicizmus, a reneszánsz és a barokk pompás épületeiben egyaránt gyönyörködhetünk a szűk, kanyargós utcákat járva.

Az ország hányatott történelme során sok nép megfordult itt. Rengeteg templomot láthatunk, a legkülönfélébb vallásokét. A második világháború előtt csaknem száz zsinagóga működött (mára egy maradt), ortodox és katolikus templomok sora, melyek a kommunizmus alatt a legextrémebb funkciókat kapták, a börtöntől a traktorgyárig.

Találunk magyar kapcsolódási pontot is, hiszen az egyik legszebb műemlék együttes, a Vilniusi Egyetem alapítója Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király volt.

Bohémnegyede is van a litván fővárosnak: Uzupis (jelentése: folyón túl). Korábban nagyon veszélyes környéknek számított, viszont az utóbbi években óriási átalakuláson ment keresztül a hangulatos utcácskákat, apró boltokat, színes galériákat kínáló városrész. Ezt a transzformációt szimbolizálja a feltámadás angyalának szobra a negyed központi részén. Lakói és az itt dolgozó művészek kikiáltották az Uzupis Köztársaságot, melynek alkotmányát is megírták, és kifüggesztették minden látogató okulására.

Vilnius fiatalos, lendületes város, tömegközlekedése ugyanakkor a szocializmusbeli Budapestét idézi. A taxi meghökkentően olcsó, de az Uber is elérhető, mely céget – amint tudomást szerzett a létezéséről – a polgármester hívta meg.

A helyiek barátságosak és jól beszélnek angolul, s ha megérkezik a nyári jó idő, örömmel látogatnak ki a mindössze 27 km-re fekvő régi nagyhercegségi központba.


Régi fővárosok

A festői szépségű Trakai korábban a Balti-tengertől a Fekete-tengerig nyúló Litván Nagyhercegség irányításának központja volt. Rendkívül látványos a tó közepén található sziget a piros téglavárral, amelyet egy híd köt össze a szárazfölddel. A lenyűgöző látványon túl a vár egyedi rendezvényhelyszínként is szolgál.

Az ország második legnagyobb városa Kaunas. A régi főváros kö­rülbelül egyórányi autóútra fekszik Vilniustól, a Neris és Nye­man folyó összefolyásánál, szintén gyönyörű óvárossal, régi épületekkel, a határán található ter­mé­szet­védelmi területtel.


Így szervezik a Convene-t

A Vilniusi Turisztikai és Kongresszusi Iroda vezetője, Jolanta Beniuliene immár tíz éve dolgozik a szervezetnél, e pozíciójában a szabadidős és az üzleti turizmusért egyaránt felelős. Mint megtudtuk, a vilniusi Convene ötlete a 2011-es lipcsei ICCA-konferencia egyik networking eseményén született, a Paul Kennedyvel – 2004-től 2009-ig a Reed Travel Exhibitions csoportos kiállítási igazgatója, és felelős az EIBTM, CIBTM, GIBTM, AIME, AIBTM nemzetközi vásárokért – folytatott beszélgetés nyomán.

Amióta útjára indították a Convene-t, nőtt a városba érkező konferenciák és kongresszusok száma, amiből nemcsak Vilnius és Litvánia profitál, de az egész balti régió érzékeli az évente megrendezésre kerülő vásár hatását – hangsúlyozta Jolanta Beniuliene.

Míg Európa más országaiban a hasonló vásárok magánkezdeményezések, náluk a Vilniusi Kongresszusi Iroda menedzseli az eseményt, nonprofit alapon. Céljuk Vilnius pozicionálása a nemzetközi MICE-piacon, a város és térségének népszerűsítése, a balti régió gazdasági fejlesztésének ösztönzése. A rendezvény büdzséjének 30 százalékát a partnereik állják (az ideit például 8 szálloda 500 szobaéjszakával támogatta), Vilnius városának önkormányzata és a litván gazdasági minisztérium pedig jelentős pénzbeli segítséggel járul hozzá a rendezvény sikeréhez.