Lendületben a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő

Forrás: Turizmus Panoráma

 2016. május 15. 15:04

Mind a látogatók, mind a gyógykezelések számában jelentős növekedéssel zárta a tavalyi évet a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő. Emellett már javában készülnek az idei nyárra: jön az I. ThermalFest, ismét lesz Gyermekáldás Hete, a szezon kiemelt eseménye pedig a XXIII. Fürdőfesztivál.

Sorsfordítónak tekinthető a 2015-ös év a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. számára, hiszen tavaly újra pozitív mérleggel zárt. Az elmúlt nyolc év folyamatos látogatószám-csökkenése után a 2014-es vezérigazgató-váltás hozott jelentős változást. Az új stratégiá­nak köszönhetően tavaly már több mint 485 ezer vendége volt a gyógyhelynek (26 ezerrel több, mint 2014-ben), míg 2016-ban már az első negyedévben 15 százalékos volt a növekedés. Ez több tényezőnek is köszönhető: elvégezték a folyamatos, problémamentes működéshez szükséges karbantartási és javítási feladatokat, vonzó akciós ajánlatokat sikerült kialakítani, és jelentős, látványos fejlesztések is voltak (most éppen a hét csúszdából álló csúszdapark épül).

A Magyar Fürdőszövetség 2015-ös fürdőtrendeket vizsgáló felmérése szerint az OEP által támogatott kezelések mennyisége 2,4 százalékkal visszaesett. Azonban a Harkányi Gyógyfürdő kilóg az országos átlagból, mivel ott jelentősen megnőtt az államilag finanszírozott komplex kezelések száma, ami a harkányi gyógyvíz erejének, a megújult eszközparknak és a jól képzett, tapasztalt személyzetnek köszönhető.

Május 19. és 22. között először lesz ThermalFest: a gyógyító víz ünnepén egész Harkányban számos programmal várják az érdeklődőket. Ezután május 23. és 29. között zajlik a Gyermekáldás Hete. Köztudott, hogy a harkányi gyógyvíz a mozgásszervi és bőrgyógyászati panaszok kezelésére alkalmas, de emellett a nőgyógyászati problémákra is jótékony hatással van, és kiegészítő kezelésként a természetes úton való teherbe esést is elősegítheti. A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő legnagyobb eseménye pedig július 22. és 24. között valósul meg: idén 23. alkalommal lesz Fürdőfesztivál, ahol három nap alatt 10 koncert, sport-, gyerek- és kulturális programok várják a látogatókat. (x)