Májusban jön az Emlékhelyek Napja - Kirándulás a múltba - TP 2016. május

Forrás: turizmus.com

2016.05.15.

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) május 14-én első alkalommal szervezi meg az Emlékhelyek Napját. Az országos rendezvényen a nemzeti és történelmi emlékhelyek különleges programokkal várják a látogatókat. Az esemény kapcsán Radnainé dr. Fogarasi Katalint, az intézet elnökét és Glázer Tamást, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.

– Bizonyára rengeteg munka előzte meg az Emlékhelyek Napja eseménysorozat elindítását. Hogyan készültek rá?

Radnainé dr. Fogarasi Katalin: – Komoly várakozással tekintek a május 14-i rendezvény elé. 2016-tól minden évben május második szombatja arra ad majd alkalmat, hogy az ország nemzeti és történelmi emlékhelyei még ismertebbé váljanak. Aznap a legtöbbjük látogatása – a Múzeumok Éjszakájához hasonlóan – ingyenes lesz. Az emlékhelyek kezelői megértették, hogy összefogással még inkább ráirányíthatjuk a figyelmet Magyarország értékeire. Családbarát programokkal készülnek, ismeretterjesztéssel, tematikus sétákkal, filmvetítésekkel, rendhagyó történelemórákkal, csupa izgalmas rendezvénnyel.

Az esemény népszerűsítése érdekében stratégiai megállapodást kötöttünk a Magyar Turizmus Zrt.-vel, idén tavasszal részt vettünk az Utazás kiállításon, és az Emlékhelyek Napjára összeállítottunk egy 25 ezer példányban megjelenő programfüzetet. Külön honlapot készítettünk emlekhelyeknapja.hu néven, és kapcsolódó Facebook-oldalt is indítottunk. Ezenkívül meghirdettünk egy fotópályázatot, amelynek az eredményhirdetése szintén május 14-én lesz. A közmédia pedig több alkalommal sugározza a társadalmi célú programajánló szpotunkat.

– A Nemzeti Örökség Intézete 2013-ban jött létre. Mit tart az elmúlt három év legfontosabb eredményeinek az emlékhelyek témájában?

– Jelenleg 14 nemzeti és 46 történelmi emlékhelyet tartunk nyilván az országban. Nem törekszünk arra, hogy ezt a listát nagyon kibővítsük, mégis folyamatosan érkeznek kérelmek a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottsághoz, ami azt jelenti, hogy felértékelődött az emlékhelyek státusza.

Az elmúlt években a 60 emlékhely mindegyikét a környezetbe illeszkedő, egységes logóval ellátott sztélékkel jelöltük meg, emellett magyar és angol nyelven olvashatók az adott emlékhely legfontosabb tudnivalói. Szintén komoly siker, hogy a Magyar Nemzeti Bankkal közösen megjelentettünk egy 50 forint forgalmi értékű pénzérmét, amelynek a hátlapján szerepel az emlékhelyek logója.

A Rákoskeresztúri Köztemető 56-os parcelláját is kiemelem, hiszen két évvel ezelőtt felújítottuk és az egészet rendbe hoztuk. Idén, a forradalom 60. évfordulójára készülve az 56-os parcellánál egy látogatóközpontot létesítünk. Az a célunk, hogy az idelátogatók méltó környezetben, 21. századi interaktív eszközökön pillanthassanak be a vonatkozó történelmi eseményekbe.

– Apropó, hogyan lehet akár a fiatalok számára is vonzóvá tenni ezeket az emlékhelyeket?

– Ahogy az Emlékhelyek Napjára összeállított programfüzetből is kiderül, az egyes helyszínek kezelői többnyire jól tudják, hogy mivel lehet megszólítani a fiatalokat: minél színesebb programokat, játékos feladatokat, hétvégékre családbarát eseményeket érdemes tervezni – természetesen korszerű infrastruktúra és technika segítségével. Sok emlékhelyen már megvan az ehhez szükséges feltétel.

– Melyek a NÖRI legközelebbi feladatai?

– Tizenöt éve szeretném elérni, hogy bekerüljön a köztudatba: a temetők a múltunk részei, ahová bármikor érdemes elmenni egy-egy sétára. Európában számos olyan sírkert van, amely népszerű a turisták körében. Ilyen Kolozsváron a Házsongárdi temető, a bécsi temető, Párizsban a Pčre-Lachaise, vagy a prágai zsidó temető. Ehhez kapcsolódik, hogy a Fiumei úti sírkert – az egyetlen olyan temető, amely egyben nemzeti emlékhely is – május elsejétől az intézetünk vagyonkezelésébe kerül. Ez kiemelkedően fontos kihívás számunkra, hiszen ez a sírkert megérdemli, hogy bevigyük a turizmus vérkeringésébe. De május elsejétől a Salgótarjáni úti zsidó temetőnek is a NÖRI lesz a vagyonkezelője. Jelen pillanatban járhatatlan bozóttenger, életveszélyes gödrökkel, mégis fantasztikus közkincs. Kiemelt feladatunknak tekintem, hogy pár éven belül – természetesen költségvetési forrásból – biztonságossá és járhatóvá tegyük, és meg tudjuk nyitni a látogatók előtt. Ez a sírkert legalább olyan gyönyörűségeket rejt, mint a prágai zsidó temető. Terveink között szerepel továbbá, hogy felkerüljön az UNESCO világörökségi listájára is.

– Miért tartotta fontosnak a Magyar Turizmus Zrt., hogy csatlakozzon az Emlékhelyek Napjához?

Glázer Tamás: – Tavaly novemberben, amikor stratégiai megállapodást írt alá a Magyar Turizmus Zrt. és a Nemzeti Örökség Intézete, már volt alkalmunk hangsúlyozni, milyen fontos szerepe van a turizmusnak a nemzeti örökségünk megőrzésében. Magyarország egyedülállóan gazdag kulturális öröksége mindig is jelentős szerepet töltött be hazánk turisztikai kínálatában. Az Európai Unió 2016-os kutatása szerint az európai polgárok utazási motivációi között egyre nagyobb szerepet kap a városlátogatás és a kulturális indíttatás. Tavaly az európai utazók 27 százaléka városlátogatási, 26 százaléka pedig kulturális motivációval kelt útra.

Ezért is üdvözöljük nagy örömmel a NÖRI kezdeményezését, az Emlékhelyek Napját. Nem is kétséges, hogy óriási érték van a birtokunkban, amit kötelességünk megőrizni és ugyanakkor megosztani is. A Nemzeti Örökség Intézetével együtt kívánjuk szolgálni történelmi és nemzeti örökségünk fennmaradását. A rendelkezésünkre álló eszközökkel támogatni szeretnénk a Kárpát-medence egységes kulturális, tudományos és oktatási térként való kezelését, a magyar nemzeti közösségek aktív részvételével. Kiemelt célunk a nemzeti és történelmi emlékhelyek ismertségének és látogatottságának növelése.

– Az élményszerzés jelentőségét egyre gyakrabban hangsúlyozzák a nemzeti turizmusmarketingben. Az emlékhelyek esetében az ismeretszerzés mellett beszélhetünk élményszerzésről is?

– Természetesen. Egy emlékhely felkeresése olyan autentikus és szakrális élménnyel ajándékoz meg minket, ami semmi mással nem pótolható.

Az emlékhelyek a történelmi tényeken túl ugyanis jóval többet jelentenek: hangulatot és üzenetet sugároznak, érzelmi kötődést építenek, illetve kegyeleti és nemzetépítő jelentőséggel bírnak. Összekötik a múltat, a jelent és a jövőt. Megőrzik és szimbolizálják a múltat, tanítanak a jelenben, és irányt mutatnak a következő nemzedékeknek. Felbecsülhetetlen értéket közvetítenek mind honfitársainknak, mind az idelátogatóknak.

A történelmi eseményekre való emlékezés része, hogy azok a kortárs látogatók számára is értelmezhetők legyenek. Nagyon fontos, hogy történelmünk bemutatása során a látogató számára kézzelfogható valósággá, átélhető élménnyé váljanak azok az események, amelyek az emlékhely létrehozásához vezettek. Felemelő érzés látni, hogy mind több emlékhelyünk képes magas színvonalon megfelelni a látogatók élményekre vonatkozó igényeinek. Ezért van nagy jelentősége az örökséghelyszínek turisztikai célú fejlesztéseinek, illetve ezért fogtunk össze és dolgozunk együtt az Emlékhelyek Napjának népszerűsítésén is.

– Az egynapos kirándulások során is sok élménnyel és ismerettel gazdagodhatunk, de a turisztikai ágazat szempontjából a többnapos utazás, a vendégéjszakák számának a növelése még fontosabb szempont. Az Emlékhelyek Napjához kapcsolódó programok is hozzájárulhatnak a turizmus élénkítéséhez?

– Igen, pontosan erről van szó. Érdemes akár távolabbi programhelyszíneket is kiválasztani az Emlékhelyek Napján, és néhány napot eltölteni valamelyik csodálatos turisztikai régiónkban. Az itthon.hu weboldalunkon elérhető az Emlékhelyek Napja menüpont, ahol speciális szállásajánlatok közül is válogathatunk. Mindenkit arra biztatok, hogy írja be naptárába május 14-ét, és vegyen részt az Emlékhelyek Napjának gazdag programjain.