Megkóstoltatják Budapestet

Szerző: Wagner Zsuzsa

Forrás: Turizmus Panoráma

 2016. június 15. 10:28

A magyar fővárosba néhány napra érkező turistákra továbbra is jellemző, hogy inkább olcsóbb, klasszikus programokkal tudják le a "kötelező" városnézést. Egyre színesebb azonban a paletta azok számára is, akik nem hagyományos módon ismerkednének, vagy folytatnák tovább az ismerkedést Budapesttel.

Az új budapesti városnéző ajánlatok közül válogatva feltűnő, hogy a gasztronómia központi helyre került, vagy legalább része lett a programnak. Úgy látszik, ez a téma a legtöbb célcsoportot érdekli, legyen szó szállodában lakó, középkorú vendégkörről vagy bulizni érkező fiatalokról.

 

Túró Ruditól lacikonyháig

A Cityrama új, garantált gyalogos városnéző túrája Budapest nevezetességei mellett az ízekre is koncentrál, speciális felkészültségű idegenvezető segítségével. A programot a Magyar Turizmus Zrt. által meghirdetett Gasztronómia Évére szervezték rá.

A 3,5-4 órás séta szezonban hétfőn, csütörtökön és pénteken 15 órakor, szezonon kívül péntekenként indul a Cityrama Báthory utcai irodájából – tájékoztatott Lévay Balázs marketing- és értékesítési menedzser. A welcome Túró Rudi elfogyasztása után az első fontos helyszín a Belvárosi Piac, ahol kisebb manufaktúrák sajttálai, szalámikülönlegességek és a sajtos-tejfölös lángos „mutatkoznak be”. A következő helyszín egy lacikonyha, itt véres és májas hurkát, kolbászt, majd a zsidónegyedben pörkölttel töltött cipót és Raj Ráchel flódniját kóstolhatják meg a vendégek. Ezután a Molnár-féle kürtős kalács is terítékre kerül. A jó falatokat három különböző kézműves sörrel lehet leöblíteni. A séta a belvárosban végződik. A garantált program angol nyelvű, de kérésre más nyelven is indítják, az iroda közel 30 nyelven tud idegenvezetést nyújtani.

Erdei Bálint, a Cityrama ügyvezetője szerint a nagyobb tömegeket továbbra is inkább a klasszikus városnéző séták vonzzák. Az iroda az utóbbi időben garantált, egyéni, klasszikus és tematikus túráinál is enyhe forgalomnövekedést tapasztalt, valamint parányi elmozdulást afelé, hogy az érdeklődők nem a túra árát nézik, hanem a tartalmát.  A szakember úgy látja, Budapest pozíciója az elmúlt időszakban erősödött a szomszédos fővárosokkal folytatott versenyben, de még el kell telnie egy kis időnek addig, mire a magyar főváros értékei iránt mélyebben érdeklődő és tehetősebb utazóréteg nagyobb számban érkezik ide.

A Cityrama túráinak fő célcsoportja változatlanul inkább a középkorú vagy annál idősebb, szállodákban lakó réteg, de a náluk megrendelt transzferek alapján látható, hogy nőtt az apartmanokban szállást foglaló ügyfeleik száma is.

 

Kincskeresés street fooddal

A Uniquebudapest és a Konyhakör csapata a közelmúltban új programot indított Street Food Code néven. A Da Vinci-kód című, nagy sikerű könyv logikájára épített Budapest Code városnéző, kincskereső, csapatépítő programjukat fejlesztették tovább a napjainkban zajló budapesti gasztroforradalomból adott ízelítővel kiegészítve.

A résztvevők 3-3,5 óra alatt egy komplett menüsort kóstolnak végig hazai és nemzetközi konyhák fogásaiból. Az előételt a pesti belváros trendi Mazel Tov éttermében, majd a Klauzál téri Vásárcsarnok Prémium Sonkásánál, a főételt a Street Food Karavánban, hamisítatlan romkocsma hangulatban fogyasztják el. Az újragondolt magyar desszertekkel való ismerkedés után a Léhűtő Kézműves Sörözőben zárul a program. A csapattagok megismerik a hazai street food legnagyobb neveit, konyháit, a megoldandó feladatok, játékok, fejtörők segítségével pedig interaktív módon nyernek betekintést a gasztronómia történetébe és mai reneszánszába.

Hajdu László, a Uniquebudapest ügyvezető igazgatója elmondta: jelenleg a „Szecesszió, eklektika, kultúra”, a „Villák, paloták” és „A zsidónegyed titkai” elnevezésű túráik a legnépszerűbbek, programjaik közül pedig a Budapest Code. A nagyobb érdeklődés persze kincskereső-csapatépítő programjaik iránt van, a közelmúltban a Pannonhalmi Főapátságban is elindítottak Unique Pannonhalma címen egy ilyen játékot. Túráikat továbbra is az egyéni turisták, a kincskereső programokat céges csoportok és társaságok, fele-fele részben hazaiak és külföldiek keresik.

 

Tuk Tuk-látószög

A 2014 óta létező Budapest Tuk Tuk ügyvezetője, Kovács Tamás szerint a napjainkban Budapestre érkező turisták elsősorban élményekre vágynak. A cég 1950-es modellekből kifejlesztett, lehajtható tetős Piaggio APE Calessino háromkerekűi a privát és roppant kényelmes városnézés élményét nyújtják, a Cabrio életérzés extrájával. A budapesti közlekedési viszonyok között kész előnynek számít, hogy a motor kategóriába tartozó járművek könnyebben mozognak, mint a buszok, és ennek köszönhető az is, hogy a klasszikus városnéző útvonal mellett sok olyan, felfedezésre méltó helyre is eljutnak, amelyekre a versenytársak általában nem tudnak (pl. Gül Baba türbéjéhez, a Gellérthegyen található Filozófusok kertjéhez vagy akár a Margitszigetre). A saját sofőr vezette, kétszemélyes járművekben egy táblagéppel és a PocketGuide software-rel oldják meg az idegenvezetést, négy nyelven, de a sofőrök is mesélnek a városról és a látnivalókról.

A járművek mozgékonyságának köszönhetően rugalmasan tudják alakítani az útvonalakat, és folyamatosan újítanak a fix útvonalak terén is. Így például már júniusban elindul egy 56-os emléktúrájuk, amely a 60 évvel ezelőtti október 23-i események 11 legfontosabb helyszínén viszi végig az érdeklődőket.

A privát túrák iránt eredetileg nem várt célközönség (pl. középkorúak és idősebbek) is érdeklődést mutat, így a cég ennek megfelelően is alakította a szolgáltatást és az útvonalakat, valamint kiváló gasztropartnerekkel is szövetkezett.

Kovács Tamás szerint mi sem bizonyítja jobban a Budapest Tuk Tuk létjogosultságát ebben az üzletágban, mint hogy 2014-ben hét darab Tuk Tuk-kocsival indultak, és 2016-ra már tízre bővült a flotta létszáma, hogy az egyre növekvő igényeket és a nagyobb csoportokat is ki tudják szolgálni.

 

Továbbfejlesztett kocsmatúrák

Az AllNightCrash 2011 óta szervez kézművessör-túrákat és sörkóstolókat. „2010-ben Magyarországon kirobbant a kisüzemi sörök forradalma. Ekkor szembesültünk azzal, hogy jó sörökért már nem szükséges a tradicionális sörfogyasztó országok valamelyikébe utazni” – mondja Sugár Márton, Budapest első kocsmatúra-szervező cégének alapítója. Missziójuknak érzik, hogy bemutassák, létezik jó sör is Magyarországon, nem csak jó bor, és erről egyre több megerősítő visszajelzést is kapnak.

Céges sörkóstolók szervezésével kezdték, de 2015 óta egyéni túrákkal is járják a város kézműves sörözőit. A kóstolás mellett minden alkalommal bemutatják a sör alapanyagait, készítésének folyamatát, akár élő sörfőzés keretein belül is. Sugár Márton szerint az új kézműves sörözők száma gyorsabban nő, mint az amerikai aromakomló fajta, a citra indái, ezért különös gondot fordítanak partnereik kiválasztására.

A cég 2007-es alapítása óta több mint 100 ország mintegy 30 ezer fiatalja ismerkedett és bulizott velük kocsmatúrákon. Az azóta eltelt kilenc évben új üzletágakkal bővültek, a sörtúrák mellett borkóstolókat, koktélbár-túrákat, leány- és legénybúcsúkat, motoros városnézést és egyedi tematikus túrákat is szerveznek, de a legtöbb vendégük továbbra is kocsmatúráikra érkezik, és a forgalomnövekedés mértéke alapján is a sörtúra jön ki győztesnek. A célcsoport a fiatal, egyéni vagy csoportos utazók köre, akik kíváncsiak Budapest romkocsmáira, éjszakai életére, és keresik a magukhoz hasonló utazók társaságát – jó néhány barátság, szerelem szövődött már a túrák alatt. De jócskán vannak középkorúak is, és többször volt kizárólag nőkből álló csapatuk is.

A forgalomban az elmúlt időszakban dinamikus, minden szegmensben kétszámjegyű volt a növekedés. A legtöbb túrát a weboldalukon foglalják le az érdeklődők, de nagyon fontos partnereik a hostelek, az apartmanok és a szállodák is.

 

Vízitaxi indult a Dunán

A Dunarama jellegzetes, mahagóni borítású vízi limuzinjai hat éve járják a Duna vizét. Erre a tapasztalatra építve valósította meg a szolgáltató, a „CITY TOUR Hop on Hop off” Kft. régóta dédelgetett ötletét, a májusban indult DunaTaxi szolgáltatást – mondta el lapunknak Eőry Flóra marketing- és PR-manager.

Az új jármű is jó minőségű, ezt is nagy motor hajtja, de olcsóbb, műanyag kivitelezésű, és budapesti lakosok és turisták számára egyaránt elérhető, gyors közlekedést biztosít a Dunán az év minden napján, akár valamelyik fővárosi kikötőbe, akár a környező városokba igyekeznek. Szentendrére fél órán, Visegrádra egy órán belül lehet elérni a hajóval. Az egyedi tervezésű jármű egyszerre 12 személy, valamint kerékpárok szállítására alkalmas, így akár egy kerékpártúrával is összeköthető a hajózás. De nemcsak transzfer, hanem csoportos városnézés is kérhető a járművel, az ingázók számára pedig kedvező, egyedi ajánlatokkal készültek.

A cég ezzel a hajóval biztosítja garantált, egész évben igénybe vehető szentendrei járatát, amely szombattól hétfőig 10 óra 30 perckor indul a Dock 8A állóhajóról, visszafelé pedig 14 órakor a szentendrei kikötőből.