Kihajózott a Harmony of the Seas - Úszó Las Vegas

Szerző: Szebeni Zsolt

Forrás: Turizmus Panoráma

 2016. június 15. 11:37

A személyhajózás történetében talán csak a Titanic keltett akkora érdeklődést, mint a világ legnagyobb óceánjárója, a május 20-án bemutatkozó útjára indult Harmony of the Seas.

A Royal Caribbean International (RCI) óriáshajója nemcsak összehasonlíthatatlanul erősebb és a XXI. századi technológiának köszönhetően biztonságosabb is, mint szerencsétlen sorsú elődje, hanem jóval nagyobb is: két és félszer szélesebb, másfélszer hosszabb, s majd’ háromszor magasabb – mindennek megfelelően háromszor annyi utas és személyzet (6 ezer, illetve több mint 2 ezer fő) lehet a hajón. Összehasonlításként: Budapesten a hét legnagyobb ötcsillagos szálloda együtt kínál annyi férőhelyet, mint ez a hajó.

 

Kényeztetés felsőfokon

Az igazi különbség mégsem a méretekben, hanem a szolgáltatásokban van. S ebben a tekintetben nemcsak a Titanic nem vehetné fel a versenyt a Harmonyval, hanem mai társai se nagyon. Talán úgy lehetne egyetlen mondatban megfogalmazni, hogy – a sztriptízbárok kivételével – a Harmony mindent kínál, amiért Las Vegasba szoktak utazni. Éttermek, kávézók, jazzklub, karaokeklub, kaszinó, jégrevü, aquaparkok, bárok (köztük egy robot-bár), stand up comedy színpad, musicalszínház, fitneszközpont, spa-kezelések, fodrász- és szépségszalon, vízi színpad, szörfmedence, luxus ruha- és ékszerüzletek, minigolfpálya, gyermekjátszók, árnyas parkok, beltéri sétálóutcák, a kalória-bűntudat ledolgozására szolgáló futópálya és mászófal, s természetesen ötcsillagos szállodai szobáknak megfelelő kabinok („stateroom”-ok), valamint lakosztályok várják az utasokat.

Nyilván számít, ki mennyi pénzt tud áldozni egy ilyen utazásra, tehát nem mindegy, hogy milyen kabinban alszik, milyen italcsomag birtokában mennyit pezsgőzik és koktélozik valaki, s az sem mindegy, hogy az út során hány kikötőben tud befizetni szárazföldi kirándulásra, de az alapélmény ugyanaz: kényeztetés, szórakozás 24 órában.

Az úszó monstrumot bemutató rövid úton, május 20–22-én a RCI illetékesei nem győzték hangsúlyozni, hogy a Harmony of the Seas megálmodói minden korosztályra gondoltak. Szándékuk szerint ezen a hajón jól érezheti magát a kisgyermekes család, a nászutas pár és a nyugdíjas utazó is. Kétségtelenül, a hajót úgy építették meg, hogy a legnagyobb éjszakai buli zenéje sem zavarja a pihenni vágyókat, bár a lifteknél – amelyekből két tucat mozog folyamatosan – azért néha várni kell egy-egy percet, s alkalmanként együtt kell utazni néhány nekihevült fiatallal is.

 

Gasztronómia minden ízlésnek

Már-már mazochistának kell lennie annak, aki megállja, hogy ne egyen-igyon reggel, délben, este, sőt napközben vagy éjszaka is egy ilyen hajón. A több száz személyes büfétől vag ŕ la carte éttermektől kezdve a kisebb, elegáns vacsorázóhelyeken át a pizzériáig és a salátabárig szinte minden műfajban kínálnak ennivalót, összesen 20 helyen. A hajón 250 szakács dolgozik, s az éttermekben több mint 200-féle fogást szolgálnak fel mindennap. A kisvárosnyi utasnak mégsem kell, hogy tömegérzete legyen, mert még a legnagyobb befogadó kapacitású vendéglátóhelyeket is úgy alakították ki, senki nem lát maga körül több embert, mint egy szálloda különtermében. Aki közelről ismeri a szárazföldi viszonylatban nagy konyhák világát, az értékelheti igazán, hogy minden reggel zökkenőmentesen tesznek fel széles büféválasztékot több ezer embernek, délben és este pedig ŕ la carte tányérszervizzel látnak el ugyanennyit úgy, hogy nyolc, úgynevezett specialty restau­rantban sommelier kínálja az italokat, s arra is jut személyzet, hogy asztalnál készülő ételeket tartsanak az étlapon. S nem tévesztik el, hogy egy adott asztalnál melyik vendég hogyan kérte a húst a steak öt fokozata közül…

Megtévesztő, ha nem az ételek minőségét emeljük ki, de az érdekesség kedvéért érdemes megemlíteni, hogy egy ekkora hajón egy hétnapos út során mintegy 60 ezer tojást, 8 ezer kilogramm marhahúst vagy 1,5 ezer kilogramm lazacot tálalnak fel, illetve 40-féle sört és 340-féle bort kínálnak az utasoknak, nem beszélve a 120-130-féle koktélról és a tucatnyi kávémárkáról. Száz szónak is egy a vége, ezek az utazások nem a fogyókúráról szólnak.

 

Konferenciák a fedélzeten

Az nagyon ritkán fordul elő, hogy egy dúsgazdag cég kibéreljen egy ilyen hajót, viszont annál gyakoribb, hogy néhány száz fős konferenciákat, vagy corporate mee­tingeket tartanak egy-egy út során. A hajó jól elkülönített konferenciakapacitást kínál, s azt is megoldják, hogy a résztvevőknek szeparált terekben biztosítsák az étkezéseket. Nem olcsó mulatság egy óceánjáró fedélzetére vinni egy céges rendezvényt, de kétségtelen előny, hogy innen nem lehet kisétálni a városba, s nem lehet a közlekedésre fogni egy esetleges késést.

 

Technikából is különleges

Mekkora sugarú körön tud megfordulni ez a hajó? – kérdezte egy újságíró a május 21-i fedélzeti sajtótájékoztatón. Annyi hely kell, mint a hajó hossza, azaz 371 méter – válaszolta Gus Andersson, a kapitány –, mert a négy darab, egyenként 7,5 ezer lóerőt továbbító „bow thruster” segédhajtóműnek köszönhetően, gyakorlatilag egy helyben tud megfordulni.

 

A Harmony of the Seas számokban:

Hossza: 371 méter

Szélessége: 67 méter

Vízszint feletti magassága: 18 emelet

Kabinok száma: 2747

Sebessége: 22 csomó (cca 40 km/óra)

Hajtóművek teljesítménye: 4x7500 lóerő

 

Hódít a cruising

A Royal Caribbean Cruises magyarországi képviseletét ellátó Tengerjáró Kft. ügyvezetője kérdésünkre elmondta, hogy évente több mint kétezer magyar utas száll fel a három flottában (Royal Caribbean International, Celebrity és Azamara Club) kínált 37 hajójukra.
Nemes Horacek Márta elárulta azt is, hogy a többség az egyhetes, teljes ellátást nyújtó alapcsomagot veszi meg, személyenként 300 ezer forint körül árért. De szép számmal vannak olyanok is, akik lakosztályban utaznak, s előre kifizetik a fejenként és naponta 12-13 ezer forintot kitevő italcsomagot, ami már korlátlan fogyasztást tesz lehetővé pezsgőből, koktélokból és röviditalokból is.

Világviszonylatban megállíthatatlannak tűnik a cruise műfaj előretörése – elsősorban a távol-keleti és a dél-amerikai utazók bekapcsolódása miatt –, de Magyarországon is töretlen a növekedés, főként a kényelem és a biztonságérzet miatt. Egyszer kell csak be-, illetve kijelentkezni, nem kell transzferekre várni, mégis végig lehet látogatni a Karib-térség, a Földközi-tenger vagy éppen a skandináv partok legszebb városait.

A Tengerjáró egyébként több mint 60 viszonteladóval dolgozik, tehát az ország nagyon sok pontján tudnak segíteni az érdeklődőknek. Lényeges szempont, hogy nem feltétlenül kell repüléssel kezdeni vagy befejezni egy tengeri utazást, ugyanis nemcsak Southamptonból és Barcelonából indulnak a hajók, hanem Rómából és Velencéből is. Igaz, utóbbi városban egy Harmony méretű hajó nem tud kikötni.