Telkiben a kapacitások és a szolgáltatások is bővültek - Új szintre lépett a Globall Hotel

Forrás: Turizmus Panoráma

 2016. június 15. 15:50

Eddig is egyedi adottságairól volt ismert a Telkiben található Globall Hotel, most azonban ismét újabb szintre léphet: szobákkal és szolgáltatásokkal is bővült a kínálata, amelyet új arculat és trendi weboldal egészít ki hamarosan.

Május elején egy négycsapatos, telt házas UEFA-torna révén élesben is jól vizsgázott a szálloda 21 vadonatúj szobája.

 

Még több szoba

A 21 új lakóegységgel együtt már 85 szobásra bővült a Globall Hotel, így mostantól már nem a kis szállodák közé sorolandó, hiszen az összes szoba rendelkezik pótágyazási lehetőséggel is, ezáltal a teljes kapacitása 250 ágy. A mostani fejlesztéseknek köszönhetően a ház kifejezetten nagy létszámú rendezvényeket, csoportokat is meg tud célozni. A 21 szoba ráadásul a választékban is újítást hozott, és megjelent a superior mint harmadik szobakategória. A superior minőséget választó vendégek az új szín és formavilág mellett technikailag is személyre szabható térré alakíthatják szobájukat, köszönhetően többek között az okostévének, illetve a legújabb kompakt bluetooth hangszórónak.

Az épület meghosszabbításával alakították ki az új lakóegységeket, melyek a meglévőkhöz képest modernebbek, frissebb dizájnt kaptak.

 

Impozáns konferenciaterem

A bővítés további belső változásokat is lehetővé tett: irodák áthelyezésével és a helyiségek átalakításával egy 90 négyzetméteres, hangszigetelt fallal kettéosztható konferenciateremmel gazdagodott a ház, s ez rengeteg új lehetőséget hordoz magában. Értékesítési szempontból hatalmas előny, hogy mostantól jelentősebb rendezvényeket is ki tudnak szolgálni egy nagy közös helyiséggel vagy akár szekciótermekkel. Az új konferenciaterem, hasonlóan az összes többihez, természetes fénnyel rendelkezik, a világítás ereje fokozatosan csökkenthető, és minden egyéb, a kor elvárásai­nak megfelelő technika is megtalálható a felszereltségében.

A fejlesztés során lehetőség adódott az étterem felfrissítésére is új bútorok beszerzésével, amivel sikerült még otthonosabbá tenni az étkezések helyszínét, egy sokkal hangulatosabb, kellemesebb teret létrehozva.

 

Teljes arculatváltás

Az újítások sorának itt még nincs vége. Idén nyárra lezárul a szállodánál a teljes arculatváltás is, mely gondos tervezés eredményeképpen hivatott képviselni az egyszerűséget, sportosságot, letisztult formavilágot. Ez magában foglalja a szálloda belső tereit, valamint a marketinganyagok teljes újragondolását.

A folyamat már két éve elindult a wellnessrészleg átadásával, azóta a névhasználat is kisebbfajta evolúción esett át, hogy mostanra a Globall Hotel legyen a gyűjtőneve annak a sokrétű szolgáltatáskínálatnak, amely a sporton túl a corporate és rendezvényigényeket is kiszolgálja. A letisztult arculat és az új logó is ehhez igazodik majd.

Ennek jegyében frissítették már a hotel Facebook-oldalát is, amely szintén Globall Hotel néven érhető el.

Ugyancsak újdonság, hogy a kor legmodernebb online marketingkihívásainak megfelelve a Globall honlapja is teljesen megújul hamarosan, az új arculatba öltöztetve egy sokkal felhasználóbarátabb és minden mobileszközre optimalizált, reszponzív felület fogadja majd a látogatókat, amely ma már gyakorlatilag szinte kötelező minden, a turizmusban tevékenykedő szolgáltató számára. Előtérbe helyezve a vizualitást friss, az arculatot közvetítő fotók készültek a vendégterekről, ezek szintén beépülnek az erősen képi alapú honlapba. (x)