Tunéziában üléseztek a magyar utazási irodások

Szerző: Németh Andrea

Forrás: Turizmus Panoráma

 2016. május 15. 14:02

A történelem során a nagy események szereplői a döntő pillanatokban biztosan nem arra gondoltak, hogy éppen történelmet írnak. Valahogy így lehetett ez a Magyar Utazási Irodák Szövetsége közgyűlésének résztvevőivel is, akik április elején Tunézia vendégszeretetét élvezhették.

Több mint 80 utazásszervező, támogató tag és szakújságíró csatlakozott a csapathoz április 7. és 10. között, hogy a hivatalos közgyűlési programon felül saját szemével is meggyőződhessen róla: Tunéziában nyugalom van, Sousse és térsége változatlanul kiváló adottságokkal rendelkezik a turisták fogadásához, a helyiek pedig közvetlenek és vendégszeretők.

 

Üzenetértékű helyszínválasztás

A Tunéziában megtartott közgyűlés több szempontból is nagy jelentőséggel bír. Mérföldkő, hiszen az első volt a MUISZ történetében, amelyet külföldön rendezett meg, és ezzel felzárkózott több ország elismert utazási irodai szövetsége mellé. De jelentőségteljes és példaértékű a helyszínválasztás miatt is. Mint Erdei Bálint, a MUISZ elnöke kiemelte: üzenetértékű, mellyel a szövetség deklarálta, nem szabad hagyni, hogy a politika és a terrorfenyegetettség határt szabjon az utazásnak és a turizmusnak. Másrészt nyíltan kiálltak ezzel Tunézia mellett, támogatásukat, szolidaritásukat fejezve ki, amit az ország, ahol minden negyedik ember a turizmusból él, rendkívül nagyra értékel. A magyar látogatás óriási sajtóvisszhangot kapott a tunéziai médiában is.

Hazánk elsőként tette meg Tunézia felé ezt a határozott és szimpatikus gesztust, amely nagy befolyással lehet az ország turizmusának felépülésére amiatt is, hogy az Európai Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (ECTAA) szintén Tunéziába vinné közgyűlését novemberben, a magyar tapasztalatok függvényé­ben.

 

Szövetségi tervek és networking

A MUISZ közgyűlésének a sousse-i Riadh Palms Hotel adott otthont, és a monastiri Royal Thalassa Hotel is vendégül látta a társaságot.

A külföldi közgyűlés csak az egyik a számtalan újítás közül, amely a szövetségben az utóbbi időben megvalósult, vagy elkezdődött. Ezekről Erdei Bálint beszámolójában tájékoztatta a tagságot, amely előadást hallgathatott meg a helyi iparűzési adó anomáliáiról és az utaztatókat védő közvetítői felelősségbiztosítás előkészületeiről.

Erdei Bálint több tervről is beszélt. Szeretnének a jövőben a nagyközönség felé is erőteljesebben kommunikálni. Ennek első lépése volt az Utazás kiállításon való újszerű megjelenés, melynek részeként az alábbi üzenetet hirdették szórólapokon és plakáton: „Ne kockáztassa nyugalmát, csak engedéllyel rendelkező irodával utazzon!” Hamarosan Facebook-kampány is indul, illetve dolgoznak a MUISZ weboldalának teljes megújításán is.

A szövetségi munka erősítésének jegyében a jövőben is folytatódnak a MUISZ-vacsorák, vendégelőadóként ígéretük van a részvételre az I. kerületi polgármestertől, a főpolgármester-helyettestől, a UNWTO főtitkár-helyettesétől és Madagaszkár képviseletétől.

A hatékonyabb működés érdekében tervbe vették a bizottsági struktúra újragondolását, és létrehoznának új szakmai bizottságokat is, például képzés, online foglalás, MICE, csalás és megelőzés, fenntarthatóság témában.

A két intenzív napba belefért El Jem és Sousse óvárosának megismerése, valamint oldott hangulatú szakmai beszélgetések is. A közgyűlés tető alá hozásában kiemelt szerep jutott a MUISZ titkárságának, illetve aktívan közreműködött a Kartago Tours és a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal magyarországi képviselete, Leith Ben Zakour vezetésével. A kihelyezett ülés minden szempontból jól sikerült, ezért a szövetség fontolóra vette, hogy igény esetén hagyományt teremtsen belőle.

 

Turizmusdiplomácia

A magyar utazási szakmát az észak-afrikai ország turizmusirányításának legmagasabb rangú képviselői köszöntötték. Így beszédet mondott a közgyűlésen Selma Elloumi Rekik turisztikai miniszter, Mohamed Ali Toumi, a Tunéziai Utazási Irodák Szövetségének elnöke, Radhouane Ben Salah, a Tunéziai Szállodák Szövetségének elnöke, továbbá a két kint töltött nap folyamán többször csatlakozott a társasághoz Abdellatif Hamam, a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal vezetője. Szintén köszöntötte a résztvevőket Szentgyörgyi Zoltán, hazánk tunéziai nagykövete.