Viszlát, Kati!

Szerző: Németh Andrea

Forrás: Turizmus Panoráma

 2016. május 27. 14:12

Húsz év. Ennyi időn át szólalt meg ugyanaz az ismerős hang a vonal túlsó végén: „Jó napot kívánok! Szállodaszövetség”.

1995. november 1-jétől Lombosi Gábor biztatására lett a Magyar Szállodaszövetség titkárságának vezetője Ungvári Katalin. Azóta hét elnök keze alatt (közülük többen dupláztak, sőt tripláztak) szolgálta a hazai szállodaipart, sok-sok változás és átalakulás közepette is.

A Royal Szálloda üzletvezetői pozíciójából került a szállodaszövetséghez, átmeneti megoldásként. De végül „ott ragadt”, élvezte, hogy nagy rálátása nyílik a szállodaipar szakmai ügyeire, no meg az állami irányítás berkeire, működésére is. Lombosi Gáborral és Sárosdy Istvánnal kezdte a titkársági karriert, Kovács István elnöksége alatt, aki most főtitkárként búcsúztatja. Személyük, emberi és szakmai hozzáállásuk, tapasztalatuk és tudásuk nagyban hozzájárult, hogy elkötelezetté vált a szövetség ügyei mellett. S bár mindig hiányzott neki kicsit a szállodai légkör, így is együtt dolgozhatott a szállodaipar „nagy öregjeivel”, amiért rendkívül hálás.

Anno 250 tagú volt a szövetség, a napi ügyeket még internet és mobiltelefon nélkül kellett intézni, a mai tempó mellett el se tudjuk képzelni, milyen például faxon próbálni időben mindenről értesíteni ennyi céget… Viszont a modern technika hiánya azzal az előnnyel járt, hogy ha valakinek kérdése, észrevétele volt, betelefonált. A szövetség ezért még inkább úgy működött, mint egy nagy család” – emlékszik vissza Kati, akinek a munkája nélkül nem vehettünk volna részt az elmúlt két évtizedben annyi jó hangulatú, tartalmas és hasznos közgyűlésen és régióülésen országszerte. Az ő ötlete volt az is, hogy a szövetség ültessen fát a balatonfüredi közgyűlésen – a fa azóta is áll.

Most új fejezet kezdődik az életében. De nem azért vonult nyugdíjba, mert életkora éretté teszi erre, hanem mert úgy döntött, élve a lehetőséggel, most kicsit saját magát is szeretné megtalálni, megvalósítani: kézműveskedésben, jótékonysági munkában, kertészkedésben, aktívan.

Ugyanakkor nem szeretne teljesen elszakadni a szakmától, tervei szerint, ha kisebb intenzitással is, de alkalmanként segíti majd a szövetség munkáját a jövőben is.