A Pál utcai fiúk kertje kel életre a Múzeumkertben

Forrás: MTI

 2016. október 15. 19:51

A „Pál utcai fiúk kertjét" idézi meg felújítása után a Magyar Nemzeti Múzeum kertje, amely ugyanakkor a 21. századi igényeknek is megfelel majd.

A Múzeumkert átfogó rendezésére utoljára az 1970-es évek elején került sor. A kert állapota azóta folyamatosan romlik, a Múzeum utcai kertrész a múzeumpalota nagyrekonstrukciója miatt az 1990-es évek közepétől felvonulási területté vált. A múzeum épületének rekonstrukciójára legutóbb 1996 és 2006 között került sor, a felújítást azonban nem követte a Múzeumkert rehabilitációja – idézi fel közleményében a Nemzeti Múzeum (MNM).

Az MNM szerint a legfőbb cél, hogy a Múzeumkert méltó legyen ahhoz az épülethez, amelyet körülvesz. A kormány elképzelése szerint a "Pál utcai fiúk kertjét" kell megidézni, amelyhez a történeti angolkert helyreállítása nélkülözhetetlen. Ez a miliő tudja hitelesen megközelíteni a kert 19. századi jellegét, noha természetesen kompromisszumokkal, mivel a fák azóta megnőttek, és sok új fát is telepítettek, amelyek ma már komoly értéket képviselnek. Fontos emlékművekkel is gazdagodott a kert az elmúlt száz év során, amelyek szintén megőrzendők.

Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum / Fortepan

A Múzeumkert faállománya a folyamatban lévő növényfelmérés szerint nagyon rossz állapotban van, évtizedes bajokat kell orvosolni, az elsődleges cél azonban az értékes fák megmentése. Tájékoztatásuk szerint a teljes helyreállítási folyamat szakmai alapon, transzparens módon, a nyilvánosság és szakértők bevonásával zajlik majd.

A Múzeumkert végső formája még nem eldöntött, a végső koncepció sokoldalú egyeztetés eredményeként jön majd létre. A lezajlott ötletpályázat díjazott és megvásárolt tervei értékes gondolatokat fogalmaztak meg, de természetesen egyik pályamű sem tükrözi az intézmény kiérlelt koncepcióját – emlékeztet a kommüniké.

A területnek a 21. századi igényeknek is meg kell felelnie: a legmagasabb technikai színvonalon kell szolgálnia a kert rendezvényeit, cél a teljes wifi-lefedettség, és szükséges az áthaladó közművek korszerűsítése, cseréje is.

A kert helyreállítását előkészítő munkák első lépéseként októberben sor kerül a fás szárú növényállomány állapotának teljes körű felmérésére, amelyet elismert szakemberek végeznek el. A 2017 decemberében lezáruló projekt koordinátora és kerttörténész szakértője Alföldy Gábor tájépítész, aki az elmúlt években számos magyar kastélypark megújulását kezdeményezte és projektjeit vezette.

Ha az időjárás engedi, a civilek számára október 21-én mutatják be az addig elvégzett munka eredményét – jelentette be az MNM.