Erdélyi tájegységet hoznak létre a szentendrei Skanzenben

Forrás: turizmus.com

 2016. október 19. 13:38

Erdélyi tájegységet hoznak létre a szentendrei Skanzenben. az Erdélyi tájegység műtárgyainak és épületeinek a beszerzésére a Magyar Nemzeti Bank Értéktár Programja keretében 300 millió forint áll rendelkezésükre, két évre - 2015-re és 2016-ra - elosztva.

Cseri Miklós, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója elmondta, hogy január 1-jétől indítják kormánytámogatással az Erdélyi tájegység megépítését. Ebbe 100-120 épület - a csirkeóltól a templomig -, 18 táji egység tartozik, Szilágyságtól Moldváig, Csíktól Hunyad megyéig lefedik ezt a területet.

Fotó: erdely.ma (a kép csak illusztráció)

A főigazgató szerint az épületeknek a berendezése a terület elcsatolásától számított időszaktól napjainkig mutatja be, hogy hogyan élt az akkor 2,5 milliós, most már csak 1,3 milliós magyar népesség kisebbségi helyzetben, milyen életstratégiákat dolgozott ki - ezeket az életszituációkat szeretnék az épületekkel bemutatni.

Kiemelte: értékmentésről is szó van, mert Romániában és ezen belül Erdélyben is a vagyoni gyarapodással elkezdődött a falvak modernizálódási folyamata. Munkatársai azt tapasztalják, hogy az egyik héten egy utcasorban még 5-6 régi ház van, akár a 19. századból, két hónap múlva pedig már csak kettő. Legalább elemeiben meg kell menteni ezeket - hangsúlyozta a főigazgató.

Az épületek közül kiemelte Háromszék kúriáját, amely gyönyörű, reprezentatív hely lesz, továbbá az unitárius templomot, amely vallási egyedisége, valamint a kultúra és az identitás megőrzésében játszott szerepe miatt lesz fontos.