Évzáró konferencia, sajtó zarándoklat Solton

Forrás: turizmus.com

 2014. november 24. 13:33

Solton tartotta záró konferenciáját a Magyar Zarándokút Egyesület, melyen bemutatták a végéhez közeledő zarándokút projekt legutóbbi, Bács-Kiskun megyei szakaszának fejlesztésit is.

A városháza dísztermében tartott rendezvényen Rausch Sándor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a meghívottakat, akik között Schmittné Makray Katalin és Sasvári Sándor zarándokok is helyet foglaltak. Rumi Imre, a Magyar Zarándokút Egyesület elnöke beszámolót tartott az idei zarándokévről, beszélt az egyesület munkájáról, a zarándokút népszerűsítéséért tett tevékenységéről, melyben nagy szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei szakasz fejlesztési projektje. Az elnök kitért a beruházás részleteire és bemutatta az egyes megvalósított elemeket is.

 

Sajtótájékoztató keretében bemutatták a „Kulturális értékek és legendák a Duna mentén" címmel készített kisfilmet is, mely szintén a projekt keretében készült el. A tájékoztatón elhangzott: a 751 millió forintos pályázati forrásból kialakították a zarándokút megyei szakaszának egységes arculatát is. Zarándok-pihenők, kápolnák, kilátók, készültek, szállások épültek, témaparkokat alakítottak ki, helyi szakrális értékeket mentettek meg, újítottak fel azok a települések, szám szerint 11, akik konzorciumi tagként részt vettek a programban. Az egyik legnagyobb beruházást éppen a záró konferenciának otthont adó Solt városa hajtotta végre, ahol zarándokszállás, kilátó létesült, felújították a plébániát, a katolikus templomot, különleges témapark létesült az Árpád-kori fejedelmek nyomában, egészen Szent Lászlóig.  Solt nem csak büszke a beruházásra, de amint azt Kalmár Pál polgármester elmondta, csatlakozni kívánnak a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társuláshoz.

A rendezvény keretében adták át az Év Zarándoka díjat is, melyet a nemes ügy érdekében végzett áldozatos munkáért, a megtett kilométerekért kapja meg minden évben az arra legérdemesebb zarándok. Idén a kalocsai dr. Kiss Hajnalka zarándoksegítő vehette át Makray Katalintól és Sasvári Sándortól az elismerést.

 

A konferencia résztvevői, valamint a sajtó képviselői  is bejárták a solti elemek színhelyét, majd Szentpéteri József régész tartott előadást a Tételhegyi ásatásokról. A résztvevők megismerhették a Tételhegy háromezer éves történetét, és a Fejedelmi Látogatóközpont kialakításának terveit, mely új lehetőségeket nyit Solt, illetve a térség turizmusa előtt.

A zarándokút projekt Bács-Kiskun megyei szakaszának fejlesztése hamarosan befejeződik. Az apostagi elemek átadása után, november 29-én Dunapatajon zárul a két éves projekt.