Jó szezont zár és tovább fejlődik a Zobori Kalandozoo

Forrás: turizmus.com

 2014. augusztus 26. 15:16

A csoportok és az egyéni vendégek tekintetében is erős szezont zárt a májustól egyéni vendégeket is fogadó zalaszabari Zobori Kalandozoo. Az idén megvalósult 150 millió forintos fejlesztést újabbak követik.

Májusban és júniusban a vendégek zömét csoportok jelentették, több mint 50 osztálykirándulást fogadott a létesítmény és 18 egyhetes tábort tartottak.  A saját táborok mellett az idén harmadik alkalommal került megrendezésre a speciális, „Gyógyuló Holnapocska" tábor, kifejezetten a daganatos betegségből gyógyuló, kezelés alatt álló, vagy azt befejezett gyermekek számára.

A nyári szünidő az egyéni vendégek tekintetében is csúcsszezon volt. A kezdeti időszakban a várakozásokat magasan felülmúlta az érdeklődés, a beltéri csúszda júliusi megnyitása - és a köré épülő marketing kampány - az induláshoz képest további látogatószám növekedést generált.

2015-benaz attrakció- és szolgáltatásfejlesztés folytatódik. Tavaszra elkészülhet az óvodások méretéhez igazított bébi-kötélpálya, s tervbe vették a játékpark gazdagítását is. A fedett játéktérben tipegő gyermeksarkot, baba-mama szobát, szoptatóhelyiséget és további kiszolgáló egységeket hoznak létre. Táboroztatást tekintve jövőbeni tervek között szerepel a csoportos kínálatot is bővítése, többféle osztálykirándulás csomaggal és tematikus, egyhetes táborokkal. Szerkesztőségünk kérdésére Szabadics Zoltán tulajdonos elmondta: létesítményük tagja a Zalakarosi Turisztikai Egyesületnek, mellyel 2015-ben hosszú távú stratégiai marketing együttműködést kívánnak kialakítani.