Legális szabadstrand nyílik Szentendrén

Forrás: MTI

 2016. július 21. 17:03

A Postás strandot évtizedekkel ezelőtt is használták fürdőzésre az ott élők, ám hivatalosan soha nem volt szabadstrand. Pénteken a Balkán Fanatik zenekar esti koncerjével avatják fel.

Verseghi-Nagy Miklós polgármester elmondta, a település a tavaly indult I love Duna kampány során kezdett el foglalkozni a Postás strandként ismert hely újranyitásának gondolatával, és már a tavaly nyári ellenőrzések igazolták, hogy jó a víz minősége. A terület megújítása után ettől az évtől hivatalosan is kijelölt fürdőhelyként üzemel.

A strandolók számára a part közelében öltöző épült, négyállásos zuhanyozó és ivóvízcsap szolgálja a kényelmet, a Dunán bójákkal, a parton pedig táblákkal jelölik a strandrészt. A tisztaság megőrzéséért mobil WC-ket és szemetes konténereket helyeztek ki, a létesítmények karbantartását, a takarítást az önkormányzat vállalta.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) július 13-án végzett mintavételt, amelynek alapján jó minősítést kap a víz – tájékoztatott a polgármester.

Beszámolt arról is, hogy a strandhoz kapcsolódó Postás közpark is megújul: a területre két napelemes lámpát helyeznek ki, ősszel megújul a gyep és stabilizálják a rézsűt. A közparkba szabadtéri sporteszközöket is szeretne telepíteni a város, az önkormányzat tizenöt eszközös kültéri fitneszpark létesítésére adott be pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz.

A strandot a Balkán Fanatik zenekar péntek esti koncertjével adják át ünnepélyesen, a fürdőzőket augusztus végéig várja az új dunai fürdőhely.